Így írtok ti!
Sajtó és valóság.

I.
A Hajdú Bihari Napló.

Tükröt tartottak elém a minap. Hát mit mondjak, elég ronda pofát mutatott, hacsak ... nem a tükör görbe (?). Ezt a kérdést járom kissé körül. Kérem az olvasó szíves elnézését, amiért magánügyemmel untatom. Nemrég nyitottam egy új rovatot a honlapon "Személyes" címmel. Olyan anyagokat szántam ide, amelyek távol állnak a politikától és közel állnak hozzám. A fiók eddig üres volt. Az első cikk egy szerfölött érdekes história lett volna Piri Reis török hajóskapitány titokzatos térképéről. A sztorit 11 éves unokámnak írtam, abban a reményben, hogy felkeltem érdeklődését a jelenkor egyik legérdekesebb tudománya a "multat kutató régészet" iránt. Ha valaki megkérdezi, hogy "hát a hivatalos régészet nem a multat kutatja (?)", azt válaszolom: hát nem, nemigen...

De térjünk a tárgyra! [A baloldali képrejtvény a helyi Sajtót szimbolizálja. Persze én nem vagyok olyan vidám, mint ez a képmontázs...]

Nem közismert adat, hogy 1958 óta, azaz ötven éve vagyok Debrecenben ügyvéd. Azazhogy csalok, mert ebből le kell vonni másfél évet 1992 márciusától 1993 októberéig, ugyanis megyei főügyész voltam. Ettől a "kisiklástól" eltekintve pályám töretlennek mondható. Vagy mégsem?

Hazudnék, ha azt állítanám hogy ilyen hosszú időt megúszhattam volna anélkűl, hogy a sajtó időnként belém ne törölje szaros bocskorát.

A népszavás Magyar László kezdte egy alaptalan ügyfélpanaszra alapított mocskos pamflettel. Barátaim sajnálkoztak, de óva intettek attól, hogy újjat húzzak a félelmetes SAJTÓVAL. Hát' újjat nem is húztam, "csak" feljelentettem a firkász elvtársat rágalmazásért és bepereltem a Népszavát. A nóta vége az lett, hogy a Népszava megjelentetett egy levélbélyegnyi "helyreigazítást".

A másik krónikás Boros József a Népsport úságírója volt. [Jelenleg ő az édes "Borosúr" - aki kivánságműsort vezet valamelyik tévécsatornán. Jól. Ő, szó szerint, mindenhez ért. A joghoz is, amint a későbbiekből kiderül]. Neki, pontosabban a Sajtónak azért nem tetszettem, mert mint a "Nagy Debreceni Bundaper" elsőrendű vádlottjának védője a per koncepciójába nem illő kérdéseket firtattam, ill. kijelentéseket tettem. Ő mint jogászt fikázott le, megállapítván, hogy perbeszédem "gyengécske" volt. Éz nem volt sem becsületsértés, sem rágalom. Védői nyilatkozatomat ugyanis írásban előre benyújtottam. Igy a "speech" rövid és szintelen volt egyes nagypofájú pesti kollegák filippikáihoz képest. Mindenesetre válaszolni kivántam volna és felhívtam, az akkori főszerkesztőt, a Debrecenből elszármazott, Király Ferit, aki azt igérte, ha válaszomban nem lesz olyan kitétel, hogy a "főszerkesztő hülye", lehozza. Nem volt benne. Nem hozta le...

A harmadik ostoros a Weisz Gyuri volt, aki "etikailag" ostorozott valamelyik bulvár-szennylapban. Az ok az volt, hogy ügyvédi vállalkozásba kezdtem, kissé korán, még a konszolidált kádákorban. A Gyuri olyan etikus volt, hogy olyan nyilatkozatomat is megmásitotta, amit kettős magnófelvételen és egyidejüleg számitógépen is rögzitettünk. Ütésre lendült öklömet [erről az ökölről még szó lesz a cikk témája kapcsán] azonban visszafogtam, mert arra a megdöbbentő felfedezésre jutottam, hogy az engem blamáló cikkek nyomán ügyfélforgalmam növekszik... Ennek nyomán szinte "barátok" lettünk. [Csak azt nem értettem - ezt mondtam is neki - hogyan lehet az, hogy egypetéjü ikreknél az egyik rendes ember, a másik kókler (?). A másik, a rendes, bankár és izr. hitközségi előljáró.]

Főügyészi működésem során a félbarna Rác T. János volt rajtam, de mit is mondok, már kinevezésem előtt piszkálgatni kezdett, a Népszabadság hasábjain. Számomra nevezetes cikke 1993-ból, "Amíg elhalkul a kongatás" cimen, az általam alaptalanul üldözött rendőrfőkapitányt és nejét vette védelmébe. Mint főügyész nem tehettem feljelentést, pert sem indíthattam, mert ezt a legendás "bűnűldöző" Györgyi Kálmán legfőbb ügyész nem engedte volna. Meg sem próbáltam... Megeresztettem azonban egy levelet a MUOSZ akkori elnökének Bodor Pál, alias Diurnus címére, bizonyos etikai kérdéseket feszegetve. Az alias udvariasan, de a leghatározottabban visszaverte próbálkozásomat. Én, multilaterális értetlenségét észlelve, búcsúlevelemben azt ajánlottam neki, a jövőben minden olyan hírre figyeljen, amiben az "olaj" szó előfordul... Tessenek mondani, nem volt, ill. lett, igazam?

Főügyészi működésem, pontosabban vesszőfutásom, során általában véve kifejezetten rossz tapasztalatokat szereztem a Sajtóról. Volt azonban egy üdítő kivétel, a Hajdú Bihari Napló, pontosabban annak ujságírója Szabó Katalin. Benne - kivételesen - korrekt partnerre leltem és - ma már bevallhatom - a Napló tájékoztatása úgy történt, részemről, hogy a kívánt anyag aktáját olvasásra és jegyzetelésre rendelkezésére bocsájtottam. A cikk tervezeteket természesen lektoráltam, de sohasem az újságírói etika, mindíg csak a jogi szakszerüség szempontjából.

Ez volt a rózsaszín múlt és ennek felemlegetése után térek rá a tárgyra, az undorító jelenre.

Az úgy volt ... hogy egy pörpartvaros üggyel felkeresett egy Gulyás Györgyné nevű személy. A megbízást írásba foglaltam és kikötöttem munkadíjamat is. Az ügynek több "menete" lett és és én minden menetre kikötögettem a díjakat. A hölgy közben ingerült lett. Második, sőt harmadik "menetet" óhajtott volna, jóllehet még az első menet gázsiját sem fizette ki [teljes egészében]. Közöltem, a további menetekre csak akkor szállok ringbe, ha tartozását rendezi. A hölgy ingerült lett.

Mit tesz ilyenkor egy, ma már átlagosnak tekinthető, ügyfél? Tiszta sor! Feljelenti az ügyvédjét az Ügyvédi Kamaránál. Ez általában nem rossz módszer. Nem rossz, mert a Kamara mint ügyvédi érdekvédelmi szerv - pompás irodákban pöffeszkedve - nem a megvádolt ügyvéd ártatlanságát vélelmezi, és nem a vádolót kötelezi bizonyításra, hanem az ügyvédet arra, hogy magát "tisztázza" a vádak alól. A delikvens ügyvéd rá is fázik minden olyan esetben, amikor nincs papír. Az egy tagadás - egy állitás képlet eredménye ilyenkor rendszerint az, hogy az ügyvédet meszelik el.

Szerencsémre Gulyás Györgyné feljelentésében számtalan olyan marhaságot hordott össze, amelyek az általa aláírt papírokkal cáfolhatók voltak. A Kamara így kegyeskedett a panaszt elutasitani. Persze Gulyásné fellebbezett és az ügy az Országos Ügyvédi Kamara elé került, ahol a főnök a nagybefolyású Bánáti János. [Ő képviselte ellenem Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt az ellenem indított "rágalmazási" ügyben és a személyiségi perben, mert a Parlamentben az Olajbizottság előtt tett tanúvallomásomban azt találtam mondani, hogy bünpártoló.] Ez a meccs tehát még nem lefutott, papírok ide - papírok oda.

Az első fiaskó, a jelek szerint, nem vette el a hölgy harcikedvét. Megjelent irodámban, ezuttal egy férfiember társaságában, akit "rosszarcúnak" jellemeznék, ha nem óvakodnék a jelzők használatától. Látogatásának célja ezúttal az volt, hogy tudomásomra hozza: egy behajtó céghez fordult [köztudomású, hogy az ilyenek nem kérnek pénzt...] és ott azt mondták neki, hogy az általam készitett jogerős (!) fizetési meghagyáson a kamatozási időszak rosszul van kitöltve és ő így egyévi kamattól elesik. Ergo felszólít, hogy a jogerős közokiratot azonnal (!) igazítsam ki (!?). Kijelentette, addig az irodából nem távozik, amíg ezt meg nem teszem.

Válaszom az volt, hogy követelését egyfelől nincs módomban teljesíteni [közokirathamisítás lenne] másfelől szándékomban sincs teljesíteni, mert rendezetlen tartozása van. Továbbá egyáltalán nem vagyok meggyőzve arról, hogy igaza van, utána kell néznem a dolognak.

Ekkor megismételte: sehova sem megy, míg kívánsága nem teljesül. Közöltem vele, hogy ezesetben a jogos birtokvédelem körében alkalmazható, "erőhatalommal" kiteszem az irodából. Nem távozott. Ezért - két felsőkarját megfogva - kivezettem a folyosóra. Lovagja ezt nem tűrhette. Hátulról rángatni kezdett. Majd, már kint a folyosón, velem szembefordulva lökdösött. Szerencsénkre nem ütött meg, Így beszámolómat módomban áll szabadlábon megfogalmazni.

Emlitenem kell, hogy az erőviszonyok nem voltak kiegyelitettek. Én [most, hogy fogyókúrázom] 105 kiló vagyok. Testmagasságom 184 cm. Cselgáncsoztam [edző is vagyok], boxoltam, 18 évig ejtőernyőztem és jelenleg is intenzív testedzést folytatok. Idegeim jók.

A hölgy mintegy 155 cm. magas és testsúlya legfeljebb ha 55 kg. Idegei pedig nem jók!

Őszintén szólva nem tudom, hogy az újságíró és a főszerkesztő figyelmét hogy kerülhette el az a körülmény, hogy "patológiás" viselkedésem okát a panaszos tulajdonképp nem jelöli meg...

A story a Hajdú Bihari Napló 2008.10.08-i számában jelent meg, az alábbi tálalásban. "Az ügyvéd rátámadt. Nyakát megszorította [jelenleg is fájlalja], térdét rugdosta, majd gallérjánál fogva az irodai székre dobta." [Ütésről" szó nem esik! Kérem, jegyezzék meg ezt!]

A Napló a "szenzációt" három részre tördeli. Az első oldalon (!) rövid ízelítőt ad a tartalomról. A harmadik oldalon olvasható maga a cikk és külön keretben az Ügyvé- di Kamara előzetes elvi állásfoglalása.

Mint tetszenek tudni, az olvasók döntő többsége az első oldalon kezdi az olvasást. Figyelmét, elsősorban a cím, azon belűl pedig a címszó kelti fel. És mit tartalmaz a címszó? "Ütött az ügyvéd?" Ez, a címszóval rám mért, "hangütés" azért furcsa, mert speciel ütésről brutalitásom áldozata sem a címlapon, sem a lap belsejében nem tesz említést... Mi jogászok azt mondjuk "íratellenes" az olyan ítélet, amely az ügy anyagában fellelhető bizonyítékokat tartalmukkal ellentétes módon idézi. Méginkább íratellenes, ha az anyagban nemlétező bizonyítékra hivatkozik.

A harmadik oldalon ugyanis "csupán" az alábbiak olvashatók. Ütésről itt sincs szó. A szenzációhajhászás a sajtó részéről "természe tes" törekvés, hiszen "ebből él". De ezt a mocskos munkát ilyen otrombán, ilyen szak szerütlenűl végezni, igazi blama egy olyan lap részéről, amely annyira büszke önma-
gára, mint a Hajdú Bi-
hari Napló. Ezt a "kis melléfogást" fatális véletlennek is tekint- hetném ha a lap eljárá sa egyébként tisztes séges lett volna, de nem volt az.

Apró csúsztatás csu- pán, hogy "felkeres tek" volna. A szerző, a szépreményű Fabók Ágnes, nem méltatott ennyire. Telefonon csevegett velem. Arra viszont, kérés nélkül, határozott ígéretet tett, hogy a cikket közlés előtt bemutatja nekem. Ezt az igéretét nem tartotta be.

Mi tűrés tagadás, begorombltam kissé, be is mentem a szerkesztőségbe, de senkit sem ragadtam nyakon, nem is rugdostam, stb. Megegyezést kerestem. Igényem mindössze annyi volt, hogy hasonló "tördelésben" nyilatkozhas- sak, mint Gulyásné asszonyság. Ígéretet tettem arra, hogy nyilatkozatom nem lesz támadó, polemizáló, de védeke- ző sem. "Elviekben" fogok nyilatkozni, csupán azért, hogy a közönség lássa, a Napló partnernek tekint.

Tárgyaló partneremül "kollegámat" Dr. Kóródi Sándor ügyvédet jelölték, aki személyem iránti tiszteletét és szimpátiáját hangoztatva, hülyített mindaddig, amíg el nem fogyott... Nem a türelmem, hanem az a 30 nap, amely rendelkezésemre állt ahhoz, hogy Szabó Miklós főszerkesztő és Fabók Ágnes újságíró ellen büntető eljárást kezdeményezhessek u.n. magánvádindítvány formájában. Nos ezt megtettem 2008.11.05-napján.

Amikor a fenti cikk - flekkeket elolvastam [én kis "najf"] azt hittem, hogy ennél piszokabb módon nem lehet elbánni egy emberrel. Hát alaposan tévedtem. Fekete levesemet ugyanis még csak ezután voltam kénytelen kiszürcsölni. Kiszerkesztett ugyanis a napló internetes kistestvére a HAON is.

Őket holnap kerítem sorra, a következő II. részben.

2008.11.06

Sz. Gy.