Ugrás a hozzászólásokra!

 Mottóként egy "antiszemita" kirohanás.                                                                                                                Ugrás a II. részre!
„Budapest Magyarország egységes,
oszthatatlan és örök fővárosa!”


Harc Budapestért.

I.

A magyar Laokoón. A váteszek sorsa.

Az alcímen ne töprengjünk. Szabó Dezsőről lesz szó, akit a kortárs irodalmi hitelminősitő (cég) Szerb Antal a "Magyar irodalom történet" c. könyvében az alábbiak szerint méltat, ill. óhajt átadni az utókornak.
Szabó Dezsőnek a könyvben nem jut fejezet, alcím sem utal létezésére. Marad a tárgymutató, amely a 18, 249, 326, 361, 457 és a 462 oldalakra mutat. A 18 lapon Sőtér István előszavában utal Sz. D.-re. A 249 és a 457 oldalon szó sem esik róla, e két hivatkozás tehát fals. A 326 oldalon Eötvös "A falu jegyzője " c. könyve kapcsán Szerb annyit említ, hogy Sz. D. a magyar állapotokról még Eötvösnél is megdöbbentőbb képet rajzol (valahol). A 361 oldalon az áll, hogy Arany a "János pap országa" c. írásában az idegen papokra csaknem Szabó Dezső modorában haragszik. A 462 oldalon Babits-ról ír és ennek apropóján megállapítja, hogy Babits olyan korban maradt meg kultúrköltőnek,
"amikor a fiatalság, Szabó Dezső szuggesztiója alatt, virtussá fejlesztette az ész ellen való dühöngést.Hát persze hogy ezt a mondatot citálja Sőtér, a kommunista kiválóság, az előszóban a 18 oldalon.

Nagyon régen volt, hogy személyes sorsa miatt sajnáltam Szerb Antalt. Később már a káros
"Szemfényvesztők" közé soroltam egy kommentárom alcímében. Aki netán a "dühöngő" Szabó Dezső irodalmi munkásságára, irodalmi nagyságára, kiváncsi elegendő, ha beüti a nevét a Wikipédiába. Itt és most nem akarok filologizálni, ezért nem sorolom, könyveit cikkeit, verseit, stb. Csupán a "Virradat" c. ujságban megjelent vezércikkeinek gyüjteményéből szemezge tek kissé, hogy kibonthassam a címekben jelölt témát.

A vezércikkek csaknem 90 évvel ezelőtt íródtak, amikor
"nem volt még elrákosodva a társadalmi tudat." A gyüjtemény [a Szabó Dezső Emléktársaság kiadványa] 45 "remekművet" sorol fel, amelyek eltünedeznek az orszá gos nagy könyvtárakból, nyilván nem véletlenül, hisz Szabó Dezsőt ki kell írtani a nemzeti emlékezés agysejtjeiből. E nemtelen munkát az Ady nyalonc Szerb Antal kezdte el. Vessenek egy pillantást a pónemjére és menjünk tovább.

A cikkfolyam nagyjából akkor indult, amikor a '19-es forradalom, amiről jól tudjuk, hogy a  a vérszomjas zsidó vigécek és újságírók forradalma volt. Ehhez lelkendezett, az erkölcsi szifilisszel is fertőzött, Ady "Rohanunk a forradalomba" c. versében, szinte előre rajzolva Tisza István sorsát.

                           
Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse.

Apercipiálta is a történendőket, hisz zseni volt.

Eljött hát végre a pusztánkba
Isten szent küldöttje: a Sátán.
Szüzek voltunk a forradalmak
Magas, piros, hős nászi-ágyán.
De bőrünk alól kisüt lobogva
Már vérünk, e bús, mindeddig lomha.
Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba.

Ezt a forradalmat nevezi most a hálátlan utókor patkányforradalomnak. A Horthy nevével fémjelzett "ellenforradalom tól" viszont elvárható lett volna hogy mondjuk Szamuely Tibor példájából egyszer s mindenkorra levonja a szükséges következtetéseket a zsidó entellektüellekre vonatkozólag. De nem így történt.

Szabó Dezső a levert '19-es patkányforradalom utáni ellenforradalmi "irodalmi megtorlásokról" így vélekedik. "Az antiszemitizmus, mely a magyarság szükségszerű higiéniája, életösztöne, sine qua nonja, egy hatalmas építő, szervező, céltudatos munka helyett kis, egyes esetekre és személyekre ugató, népszerűség-hajhászó, ízléstelen és igen sokszor ostoba szószátyárkodássá züllött." [Karácsonyi Ének]

Budapest elzsidósodása, különös tekintettel a kultura területére, egy igen rövid kényszerszünet után, vígan folytató dott tovább Őfőméltósága Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Magyarország Kormányzója "ellenforradalmi" rendszeré ben.

Szabó Dezsőt azonban nem tévesztette meg semmiféle mimikri.
"Kapard meg a "legkultúrabb" zsidót, aki reggel Maeterlincket olvas, délben Paul Claudelt szaval, este Tolsztojt gargalizál: az "európai" epidermis alatt megtalálod az érintetlen ős zsidót, az ádáz Jehova, a rettenetes Talmud acélos bennszülöttjét, aki a vérnek, az idegeneknek tudatlan ösztönösségével az élet alapkérdéseiben faja minden egyedével azonosan lát, hall, tapint, szagol, ízlel, szeret és gyűlöl."
[Ellenforradalom.]

Ma némi csodálkozást érzünk, ha Konrád György, vagy Kertész Ákos zsidó rasszizmusáról olvasunk. Szabó Dezső ha élne, nem csodálkozna együtt velünk. Ő már akkor tudta róluk.
"Ők a tiszta faj, az ő istenük az egyetlen uralkodó isten, a világ, isteni adományból, örökség szerint, az övék. Minden más vér tisztátalan, minden más isten hazugság, minden más faj bitorló ezen a földön. És az egész zsidóság minden tényében a visszafoglalás nagy célját kergeti." [Ellenforradalom.]

E próféciák épp napjainkban köszönnek vissza [erről szól majd a II. rész]. Nincs vak aki ne látná, nincs süket aki ne hallaná, nincs hülye aki ezt nem értené. Csak gazember van, aki "úgy tesz" mint a három majom: nem lát, nem hall, nem  beszél; vagy pláne tapsikolva lelkesedik. Mihez is? "Liberalizmust ordít, hogy szellemi rabszolgaságba hajtson, demokráciát rikolt, hogy felépítse a legirtózatosabb anyagi rabszolgaságot, mely a demokrácia halálát jelenti: végletes kapitalizmust, forradalmat hirdet, hogy a forradalmon át megalapítsa a maga abszolút uralmát." [Ellenforradalom.]
Hát nem ez a "való világ" amit Szabó Dezső 90 évvel ezelőtt már látott, a marha magyar meg még máig sem bír megérteni?

A konklúzíó:
"...az emberiséget csak faján keresztül szolgálhatja az ember, s a magyarságra minden összekeveredés a zsidósággal biztos halált jelent. Teljes szétválás, abszolút külön szervezkedés: ez az egyetlen reálpolitika." [Ellenforra dalom.]

A gójok legnagyobb bűne ha úgy gondolkodnak saját fajukról, mint a zsidók az övékéről. Szabó Dezső [Hitlerrel szinte teljesen szinkronban] úgy véli, "...a magyarságnak legnagyobb szerencsétlensége, hogy a fajnak, ennek a termő alapszolidaritásnak fogalmát mindjárt európai élete küszöbén elhomályosította egy másik általánosabb fogalom: a nemzet, az állam fogalma." [Egységet.]
Hitler így vélekedett
"...El kell majd egészen ejtenünk a nemzet fogalmát. Újabbat teszünk a helyébe, a faj fogalmát!" [Rauschning: Hitler bizalmasa voltam. Zrínyi kiadó 9 old.] Minő veszélyes új eszme, mondhatnánk erre. Dehát ez nem új eszme, hanem a zsidóság többezer éves eszméje. Sokszor idéztem már Herzl Tivadart és "A zsidó állam" c. könyvét, amelyben a zsidóságot határozottan és következetesen "faj"-nak nevezi! Hitler és Szabó Dezső hasonló nézetein csak azok botránkozhatnak meg, akik úgy vélik hogy a faj kategóriáiban gondolkodni a zsidók előjoga. Miért lenne így?

A jelenkor vezérlő eszméjéről a liberalizmusról alkotott véleménye is jóslatszerü. "...Már bölcsőnkben belénk fúrt a liberalizmus, mint egy kielégíthetetlen galandféreg, mely később hatalmassá szíva magát, magába eszi a faj minden életerejét. Egy egészen különös, perverz és beteg liberalizmus, mely öngyilkosságává lesz az egész fajnak" [Egységet.]

Plasztikusan ábrázolja azt a jelenséget is, ahogyan a magyar örökös bujdosóvá vált saját hazájában, akárcsak az indián Ameriikában. "A magyarnak Magyarországon hátrány volt igazán és mélyen magyarnak lennie. De aki más fajból máról holnapra így nekimagyarult, az megbízható kormányzati eszköz volt, azt minden asszimilációra el lehetett várni. Ráadásul az idegent összes vérbelieinek hatalmas, titkos szolidaritása is tolta előre, míg az egyik magyar a másikat dobta félre az útról. Az a történelmi tény tehát, hogy az élet számos funkcióját idegen fajokkal végeztettük " [Egységet.] Hogy melyik fajra gondolt kiváltképp az író? Találd ki kedves olvasó.

És hogy mi (lenne) a fajiság jelentősége egy nemzet midennapjaiban? "Nem is tudatos látás, szándékolt felelet, akart akarat, hanem a vérnek, húsnak, életünk mély gyökereinek azonos válasza a világ bizonyos hatásaira. A németeknél, angoloknál, franciáknál s az ezen a téren bámulatos zsidóknál minden egyedben megkapjuk ezt a megmásíthatatlan vérkatekizmust." [Egységet.]

Hát igen! A "vérkatekizmus"! Mennyire más ez mint a keresztény katekizmus. Az előbbit "Szent" István kezdte kiírtani ki Árpád népéből, hogy a nyugati sáska papok az utóbbit gyömöszöljék az agyakba, a szívekbe. Ezer év alatt ez (majdnem) sikerült is. Ha mármost Muenier idealizált festményét egybevetjük a világméretű, tömeges papi pedofilia óriás jéghegyének alig látható csúcsaival, felmérhetjük e katekizálás kárait.

Az eredmény pedig, költői képben megjelenitve, a következő.
"A szerencsétlen faj, mintha az űzött vadkan a futó lábait védő agyarait, fogait az öt üldöző kutyáknak kölcsönözné, hogy saját lábaival érjék utol, saját agyaraival döfjék le, saját fogaival falják fel." [Egységet.]

Sz. D. a világháború, a patkányforradalom és az ellenforradalom gazdasági mérlegét is megvonja. A kilencven éves "életkép" talán azért érdekes, mert a mában is érvényes, hűen tükrözi a mai való világot is. "...Azok, akiknek bő seftjét védték a nyomorgók, akik trénkonyhákon híztak, akik a kiprédált magyar vérből, magyar agyvelőből. milliókat harácsol tak garmadákba, akik hazug szavakkal kicsalták a védő fegyvert a magyar katona kezéből, akik a leroskadt magyar föld jét átlopták az idegen rablók kezébe, azok most tejben, vajban, mézben, zsírban úsznak. Jó libazsírban, a tollát mi hord juk új hont szerző akarattal, de a húst, a hájat ők harapják ki a tollak közül."  [Csuhaj!]

Most megint tegyek fel találós kérdést? Nem teszek! Csak annyit, hogy amit 90 éve egy világháború okozott, azt most a "rendszerváltás" idézte elő.

És most egy kis kitérő.

Ki volt Laokoón? Mi volt a bűne? Miért fojtotta meg a kígyó fiaival együtt? Mi következett utána?

Laokoón Trója főpapja volt, aki megpillantván a görögök falovát, e szavakra fakadt.
"Timeo Danaos et dona ferentes!" [Bármi is ez, félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.] Majd lándzsáját dobta feléje. Büntetése rettenetes volt, amint Vergilius az Aeneis-ben megénekelte.

Íme azonban két kígyó közelít Tenedosból.
A hüllők Láokoón kicsi két gyerekére vetődnek,
Nyílegyenest, és átfonván testük gyürüikkel,
Szánandó, csöpp tagjaikat tépdesve lemarják;
Majd az atyát, ki rohan fegyverrel védeni őket
Fojtják rémséges hurkokba: a pikkelyes izmok.

És a nép, az istenadta nép, hogyan reagált erre?

sszesugnak: vétkéért sujtott végzete Láokoónra
Méltán mérte e sorsot, mert bűn volt gerelyével
Úgy megsérteni, gyomrondöfni e drága fatáltost.
Felzúgnak hát: vontassuk fel a várba a bálványt
S esdjünk istenségéhez ..."

És úgy lőn! A többi ismert. Aztán nehány ezer évig folyt a vita azon, hogy Trója egyáltalán létezett e, amig Schliemann, a zseniális dilettáns, fel nem fedezte és ki nem ásta a romokat.

De térjünk vissza "mesénk" fonalához. Sz. D. megértette a Trianont diktáló Wilsont és a neki diktáló háttérerőket.
"Amikor az okos nemzetközi zsidóság megérezte az összeomlás szagát, a magyar zsidó összevigyorgott az orosz zsidóval, a francia zsidóval, az olasz, az angol, a török zsidóval: Ni, a bolond gójok tépik egymást, itt az idő, hogy kezünkbe kaparjuk az európai impériumot. Egyelőre előbástyának jó lesz Budapest (!!!), a mi Budapestünk (!!!), s a hozzá ragadó Magyarország..." [Csuhaj!]

Hogy mit jelent a Budapesthez "ragadó" Magyarország? Hát a Trianon utáni kis Magyarországot. És hogy mi a klúja a feldarabolásnak? "A történelmi Magyarországnak szét kell törnie, ez még igen nagy falat volna, ezt még nem tudnák átasszimilálni. Az oláh, a szász, a szerb még egészséges fajok, azoknak még van ellenálló erejük. Hadd legyen Erdély az oláhoké, a Felvidék a csehé, a Délvidék a szerbé, őket majd külön fogjuk átrohasztani. A magyar, az már nem számít, itt már miénk a vezetés, a szó és a fegyver. Az ellenállókat pincékben intézzük el vagy kikergetjük. Nagy offenzívákat rende zünk, hadd őrlődjék a magyarság férfijövője. Mi megszállunk minden hivatalt, minden hatalmi állást, behívjuk a világ kóbor zsidóit, és megalapítjuk az új Jeruzsálemet (!!!) és az új Ciont, s a világ kapitalista, radikális, szocialista proletár és kommunista zsidósága egyaránt ápoló gonddal fog segíteni minket." [Csuhaj!]

Nekünk tulajdonképp nincs más dolgunk, minthogy az elmult 90 év történelmét egyebevessük e próféciával. Ha meg tesszük, rá kell döbbennünk, hogy Sz. D. jóslatai sokkal pontosabbak, mint Nostradamuséi... Igaz, a terveket némileg késleltette általában a második világháború és különösen Hitler, dehát a zsidóság évszázadokban tervez és holmi kis, nyolcvan száz éves, kitérő egyáltalán nem lankasztja a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvében megénekelt "jelképes" kígyót abban, hogy folytonosan araszoljon kijelölt körén...

Az új világrendet, a demokráciát, a Nagy Francia Forradalom eszméiből és "praxisából" eredeztetve, a következőképp jellemzi.
"És megszületik a szervezett gyilkosságok, rablások, a morállá konszolidált bűnök, hazugságok és perverzitá sok irtózatos szisztémája, a világtörténelem legóriásibb arányú haláltánca: a korlátlan szabad verseny, a polgári kapita lista demokrácia, a zsidónak megígért nagy történelmi szüret." [A népképvislet problémája]

Hozzak fel példákat? Tudják mit? Nem hozok. Olvassanak újságot, nézzenek tévét és szörfözzenek az Interneten...

Sz. D. attól sem ódzkodik, hogy az elevenbe vágjon, azaz tárgyalás alá vegye magát a zsidókérdést is.
"
A zsidóság a legkomolyabb, a legvégzetesebb ellenség, a zsidókérdés a magyarság élet-halál kérdése, mely belekap csolódik a magyar élet, a magyar jövő minden mozzanatába." [Antiszemitizmus]

Úgy vélem, az egyházat, a vallást és Krisztust senkinek sem sierült egy töredék mondatban oly tömören kifejezni, mint neki. "...Nagy ölelést jelent Krisztus a tiszta emberi együttműködés számára. De korbácsot jelent az éhes, vad törzsi ösztönök ellen. Az antiszemitizmusban Krisztus korbácsának vagyunk harcos keresztényei." [Antiszemitizmus]

Dehát kinél a korbács? XVI Benedeknél talán, aki nyüszítve alázkodik a zsidóság előtt? Vagy Erdő Péternél, aki immár - Lékai és Paskai után - a harmadik zsidó prímás a keresztény "magyar" egyház élén? Ja! Hát persze! A taxisofőrből "egyházfővé" avanzsált Németh Sándornál (csak még nem vette elő), aki immár a leghangosabb hirdetője a "krisztusi tanoknak", persze a Tóra és a Talmud szellemiségén átszürve. A Hit Gyülekezetének andalító zsolozsmái, a "vidám vasárnapok" kulisszája mögött valami egészen más történik. "A fajok irtózatos harcáról van itt szó. Egy ázsiai barbár faj, mely meg maradt emberevő, zord ősi törzs pszichéjében, és magá évá tette az európai kultúra minden rafinált eszközét, nem kötve semmi moráltól, halálos gyűlölettel az európai múlt, európai morál, európai kultúra ellen, melyből ő ki volt tagadva, ezer arccal, millió eszközzel tör Európa meghódítására."
Képzelődnék? Dehát mit jelent Kornis Mihály gyakran idézett pièce de résistance-a, a "mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket" formula? Viccnek szánt magánvéleményről lenne szó talán? Nem! Ez a zsidóság kollektív véleménye, életérzése. Ez szaglik Konrád György és Kertész Imre írásaiból, ez buggyan ki Esterházyból és Kertész Ákosból. Legyintsünk rájuk? Kár lenne. "Ma még sokan mosolyognak Nyugaton a zsidó imperializmus veszélyein. Pedig ez a veszély napról napra óriási arányokat ölt. És ennek az imperializmusnak a győzelme az európai múlt, az európai közös fejlődés, az európai kultúra végső veszedelmét jelentené." [Antiszemitizmus] Ami 90 éve még feltételes jövőnek látszott, mára a befejezett mult igeidejébe került.

A gyüjtemény legizgalmasabb fejezete a "Budapest visszafoglalása" címet viseli. "Nézd: óriás bankokba, hatalmas részvénytársaságokba, s a fertelmes börzébe folyik össze a magyarság minden termése: a paraszt vetése, a munkás napi verejtéke, a magyar agyvelő gondolata. Kiké ezek a bankok, kiké ezek a részvénytársaságok, kiké a börze? Zsidóké. [Budapest visszafoglalása] Persze az eltelt 90 év alatt változott a dolgok külső képe. A lényeg viszont ugyanaz. Csak most nem az újlipótvárosiakra haragszunk, hanem a Wall Street pénzembereire. Szerencsére nem támad hiányérzetünk, hisz ki vigyorog onnan is a pofánkba? Hát a Soros... Ma nem témám a jó úr. Ezért csupán futólag említem: épp most ügyködik az Európai Egyesült Államok létrehozásán, amely Amerikára kell hogy hasonlítson. Lesz tehát EU Wall Street is. De lesz e?

"Minket szétold a nyomorúság, a pénz, a hódító idegen ezer ravasz fogása. 1686-ban, 1849-ben a magyarság egy hősies roham lázában foglalta vissza fővárosát a hódító idegentől. Akkor puskával, ágyúval, karddal állott szemben a magyar. Most egy nemzetközileg szervezett rágalommal, hazug sággal, egy minden eszközzel harcoló ázsiai törzs világszolidaritásával és infámis tőkéjével. A harc most nehezebb lesz. De Budapestet vissza kell foglalni. Ezt parancsolja a magyarság jövője s a kultúremberiség minden érdeke. [Budapest visszafoglalása] Ami Budapestet illeti, a fogalmat gyakran helyettesitjük Budavárával és ha erre a névre asszociálunk más évszámok és események is eszünkbe jutnak. De ha csak '49-re gondolunk is, beugrik hány náció fiai öltöttek honvéd egyenruhát akkoriban. Bizony a zsidók kurvája vén monarchia ellen a keresztény Európa legjobbjai fogtak fegyvert. Mára változott a helyzet. Judapest, az új Jeruzsálem, már nem csupán a szerbek (Damja nich), a lengyelek (Bem), a németek (Leiningen) szemét szúrja, orrát facsarja, hanem másokét is, szerte a világon! El tudja valaki képzelni, milyen tarka lesz egy felszabadító honvédsereg etnikai összetétele? Gondoljunk csak arra, törté nelmünk során hány csatát vívtunk a kunok, a besenyők, a jászok stb. segítségével. A történelem ismétli önmagát, de nem lineárisan, hanem spirálisan. Majd meglátjátok!

A következő idézet már szinte átlóg a megírandó második részbe.
"Ki kell tiltani az emberiség érdekében minden olyan szektát, törzsvallást vagy kollektív ősbabonát, mely azt tanítja, hogy az illető szektához vagy törzsvalláshoz tartoznak Isten kiváltságos teremtményei, kikkel szemben az egész kultúremberiség tisztátalan, kiket a nem szektabeli kultúrembe riséggel szemben semmi morális kötelék, még az eskü szentsége sem kötelez, kik egy őstörzsi vallás barbár imperializ musával veszélyeztetik a magyar nép békéjét." [Budapest visszafoglalása] Nem akarok kapkodni, főleg a saját fejem hez, amelyben a második rész kavarog, de egy dologra előre fel kell hívnom a figyelmet. Olvasóim talán még emlékez nek arra, mi volt a "Mindnyájan együtt Jeruzsálemért" elnevezést viselő nemzetközi konferencia summázata? Hát az, hogy a zsidó Jeruzsálem "jogi" státusát maga Izrael Istene szavatolja, akivel szemben nincs más isten! Nos ez a kapocs köti össze az írás két részét.

Most egy olyan passzus következik, amelyre ma azt mondhatjuk: elcsépelt igazság. De 90 évvel ezelőtt ki látta és merte kimondani, hogy
"... A faji hódítás szempontjából magyarázható meg az a bebizonyítható tény, hogy az egész világ kapitalista zsidósága támogatta az orosz és magyarországi kommunista zsidóság harcát. Mert ők jól tudták azt, amit diadalra jutásuk napja oly fényesen megmutatott. Hogy a kommunista, a szocialista, a forradalmár zsidó csak előharcosa, élő tankja a kapitalista, imperialista zsidóságnak, s győzelmük esetén meghamisítják a kommunizmust, megsemmisítik a szabadságot, széttörnek minden szociális jogot, a proletárt csak vak eszköznek tűrik meg, s kommu nizmusuk, szocializmusuk nem más, mint átmenet (!) egy új, most már az egész faj szélesebb alapjaira fektetett kapitaliz mus világuralmi berendezkedésére."  [Két romlás közt]

Persze még másvalaki is látta és ki is merte mondani, hány óra van... Igen, Henry Fordról van szó és
"A nemzetközi zsidó"  c. könyvéről, amelynek első kiadása 1921-ben jelent meg, gyakorlatilag egyidőben Sz. D. téziseivel. A különb ség csupán annyi, hogy a nagy pénzekért dolgozó szakembergárda óriási tényanyagot gyüjtött és dolgozott fel, jelen időben. A jövő(idő)t azonban csak a magyar Laokoón "látta"! Azt nevezetesen, hogy a szocializmus csupán egy átme neti (!) forma a zsidó világkapitalizmushoz vezető úton.

Az író önvallomást tesz világlátásáról. "Egész bizonyos, hogyha egyszer én is a föld alá kerülök, s nem leszek többet annyira akadálya senkinek, hogy a rám vonatkozó megállapításokat "hatalmas temperamentum" és "eruptív egyéniség" terminusokkal kelljen helyettesíteni, be fogják látni, hogy minden látszat ellenére hidegen megfontoló elme és éles szem voltam, akinek, mikor az eseményeket megfigyelte, és azokból következtetéseket vont, a temperamentum szelíden gubbasztott lábánál, mint egy szigorúan dresszírozott kutya." [A mozi]

Igen, Szabó Dezső olyan magányos volt, mint Laokoón. [Marhákkal volt körülvéve...]


Természetesen megfogalmazta a kormányzattal [vagy talán a nemzettel] szembeni követeléseit is. Ezek:
1. A numerus clausus megvalósítása minden vonalon, mindenféle iskolában, a sajtóban, minden elképzelhető pályán és kenyérkereseti forrásnál.
2. Az 1910 óta betelepedett zsidóság eltávolítása Magyarországból. Megvizsgálni az 1914 óta szerzett zsidó vagyont, s mindazt, amit a magyar hősiesség, magyar vér és munka árán jogtalanul bírnak, visszavenni s kulturális és szociális célokra használni (iskolák, kórházak, rokkantházak alapítása etc.).
[Az 1910-es év nem egészen érthető. A nagy "kazár" invázió, avagy a migrációs hullám 1830 és 1870 között a galíciai nyomor és az 1846-os lengyelországi parasztlázadást követő pogromok eredményeként érte el csúcspontját. Ezzel a hullámmal jöttek a tiszaeszlári metszők is. Solymosi Eszter pere 1882–1883-ben zajlott.]
3. Kimondani, hogy a zsidóság faj, külön nemzetiség, vallásukra való tekintet nélkül. Megvalósítani a zsidóság különvá lasztását az élet minden terén. Az élősditől csak úgy szabadulhatunk meg, ha eltávolítjuk attól az organizmustól, melyet kizsákmányol. Minden zsidó szervnek, lapnak, egyesületnek nyíltan kelljen hordania a zsidó megnevezést, s a magyar álarc használata tilos legyen.
4. A lelkiismereti szabadság álarca alatt nem szabad megtűrni olyan vallásnak exaltált törzsbabonát, mely az államalkotó lakosság nagy többségét, s az egész kultúremberiséget tisztátalannak, alsóbbrendű lényeknek tanítja, s egy őstörzsi kannibál pszichét őriz meg.
5. Meg kell szüntetni mindazokat a lelki elemeket, melyek a magyarság kebelében egy állandó jogos és veszélyes nyugtalanságot táplálnak. Így pl. el kell törölni a címeket.
6. Korlátozni kell nemzetvédelmi szempontból a szabad versenyt az élet minden terén.
12. A magyar nemzeti hadsereg teljes kiépítése úgy, hogy az egyszersmind a magyar nemzet nagy tömegének kulturális és gazdasági iskolája, s szociális szolidaritásának megvalósítása legyen.
[1848. március 15]
Kétségtelenül rémísztő program, már ha a részletekbe belegondolunk, ahol az ördögök rejteznek. [A vázlatos felsorolás akár a wannsee-i konferencia programja is lehetett volna...]

Az "ellenforradalmi" rendszer a jobboldali körök és bizonyos egyházi körök nyomására - nagyon nem szívesen - hozzá is látott a dologhoz. Megszülettek a zsidótörvények, kimondták a numerus clausust is. Az elkülönítéshez már német "rásegítésre" volt szükség. Itt, immár nem először, ismét kijelentem: nem vagyok igazi szélsőjobboldali, mert nem tagadom a Holocaustot. Nem tagadhatom, mert személyes tapasztalataim alapján tényként kell elfogadnom, hogy zsidókat (és másokat) a németek tervszerüen kiírtottak.

A volt táborlakók és a Holocaust által nem érintett zsidók máig sem tudták megemészteni a történteket. Ennek nem kis részben az az oka, hogy faji előitéleteik szemüvegén keresztül szemlélik a multat és abból fajuk érdekei alapján vonnak következtetést a jövöre nézve.

A holokauszt gombócot minden nép torkán le akarják gyömöszölni, de nekünk magyaroknak különösen nagy, lenyelhetetlen gombócot szánnak, mert tőlünk akarnak valamit: az országunkat. Örökös bűntudatra akarnak minket kényszeríteni hetedíziglen, hogy uralkodhassanak rajtunk.

Kár fáradniuk. Ha azt vetik szemünkre, hogy nem segítettünk rajtuk a vészkorszakban, csak a borsót hányják a falra.
Ha egyszer őszintén összeállítanák a nem segítők listáját, a Zsidó Világkongresszussal, a Wall Streettel, Roosewelttel és egyáltalán Amerikával kellene nyitniuk a sort, hogy Angliáról ne is beszéljek . A vészkorszakban a főhatalmat csicskásuk Horthy tartotta a kezében, aki meg is mentette - az SS-el egyetértésben - a gazdag zsidó arisztokráciát. A szegény zsidó tömegekért csakúgy nem fájt a feje, mint maguknak a zsidónak legyenek "magyar" bárók, vagy nyugati tőkések. Aztán a végefelé összeszedte magát és leállította a budapesti deportálásokat. A zsidóság libamájon hízlalt krémje tehát megmaradt. Nem hálásak. Épp ők nem hálásak.

Való, hogy a vidéki zsidótlanítást az SS adminisztratív (!) irányitása alatt a magyar csendőrség végezte, a tőle megszo kott könyörtelen szakszerűséggel. Nekünk magyaroknak mit kellett volna tennünk? Megtámadni a csendőrséget? Dehát ilyenre nem volt példa a magyar csendőrség történetében. A magyarság magáért sem lázadt. '48 után magával kötve mint a kéve sunyított, vagy parancsot követett. Ép a zsidókért kellett volna lázadnia? Ugyan miért?


A zsidók a bűnös nép fogalmával operálnak, ami érthető, hisz a népet akarják igába hajtani. Csakhogy bűnös nép nincsen sem a szó politikai, sem erkölcsi, sem jogi értelmében. Ha lenne, a zsidóság lenne az...

Korábban elmélkedtem azon, hogy a jelképes, vagy valóságos, krematóriumok előbb az emberi lelkekben épülnek fel (s csak utána a ködös lapályokon) és ezt az építkezést maguk a zsidók végzik tégláról - téglára, elviselhetetlen viselke désükkel.

El kell ismernem, Szabó Dezső próféciái valóban szörnyűségesek, javaslatai meg pláne. Ha a cikket itt befejezem, mindenki azt mondhatja - joggal - kár volt ennyi hetet - havat összehordani egy antiszemita gyűlőlködő népszerűsítése érdekében. Igenám, de ha próféciákról van szó és ha velük kapcsolatban kimondtam az a-t, ki kell mondanom a b-t is. Ez annyiból áll hogy a 90 év távolából Szabó Dezső gondolatait felhasználva kell rávilágítanom a jelenre, pontosabban szólva egy most aktuális eseményre a Mindnyájan Együtt Jeruzsálemért fantázianevű, Budapesten megrendezett, Izraelt támogató nemzetközi konferencia eseményeire, tanulságaira. Ha megteszem, abból fog kitetszeni, vátesz volt e Szabó Dezső, vagy antiszemita köpködő. A jóslat próbaköve a jövő. Ford és Hitler nem sokat bajlódtak a "Cion bölcsei jegyzőkönyveinek" homályos eredetével. Csak elolvasták a könyvet és tartalmát összehasolították koruk eseményei vel. Minden klappolt. Meglátják, így lesz e Szabó Dezső cikkeivel is.

2011.11.25

Sz. Gy.

 

Harc Budapestért.

II.

Budapest - Judapest?

 

Megírtam én már ennek a témának a fordítottját is "Harc Jeruzsálemért" címen. Ott többek között arról esik szó, hogy az ENSZ a maga faramuci módján elrendezte a volt Palesztina sorsát. E rendezés lényege, hogy a mai Izrael rovására ki kell alakítani egy leendő palesztin állam területét. Jeruzsálemet pedig egy nyugati és egy keleti részre kell osztani, úgy hogy a keleti fertály lesz a jövőbeni palesztin állam fővárosa. Mivel a "szent helyek" [a keresztény Szent Sír Temploma, a muzulmán Topkapi Mecset és az Izraeli Siratófal] Kelet Jeruzsálemben vannak, e kényes területnek különleges felügyeleti státust kell biztosítani. Izrael természetesen köp erre és az e tárgyban hozott összes [többtucat nyi] ENSZ határozatra. Erődfalakat, bástyákat és új meg új lakótelepeket épít Kelet Jeruzsálem területén.

Ezt a szembeszegülést demonstrálja látványos módon a "budapesti fesztivál" azaz az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF) elnökségi ülése amely Budapesten került megrendezésre október 29-étől, három napon keresztül. Tárgy az Izraelt fenyegető legaktuálisabb kérdések megtárgyalása és kiállás a zsidó állam elidegeníthetetlen, örök jogai mellett. A tanácskozás szlogenje: "Mindnyájan együtt Jeruzsálemért." A tanácskozás fénypontja a Hit Parkban rendezett cionista (!) nagygyűlés volt, olvasható Németh Sándor hivatalos honlapján. Cionista naggyűlés! Nagy dicsősége ez Magyarország hajdani fővárosának a mai Judapestnek. De mit szólunk ehhez mi, dunamenti palesztínok?

E naggyűlésen a világ vallási, jogi és erkölcsi rendje elleni szónoklatok hangzottak el. Az ATV annakidején ismételten közvetítette. Ám mára rejté lyes kezek törölték az Internetről a videót és hozzáférhetetlen a cionista naggyűlés hozzászólásainak szövege is. Hát nem különös? Ha csak az a magyarázat, hogy az anyagot a zsidók pénzért árulják, rendben van. Megveszem, de félek meg van metélve, mint a zsidók fütyülője.

Hát azért lássuk csak!

A Jeruzsálemért folytatott budapesti meeting csak egyik epizódja a küszö bön álló kelet-nyugati irányú "alijának". Alijának, mondom, mert ha Izraelből a zsidók (csőstől) jönnek, ez tulajdon képp szintén "hazatérés" lesz, hála a Németh Sándor és szektája, pardon - Magyarország negyedik legnagyobb "egyháza", mögött álló nemzetközi és "nemzeti" erőknek.

A naggyűlés annak a cionizmusnak a fenyegető és cinikus zászlóbontása, amelyről az ENSZ 1975. november 10-i közgyülése 72 szavazattal 35 ellenében (32 hiányzással) elfogadta, azt a 3379-es határozatot, melynek értelmében "A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája". Ekkor százegy indoka volt ennek az állásfog lalásnak. Mire az okok száma legalább duplájára emelkedett a világ-zsidóságnak sikerült a világszervezetet vissza kozásra kényszerítenie. A határozatot 1991. december 16-án 111:25 arányban (13 hiányzással) visszavonták.

Aztán tovább növekedett a fekete pontok száma. Ennek ellenére
a cionizmus és rasszizmus kapcsolatának megvita tására a dél afrikai Durbanban 2001 augusztus 31. – szeptember 7-e között, közel 160 állam és több mint 1500 civil szervezet részvételével lezajlott, "A nemzetközi rasszizmus" tárgyú, konferencián ismét sikerült kimódolni, hogy a záródokumentum, megbélyegzés helyett, csupán aggodalmakat és javaslatokat fogalmazzon meg...

A cionizmusnak immár nincs szüksége "ENSZ bizonyítványra", anélkül is nyilvánvaló rasszista jellege. Túl vagyunk a megbélyegzésen is. Immár világméretű harc folyik, amelynek célja a cionizmus megsemmisítése!

Jó esélyünk van arra, hogy e harc egyik szintere a mi egykor szép Budapestünk lesz.

A cionista banzáj, a "Budapest okkupáció" c. hadmüvelet nem most kezdődött. Előzményei vannak. Fontos epizódja volt az 
European Friends of Israel (EFI - Izrael európai barátai) elnevezésű konferencia, melyre "25 európai országból több mint 600 politikus – parlamenti és európai parlamenti képviselő utazott Jeruzsálembe. A tíz fős magyar delegáció vezetői Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter voltak (...). Erről szól "Izrael keresztény barátai" c. kommentárom. Ezen előzmény előzménye pedig az u.n. "Euro Mediterrán megállapodás" amelyről egy blogbejegyzésben emlékeztem meg.

E mediterrán megállapodás egyik passzusa
T/1473 irat Egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás és annak módosításainak kihirdetéséről többek között - a következő kitételeket tartalmazza. 7. cikk E fejezet rendelkezéseit a Közösségből és Izraelből származó termékekre kell alkalmazni, az Európai  Közösséget  létrehozó  szerződés  II. mellékletében,  illetve  – az  Izraelből szár mazó termékek esetében – e megállapodás I. mellékletében felsorolt termékek kivételével. 8. cikk A Közösség  és Izrael között  tilos minden  behozatali  és  kiviteli  vám  és  vámokkal  azonos hatású díj. Ez a fiskális vámokra is vonatkozik. Régen a "szabad" ópiumkereskedelemhez az angol flottát kellett bevetni. Manapság elegendő, ha Martonyi János (menóra-gyujtó) aláír egy olyan megállapodást, amelyre tíz ember sem emlékszik Magyarországon. Persze majd eszünkbe juttatják, mikor eljön az ideje.

De térjünk rá a cionista fesztivál egyelőre főleg emlékezetből felidézhető eseményeire, mondanivalójára. A rendez vények több helyszínen zajlottak. A képviselőket Semjén Zsolt fogadta a Parlamentben, nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak InterContinental szállodában, konferenciát rendeztek a Magyar Tudományos akadémián, felszólaltak egy nemzetközi konferencián (?) és részt vettek a Hit Parkban megrendezett cionista naggyűlésen.

A sajtótájékoztatón Doug Lamborn amerikai képviselő elmondta, hogy "Jeruzsálem Izrael oszthatatlan fővárosa, és az elnöki konferencia nevében ennek elismerésére szólított fel. Ezekben a válságos időkben szervezetünk elsődleges célja megértetni a nemzeti parlamentekkel, hogy Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten. Álláspontja szerint Izrael véd hető határairól nem az ENSZ feladata dönteni, márpedig a palesztinok tagfelvételi kérelmének elfogadásával gyakorlatilag erre tesz kísérletet." E zsidó impertinencia világos, még érthető is.

A hányinger, a vizelési és székelési inger akkor jön rá az emberre, amikor egy díszgoj megszólal [nem Semjénre gondo lok...]

Hannu Takkula, finn európai parlamenti képviselő elmondta "még az EP képviselőkkel folytatott beszélgetésekből is az derül ki, hogy az embereket fel kell világosítani a történelmi tényekről, hiszen közülük is van aki úgy gondolja, hogy idővel akár teljesen fel lehetne számolni Izraelt, és egész területét Palesztinának adni. A lappföldi politikus szerint egyetlen igazi demokrácia létezik a Közel Keleten, ahol az európai alapértékek, úgymint az emberi élet szentsége, az emberi méltó ság, a szólásszabadság, a jog uralma, valamint a nők jogai maradéktalanul érvényesülnek, és ez Izrael. Okfejtése szerint Európának ezért is szükséges a zsidó államot kiemelten támogatnia."

Hát igen - te nyálas - így néz ki egy virtigli demokrácia kivülről. Ilyennek szeretnéd látni Budapestet is? És tudod, hogy néz ki belülről? A palesztinok gyilkolásáról már nem is beszélek, nem akarok "közhelyekkel" operálni... Ellenben az MTI közlése szerint  "A nőket ábrázoló plakátok száma megfogyatkozott az izraeli főváros utcáin. Egyes helyeken külön járdára irányítják a nőket, a buszokon és több egészségügyi intézményben is bekövetkezett a nők szegregációja. A hadsereg katonanők áthelyezésén gondolkodik, mert vallásos férfitársaik nem hajlandók együtt szolgálni velük. Újfajta realitás ez a XXI. századi Izrael egyes részein, ahol ultraortodox rabbik igyekeznek visszaszorítani a világi értékek térnyerését, és ezért éles támadásokat intéznek a különböző neműek nyilvános helyeken megvalósuló keveredése ellen. A demokrácia rongyos fátyola mögött zsidó teokratikus állam épül Izraelben. Ezt a cionista kongresszus egyik zsidó küldöttje [remélem rövidesen prezentálhatom a nevet és a pontos szöveget] úgy fejezte ki, hogy Jeruzsálem státusának legfontosabb garanciája, az "egy isten" aki sohasem hagyta cserben választott népét és most sem fogja. Ő lyukadt ki a lényeghez: Izrael a világ fölött uralkodó faj, amely dacol az egész világgal saját érdekei védelmében.

Jahve uralmának budapesti kinyilvánítása a zsidó rasszizmus világos bizonyítéka! Azt jelenti, hogy a zsidók istene a világ istenei és népei fölött uralkodó isten.

Az egyiptomiak több mint háromezer éves kulturája virágzott, miközben "listába" kellett foglalni a töméntelen istent
Akentől az alvilági hajóstól Upuautig a temetők istenéig.

A görögök emberarcú kulturája Zeusz főistenen kivül számtalan istenséget tisztelt Adónisztól a természet körforgásá nak istenétől Zephüroszig a nyugati szél istenéig.

A ma élő vallások száma is imponáló, különös tekintettel az ú.n. "világvallásokra" azaz a nagy népek vallásaira. Ilyenek a
bráhmanizmus, a dzsainizmus, a buddhizmus, a kínai univerzalizmus, a párszizmus, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám. A judaizmust kivéve minden vallás úgyszólván embermilliárdok vallása, amelyek többezeréves kultúrákból gyökerezve testesítik meg e kultúrák népeinek istenképét, istenhitét. És akkor megjelenik Budapesten egy pökhen di jakhec és kijelenti, hogy Jeruzsálem kizárólagos birtoklására vonatkozó joguk végsősoron az egyetlen isten, Jahve az egy igazi isten garanciáján nyugszik. És egyetlen buda pesti plafon se' omlott a nyomorultra.

Fentebb fajt, mondtam, de csak ugyanazt mondtam, amit Herzl mondott a "Zsidó Állam" c. könyve előszavában. "A zsidókérdés mindenütt megvan, ahol zsidók nagyobb számban élnek. Ahol nincs, oda magukkal hurcolják a bevándorló zsidók. Mi természetszerűleg oda húzódunk, ahol nem üldöznek bennünket; megjelenésünk által azután jelentkezik az üldözés. Ez igaz, igaznak kell maradnia mindenütt. ... A többi országban, ahol a zsidók pillanatnyilag jól érzik magukat, fajtestvéreim valószínűleg a leghevesebben fogják támadni megállapításaimat. Csak akkor hisznek majd nekem, ha újból részük lesz zsidóheccekben. És minél tovább várat magára az antiszemitizmus, annál dühösebben kell kitörnie. A látszólagos biztonságtól vonzott zsidók beözönlése, valamint a bennszülött zsidók feltörekvő osztálymozgalma azután együttesen hatalmasan hatnak közre a felfordulás siettetésére. Nincs egyszerűbb ennél a logikai következtetésnél. " Jól látta! De hogyan érvényesül Herzl "igazsága" napjainkban?

Az elzsidósodott magyar "uralkodó osztály" most készűl a legsúlyosabb nemzetárulásra. Eddig "csak" tönkretették az országot, most pedig már át akarják adni a kapukulcsot is. A lopakodó bevándorlás egyelőre simán megy. Felépül itt - ott egy lakótelep, ipartelep, vagy raktártelep. Ezek még jobbára üresek, várják a lakókat, bérlőket, üzemeltetőket. De mi lesz, ha kilöttyen az egyetlen közelkeleti demokrácia és megkezdődik a "beözönlés".

A magyar fajtestvérek persze sunnyogni fognak ehhez is. Már kezdem látni, Kertész Ákos alighanem ráhibázott, amikor genetikailag alattvalóknak minősített bennünket.

Itt és most azonban egészen másról van szó. A tömeges zsidó bevándorlás alapjaiban változtatja meg Európa geopolitikai viszonyait. A világ népei már világosan látják, mint jelent egy "echte" izraeli demokrácia, úgy is mint amerikai hídfőállás, a szomszédságban. Egy Európai Izrael létrejötte "mélységes aggodalommal" fogja eltölteni elsősorban Oroszországot. Nem marad talán közömbös Kina sem, amely - Oroszországgal együtt - leintette az Irán megtámadásával fenyegetőző Izraelt és Amerikát. Aztán itt vannak az izmosodó európai iszlám közösségek! Ezek egyelőre csendben terjeszkednek és építgetik moshéikat. De mit szólnak és főleg mit tesznek majd ha közelkeleti testvéreik gyilkosai megjelennek és grasszálni kezdenek Magyarországon?

És mi lesz akkor? Hát "felfordulás", amiről Herzl vizionál. Az angolok most is előbbre látnak, mint a zsidók és az amerikaiak. Előre "világstratégiát" dolgoznak ki arra az esetre, ha a tömegek elégedetlensége folytán világszerte megszaporodnak a támadások az angol kolóniák, intézmények, gazdasági létesítmények ellen. De ki tudja (akar ja) ezeket megvédeni, ha elszabadulnak az indulatok? Mik ezek forrásai?

Szabó Dezső nem az egyetlen "antiszemita" az irodalomtörténetben. Az újkor nagy gondolkodói közül maga George Washington így vélekedett róluk "Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszé lyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit." (George Washington életelvei, A.A. Appleton & Co. kiadásában.)
Voltaire szerint az ellenük megynilvánuló ellenszenv
"...az ő törvényeik elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket... A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár - alázatos, ha szegény, dölyfös, ha gazdag."
Nietzsche megsejti az Európa dilemmát is. "A huszadik század látványosságai közé tartozik az európai zsidók sorsá nak 'végső rendezése'. Minden tény arra mutat, hogy mivel elvetették kockájukat és átmentek Rubikonjukon, két lehetőségük van: vagy Európa urai lesznek vagy elvesztik Európát, ahogy az ókorban Egyiptomot elvesztették, amikor hasonló helyzetbe juttatták magukat ... Egy 'végső rendezés' (endlösung) már megkezdődött a III. Birodalom idején. Most elébe mennek (jönnek) egy másiknak? Nietszsche jól látta a " vagy - vagy" kényszerét: uralkodni, vagy elbukni. Komolyan gondolhatja valaki, hogy a mai Európát - Budapest bázisról - a zsidók leigázhatják a pénzügyi kizsákmányoláson túl etnikailag is? Képtelenség!

Hogy nekünk mi közünk mindezekhez? Úgyszólván semmi. Elmerenghetünk legfeljebb szíriai származású rabszol gából lett római költő Publilius Syrus bölcs mondásain: "Nehezen adódik az alkalom, de könnyen elvész. A fontolgatás sal gyakran elmúlik az alkalom."

Megint elolvastam Ady versét "A hőkölés népét"

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Hát van benne valami.

2011.12.03.

Sz. Gy.

* * *

A honlap új szolgáltatása az anonym (névtelen) hozzászólási lehetőség biztosítása! A beírás közvetlenül az ablakba történik. Regisztráció nem szükséges. A hozzászólások levélformában egy olyan szerverre kerülnek, amely az IP címeket nem azonositja! A hozzászólást részemre ugyancsak levélformában küldi meg úgy, hogy a feladó levélcímét nem láthatom. A hozzászólást jogomban áll a cikk alján közzétenni (esetleg észrevételezni), vagy közlését mellőzni. Akik hozzászólásukat nem találják a várt helyen a magyarázatért olvassák el a "Szer kesztői üzenetekben" a 2011.11.16-i bejegyzést! Akik feltüntetik nevüket (becenevüket), ill. levélcímüket, egy partnerlistába kerülnek és a továbbiakban megkapják hírleveleimet. Kérem szíveskedjenek feltüntetni annak a cíkknek a címét (cím-részletét) amihez hozzászólnak!!!

Sz.

Dátum

Becenév

Hozzászólás

 1

 2011.11.25

Anonym

Szeretem szeszak gyula irasait is sok masokeval az igazat mondja el kerteles nelkul szukseg van az ilyen emberekre en mar idos vagyok olvasom es ajanlom masoknak is az oldalt koszonom isten ovja minden lepeset egy olvaso 

 2

 2011.11.25

 Statikus

Gyula Bátyám, sajnos így lesz...mint "Az elsodort falu" (ld.: Kolontár). Statikus

  3

   2011.11.26

 Finta Miklós

 A pontosság kedvéért: III. (Habsburg) Károly magyar király mint VI. Károly német-római császár (aki Mária Terézia német-római császárné és magyar királynő apja volt) emelte a mindenkori esztergomi érseket, a prímást (aki tkp. a Magyar Katolikus Egyház mindenkori vezetője) német-római birodalmi hercegi rangra, innen ered a "hercegprímás" elnevezés.Mindszenty bíboros azonban - s ez is mutatja igaz keresztényi alázatosságát, aki ráadásul sváb létére (Pehm József volt az eredeti neve) magyarabb volt sok állítólagos magyarnál! - mint prímás, lemondott a hercegi rangról, s ővele kezdve a magyar prímások többé nem hercegprímások, "csak" prímások. Ezért sem Lékai, sem Paskai, sem Erdő nem hercegprímások! Különben meg köszönet a gondolatébresztő cikkért. Finta Miklós
A címzést iróniának szántam, ez esetben viszont idézőjelbe  kellett volna tennem. A pontosítás tehát jogos. Sz. Gy.

 4

 2011.11.27

 Ferenczi István

Keves Gyula! Nem tudom megállni, hogy ne gratuláljak a fenti cikkedhez. Nem tudom milyen életkor-csoportból tevödik össze az olvasótábor, de remélem, hogy kürtöd hangjára néhány fiatal is kinyitja a csipáját. Én mindenesetre ismét föllapoztam Szabó Dezsöt és villámcsapásként tudatosodott bennem, hogy ö nemcsak magyar Laokón, hanem egy személyben Laokón-Kasszandra is. Érthetö, ha az "utókor" sietve próbálta minnél jeltelenebb sírban elföldelni.
A vliágtörténelem egyre gyorsabb körhintájával kapcsolatban szeretném felhívni figyelmedet egy cikkre az angol "Telegraph" c. lapban, ami szerint a brit külügyminisztérium felszólitotta az európai brit külképviseleteket, hogy tervezék meg, hogyan tudnak majd segíséget/védelmet nyújtani a külföldön tartózkodó brit  állampolgároknak az euró összeomlását követö forrongások alatt.
http://tinyurl.com/d7t3vwt
Egy másik, elvontabb, de érdekes és tágabb értelemben mégis idevágó hírt valamelyik nap láttam egy "Discovery" tv mûsorban, ahol egy fiatal kvantumfizikus azt fejtegette, hogy az anyag kvantum szinten nem létezik, hanem csak matematikai képletekböl, tehát egy gondolatból épül fel az egész világegyetem. Eszembe ötlött, hogy kezdetben vala az ige...Vagyis ha a mi tudatunk változik ezzel az egész világmindenség is változhat. Ennek fényében a te prófétikus, tanító tevékenységed még fontosabbnak tűnik.
Az öntelt fajjal kapcsolatban pedig egy régi svéd közmondás jut eszembe, ami szerint "kevélység a bukás elöfutára". Baráti üdvözlettel: Ferenczi István Stockholm.
Gondolhatod, hogy hozzászólásodat olvasva rögtön Kasszandrára ugrottam a Neten. Így már látom, hogy Laokón és Kasszandra sorsa párhuzamos, minthogy előrelátásukra a trójaianak nem volt "szükségük". Pontosan ugyanez a helyzet nálunk is: a "nép" utálja azokat, akik tér és időbeli összefüggésekben próbálnak gondolkodni és "kellemetlen" következtetésekkel zavarják a békés kérődzésben. Az okos angolok! Kiváncsi vagyok Amerika, ill. Izrael hogy óhajtja megvédeni a zsidó diaszpórákat szerte a világon. Tisztában lehetnek ugyanis azzal, ha "kezdik", nem  az an golokkal kezdik... Gyula.

 5

 2011.11.27

 Feri

Re:"Erre kapta a 2/3-ot (latszolag az ostoba szavazoktol)"Kedves Gyula!Ne ertsd felre,nem kotekedni akarok es nem szandekom megvedeni az "ostoba szavazokat".Csupan nehany megjegyzest fuznek hozza.Az en paraszti gondolkodasom azt diktalja,hogy barmilyen aranyu gyozelmet er is el egy part vagy kepviselo a valasztasok soran,kutya kotelessege a valasztok erdekenek kepviselete.Ha nem ezt teszi a megvalasztott "kozszolga",elarulja valasztoit.Sajnos a valasztopolgarok tobbsege nincs tisztaban azzal,hogy ki a barat es ki az ellenseg.Nem ertheto szamukra a politikai partok latszolagos kuzdelme es nem tudjak felfogni azt a modszert,amivel kiforgatjak zsebukbol az utolso garast is.Termeszetesen hibasak abban,hogy nem tajekozod nak,nem tanulnak,hanem rabizzak sorsukat vezetoikre,akik vallalkoznak az o kepviseletukre.Ki a hibas,ki a bunos?Azok,akik dontesi helyzetben vannak!A "parasztok" ugyanis megbiznak bennuk,mert nem tudjak,hogy nemzetidegenek adjak a "tudathordozo reteget".Szerintem minden nemzetnek ilyen buta a koznepe,s csak akkor veszi eszre a galandfereg jelenletet,amikor az mar szetragta a gazdatestet.
Sem a fulkeforradalom,sem mas barmilyen aranyu valasztasi gyozelem nem jogositja fel a kepviseloket egyetlen filler karokozasra sem, amit a valasztoikkal szemben elkovetnek,mert abban a pillanatban mar nem azt kepviselik,amire megvalasztottak oket.Udvozlettel:Feri
Álláspontodat nem akarom kontrázni. De lásd be, abban a mondásban is van valami igazság, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Gyula. 

 6

 2011.11.28

 Feri

Harc Budapestert irashoz."az elobbit 'szent' Istvan kezdte kiirtani Arpad nepebol."
A genetikai vizsgalatok soran nem talaltak Arpad nepenek nyomait,pedig igencsak szerettek volna ratalalni az azsiai eredetre.Most azt mondjak,lehet,hogy csak visszatertek. A ma elo magyarsag zome europai eredetu,vagyis nagyreszt semmi koze a 895-os honfoglalokhoz. Arpad nepenek magyar volta megkerdojelezheto!Feltetelezesem szerint mar a "honfoglalas" soran elkezdodott a karpat-medencei magyarsag kiirtasa. Az oshonos magyar neptol fegyveres erovel elvettek a teruleteket,majd felosztottak maguk kozott.Nagyjabol igy jott letre a szocialista vagy kommunista mezogazdasag a teeszesitessel, aztan a "rendszervaltas" kovetkezmenye lett a nagybirtokrendszer ujboli kialakulasa napjainkban.Mintha a "szentkiraly" szelleme kisertene!Talan ezert folyik meg a vizcsapbol is a Szent Korona-tan? Ezert kellene egy uj kiraly,aki bokezuen megint idegeneknek adomanyozzon teruleteket? Uj honfoglalo "nemesseg" van kialakuloban?Jo lenne valaszt kapni ezekre a kerdesekre. Udv Feri  
A genetikusok véleménye megoszlik ebben a kérdésben. Az viszont kiváló meglátás, hogy minden ami ezer év óta történik velünk, szerves folytatása a "szentkirály" reformjainak. A magyarság azóta áll elnyomókból és elnyomottakból. Azóta lázadnak időnként az elnyomottak, hogy véres megtorlások után még súlyosabb elnyomás következzék.

 7

 2011.11.30

 Nagy Zsolt

Hozzászólás a Ferenczi Istvánnak adott szerkesztői válaszhoz.
(" Kiváncsi vagyok Amerika, ill. Izrael hogy óhajtja megvédeni a zsidó diaszpórákat szerte a világon. Tisztában lehetnek ugyanis azzal, ha "elkezdik\", nem  az angolokkal kezdik... Gyula.")
---------------------------------------------------------------------------------
Tisztelt Szeszák Úr! "Örömmel" tudatom - hogy sehogy! Sem az USA-nak, sem Izraelnek nem érdeke megvédeni a diaszpórában élő - bármely létszámú - zsidóságot! Sőt! Ha a Diaszpórában élő zsidóságot támadás éri, az egyfelől casus belli (ok a háborúra), másfelől újra játszható a holokamu lemez, harmadrészt - és lehet hogy nem is a leglényegtelenebb - a világ pénzhatalmi vezetőinek nincs szüksége a diaszpórában élő szegény zsidóságra! Ugyanúgy a vágóhídra küldik Őket, mint ahogy történelmünkben már előfordult (többször is). Tisztelettel : Nagy Zsolt/dodopapa
Ps: Szabó Dezső zseniális meglátásai napjaink iránytűje kellene hogy legyen - de mi nem tanulunk semmiből és senkitől!

 8

 2011.12.03

 Anonym

Szabó Dezső azok egyike, akit tanítani kellene (megvalósult) próféciái miatt Ráadásul Ford-dal szemben ő "helyben" is van.
Részben ezzel összefüggve: Gyula bátyám! Küldenék magának egy szerfelett érdekes videot Alex Jones amerikai oknyomozó újságíró kamerájából, mely a Bohemian Grove-ban készült illuminátus szeánszról készült. Egy-két éve a video elérhető volt több oldalról is, de ahogy látom, leszedték. Érdekli-e?
Hát persze! Sz. Gy.

 9

 2011.12.04

 Anonym

Re: "komolyan gondolhatja valaki,hogy a mai Europat-Budapest bazisrol-a zsidok leigazhatjak a penzugyi kizsakmanyolason tul etnikailag is? Keptelenseg!"
Pedig jo esely van ra. Ennek eszkoze lehet a kiralysag visszaalitasa,mint tudjuk Magyarorszag a szentkiraly jovoltabol a kereszteny boldogasszony, "Maria orszaga".
Ez konnyen jelentheti azt,hogy a magyarok megbokrosodnak es vissza akarjak eroszakkal foglalni a kiralysag megalapitasakor fennallo hatarokat.Mindehhez penz,es fegyver kell,de ebben valoszi nuleg nem lesz hiany.Nem ok fognak harcolni,hanem mi es a korulottunk elo nepek,megtisztitva elottuk a teruletet.
Ok csak a penzt biztositjak a muvelethez.Majd,mikor az oslakos ferfinepseg elpusztitja egymast, birtokba veszik arvan maradt asszonyaikat,leanyaikat. Ket legyet egy csapasra.
Regebben,amikor elkezdtem keresgelni az Istent,eloszor megfoghatatlan, mindenekfolott allo lenyre gondoltam en is, de ilyen nem letezik.
Megis, mi lehet akkor az Isten, ami uralni tud mindent,megsem lathato, es semmi nem allhat ellent neki? Ez nem mas,mint a KAMAT. Ezt az Istent kell megtagadnunk,mert ez minden baj forrasa. Lehet,hogy hulyeseg ez a gondolat,de egy miset ez is meger!
Lehet, hihetetlennek tünik, de a KAMAT istenség képe bennem is felködlött. A cikk kéziratos tervezetébe három szót írtam: Pénzisten, Kamatisten, Uzsoraisten... E kifejezések végülis kimaradtak a szövegből. Gondolkozom, hogy beiktatom őket. Sz. Gy.

 10

 2011.12.06

 Feri

Harc Budapestert.Re: "Az viszont kivalo meglatas,hogy minden,ami ezer ev ota tortenik meg velunk... "Gyula batyam!Nem gondolhatod komolyan,hogy mindent a szentkiraly nyakaba lehet varrni. "Egy fecske nem csinal nyarat\", Istvan is csak egy jelentekteken sakkfigura volt a tortenelem jatekmezejen,kb.olyan,mint a miniszterelnokok manapsag.Testverocsed kivaloan megirta tanulmanyaban,hogy a magyarsagnak nincs tudathordozo retege mar vagy ezer eve. Szerintem joval regebb ota nincs.Feri
Igaz! De gondolj a "rendszerváltásra". Antall még inkább sakkfigura volt, mint I. István. Mégis, ha jellemezni akarjuk amit neki és másoknak "köszönhetünk", azt mondjuk: "antalli örökség". Ebben a kifejezésben benne van a sakkparti is, minden következményével..