A Nyiregyházi Bíróságon.
Szállítási feltételek - szarszag asszociáció.

Előszó féle.

Honlapomon eddig nem szenteltem önálló rovatot önmagamnak. Az archivumban egyetlen fájl árválodik, címe: "Magamról". Benne több a foghij, mint a szöveg. Arra gondoltam, még fiatal vagyok [idén töltöm a hetvennegyediket]. Továbbá, hogy nem én vagyok fontos, hanem az "ÜGY", aminek önkéntes szolgálatában már többször mentem fejjel a falnak.

Így csak fontolgattam, hogy hozzákezdek főügyészi pályám "legkedvesebb emlékei" felidézésének amikor - a megdöbbentően buta Dr. Kende Péter [a kép is azt mutatja, vagy beszopni, vagy az orrába dugni készül az ujját],  "Az igazi Orbán" című könyvében az ex legfőbb ügyész Györgyi Kálmán testi alfele nyalogatásának is minősíthatő szövegmezőben az alábbi - laudatív - mondatra bukkantam. "Jellemző ... hogy a '90-es taxis blokád után a kínos büntetőperek elke
rűlésére ő állt elő konstruktív javaslattal, amelyet a parlament azon nyomban el is fogadott: amnesztia-törvénnyel felejtsük el az egészet." [65.old. (2) bek.]

Sokan és okkal mondják, hogy - az ultrajobboldali jelszavakat hangoztató SZADESZ által felűlvezérelt - baloldal ekkor kontrázta meg a "demokratikus" választásokat és helyezte vissza jogaiba a kommunista diktatúrát. A taxisblokád késztette behódolásra a gyáva, nagyképű Antallt.

Ezért a vén Gönczöt szidtuk [joggal] és nem tudtuk, hogy a baloldali államcsíny ötlete a "törvényesség legfőbb őre", a volt ELTE párttitkár - dékán - docens Györgyi Kálmán fejéből pattant ki. Elhatároztam tehát, kinyitom a Györgyi dossziét és személyes emlékeim felidézése mellett "önéletírásom" keretében számolok be a "rendszerváltás" ezen - egyik legkártékonyabb - figurájának viselt dolgairól.

E tervezgetésemet előzi egy friss mai élmény, amellyel kezdetét veszi az önéletírás feltöltése egy új rovat keretében. Címe "Emlékeim" lesz. Arra törekszem, hogy az emlékezés minél kevesebb keserűséget és minél több öniróniát tartalmazzon. A helyzet úgy alakúlt, hogy azzal kezdem amit legfrissebb emlékként őrzök.

A story.

Az úgy volt, hogy irodámból kihajítottam egy hepciáskodó házaspárt. Én - preventíve - feljelentettem őket, ők - preventíve - ugyancsak feljelentettek engem, ahogy ez már lenni szokott. A két ügyet a Nyiregyházi Városi Bíróság kapta, mert a debreceni bírák terhemre (?), vagy javamra (?) szóló elfogúltságot jelentettek be.

Nyiregyházához bizonyos nosztalgiák fűznek, mert apám az ötvenes években a Megyei Bíróság elnöke volt, amikor én bevégeztem középiskolai nemtanulásomat és megkezdtem az egyetemi nemtanulást. A bírák akkor nagyon kedvesek voltak hozzám. Azt hittem azért, mert szimpatikus fiatalembernek tartanak...

Gyakran tárgyaltam később ügyvédként Nyiregyházán és szereplésem, némi túlzással szólva, akár eredményesnek is minősíthető.

Talán emiatt sem fájt a fejem amiatt, hogy 2006 január 19-én mint magánvádlott és magánvádló egyaránt elfelejtettem megjelenni az egyesbíróként eljáró, magát "a tanács elnökének" tituláló Dr. Búr János színe előtt. Sejtettem, ennek lesz következménye, de reméltem: a fair play keretei között marad.

Nos nem egészen így alakúlt a dolog.

Hajnali négykor feleségem ébresztett, hogy rendőr látogatóink vannak. A delegációt egy hölgy és egy úr alkották. Közölték, velük kell mennem, mert a bíró úr aláhúzott vastag betűs szedéssel úgy rendelkezett "vezessék elő". Kérdeztem, nem lehet e útbaindítással. Mondták, nem mert ez az alternatíva a nyomtatványon nincs aláhúzva. Mentem tehát.

A Városi Rendőrkapitányságra szállítottak. Az "előállító" előterében "hipist" tartottak, azaz ki kellett ürítenem a zsebeimet. A férfi rendőr a hózentrágeremet is követelte volna, de amikor közöltem hogy akkor leesik a nadrágom, a hölgy azt mondta maradhat. [Vagy szemérmes volt, vagy nem akart olyat látni, amit egy magamfajta öreglegény felmutathat - ilyenkor.]

Én őszintén szólva hirtelen Witzleben tábornokra gondoltam, akit úgy vezettek a náci vérbíró Friesler elé, hogy végig tartania kellett lötyögő nadrágját.

Ezután betessékeltek egy "várószobába", ami voltaképp egy szabályos cellának tünt, vasajtóval és kukucskával, fapriccsekkel.

Tünt, mondom, mert egy valóban szabályos cellában nem terjeng olyan intenzív szarszag, mint ebben. Erről megbizonyosodtam, mikor megyei főügyészként a börtönt inspiciáltam. Hamarosan felfedeztem a forrást is, a kőpadlón... Olyan 5 x 25 cm-re becsültem kiterjedését. A vastagságát nem néztem közelebbről...

Minthogy beutalásomkor még voltak üres "várók" esetleg arra gondolhatok, hogy személyem iránti megkülönböztetett figyelmességből történt a beutalás; vagy kurva náthás volt mindkét rendőr. Maradjunk ez utóbbinál - az ártatlanság vélelmére tekintettel.

Volt foglalt cella is. Egy bűnöző társam vonított a szomszédosban [pedig nem bántották]. Majd horkolni kezdett. Gondoltam, csatlakozom hozzá, de valahogy nem jött álom a szememre. Tetszenek tudni van olyan, aki szokatlan helyen nem tud jól aludni.

Kalkulálni kezdtem. Negyed öttől fél nyolcig mennyi időm lehet órában, percben, másodpercben. Nem boldogúltam. Sohasem voltam jó fejszámoló. Most utólag visszagondolva: nem untam magam sokkal jobban mint a Budapest - Debrecen közötti gyorson. A menetidő is kb. annyi volt.

Ahogy sejtettem, fél nyolckor csikordúlt a kulcs a zárban. Visszakaptam holmijaimat, természetesen a mobil kivételével. Feltünt, hogy az egyik rendőr - a
járőrparancsnok - úgy köszönt: "tiszteletem". Utóbb derült ki, nem gúnyolódott. A szabályokhoz viszont tartotta magát. Amint ugyanis a kocsihoz értünk, közölte megbiilincsel. Hozzátette, hogy e kedves müvelet elő van írva a "szállítási feltételekben",- dehát ezt én úgyis tudom. Hát speciel nem tudtam. Dehát a jó pap is holtig tanúl.

Annakidején állatian fel voltam háborodva, hogy Pongrátz Gergelyt megbilincselték. Az emóció ezúttal elmaradt. A szabál' az szabál'! Nem húzták szorosra. Egy kicsit hideg volt eleinte, de mire Nyiregyházára értünk, már testmeleg lett. Higyjék el, nem is kellemetlen. Meg olyan férfias.

Ja! Az indúlás mégis kissé későre sikeredett és a derék zsaruk nem akartak elkésni. Ennekfolytán a záróvonalak, járműforgalom elől csíkozással elzárt útfelületek és a kötelező irányt mutató terelősávok nem vétettek figyelembe. Mondam is, pont úgy vezetnek, ahogy én szoktam. Azt válaszolták, sietni kell. Mondtam én is azér' közlekedek így.

Arra a kérdésemre viszont nem tudtak pontosan válaszolni, hogy közúti baleset esetén milyen biztosítási szolgáltatásokra tarthatunk igényt - én, vagy az özvegyem. [Azt javasolnám minősüljön üzemi balesetnek az ilyen eset.]

Azután kiderült, tudnak egyet - mást ügyészi multamból. Igy a hajnali köszöntés tényleg nem minősült gúnyolódásnak. Szóbahoztam azon egykori szokásomat, hogy főügyészi rezidenciámban sohasem engedtem, hogy a rendőrök az íróasztalom előtt álljanak és szinte kötelező volt a kávé. Ezt lehet célzásnak vették, amint a későbbiekből kiderűl.

Nyiregyháza belterületére érve már csak azt kértem, ne vegyék le a bilincset rólam, csak ha már a bíró elé állítanak. A perverz bírói öröm fokozása végett szerettem volna ezt megpaklizni. Azt válaszolták ezt nem lehet. Karperec csak akkor jár és csak addig jár amig a kliens a kocsiban űl.

Előállításom mindenesetre folytatódott, a bírósági büfébe. Itt a járőrvezető rámkérdezett: "meghívhatom e Gyula bácsit egy kávéra"? Meglepetésemben igennel válaszoltam, de mivel gyorsak a reflexeim, nyomban hozzátettem, hogy simán kérem és az ásványvizemet én fizetem. Ebben maradtunk.

Kávézás közben jeleztem, hogy a story még ma megjelenik a Honlapomon. Kérdeztem, nem lesz e baja, ha a kávéügyet leírom. Azt válaszolta ezt nem tiltja semmiféle szabály. Tényleg, a legfőbb ügyész is mindíg ezt mondta. Ám mecsoda különbség van a derék zsaru és a nem derék legfőbb ügyész hasonló álláspontja között. Honlapom címét mindenesetre megkérdezték. Megmondtam.

Aztán lebilincselő új barátaim, mint egy ajánlott csomagküldeményt, átadtak a bírónak.

És tessenek képzelni, mi volt Búr-bíró úr első kérdése: miért nem jelent meg a januári tárgyaláson? Mire én: ha már elővezettetett, ezt nincs joga ezt kérdezni.

* * *

Ja! Még annyit: Felmentett - büncselekmény hiányában... Nem mondhatom tehát "fúj bíró". Happy end? [Még van ugyan egy menet, a magánvádlók fellebbeztek.]

Csak az a szarszag, csak azt tudnám feledni!

2006.03.02.

Szeszák Gyula,
nyugállományú megyei főügyész.