Nem mintha efelől született volna valamiféle gentlemen's agreement valaha is, hiszen éppen ez az; a református lelkészi kart semmi nem kötelezi a politikától való tartózkodásra [Többek között ezért jelenhet meg egy ilyen cikk a Népszabadságban.]  - ama zsinati rendelkezésen kívül, hogy lelkészi állásáról
időlegesen le kell mondania akkor, ha parlamenti mandátumot akar szerezni, s ez érvényes már a kampányidőszakra is. Ez a bölcs tűzoltó rendelkezés azért született, mert négy éve azzal a veszéllyel kellett a református egyháznak szembenéznie, hogy tenyészni fog benne a MIÉP.

A rendelkezés egyébre nem terjed ki, tehát lehetőséget biztosít a vélemények kifejtésére. Önmagában véve ez jó, hiszen nem korlátozza közéleti szabadságunkat. Érdekes viszont, hogy a lelkészek általában magától értetődőnek és vitathatatlannak tekintik a jobboldaliságot, fel sem merül bennük még a lehetősége sem annak, hogy ebbéli vélekedésük helyességét más nézőpontokból is meg lehet vizsgálni. Az igaz, hogy kevesebben merik már vállalni a nyíltsisakos pártpolitikát, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ne politizálnának zavartalanul tovább templomban és másutt. Teszik ezt néhányan a szélsőjobb, a többség pedig a jobboldal javára - ebben meg nem inognának. Határozottan irigylésre méltó ez az ellentmondást nem ismerő, minden kételytől mentes egyértelműség. Boldog állapot lehet.

A magyar egyházak szeretnék magukat teljességgel konzervatívnak, politikailag egynek, oszthatatlannak látni és láttatni. Ám a papok és lelkészek körében vannak baloldaliak, liberálisok, sőt önállóan gondolkodók, illetve oldal nélküliek is, jóllehet kis számban, és ők sem igen látszanak. Kilógni a sorból, más színnel rikítani bizony nem veszélytelen, [A szerző épp ezt teszi, veszélytelenül rikítva lóg ki a sorból.] hiszen olyan diploma a miénk, amellyel csak az egyházban lehet érvényesülni. Mégse higgye senki, hogy a másként vélekedők kizárólag bátortalanságból hallgatnak. Többnyire inkább azért, mert ebben a mesterséges trópusi ködtengerben [Ez a világlátás is az ön-diagnózis része.] nem láthatnak élesen. Még a szavak sem azt jelentik már, amit eredetileg, és így a legtöbb kolléga nem tud eligazodni. Hogy csak egy példát mondjak: nem feltétlenül polgár az, aki ma annak iparkodik színezni magát. Megértem, hogy majdnem igazságtalan az a próbatétel, amit a színek és árnyalatok megkülönböztetése jelent a magyar politikai dzsungelben. [A szerző a trópusi köd-dzsungelben csak egy alapszin két árnyalatát ismeri fel: a jobb és a szélsőjobb zöldes színárnyalatait. Nem látja a kéket és a pirosat, holott csak a három alapszinből lehetne kikeverni az egyházak szinspektrumát. Ez a részleges szinvakság is egy kórjellemző lehet?] Így a megerőltető gondolkodás helyett az egyházban is felüti fejét az öntudatlan mimikri.

Már csak ezért is szoktam arra a nekünk, lelkészeknek évente feltett kérdésre, hogy mit javaslunk a teológiai oktatással kapcsolatban, azt válaszolni, hogy igyekezzenek megvalósítani az elitképzést, és tegyék a teológiákat a tanulnivalókat illetően jóval szigorúbbá. Ha kevesebb, de felkészültebb és sokoldalúbb lelkészt bocsátanának ki, az egyház nem gyengülne, hanem erősödne. Úgy sejtem, e jócskán idealisztikus vágyammal egyedül vagyok, és így még sosem sikerült megszereznem a szavazattöbbséget. [Magányos zseni? Nagyobb szigor mellett egyáltalán pap lehetne egy olyan egyén, aki azt írja hogy egyedül sohasem sikerült megsze reznie a szavazattöbbséget. Úgy is mondhatnók, egy hatökör maximum öt ökörrel szemben érhet el szavazattöbbséget.

A látni nem tanult szemnek a megtévesztést célzó álca persze hatásos, minden irányból. Az önmagukat polgárinak és keresztyénnek maszkírozó pártok katonái is könnyűszerrel somfordálhatnak be az egyházba, és amint a küszöbön át- csusszantak, felveszik a környezet színét. Megfelelő kifejezéseket, hívószavakat használnak, pozíciókat és több pénzt ígérnek. [Hát az egyházi berkekben, még most is háborítatlanul dágványozó III/II-es és III/III-as ügynökök milyen fedőszi- neket viselnek és milyen hívószavakat használnak? Olyan csalik ezek, amikre van kapás.

Számításuk hideg, mint a lesben figyelő hüllőé: a szavazatainkról van szó. A jobboldal pénzt ígér és posztót [illetve posztot], az egyház pedig azt hirdeti, hogy szavazzanak rájuk. Kényelmes ez a lélektani és gazdasági szövetség, de hosszú távon mindenki ráfizet, főként az egyház, mert teljesen kiszolgáltatottá válik.

Ki kell végre mondani, hogy amit ma a magukat keresztyénnek kikiáltó pártok hirdetnek, az sok minden, csak nem keresztyénség. A nacionalista hangok, az EU-ellenesség [mint a nemzetköziség ellenzése [Ha a tiszteletes úr nem csupán bölcselkedik a Népszabadságban, hanem olvassa is azt, esetleg feltünhetett neki Szűcs László 2006.január 12-i brüsszeli tudósítása. Ez azt tartalmazza hogy a holland külügyminiszter Ben Bot kijelentette osztrák kollégája Ursula Plassnik
előtt, miszerint az EU-alkotmány halott és kizárt az a lehetőség, hogy újból népszavazásra bocsájtanák azt a szöveget, amelyet tavaly júniusban nagy többséggel elutasitott a holland közvélemény.] és öncsaló bezárkózás a kiretusált múltba], a turulvédelem, a történelemhamisítás és [elsősorban a szélsőjobb részéről] az antiszemitizmus mind olyan dolgok, amik lényegileg fosztják meg a keresztyénséget a maga eredeti karakterétől. Az egyház a jelen viszonyok helyes ismeretében semmiképp sem tűrhetné meg a maga közelében az ilyen pártokat, de legkevésbé a szélsőjobbot. Sőt, az egyházaknak kellene élen járniuk a szélsőjobb alantas és sunyi eszméinek üldözésében. [Íme egy törpe Torquemada, ezúttal református papi palástban.] Velük kapcsolatban a szeretet és megbocsátás emlegetése hazug volna; önfeladás és a szeretet teljes hiánya.

Többet is mondok annál, hogy a MIÉP és a hozzá hasonló bandák eltakarítandók az egyház közeléből. Ugyanis - miután nincs már bennük nagy biznisz - tagsá- guk egy része kis árnyalatváltás után (vagy anélkül) elzümmögött a Fidesz felé, az pedig beszippantotta őket messzire nyúló ragacsos nyelvével. [Aki így beszél, mosdatlan szájúnak minősűl még egy falusi csehóban is. Igaz, e veretes mondatok legkedveltebb napilapunkat díszitik.] A Fideszben tehát nem lehet megbízni. Minden irányba nyitott gyűjtőpárt, s ezért sokan fognak szavazni rájuk a szélsőjobbról is, amelytől nem zárkózik el nyíltan és határozottan, csak hang nélkül emészt tovább és forgatja dülledt szemeit.

Még azt sem mondhatjuk, hogy hatalomra kerülésük esetén úgyis leszavazza a szélsőjobbos tagságot a többségben lévő "Fidesz light". Először is azért, mert ez nem az a téma, ahol kompromisszumról egyáltalán szó lehet. Másodszor pedig azért, mert abban a nagy "leszavazásban" egyáltalán nem lehetünk biztosak. A Fidesz nem klasszikus értelemben vett kiegyensúlyozott, jobbközép konzervatív párt - egyik jelző sem igaz rá -, hanem egy nagyon is izgága tömörülés. Esetleges győzelmük azzal a beláthatatlan veszéllyel fenyeget, hogy [ha nem is önálló frakció formájában] megint teret kap a szélsőjobb. Nincs az a pénz, nincs az a presztízs a széles világon, ami ezt megérné.

Minden hozzám hasonlóan gondolkodó lelkész felteheti magának azt a kielégítően soha meg nem válaszolható kérdést, amit e cikk megírása előtt magamnak is feltettem, hogy meddig tart az egyházat féltő hallgatás, és hol kezdődik a felelőt len csend.  [Nos voltaképp e kérdő mondat miatt aposztrofáltam a lelkész úr nyilatkozatát. Én ugyanis a Református Zsinat luteránus uraitól kérdezném, miért nem hajítják ki maguk közül ezt az izgága papocskát? Nem azért mert - nem is burkoltan - az ellen a Hegedüs Lóránt püspök ellen acsarkodik [kocsis módon] aki a Református Zsinat elnöke is volt; hanem azért mert a vallásalapító Luther Mártont köpködi le, akinek merőben más volt a véleménye ezekben a kérdésekben.