|
A görbe kard.
I.
„Habent
sua fata libelli.” Azaz a könyveknek is megvan a maguk sorsa. Ez tökéletesen
illik Esszad bej: „A Görbe Kard” című munkájára. A
könyvet Apám könyvespolcára tettem és legközelebb 2002-ben vettem kézbe, amikor
Anyám, 96-éves korában, meghalt és Öcsémmel a hagyatékon osztoztunk. Akkor
már harangoztak valamit nálam az Iszlámmal kapcsolatban, és hamar rájöttem, ez
valami efféléről szól. A
rövid, kommentált, ismertetésre azért vállalkozom, mert a könyv a történelmi
tények, fogalmak garmadáját olyan olvasmányosan tálalja, hogy Gárdonyi művéhez
hasonló szellemi élményt nyújt – 72-éves korban legalábbis… Az halhatatlan [és levakarhatatlan] Vágó István
- sokmillió hülye kérdés feltalálója - talán sohasem kérdezte imádóitól, mi is
az Iszlám? A szerző megfejtése a következő. „Ne mondjad: akarom!
Mondjad: insallah – ha Allah akarja! Mert minden úgy történik, ahogyan Isten akarja.
Ő az egyetlen Erő, amely a világmindenséget mozgatja.” E
hit kétféle lelki tulajdonságot ajándékoz követőinek. Az egyik: az önző,
kicsinyes emberi törekvések hívságos voltának elismerése melletti alázatos
megnyugvást egy felsőbbrendű akaratban. Az előbbiből következő másik: a
teljes belső lelki szabadság érzete által táplált „végtelenül fölényes
magatartás a sors bármiféle fordulatával szemben.” A
hívő alkatának „politikai kiegészítő vonása” a szerző szerint egy
példátlan felsőbbrendűségi komplexus. Ez teremtette meg az előfeltételeket
ahhoz, hogy „az újsütetű mohamedanizmus kedvet kapjon a világtörténelmi
pályafutásra.”
A
határos országokról így rendelkezik Déjà
vu [ezt már láttuk valahol] mondhatnók, az Ószövetségre gondolva. De nem
mondhatjuk, mert az Ószövetség merőben másról szól. Bizonyos összehasonlítások
szerfölött érdekesek és hasznosak lesznek. Sztálin
hírhedt „esküjében” sokkal hosszasabban recitálta Lenin általa költött
végrendeletét. Aztán mindent másként csinált, ahhoz képest is, amit maga
mondott. És vajon
mit csináltak ezen a marha nagy területen a hódítók? „Demokráciát” talán mit az
izraeliek Palesztinában, vagy az amerikaiak Irakban? Nem! A Szerző itt maga is
más szerzőre hivatkozik. Dosy: „Historie des Musulmans d’Espagne” c.
művéből idéz. „…Az
adót … egészen jelentéktelen méretűre csökkentették. Az óriási
kiterjedésű földeket … elvették a gazdagoktól és egyenletesen
szétosztották a lakosság között … A kereskedelmet megszabadították attól
a tehertől, mely eddig korlátozások és súlyos adók formájában nehezedett reá …
A Korán megengedte a rabszolgáknak, hogy megfelelő kártalanítás ellenében
megvásárolhassák szabadságukat … Mindebből következett, hogy az
általános jólét fokozódott és ezért a mohamedán uralom mindenütt szíves
fogadtatásra talált.” Pedig
előfordúltak „cikis” dolgok. Máskor, máshol már írtam róla: hogyan mészároltatta
le Mohammed A
birodalom - így - szilárd volt. De
meddig? „Ameddig az újdonsült mohamedán világhódító hű maradt egészséges észjárású
vallásához, … addig tartott az uralma. De egyetlen emberöltővel sem
tovább.” Úgy
látszik Berzsenyi intelmei egyetemes érvényűek. „Így minden ország támasza, talpköve A
rómainál is nagyobb világbirodalom hamarosan összeomlott. Ki a bűnös?
Válaszoljunk Lucifer szavaival. „A bűnös önmaga a győzelem, És mivé
váltak a Korán tiszta tanai? Magyarázni kezdték őket… Szóljon
megint Lucifer.
2004.08.15. II. [Nos, a
csodafáknak jót tesz, ha gyökereiket vérrel öntözik. Erről bőkezűen gondoskodik
a cion - kapitalizmus.] Az „arab”
Iszlám történetének következő nagy fejezete a török iszlámizmus tündöklése és bukása. Ez a kurzus több száz
évet ölel át beleértve országunk százötven éves megszállását is. Ezen uralom
végnapjaira esik az örmény holocaust a maga szörnyűségeivel egyetemben.
Története érdekes volna. A Szer A
demokratizálódás epidémiája többször átsöpört Törökországon is. A szél persze
mindig nyugat felől fújt. 1908 júliusáról a következőket írja a könyv. „1908.julius
3-án délután kihirdette a magas Porta, hogy Törökországban [márpedig] alkotmány
lesz, parlament, sajtószabadság, vallásra tekintet nélküli egyenjogúság,
amnesztia. Szóval minden, ami 1908-ban Európa demokrata országaiban mint
legújabb divat szerepelt … Törökországban igen kevesen tudták, mi az
’alkotmány’. Némelyek azt hitték, valami betegség. Sziriában azt hitték az
alkotmány olyasmi, mint a villamosság. Egy másik helyen úgy vélekedtek, hogy
valami csapat-alakulat. Jemen kormányzója sürgönyileg kérdezte meg, a
legalázatosabb tisztelettel: igaz e, hogy ennek az alkotmánynak az alapján a
keresztényeket többé nem szabad kutyáknak nevezni?” [Megjegyzendő,
a Talmud értelmezése és alkalmazása körében sohasem támadt bizonytalanság abban
a vonatkozásban, hogy a gójok állatok…] Törökország
Európa [?] „beteg embere” lett. A birodalom katonai, gazdasági, társadalmi és
főleg erkölcsi bukása a pániszlámizmus időleges hajótörését is eredményezte. Az öreg
fán azonban kihajtott egy kis gallyacska, amelyre mi magyarok is
rácsodálkozhatunk kissé. Ez a hajtás a "turáni eszme" volt. Turán volt a Szerző szerint a törökök,
szeldzsukok, azeriek és turkománok közös őshazája. Nem említtetnek a magyarok,
holott a finn-ugor eredettannál sokkal meggyőzőbb tudományos érvek szólnak
amellett, hogy mint török-fajú népnek némi közünk volt a turáni őshazához
nekünk is. [A téma szépséghibája, hogy a turáni eszme egyik prófétája lett később
az örmények elleni irtó hadjárat előharcosa. Egyik
költőjük, közös ősünkről Attila hun nagykirályról, így zengedez. „Az ereimben
csörgedező vér muzsikája az én történelmem visszhangja.
Nem egy élettelen könyv
aranyozott porlepte lapjain , nem: ereimben, szívemben olvasom őseim
Hm!
Figyelemreméltó gondolatok… 1914-ben
Törökország Németország szövetségeseként belép a Világháborúba. Érdekes miért,
hogyan? Dzsemál pasa erről ekként nyilatkozott. „…Helyesebb egy bátor nemzethez
méltóan az utolsó csepp vérig védekezni, mint nyomorultul az oroszok, angolok
és franciák igája alá kerülni. ’ Tout est perdu hors l’ honneur’. Ez méltó
befejezése lenne egy dicső, nagyhírű nemzet történetének. Nagy különbség úgy
veszni el, hogy vég Hol volt
ekkorra már nálunk Szondi, a két apród és a drégelyi rom? Történt
azonban más is. Az Iszlám vallás az ország mellé állt. V. Mehmed Rasid kalifa
kihirdette a szent háborút. És most tessenek a Szerző szavaira figyelni. „A ’dzsihad’
fogalmát Mohamed a Bibliából [!] vette át. ’Íme lásd, Allah az
igazhívők életét és javait követeli a Paradicsomért. Harcoljanak tehát Allah
útjain, öljenek és hulljanak el. Ezért cserébe a Paradicsomot ígéri a Tóra, az
Evangélium és a Korán. És ki tartja meg ígéretét hívebben, mint Allah.’ A
Biblia különbséget tesz az önkéntes háború és az elrendelt háború
között, amelyet Isten parancsára kell folytatni. Az önkéntes háborúban a győző
békét köthet, ha úgy tetszik neki. Az elrendelt háborút azonban a
végkimerülésig kell folytatni, mindaddig, amíg az ellenfél el nem pusztul.” Kéretik
jól megjegyezni eme elméleti alapvetést, mert az Iszlám haldokló fája ebből az
eszmei talajból hajtotta, hajtja ki új ágait, mára
már úgyszólván az egész glóbusz fölé. [Eljátszom
a gondolattal. Mi történt volna, ha valamelyik pesti belvárosi kávéházban Kun
Béla, Szamuely Tibor ill. Korvin Klein Ottó társaságában e sorokat valaki
felolvassa? A gazdag zsúrfiúk, magyar nép jövendő hóhérai, a
jelenkori szellemi és gazdasági „elit” szépapái és nagyapái hasukat fogták
volna nevettükben. Ám látjuk: az utódok arcán lassan megfagy a mosoly…] A török
állam, dzsihad ide – dzsihad oda, összeomlott. Ebből egy epizód
megragadott. A távoli hadszínterek egyikén a
német szövetséges csapatok helytállása, az alábbi sorok leírására
ihlette a híres angol [!] tudóst, utazót, politikust, filozófust és katonát
Lawrence ezredest. „A
németek kétezer mérföldnyi távolságban voltak hazájuktól, kilátástalan
helyzetben ismeretlen, idegen országban, olyan kétségbeejtő körülmények között,
amelyek a legerősebb idegrendszert is próbára tették.És e csapatok mégis
szilárdan összetartottak, fegyelmezetten, a legnagyobb rendben. Ha megtámadták
őket, csatarendbe sorakoztak, céloztak és tüzeltek. Pompásak voltak.” Erre
a csapatszellemre is
visszatérünk majd a „Blood and Honour” elnevezésű világszervezet témájának
tárgyalása kapcsán. Most
jövök elő a farbával: miért szántam magam e múlt század elején
íródott könyv
méltatására. Előre
kell bocsátanom: a könyvből kitűnően a Szerző a maga korában még nem
ismerte, nem ismerhette, fel az amerikai-cionista kapitalizmusnak a versaillesi rablóbékében
játszott igazi szerepét. [Henry Ford is jóval később rukkolt elő a „Nemzetközi
Zsidó”-val.] Szinte könnyedén veti papírra a következő sorokat. Itt
adódik a természetes kérdés: ki a jóisten hatalmazta fel e négy
politikai gonosztevőt, hogy az Iszlám sorsa fölött határozzanak? De határoztak. Mielőtt erre került volna sor, a rablótőke az egész Keletet természetesen jó előre felosztotta az állam – hiénák között, titkos szerződések útján. Ebbe a körbe esett Törökország feldarabolása, hogy az Iszlám, mint egész, teljesen harcképtelenné váljék. Az oszmán birodalmat legalább olyan kegyetlenűl széttrancsírozták, mint Nagy-Magyarországot, megtorlásképp, mert a központi hatalmak oldalára álltak. Óh átkozott hülyék, alaposan
melléfogtatok! De
történt még más is! A fogát
hullató, vedlett, büdös vén angol oroszlán szerződést kötött a Cionista
Világszervezettel, amely a Balfour nyilatkozat néven vált
hírhedtté. „Őfelsége
kormánya jóindulattal fogadja a Palesztinában felállítandó zsidó nemzeti állam
tervét … Ugyanakkor azonban világosan kifejezi azt a határozott
kívánságát, hogy semmi olyat nem szabad tenni, amely Palesztina ezidőszerinti
nemzsidó lakosságának polgári és vallási jogait érinti.” Ez a
balfasz Balfour nem ismerte volna a Tórát [Bibliát] a Talmudot? [Hogy a Cion Bölcseinek
jegyzőkönyvét ne is említsük.]
Persze
az Iszlám sorsán túl dönteni kellett a már említett titkos szerződések szelleme
és betűje szerint a közel közép és távol keleti népek – ásványkincseinek
sorsáról, helyesebben ezek elrablásáról. A „realizálás” szerteágazó, bonyolult,
unalmas folyamat volt. „Eredménye” azonban hamarosan jelentkezett. Adjuk a
szót ismét a szerzőnek. „A
pániszlámizmus régem elfeledett kísértete kiszállt a sírjából és előbb csak
egész szerényen, azután egyre gorombábban követelt figyelmet. De
tulajdonképp nem ez a poén, hanem az, hogy és ahogy a Kelet szétzúzta a
versaillesi rablóbéke rendszerét, jármát! Ők megtették! Mi meg énekeljük a
székely himnuszt, többnyire két ezrelék alkoholszint fölött. Pedig
olyan „jól” indult minden. Észak Afrikát felosztották Franciaország,
Spanyolország és Olaszország között. Egyiptom angol protektorátus lett. Bagdad,
Jeruzsálem, Mekka és Medina brit fennhatóság alá került. Őfelsége V. György
angol király lett a Szent Városok védelmezője. Vicces, nem? A Kelet
politikai, szellemi leigázását, gazdasági kiszipolyozását mint említve volt
„szerződések” sora biztosította. E sorozat utolsó gyöngyszeme az 1920 augusztus
20-i sèvresi szerződés volt. Ekkor
megroppant valami. Kiderűlt, hogy míg a leigázott államok entellektüeljei,
diplomatái középosztályainak hangadói a „realitásokhoz” való alkalmazkodás
módjain gondolkodtak és vitatkoztak, a népek mást határoztak. „A
nomádok és parasztok egy ’harmadik irányzathoz’ [!] csatlakoztak, amely
semmiféle közösséget nem vállalt Nyugat Európával. Nem a diplomaták, entellektüelek
irányították az Iszlám sorsát, hanem megint csak a primitívek, a beduinok, a
harcosok. Mint régen a mohamedanizmus visszatért a sivatagba. A sivatag lovasa
nyeregbe pattant, kardot ragadott és megmaradt erejével megtámadta a
hitetleneket. Az eredmény egy Európától és Oroszországtól egyaránt távol eső új
világ lett, amelyből holnap talán egy új Iszlám születik.” Itt
vessük közbe, az Új Iszlám azóta megszületett. „Az
arab háborúk és a szeldzsuk-harcok hagyományaihoz híven, az új Kelet dervis
rongyokban jelentkezett a gőgös Európa előtt … az észak perzsiai Nedzsd
sivatagban, Afganisztán hegyei között, Marokkó négyezer méter magas bércei
között gyülekeztek a megvert hadvezérek, a bukott politikusok, száműzött
népvezérek, harcos szerzetesek. Az eredmény mindenütt ugyanaz volt. Még mielőtt
az európai győztesek észbe kaphattak volna, már lángban állt az egész Kelet …
A Kelet karddal avatkozott a „Négyek” politikai játékába. A párizsi
szalonokban, a Riviéra divatos szállóinak termeiben még tárgyaltak, alkudoztak
a mohamedán diplomaták. Ám a sivatag harcosai, nem törődve a tárgyalásokkal,
vágtatva indultak rohamra a ’kultúr országok’
ellen.” „Először
mindenütt mohamedánok fordultak a ’mohamedánok’ ellen,- a szabadságvágyók a
’józanok’ ellen,- a bátrak a gyávák ellen,- a szegények a gazdagok ellen.” Ez volt
tehát a recept. A [mód]szer hatott. A beteg gyógyulni kezdett. És ebben
a közegben kezdtek a marha amerikaiak „politizálni”. Így adtak modern
fegyvereket Oszama bin Ladennek, azt gondolván … de tulajdonképp mire is
gondolhattak? Folyt.
köv. 2004.08.18 III. Befejezésül
még néhány érdekes adalék a könyvből. Hogyan lett az Iszlám volt
zászlóhordozója az Oszmán birodalom Török Köztársaság? Furcsa história ez is. A
törökök végleges megsemmisítése, a Világháború után, a görög martalóchadakra
hárult, akiket a Nyugat támogatott. A
törököket szakariáig üldözték és mikor a tönkrevert sereg katonái már
felkészültek a végső A
„győztesek”, tüstént vérszemet kapva, új békefeltételeket követeltek A
szerző, országáról szólván, elégedetten állapítja meg. „Ő volt a világháború
első olyan legyőzöttje, aki bebizonyította, hogy a győző feltételeit nem
kell okvetlenűl elfogadni!” A
győztesek országukért cserébe viszont eldobták hitüket. Beléptek
– úgymond – az akkori EU-ba… Aztán
bevezették a szalonképességet is. „A köztársaság hivatalos öltönye a frakk
és a cilinder lett.” „Az
iszlám véres történetében a szent mondás: ’Allah Akbar!’ csatakiáltássá lett. Az
előbbivel párhuzamosan egy nem kevésbé véres történelmi folyamat zajlik le,
amelyet olajfoltok szennyeznek, s amelynek jelmondata így hangozhatnék: ’Neft
Akbar!’ – azaz az olaj még hatalmasabb! … A Keletnek három helyen vannak
kincstermő olajmezői: Dél Perzsiában, a Kaukázusban és Irakban.” Az első Angliáé, a második az
oroszoké, tehát „… Maradt a jövő számára Irak!” Azazhogy
nem muszáj feltétlenül héber bölcsnek [Nostradamus] lenni, hogy valaki
megorrontsa a „jövőt”. A
könyvismertető egy igazi csattanóval fejezhető be. „Az
olajpolitika színpadán megjelent a harcos Iszlám.” Mi az
hogy! Mondaná erre Gyurcsány Ferenc. Naná! Mondom én. A fonal majd innen
gombolyítódik tovább, természetesen új cím alatt. 2004.08.18. Sz. Gy. |