
Tárgyalási tudósitás.
Majmokkal társalgó.
A Magyar Világ 2006.május 25-i számában a "Bender - log népe" állandó rovatban az alábbi tudósitás jelent meg. A szerző - Paulus álnéven - Körösi Imre. [Főszerkesztő Rozgics Mária.]
"...
Mert
hogy a mai bíróság kit ítél el, meg
kit nem, annak különösebb jelentősége nincs, még
a Bender-logok világában sem. Pontosan erről szól a mi
történetünk, és elmeséltem 'nekik' egy pört,
amely a napjainkban játszódik a Pesti Központi Kerületi
Bíróság harmadik emeleti egyik termében. A magánvádló
Dr.
Timár György, akit aljas módon lecionistázott, legyilkosozott
egy eszement volt megyei főügyész. Két éve folyt,
vagy nem folyt a per, mert nem kell sietni az ilyen rágalmazások
nál, ha nem valamelyik tróger vezető politikus vagy újságíró
a főszereplője. De egyszer csak mindenki összejön. Rágalmazó,
megvádolt, sőt még a bíró is ott volt. Aztán
ez az igazi Bender-logos fordulat: a bíró megkérdezi, hogy
ezt a szennyet, ami az interneten kering, ezt ő tette-e föl, mármint
a megvádolt. Ő büszkén elmondta, hogy ezt azért tette,
mert a Dr. Timár nagyon nyomult egy olyan szervezetben, amely tulajdonképpen
nincs is. Aztán rögtön bejelentett három tanút,
akik ezt tudnák igazolni, ha azóta meg nem haltak volna. Ilyenkor
egy jóérzésű bíró azt mondja, na de uram,
hát holtakról vagy jót, vagy semmit, az ilyen bizonyítékot
pedig nem veszem figyelembe. Ezek után a volt megyeri főügyész
olyan zagyva fejtegetésbe kezdett, amit edzett jogászként
sem értettem meg, de ez sem zavarta a bíróságot.
Egyszerüen nem lehetett érteni, miről beszél. 
A Timár
doktor csendben hallgatott, majd amikor megkérdezték, van-e előadni
valója, jelezte, hogy amióta az internetre felkerült ez a
szenny, mennyien fenyegették meg szóban és írásban
és hogy mennyire megnehezült az élethelyzete. Itt vége
lett a tárgyalásnak. Biró úr csendre intett mindenkit,
kiküldött, majd öt perc után behívta a csapatot.
Miután mindent elismert a feljelentett, úgy gondoltuk, kap valamilyen
kis büntetéset, mert az még a bismerő vallomásnál
is jár. Majd olyan meglepeés ért mindenkit, aminőt nem
azért mondom, mint tapasztalt jogász, hogy dobtunk egy hátast.
Az ítélet szó szerint annyit mond: fölmentem az összes
vádpont alól. Aztán meg rájöttem, hát
én nem bíróságon vagyok, hanem bolondok házában.
A kis bíró elkezd valami olyan zagyva magyarázatot adni,
amit meg már én nem értek ismételten. Valami olyasmi
jött ki belőle, hogy most tulajdonképpen már nem annyira
közszereplő a közszereplő, csak köztes közszereplő, meg
minden.
Aztán az ilyen állapotú ember, ha lezsidózzák,
legyilkosozzák, nincsenek jogai, mert köztes szereplő. Gondolom
ilyen fogalmat a földön még senki nem tudott föltalálni,
ezért a bírót valószínű ki fogják
tüntetni a Lomnici-csúcson. Egyszerűen zagyva, olyan négyelemi
magyarázatot adott, aminél csak azt lehet mondani: büszke
lehet az a bíróság, ahol ilyan alúlképzett
figura-gyurák ítélkeznek. Gondolom, ez nem sértés,
mert szerintem a bíró úr is valami köztes szereplő.
Lehet, hogy ez a köztes szereplő nyerette meg a pert, vagy buktette el
ezekkel a híres Fiala - Lovas kettőssel is. Hát ha ilyen szintű
a bíráskodás, amelyet manapság gyakorolnak a bírák,
akkor igazán rossz érzés lehet, ha valaki pert nyer."
Eddig az idézet. De hiányzik a poén! Mit szóltak a majmok?
Egyébként: no comment!
2006.05.27
Sz. Gy.