A pápaság ajándékozta meg az emberiséget a „Canossa-járás” azaz a bűnbánó megalázkodás fogalmával is. IV. Henrik császár megkisérelte letaszítani trónjáról Hildebrand pápát, aki kiátkozta és a hűbéres fejedelmeket feloldotta a Henriknek tett esküjük alól [fellázította őket ellene]. Az uralkodó kénytelen volt Canossába zarándokolni a pápa felséges színe elé, esőben, hóban, mezítláb és szőrcsuhában, hogy kikunyerálja az uralkodók uralkodójának bűnbocsánatát. [Wells id. mű. 410. old.] Mindez 1077-ben történt, a „legendás” időkben. [I. István 1038-ban halt meg. A Canossa-járás idején már zajlott az Árpád nélküli Árpádház rémdrámája, ami sajnos elkerülte Shakespeare figyelmét, pedig az angol királydrámák szappanoperák voltak ehhez képest.]

 

A pápa világjáró körútjai alkalmával szívesen kért bocsánatot mindenkitől, aki épp útba esett. Ez egyházi körökben is nemtetszést váltott ki. Idézek.

„Ez a pápa … mintegy 25 alkalommal kért bocsánatot attól a vallástól, egyháztól, nemzetiségitõl, csoporttól amelyet éppen meglátogatott, s amely ellen az egyház tagjai valaha vétettek (protestánsoktól, ortodoxoktól, zsidóktól, tudósoktól, amerikai bennszülöttektõl stb.). Ilyenkor sosem tett szemrehányást azért, amiben éppen azok a csoportok vétettek a katolikus egyház ellen, amelyektől õ bocsánatot kért...

Néhányan túlzásnak tartják a pápa bocsánatkéréseit. Mások igazolva látják az Egyház-ellenes vádakat: "Lám, végre a pápa is beismeri!" Mit gondoljunk mind
erről?”

[ Tomka Ferenc: „Találkozás a kereszténységgel” .Szent István Társulat, Bp.]

 

A Canossa-járás inkább diadal körút volt mindaddig, ameddig II. János Pál el nem vetődött Izraelbe. Hogy ott mit tett, mit mondott, a legilletékesebb fórumok egyikéből www.jta.org Honlapról [kivonatosan] idézzük Ruth E. Gruber cikkét, amelyet Novák Attila „magyarított”.

Régi rossz szokásomnak megfelelően megjegyzéseimet a szövegsorok közé illesztem. [Elnézést!]

 

A pápa és a zsidók.

A legtöbb egyházi és vallási kérdésben – például papi nőtlenség, eutanázia, fogamzásgátlás, abortusz, stb. – az elkötelezetten konzervatív pápa a zsidókkal kapcsolatos politikájában meglepő „liberalizmusról“ és nyitottságról tett tanúbizonyságot, sőt: néha valósággal forradalmi lépésekig is elmerészkedett. Nem meglepő, hogy néhány megoldatlan kérdés – így XII. Pius pápa II. világháború alatti szerepe – ellenére sok elemző a zsidók számára elképzelhető legjobb pápaként jellemezte az idős és megfáradt egyházfőt. David Rosen rabbi, az American Jewish Committee vallásközi ügyekben illetékes vezetője „különlegesnek és történelminek“ nevezte a pápa hozzájárulását a katolikus-zsidó „megbékéléshez. „A pápának – jelentette ki Rosen – volt elképzelése és bátorsága, hogy a katolikus-zsidó kapcsolat terén elmélyültebb dialógust folytasson. A katolikusok számára úgy jellemezte a zsidó néppel való viszonyt, mint ami a keresztény identitás gyökere és szíve.”

II. János Pált 13 évvel a történelmi jelentőségű ,Nostra Aetate, enciklika kibocsátása után választották pápává. Az enciklika valóságos forradalmat jelentett a zsidó-katolikus dialógus történetében. A Nostra Aetate, melyet 1965-ben a XXIII. János Pál pápa által összehívott II. vatikáni zsinat bocsátott ki, elítélte az antiszemitizmust, s a történelem során első ízben vetette el a hagyományos egyházi tanítást, mely szerint a „hitszegő zsidók“ kollektíve bűnösek Jézus keresztre feszítéséért. II. János Pál pedig ezeken a kereteken is túllépett s ez – ismervén a pápa antitotalitárius életútját – egyáltalán nem meglepő.

A holocaust borzalmai mélyen érintették Karol Wojtylát. Szimbolikus jelentőségű volt 1979-es, első pápai látogatása szülőhazájában, melynek során az Auschwitz-Birkenau-i táborban térdre borulva imádkozott az itt meggyilkolt zsidókra [!] emlékezve. Tetszettek figyelni? Nem esik szó az ugyanott szép számmal elpusztult lengyelekről, Wojtyla honfitársairól, és a többi népségről. Sajnos kétségbe kell vonnom, hogy fogalmazásbeli melléfogásról lenne szó. Úgy
tűnik, hogy a Holocaustból a zsidók kirekesztik a haláltáborokban velük együtt és egyformán elpusztított nemzsidókat. Wojtyla ehhez igazodott.

Hosszú regnálása alatt II. János Pál több ízben is élesen elítélte az antiszemitizmust, mint Isten és az emberiség elleni bűnt, világkörüli útjai során pedig nagyon sokszor találkozott zsidó vezetőkkel, ráadásul e találkozásokat maga kezdeményezte. Sokszor és ismételten nyilvános bűnbánatot tartott azon bűnök miatt, amit keresztények követtek el a zsidók ellen az évszázadok folyamán. Tette mindezt olyan korban, amikor Izrael népirtó háborút folytat többek között a palesztinok ellen. De hogy lengyel példánál maradjunk, idézzük fel a náci haláltáborok után felállított kommunista/zsidó haláltáborok épületes históriáját.

Jack Corn 2005. február 7-i cikkéből idézünk.

„A 86 éves tömeggyilkos álnéven Tel Avivban él!. Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200.000 német származású polgári személyt gyűjtöttek össze. Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenkedésekkel 80 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki. A legkegyetlenebb táborparancsnok a ma Izraelben élő Shlomo Morel volt. A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélõ szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvébõl való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról címû könyvét. A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevû fejezete hosszan részletezi a túlélõk visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire: „az õrök kisméretû kutyaházakba kényszerítettek a nõket és a gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték (....) megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvõ társaiknak a gerincére ugorjanak (....) az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amig az õrök megunták, és az is elõfordult, hogy a sok ütéstõl az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme (....) . Rendszeresen a többi nõi fogoly szeme láttára tucatjával erõszakolták meg a német nõket, a zsidó õrök elõtte hosszú sorba állva vártak a sorukra (....) egy 14 éves fiúnak a szõke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megõrült a fájdalomtól, és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le (....). Az õrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket." Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket. Dr. Lubomyr Luciuk, a legnagyobb kanadai ukrán polgárjogi szövetség elnöke szónoki kérdést tett fel a Morel-ügyrõl véleményét kérdezõ ukrán nyelvû kanadai újság riporterének: „az egész világ tudja, hogy a nácik hatmillió ártatlan zsidót szörnyû módon semmisítettek meg, tehát itt nem arról van szó, hogy egyenlõségjelet tegyünk hatmillió zsidó és nyolcvanezer német emberi élet közé (....) inkább arról az elfogadhatatlan kettõs mércérõl kell beszélnünk, hogy a nácivadász Simon Wiesenthal Központ, a B'Nai Brith, a Zsidó Világkongresszus és a többi zsidó érdekvédõ szervezet remekül együtt tud mûködni a náci bűnöket elkövetők kézrekerítésében, de most Shlomo Morel ügyében nem szólnak és nem tesznek semmit (....) és ha õk nem is, de a zsidó állam egyszer û és becsületes polgárai hogyan tudnak elszámolni a saját lelkiismeretük előtt ezzel az elképesztõ kétszínûséggel?"

 

 

Hát igen! A kettős mérce, a kétszínűség bizony fakítja a glóriát, pláne ha kamuflázs technikával vetítik egy leendő szent feje fölé. Itt csak az a szerény kérdésünk van, hogy Wojtyla püspök hallott e Shlomo dolgairól és ha igen, szóbahozta e valaki előtt mikor szentatya lett? Alkalma böven lett volna rá,  hisz bebarangolta az egész világot. Járt Izraelben is…

A legdrámaibb eseményre minden bizonnyal 1986 áprilisában került sor, amikor
II. János Pál – a római pápák közül elsőként – elhagyta a Vatikánt és belépett egy zsinagógába. A római nagyzsinagógában Elio Toaff főrabbi fogadta őt, a pápa pedig Isten és a zsidók közti „visszavonhatatlan szövetségről“ beszélt. Világos, hisz sem a Tórában sem a Talmudban nem esik róla szó, hogy  jahve gójokkal is szövetkezett volna. Az Újszövetséget a pápa itt elfelejti, ami korát tekintve megbocsájtható.

’A judaizmussal – szögezte le a katolikus egyházfő – olyan kapcsolat fűz össze minket, mely más vallásokkal kapcsolatosan nem áll fenn. Önök a mi drága szeretett testvéreink és – bizonyos módon - azt lehet mondani, hogy Önök a mi idősebb testvéreink.’

Itt el kell időznünk és gondolkodnunk kissé, hiszen nem kevesebbről van szó, minthogy Krisztus földi helytartója, Szent Péter utóda, a judaizmust  ilymódon a krisztianizmus elé és fölé helyezve mindent felrúgott ami addig a keresztény egyház
alapvető hitbéli felfogását jellemezte - addig.

Látni kell, hogy a pápai bocsánatkéréseknek nem egyforma a koreográfiájuk  és a librettójuk [szövegkönyvük] sem.          

1993 végén II. János Pál újabb döntő lépésre szánta el magát: teljes körű diplomáciai kapcsolatot létesített Izraellel. 2000 márciusában Izraelbe látogatott, felkereste a Yad Vashem Holokauszt Emlékhelyet és ott imát mondott, valamint imaszöveget tartalmazó cédulát helyezett el a Siratófalnál. A szövegben – többek között – ez állt: „Mélyen meg vagyunk rendülve azok viselkedése miatt, akik a történelem folyamán szenvedést okoztak az Önök testvéreinek és kérjük az Önök bocsánatát. Elkötelezetten keressük a valódi barátságot a Szövetség Népével“.

Sok zsidó vezető – így a Zsidó Világkongresszus elnöke, Edgar Bronfman és főtitkára, Israel Singer rabbi – ez év májusában szerette volna elérni, hogy a pápa emeljen szót az izraeli civil lakosokat pusztító öngyilkos merényletek ellen. Bár ez nem történt meg, Singer leszögezte, hogy a „pápa mindennel egyetértett“.  Íme a kettős mérce alkalmazásának, illetve elfogadásának második bizonyítéka. A pápa hajlandó különbséget tenni a gyilkos terroristák és az öngyilkos terroristák áldozatai között, az előbbiek javára.

A kettős mérce alkalmazása, másképp fogalmazva: az erkölcsi, jogi, világnézeti normák relativizálása a „liberalizmus” álarca mögé rejtezett világhódító imperializmus legveszélyesebb fegyvere. A téma külön kommentár keretében kerül majd kifejtésre.

 A zsidó vezetők a titkos vatikáni levéltárak megnyitását is szerették volna elérni, hogy tisztázódjon XII. Pius pápa történelmi felelőssége, aki nem emelte fel a szavát nyilvánosan a zsidók üldözése ellen. Eugenio Pacelli évtizedek óta céltáblája az olthatatlan talmudista bosszúszomjnak. [Emlékezzünk arra a nemtelen hajszára, amit ugyanezek a körök a volt osztrák államelnök és ENSZ főtitkár Kurt Waldheim ellen folytattak – alaptalanul.] De Izrael állam magas rangú vendégétől az követelni, hogy „terhelő adatokat” szolgáltasson a pápai trónus korábbi birtokosáról – több mint arcátlanság. Nem beszélve arról, hogy pl. a "nagy" Roosevelt a vészkorszak idején meg sem kisérelte, hogy a zsidók bevándorlási kvótáját felemelje, jóllehet Hitler örömest kiengedte volna a zsidókat. Randolph Braham kitűnő könyve érdekes adatokat tartalmaz erről.

2003. december elsején a Simon Wiesenthal Központ vezetőit fogadta magánkihallgatáson a pápa és átnyújtotta neki [?] legmagasabb kitüntetését, a Simon Wiesenthal Humanitárius Díjat azért, mert egész életén át barátság fúzte a zsidó néphez. Marvin Hier rabbi, a Központ alapítója és elnöke sürgette a pápát, hogy emelje fel szavát az új európai antiszemitizmus ellen és folytasson világszerte kampányt az öngyilkos merényletek ellen. Nincs adat arra, hogy ezen ügynöki megbízás ellen őszentsége tiltakozott volna, vagy szóbahozta volna a palesztinok ellen viselt népirtó háború szörnyű tényeit.

A pápa izraeli útja óta komoly Izrael-ellenesség ütötte fel a fejét Európában … A katolikus egyházban újból és újból fellángol a belső vita arról, hogy az egyház – mint kollektív testület – felelős-e az antiszemitizmusért avagy ennek súlya csupán egyes személyeket terhel. Ami magát a pápát illeti „kemény kősziklának” bizonyult a Vatikánnal kapcsolatos zsidó spekulációk elősegítése szempontjából. Kialakult, vagy már csak megerősödött, a vatikáni zsidó lobby is. Egyik ágensűk így vélekedik a fejleményekről.  Norbert Hoffman páter, a Vatikán Zsidókkal Fennálló Vallási Kapcsolatok Bizottságának titkára szerint a pápai örökség biztosan fennmarad. „A katolikus egyház egésze, nem csak II. János Pál pápa, támogatja ezeket a változásokat“ – mondja. „Természetesen, ő volt és most is ő a legláthatóbb alakítója ezeknek a változásoknak, és az egyik legfontosabb lelkipásztori tevékenysége a zsidó néppel való kiengesztelődés volt.“ Időről-időre előjönnek „kényes“, „irritáló“ kérdések a katolikus-zsidó viszonyban, de „ezek nem tudják leállítani a pápa és az egyház által elindított kiengesztelődési folyamatot“. A „kényes” kérdéseket illetően a derék páter igyekszik fején találni a szöget. Ez azonban nem sikerülhet neki. Mert miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy Jézus pápák általi utódlása, éppen II. János Pálnak 'köszönhetően', megszakadt!

Ennek bizonyításához itt elbúcsúzunk a www.jta.org cikktől és egybevetjük a Talmud és az Újszövetség Jézussal és anyjával, Máriával kapcsolatos tanításait.

A zsidók legfőbb sérelme a katolikus egyházzal, sőt a kereszténységgel szemben az, hogy Jézus gyilkosainak minősítik és üldözik őket. Szó, ami szó, a dolog annakidején nem Pilátuson, hanem a rabbikon és az általuk felheccelt tömegen, múlott… Mondhatnánk a régi históriára: spongyát reá. De nem mondhatjuk, mert a probléma gyökere az, hogy a két vallás, a két világnézet és a kétféle magatartási normarendszer között áthidalhatatlan ellentmondás feszül – Krisztus kereszthalála óta különösen.

A keresztény papok, a nem katolikusok is, egybekötve cipelik a szószékre az Ószövetséget és az Újszövetséget, hogy pallérozzák a lelkeket. A zsidóknak azonban nem ez „a” szent könyvűk! A Tórával szemben a Talmudot, sőt a rabbik eseti állásfoglalásait tekintik „szentírásnak”.

Márpedig a Talmud és az Újszövetség, finoman szólva, nem ugyanazt tartalmazza például a Názáreti Jézusról.

A szemléletesség kedvéért a Biblia és a Talmud szövegeket eltérő háttérszínnel idézzük.

A [nem kizárólagos és főleg nem vitán felül álló] keresztény felfogás szerint az isten egylényegűsége az atya, a fiú és a szentlélek sajátságos hármas – egységén alapszik.

A Talmud nem ennyire bonyolult. [Itt közbevetem, hogy Luzsénszky Alfonz talmud fordításaiból és magyarázataiból idézek. [E fordítással kapcsolatban más helyen jeleztem, hogy a Kúria az általa fordított szövegeket az eredetivel egyezőnek minősítette.]

"Nazareust" pedig (u. o. 50b.) az "asztalos fiának" csúfolja, amely névvel Krisztus Urunkat a zsidók földi. életében illették. Maga a Jézus névnek Jesura való torzítása annyit jelent, hogy "legyen kiirtva neve és emléke". Midőn pedig a Talmud Krisztust bálványnak és ál-istennek nevezi (u. o. 27b.), ezzel egyszersmind kimondja azt, hogy a keresztényeket bálványozóknak, hamis Istent imádóknak tekinti. Azzal pedig, hogy magát Krisztust is a Talmud bűbájosnak és bálványozónak mondja (Sanhedrin 107b), a keresztényeket kétszeresen bálványozóként tünteti föl és midőn Krisztust bolondnak káromolja (u. o.), arra a bánásmódra emlékeztet, amelyben az Úr Heródes által részesült (Luk. 23., II.), aminthogy a "bűbájos" címet is megkapta a zsidóktól, akik azzal rágalmazták, hogy ördöge van. Mikor pedig a Talmud (u. o. 105a.) Krisztust istentelennek nevezi, ezzel egyszersmind azt állítja, hogy a keresztények, mint az istentelennek követői, nem kevésbé istentelenek. Az idegen kultuszról szóló Aboda Zara traktátus (14b.) a keresztény istentiszteletről, papokról (rási), gyertyákról és kelyhekről szólva, mindezt bálványozásnak nevezi s a 26b. lapon világosan kimondja, hogy minden nép (gojim) kivétel nélkül bálványozó. A későbbi rabbik sem gondolkoznak különben. A Talmud továbbá Krisztust hitehagyott zsidónak nevezi. (Gittin 57a.) A "Sas" tehát így ír rólunk az említett velencei kiadásban (Aboda Z. 10.): "Meg van az parancsolva, hogy Izrael árulóit és az eretnekeket (minim), mint a názáreti Jézust és követőit saját kezűleg megöljük és a kárhozat örvényébe döntsük". A názáreti Jézus tana a Talmud szerint (Aboda z. 17a.) eretnek-tan; az evangéliumok (Sabb. 116a.) eretnek-könyvek; Jakab apostol (Aboda z. 27b.) eretnek. Abarbanel, egyik fő talmudtudós, szintén eretnekeknek nevezi a keresztényeket, mert azt hiszik, hogy az Isten testből és vérből áll. (Mark. hammis. 1l0c.)

 

"Az eretnekek azt mondják, hogy Mózes ama szavai, (Num. 17., 8), amelyek a charjára (ganéj), vagyis Máriára vonatkoznak, aki szűz maradt volna, miután Jézust a világra szülte: azoknak zápuljon meg az eszük."

 

 

1,18 A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a [Luk. 1,35.] Szent Lélektől. 1,19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. 1,20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a [vers 18.] mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.

Le vannak írva Jézus isteni eredetének „bizonyítékai” is.

3,16 És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az [Márk. 1,10. Luk. 3,21.22. Ján. 1,32.] Istennek Lelkét alájőni mint egy galambot és ő reá szállani. 3,17 És ímé egy égi hang ezt mondja vala: [rész 17,5. Márk. 1,11. Luk. 3,22.] Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben [Ésa. 42,1.] én gyönyörködöm.

Itt persze közbevethető: tényleg ilyen volt, ilyeneket mondott az Isten? A zsidók ezt kötve sem hiszik.

Az ő echte hiteles istenűk viszont így beszél Mózessel.

4,1 Szóla … az Úr Mózesnek, mondván: 4,3 Ha a felkent pap vétkezik, a népnek romlására: hozzon az ő bűnéért, a melyet elkövetett, egy tulkot, fiatal ép marhát az Úrnak bűn áldozatul. 4,20 És úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a [vers 3-12.] bűnért való tulokkal cselekvék, úgy cselekedjék vele, és engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik. 4,22 Ha fejedelem vétkezik, és cselekszik valamit az Úrnak, az ő Istenének parancsolata ellen, a mit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz tévedésből: 4,23 Ha tudtára esik néki a bűne, a melyet elkövetett, akkor vigyen áldozatul egy ép kecskebakot, 4,24 És tegye kezét a baknak fejére, és ölje meg azt azon a helyen, a hol megölik az egészen égőáldozatot, az Úr előtt; bűnért való áldozat ez.

Közhelyszerű igazság, hogy nem isten teremti a saját képére az embert, hanem az ember látja – láttatja olyannak az istent, amilyen ő maga. A fenti párbeszéd istene pontosan olyan, mint egy földhözragadt sakter. A bűn és a bűnhődés profán viszonyrendszere igazolja ezt.

A kereszténység alapeszméi - a halhatatlan emberi lélek transzcendenciája, azaz a halál utáni visszatérés, Krisztus követése által, az Atya közelébe, a szentlélek örökké való oltalmába - szöges és kibékíthetetlen ellentétben mindazzal, amit a Talmud tanít.

Keresztény elődeink kényesek voltak még egy „i” betűre is. A „homousion” ill. a „homoiusion” különbözősége miatt ariánus eretnekeket égettek, akik csak azt állították, hogy Jézus nem egylényegű az atyával, azaz maga nem isten. A canossázó pápa könnyen átsiklott az „i” betűn. Feledte, feladta a Szentírást a Talmud kedvéért.

Kincs-halmozó elődeihez hasonlóan eltért Krisztus tanításától is, aki ezt hirdette.

6,19 Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; 6,20 Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket [rész 19,21. Luk. 12,33. Kol. 3,1.2.] a mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. 6,21 Mert a hol van a ti kincsetek, ott [Luk. 12,34.] van a ti szívetek is.

Krisztus életével és kínhalálával állt jót szavaiért. [„Ecce homo”.]

A Talmud az anyagi javak kisajátításán [arany borjú kultusz] alapuló világi hatalom könyve. [A módszertan a „Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben nyert megfogalmazást.] A "pénz isten" kultusza persze nélkűlöz minden öncélúságot, illetve naivitást. A zsidók eljövendő messiása nem Jézus, hanem a világ eljövendő zsidó királya, aki a pénz hatalmával uralkodik.

Ami minket, magyarokat illet. Hazánkat I. István Szűz Máriának ajánlotta fel, bár az ország nem volt az övé de ezt most hagyjuk. Az Ország most is Szűz Mária birtoka, tehát népének hívő katolikusnak, Krisztus követőjének kell(ene) lennie.

Ehhez képest, ha nem lennénk birkák, farkasként kellene rárontanunk arra, aki
„anyázik”, vagy olyanok előtt hajbókol, akik ezt teszik.

Ehelyett részt veszünk egy tömeghisztériában [temetés, szentté avatás], amelyet nem az elhunyt iránti szeretet motivál, hanem az a szándék, hogy Wojtylát egy másik talmudista kövesse a pápai trónon.