No title

Egy arab egyházi vezető az Al Jazeera televíziónak adott interjú keretében azt fejtegette, hogy a Libanonra zúduló gyilkos horda a "keresztes lovagokra" emlékeztet, ezért őket "Cionista Kereszteseknek" titulálta.

Nem döntöttem volna az eset kommentálása mellett, ha a "keresztény" Európa gyáván aljas magartatása nem juttatná eszembe a judeo-kereszténység elcsépelhetetlen témáját. Ki hitte volna, hogy a "Lapok.hu" linktárnak van "Keresztesek.hu" című lingyüjteménye. Érdemes odaugrani, én is ezt teszem. A beiktatott kép pedig törökverő hősünket Hunyadi Jánost ábrázolja a keresztesek zászlójával. Pedig ő dehogy...

Hogy is van ez? Dózsa és népe is keresztes hadjáratba indúlt volna, aztán parasztlázadás és ízzó vastrón lett a nóta vége. A parasztvezér tehát "eltérült", De voltaképp miért küzdöttek az "igazi" keresztesek? A "Szent Sír" birtoklásáért? Ugyan!

Az sírt egyébként most körbezárja a területrabló, népirtó állam betonfala. Ezt a gettót most [is] maguknak építik, de krematóriummá válhat, ha megindulnak legalább a középhatósugarú rakéták, ez pedig kinéz nekik.

"A keresztes háborúk 'a pápa' által szentesített, a keresztes lovagok részvételével folytatott nagyarányú hadjáratok voltak a XI - XIII. században. Fő céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim araboktól és törököktől, bár némely hadjárat más afrikai és európai területek ellen irányult, például a negyedik, Konstantinápoly elleni keresztes háború."

A pápa II. Orbán volt, akinek "1095-ben 'Isten akaratából!' - felkiáltással sikerült az őrületig hergelnie a keresztény Európát, hogy foglalja vissza Jeruzsálemet, a muzulmán seregek által a VII. században leigázott szent várost. Ezrek válaszoltak a hívó szóra, királyoktól parasztemberekig, és elindultak a majd kétszáz éven át Kelet felé áramló keresztes seregek első hullámai, hogy ókori városokat ostromoljanak, királyságokat alapítsanak és elhintsék a jövő századok vallási konfliktusainak magvait."

Helyben vagyunk! Izrael célja is, az ő bibliai szent földjük megszerzése - után, annak a muszlim araboktól mentes birtoklása.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Csak mellékesen jegyzem meg, a keresztes hadjáratok egyik "mellékcélja" pl. Lengyelország vérrel vassal történő leigázása. Sienkiewicz "Keresztes lovagok" c. könyvében írja le e martalócok rémtetteit. [Ugyanazon "szent emberek" utódairól, van szó, akik "szent királyunk" zsoldjában, ugyanilyen módszerekkel, meghódították Árpád Magyarországát. [De mit is beszélek - a magas kornak és hőmérsékletnek tudható be, hogy összekeverem a dolgokat: valójában István állt a pápa és a német lovagrendek zsoldjában...] A regényben sok szó esik a gyilkosok fészkéről Malbork váráról. Meglátogattam azt is, amikor Auschwitzba is elzarándokoltam. Lehet még visszatérek e látogatás élményeire az "Önmagamról" c. rovat keretében, [amit akkor írok tovább ha megöregszem - még csak 75 éves vagyok...]

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"A keresztesek a vallási lelkesedésben, mely győzelemre vezette őket Antiochiában, megpróbálták rohammal bevenni a szent várost 1099 junius 8-án. Miután ez nem sikerült, ostrom alá vették, és több mint egyhavi heves küzdelmek és vérengzés után július 15-én foglalták el."

Azután elkezdődött a, történelmi léptékkel mérve, pünkösdi királyság. Az első "király" Buillon Godfried lovag lett. Viszonylag hamar kiderült: Palesztinát nem lehet "pacifikálni", azaz lakosságát részben kiirtani, részben rabszolgákká tenni. A hadjáratokat újrázni kellett

A szent város dicsőséges "visszafoglalása" eleinte megihlette az utókorok íróit, költőit. Az utóbbiak egyike Torquato Tasso, aki "A megszabadított Jeruzsálem" című epikus költeményében örvendezett a nagy eseménynek. Ekkor és emiatt nagy dicsőség övezte, volna - ha egészségi állapota engedte volna. A boldogtalan ugyanis "folyton a meggyilkolásától rettegett, a d'Este család ellenségeivel, a Mediciekkel tárgyalt, egy alkalommal pedig késsel rontott egy szolgára. Folyton mozgásban volt, és amikor Alfonz herceg megnősült, nyilvánosan átkokat szórt rá. Végül őrültnek nyilvánították, és a herceg rendelkezésére a Szent Anna kórházba szállították. Itt több filozófiai és erkölcsi párbeszédet írt. ... Sosem nyerte vissza teljesen az egészségét. 1586-ban elengedték azzal a feltétetellel, hogy elhagyja Ferrarát. Szembesült azzal, hogy eposza révén hatalmas népszerűségnek örvend. Ennek ellenére udvarról udvarra járta a fejedelemségeket. Az elszegényedett, paranoiás, boldogtalan költő ebben az időszakban írt egy tragédiát [Re Torrismondo], illetve egy költeményt a teremtésről [Il mondo creato]. Fő művét is átalakította - új címe a 'Meghódított Jeruzsálem' lett - de az új változat több egyházi és irodalmi kritikát kapott."

Tetszenek kapiskálni? Úgy járt, mint József Attila a kommunizmussal. Mire rájött és meg is írta, hogy a kommunizmus = fasizmus, jött a vonat... De akkorra már "elszegényedett, paranoiás, boldogtalan költő" lett, mint Tasso.

Vették észre? Mindenki paranoiás, boldogtalan, szegény, majd hulla lesz, akinek kifogása támad egy "felszabadított" Jeruzsálemmel szemben!

A hadjáratok "szent céljai" közül történészek a következőket emlitik.

Európa túlnépesedett. Ezt a problémát a primogenitúra elve is súlyosbította. Az elsõ szülött fiú örökli a földet. Ez az elv érvényes volt a lovagrenden belül és ennek következtében sok volt a földnélküli lovag Európában [“Non ager sine senior.” - “Nincs föld úr nélkül”] Õk földet akarnak [“Non senior sine ager.” - “Nincs úr föld nélkül.”]. Ez a folyamat a paraszti rétegeknél is végbe megy, a föld nélkül maradt fiúk zsellérek lesznek, vagy nagy ritkán elmennek céhekbe dolgozni. Azok, akiknek nem jut föld a hospes mozgalomhoz csatlakoznak. Most már nem csak keletre, hanem a Földközi Tenger keleti medencéje felé is indulnak telepesek.

Akkor is lényegtelen apróság volt, hogy mások lakta földek felé mutatott a pápa botja.

A keresztes hadjáratok sorsa tanulságos, helyenként mulatságos. Elnézést amiért az olvasót a hadjáratok részleteivel terhelem.

1096-1099 Első keresztes hadjárat.

"Két sereg alakul. 1096 márciusában egy szegényekbõl toborzott sereg indul Amiensi Remete Péter vezetésével. A pénzhiány miatt útjuk során fosztogatnak. Gyakori harcokat vívnak, pl. a franciaországi és a Rajna-vidéki zsidókkal. Magyarországon is keresztül haladtak, ám itt Kálmán király jó részüket kiirtotta. Töredékük azonban eljutott Kis-Ázsiáig, de itt a szeldzsuk törökök megsemmisítették õket."

A másik csapatot Bouillon Gottfried szervezte meg. Ez már egy lovagokból álló sereg, akiknek van pénzük és szervezett sereget alkotnak. 1096 augusztusában indulnak a Szentföldre. Egy részük tengeren a másik részük a Balkánon keresztül közelíti meg a Szentföldet. Gottfried tárgyalások után szabadon juthatott át Magyarországon és a bizánciak sem álltak ellen neki. A lovagi hadak legyõzték Kilidzs Arszlán szeldzsuk szultán hadait, majd elfoglalták Edesszát, Antiochát - itt megtalálták a Szent Lándzsát -, Tripoliszt, és végül kemény és kegyetlen harcok árán 1099 júniusában Jeruzsálemet. Itt megalakították a Jeruzsálemi Királyságot. Cél: a megszerzett területek biztosítása. Ezeken a területeken nyugati mintájú törpeállamokat szerveznek. Itt a földhöz jutott kereskedõk és iparosok rátelepedtek a lakosságra, és magas adókat vetetnek ki rájuk. Sûrû kegyetlenségek és gyakori hatalmi harcok jellemezik ezeket az országokat, ennek eredményeképpen komoly belsõ gyengeségek jelentkeznek.

A XII. század végén a mohamedánok megindítják a terület visszafoglalását, Szaladdin szultán vezetésével és 1187-ban visszafoglalják Jeruzsálemet."

1147. Második keresztes hadjárat.

Erről nincsenek adataim. [Lehet, nem vesztettünk semmit.]

1189-1192. Harmadik keresztes hadjárat.

"Európa három nagy állama összefogva indít támadást. Ebben részt vesz Barbarossa Frigyes [Német Római Császárság], II. Fülöp Ágoston [Franciaország] és Oroszlánszívû Richárd [Anglia]. Ez a hadjárat nem jár sok sikerrel. Frigyes még az elején vízbe fullad és a német lovagok haza térnek. Egyedül Richárd ér el sikereket. Megszállta Ciprust és visszavette a föníciai partvidék néhány erõsségét. 1192-ban békét köt a szultánnal. Hazafelé évekig raboskodott Ausztriai Lipót herceg, majd VI. Henrik fogságában.

A XIII. században több 'kisebb' hadjáratot indítanak."

A nagy összeröffenés is homokbafulladt. Már aki nem a vízbe... Richárd "visszaútja" jól személteti a pápa palástja által beterített keresztény államok "baráti" együttműködését a "szent közös cél" megvalósítása érdekében. Röhej!

1202-1204. Negyedik keresztes hadjárat

"Bizánc ellen irányult. Fõleg kereskedelmi okai voltak. Velence szervezi. Az a célja, hogy érdekeltséget szerezzen a keleti kereskedelemben. Velence zsoldos sereget fogad, vezetõjük Enrico Dandolo velencei dózse. 1204 tavaszán elfoglalják Bizáncot. A hatalmas kincs nagy részét Velence szerezi meg és Bizánc mellett létrehoz egy kereskedelmi telepet, Galatát. A birodalom helyén kisebb államok jönnek létre. Ilyen, pl. a Latin Királyság, amely a pápa és Velence támogatását is élvezi."

Érdekesek ezek a történészek. A Keletrómai Birodalom fővárosa [Bizánc] kifosztását az olasz kalózállam [Velenece] zsoldosai által elintézi a "megszerzés" szóval és ugyanabban a mondatban, tehát egyszuszra, megemlíti, hogy létrehoztak egy kereskedelmi telepet. Ennek kapcsán vetődik fel a költői kérdés: van e erkölcstelenebb valami a római "katolicizmusnál" és a pápaságnál?

"Azzal az ürüggyel, hogy a lelki tisztaság önmagában is legyõzheti a pogányokat, árva és szegény gyermekeket visznek [?] harcolni. Egy részüket II. Fülöp Ágost visszatartja, ám a többiek kalózok és rabszolga-kereskedõk kezére jutnak."

Ha lenne még szivem, fájdalmasan összeszorulna erre a szörnyűségre. Nem csodálkoznék, túlságosan ha kiderülne, hogy a kalózokkal cimboráló Velencének is lehetett köze az "üzlethez". Az ember azt gondolná, hogy a pápai "szent inkvizíció" szigorúan kivizsgálta az ügyet és a bűnösöket megégették. Erről azonban nem szól a fáma. Még talán egy nyamvadt pápai enciklikára sem futotta. [Köpni már régen nem tudok. Erről beszámoltam korábban.]

1217-1221. Hatodik "keresztes" hadjárat.

"II. András hadjáratot indít a Szentföldre. Célja: kegytárgygyûjtés." [SIC!!!]

Kétségtelenűl "szent" a cél. De mit szólt ehhez a pápa? Mennyi részesedést kötött ki? Mit tudott még tarhálni András a velenceiek után?

Hát ez elég sommás összefoglaló. De talán elég is ennyi. Ezzel végleg kifújt a római - pápai - katolikus - keresztény lufi. Persze az hogy hány embert gyilkoltak meg, vetettek rabszolgaságra, kik tömték a zsebüket, mi áramlott a vatikáni kincstárba [?] erről nemigen illik történelmet írni.

Megjelent mindenesetre egy érdekes írás az "Orthodoxia" honlapján, amelyből érdemes kissé szemelgetni. A negyedik - Bizánc elleni - "keresztes hadjáratról" szól.

"A keresztesek a Lidón, a kis San Niccolo szigeten táboroztak, a velencei kereskedők, akiknél alaposan eladósodtak, állandóan zaklatták és fenyegették őket, hogy ha nem lesz pénz, nem kapnak ellátást. Szeptemberre a keresztesek már hajlandók voltak elfogadni bármilyen velencei ajánlatot. Bonifác a pápánál tett sikertelen látogatását követően, a nyár folyamán Velencébe érkezett, már készen állt a velenceiekkel való együttműködésre. Néhány évtizeden át elhúzódó háború folyt Dalmácia birtoklásáért a Velencei Köztársaság és a magyar király között, és nem sokkal korábban Dalmácia kulcsfontosságú városa, Zára a magyaroké lett. Velence a keresztesek tudomására hozta tehát, hogy elindulhatnak, a fennmaradó adósságot később is rendezhetik, amennyiben tesznek egy kis kitérőt és visszafoglalják Zárát. Amint a pápa meghallotta, azonnal megtiltotta [...] az ajánlat elfogadását. Akármit is gondoltak azonban a keresztesek az ügy erkölcsi oldaláról, nem tehettek mást, mint elfogadták a velenceiek követelését.

A keresztes hadjárat látszatát mindenesetre fenn kellett tartani. Amint a keresztesek elfogadták Zára megtámadásának tervét, a Szent Márk bazilikában ünnepélyes szertartásra került sor, amelynek során a dózse és főbb tanácsadói látványosan felvették a keresztet.

1202. november 8-án Velencéből útra kelt a flotta, és két nappal később Zárához ért. Heves támadás után a város 15-én megadta magát, és a támadók alaposan kifosztották. Három nappal később velenceiek és keresztesek már a zsákmány elosztásán csaptak össze, utána valahogy mégis helyreállt a rend. Akkor a dózse és Bonifác úgy döntött, hogy abban az évben már túl késő Keletre indulni.

Konstantinápoly kifosztása páratlan a történelemben. A nagy város kilenc évszázadon át a keresztény civilizáció fővárosa volt. Tele volt olyan műkincsekkel, amelyek még az ókori Görögországból maradtak fenn, és a kiváló bizánci kézművesek remekeivel. A velenceiek ismerték e kincsek értékét. Amit csak lehetett, megszereztek maguknak, és városuk tereit, templomait, palotáit díszítették velük. A franciákat és a flamandokat azonban csak a pusztítás vágya fűtötte. Őrjöngő tömegben rohantak végig az utcákon, a házakon, elragadtak mindent, ami csillogott, elpusztítottak mindent, amit nem voltak képesek magukkal vinni. Csak azért álltak meg, hogy erőszakoskodjanak, gyilkoljanak, vagy frissítőt keresve feltörjenek egy-két borospincét. Nem kímélték a kolostorokat, a templomokat és a könyvtárakat sem. A Hagia Sophia székesegyházban részeg katonák leszaggatták a selyemfüggönyöket, darabokra tördelték a nagy ezüst ikonosztázt, összetiporták a szent könyveket, ikonokat. Vígan iszogattak a liturgikus edényekből, egy prostituált beleült a pátriárka trónusába, és rázendített egy mocskos francia énekre. Az apácákat kolostoraikban gyalázták meg. A palotákat és kunyhókat egyaránt elpusztították. Az utcákon sebesült nők és gyermekek hevertek haldokolva. Három napon át tartott a szörnyű rablás és vérontás, míg a hatalmas és pompás város romhalmazzá nem vált. A történetíró Nikétasz fájdalmasan és joggal jegyezte meg, hogy még a szaracénok is könyörületesebbek lettek volna.

1204 lelkes hódítói nem láthatták előre, hogy milyen hiábavaló lesz vállalkozásuk, és kortársaikat is elkápráztatta a hódítás. A latin világ eleinte nagyon lelkes volt. Jóllehet a Cluny-beli szatirikus író, Provins-i Guido feltette versében a kérdést: miért engedélyezte a pápa, hogy keresztes hadjárat induljon keresztények ellen és a provanszál trubadúr, Guillem Figuera keserűen vádolta Rómát a görögökkel szemben elkövetett árulásért. Amikor azonban mindezt írta, Róma éppen a provanszálok ellen hirdetett keresztes hadjáratot. Nagyon kevesen vallottak hozzájuk hasonló nézetet. III. Ince pápa, habár voltak kétségei a Konstantinápoly elleni hadjárat miatt, eleinte mégis örült a történteknek. Balduin elragadtatott levelére, amelyben a császár eldicsekedett Isten csodatételének nagy és értékes eredményeivel, Ince azt válaszolta, hogy ő is örvendezik az Úrban, és fenntartás nélküli támogatásáról biztosította Balduint.

A nyugati és a keleti kereszténység között el lett vetve a gyűlölet magja. Sohasem váltak valóra Ince pápa hiú reményei és a keresztesek öntelt dicsekvése, hogy véget vetettek az egyházszakadásnak. Barbár viselkedésük olyan emléket hagyott, amelyet sohasem bocsátottak meg nekik. Később a keleti keresztény hatalmasságok javasolhatták ugyan a Rómával való egyesülést abban a reményben, hogy így egységes törökellenes frontot tudnak kialakítani, de népük nem volt hajlandó követni őket. Sohasem felejtették el a negyedik keresztes hadjáratot. Talán elkerülhetetlen volt a római egyház és a nagy keleti keresztény egyházak eltávolodása, de a keresztes mozgalmak csak megkeserítették a kapcsolatukat, s attól kezdve, bármi is volt néhány uralkodó szándéka, a keleti keresztények szívében ez a szakadás teljes, végleges és jóvátehetetlen volt.

[Steven Runciman: "A keresztes hadjáratok története." (Osiris Kiadó. Budapest, 1999. 721-739. o.)]

Krisztus "követői" után Krisztus gyilkosai "szabadították fel" Jeruzsálemet, egészen más elvi alapokon és módszerekkel.