Dolgaink színe és fonákja.

Most, amikor a negyvenöt évig a Falanszter-jövő megmutatásával előkészített és tizenhat éve ténylegesen dühöngő diktatúra megszorító intézkedéseivel a magyarság végleges elpusztítására törekszik, tisztán kell látni, hogy mit jelent az ellenzékiség, ki a „nemzeti és keresztény”, vagyis mit takar a parlamentben és a parlamenten kívüli erők ellenzékisége.

Mindenkinek tudnia kell, hogy amikor az egyik vagy a másik párt vagy társadalmi szervezet vezetőjét hallgatja, hogy a kimondott szavak, az ékesszólóan hozzá intézett üzenetek mögött milyen szándék áll.

A célokat tekintve Magyarországon kétféle ellenzékiség van: kormányellenzék és rendszerellenzék. A hatalom és agymosó eszköze, a média csak a kormányellenzékről vesz tudomást.

Eszközökben is különbözik a kormányellenzék és a rendszerellenzék. A kormányellenzék nem tartja szükségesnek a gyarmati sor tényleges árának nyilvánosságra hozását, sőt, annak – és az azt helyettesítő természetes megoldásnak – a társadalmi megismerését minden eszközzel meggátolja, a rendszerellenzék pedig azt mondja, hogy a teljes függetlenséghez vezető első lépés a sorsunkat befolyásoló események, helyzetek minden hatásának megismerése éppúgy, mint a megoldást jelentő ellenintézkedéseknek.

A kormányellenzék elfogadja a kapitalista gazdasági rendszert, a judeo-kereszténységet, mint lelki alapot, továbbá fenntartja a társadalmat megosztó pártrendszert és megelégszik az ország látszat-függetlenségével;

a rendszerellenzék pedig teljes lelki-, szellemi és gazdasági megújulást hirdet meg, amelynek alapja a XXIII. János pápa által meghirdetettek szerint megtisztult kereszténység, gazdasága az igények és lehetőségek harmóniáján alapszik, a természetes, pártnélküli képviseleti rendszert határozza meg az ország vezetőjeként, és működésének feltételeként tekinti Magyarország tényleges függetlenségét.

A Szerző bizonnyal az 1963-ban kiadott "Pacem in terris" címet viselő Enciklikára utal. E hatalmas mű teljes magyar fordításban [a pápa arcképére kattint- va] elérhető az Interneten. Kitüntetett figyelmünkre azért tarthat számot, mert egy új - az erkölcs alapjaira épült világrend vízióját vetiti elénk.

Mondják, "Habent sua fata libelli", azaz a könyveknek megvan a maguk sorsa. Nos ugyanez a helyzet ezen Enciklikával és Szerzőjével. De ez egy más történet...

Tudom, nehéz szembenézni azzal, hogy eddig félrevezettek, becsaptak bennünket a „nemzeti, keresztény”, vagy „hazafi szocialista és liberális” jelmezbe öltözött kormányzó és kormányellenzéki pártok és vezetők. Most viszont kötelező, mert e nélkül önmagunkat okolhatjuk azért, hogy a diktatúra visszafordíthatatlan károkat okoz a magyarságban.

Ezért mindenkit tisztelettel és szeretettel kérek: olvassa el az alábbiakat, és ha egyetért, jelezze, de ha az a véleménye, hogy a leírtak valamit nem az igazságnak megfelelően tartalmaznak, vállalja a vitát a nyilvánosság előtt.

________________

A kormányellenzék elfogadja a jelenlegi rendszert, csak a megvalósulás irányítását nem tartja megfelelőnek. A kormányellenzék lényegi kérdésben egyetért a kormánnyal: Magyarország maradjon a talmudista diktatúra gyarmatbirodalmának része, ennek összes következményével.
 

A parlamenten kívüli kormányellenzék azt a látszatot kelti, hogy rendszerellenzék, és egy „rugalmas átmenet” első lépésének állítja be a parlamenti kormányellenzékkel történt összefogást, amit azzal indokol, hogy „belülről kell megváltoztatni őket”.

Miután a parlamenti kormányellenzék éppúgy része a diktatúra helytartóságának, mint a kormányt támogató politikai erő, ez az érv pusztán a választók megtévesztésére szolgál. A parlamenten kívüli politikai erő rendszerváltó-ellenzék részének egységet alkotva kell fellépnie a diktatúrával szemben, kimondva és gyakorolva elvként: „nem csak kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség”.

A rendszerváltás 1956 mindhárom (Szent Korona eszmén alapuló) jelmondatának megalkuvás nélküli érvényesülését jelenti. Vagyis: „Szabad és független Magyarországot!”, „Magyarország a magyaroké!”, „A sajátos Magyar Utat követjük, amely nem szocializmus és nem kapitalizmus!”

Ez a kormányellenzék [és a kormány] gyakorolt alapelveivel szöges ellentétben áll, ugyanis ők a következőt teszik: úgy mondunk le minden szabadságjogunkról [jogalkotási, kulturális, társadalmi – benne nemzetiségi -, területi és gazdasági], hogy látszatra minden szabadságjogunkat megőrizzük. Ez a következőkben nyilvánul meg [mindegyik pont részletes bizonyítása az Igazság-ismertető beszélgetéssorozat
„füzeteiben” szerepel]:

Az ember ezzel válik közösségi életet élő Teremtmény helyett piacra szánt áruvá. A kormányellenzék a látszat-kapcsolatok megőrzését kéri csupán számon a kormánytól.

 
Van magyar oktatás-neveléspolitika, ami nem nevel-oktat, hanem munkaerő-utánpótlásra idomít. A kormányellenzék nem a szakbarbárképző-ipar működése, hanem annak egyértelmű kimondása ellen tiltakozik.


Van magyar kultúrpolitika, de az nem hagyományaink követője, hanem a kozmopolita élek- és agymosás eszköze a média támogatásával. Így a hagyomány, a művészet és a tudomány idegen érdeknek alárendelt díszlet, nem értékteremtő erő. Nem az életet adó gyökér erejének közvetítője, hanem karanténbeli őskövület. Nem a Tudás erőt adó gyümölcse, hanem önbecsülés és önazonosságvesztő kábítószer. Nem életet szolgáló kegyelem, hanem önpusztító barbárság. A kormányellenzék mindaddig tiltakozik ez ellen, amíg hatalomra nem jut. Ekkor szerepcsere történik.


Van magyar településpolitika, de a település nem természetes élettér, hanem munkaerő-utánpótlási raktár. Ennek minél lakhatóbbá tétele és nem természetes funkciójának visszaállítása mindössze a kormányellenzék célja.


Van magyar egészségpolitika ami nem a lélek-, szellem és test harmóniáját
ami nem a lélek-, szellem és test harmóniáját biztosítja állami természetes feladatként, hanem az ember áru-testének használható állapotban tartását, a „javítási költséget” a használhatóvá tett árura hárítva.

A kormányellenzék – miközben kormányzása alatt önmaga indította el az ember-áru javításának üzletté tételét – nem megváltoztatási szándékkal, hanem a támogatók számának növelése miatt tiltakozik ez ellen.


Van magyar gazdaságpolitika, Van magyar gazdaságpolitika, ami nem az embert szolgáló, igény-lehetőség harmóniája alapján álló értékteremtés, hanem – a liberalizált (magyarul: idegen kézbe adott) termelőeszköz-tulajdonnal - pénzt szolgáló haszonforrás.

A profitorientált (kapitalista) piacgazdasággal (vagyis azzal, hogy az értékteremtés ne a létrehozó érdekét szolgálja, hanem az érték teremtése váljon el az annak hasznát élvezőtől) a kormányellenzék is egyetért, csupán a szociális biztonságot akarja érvényesíteni, ami alapvető érdekellentét miatt megvalósulhatatlan.


Van magyar valláspolitika, de a hatalom által támogatott jodeo-kereszténység a természetellenesség eltűrésének diktátori eszköze, nem pedig a természetes értékrendre vezető lelkiismereti szabadság. [Ld. XVI. Benedek pápa: „az EU a liberalizáció és világiasodás felé halad a keresztény értékek ellenében”, és „A pápa a keresztény gyökerekhez nyúlna vissza” – Ezzel ellentétes a püspöki körlevél és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata.]
A kormányellenzék azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a kormány ateizmusa is oka a megszorító intézkedéseknek, holott az általa szövetségesnek tekintett főpapság is – látszatra krisztusi szeretetet hirdetve - ugyanazt az ósdi judaizmust támogatja, ami azonos a gyakorlati ateizmussal.


Van magyar nemzetiségi politika, ami semmit nem tesz az ellen, hogy a Trianonnal megosztott szentkoronai nemzetiségeket továbbra is a gyűlöletkeltéssel szított megosztottság szétszakítsa el egymástól és a természetes különbözőség egymást erősítő, szerves egységének részeként éljenek.

A kormányellenzék kettős bűnt követ el a nemzetiségekkel szemben: egyrészt a magyarság összetartozását megakadályozó gyarmatbirodalmon belül hirdeti meg az egység visszaállíthatóságát, másrészt pedig nem tesz lépéseket afelé, hogy a szentkoronai nemzetek megbékéljenek egymással és visszaállítsák - a természetes szerves egység egymást kiegészítő, erősítő részeiként - együttélésüket.


Van magyar költségvetési politika, de az államháztartás egy vetületét helyezi kirakatba, a teljesség eltitkolásával, így nem a nemzeti vagyon növekedésének felhasználását szabályozza, hanem az eltitkolt sarcfizetéssel történő eladósítás és elszegényítés kényszer-eszköze.

A kormányellenzék nem a gazdaságpolitika EU által ránk kényszerített kényszer-helyzetének következményeit tárja fel, hanem a kormány által ennek következtében hozott kényszerintézkedéseket bírálja, végrehajtható, feltételekkel rendelkező megoldás-ajánlat nélkül.


Van magyar védelmi politika. A védelem nem azt biztosítja, hogy az ember biztonságban éljen, értékei saját érdekeit szolgálják, hanem a világterrorista támadógépezet társtettesévé alázott kengyeltartója. A kormányellenzék egyetértésével gyakorlatilag megszűnt a magyar honvédelem, ezzel katonailag fenyegetetté vált a tényleges rendszerváltás.


Van magyar külpolitika. Ez a külpolitika azonban nem önálló, hanem része az Európai Unió külpolitikájának. Nincs sem államigazgatási, sem jogalkotási, sem gazdasági, sem nemzetiségpolitikai, sem biztonságpolitikai önállóságunk.

A kormányellenzék azért nem vállal kormányzást, mert a diktatúra más változatban történő továbbélése érdekében fenn akarja tartani annak a látszatát, hogy ő nemzetkiszolgáló külpolitikát folytat – közben olyan külpolitikai lépéseket tesz, amelyek a gyarmati kötődés fennmaradását szolgálja.  

Kelt Szegeden, 2006. június 18-án.
 

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel: Halász József