Homály
Balóné
a "fatal error"
ködfüggönye mögött
Halálosan utálok az internetes portálokra beírsogálni. Ma kivételt tettem.
Ennek oka az ordenáré támadás, amit a
Civil Jogász Bizottság megpattant társelnöke Morvai Krisztina intézett Völgyesi
Miklós az ottmaradt társelnök ellen az ÚDK honlapján.
Nagy meglepetésemre
a Fideszt általában cseszegető honlapszerkesztő ezúttal
Balóné mellett tette le a voksot. Sanda mészárosként megelőlegezve a következő
választásokra a Fidesz győzelmét, olyasmiket írtak, hogy ne Pintér legyen a
belügyminiszter, hanem olyasfréle fazonok, mint Morvai Krisztina vagy Gaudi
Nagy Tamás.
Bejegyzésem kb. ötödik lett volna a sorban, de nem sikerült feltöltenem (?). Ekkor csináltam egy kontroll-beírást, majd írtam egy rövidebb bejegyzést. Ez utóbbi „bejutott”.
Ketten reagáltak. Egyikük egy névtelen szarházi, a másik Petráss Laci. Neki válaszoltam. Jeleztem, hogy a várható további hozzászólásokra tekintettel, este válaszolok a bejegyzésemre válaszolóknak.
Este 6 óra tájban meg akartam nézni a bejegyzéseket. Ekkor a címlapról még sikerült átugranom a Morvai cikkre. Annak alján jelezve volt, hogy 17 hozzászólás érkezett. Az erre utaló bejegyzés ugrólink volt, de nem lehetett ugrani, mert a szerver „fatal error” visszajelzést adott.
Seba
j - gondoltam – majd egyenesbe jön estére. Ma megnyitottam a
főlapot és mit láttam? A cikkre mutató bannerről már a cikkre sem lehet ugrani,
mert a szerver már ennél a pontnál „fatal errort” jelez. Mindez, képpel
illusztrálva, ekképpen fest.
Furcsa, nemde?
A „fatal error” nyilván nem a szépasszony firkálmányait akarta eltüntetni, hiszen az már több „mértékadó” helyen, jelesül a Kuruc Infóban is, megjelent. Esetleg az ÚDK kommentárját kellett eltüntetni? Ezt nem állítom, de nem is cáfolnám.
Azáltal, hogy az ÜDK [Honlapja] a Fidesz-káder Morvai Krisztina mellett foglalt állást, feladta korábbi álláspontját, amely Fidesz kritikus volt. Úgy látszik a „hazafias magyarok” a nemzetiszín szemfedőt előnyben részesítik a székfű színűvel szemben.
Marhák! Legyen nektek könnyű a föld!
Mindenesetre, ha a „fatal error” feloszlik, kész vagyok a polémiát
folytatni.
A "fatal error" feloszlott! A fórum írható - olvasható. Elsiettem a dolgot. A "Morvai jelenség" azonban továbbra is létező - erre játszik a nagyasszony. Folyt. köv.!
Új
fejlemény, hogy a "Morvai-mentessé" lett CJB. formális
büntető feljelentést tett Gyurcsány ellen. Ez a vonalvezetés
kötülbelül megfelel annak, amit Gaudinak javasoltam hónapokkal
ez-
előtt.
Erre még visszatérek!
2008.03.13
Sz. Gy.