
Hosszabítsák meg a Siratófalat!
A pénz alkímiája No° 2
Nemrég
méltattam Soros György magasröptű gondolatait, élete
főmüvének minősített, "A pénz alkímiája"
c. könyvének
harmadik olvasása kapcsán. Bombay és
Peshawar lángjai azonban utólag megvilágosították
elmémet és arra a hajmeresztő következtetésre juttattak,
hogy a zsidók voltaképp nem értenek a pénzhez, mert
az [általuk] globalizált világban már nem tudják
"okosan" befektetni. Cion bölcsei, mint jövőkutatók,
megbuktak. Vagy, nem ők buktak (?). Már - már kezdek ugyanis a hivatalos
zsidó álláspont felé hajlani, hogy t.i. a "Jegyzőkönyvek" tulajdonképp
fércmű, amelyet valóban egy hülye cári Ochrana
ügynök irt. Vagy mégsem (?). Az isten se ismeri itt ki magát.
A "befektetéseket" azért járjuk körül
kissé.
A
zsidóknak a pénz mindenhatóságába vetett
megingathatatlan hite többezeréves, csakúgy mint
ők maguk. A modern cionizmus megalapítója Herzl is úgy
vélekedett, "...ha süllyedünk, a forradalmi proletáriátus élcsapatává válunk, ha
emelkedünk, velünk emelkedik a 'pénztárca' szörnyű hatalma."
Az első és második világháborúban az embermilliók halálába, kínszenvedésébe eszközölt befektetés busásan kamatozott. Másodlagos hozadéka még ennél is értékesebb volt - Amerika számára - az, hogy "átvette" Anglia világbirodalmi státusát. Igenám, de a pökhendi yankeeket nem érdekelte a "know how". Pedig még Hitler is csodálta az óriási gyarmat birodalom "igazgatásának" múvészetét. Azt, hogy Anglia csekély tengeri és szárazföldi erőkkel, vagyis olcsón, százmilliókat volt képes tartósan elnyomni és kiszipolyozni. Ehhez társult a zsidó pénzhatalom és a közhatalom harmonikus összjátéka.
A
pénznek mindenhatóságot kezdtek tulajdonítani,
még maguk a zsidók is, akik pedig a megelőző ötezeregynéhány
száz évben, saját bőrükön, többször
megtapasztalhatták ennek ellenkezőjét.
Ma már
meggyőzően
kimutatható, hogy az amerikai "dollárimperializmus" randalírozását
- fátumszerűen - ostoba melléfogások kisérik világszerte.
Többtucatnyi példa lenne sorolható, de említsük
csak az orosz megszállás idején folytatott amerikai "külpolitikát".
Amerika azt hitte, hogy pénzén fegyvert és muzulmánt
vásárolhat. A "termelő fogyasztás", a híres
marxi pénz - árú - pénz’ formula ezesetben
úgy funkcionált [volna], hogy a vett zsoldos, amerikai fegyverekkel,
elpusztítja Amerika ellenségeit, köztük mohamedán
hittestvéreit is. Majd aki közülük megmarad, mint mór
mehet isten hírével, hogy amerika békésen és
demokratikusan seftelhessen, az ingyen ölébe csöppent olajjal.
Továbbá, ami ugyanilyen fontos, megszerezhesse az ellenőrzést
a kábítószer-alapanyag termelés fölött,
ezáltal kisajátíthassa ennek hasznát is.
A tömény hülyeségnek ebből a melegágyából kelt ki az Al Kaida, a minapi amerikai zsoldos, Osama bin Laden bölcs vezetése alatt... Ennél is nagyobb baromság volt azt feltételezni, hogy hogy az iszlám fanatizmust [amely adott esetben egy béna és vak öreg képmását öltheti], a levegőből lehet "kezelni". Oly módon, hogy egy harci helikopter rakátával támad a tolókocsira amelyen a "Tanító" a templomból hazafelé tart.
A fatális tévedés első csalhatatlan bizonyítéka a fizikai létezés, ill. pusztulás mesgyéjét elmosó, tömegjelenségként feltámadó, iszlám fanatizmus volt: az öngyilkos merénylők támadásai formájában. Ezek alapvető sajátossága az egyéni, legfeljebb "kiscsoportos" elkövetés volt. A támodások kiemelt célpontja: Izrael. Nyilvánvalóvá vált, hogy Izrael képtelen e támadásokat maradéktalanul kivédeni. Ezért a brutális tömegterror módszerével válaszoltak, többszörösen túlszárnyalva a háborús (!) német kegyetlenkedéseket.
Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az Al Kaida "főcsapásainak" jelenlegi iránya Pakisztán és India. A kezdeti módszer pedig ezen államok hadseregeinek, titkosszolgálatainak és belbiztonsági erőinek "felpuhítása" volt. Ez, a jelek szerint, tökéletesen sikerült. Tudom, minden hasonlat sántít, mégis az jut eszembe, ahogy nálunk a bűnözés tette "szivecsossá" ugyanezen szervezeteket [plusz az ügyészséget és a bíróságot].
Mi utal az említett szolgálatok "felpuhulására"?
Ez utóbbit látszik igazolni, hogy ami Bombayben [India], ill. Peshawarban [Pakisztán (!)] történt, már nem tekinthető "civíl" merényletnek. Mindkettő katonai [kommandós] akció volt azzal a "sebészi pontossággal" megtervezve, meg szervezve és kivitelezve, amelyre az Amerikaiak oly büszkék voltak, olyan hadműveletek esetében, ahol sokszoros túlerőt vonultathattak fel az ellenféllel szemben.
Ezen akciók tekintetében döntően fontos tényező, ha úgy tetszik különbség, vagy különösség, az "iszlamista" jelleg. Az akciót kivitelező harcosok magas fokon képzettek és természetesen bátrak is. A lényeg azonban nem ez, hanem az élet teljes megvetése, önmaguk és az ellenfél vonatkozásában egyaránt. Ez következik, pontosabban levezethető, az Iszlám ideológiájából. Ne feledjük, hogy - Mohamed útján - Allah nem azt hírdeti, hogy az igazhívőknek a hitetlenek elleni harcban önmagukat kell [elsősorban] feláldozni. A tanokból az következik, hogy mielőtt a muszlim dicsőséges halála bekövetkezik, a lehető legtöbb hitetlent kell a másvilágra küldenie. Nos az említett akciók már ennek a gondolatnak a jegyében hajttattak végre.
Ez azt jelenti, hogy a terrorizmus elleni harc okán, vagy ürügyén elköltött százmilliárdok a "terrorizmus" megerősödését, veszélyes paradigmaváltását idézték elő.
A jelenlegi "harci helyzet" immár az, hogy a terrorizmus - egyelőre a világ forró övezeteiben - érzékeny katonai csapásmérésekre képes. Épp itt van a kutya eltemetve! Hol húzódnak, és mennyire stabílak a forró övezetek határai? Kézenfekvő, hogy e határok virtualizálhatók. Európa nyugati fertályát megkopogtatta már a terror csontkeze, jelentősen lohasztva az érintett államok harcikedvét Irakban és Afganisztánban. Hogy még pontosabb legyek, a kérdés az, hogy Amerika és Izrael "felségterülete" forró övezetté válhat e? A kérdés megválaszolásánál nem köpzömbös, hogy olyan államokról van szó, amelyek egyetlen más állam felségterületét sem tgartják tiszteletben. Az eszkaláció tehát nem jogi, még kevésbé erkölcsi kérdés.
Amerikát
állitólag már érte súlyos támadás
[World Trade Center - 2001.szeptember 11]. Azért mondom: állitólag,
mert egyre

vaskosabb a gyanú, hogy önprovokáció történt.
A kételyeknek már tereberélyes irodalmuk van. [Futólag
említem, a Pentagon elleni merénylet már nem is gyanús...]
Szemléltetésül ideillesztek három képet. [A
címek magyar jelentése a kurzor alatt megje lenik.] Tehát
valami volt, de nem az igazi. Azt már korábban felvetettem, hogy
a terrorista merényletek formális logikája olyan célpontok
megtámadása, mellett szól, amelyeknél a tulajdonképpeni
pusztítást nem az indító merény let idézi
elő, hanem a "dominó effrektus". [A "nagy áramszüneteket",
az energiaszolgáltatás összeomlását, viszonylag
banális meghibásodások inicializálták. Hasonló
a helyzet a közuti közlekedésben, ahol egy véletlen
ütközés gépkocsik százait préselheti egymásra
pillanatok alatt.] Furcsa az Achille Lauro utasszállító
hajó esete, Itt a terroristák egyetlen tússzal végeztek,
a 69 éves,
mozgáskorlátozott amerikai
amerikai zsidóval Leon Klinghofferrel.
Ennek már célzott megsemmisités színezete volt.
Az indiai és pakisztáni merényleteknél az amerikaiak
és zsidők kilövése már tendenciát látszik
tükrözni. Azt, hogy a terror nem a formális logika szabályait
követi. Célja nem annyira a tömeggyikosság, mint
a célzott kivégzés (?).
Ám a kérdés
voltaképp nem ez. A kérdés az, hogy Amerika antiterrorista
apparátusaiba beférkőzhet e a terrorizmus? A kérdés
puszta felvetése is kapitális hülyeségnek tűnik. Tűnni
- tűnik, de nem az! Ha Bushnak hiszünk és komolyan vesszük
azt a verziót, nevezzük "A" verziónak, hogy
a World Trade Center elleni,
2001.szeptember 11-i a.) és b.) merénylet,
a Pentagon elleni c.) merénylet és az utasok "kiszámíthatatlan"
magatartása miatt meghíúsult d.) merénylet "valódi"
volt (?) úgy nem lehet vitás, hogy a titkosszolgálatok
aktív, vagy passzív cinkossága nélkül e merényletek
nem lettek volna végrehajthatók. A NewYork komplexum figyelési,
riasztási és elhárító rendszere ugyan is -
normális helyzetekben - teljességgel kizárja
annak a lehetőségét, hogy a légiirányitásnak
nem engedelmeskedő két (!) repülőgép, jelentős időközzel,
egymást követve, negyedórákat repülhessen tiltott
zónában és tiltott irányban.
A "B"
eset feltételezése azt jelentené hogy az "önmerényletet",
kormányzati megrendelésre, a CIA [vagy más] szervezte.
Ez is viszketős kérdések egész sorát gerjeszti.
Hogyan szerződtethetett pl. a CIA a szindarabhoz olyan statisztákat,
akik tényleg meghalnak a végén? Ilyen "szolgáltatást"
nem lehet pénzért megvásárolni [az "alkímia"
nem működik]. Ehhez olyan összefonódást kell feltételezni,
amelynél két "testszövet" egymásba nő és
kölcsönösen szinte kiirthatatlan metasztázisokat
képez. Voltak, vannak ilyen metasztázisok? Ezt a jövő fogja
nekünk elárulni. Annyi viszont bizonyos, hogy Amerikában
számos és kérlelhetetlen ellenfele van annak a "politikának",
amely a legnyiltabb arcátlansággal veti alá az Országot
a zsidó szupremáciának.
Az írás itt
kapcsolódik vissza a címéhez - a következő folytatásban.
2008.12.09
Sz. Gy.