ÁRPÁD

Új idők új dalai?

A "magyarság mibenléte", avagy a liberalizmus dicsérete.

"Álliberális férgek, dögkeselyűk lepték el hazánk testét", ordította 1996-ban a Kossuth téri kisgazda naggyűlésen Torgyán József. [Orbán Viktor későbbi minisztere.]

Manapság házatlan csigák araszolnak a corpuson; taknyuk nyáluk csillogó nyomát hagyva maguk mögött. Nem ordít senki. A nemzet hallgat. Egyesek zenét...

Hogy miről is lesz szó? Egy üzleti - politikai vállakozásról, amelyhez a zene szolgáltatja a hangulati aláfestést, no meg a díszletek..

Az "István a király" csodálatos rockopera volt. Ezen mitsem változtat az a tény, hogy a nemzeti tudatban, érzületben több kárt tett, mint a finn-ugor származás elmélete. Igaz Leventénk egy idő óta érzi eszméi között az űrt. Ennek jegyében fogant prózai műve "Az eltünt Ősbuda nyomában." Ebben megemlíti, hogy tán' Árpád fejedelmünk a Hon védelmében esett el valahol arrafelé és nem ártana tudni, hol is lehet a sírja. [Írtam erről annakidején, majd később belinkelem a kommentárt.]

Csakhogy Leventénk nem isten. Isten ugyanis "érezvén eszméi között az űrt, mely minden létnek gátjaúl vala, teremteni kényszerűlt általa". [Madách után szabadon.] Vannak azonban olyan demiurgoszok, akik zsebükben éreznek űrt. Ha legalább két ilyen egyén egymásra talál méregdrága fércmű születik.

Aztán megjelenik a kritika is, à la Népszabadság.

"Valami azt súgja, hogy félreértettem Szörényi Levente "misztikus operájának" üzenetét, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a március 28-án bemutatott Árpád népe valójában a liberalizmusról szól."

A darab egyik dramaturgiai fordulópontján ugyanis a keresztény András herceget csak abban az esetben támogatja trónra jutásában bátyja, az ősei hitét őrző Levente és a "magyari" seregeket irányító Vata vezér, ha András megígéri, királyként engedni fogja a szabad vallásgyakorlást, vagyis a kereszténység mellett az ősi magyar hit ápolását. Különös, hogy az 1046-os, valóban megtörtént Vata-féle pogánylázadást, melynek során papok és püspökök tömegét mészárolták le, és templomok sokaságát gyújtották fel, Pozsgai Zsolt szövegíró ennyire szelíd színben ábrázolja, de hát a liberalizmus elvei végül is felülírhatják a történelmi hitelességet.

A műsorfüzetben a szerzők persze nem hivatkoznak a liberalizmusra - történelmi hitelességre annál inkább -, de hát az irodalomelmélet néhány évtized óta joggal érvel amellett, hogy a szerzői értelmezés csupán egy a sok közül. Ez bizonyos esetekben a szerzőre nézve előnyös is lehet, hiszen így Szörényi Levente saját kezű műfajmeg- jelölését sem kell komolyan vennünk: operaként ugyanis ez a zene értékelhetetlen. Rockzenei elemek keverednek benne a hollywoodi filmzenék kliséivel, s valamiért többször visszatér benne Beethoven Egmont-nyitánya. Ha jóindulatú vagyok, akkor a különböző zenei nyelvek efféle szabad kezelését megint csak a 'szabadelvűség' jegyének tekintem, ha csupán józan, akkor regisztrálom, hogy ez a fajta eklektika tökéletesen működésképtelen.

Színészi játékról nem érdemes beszélni, merthogy nem igazán volt szerep, amit meg lehetett volna formálni: az egy András hercegén kívül, aki a nagyon jó magyarok és a nagyon rossz idegenek között tépelődve töltötte el a darab igényelte három órát. Makovecz Imre díszlete egy monumentálisra duzzasztott legóvárra emlékeztetett, s különösen emlékezetes marad a mű zárójelenetében a megnyíló hegyek mögül fanfárok hangjára előbukkanó fröccsöntött jurta, melyből Árpád és a hét vezér szelleme lépett elő, hogy a fővezér, mintha egy baráti ország repülőterére érkezne éppen, néhány lépést tegyen az időközben odaguruló
lépcsőn, és elmondja a tanulságot: Levente hősi halált halt, András pedig elárulta ősei hitét, nem segíthet hát a magyarokon senki, csak egy eljövendő új táltos.

Valami naiv báj sugárzott a darab pesszimizmusából és túlvezérelt magyarságából. Komolyan gondolható 2006-ban, hogy egy közepes minőségű, nagyszabásúra plasztikázott, rockopera valós kérdéseket tehet fel a magyarság mibenlétét illetően? Akkor inkább maradok a magam értelmezésénél: hogy ez a középkori magyar tematikára ráhúzott globalizált zenei nyelv a magyarkodó felszín ellenére nem szólt másról, mint a liberalizmus dicséretéről."

[Szörényi Levente: Árpád népe. Budapest Sportaréna - Népszabadság • Fazekas Gergely • 2006. március 30.]

Hát ezt megkapták! A zeneszerző is, a díszletmester is, külön - külön. Kérdés: megérdemelték e?

Történelmi rockoperát írni úgy, hogy csúfot űzünk a történemi szereplőkből és magából a történelemből, disznóság. Azazhogy: liberalizmus! A firkász tehát fején találta a szöget, de nem azér'...

A Szörényi - Makovecz merénylet megítélhetése végett, csontvázhoz illő szikársággal, rajzoljuk meg a múlt eseményeit. Idézzük, mit susognak a fák a krónikák és a rossznyelvek.

A galiba eredetileg, illetve látszólag a levirátus "jogi értelmezése" kapcsán keletkezett. Ezt a jogintézményt Árpád népe úgy hozta magával az új hazába. Lényege, törzsi- nemzetségi, vagy ilyen maradványokat hordozó társadalmaknál az a szokás, hogy a megözvegyült feleségét az elhunyt férj nemzetségének legidősebb férfitagja örökli. De nemcsak a feleséget, hanem mindazt ami az elhaltat illette.

Géza fejedelem özvegye Sarolt eszerint Koppánynak dukált volna. Vajk viszont nem hagyta a mamát és már mint keresztény, kegyesen, négyfelé vágatta a nagybácsit és fertályait kiszegeztette az ország négy sarkán. Innen már simának látszott a folytatás: a szentéletű Imre hercegre vár a Korona. Ám jőni kellett a bökkenőnek. Jött is. A politikai gyilkosság olyan főnévi szubsztancia, amelynek csak a nyelvtanban van egyesszáma. A történelem azonban csak többesszámot ismer. [Ezt bizonyítja az Árpád Ház undorító története, amelynek olvastán egy Cesare Borgia tehetségtelen amatőrnek érezhette volna magát.]

"István ... 1031-ben, hatalmának és tekintélyének tetőpontján, Székesfehérvárott koronázásra készült. Egyetlen életben maradt fiát akarta megkoronáztatni, hogy trónját és országában a kereszténység zsenge vetését a jövő számára biztosítsa. ... Ebben az ünnepélyes hangulatban jött a szomorú hír: Imre herceget vadászat közben egy földühödött vadkan halálra sebezte, és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt. A gyászhír hatását a krónika így érzékelteti: siratta őt Szent István és egész Magyarország vigasztalhatatlanul, nagy sírással...''

Hát igen. A vaddisznóknak a kelleténél nagyobb szerep jut a magyar történelemben. Sokan legyintenek az ilyenekre. Sőt viccelnek is vele. A "Matula Magazin" Honlapján a következők olvashatók - isten bizony!

"Gyászol a nemzet. Orbán Viktort halálosan megsebezte egy vadkan vasárnap hajnalban. A miniszterelnök vadászokat kísért el a Fejér megyei a dobozi erdőben, mikor a feldühödött állat többször felöklelte. Orbán Viktor a szemtanúk szerint puszta kézzel többször is egy rönkhöz lökte az állatot, amitől a fenevad elájult. A miniszterelnök sebei azonban ekkor már erősen véreztek, és Orbán Viktor a legyőzött ellenfele mellett kivérzett.

A döbbenettől sújtott nemzet elkeseredetten gyászol. A magyarok Szent Imre herceg és Zrínyi Miklós után ismét elvesztettek egy embert, aki reményt adott a hazának. Munkáját ugyanúgy egy vad miatt nem fejezhette be, mint István király szentéletű fia, vagy a haza függetlenségéért megingathatatlan elszántsággal küzdő Zrínyi. Az ügyben a magyarok független vizsgálatot akarnak."

Hogy honnan jut eszembe ez a hülyeség? Megmondom e próza végén... De térjünk vissza a régi históriákhoz. Pl. Kézai Simon Képes Krónikájához.

A vadkan história körűl valami nem stimmel. Erre utal az alábbi krónika töredék.

"A merénylőnek hitt Zobor táltost elfogják, és mielőtt elmondhatná Imre herceg halálának titkát a királyi pár előtt, Péter leszúrja."

A bicskás Péter azonos Orseolo Péterrel, akiből [természetesen] keresztény magyar király lett utóbb. Így, mint potenciális tettes, maradt a vadkan. Őróla viszont nem szólnak a további krónikák.

Ostobaság lenne azt gondolni, hogy a "biztonsági őrizet", vagy az internálás intézményét az újkorban találták volna fel. A jámbor király érezte, hogy még nem folyt elég pogány vér ahoz, hogy utódlása körűl vita ne támadhasson. Ezért, már jóval korábban, börtönbe dugta Vászolyt [Vazúl].

"Vászoly Nyitra várának börtönében raboskodott, akit ifjúi könnyelműsége és meggondolatlansága miatt záratott el a király, hogy megjavuljon, de nem valószínű, hogy fogvatartásának ez lett volna az igazi oka..."

Arről országos gondjai közepette elfelejtett törvényt hozni a jó király, hogy az "ífjúi könnyelműség és meggondolatlanság" miért büncselekmény, és miért lehet az ilyen elkövető ellen maghatározatlan időtartamú várfogságot alkalmazni. Pedig akár utólag is megtehette volna. Ám már Orseolo dirigálta a hóhérokat.

A vadkan után azonban a börtön sem nyújtott már elég biztonságot; no' nem Vászolynak, hanem Istvánnak és a First Ladynak Gizellának és főleg az olasz kurafinak a bicskás Orseolonak.

"István kezéből kicsúszik az irányítás ... Péter azonnali 'ítélettel' megvakíttatja Vászolyt. Ilon, akivel végignézetik, a bűnösre iszonyú átkot szór."

Hogy a velencei digó milyen alapon ítélkezett a "szentkirály" helyett? Hát azért, mert amikor még nem csúszott ki a kezéből az irányítás "trónörökösévé tette meg a velencei dózse fiát, Orseolo Pétert, így halála után ő követte a trónon. Péter súlyos adókat rótt ki és zsarnoki módon sanyargatta a magyarokat. A magyar tanácsadókat lenézte, az idegeneket pártolta".

A nővér fia e "szent" embernek azonban nem leszármazója, hanem pereputtya, akit csupán a törvények, köztük az erkölcs és a józan ész törvényeinek, lábbal tiprásával lehet egy korábban büszke nemzet nyakára ültetni. István megtette. Az ilyen embert, mint ön és közveszélyes őrültet börtönbe kellett volna dugni - Vászoly helyett. Kellett volna, de [már] nem lehetett. A nemzet tehát joggal lázadt fel és irtotta ki, amint a nemzeti felkeléseknél szokás, a "népellenes rezsim" embereit. Természetesen, ill. elsősorban a csuhásokat [ahogy Orbán a papokat nevezte, mielőtt "megtért" volna..].

Az események ilyan alakulása folytán közvetlen halálveszedelembe kerűlt Vászoly három fiúgyermeke is [pedig ők még valószínűleg nem voltak "léhák" akkoron, mint a papájuk...].

Biztos, ami biztos "a nádor kimenekíti Vászoly fiait, a bujdosók a kapuk előtt Vászolyt éltetik" folytatja a krónikás. És innen már csak egy bakugrás a rockoperáig. Bár az épületes históriának egy másik leírása is fennmaradt [Kézai Simon tollából].

"Szent István a halála előtt Vászolyt szerette volna megtenni a magyar királyi trón örökösének. Közben pedig testi ereje rohamosan csökkeni kezdett, és amikor érezte, erőt vesz rajta a bágyadtság, gyorsan követeket küldött, hogy Vazult, apai unokaöccsét hozzák ki nyitrai börtönéből, hogy maga után őt tehesse a magyarok fölött királlyá.

Mikor ezt Gizella királyné meghallotta, tanácsot tartott a pártütőkkel, és elküldte Sebös ispánt, hogy előzze meg a király követét, szúrja ki Vazul szemét, fülébe forró ólmot öntve süketítse meg, majd ezután szökjön Csehországba. Amikor a király követe végül a királyhoz vezette Vazult, a király keservesen zokogott a megtörtént 'szerencsétlen- ség' miatt. Így hát magához hívta Andrást, Bélát és Leventét, és azt tanácsolta nekik, hogy sürgősen szökjenek Csehországba."

Ehhez képest Pilátus kézmosása smafu. A történetnek ez a - nyálasabb - változata szememben semmivel sem helyezi előnyösebb megvilágításba a "szentkirályt", hiszen Vászolyt ő dugta dutyiba, és a kurafit ő nevezte ki utódjának. Továbbá ő volt az aki neje őnagyságát nem tudta móresre tanítani, mikor még ereje teljében volt. Erre mondják: "szép kis család".

Az ifjak tehát leléceltek, mit sem sejtvén arról, hogy közülük ketten [?] egy rockopera
hősei lesznek, valamivel később.

Hogy történelmi életútjukból hogyan lehetett a rockopera librettóját kikavarni, számomra rejtély. Mindenekelőtt azt nem tudom [egyelőre], hogyan és miként jutott alkupozícióba Levente Andrással szemben [?]. Történetük ugyanis - vázlatosan - a következő.

"Levente [1012--1047]: Vazul legidősebb fia, akit I. István száműzött [!?] Lengyelor- szágba. 1046-ban András öccsével visszatért, hogy elfoglalja a trónt, de 'váratlanul' meghalt."

Ez stimmel! Az árpádházhoz tartozók hirtelen halnak. Lehet, hogy Leventének akadékoskodása miatt kellett 'váratlanúl' meghalnia?

András magyar király [1046–60], Vazul fia, akit I. István száműzött testvéreivel együtt. 1046-han a magyar főurak I. Péter ellen hívták haza és koronázták királlyá. 1046-ban leverte a Vata-féle pogánylázadást.

András ellensége ellenségeit írtotta ki. Az idegen, népelnyomó hatalom szolgája lett. Fellépésének idején a történelmi helyzet teljességgel kizárta annak lehetőségét is, hogy az árpádházi ügynökség és a papokat gyilkoló pogány magyarság között a vallásgyakorlás kérdésében a kompromisszum gondolata felmerülhessen.

Őszintén szólva az oldás és kötés reális elemei ezúttal ebből a drága rockoperából teljességgel hiányoznak. Ettől támadt egy szörnyű gyanúm; de erről kissé lentebb.

Mint fentebb jeleztem, nem tudom, miért hagyták ki a storyból a harmadik testvért.

Béla magyar király [1060-63], Vazul fia, akinek megvakíttatása után előbb Cseh-, majd Lengyelországba menekült.1048-ban tért haza, ekkor megkapta I. Andrástól a dukátusi címet és a dél-magyarországi területeket ... 1060-ban ... ő lett a király. 1061-ben vérbe fojtotta a székesfehérvári pogánylázadást. 1063-ban IV. Henrik támadása előtt összedőlt alatta a fatrón, sérüléseibe belehalt."

Ha bennhagyták volna, a rockopera nemcsak hollywoodi filmzenék kliséivel, ill. az Egmont-nyitány motívumaival lett volna tarkítható, hanem vígoperai elemekkel is. Fel lehetett volna léptetni, alkalmasint a hollywoodi filmzenei motivumok klisézése alkalmával, buffokat is...

Nem tehetek róla, de az összedőlt fatrón azt juttatja eszembe, hogy mekkorát röhögtem kölyökkoromban azon, hogy a szomszéd alatt berogyott az udvari fabudi... [Tudom, cinikus voltam már akkor is; az vagyok még ma is.]

És mindezek után kanyarodom vissza azon kérdés megválaszolásához, mi az a gyanú, ami miatt ezt a kommentárt megírtam.

Az előttem nyilvánvaló, hogy a rockoperának nincs történeti, történelmi alapú mon- danivalója. Akkor miről szól? Mi a célzott hatás?

"Különösen emlékezetes marad a mű zárójelenetében a megnyíló hegyek mögül fanfárok hangjára előbukkanó fröccsöntött jurta, melyből Árpád és a hét vezér szelleme lép elő ... és elmondja a tanulságot: Levente hősi halált halt, András pedig elárulta ősei hitét, nem segíthet hát a magyarokon senki, csak egy eljövendő új táltos."

Itt a kutya elásva! Mert ki lehet az új táltos ebbe' a kiúttalan kúrva magyar életbe'? Ki képes a kősziklával is birokra kelni érettünk a tizmillió bennrekedt, plusz ötmillió kinrekedt magyarért? Nem tetszenek kitalálni? Akkor nagyon butáknak tetszenek lenni! Hát a kemény kőbányász gyerek: A Viktor! Hajrá magyarok!

Pedig de szép is lenne az alábbi versezet, ha nem illesztik az operai katyvaszba.

Rossz helyen kerestél
Hatalomban, harcban
Vér-festett aranyban
Nem pedig magadban
Ott legbelül
Keresd az ősöket
Tudd közben a helyed
Magadét, s mienket

Itt vagyunk körötted
Eddig nem ismerted
Lényegét a népnek
Lelkét a nemzetnek

Keress a sziklákon
Fákban, a tisztáson
Légben és napfényben
Minden földi lényben
Madárban, állatban
Áldozott bárányban
Minden napi szóban
Tengerben, vagy tóban
Légben, vízben, földben
A jelenlevőben, a valóban
Keress, kutass csak
És rájössz
Megmutatkozhatnak
Ősök lelkei

Idegen istenek nevében vétkeztél
Fajtád megtagadtad, testvéred megölték
És te csak félsz egyre, gyenge vagy, elveszel
Magyarnak születtél, de csak korcs báb leszel.
Amíg hitet cserélsz az első szóra
Nem lehet a lelked igazán tiszta
Nem lehet életed nyugodt és boldog itt
Amíg a gyűlölet belülről elvakít
Túl sok megalkuvás, túl sok hajbókolás
Kiírtja nemzeted, s nem marad semmi más...

Hát eddig az írás! És még egy kérdés. Lehet e táltos, aki egy történelmi másodperc alatt képes önmagát istentagadó szélsőséges liberálisból, istenfélő pápísta mérsékelt konzervativvá maszkírozni?

Ez már nem a vígopera műfaja. Ez már církuszi illuzionizmus. Annak is harmadrangú. Szörényi, Makovecz! Kettőezerhat március harmincadika nem a ti napotok volt.