2007: Árpád-év

Eljött az ideje a bálvány ledöntésének, és az istváni "államalapítás" által alkotott "jogrend" megsemmisitésének! E "jogrendből" folyik, hogy az Országgyülés helyszine, egy kétes multú zsaru "műveleti tereként", elzárva tartatik az állam polgárai előtt. A két "törvényes uralkodó" I. István és Gyurcsány Ferenc között csak az időbeli távolság jelentős. "Allameszményeik" között lényegi eltérés nincs. Mielőtt róluk szólnék, egy igazi fejedelemről kell megemlékeznem, a kontrasztok kidomboritása végett. A honfoglaló nagyfejedelmet elfelejttették velünk. Nem tudjuk, hol a sírja, de nem is keressük. Még jelképes emléket sem állítottunk neki. Nincs körmenet, füstölés, gajdolás, főhajtás, koszorúzás. Ez a gyilkos királyt illeti. Tegyünk egy kis összehasonlitást kettejük között. Árpáddal kapcsolatban egy tanúlmányt idézek [fekete betükkel], amelyet mail-mellékletként kaptam.

Nagyvezérünk 1100 éve adta vissza lelkét Istennek. A legjelentősebb európai dinasztia megalapítójának 1100 éves jubileumára emlékezik nemzetünk. Árpád nagyfejedelmünk 907. július 7-én adta vissza lelkét Istennek ... a halál győztes csata megvívása közben
érte.

Népünkre tizenkét évvel a honfoglalás után nyugatról tört rá az ellenség. A német-római hordák Lajos király parancsára a magyarok kiirtásának – „Ugros eliminandos esse” – céljával özönlöttek földünkre a Dunánál.

Így írtak a harcról történészek a XIX. században:

'Már június 17-ikén 907-ben roppant sereg gyűlt össze az Ensen túl Ensburg vára és Sz. Flórián kolostora között, hol maga Lajos király is személyesen jelen volt. Az itt megállapított hadjárati terv szerint, - melyben Nagy Károly császárnak az avarok ellen ezelőtt több mint egy századdal (794) szerencsésen sikerült hadműködésének utánzására ismerhetünk, - a német haderőnek, mely legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, három hadoszlopra osztva egyszerre kellett előnyomulni s a Duna völgyében működni. Maga a király s mellette Burghárd passaui püspök és Aribó gróf a tartaléksereggel Ensburgnál foglaltak állomást. A Duna északi partján a vitéz Luitpold kele határgróf nyomult elő; a déli parton Dietmár salzburgi érsek Zakariás säbeni, Ottó freisingi püspökök, Gumpold, Hartvich és Helmprecht apát urak vezették zászlóaljaikat; középett a Dunán Sieghard herczeg, a király rokona Rathold, Hattó, Meinhard és Eisengrin bajor főurakkal vonult alá a hajóhaddal, a dunaparti két hadsereg fedezete alatt. Mind a három hadosztály akadálytalanul nyomult elő Pozsony tájáig, miután az Ensen innen lévő magyar csapatok a túlnyomó erő elől visszavonulva, az ellenségnek szabad tért engedtek.

A magyar haderő vezetői, mielőtt erejüket összpontosíthatták, csak apróbb lovas csapatokkal nyugtalanították a salzburgi érsek hadosztályát, mely a további előnyomulást veszélyesnek tartva, Pozsony irányában megállapodott s a könnyű magyar lovasság csatározásai ellen csak czélszerűleg megerősített táborában találhatott biztonságot. Miután azonban a nemzetségek zászlóaljai megérkeztek, az összes magyar haderő az ellenség hadtesteit külön-külön s legelsőbben is a főpapok táborát határozá megtámadni. Iszonyú volt a viharként rohanó magyar lovasság támadása,
nyilaik zápora tetemes veszteséget okozott a bajorok sűrű soraiban: de e rövid heves roham az erős fekvésű tábor tömeges ellenállását egyszerre nem bírta megtörni. A magyarok ekkor, hogy czéljokat érjék, a lassúbb, de biztosabb módhoz folyamodtak.
Egyes kisebb csapatokban véletlenül rohanták meg az ellenséget, s éppen oly gyorsan száguldottak vissza táborukba, mind roham közben a német táborra, mind visszavonulásukkor üldözőikre szakadatlan nyilazva. Éjjel nappal, jobbról balról, mind addig folytak a csatározó támadások, míg az ellenség e folytonos zaklatásban kifáradva erejét és bátorságát nem vesztette. Ekkor minden oldalról tömeges rohamot intéztek a lankadt bajorokra, s augusztus 9-dikén a megvívott tábort összetiporták.
Dietmár érsek, Ottó és Zakariás püspökök s több főpapok a viadal helyén halva maradtak.

Még azon éjjel a legnagyobb csendben átúsztatott a Dunán a magyar hadsereg, s másnap hajnalban, mielőtt Luitpold a túlparti szerencsétlenségről értesülhetett volna, ennek táborát is fölveré, zavarba hozá s csaknem egészen megsemmisíté. A fővezéren s Eisengrin királyi főasztalnokon kívül tizenkilencz bajor főúr esett el a viadalban, s ezrenként borították a csatatért a németeke tetemei,. Kik közül csak kevésnek sikerült Ensburgba Lajos királyhoz menekülni. A bajor nemesség színe ott veszett.
Harmad nap a hajóhadra került a sor. Ezt a fedező hadosztályok tönkre tétele után kétségbeesés szállá meg s a magyarok győzelme e napon az előbbieknél még könnyebb lőn. Sieghard herczeg csak futással menthette meg életét; Rathold, Hattó és Meinhard a halottak közt maradtak. Így a magyarok három nap három sereg fölött ünnepeltek tökéletes diadalt.

A koczka fordult s a támadottak támadókká váltak, s nyomon űzték a szétvert hadak megfutamodott maradványait, melyekkel csaknem egyszerre érkeztek Ennsburg közelébe, útközben Szent-Pölten monostorát is fölégetve. Lajos király pihent hadaival ellenök vonula. A tért, melyen a két seregnek találkozni kellett, oldalt erdők szegélyezték, s ezeket a magyarok szokásuk szerint előre erős csapatokkal rakták meg. A királyi sereg támadása után a magyar lovasság csakhamar futásnak ered, a németek diadalt reményelve hévvel nyomulnak utánok, de a mint az erdő mellett elhaladnak, a lesbenálló csapatok borzasztó riadással kitörve, hátba támadják őket. E pillanatban a futamodók megfordítják lovaikat és sűrű nyilazással fogadják üldözőiket, kik két tűz közzé szorítva s néhány pillanat alatt bekerítve, fegyvereik csapásai alatt hullanak el. A király kevesed magával csak nagy bajjal menekülhetett Paussauba." (Szabó Károly, A magyar vezérek kora 148-154. II. 1892.) Hogy a német hadsereg veresége teljes volt, azt az egykorú évkönyvírók sem tagadják.

Lajos király már nem mert többé bajor földön tartózkodni. Németország biztosabb nyugati részébe húzódott. Az Ennsen alól fekvő szép vidék egészen a magyarok birtokába került s még az augsburgi nagy veszteség után is, egész Géza vezér idejéig birtokukban maradt.”

Álmos fia, Árpád – mint Badiny Jós Ferenc írja egy tanulmányában – kemény katonai nevelést kapott. Serdülőkorában már ismerte a turáni-magyar harcászat támadó, védekező rendszerét. 20 éves korától vezet hadjáratokat. A Nyék törzs feje lesz, majd 892-ben apjától átveszi a család ősi törzsének, a Megyer törzsnek vezetését. Ő lép diplomáciai kapcsolatba Bölcs Leó bizánci császárral. Majd 894-ben Bölcs Leo követei tőle kérik a magyarok szövetségét a bolgárok ellen. Árpád belegyezik és nyomban elrendeli a honvisszafoglaláshoz szükséges katonai és törzsek közötti intézkedések végrehajtását. Ekkor bizonyítja be Árpád államférfiúi rátermettségét, katonai képzettségét összes ismert kortársai felett.

895 tavaszán indultak meg a törzsek az 1200-1800 km-es útra, és ugyanezen év őszén
elfoglalták helyüket a Kárpát-medencében. Ily nagy területre kiterjedő és egy vezérlő fejedelem akaratának engedelmeskedő hadműveletnek újabb példája csak Napóleon idejében ismétlődik meg. Árpádhoz hasonló hadvezér hét évszázadon keresztül nem található Európában.

A magyar állam – ekkor még nem királyság – megalakulását, megerősödését a nyugati országok vezetői gyűlölködve nézték, és az új szomszéd megsemmisítését tűzték ki célul. Luitpold bajor őrgróf szövetségeseivel 907. májusában indult Magyarország ellen.

†Árpád a túlerőben lévő ellenséges sereget júliusban teljesen tönkreverte. Az ütközetben – Pozsonynál – súlyosan megsebesült, és július 7-én, 67 éves korában visszaadta lelkét Istenének.

Négy daliás fiát áldozta fel a honvisszaszerzés és megtartás érdekében: Leventét a bolgár háborúban, Tarhost, Üllőt és Jutast a Pozsonyi csatában.

A mai európai népek között kevés az, amelyik 1100. évfordulót ülhet.

Mi, magyarok egy győztes csatára emlékezhetünk, és felidézhetjük egyik legkiválóbb hadvezérünket, nagyfejedelmünket.

A hivatalosság várhatóan ezt az évfordulót is éppúgy agyonhallgatja, ahogy a Rákóczi-szabadságharc, a Bocskai-szabadságharc élvfordulóit, a Tinódihoz, M. S. mesterhez kötődő jubileumokat agyonhallgatta az elmúlt években.

Ezért a civil Magyarországnak és a családoknak kell megemlékezniük – a Kárpát-medence minden magyar közösségében és a tengerentúlon is – az európai történelem egyik kimagasló személyiségéről, a magyar Árpád nagyfejedelmről.

Ami a "Szent" Királyt illeti, róla jómagam is többször leszedtem már a szenteltvizet. Nem akarom önmagam hosszasan idézni, ezért csupán számjelekkel biztosítok ugrási lehetőséget az 'István-tárgyú' kommentárokra [ 1, 2, 3, 4 ]

(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül [!!!] gyakorolja.

(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

Érdekes módon a "Nemzeti Alkotmányszabóságnak", többéves fennállása és szerfölött áldásos tevékenysége során, nem jutott eszébe hogy ezt a rendelkezést is értelmezni kellene. Persze a NÉP alkotmányos jogai nem egy [fölösleges] intézmény felhatalmazá sából, még csak nem is a sztálini alkotmányból, hanem önnön erejéből, elhatározásából

A 3-as cikk "Új idők új dalai" tartalmaz részletes elemzést arról, hogy szerezte meg a "törvényes hatalmat" a kereszténnyé vizelt Vajk. A lényeg, hogy idegen hatalmak segítségével! Ezekkel Géza fejedelem és neje Sarolt jóelőre lepaktált az Ország kiárúsitására nézvést, Vajk törvénytelen trónrasegítése végett.

A magyarság törvényes alkotmánya az Etelközi Alkotmány és az ezt megerősitő Pusztaszeri Alkotmány, Géza halála esetére is, rendelkezett az utódlásról. A törvényes utód Koppány lett volna. Csakhogy az akkorra már az országba csempészett német martalóc - lovagok, a német lovagrendbe bezupált István segítségére siettek és leverték a "lázadást". A "kegyes" király a "lázadót" négyfelé vágatta és a fertályokat az ország négy sarkán kiszögeztette.

Ezután az erőszakos térités sikere érdekében a nyugatról beözönlött papi siserehad
előfutói, a lovag-hóhérok, kiirtották a pogány hit prédikátorait, táltosait, szétrombolták a "bálványimádás" szent helyeit. Majd bottal verték a népet a keresztvíz alá.

A honfoglaló magyarság az "államalapítás" eredményeként katolikus és [zömében] jobbágy lett.

Amilyen aljas módon kezdődött, ugyanúgy végződött a "szent" országlás.

István törvényes fiát, vélhetőleg, meggyilkolta a felesége Gizella körül szerveződött "olasz maffia". Erre az esetre is volt öröklési szabály. Vazúl következett volna. A királyságot azoban a olasz banditának Orseolo Péternek kellett átjátszani. Mi sem volt könnyebb ennél. István és Orseolo fogdmegjei megvakitották és megsüketítették Vazúlt. Ezek után vitték a szörnyeteg aggot a mennybe az angyalok. Hát persze! Megsiratta Vazult...

Ezt követte az "Árpádház" története, egy olyan házé, amelynek Árpád véréhez és szellemiségéhez az égvilágon semmi köze sem volt. E ház története a cselszövések, a méreg, tőr és gyilok története. Ha Shakespeare ebben a "házban" ill. a korban él, királydrámáinak terjedelme kétszerese lett volna annak a sekélyes anyagnak, amit az angol uralkodóház[ak] vérszegény drámáiból irodalmi drámákba le tudott desztillálni.

Az "Árpád Ház" szellemisége a Borgiákra, a körükből kikerült Vi. Sándorra hasonlítana leginkább. Nem csoda, hiszen az olasz gyilok minden vívmánya magyar szabvánnyá is lett... A Borgiák azonban hamar kihaltak. Az "Árpádok" is gyorsan haltak, de sokan voltak. Évszázadok teltek el, mire kinyírták egymást, kinyirták őket és jöhettek a Habsburgok...

Magyar specialitás a "Szentkorona" intézménye, jogalanyisága is. Kevés az a közjogi, történelmi és szépirodalmi téma, amely körül annyi marhaságot összeírtak volna mint a "Szentkorona Tanról".

Itt is hibádzik valami a kréta körül. A Koronát, és jogait, a Katolikus Klérus és a mindenkori uralkodó, természetesen Gyurcsány is, sajátjuknak tekintik.

Olyan szépen hangzik, hogy a Koronát Szilveszter pápa ajándékozta I. Istvánnak. Így megszerezte magának Magyarországot, mint hűbérbirtokot. I. István pedig, oh milyen fennkölt - milyen megható, felajánlotta az Országot és a Koronát is Szűz Máriának.

Persze a magyari törzsek közös birtokát nem Szűz Mária parcellázta szét királyi adománybirtokokká és nem ő ajándékozta szét a német - olasz rablólovagok és a katolikus püspökségek között. Nem ő tette az egykori országhódítókat földtúró rabszolgákká. A hóhértörvényeket a "szent" király irta alá, szent jobbjával. E jobbot hurcolják körbe évről évre örök hálájuk jeléül a juttatottak örökösei. A nép, főleg az öreg nyanyák, meg igazi áhitattal énekelhetik, hogy "Bolgogasszony anyánk, régi nagy pátrónánk, stb."

A tudományos kutatás igazolni látszik, hogy többszáz évvel Szilveszter és István előtt készült és nagy a valószinűsége, hogy Attila koronája volt. Annak örököse Árpád népe, amely viszont nem volt a pápa hűbérese.

Idézet az Aranybulla 31. cikkelyéből, amelyet András 1222-ben volt kénytelen kiadni.

„Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre. (XXXI. p.)”.

"Az 1867. november 17-én a pozsonyi országgyülésen és november a rendek lemondtak erről a jogról" - olvashatjuk a Wikipédiában.

Az ám, Pozsony! Hát ott halt meg, az akkori átlagéletkori viszonyok miatt aggastyánnak számító, 67-éves nagyfejedelem és derék fiai: Tarhos, Üllő, Jutas.

Utánuk annyi feljegyzés sem maradt, mint mint a thermopülei hegyszorosban Xerxes ármádiája elé vetett Leonidász és 300 harcosa után: "Itt nyugszunk. Vándor! Vidd hírűl a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza."

Az '56-os srácoknak sem volt jogalapjuk azt cselekedni, amit cselekedtek. A "törvényes hatalom" ellen lázadtak. Kötelet kaptak Gyurcsány jogelődeitől, ill. házassága révén szerzett felmenő rokonaitól.

Most pedig következzék a FIDESZ. Ha áll a tétel, hogy "kezdetben volt a tett" úgy e párt születése-napja 2007.02.02!

Innen a Nemzet nem azt nézi, honnan jöttek, hanem azt: hova tartanak, mit tesznek a jövőben.

Az MSZP - SZDSZ jogi analfabétái most "önbíráskodásról" rikácsolnak. Hát ennek jogi következményeitől az alkalmi szerelőkké átvedlett honatyáknak nincs okuk tartani.

Amit tettek, arra nincs politikai, történeti, jogi precedens. Az történt, hogy a népképvise
lők Szondy György mintájára kirontottak és szétszedték az ostromeszközöket.

Ezzel egyet elértek. A vérbeli huszárcsíny alapján egész világ megtudta, hogy a Magyar Parlament rendőri blokád alatt áll, kb. egy éve. [Szépen fejlődik a demokrácia, amióta az ugyanitt felállított mikrofon mellől elfütyülték a vén szarost, az '56-osok.]

A blokádért állitólag Gergényi Péter felel egyedül és az Országgyűlés, illetve a Kormány tehetetlen vele, ill. az általa előidézett helyzettel szemben.

Tejero alezredes, anno dacumal, egy csendőr egység élén behatolt a spanyol parlamentbe és pisztolyával hadonászva az asztalok alá kény szerítette a képviselőket. Életfogytiglani börtönre itélték.

Ha Gergényi csak ezt tette volna, részben helyesen járt volna el, hiszen a parlamenti többség sokkal jobb helyen lenne a padok alatt, mint a zsöllyeszékekben. Gergényi többet, rosszabbat tett. Kiverette a népet a térről. Ezért nem illeti meg az a jog, hogy a bíróság elé meneküljön. A nép az utcán fogja felelősségre vonni. Nem ő lesz az első. Majd versbeszedi valaki a sorsát, à la Petőfi.

A legközelebbi népakaratú országgyűlést, Etelköz és Pusztaszer után a harmadikat, a Parlament előtti téren (!) az Árpád téren (!) kell megtartani, a születésnapon.

Ha erre összesereglenek a magyari törzsek - lóval, teherautókkal, traktorokkal, földgyalukkal és permetezőkkel - gyorsan és hatékonyan képesek lesznek megtisztítani a teret minden szeméttől; a nyugodt és békés (!) tanácskozáshoz.