3

Félreértés ne essék [továbbá: grácia fejemnek], a Jobbik programjának, az EP választásokhoz fazonírozott változatában, sok értékes adat, gondolat és javaslat látott napvilágot. Igaz lehet, hogy egyes részeit valóban olyan "négerek" írták, akik a saját szakterületük kiválóságai. A program egészét viszont a részek összeillesztésének módja, valamint a felöntéshez használt szósz, fércművé teszi. Sorry! A mű fogyatékosságai nem a szerkesztő, [gondolom Morvai Krisztina], szellemi képességeire, hanem ideológiai - politikai irányultsá gára vetnek rossz fényt. Ez lehet a magyarázata annak, hogy nem sikerült megoldania a legfontosabbat: azt az eszmei és logikai összhangot [belső konzisztenciát], amely minden jogászi alkotás legfontoabb kelléke [conditio sine qua non-ja] lenne.

Az írás, 56 oldalnyi terjedelmével, meglehetősen "ducira" sikeredett. A kritikust ez eleve nehéz feladat elé állítja. A másik nehézség, hogy - az önmagához következetes nagyasszony - megint PDF formátumot használ, amelyről tudnia kell, hogy kivülálló számára majdnem annyira megnehezíti a kritikai észrevételek beszerkesztését, mint a mózesi kőtáblák. Ezért inkább a TALMUD szerkesztési módszereit követem. Így esett, hogy - folytonos átkozódás közepette - átszerkesztettem az egészet HTML formá tumba. Viszont, hogy az olvasónak ne legyen hiányérzete, ugrási lehetőséget biztosítok az eredeti PDF szövegre.

Új "szolgáltatás" [mindent az olvasóért...]!

A fenti számsort folyamatosan "képekké" konvertálom. Ez arra jó, hogy a szám-kép fölé vitt kurzor alatt megjelenik a bejegyzés tartalma. Egyelőre csak az első kocka működik, de - igyekszem...

Részemről eddig [06.04:11:20] 50.) kommentatív bejegyzés történt. A fenti számokról közvetlenül e bejegy zésekre lehet ugrani. Aki sorba akarja venni a bejegyzéseket, a szövegben elhelyezett bejegyzés sorszámról tovább ugorhat a következő bejegyzésre. Befejeztem!

Magyarország a magyaroké! – közéleti szerepvállalásaink során ez az egyszerű és egyértelmű igazság vezérel bennünket, és ennek az igazságnak a szakmai kifejtésére vállalkoztunk, amikor programunk megírásáról döntöttünk. Amit most a kezében tart, egy hosszú és kemény munka gyümölcse. A dokumentum műfaja szerint a Jobbik EP-választásokra szóló programja, de számunkra annál jóval több. Miközben mindennapjainkat eluralta a kétségbeesés, miközben a parlamenti pártok bűnei miatt százezrek kerülnek a teljes létbizonytalanság sötétjébe, miközben a korrupció és a bűnözés burjánzik, mi, a Jobbik tagjai és szimpatizánsai úgy véljük, van mód a helyzet megváltoztatására. A sorok között és mögött ezért mindenhol ott van a magyarságba vetett hit, a feltámadás reménye és testvéreink, minden magyar ember iránt érzett szeretet. A történelmi pillanat, amikor ezeket a sorokat papírra vetjük, egy sötét és átmeneti korszak. Egy megcsonkított nemzetet, egy, a történelmi alkotmányától megfosztott országot és egyfizikailag és lelkileg megnyomorított társadalmat gyűri éppen maga alá az egész világban zajló gazdasági válság. A kilábaláshoz teljes paradigmaváltásra van szükség. A globalizmussal szemben egy erős, aktív államra. A jelenlegi sztálinista alaptörvény helyett egy, 1) a Szent Korona-tanra épülő új alkotmányra. A béna kacsa módjára vergődő liberális demokrácia helyett egy értékelvű demokráciára. A pusztító neoliberális elvek helyett a krisztusi tanítás egyetemes és időtálló értékrendjére. Az atomjaira hulló fogyasztói társadalom üressége helyett pedig életerős, környezettudatos, kis közösségek nemzetméretű hálózatára van szükség. A „Magyarország a magyaroké!” program ebből a felismerésből fogant.

Szép szavak, végig nem gondolt gondolatok... Árpád földje, a magyarok országa, I. István jóvoltából lett a német rablólovagok, az olasz papok és magyar jobbágyok országa. Ekkor még nem volt "Szent Korona-tan", ez utóbb született, a nyugati hódítás tényének jogi formájaként.

Ezúton is szeretném megköszönni mindenki önzetlen munkáját, aki ebben a programban részt vállalt. Az országjárásaink során kapott tanácsokat, ötleteket, a programon dolgozó, neves szakértők tanulmányait, észrevételeit, a szakmai stábok kitűnő munkáját. Külön is szeretném megköszönni a Magyar nemzetstratégia c. tanulmánykötet (Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, 2008) egyes részei felhasználásának lehetőségét. Köszönettel tartozom dr. Morvai Krisztinának, pártunk listavezetőjének, aki a bevezetőben közreadott tanulmányával olyan alapvetéseket fektet le, amely iránytűként szolgál minden jobbikos és nemzetben gondolkodó közszereplő számára. És elismerés jár Balczó Zoltánnak is, a Jobbik alelnökének, aki egyes részek szerzője, másrészt precíz és alázatos munkával a szerteágazó szakmai háttéranyagokat egy koherens egésszé, egy büszkén képviselhető programmá állította össze. Enélkül a munka nélkül nemcsak a Jobbik lett volna kevesebb egy programmal, hanem a nemzet. A program minden kedves olvasójának tartalmas elmélyülést kívánok, a leendő Jobbik-képviselőknek pedig a leírtak kemény és határozott képviseletét! Annyian csinálták már rosszul, jöjjön és győzzön végre a Jobbik!

Idegen érdekek helyett magyar érdekek, pénz- és profitközpontú helyett ember- és közösségközpontú gondolkodás és döntésekí 2) A globális világuralmi rend egy 'pénz- és profitközpontú',

Ezt az üres formulát a Program többtucatszor ledarálja, mint egy ima-malom. Miért?

a hasznosságot/ hatékonyságot, „versenyképességet” és minél nagyobb gazdasági növekedést kizárólagos vezérelvekként kezelő értékrendet próbál a világra, így Magyarországra is rákényszeríteni. Ennek lényege, hogy a kérdéseket, dilemmákat abból a szempontból közelítik meg és döntik el, hogy milyen megoldás, milyen válasz hoz több hasznot, pénzt, profitot, mi a „hasznosabb” (utilitarista szemlélet). Ezt nevezzük pénz- és profitközpontú gondolkodásnak. Ezzel állítjuk szembe az ember- és közösségközpontú gondolkodást, amely nem azt kérdezi, mi a jó a profit, a pénz, a verseny szempontjából, hanem, hogy mi a jó az ember(ek) szempontjából. A döntés vezérelve itt a hasznosság helyett az igazságosság. A profitközpontú, haszonelvű szemlélet és az emberközpontú szemlélet élesen különböző emberképet (s vele társadalomképet és államképet) vall magáénak. A mi emberképünkben az ember méltósággal és emberi jogokkal felruházott személy, akinek az életében célja van, küldetése van. Fontos még, hogy a mi emberképünkben az ember nem atomizált, magányos individuum, aki elsődlegesen versenyben van embertársaival, illetve fő célja az egyéni szabadság maximalizálása, hanem közösséghez tartozó lény, aki életét másokkal szolidaritásban, másokkal együttműködve, örömöt és teljességet hozó emberi kapcsolatokban (család, falu, munkahelyi közösség, egyház, nemzet, barátságok) éli. Emberképünkből következik társadalom- és államfelfogásunk, amelyben a cél és a rendeltetés nem az egyéni szabadság maximalizálására törekvő ember „békénhagyása”, a közösség és az állam szerepének minimalizálása, passzivitásra, be nem avatkozásra kényszerítése. Ezzel szemben a társadalom és az állam célja a közjó szolgálata, annak előmozdítása, hogy az emberek a küldetésüket, az életcéljukat betölthessék, közösségeik megmaradjanak és virágozzanak. A másik szemlélet, a pénz- és profitközpontú szemlélet az embert nem értelmezi személyként, s nem operál a méltóság, az életcél, a küldetés, esetleg az „emberhez méltó élet” fogalmakkal, hanem az embert voltaképpen eszköznek tekinti mások boldogulásának szolgálatában, az embert tárgyiasítja, egyedi, megismételhetetlen, küldetéssel rendelkező személy voltától megfosztja. Fontos összefüggés még, hogy a pénz- és proﬁtközpontú szemlélettel szervesen együtt jár annak elkerülhetetlen „fátumkénti” kezelése, hogy a kapitalizmusban a gazdaság vezérelve a minél nagyobb profit realizálása, amelyet a költségek leszorításával lehet elérni. Ebből következően le kell nyomni a munkabéreket, minimalizálni kell a munkavállalókra, illetve általában az emberekre fordítandó költségeket. A „rendszerváltás” óta eltelt időszakban a politikai elit egyik legnagyobb bűne az volt, hogy hagyta, hogy Magyarország fő komparatív előnyévé az alacsony munkabér, az érdekképviselet nélküli munkaerő, az igénytelen fogyasztó váljon. Szemléletünkben az államnak – a közjó szolgálata keretében – az emberek ilyen módon történő kiszolgáltatottá válását meg kell akadályoznia, sőt (pro)aktív szerepet kell betöltenie az emberközpontú gazdaság és társadalom kialakításában, amely szerepbe beletartozik a munkavállalók és a fogyasztók tömegeinek a nemzetközi tőke irányában kialakuló kiszolgáltatottsággal szembeni védelme. Értékrendünkben központi jelentősége van az emberközpon túságnak, amit a pénz és proﬁtközpontúsággal állítunk szembe – s természetesen nem az Isten központú sággal. Az Isten központúság annyiban része a mi értékrendünknek, hogy az istenhívők által „teremtett világnak”, a nem istenhívők szerint „a természet adta világnak” nevezett egységben és harmóniában hiszünk, amely meghatározója például a környezetvédelemmel vagy az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos felfogásunknak. Más megfogalmazásban: értékrendünk fontos része, hogy az Isten által teremtett – mások szerint a természet adta – világ, környezet harmóniájának megőrzésére, lehetséges visszaállítására törekszünk. Valljuk, hogy a (teremtett) természet elegendő energiaforrást, élelmiszert, javakat biztosít az embereknek – a probléma nem ezek hiánya, hanem a források kizsákmányolása, igazságtalan elosztása, ami szintén a pénz- és proﬁtközpontú gondolkodásból következik. Nincs olyan politikus, közéleti személyiség, parlamenti képviselő, aki mindenhez ért, minden olyan területen szakember, amivel foglalkoznia kell, amelyen szavazatával részesésévé válik a döntésnek. Ugyanakkor – meggyőződésünk szerint – mégis teljes emberi, erkölcsi felelősséggel tartozik azon szavazatáért is, amelyet nem szakterületén ad le. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni? Úgy, hogy közéleti/parlamenti működésünk alapja egy egységes, átlátható, koherens értékrend. Ezt az értékrendet a választóinkkal megismertetjük, s ez alapján döntéseink kiszámíthatóakká válnak olyan területeken is, amelyekhez szűkebb szakmai értelemben nem, vagy kevéssé értünk. Ilyenkor olyan szakértőket, szaktanácsadókat veszünk igénybe, akik az adott szakterületen elmélyült szakismeretekkel és tapasztalattal rendelkeznek s a mi értékrendünket vallják. A választóink bízhatnak abban, hogy az általunk bemutatott és általunk megismert, elfogadott értékrend, alapértékek és alapelvek mentén fogunk „politizálni”, döntéseket hozni, döntések részeseivé válni. Gazdasági kérdésben például soha nem vennénk igénybe neoliberális szemléletű közgazdászt tanácsadóként, akkor sem, ha az illető egyébként szakmailag akár nemzetközileg is elismert tekintély. Ha például a kampányban vagy közéleti munkánk során olyan kérdéssel szembesítenek bennünket, amelyre nem tudjuk azonnal a választ, úgy érdemes reagálnunk, álláspontunkat kialakítanunk, hogy az a választóink által elfogadott és megszavazott értékrenddel legyen összhangban, s egyben feleljen meg a szakmai követelményeknek, szabályoknak, elvárásoknak. Állásfoglalásainkat és döntéseinket alapos szakértői konzultációkat követően, az adott szakterületen jártas személyek ismereteinek birtokában, jól előkészítve hozzuk meg, mindig összhangban az általunk vallott és vállalt értékrenddel. A mi – politikusi, közéleti – felelősségünk az, hogy a döntéseket a választók által őrzé sünkre bízott értékrenddel összhangban hozzuk meg, és szakmai kérdésekben tanácsadóinkat úgy válasszuk meg, hogy ők a mi értékrendünk mentén álljanak. Az az értékrend, amelyet mi képviselni tudunk és szeretnénk az emberközpontú (s nem pénz- és profitközpontú), a magyar érdekeket a globális, illetve idegen érdekekkel szemben elsődlegesnek tekintő értékrend. Nézzünk néhány példát a programból a profit- és pénzközpontú helyett emberközpontú, hasznosság/versenyképesség helyett igazságosság alapú gondolkodásra és döntéshozatalra.

Nagyüzemi, iparszerű mezőgazdasági termelés helyett családi gazdaságokat! Egy szűk elit profithajszolása helyett emberhez méltó életet a gazdák, a falusi emberek tömegeinek! A cél nem a minél nagyobb profit elérése, hanem a falu megmaradása, a falusi emberek számára a megélhetés, méltóság, életcél biztosítása. „Elismert szakemberek” sokasága próbálja bizonygatni, hogy a nagyüzemi jellegű, nagybirtokrendszeren alapuló, az emberi munka helyett drága gépeket felhasználó mezőgazdasági termelés a helyes út, mivel ez a hatékonyabb, hasznosabb, kifizetődőbb, versenyképesebb. Ez lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. Bele lehet menni számítgatásokba, de nem érdemes, mi ugyanis más alapvetésből indulunk ki. Az alapelv, az alapérték, a gondolatsor tartópillére, a paradigma más. Az emberközpontú gondolkodásban elsődlegesen nem az a kérdés, hogy mi hoz minél könnyebben minél több pénzt, minél nagyobb profitot, s ebben a megközelítésben mi a „hasznosabb”, versenyképesebb. Ezzel szemben a kérdés az, hogy mi szolgálja jobban az érintett embereket, tehát azt, hogy minél több – magyar – embernek életcélja legyen, küldetése legyen, valahonnan valahová tartson az élete, méltóságban élhessen. Ez utóbbi szempontnak a családi gazdaságok rendszere felel meg jobban. Ez szolgálja a falu, mint az emberi közösség természetes, harmonikus és egészséges egységének a fennmaradását is. Ha a profitközpontú mezőgazdaság paradigmájában gondolkodunk, az emberi munka szükségességének hiányában – tekintettel arra, hogy a gépesített nagybirtokokon, nagyüzemi, iparszerű termelésben két-három napszámos bőven elegendő – a falusi emberek a keletkező nyomor elől, munkakeresés céljából a városokba menekülnek, s kialakul egy harmadik világbeli, nyomorúságos modell, amelyben a külvárosok doboznegyedeibe szorulnak a földjeiket hátrahagyó falusiak. Ezeket a társadalmi következményeket a mezőgazdasággal, a faluval, a vidékfejlesztéssel kapcsolatos minden döntésnél figyelembe kell venni. Minden további döntésünknek az értékközpontú, ember- és közösségközpontú logikából kell következnie, s a mi emberképünkből, amelyben az ember nem tárgy vagy eszköz, amely a hatékonyság függvényében felhasználható vagy eldobható, hanem méltósággal és küldetéssel rendelkező személy. A mezőgazdaságot gondolatilag, döntéshozatali logika szempontjából nem az iparhoz kapcsoljuk, hanem a vidékfejlesztés, a falu jövője s a népjólét kérdéseihez. Értékrendünk része a magyar vidék, a magyar falu megmaradásának szükségessége, virágzásának elérése. Ehhez Magyarországnak megvannak az adottságai, hiszen kiváló a termőföldünk, a vízkincsünk, jó az éghajlatunk, gyönyörűek a tájaink, s a magyar emberek tehetségesek és szorgalmasak. Ha elismerjük, hogy az emberi máltóság, a küldetés, a mi emberképünk, az ember- és közösségközpontú gondolkodás „igényli” a falu megtartását, akkor ez határoz meg olyan döntéseket is, mint az oktatás, a kisiskolák kérdése. Lehet azt mondani, hogy „nem éri meg” a falusi kisiskolák fenntartása – ha ezt kizárólag pénz, proﬁt, hasznossági logika szerint nézzük. Ha ember- és közösségközpontúan közelítjük meg a kérdést, akkor azt kell mondjuk, hogy a falu akkor marad meg, ha az iskola megmarad, s az emberek alapvető érdeke az iskolák megtartása, amely utóbbit a közösség kulturális központjává is kell tenni. Továbbgörgetve a logikát: fontos, hogy a bűnözés, illetve a társadalmi együttélés szabályainak durva megsértése ne hozzon olyan helyzetbe falusi embereket, hogy kiszolgáltatottak legyenek, a biztonságérzetük megszűnjön vagy megrendüljön, gyerekeiket az iskolából máshová kényszerüljenek hordani. A falvak megmaradásához, a falusi emberek biztonságérzetéhez – ami az emberi méltóság fontos része – a közösséget szolgáló helyi rendőrségekre/csendőrségre van szükség, amely a közösségi bűnmegelőzésnek egyik végrehajtója.

A középpontban nem a pénz és a profit, hanem a dolgozó ember áll. A munkát végző ember nem profittermelő eszköz, hanem méltósággal rendelkező személy. Hogyan gondolkodjon bonyolult munkajogi kérdésekről, EU-direktívákról az, aki ehhez nem igazán ért, nem szakterülete? Honnan tudjuk, hogy mi a helyes álláspont, a jó döntés egy olyan dilemmában, ami a munka világával kapcsolatos? Megint csak az egységes, koherens, megismerhető értékrend ad eligazítást. A mi szemléletünkben az ember nem profittermelő eszköz, tárgy, hanem méltósággal rendelkező személy, akinek az életében, küldetésében a munka fontos, központi szerepet tölt be. A munka az ember- és közösségközpontú felfogásban egyfelől ugyan az önfenntartás szükséges eszköze, másfelől azonban arra kell törekedni, hogy ne kizárólag a létfenntartás anyagi alapjait szolgálja, hanem méltóság, öröm, megbecsültségérzés forrása is legyen. Ideális esetben az embernek a munkáját küldetése részeként kell felfognia, megfelelő, az emberi méltósággal összeegyeztethető körülmények között, s természetesen a létfenntartásra, a család fenntartására elegendő mértékű tisztességes jövedelemért. A munka világa, a munkavégzés középpontjában nem a profitteremtésnek, a hatékonyságnak, a versenyképességnek kell állnia, hanem az embernek, a méltósággal és küldetéssel rendelkező embernek. Az államnak kötelessége munkavállaló polgárait megvédeni az embertelen proﬁtmaximalizáló törekvésekkel szemben. Ebben a felfogásban kell közelítenünk az olyan kérdésekhez, mint a munkabér, minimálbér. Az állam nem tűrheti el, hogy a profithajhász, embertelen globális tőke a magyar emberek jövedelmét az emberi élethez méltatlan szintre szorítsa le, azzal fenyegetőzve, hogy ellenkező esetben még igénytelenebb, megalázhatóbb és kizsákmányolhatóbb harmadik világbeli országba áll tovább. Egyéb munkajogi kérdéseket is az emberközpontú, a munkát, az emberi méltósággal és küldetéssel összhangban tekintő szemlélet jegyében kell megközelítenünk. Ha például egy olyan kérdéssel szembesülünk, mint a határozott idejű, vagy azzal szemben a határozatlan időre kötött munkaszerződés gyakorlata, vagy a munkaerő-kölcsönzés, ennek az értékrendnek kell eligazodást adnia. Nincs olyan, hogy „a szakmailag helyes álláspont”. Ezt a kifejezést azok és akkor szokták ellentmondást nem tűrően használni, akik véleményüket értéksemlegesnek, objektívnek próbálják beállítani, miközben erről szó sincs, csak éppen az ő szemükben az „objektív”, a „szakmailag helyes” értékrend az a neoliberális, pénz és profitközpontú, a versenyt és a „versenyképes séget” mindenek elébe helyező, utilitarista értékrend. Nekünk vissza kell állítanunk a közélet, a politikai döntéshozatal szótárába az olyan kifejezéseket, mint az igazságosság és az emberi méltóság. Értéksemle gesség, objektivitás, „szakmaiság” helyett nyíltan értékelvűeknek kell lennünk, s a gondolkodásunkat egy világos és koherens emberközpontú értékrend kell, hogy áthassa, s döntéseinket ezen értékrendnek kell irányítania. Az erkölcsileg felnőtt ember jellemzője, hogy döntéseit nem a pillanatnyi hasznosság alapján hozza meg, nem az motiválja, hogy mi az, ami számára éppen „bejön”. Ezzel szemben van egy szilárd belső lelkiismerete és értékrendje, s döntéseit ez a lelkiismeret, ez az értékrend irányítja. Ez az egyik olyan dolog, ami a magyar politikai életből hiányzik. A pártok abban versengenek, hogy ki hoz olyan döntést, amely az adott pillanatban aktuálisan éppen „hasznosabb”, nem is törekszenek arra, hogy döntéseiknek legyen egy kikristályosodott, koherens, kiszámítható értékalapja. Nekünk ebben kell alapvetően másnak lennünk. Álláspontom szerint a döntéseink két tartópillére a magyar érdek (szemben a globális, illetve az idegen érdekkel) és az ember- és közösségközpontúság (szemben a pénz- és profitközpontúsággal) kell, hogy legyen. Döntési helyzetben, például egy európai vagy magyar parlamenti szavazásnál, e két fő iránytű segítségével kell választanunk a lehetőségek közül. Vagyis: mi az a döntés, amely nem a globális érdekeket, nem valamely lobbicsoport vagy idegen állam, hanem a magyar nemzet érdekét szolgálja az adott választási lehetőségek közül? Másfelől: mi az, ami a (méltósággal rendelkező, küldetéssel és életcéllal e világban lévő, közösséghez tartozó) ember(ek) szempontjából helyes, az embereket, a közjót szolgáló döntés? A munka világában tehát alapvetésnek kell tekintenünk, hogy mind a munkavállaló, mind a munkaadó méltósággal és küldetéssel rendelkező személy, akiknek egymással szolidaritásban, egymás érdekeit lehetőség szerint tiszteletben tartva, együttműködve kell tevékenykedni. A munkavállalónak lehetőség szerint rálátása kell, hogy legyen a munkaszervezet életére, a folyamatokra, s lehetőség szerint képesnek kell lennie befolyással lenni, hatni a folyamatokra. (Ez az emberközpontú szemlélet eligazítást ad például a munkavállalói érdekképviselettel, szakszervezetekkel, üzemi tanáccsal, kollektív szerződéssel stb. összefüggő állásfoglalásainkhoz, amelyeknek szintén értékvezéreltnek kell lenniük.) Minél nagyobb és minél „globálisabb” cégről van szó, annál kevésbé lehet személyes a kapcsolat munkaadó és munkavállaló között, s annál inkább egy kicsi, apró „tárgynak”, csavarnak érezheti magát a munkavállaló a nagy gépezetben. Ezért is kell támogatnunk a családi vállalkozásokat, kis- és középes vállalkozásokat, mert ott a személylét, a személyesség, a munka emberléptékűsége és méltósága főszabályként jobban érvényesülhet. Az ember ideális esetben kiszámítható, előre látható, hosszú távú tervekkel kell, hogy rendelkezzen az életé
ről, s benne a munkájáról, szakmai fejlődéséről, arról, hogy hol fog dolgozni és ebből következően hol fog lakni mondjuk nyolc- tíz év múlva. Jó lenne, ha számíthatna arra, hogy a gyerekei továbbra is szeretett iskolájukban tanulhatnak, szomszédközösségük, baráti körük együtt marad. Ebből következően nem pártolhatjuk azt a tendenciát, amely a munkaviszonyokat kiszámíthatatlanná teszi, a határozott időre (2-3 évre) kötött szerződésekkel váltja fel a határozatlan időre kötött munkaszerződéseket, amely utóbbiak kiszámíthatóságot, tervezhetőséget adnak az ember életének. Ennek hiányát a globális nagytőke és világuralmi rend – amely az embert nem úgy kezeli, mint méltósággal és küldetéssel rendelkező lényt, akinek az élete valahonnan valahova tart – úgy állítja be, mint szükséges rugalmasságot, a munkaerő, azaz az ember alkalmazkodó készségét, amely „előnyös és fontos tulajdonság”. A rugalmasság keretében elvárják, hogy a munkavállaló könnyedén költözzön az ország vagy a világ egyik végéről a másikba, feladva megszokott környezetét, közösségét, sőt akár családját is hagyja hátra Ez megint csak egy bizonyos „értékrendből” származó felfogás, amelynek lényege, hogy mindent pusztán a hasznosság, a hatékonyság, a – másoknak, egy szűk, szerencsés elitnek történő – proﬁtszerzés érdeke alá kell rendelni. Mi ennek ellentmondunk, s azt mondjuk, hogy – bár kétségtelenül elvárható egy egészséges együttműködési készség a munkavállaló részéről a céggel, a munkaadóval – a gazdaságot, a termelési folyamatokat s persze a munkajogi szabályokat is úgy kell megszervezni, illetve megállapítani, hogy az emberi élet kiszámíthatóságát, tervezhetőségét szolgálják, s az embert ne ide-oda helyezhető gépnek, hanem méltósággal rendelkező, közösséghez tartozó személynek tekintsék. Hasonló megfontolásból tűnik veszedelmesnek például a munkaerő-kölcsönzés rendszere, amelyet nem véletlenül utasít el számos nyugat-európai állam, illetve jogrendszer. Ha ezt egy körültekintő, a lehetséges legnagyobb mértékben ember- és közösségközpontú szabályozás ki nem zárja, akkor ebben a rendszerben az embert, a munkavállalót emberi kötődésekkel, munkahelyi közösséghez tartozás érzésével, kiszámíthatóság iránti vággyal nem rendelkező termelési tárgynak lehet tekintetni, „amely” a hasznosság, hatékonyság, proﬁtközpontúság jegyében ide-oda helyezhető, dobálható. Meggyőződésem, hogy a nyíltan értékközpontú program és tevékenység komoly előrelépés lesz a „rendszerváltozás” utáni magyar politikában, főként tisztességessége, őszintesége miatt. Biztos vagyok abban is, hogy a globális érdekek helyett a magyar érdekek képviselete, a pénz- és proﬁtközpontú gondolkodás helyett az ember- és közösségközpontú gondolkodás kivezeti hazánkat a bajból. E két pillér lesz a szebb jövőnk záloga.

Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozása óta eltelt öt esztendő elegendő tapasztalattal szolgált ahhoz, hogy számba vehessük e sorsdöntő lépés következményeit, mérleget készítsünk és meghatározzuk azt az utat, amelyen a továbbiakban meggyőződésünk szerint járnunk kell. A magyar emberek többségében is kialakult egy, a saját élethelyzetén, az ennél bővebb körben szerzett ismeretein alapuló végső válasz uniós tagságunkkal kapcsolatban. Ez a válasz a 27 tagállam közül nálunk a legelutasítóbb az Unióval szemben, miközben az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok a brüsszeli törekvések elkötelezett hívei, és nem mutatnak őszinte érdeklődést a csatlakozásban csalódott emberek problémái iránt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a júniusi európai parlamenti választásokra készülve programjában két alapvető kérdésre ad választ:- Létezik-e reális alternatívája a jelenlegi berendezkedésű Európai Uniónak?

Lehetséges-e határozottabban képviselni nemzeti érdekeinket, mint ahogyan azt parlamenti pártjaink teszik? A mi válaszunk mindkét kérdésre igen, s ennek megalapozottságát jelen anyagban tesszük világossá. 3) A brüsszeli központi hatalom és a vele összefonódó politikai elit – sajnálatos módon a mienket is beleértve – az elvetélt uniós alkotmány helyettesítésére szánt Lisszaboni Szerződésben megnyitná az utat a nemzetállamokat felszámoló Európai Egyesült Államok megteremtése felé. Ezzel szemben áll az általunk is képviselt 'Nemzetek Európája' koncepció,

E nosztalgikus elem fölösleges. Felidézése [is] pontatlan. A eredeti koncepció De Gaulle-tól származik. "Francia ország a gazdasági unióból kinövő politikai uniót elvetette a „hazák Európája” felfogás jegyében, és megaka dályozta Nagy-Britannia felvételét. Erősödött a francia-német együttműködés az 1963. január 22-én aláírt szerződés révén. De Gaulle-t aggasztotta, hogy 1966. január elsejétől a Római szerződés értelmében a döntéshozatal nál át kellett volna térni a többségi elv alkalmazására. A nemzeti elvet elsőrendűnek tartó francia elnök ezt nem fogadta el, ezért 1965 júliusától Franciaország képviselői nem vettek részt az EGK testületi ülésein [az „üres szék politikája]". 1966 januárjában kompromisszum született: kiemelten fontosnak tekintett kérdéseknél az egyhan gúság elve érvényben maradt, és lekerült a napirendről a közös agrárpolitika reformja." De Gaulle-nak nemcsak nagy orra, de jó szimata is volt. Nagy Britanniát később felvették és ő vitte be a liberál-rothadás elemeit az Unióba [amint ez - lentebb - a programból is kiderül].

amelyik a politikai unióval szemben a gazdasági együttműködésre helyezi a hangsúlyt, a nemzeti szuverenitást megtartva, az önrendelkezésről csak a legszükségesebb mérték ben mondva le. Az uniós intézményekben, Brüsszelben és itthon, a jelenlegi besimulás helyett pedig egyetlen vezérlő elvet fogadunk el, aminek jegyében a döntésekben részt kell vállalnunk: a nemzet érdeke mindenek előtt! Már programunk bevezetőjében le kell szögeznünk, hogy a „minden magyar felelős minden magyarért” Szabó Dezső-i erkölcsi parancsot betartva a Jobbik az Európai Parlamentben sem csak a Magyar Köztársaság állampolgárainak, hanem az elszakított nemzetrészeken élő magyaroknak az érdekében fog fellépni.

A magyar társadalom döntő többségének megítélése Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának hasznosságáról olyan mértékben változott meg az elmúlt hat év alatt, hogy indokolt az okok feltárása. Ennek kapcsán nem kerülhetjük meg a parlamenti pártok és az egymást követő kormányok felelősségének kimon dását.

Illúziókeltés és kijózanodás

2003. április 16-án Athénban ünnepi ceremónia keretében, a parlamenti pártok vezetőinek jelenlétében Medgyessy Péter miniszterelnök aláírta azt a csatlakozási szerződést, amelynek értelmében 2004. május 1-jén Magyarország jogilag is az Európai Unió tagjává vált. 4) Az aláíráshoz a felhatalmazást a négy nappal korábban megtartott, jogilag érvényes, politikailag azonban kétes legitimációjú 'népszavazás' adta. Mindez pedig úgy vált lehetővé, hogy 2002. december 17-én a parlamenti pártok kétharmados többséget igénylő alkotmánymódosí tást fogadtak el a nemzeti függetlenség csatlakozás miatti korlátozásáról.

Mindez igaz. E "post - comment" műfaji elem azonban mot - post festam - már nem illik egy programba, amely a jövőbe szeretne mutatni.

A népszuverenitás letéteményese, a nép nem kapta meg az esélyt a felelős döntéshez, érdekeinek felismeréséhez és valódi akaratának kifeje zéséhez. A választópolgárok döntése csak akkor felel meg a demokrácia követelményének, ha a szavazó állampolgár mindazokkal az alapvető információkkal rendel
kezik, ami felelős döntésének meghozatalához szükséges. Jelen esetben ez a feltétel nem teljesült. A döntésre a csatlakozási szerződésben foglaltak megismerhetősége nélkül, az előnyökről-hátrányokról szóló nyilvános vitát megkerülve, az egyébként erre a célra jelentős összegű közpénzből létrehozott Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány egyoldalú, félrevezető, csak az igent támogató propagandájának közepette került sor. A közalapítvány a hiteles tájékoztatás helyett a választók manipulálására törekedett, bárgyú, félrevezető, egyoldalú kampányt folytatott. A társadalom minden rétege számára kecsegtető jövőképet festettek, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt mutatták fel, a hatalmas piacok megnyílását, legfeljebb néha hozzátéve a pontosan ki nem fejtett bűvös kifejezést, a versenyképességet mint feltételt. Az akkori kormány és ellenzéke egyaránt csak a csatlakozás előnyeit és a kimaradás hátrányait hangsúlyozta, pedig a felelős döntéshez meg kellett volna ismertetni az emberekkel a csatlakozás hátrányait és a kimaradás előnyeit. A parlamenti pártok fő üzenete az volt, hogy a csatlakozás meghozza a fejlett Nyugat-Európa és az új tagok jelentős életszínvonalbeli különbségének kiegyenlítődését, és esélyegyenlőséget eredményez. Ma már világosan látszik, hogy ez nincs így, sőt a leszakadás és az esélyegyenlőtlenség nőtt. A csatlakozási feltételek elfogadásának ellenzői, köztük a Jobbik nem kaptak sem forrást, sem sajtófelületet arra, hogy aggályaikat a közvéleménnyel megoszthassák. A csatlakozást ellenző Szabad Magyarországért Mozgalom kampányát rendőri erővel akadályozták, több ezer, nem szavazatra buzdító kampányplakátjukat tiltott önkényuralmi jelkép használatra történő hamis hivatkozással a kampány hajrájában elkobozták, büntetőeljárásokat indítottak az aktivisták ellen: évekkel később a bíróság felmentve őket megállapította: mindez jogellenes volt. Azt is meg kell említenünk, hogy a magyar nemzet sorsát meghatározó ügydöntő népszavazás érvényességéhez Európában nem jellemző módon 50% alatti részvétel is elegendő volt. Érdemes emlékeztetni rá, hogy az ehhez szükséges törvénymódo sításra 1997 novemberében, a Horn-kormány idején, alkotmánymódosítás sal sebtében helyi népszavazás érvényességéhez ma is szükséges feltétel az 50%-ot meghaladó részvételi arány.) Az EU-csatlakozáshoz így a felhatalmazást a szavazásra jogosultak mindössze 38%-a adta meg. Az akkori magyarázkodás szerint a távolmaradás oka az igenek győzelmének biztos tudata volt, s a nem szavazók döntő többségéről mint a csatlakozást támogatóiról beszéltek. Ráadásul olyan népszavazási kérdést válaszoltattak meg az emberekkel, amely nem a konkrét és részletesen megismert feltételekkel történő csatlakozás kérdését tette fel megválaszolásra, hanem egy önmagában értelmezhetetlen és ezért megvála szolhatatlan elvi kérdést („Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?”). Az erre adott válasz lényegében egy kitöltetlen, üres felhatalmazást jelent. Mindezt még azzal is tetézték a parlamenti pártok, hogy 2003. február 10-én az Országgyűlés Európai Integrációs Nagybizottság ülésén négypárti nyilatkozatot írtak alá, amelyben közösen kérték a választópolgárokat ennek a hamis népszavazási kérdésnek az igenlő megválaszolására. A magyar társadalom többségének kijózanodása a délibábos ígéretekből hamar megkezdődött, s mára nálunk a legnegatívabb az EU megítélése a 27 tagállam közül. Az Eurobarométer, az 5) unió közvélemény-kutató intézményének 2008. végi felmérése szerint az EU támogatottsága Magyarországon 31%-ra csökkent. Ennek okait keresve célszerű az egyes szakterületek részletes tárgyalá sa előtt néhány ígéretet és a bekövetkezett valóságot összevetni.

Ebben a 31 %-ban a Jobbik is benne van! Programja elárulja, hogy feltétlenül a nyugati orientáció híve és mindössze "jobbítani" szeretné azt - belülről.

„A belépést követően dőlni fog a pénz, gondjainkat majd az uniós forrásokból oldhatjuk meg” – hangzott az ígéret. Ezzel szemben megállapítható: a pénz nehézkesen csordogál, nem sikerül a pályázati forrásokat teljes kihasználással igénybe venni. A pályázatok jelentős része virtuális, vagyis nem elérhető. Az önrészen kívül a megvalósításához szükséges teljes összeggel rendelkeznie kell a pályázónak, amelyet a tőkehiány miatt számosan – így a fejlesztésre leginkább rászoruló önkormányzatok – nem tudnak felmutatni. A kifizetés utólag történik, előny itt is a multiknál, az elosztás nem átlátható, azt a korrupció bűze lengi körül, ezt már a szocialistákhoz közel álló személyekkel szembeni büntetőbírósági ítéletek is igazolják. A pályázók számára áttekinthetetlen, bonyolult és szinte betarthatatlan feltételeket támasztanak: ma már tipikus gyakorlat, hogy a megvalósítás során mondvacsinált okokra és szabálytalanságra hivatkozva mégsem folyósítják a pénzt, vagy visszakövetelik. Egy valós pénzügyi egyenleg felállításhoz a közvetlen befi zetéseinken túl a kormánynak számszerűsíteni kellene kiesett bevételeinket is, ezt azonban nyilván azért nem teszi meg, mert tisztában vannak ők is a csatlakozás negatív egyenlegével. (Vámbevételek estek ki, az áfabevétel egy jelentős részét át kell engedni, az adókedvezményben részesülő és a döntően nem magyar termékeket forgalmazó külföldi kereskedelmi láncok ránk szabadulása miatt megszűnő hazai vállalkozások és munkahelyek miatt jelentős a költségvetési bevételkiesés, az ehhez kapcsolódó munkanélküli ellátás, az Unió Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO) tett engedményei következtében iparágak – pl. cukoripar – megszűnésének számszerűsített következményei stb.) 6) Ezekre tekintettel állítják mértékadó közgazdászok, hogy ez a komplex pénzügyi egyenleg minden bizonnyal negatív, nettó befizetők lettünk (ez korábban értelemszerűen a legerősebb gazdaságú államokat jellemezte csak). A lakosság döntő többsége is úgy érzi, hogy Magyarország a csatlakozás vesztesei közé tartozik.- „Mezőgazdasági termékeink számára hatalmas piac nyílik meg” – sulykolták unos- untalan. A valóság: soha nem látott mértékű importdöm ping az élelmiszerek terén, a tőkehiányos, ezért gyenge versenyképességű hazai gazdáknak hatalmas késés sel fizetett, az ígérthez képest csekélyebb támogatások, növekvő kereskedelmi passzívum, döntsd a szőlőtőkét, ha biztos alamizsnához akarsz jutni. A mezőgazdasági termékek – csatlakozáskor egyébként is sok eset ben irreálisan alacsonyra megszabott – kvótáit sem tudták a magyar gazdák elérni, radikálisan csökkent az állattartás. Mindezek következtében jelentős számú családi gazdaság ment tönkre.

A "fizessenek a szegények" mindíg a kapitalizmus jelszava volt. A Jobbik rogramja nem antikapitalista [!], azaz nem forradalmi, hanem reformprogram, amely homályos illúziókból táplálkozik. A Jobbik programja eurokon form program. A Jobbik horizontja ott végződik, hogy bejut a "magyar" Parlamentbe - Morvai Krisztina pedig az EU parlamentbe plusz leesik néhány államtitkári, esetleg miniszteri, szék.

A hazai gazdaság fellendül, a vállalkozások virágozni fognak az európai piac megnyílásával. Ehelyett a versenyhátrányból induló hazai kis- és közepes vállalkozások soha nem látott számban mennek tönkre. Helyzetüket a hatalmas adóterhek mellett az is nehezíti, hogy az uniós szabályok betartása jelentős tőkét igényel. „A csatlakozó tagállamok a régiekkel együtt építik majd fel a közös, új Európaházat” – Valójában másodrangú ország lettünk, anyagi és humán erőforrásainkat gyarmatosító módon használják ki.

„A megjelölt cél szerint a kibővített Unió az éles gazdasági küzdelemben a világ legversenyképesebb régiója lesz.” 7) Ezzel szemben valódi verseny nélküli, bürokratikusan túlszabályozott a gazdaság, s az EU ezen a téren is az USA-központú globalista érdekek közvetítője.

„A döntéshozatal és intézményrendszer demokratizálódni fog, a választott képviselőkből álló parlament szerepe növekszik.” A valóság: minden lényeges döntést a Bizottság és a Tanács nem választott, nem ellenőrizhető, visszahívhatatlan tagjai hoznak meg. A törvényalkotó és végrehajtó hatalom nem válik szét, az Európai Parlament hatásköre, befolyása mérsékelt.

E megállapítás helytálló! Ám rálátást enged a a Jobbik programjának [egyik] önellentmondására. A Jobbik Morvai Krisztina plenáris szónoklatai révén reméli [reméli (?)] az Unió jobbítását.

„Az egyes országok népszavazásai, ill. parlamenti elfogadásával hatályba lép az európai alkotmány, kifejezve a népek akaratát.” Ez az akarat azonban megbuktatta az alkotmányt, ennek ellenére az EU politikai elitje cinikus módon szerződés formájában mégis ránk akarja erőltetni azt, ráadásul a csatlakozáskor még nem is volt ismert annak tartalma.

„A külföldi földvásárlásokkal szemben meg tudjuk magunkat védeni.” 8) A lesújtó adat szerint viszont a magyar termőföld 26%-a gyakorlatilag már most külföldiek és ismeretlen gazdasági társaságok kezében van! A magyar gazdák válsághelyzetbe kerülésük miatt fontolgatják termőföldjeik eladását. Mivel a termőföld megvásárlása 2011-től a külföldiek számára legálissá válhat, ennek 'törvényi úton' való megakadályozása el sődleges nemzetstratégiai feladat.

A Jobbik álságosságáról árulkodik ez az elszólás. A magyar földet a magyarok sohasem "törvényi úton" védték, hanem mindenkor karjaik erejével, kardjaik élével. Persze tudjuk, a Magyar Gárda nem "erre" való?
Nota bene! A Magyar Gárdáról egy szó sem esik a Programban! Ugyan miért?

„A munkaerő szabad áramlása a magyar munkavállalók sokasága számára teszi lehetővé a magasabb életszínvonalat, a francia vagy német munkás pedig úgysem jön hozzánk” – a számunkra fontos országok (Ausztria, Németország) nem nyitották meg munkaerőpiacukat. A hazai életviszonyok tarthatatlansága, a reménytelenség miatt ugyanakkor jól képzett, tehetséges fiatalok (köztük orvosok, mérnökök) tízezrei települtek ki a munkaerőpiacukat megnyitó államokba, sok esetben végleg. Mindez veszélyezteti többek között a hazai egészségügy működőképességét.

„Magyarország és a környező államok EU-csatlakozása ellégiesíti a határokat, s ezzel megoldja a határon túli magyarság gondjait is.” Ez a hamis kijelentés az ún. rendszerváltás óta eltelt időszak közéleti dogmája. Teljesen nyilvánvaló, hogy a csatlakozás nem jelentett gyógyírt az elszakított sorban élő nemzetrészek magyarsága számára. A nyitott határ csak az utazás és tartózkodás szabadságát érinti, de nem a jogi státust. Marad az idegen rendőrség, az idegen közigazgatás, bíráskodás és iskolarendszer. Szlovákiában a felvidéki magyarság jogait a korábbinál erőteljesebben korlátozzák: akadályozzák az anyanyelv használatát, diszkriminatív módon osztják szét az uniós forrásokat, hátránnyal sújtva a döntően síkvidéki területeken élő magyar gazdákat. Romániában a kormányon lévő RMDSZ-nek a minimális célokat kitűző, EU-konform kisebb ségi törvényt sem sikerült elfogadtatni, a román elnök 2009. februári, budapesti látogatásán nem csupán az autonómia lehetőségét utasította el, hanem a kisebbségek kollektív jogairól lakonikusan ennyit mondott: soha. 9) Mindezek ellenére Romániának nem kell brüsszeli nyomásgyakorlásra számítania,

Hát akkor: nem számithatunk, a Nándorfehérvárnál a keresztesek élén botot ragadó idős ferences, Kapisztrán János reinkarnációja, Tőkés püspök [ elmondandó] gyujtó szónoklatainak elsöprő erejére? Na, szépen vagyunk!

jóllehet a regiona lizmus uniós alapelve lehetővé tenné Székelyföld önálló eurorégiókénti működését.Az Unió számos okból elutasító, vagy legalábbis közömbös a nemzeti kisebbségek kérdésköre iránt, a vonatkozó jogszabályi háttere és intézményrendszere is hiányzik. Az európai birodalomépítés jelentős állomásának tekinthető Lisszaboni Szerződés is csupán általános értelemben rendelkezik a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartásáról, nincs szó azok garanciáiról, vagy éppen a kollektív jogokról.

„A csatlakozással növekedni fog a jogbiztonság, az Unió majd kordában tartja a kádári- antidemokratikus reﬂexekkel működő balliberális kormányokat, kiegyensúlyozott jogállammá válhatunk” – hitegettek minket. Ezzel szemben 10) az emberi jogok válsághelyzetbe kerültek: a politikai szabadságjogok (gyülekezési és egyesülési jog, a véleménynyilvánítás szabadsága) gyakorlóit állandó jelleggel hatalmi atrocitások érik, futószalagon hurcolják meg a kormány ellen tiltakozókat. Ennek legvéresebb megnyilvánulását 2006 őszén tapasztalhattuk, amikor a gyurcsányi hazugságbeszéd napvilágra kerülését követően a kormány karhatalmi eszközökkel fojtotta vérbe az országot mozgósító tiltakozási hullámot, több száz embert megsebesítve, megkínozva, fogságba vetve és megalázva. Az Unió nem tudott hatékonyan fellépni a jogsértések megféke zése és a bűnösök felelősségre vonása érdekében.

A "budapesti fojtogató" Bencze József országos főkapitány volt. [Gyurcsány "csak" a parancsot adta.] Az előb bivel viszont Morvai Krisztina - még civil jogász korában - paktumot kötött. [Ez ihletett "A Morvai jelenség" c. művem" megírására...]

Teljes mértékben elhallgatták a csatlakozást vakbuzgó sággal erőltető parlamenti pártok azt, hogy a nemzeti önállóság egy jelentős részéről le kell mondanunk. A Szovjetunió birodalmának részeként elszenvedett alávetettségünket követően a függetlenség önkéntes feladására kényszerítették az országot. Miután vissza nyertük legbecsesebb értékünket, a szabadságunkat, ezt a szabadságot és függetlenséget áldozták fel az európai uniós csatlakozás oltárán. S mi az ami az ígéretekből, jóslatokból mégis valóra vált? Catherine Samary francia közgazdásznak még a bővítés előtt a firenzei Európai Szociális Fórumon figyelmeztetésként felvázolt jövőképe: ha nem sikerül közösen fellépni a neolibera lizmus ellen és az EU demokratizálódásáért, akkor 11) az EU gyarmatosítani fogja Kelet-Közép-Európát. Ki kell mondunk: sajnos megtörtént.

Richtig! De akkor miért töri magát olyannyira Morvai Krisztina az Európai Parlamentbe? Ismét kérdem, mit remél jóvátenni, megvál toztatni? A szó akkor se' veszélyes fegyver ha az ő ajkáról csöröm pöl. Az ember, amikor ekkora gáz van, azt gondolná, hogy Morvai
- a forradalom nemtőjeként - a hazafiak élére áll és irány a Bastille... [istenemre, jól is állna neki ez a póz!] Dehát erről szó sincs. Más a furmány! Erről lentebb.

A parlamenti pártok között nincs lényegi különbség uniós ügyekben, mindegyik deklaráltan és egyes döntései által bizonyítottan is a jelenlegi EU elkötelezett híve. Az alkalmankénti halvány kritika is annak jegyében fogalmazódik meg, hogy ennek az EU-nak nincs alternatívája. A csatlakozási feltételek súlyosan sértették a nemzeti érdekeket, és hátrányosan megkülönbözető jellegük miatt nem feleltek meg az Európai Unió saját alapelveinek sem. Az egymást követő kormányoknak közös a felelősségük az előnytelen csatlakozási feltételek elfogadásáért. Az Orbán-kormány elsődleges célja az eminens tanulónak kijáró dicséret megszolgálása volt, ezért kemény tárgyalások helyett élen járt az egyes tárgyalási fejezetek mielőbbi lezárásában. Megnyil vánult ez a termelhető mezőgazdasági termékek mennyiségének számos esetben életszerűtlenül alacsony szinten történő meghúzásában. Sor került önfeladó módon a termőföld kérdésének a tőke szabad áramlása keretében történő tárgyalására, a nemzeti elbánás elvének kikötése nélkül. Ezt kemény nemzeti földtörvény megalkotásának ígéretével igyekezett ellensúlyozni, amit aztán nem tartott be. A külföldiek földtulajdon szerzésére vonatkozó törvényt így már az MSZP-SZDSZ többségű parlament alkothatta meg néhány nappal a csatlakozás előtt – helytartókhoz méltó szolgalelkűséggel. Ugyanez a kormány véglegesítette 2002 decembe rében a sorsdöntő koppenhágai tanácskozáson a megalázó és méltatlan pénzügyi feltételeket (Pl. a lengyelek ekkor még legalább további 1 milliárd euró közvetlen kiﬁzetést kiharcoltak, a területalapú agrártámogatásuk pedig nem 25, hanem 50%-ról indult.) A határon túli magyarság érdekeinek képviselete terén a magyar politikát a formális rendszerváltozás óta irányító pártok bizonyítványa épp olyan gyenge, mint a magyar élet egyéb területein. A kezdetektől egyenrangú külpolitikai célként („hármas prioritásként”) fogalmazták meg az uniós csatlakozás mellett a jószomszédsági politikát és a határon túli magyarok érdekeinek képviseletét. Ez az állítólagos egyenrangúság a valóságban a birodalmi betagozódás céljának mindenek felettiségét jelentette, melynek érdekében elengedhetetlennek tartották a jó viszony látszatának fenntartását a szomszé dos, úgyszintén az unióba törekvő államokkal, s történt mindez az elszakított nemzetrészek rovására. Vagyis a nemzetpolitikailag legjelentősebb cél a fontossági sorrendben leghátulra került. Ebben túlnyomó a poszt kommunista-balliberális erők felelőssége, akik váltakozva közömbösen, illetve ellenségesen viszonyulnak az elcsatolt magyarokhoz. Soha el nem évülő bűneik közül legsúlyosabb az állampolgárság kiterjesztéséről döntő népszavazás NEM-kampánya. De a parlamenti jobboldalnak is bőven akad szégyellnivalója: a Duna elterelé sének eltűrésétől egészen Románia uniós csatlakozásának feltétel nélküli megszavazásáig, mely az erdélyi magyarság kezéből a legfontosabb kártyalapot ütötte ki. Az állampolgárság kiterjesztésével pedig elejét lehetett volna venni a december 5-ikei traumának. A tüneti kezelésként – éppen a magyar állampolgárság kiterjesztése és az önrendelkezés jogának követelése helyett – alkalmazott félmegoldásokat, mint amilyen a Magyar Állandó Értekezlet intézménye vagy éppen a státusztörvény, a posztkommunista-globalista kormá nyok, ha kellett, nemzetközi segítséggel, játszi könnyedséggel felszámolták. A délvidéki és kárpátaljai magyar ság számára pedig, a schengeni határokon kívül esve, az anyaországgal való puszta kapcsolattartás is hatalmas nehézségekbe ütközik, költséges és megalázó vízumkötelezettségnek és hivatali packázásoknak kiszolgáltatva. Számukra végképp semmi előnyt nem hozott a csatlakozás. Az Unió működését és így Európa népeinek jövőjét meghatározó alkotmányról a parlamenti „egypárt” a népszavazást elvetve, közösen döntött. (A népszavazás kiírásának az Alkotmány csak annyiban lehetett akadálya, ahogyan a csatlakozási szerződésről – mint nemzetközi szerződésről – tartott népszavazást is megelőzte egy rövid módosítás beiktatása az alaptörvénybe.) Az EU-alkotmányra az Európai Parlamentben minden magyar képviselő igennel szavazott – miközben például a cseh és a lengyel képviselők többsége nem támogatta azt. Gyurcsány Ferencnek sikerült a lisszaboni EU-csúcstalálkozón tett szolgai ígéretét megtartania: a holland és a francia népszavazáson elbukott európai alkotmány helyébe antidemokratikus módon lépő Lisszaboni Szerződést elsőként a magyar parlament ratifikálta. Az egyetlen helyes út a népszavazásra bocsátás lett volna egy olyan országban, ahol az unió közvélemény kutató intézménye által végzett felmérés szerint a lakosság mindössze 31%-a értékeli egyértelműen hasznot hozónak a csatlakozást. A szerződés törvénybe iktatásához kétharmados szavazati arányra volt szükség, s ehhez a sebtiben történő eljáráshoz a Fidesz sajnálatosan – de már nem meglepő módon – úgy adta meg támogatását, hogy képviselői a mintegy 300 oldalas és 17 másik szerződésre hivatkozó dokumentumot nyilvánvalóan még nem is tanulmányozhatták. (A lengyel példa a Lisszaboni szerződés kapcsán is megemlítendő: az Egyesült Királyság mellett 18 ők is elérték, hogy az alapjogi charta náluk sem lesz kötelező érvényű.)

Az Európai Unió antidemokratikus és bürokratikus működésnek bírálatával, sőt annak megállapításával, mely szerint a bővítés során az új országokat nem egyenrangúként vették fel a Tizenötök, meglepő módon brüsszeli képviselőink közül is többen egyetértenek, csak éppen pártjaikhoz hasonlóan dogmaként jelentik ki: ennek az EU-nak nincs alternatívája. Ezért szükségesnek tartjuk a mai Unió működésének elemzése mellett annak a valós alternatívának a felvázolását, amit a Jobbik Magyarországért Mozgalom – több európai párthoz és EU-parlamenti frakcióhoz hasonlóan – kiútnak tekint.

A II. világháború után a nyugat-európai államok intézményes együttműködése gazdasági téren 1951-ben hat ország részvételével az Európai Szén- és Acélközösség megalapításával indult meg. A továbblépést az 1957-es Római Szerződés, az Európai Gazdasági Közösség (a Közös Piac) létrejötte jelentette, amely a következő három évtizedben 12 tagúvá bővült. A minőségi változást, a döntő lépést a politikai unió megte remtése érdekében az 1992-ben hatályba lépett Maastrichti Szerződés jelentette. Ekkor indult el az a folyamat, amelynek eredményeként a brüsszeli központi hatalom ma az európai lakosok mindennapjait közvetlenül érintő döntéseket hoz, rendkívüli mértékben csorbítva az egyes országok önrendelkezését. Erről a ma létező EU-ról kimondhatjuk, hogy antidemokratikus, bürokratikus, korrupcióval terhelt, neoliberális elveket érvényesítő, államok felett álló képződmény. Antidemokratikus, mert a működését meghatározó, az elbukott európai alkotmány helyébe lépő Lisszaboni Szerződést népszavazásokon kinyilvánított népakarat ellenére fogadta el Európa politikai elitje. 12) Antidemokratikus, mert a legfőbb döntéshozó testülete, a Bizottság gyakorlatilag kinevezett és nem demokratikusan választott tisztségviselőkből áll.

Ez a megállapítás fentebb már megtörtént. Az ismétlés csak azért figyelemerte méltó, mert igazolja: nem elszólásról van szó.

Nem érvényesül a hatalommegosztás klasszikus elve, a Bizottság az Unió kormánya, tehát a végrehajtó hatalmat gyakorolja, a törvénykezdeményezés monopóliuma is az övé, és részben bírói feladatot is ellát (büntet). A parlament jogköre korlátozott, még a törvénykezdeményezés jogával sem élhet, módosításait pedig csak bonyolult procedúrával, a Miniszterek Tanácsával egyeztetve fogadtathatja el. Bürokratikus, mint minden központilag irányított birodalom, amelyik döntéseit egy kaptafára, az alattvalóktól távol, azok döntéshozatali jogait elvéve hozza meg. A brüsszeli, felduzzasztott adminisztráció külön kasztként működik, a maga szabályait kénysze rítve Európa lakosságára. Korrupcióval terhelt, aminek eklatáns példája a Jacques Santer vezette bizottság korrupció miatti kollektív lemondása volt (1999). Az Unió számvevő intézményének vezetőjét pedig azonnali hatállyal eltávolították tisztségéből, amikor súlyos pénzügyi visszaélések leleplezésére készült. Lépten nyomon hallunk híreket a képviselők szabálytalan költségfelhasználásáról is. Az Európai Csalás ellenes Hivatal (OLAF) évente több száz korrupciós ügyet tár fel. Az uniós költségvetés százalékokban mérhető, nem elhanyagolható része az Unió számvevőszékének adatai szerint nem tiszta csatornákon távo zik. Az EU neoliberális elveket képvisel az emberi jogok terén és a gazdaságpolitikában is. Elfogadja és a tagállamoktól elvárja, hogy az egynemű pároknak a házasság és a gyermekek örökbefo gadásának teljes jogát biztosítsa, ezzel a hagyományos család felbomlását igyekszik elérni. A bevándorl ással szembeni fellépést xenofóbiának, a cigányság esetében a törvények betartatását, a pozitív diszkri mináció elvetését pedig rasszizmusnak bélyegezi. A brüsszeli gazdaságpolitika deklaráltan az egységes piacon alapul, ugyanakkor adminisztratív szabályozó eszközökkel és kvótákkal ezt eltorzítják – elsősorban az újonnan csatlakozott országok kárára. A bizottság döntéseit mintegy 1500 aktív szakértői csoport készíti elő amelyben megha tározó szerepük van a multinacionális vállalatoknak. Az európai gazdaság irányításában tehát alapvető befo lyással bírnak a multinacionális társaságok. A brüsszeli szabadságfogalom középpontjában a tőke szabad áramlása áll, ez pedig a globalizációt erősíti, szemben a nemzeti közösségek szabadságának kitelje sítésével.

Az EU – amelyik már ma is államok felett álló képződmény – a Lisszaboni Szerződés alapján egységes jogalannyá válna, lehetővé téve egy európai szuperállam létrehozását. 13) Az Unió olyan mértékben lehetetleníti el a tagállamok önállóságát, a nemzeti parlamentek szerepét, hogy az egyes országok lényegében tartomány nyá degradálódnak. (Az EU-jog a magyar parlament törvényhozása nélkül is kötelezően behatol a jogrendünkbe. A Habsburgok „csak” három terület önálló döntési jogát vették el. Az EU hármat hagy meg – legalábbis papíron.) Az Európai Bíróság világosan leszögezte egyik ítéletében: „az unió joga felette áll minden vele ellentétes nemzeti jognak, beleértve az alkotmányokat (!) is.”

A regionalitás esetében követendő példának tekinti az önálló döntéshozó testületekkel (kormány, sőt helyi parlament) bíró régiókat. Ezzel valójában a nemzetállamok erodálása a célja, hiszen így Brüsszelhez a régiók nem a nemzeti kormányokon keresztül kapcsolódnának. (Persze a magyarság ezen alapuló autonómia törekvéseit az Unió – ellentmondva saját elveivel – már nem támogatja.) Az Unió számos jelét adta annak, hogy nem áll szemben az amerikai központú pénzügyi-gazdasági globalizmussal, hanem annak közvetítője a tagállamok felé. Valery Giscard d’Estaing, az alkotmánytervezetet kidolgozó konvent vezetője egyenesen úgy fogalmazott, hogy az EU az USA-nak nem riválisa, hanem megbízható, együttműködő partnere kell, hogy legyen. Ennek jegyében felel meg Brüsszel egyre inkább a WTO kívánságainak, és többek között engedélyezi Amerikából génkezelt 20 mezőgazdasági termékek behozatalát, sőt európai termesztését. (Leleplező volt a CIA-repülőgépek európai, törvényellenes leszállásai körüli botrány is, amelynek során az EU magas szintű képviselői hazudtak a vizsgálatot végző parlamenti bizottság tagjainak, illetve megtagadták a válaszadást.) 14) Jelenleg Európában birodalom építése zajlik reform álnéven.

Ezért kell a toronydaru kezelőfülkéjébe felmászni?

Az eredetileg hat országot és 170 millió lakost tömörítő Unió a legutóbbi tagfelvételekkel 27 országra bővült, amelynek félmilliárd lakosa van, akik 22 különböző nyelvet beszélnek. Ma az Unió soknemzetiségű birodalomhoz hasonlít, maga José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke mondta ezt 2007-ben egy sajtóértekezleten. A birodalom definíciószerűen olyan állam, amely számos etnikailag, kulturálisan különböző nép felett uralkodik, és uralmát, legalábbis részben, erővel tartja fenn. E definíció pontosan ráillik az Európai Unióra, mert: népessége valóban igen vegyes, szinte minden országban más nyelvet beszélnek; az Unió fenntartása részben szintén erővel, mindenekelőtt gazdasági nyomással történik (a kvóták túllépését bírsággal sújtják, tilos a hazai ipar és gazdaság közvetlen támogatása, a költségvetési hiány túllépése az eurózónában csillagászati mértékű bírságot von maga után); - hasonlóan más, a történelemből ismert birodalmakhoz, az Unió is terjeszkedik;- az Unió irányítása sem demokratikus eszközökkel történik.

A téves axióma: a jelenlegi EU-nak nincs alternatívája. A helytálló kijelentés: Európa népei együttműködésének nincs alternatívája. Ez nem a Jobbik Magyarországért Mozgalom sajátos felfogása, csak Magyarországon tűnik annak. Az úgynevezett euroszkeptikus vagy inkább eurorealista felfogást más országokban parlamenti pártok, vagy – mint Csehországban – maga az államfő képviseli. 15) Talán érdemes Habsburg Ottó egy korábbi írását is idéznünk: „A kisállamok szálkák az uralkodó bürokrácia szemében. Nem hagyják magukat könnye dén egységesíteni, zavarják az egyetemes szabványosítás tervét, és miután nem felelnek meg az új hűbérurak nak,el kellene tűnniük… Érthető tehát, hogy a kisebb országok népeinek gondot okoz saját jövőjük, és Európát gyakran 'szkeptikusan' szemlélik.”

Köztudott hogy a Habsburgok, míg dinasztia voltak, mennyire szívükön viselték a kisállamok, ill. a nemzetisé gek önállósági törekvéseit. Kossuth forradalmától például a románok önállóságát féltették. Ezért szerveztek a Kamarilla ügynökei magyarellenes pogromokat Erdélyben, pl. Mádéfalván és Nagyenyeden. Egy Habsburg idézetet idepöttyenteni nagy marhaság volt, akárki tette. A kapitális baromság azonban nem ez. hanem a folytatás: a kissebb országok népeinek "szkepticizmusa". [Lásd lentebb.]

Európa lakói nem kívánnak egy birodalom részesévé válni. Felmérések szerint például Angliában a lakos ság kilencven százaléka utasítaná el a birodalmi politikai berendezkedést szentesítő Lisszaboni Szerződést, ha szavazhatna róla. Egy korábbi magyarországi felmérés is azt mutatta, hogy a megkérdezettek hetven száza léka a nemzetállami együttműködés és nem egy egységes birodalom vagy föderatív állam mellett tenné le a voksát. Az emberek megértik az együttműködés szükségességét, de - csak olyan formákat támogatnak, amelyek nem járnak a nemzeti szuverenitás olyan alapvető csonkítá sával, mint amit az alkotmány vagy a Lisszaboni Szerződés tartalmaz; - a demokráciát valóban európai értéknek tekintik, ezért nem akarnak olyan államformákban élni, amelyeknek a politikáját nem tudják befolyásolni, ahol közhelyszerű tény a szakértők által egybehangzóan az Unióra ráolvasott demokratikus deficit;- nem akarják feladni a második világháború után felépített európai szociális modellt, ezért elutasít ják az Uniót jellemző neoliberális politikát, amelyet a legújabb szerződések alkotmány rangjára akarnak emelni. Már a csatlakozási feltételeket megha tározó 2002-es koppenhágai csúccsal párhuzamosan megtartott civil szervezetek tanácskozásán megszü letett ún. Koppenhágai Kiáltvány is alternatívát jelölt meg az akkor formálódó, 25 tagországú Unióval szemben. E dokumentum célként a népek, nemzetek Európáját jelölte meg, a jelenlegi EU-t a gazdasági és politikai elit projektjének titulálva. Az EU szabályozó eszközei közül néhány olyan mechanizmussá vált, ami meghami sítja a piacot, és így sok fejlődő ország számára vált destruktívvá. Ezt tovább súlyosbították a bővítési tárgyalások eredményei, mivel azok valójában diktátumoknak az új tagországokra kényszerítését jelentet ték. Meg kell szüntetni a nemzetközi konszernek meghatározó befolyását az EU politikai döntéseire. Ezek a Bizottsággal szorosan együttműködve a fő szószólói a gazdasági ultra-liberalizációnak és a közszolgáltatások privatizációjának. Hatalmas befolyású lobbirendszer működik Brüsszelben, amellyel a nemzetközi cégbirodalmak polipszerűen fonják körbe az uniós döntéshozatal minden színterét. Létrejött, mint egy új kaszt, az eurokraták szilárd szövetségi rendszere, amely átível az Európai Parlament nagy frakcióin is, mivel az európai szocialisták és néppártiak (utóbbihoz tartozik a Fidesz) határozott egyetértésben vannak az Unió jelenlegi irányának helyessége tárgyában. Közösen lépnek fel, antidemokratikus eszközökkel (például frakciólétesítési feltételek szigorítása) azon erők kel szemben, amelyek a Nemzetek Európájáért, a szabad és független nemzetek kölcsönös előnyökön alapuló együttélésének modelljéért küzdenek. 16) Ezekkel az ún. 'euroszkeptikus erőkkel kíván a Jobbik az Európai Parlamentben közösen fellépni' Aki népboldogító programok írására adja a fejét, jól teszi, ha idegen kifejezéseinek megválogatásához, fellapoz za az idegen szavak értelmező szótárát. Ezekben a szkepticizmus mint "a hitetlenkedő, mindenben kételkedő, semmiben sem hívő" emberi magatartás van körülírva. Amúgy ez a tulajdonság jellegzetesen olyan értelmiségi körök világszemlélete, akiket Lenin elvtárs és Hitler (!) egyaránt "intellektuelleknek" aposztrofáltak. [Egyszer, merő unalomból - ill. hülyeségből, kigyüjtöttem egy csomó Lenin és Hitler idézetet. Majd, hasonlóságukat látva, összekevertem őket. Képzeljék, egy hét mulva nem tudtam a cetliket szerzők szerint szétválogatni...]

Nos a "szkeptikus" értelmiségi a társadalmak rákfenéje. Nálunk meg pláne. A program szerzőjének pedig rá kellene döbbennie: túl magas labdákkal játszik.

A Jobbik ugyanis nem szkeptikus! Határozottan tudja és mondja, hogy az EU úgy rohadt, ahogy van. Ehhez képest miért és mire akar "szkeptikusokkal" összefogni? Egyáltalán, kik ezek a szkeptikusok? Habsburg Ottó azt mondja [l. fent] a "kissebb országok népei". Ugyan kikre gondol? Csak nem az Osztrák Birodalom egykori alattvalóira? Vannak ugyebár szerbek, szlovének, horvátok, szlovákok, románok, stb. Egyikük - másikuk a "Kis-Antantba" tömörült a "magyar veszéllyel" szemben, az első világháborúban elrabolt magyar területek megtarthatása érdekében. Ez a társaság épp most szerveződik újjá. Szkeptikusak tehát velünk szemben, de kik közülük az "euroszkeptikusok"? És kikkel óhajt - az EU ellen - a Jobbik összefogni?

Amúgy Habsburg Ottót mindíg úgy emlegettük, mint európai bennfentest, aki segít nekünk abban, hogy szalonképesekké váljunk, azaz kilépjünk a bőgatyából és lemondjunk a fütyülős barackról. Most meg euroszkeptikus? Mi a fene van itt? Kész agyrém ez az egész!

a kontinens országai nak új alapokra helyezett együttműködéséért, a Nemzetek Európájának megvalósításáért. A jövő Európájá nak nyitottnak kell lennie az együttműködés rugalmas formái, a kivételek iránt, a népek önrendelkezési joga alapján. A demokrácia megköveteli a nyilvános, kritikus vitát, választott politikai vezetőket, azok elszámoltatha tóságát. A föderáció sok jelét felmutató irány, egy jövőbeli európai szuperállam, elvetendő. Az önrendelkezés hez való jogot az ENSZ határozatokkal összhangban minden nemzet számára biztosítani kell. A Jobbik Magyarországért Mozgalom egy ilyen elveken alapuló európai együttműködés mellett kötelezi el magát, ezt kívánja képviselni az Európai Parlamentben. A közvélemény-kutatások, az uniós alkotmányt és a helyére lépő Lisszaboni Szerződést elvető népszavazások is ennek az útnak a helyességét támasztják alá. Akik pedig kétségeket ébresztenek egy ilyen együttműködés realitásával kapcsolatban, azok számára a választ a múlt alapján is megadhatjuk: a Maastricht előtti Európában a hangsúly a kölcsönös előnyökre épülő gazdasági együttműködésen volt, nem pedig egy európai szuperállam létrehozásán.

Az 17) Európai Unió jövőjének alakításában való részvétel, ezen belül a magyar célok megfogalmazása és érvényesítése nem valamiféle külpolitikai, integrációs kérdés, hanem mindennapi életkörülményeinket, valamint nemzetként való megmaradásunkat meghatározó feladat.

A természet [teremtő] egyetlen élőlényt ruházott fel azzal a rendkivüli képességgel, hogy a testtömegét több szörösen meghaladó szarmennyiséget galacsinná formálva hazagörgessen, majd táplálékként, alomként hasznosítva, biztosítsa fajának fennmaradását. A "galacsinhajtóról" [alias ganajtúró] van szó. Ilyesfajta feladatra más állat nem vállalkozik, mert ösztöne eltanácsolja ettől. A homo sapiens sapiens már nem rendelkezik ilyesfajta ösztönös gátlással. A józan eszére kellene hall gatnia. Ha ezt tenné, nem tűzne ki és főleg nem hirdetne erejét sokszorosan felülmúló, vagy meg vaósíthatatlan célokat, programokat.

Az életkörülmények befolyását természetesen félrevezető arra a kérdésre leszűkíteni, hogy a nemzetgazdaság mekkora összegű brüsszeli támogatáshoz juthat, azt melyik kormány hogyan használta vagy használná föl. Ennél tágabban kell megvizsgálnunk, hogy az egyes területeken milyen előnyben részesülünk, és milyen hátrányt kell elszenvednünk, hogyan lehetne eredményesebben érvényesíteni a magyar érdeket a jelenlegi rendszerben is, s melyek azok a lényeges kérdések, amelyek a jelenlegi Európai Unió keretein belül nem oldhatók meg. A következőkben a nemzetstratégia szempontjából lényeges területek helyzetét áttekintve határozzuk meg azokat a legfontosabb teendőket, amit a Jobbik Magyarországért Mozgalom megvalósítandó programjának tekint – itthon és uniós szinten.

A trianoni békediktátum ellen reménytelen helyzetben az utolsó percig küzdő Apponyi Albert szavaival valljuk: „A magyarságot papíroson el lehet tüntetni, meg lehet kísérelni más eszközökkel a kiirtását és megfélemlítését, de az a magyarság ma még megvan, és amíg él, elévülhetetlen jogot formál a nemzeti léthez, amelyről soha és semmilyen körülmények között sem fog lemondani.”  A trianoni diktátum óta magyar nemzetpolitika nem létezhet a határainkon kívül élő nemzetrészek érdekeinek képviselete, jövőjének tervezése nélkül. Ez a feladat részben erkölcsi természetű: még ma is minden megszülető magyarnak közel 25 százalék esélye van rá, hogy idegen állam polgára legyen, amelyik beolvadásra vagy éppen elvándorlásra készteti, jogaiban, életlehetőségeiben korlátozza. A másik háromnegyed – e szempontból – szerencsésebb sorsúra mindez kötelezettségeket is ró, a nemzeti szolidaritás elve alapján. Az erkölcsi parancson túlmenően is könnyen belátható az egymásrautaltság: a globalizáció nemzeteket roncsoló folyamatának a magyarság nagyobb erővel állhat ellen, ha nem hagyja veszni a vele közös vérségű, anyanyelvű, történelmű és egyszokású milliókat. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a két világháborút követően a rovásunkra megjutalmazott szomszéd népek több évszázados törekvése a 18) magyar nép "szállásterületének" folyamatos csökkenté se... Szerfölött érdekes ennek a kifejezésnek a tudatalattiból való felbukkanása. Tudjuk, hogy a[z újra] meghódí tott Kárpát medencét a törzsek mint "szállásterületeket" jelölték ki és osztották fel maguk között. E szállásterü letek "folyamatos csökkentését", majd megszüntetését a német lovag - "magyar" király I. István végezte el, tűz zel vassal írtva a "lázadókat". A judeokeresztény Európa most ugyanerre készül, más módon. A Jobbik pedig a szentkorona eszmére esküszik... s ezzel állami befolyásuk további kiterjesztése a Kárpát-medence belseje felé. Amennyiben sikerrel számolják fel a területükön élő magyar közösségeket, a maradék magyarhon lakói is védtelenebbé válnak. Az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai nemzetrészeink erősítése tehát nem csak e közösségek túlélését segíti, hanem az egész nemzet önvédelmi, népesedési és gazdasági kilátásait is nagyban javítja. Mindezek alapján fontos a program alaptételeként rögzíteni: a Jobbik az Európai Parlamentben sem csak a Magyar Köztársaság állampolgárainak, hanem 19) a Kárpát-medence valamennyi magyarjának az érdekében kíván fellépni, együttműködve a magyar érdekekért küzdő határon túli magyar képviselőkkel is.
Ez már nem is célzás, hanem találat, sőt telitalálat! A méltóságos Tőkés László püspök úrról van szó. Mi sem természetesebb, minthogy ők majd egy követ fújnak odakint. De merre gördül majd az a kő? Azt már látjuk, hogy Orbán erdélyi vendégszereplései - püspöki asszisztencia mellett - egy, máris mérhető, eredménnyel járnak: a Vasgárda szellemét élesztgetik... Szép dolog persze kiállni Erdélyért. Ami engem illet. '89-ben előbb gyógyszert, majd egy teljes sebészi műtőberendezést szállítottam a Temesvári III. sz. Klinikának. Bárány Feri fősebész [későbbi egészségügyi miniszter] ezért egy liter szilvapálinkával és egy lyukas román zászlóval, Tőkés püspök úr pedig egy fénykép hátuljára írt köszönettel jutalmaztak. A pálinkát és a zászlót ellopták tőlem. A Tőkés köszönetet pedig mint "becsület csekket" be akartam később váltani a püspök úrnál [persze nem magán célra...]. A püspök úr azonban nem számítolta le a csekket. Sajátkezüleg felirt mailcímére írott levelemre pedig nem válaszolt. Majd, a szállítmányokért, a Máltai Szeretetszolgálat kapott egy köszönő levelet, amelynek a kegyes misszióhoz semmi köze sem volt... '90.ben is jártam Erdélyben Tóth Károllyal az MTV riporterével és Antal István kamerakezelővel. Bejutottunk a román hadsereg által körülzárt Marosvásárhelyre. Ez nem volt elég. Az az ötletünk támadt, hogy a kamerával bemegyünk a Vatra Romanesca tüntetés kellős közepébe. Ehhez Tóth Karcsinak nem volt kedve. Nekem volt... Már a cél közelében voltunk, amikor észrevették a kamerán az MTV emblémáját. Nem szaporítom a szót. Elkezdtünk kifelé furakodni. Én a hátvéd szerepét töltöttem be, így engem rugtak seggbe. Ennek [hogy ezzel megúsztuk] jobban örültem, mint a temesvári pálinkának, ill. zászló nak. Ez az én erdélyi mérlegem... Azóta nem járok feléjük.
A további sorvadás, fogyatkozás, jövővesztés csak bátor és a nemzetérdek iránt elhivatott anyaországi politizálással állítható meg, mely szakít az eseménykövető, a cselekvés alóli kibúvókat kereső eddigi gyakorlattal. Hatékony nemzetközi jogi elvárás- és szankciórendszer hiányában a magyar külpolitika elsőrendű célja kell legyen, hogy Magyarország számára védőhatalmi státuszt fogadtasson el a tőle elszakított, szülőföldjükön őshonos magyar közösségek felett. Ez lehetővé tenné, hogy – amint azt Ausztria tette az első világháború után Olaszországhoz csatolt Dél-Tirol érdekében – Budapest a határon túli magyar közösségeket ért jogsértések és egyéb sérelmek esetén kellő jogalappal lépjen fel a nemzetközi fórumok előtt, illetőleg képviselje érdekeiket. Meg kell értetnünk, és el kell fogadtatnunk Európával, hogy az ezer évig közös államiságban élő magyar milliók sorsa és helyzete nem hasonlítható a más kontinensekről néhány évtizede bevándorlókéhoz, vagyis kisebbség és kisebbség között nagy eltérések vannak. Amennyiben ez a megkülönböztetés a jogi szabályozásban is teret nyer, akkor nem kell attól tartani, hogy az őshonos közösségek önrendelkezési igényeinek figyelembevétele a nyugat-európai status quo felborulását eredményezi.  Látni kell, hogy a nemzetállamok és a nemzeti öntudat képezik az Unió által is közvetített globalizációs folyamat fő akadályát, ezért a legnagyobb veszély a nemzeti közösségeket fenyegeti. Az Európai Unió rendszere jelenleg nem tartalmaz semmilyen megoldást arra, hogy a kisebbségi sorba kényszerített nemzeti közösségek hogyan boldoguljanak, hogyan jussanak el arra az őket megillető önrendelkezési szintre, amelyeket egyébként a nemzetközi egyezmények előírnak. 20) A Jobbik a "szövet séges erőkkel" Könyörgöm, kik ezek? A fenti "euro-szkeptikusok" (?), vagy a határon túli, ugyancsak Nyugat Európa felé csörtető, képviselők? Erre is gondoltam, amikor a "fércmű" kifejezést ráhúztam a Programra. A képviselő társak ugyanis sem a szó köznyelvi, sem politikai értelmében nem "erők". Egyébként lelki szemeim
előtt már megjelent egy csoportkép amely "magyar" EU képviselőkről készül majd. Beh' jól mutatnak majd együtt a régiek: Kósáné Kovács Magda, Kovács László, stb. és az "újoncok". Nem lesz ott kint semmiféle diszkrepancia, hisz előbb - utóbb összenő, ami összetartozik. azon szeretne dolgozni az Európai Parlament ben, hogy ez a helyzet megváltozzon.   A Jobbik vallja, hogy a nemzetpolitikai fordulathoz mindenekelőtt idehaza kell a rendet helyreállítani, a magyar államot visszahelyezni történelmi szerepébe, s ezzel erős támaszt és jövőképet nyújtani a trianoni határokon kívülre szakadt honfitársainknak. E főcél mellett azonban az Európai Unió intézményi keretei között is minden lehetséges eszközt meg fog ragadni a magyar érdek érvényesítésére, az Európai Parlamentbe jutó képviselőit is ennek szolgálatába állítja, a következőkben felsorolt célokat tűzve ki számukra. A magyar ügy európai közbeszédbe terelése   A magyar politika – s tegyük hozzá: a határon túliak pártjai – máig képtelen volt illetve valójában meg sem kísérelte az európai közélet megoldandó kérdései közé bevinni az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai nemzetrészeink ügyét. A kétségkívül meglévő közöny nem mentség a restségre, a megalkuvásra, az elszalasztott lehetőségekre. A trianoni békediktátummal elcsatolt magyarok jogfosztottságának az európai közvéleményben történő tudatosítása a helyzet megváltoztatásának első és megkerülhetetlen lépése. 21) Az önrendelkezési törekvések feltétel nélküli támogatása. Nem csak a regnáló anyaországi politikai elit, de a határon túli magyarok érdekképvise leteinek nagy része is alkuk foglya, külső elvárásoknak igyekeznek megfelelni saját közösségük építése helyett. Mikor Marosvásárhelyre mentünk [lásd fent] megálltunk Kolozsváron, az ottani magyar televízió szerkesztőségénél és segítségüket kértük ahhoz, hogy a Vatra Romanesca marosvásár helyi központját felhívhassuk. [Tóth Károly az oroszlánnal a barlangjában akart riportot készíteni...] Az össze köttetés nem sikerült. Ennek oka a kolozsváriak hímezéséből - hámozásából nem derült ki. [Részben ennek köszönhettem a seggberugást...] E "műszaki hiba" oka csak Marosvásárhely alatt derült ki, amikor arra vártunk, hogy a harckocsik rést nyissanak. A magyar szót hallva ugyanis mellénk csapódott egy erdélyi ma gyar (!) cigány és elmesélte, hogy pár nappal azelőtt az egyesült magyar és [magyar]cigány erők rohammal visszavet ték Marosvásárhelyet és szétverték - többek között - a Vatra Romanesca székházát is. Ezért nem volt telefon... Azt viszont már mástól hallottam, hogy a magyarok derék-hada az egyik szálloda borospincéjében kötött ki és italba fulladt a harci kedv is. Igaz is, inkább a bor folyjon, mint a vér. Visszafelé utaztunkban megint betértünk a televíziósokhoz, meg az egyik magyar újság szerkesztőségébe. Nos ott a következőket kötötték a lelkünkre. Hassunk oda (?), hogy a magyar média ne sugározzon uszító hülyeségeket - a Kossuth Rádióról volt konkré tan szó - mert elég az adásban egy rossz mondat és másnap magyarok tucatjait verik meg, öntik le, stb. Emiatt a "budapesti bátorságot" nem díjazzák. Gondolom, ma sincs másképp. Végezetül, az EU és kapcsolt részei a magyar érdekekért Morvai Krisztina szép szeméért nem fognak kiállni. Még egy epizód. Nagyváradon egy cse hóban anyázni kezdett velünk három tagbaszakadt részeg magyar. A kifogás az volt, miért nem megyünk már
őket felszabadítani, mellénk állnának keményen. Erre elmeséltem nekik, hogy 1944 márciusában egy este lát tam a Waf fen SS csapatait bevonulni Nagyváradra. [Ott laktam akkoriban.] Mikor reggel a Premontrei Gimnázi umba indultam, már ki volt épitve a katonai közigazgatás. Furcsa módon az alakulatok nevére is emlékeztem: SS-Scharf, SS-Müller, SS-Engelter, SS-Simon. Mesémet azzal fejeztem be: tudjátok, ha lenne néhány ilyen alaku lat... Megértettek! Persze bevonultunk mi Erdélybe, a Felvidékre és a Délvidékre is. Akkor azonban a Führer sza vatolta ennek zavartalanságát. Most az a helyzet, hogy a "művelt nyugat" legszivesebben sóval vetné be utá nunk a Pannon síkságot. Majd ha a zsidó lesz a szomszédjuk, lehet visszasírják még a nyilainkat is... De addig? Nagyrészt ennek köszönhető, hogy az autonómiakövetelések puszta megfogalmazása is gyermekcipőben jár. A Jobbik nem kíván a gyakran csak nevükben magyar pártokhoz igazodni, hanem készséggel támogat valamennyi önrendelkezési törekvést, mely az elcsatolt nemzetrészek cselekvő köreiben megfogalmazódik. Kollektív jogok beépítése az EU jogrendszerébe   Az állammal nem rendelkező, vagy államuktól elszakított ős honos közösségek fennmaradását, illetve gyarapodását az egyénre szabott emberi jogok nem képesek szavatolni. Nem csak azt kell biztosítani ugyanis, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek az önazonosságuk megőrzéséhez szükséges jogokkal rendelkezzenek, hanem azt is, hogy az ennek alapjául szolgáló intézményeket létrehozhassák, működtethessék, s a szükséges anyagi erőforrásokkal is rendelkezzenek. Ennek törvényi feltételrendszerét a nemzetiségek kollektív jogainak rögzítése jelentheti az EU joganyagában, mely hivatkozási alap lehetne a magyar önrendelkezési igények érvényesítésé re is. A megbukott Lisszaboni Szerződés esetleges újratárgyalása és szövegezése alkalmat kínál a kollektív jogok elismerése iránti ismételt fellépésre.Fellépés a sérelmet szenvedő magyarokért   Szerte a Kárpát medencében származása miatt sok magyar van erőszaknak, hátrányos megkülönböztetésnek kitéve. A jogtiprások, sérelmek sora a megvert felvidéki szurkolóktól, a bántalmazott délvidéki fiatalokon és a koncepciós perben összesen 61 évre ítélt temerini fiúkon át szinte a végtelenségig folytatható. 22) A Jobbik az ilyen ügyekben azonnal „fellármázná” az Európai Parlamentet és a közvéleményt, a megfelelő jogi fórumokon megküzdve az elégtételért, hogy az elkövetőkben tudatosítsa a jövőre nézve: „Ne bántsd a magyart!” Ennek érdekében a Jobbik támogatja egy olyan magyar jogvédő 'hálózat' kiépülését, és szorgalmazza uniós támogatását, amely képes hatékony segítséget nyújtani az elszakított területeken élő magyarság egyéni és közösségi jogainak megsértése esetén. A "Jobbik" Nyugat Európában nem kap képviseleti jogot. Lármafát sem állíthat fel. Reménybeli képviselője Morvai Krisztina természetesen felszólalhat az EU Parlamentben. Többször bizonyí totta, hogy lármázni igazán tud. E tehetsége azonban odakint nem lesz kamatoztatható. Ha visszaemlékeznek néhányan arra, hogy hány bosnyákot kellett tömegsírba lőni ahhoz, hogy a "békefenntartók" megmozduljanak, az a maga helyére tudja tenni a beigért lármázást. Ami a "jogvédő hálózatokat" illeti, Morvai Krisztina nagy dérrel dúrral távozott abból a jogvédő szervezetből [CJB], amelynek platniján politikai pecsenyéjét megsütötte. Ami a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot [NJSZ] illeti, a jelek szerint, Gaudi Nagy Tamást is jobban érdekli a remélt, esetleg beigért (?) közéleti karrier, mint a 'hálózatépítés'

23) Közös fellépés a 'sorstárs nemzetekkel' A Jobbik határozott világnézetű pártként értelemszerűen küzdőtársa valamennyi, a nemzeti érdeket a globalista beolvasztással szembeszegező erőnek, ez helyzetét az ún. euroszkeptikus pártok között jelöli ki. A sajátos magyar léthelyzet azonban más típusú szövetségek kötését is célszerűvé teszi. Az Európában kisebbségben más államok fennhatósága alatt élő nemzeti közösségek (baszkok, katalánok, írek, dél-tiroliak, korzikaiak stb.) saját pártokkal illetve képviselőkkel is szép számban jelen vannak az európai közéletben. A velük való együttműködést az esetleges ideológiai különbségek sem akadályozhatják, a közös fellépés hozzájárulhat az elnyomással sújtott nemzettársaink sorsának jobbra fordításához. Egy politikusnak patikamérlegre kell tennie szavait [ha ráadásul jogász is, akkor pláne]. Azt kell mérlegelnie, hogy milyen asszociókat kelt a hallgatókban, vagy az olvasókban. Sőt nem csupán az asszoci ációkkal, hanem "remininszcenciákkal" [szomorkás emlékekkel] is számolnia kall. A felsorostak közül pl. a baszkok, katalánok, a 'sorstárs' írek csupán nemzetiségi státussal bírnak, de nem ez a baj. A baj az, hogy a baszkok, katalánok és főleg az írek a spanyolokat, a franciákat és az angolokat óhatatlanul a robbantásokra, gyilkosságokra, egyszóval a terrorizmusra fogják emlékeztetni. Titokban az ember persze mindíg a gyengébb nek drukkol. A halálos játszmában pl. az írek játsszák a szimpatikus kis Jerryt, az angolok pedig a buta gonosz Tomot. Ám ha a Nagyasszony ilyen tervekkel lép be a Parlamentbe, esetleg ott is belenéznek a kézitáskájába, mint az Auchan (?) árúházban. Akkor aztán lártmázhat. Akkor most csináljunk gyorsmérleget. Az euroszkep tikusok és s 'sorstárs nemzetek' legjobbjai állnak majd csatsorba a Jobbik oldalán (?). Csakhogy van ám egy különbség. Az ír, baszk, katalán stb. fanatikusok képesek hitükért, szabadságukért ölni és meghalni. Morvaiért ki akar majd meghalni, valaki tán' a Gárdából?

Az állítás, mely szerint az Európai Unió jelenlegi rendszere, de különösen a Lisszaboni Szerződésben rögzítettek az egyes országok szuverenitásának megvonását jelentik, s azokat a brüsszeli központi hatalom tartományaivá degradálják, elsősorban a nemzeti parlamentek jogkörének megvonásával igazolhatók. Magyarország a Csatlakozási Szerződésben 24) számos területen elfogadta az Unió joghatóságát, vagyis az uniós jog közvetlenül behatol a hazai jogrendbe, magasabb szintű még az alkotmánynak titulált alaptörvé nyünknél is. Vagyis abban az esetben, ha a két jogforrás között ellentmondás áll fenn, a hazai jogalkalma zásban a közös jog felülírja az alaptörvényünket. Ez a helyzet a Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint elfogadhatatlan, nem mondhatunk le ilyen mértékben arról, hogy saját társadalmi viszonyaink törvényi szabályait magunk alkothassuk meg. Ezen a téren számos teendőnk van, olyan mulasztások pótlását is beleértve, amelyek nem a csatlakozásból adódnak. A legfontosabbnak a következőkben felsorol takat tekintjük. Ez már elvégeztetett [consummatum est].

Magyarországnak valódi alkotmányra van szüksége Mai alkotmányunk, a parlamenti demokrácia és a piacgazdaság feltételeinek megteremtése érdekében módosított 1949. évi XX. törvény nem tekinthető alkotmánynak, legfeljebb egy, a parlamenti pártok pillanatnyi megegyezésének, és sokszor a nemzetközi szervezetek (NATO, EU) igényei alapján állandóan toldozott-foltozott alaptörvénynek. A magukat büszkén rendszerváltóknak nevezett pártok maguk vállalták ennek preambulumában egy új alkotmány megteremtését, amivel azóta is adósak. 25) A Jobbik Magyarországért Mozgalom azt képviseli, hogy egy alkotmányozó nemzetgyűlés hivatott a magyar jogrend új alapokra helyezésére, a Szent-korona tanra épülő alkotmány kidolgozására és elfogadására. A Szent Korona megtestesíti az ország régi szabadságait, joggá nemesedett szokásait, és az ország sarkalatos törvényeit, amelyeket összefoglaló néven Magyarország történeti alkotmányának nevezünk. Teljesen mindegy, hogy a Jobbik, ill. Morvai mit - minek nevez. Úgy tünik az Európai Egyesült Államok "laikus" [szekularizált] államalakulat lesz. Alkotmányából ezért marad(t) ki minden, ami az istenre, vallásra, egyházra utalva nosztalgiákat kelthetne az alattvalókban. Ez a vonat tehát elment. A legfon tosabb magyar alkotmányos alapelvek, amelyek államformától függetlenül kell, hogy érvényesüljenek: törvény sértésre jogot nem lehet alapítani; - a nemzet minden hatalom forrása; „a végrehajtó és törvényhozó hatalmat meg kell osztani;- „minden etnikai, vallási és nyelvi kirekesztés, különbségtevés elfogadhatatlan;- „erőszakos társadalmi átrendezések helyett jogkiterjesztés. Mindezek érvényre juttatáshoz az uniós csatlakozással elvesztett nemzeti szuverenitást vissza kell szerezni, elsődlegesen az unió jelenlegi szabályainak megváltoztatásával, ha pedig ez nem megy, akkor végső esetben akár a kilépéssel. E veretes sorok egy egyete mi alkotmányjogi jegyzetre emlékeztetnek. Az viszont a 'kilépés' módját, lehetőségeit nem tárgyalja. Így kimaradt a programból is. Így viszont az egésznek semmi értelme.

Törvényeinket szigorítani kell Az elmúlt két évtizedben nem csupán a gazdaságra, hanem a törvényhozásra is a liberális hegemónia nyomta rá a bélyegét. Ennek tudható be már a fogantatástól kezdve az emberi élet értékének devalválása, a hagyományos család szétverése, a deviáns magatartás tolerálásának igénye címén annak szinte követendő példává emelése, a társadalom egészének hatalmas anyagi károkat okozó banki, beruházási bűnügyek főkolomposainak kimosása, a közrend-közbiztonság katasztrofális helyzete, egyes régiókban a békés lakosság bűnözőknek – meghatározó módon cigány bűnözőknek – való kiszolgáltatottsága. Jelenlegi törvényeink ezek orvoslására jórészt alkalmatlanok, azok szigorítása megkerülhetetlen, ennek Brüsszel rosszallása nem emelhet gátat.Törvényeink szigorú betartatása létérdek Sajnálatos módon, sok esetben még olyan bűnelkövetések esetén sem érvényesül a többség érdeke, amikor egyébként erre a hatályos jogszabályaink lehetőséget adnának. Ennek érdekében: - A rendőrség megerősítésére, a csendőrség felállítására van szükség. 26) A bűnüldözés és részben a bűnmegelőzés érdekében a rendőrség megerősítésére, a falvakban a csendőrség felállításra van szükség. Hasonlóan több uniós tagál lamhoz a csendőrség, mint egy külön erre a célra létrehozott, és – a jelenlegi rendőrséggel ellentétben – nem a kormány karhatalmi szerveként működő, bűnmegelőző és bűnüldöző szervezet lenne hivatott arra, hogy társadalmi együttélés szabályainak betartását határozott, következetes, részrehajlásmentes és szigorú fellépéssel kikényszerítse, a polgárok személyi és vagyoni biztonságát, a közösség vagyonát megóvja. A Programba az alkotók mindent belegyömöszöltek, ami szem szájnak ingere, így a csendőrséget is. Pár évvel ezelőtt abban a szerencsében és megtiszteltetésben volt részem, hogy elláthattam Vitéz Szendi Balázs védelmét, akit "Csendőrsorsok" c. könyve miatt ültettek a vádlottak padjára. Írtam már erről. Továbbá kije lenthetem, magam is csendőrpárti vagyok. Csakhogy... A "magyar csendőr" fogalomhoz szintén baljós "remininszcenciák" kapcsolódnak, pl. bizonyos vasúti szállítások kapcsán [l. nagyváradi gettó]. A program álságos voltát az leplezi le, hogy egy eurokonform szervezet, eurokonform képviselője, eurokonform program keretében követel csendőrséget. Ez - együtt - egyszerüen hülyeség. A hivatás megfizetésével és vonzóvá tételével meg kell teremteni a feltételeket a személyi állomány minőségi megerősítésére. A rendőrségi vezetők kiválasztása, a megfelelő szakmai életpálya, az elismertség, a tekintély alapja – egy szükségszerűen hierarchikus rendszer csak így töltheti be a feladatát. A korszerű eszközállomány ne a békés tüntetők ellen fellépő készenléti rendőrség privilégiuma legyen, hanem minden feladathoz hozzá legyen rendelve. Ehhez nem forrás-átcsoportosításra van szükség tűzoltó jelleggel, hanem új alapokra helyezett rendvédel mi költségvetésre. Csak így lesznek képesek alkotmányos kötelezettségüket a kívánt színvonalon ellátni.- Az igazságszolgáltatás folyamatát meg kell gyorsítani A bűnel követéssel alaposan gyanúsítható személyek előállítást követő azonnali szabad lábra helyezése, a tanúk megfélemlítése, a nyomozás, vádemelés lassúsága és az ítélkezési folyamat elhúzódása következtében az igazságszolgáltatás nem tölti be megfelelően feladatát. Ma a társadalom elementáris igénye, hogy ennek a folyamatnak minden fázisában áttöréssel járó előrelépés történjen.

A 27) bűnözés elleni szigorú fellépés megkerülhetetlen Politikai hovatartozástól függetlenül mindenki egyetért abban, hogy a magyar-cigány együttélés kérdése a magyar társadalom egyik, talán a legsúlyosabb problémája. A sajátos magyar helyzet azonban az, hogy a megoldás felé vezető úton az elmúlt két évtizedben még az első lépéseket sem tettük meg, sőt sok szempontból hátrafelé haladtunk. Egy betegség gyógyítása során az első lépés mindig a megfelelő diagnózis felállítása lenne, hiszen annak hiánya vagy rossz megválasztása esetén a beteget szinte biztos, hogy félrekezeljük. A cigánykérdést illetően "diagnoszti kai" probléma nincs, egyse'! A napnál világosabb minden! [Ha valaki elolvassa Moldova "Bűn az élet" c. köny vét, szinte mindent megtud a dologról.] A Magyar Gárda a Moldova könyvben ugyan még nem szerepel, de az is világos hogy a Gárda a cigányság fékentartására alig, a cigánykérdés megoldására pedig egyáltalán nem alkalmas. A Gárda kockázataival és mellékhatásaival kapcsolatos "diagnózisomat" a kommentár végéhez illesztem. Itt és most csak annyit, hogy a Program nem más, nem több, mint a cigánykérdést körbenyálazó okoskodások egyike. Mivel a Program a cigánybűnözés kérdésén hosszasan kérőzik, ideillőnek vélem, hogy Morvai Krisztina jogászi és politikusi kétarcúságára felhívjam a figyelmet. Morvai Krisztina - a jogász - lojális sőt joviális azon jogászi körök, irányában akiknek kiemelkedő szerepük van abban, hogy a helyzet idáig fajult. Az egyik jellegzetes figura Györgyi Kálmán a levitézlett legfőbb ügyész. Sokszor leírtam már, hogy nevezett, fittyet hányva az Alkotmányra és az Ügyészségi törvényre, meghírdette a növekvő bűnözéssel való együttélés doktri náját. Mint vérbeli liberbolsi természetesen nem tett megkülönböztetést sem a rendőrbűnözés, sem a cigánybűnözés tekintetében. Emiatt kemény megtámadtatások érték, nem utolsó sorban részemről is. Jellemző módon Solt Pál a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke és Hack Péter jogász, [plusz Szadesz képviselő és hitgyülekezeti prtesbiter] keltek védelmére. Továbbá a Legfőbb Ügyészség alárendeltségében működő Országos Krimino lógiai és Kriminalisztikai intézet is. E díszes társaság "tudományos űlésen" tárgyalta a Györgyi téziseket és mélyen benyalva szentesítette azokat. Durván lecsepülve egyuttal az ellenvéleményen lévőket. Az intézet vezetője akkoriban Gönczöl Katalin - a későbbi ombudsmann - volt, aki iránt Morvai Krisztina szinte vallásos áhitatot érez, ill. hangoztat. Sajnos egy-ugyanazon személy nem lehet egyszerre a kártékony liberális jogászi kaszt tisztelője és szélsőjobbost játszó politikus. Valamelyik arcúlat álarc. Valamelyik szerep hamis. Épp a Gönczöl Katalin által elnökölt bizottság [soraiban Györgyi Kálmánnal] készítette el a Civil Jogász Bizottság jelentésének ellensúlyozására hivatott Gönczöl jelentést. Jóllehet e két jelentés alaptézisek homlokegyenest ellentétesek, Morvai Krisztinának - tudtommal - nem volt egy "rossz szava" sem a Gönczöl jelentéssel kapcso latban. A hamisságot nem csupán a szólás, a hallgatás is leleplezheti. Morvai hallgatása számomra mindeneset re beszédes... Sajnos nálunk ezt az első lépcsőfokot sem sikerült megmásznunk, a közélet szereplői még a valós diagnózis felállításával is adósak. Ennek számtalan oka van, de három, a helyzet tisztázását akadályozó jelenség kiemelhető: - A cigánykérdésről általában tilos beszélni, és ha ez valamilyen ok folytán már nem tartható, akkor pedig az érdemi vita válik teljes mértékben lehetetlenné. A cigánykérdéshez kritikusan hozzáálló vitapartner homlokára ugyanis ilyenkor azonnal rásütik a rasszista bélyeget, így az illetővel a „politikailag korrekt” szereplőknek már szóba sem kell állniuk.- A második nehezítő tényező az előzővel szorosan összefügg. A rasszis táktól megtisztított vitapartnerek ugyanis ezután már boldogan és akadály nélkül folytathatják a cigány magyar kérdés rózsaszínűre mázolását. Ezzel azonban, akaratuk ellenére – egyesek szerint akaratuk szerint – csak súlyosbítják a helyzetet, hiszen az általuk felvázolt kép teljes ellentmondásban van a társadalmi tapasz talattal. A történelme során bizonyítottan befogadó magyarság felfogásának alapja ebben a kérdésben sem az előítélet, hanem a tapasztalat.- A diagnózis felállításának harmadik akadálya, hogy a jelenlegi politikai elit képtelen az önkritikára, képtelen szembenézni és kimondani a tényt, hogy a két évtizede folytatott cigány politika csődöt mondott. Bíró András alternatív Nobel-díjas polgárjogi aktivista ekként fogalmazott: „hiányzik a többségi társadalomból a problémákkal való szembenézéshez és a kibeszéléshez szükséges bátorság. Arra, hogy nem merjük nevén nevezni, ami pedig tény: hogy a cigányság többsége esetében egy premo dern társadalmi struktúráról van szó, egy specifikus kultúráról és embercsoportról, amely – hogy csak a leglé nyegesebb specifikumait említsem – évszázadokig nem járt iskolába, ezért kívül maradt az írásbeliségen, és ezért nem alakult ki írásos kultúrája. Ez kemény történelmi tény… Ráadásul – banális ugyan, de – közismert, hogy a roma téma a választások előtt úgy jön elő, hogy „hány kiló lecsóért vásároljuk meg a cigány szavaza tokat”. Mert így kezeli a politikai elit a cigányság ügyét. Ezek után miért csodálkozunk, hogy prostituálódik a roma elit egy része, hogy lefekszik a pártoknak?” A Jobbik, történelmi áttörést hozva, és egyúttal persze hihetetlen mértékű, elfogadhatatlan boszorkányüldözést kiváltva, kimondta, amit mindenki tud, csak az említett „politikai korrektség” jegyében el hallgattak: létezik a bűnözésnek egy sajátos, a többségi társadalomhoz tartozók bűnelkövetésétől jellegében és arányában eltérő formája, a cigánybűnözés. Ennek megállapítása és dokumentálása természetesen nem jelenti sem a cigányság kollektív megbélyegzését, sem rasszizmust, hiszen a jelenség mögött nem genetikai meghatározottságot, hanem sajátos szocio-kulturális hátteret jelölünk meg. A Jobbikot mindezek kimondásáért pont azok bélyegezték szélsőségesnek, akik a maguk szélsőségesen neoliberális gazdaságpolitikájukkal a foglalkoztatás olyan mértékű csökkenését idézték elő, hogy a cigányság felnövő generációi egyre kevésbé láthatják a munkát elsődleges megélhetési forrásnak. Annyit azonban elértünk, hogy ma már egyre többen – egyes médiumokat is beleértve – vállalják annak kimondását, hogy a cigánybűnözés valóban létezik. Ehhez azonban szomorúan hozzá kell tennünk, hogy több, a társadalmat felkavaró, cigányok által elkövetett, súlyos bűntett is hozzájárult. megoldást keresve a következő feladatokkal mindenképpen foglalkozni kell: - A hazai cigányságról készüljön egy átfogó és megfelelési kényszerektől mentes felmérés. Ez választ kell, hogy adjon a legfontosabb kérdésekre: hány cigány ember él Magyarországon, mekkora az a demográﬁai dinamika, amellyel lélekszámuk nő, milyen a valós anyagi, szociális helyzetük, a népességüket milyen arányban érinti a kriminalizálódás, milyen érzelmeket táplálnak a többségi magyar társadalommal kapcsolatban, él-e a cigányság egészében őszinte szándék az integrációra és a normakövető életmódra?- A jelenlegi szociális támogatás rendszerét át kell alakítani. Természetes, hogy egy európai, modern társadalom szükségét érzi a szociális gondoskodásnak. A rosszul kitalált és annál is rosszabbul működtetett segélyezés azonban amortizálja a cigányságnak a munkához való hozzáállását és újratermeli a bűnözést. A rendszeres szociális segélyt egyrészről közmunka kötelezett séghez kell kötni, másrészt a segélyt vagy annak egy részét nem készpénzben, hanem alapvető szükség letek – élelmiszer, ruha, gyógyszer, iskolai felszerelés stb. – kielégítésére fordítható jegyekben kell folyósí tani. A családi pótlék kapcsán pedig meg kell fontolni, hogy az csak két vagy három gyermekig járjon, afelett pedig adókedvezmény formájában lehessen igénybe venni.- A cigányság integrációja a többségi társadalomba való beilleszkedést jelenti, amit már kis gyermekkorban el kell kezdeni, az óvodában, az iskolában. Ezen a téren a feladat teljesítése érdekében indokolt lehet az oktatási intézmények célzott és ellenőrzött támogatás. Végre azonban egyezségre kellene jutni, hogy mi a szükséges külön foglalkozás, és mi a káros szegregáció – mert ma a kisebbségi jogvédők minden esetben vádlón a szegregációt kiáltják világgá, és tévesen, minden esetben követelik az integrációt. Holott számos közelmúltbeli iskolaügy mutat rá arra, hogy az integráció vakbuzgó és adott körülmény mérlegelésétől független erőltetése mind a cigányság érintett tagjainak, mind a többségi magyarságnak is rossz. Emellett az iskoláknak hathatós szakmai támogatást és pénzügyi eszközöket kell adni ahhoz, hogy az oktatásban való részvétel alkotmányos jogát a helyi viszonyok ﬁgyelembevételével tudják érvényesíteni. Elfogadhatatlan az összeférhetetlen gyerekek problémájával küzdő önkormányzatoknak, iskoláknak a szegregáció vádpadjára ültetése és bírságolása, a megoldás lehetőségének biztosítása helyett. Tehát a teljes tanulási-képzési folyamatot végig kell gondolni, hogy minél több cigány fiatal jusson el a munkaerőpiacon keresett képzettséghez.- A cigányságnak magának kell megtalálnia a vezetőit, mert a kisebbségi önkormányzatát irányítók többszörösen bizonyították alkalmatlanságukat és hiteltelenségüket. Lehetséges megoldás a hagyományaikra épülő vajdarendszer visszaállítása és jogren dünkbe illesztése.- A cigánybűnözés elleni szigorú fellépés megkerülhetetlen. A bűnüldözés eredményessége – és ezzel közvetve a bűn megelőzés érdekében – a cigány bűnözéssel különösen sújtott területeken speciális, az elkövetés szocio kulturális hátterét, módját, a potenciális elkövetői kört, a nyomozás célszerű útját ismerő, arra kiképzett rendőrségi csoportokat indokolt felállítani. 28.) Az Európai Unió a cigánykérdés tényleges megol dását nem kezeli súlyának megfelelően. A kisebbségi jogvédőkhöz hasonló egyoldalúsággal várja el minden területen a 'pozitív diszkriminációt'. A cigányság integrációja a többségi társadalmakba összeurópai probléma, a megoldás érdekében közös, szigorúan ellenőrzött programokra és megfelelő forrásokra lenne szükség a való élettől elidegenedett, szépen hangzó frázisok és egyes országok megbélyegzése helyett. A megoldáshoz az út a közösségi normák betartására való nevelésen, az oktatáson, a szakképzésen és a munkahelyterem tésen át vezet. Ezzel egyidejűleg azonban a büntetési tételek szigorítására, a pozitív diszkrimináció megszüntetésére van szükség, hogy a könnyebb megélhetés törvénysértő útja lezáruljon. A pozitív diszkrimináció kapcsán térek vissza olyan kérdésekre is, amelyeket a 27.) pontnál nem említettem.

Nem tudom, Morvai, vagy a "néger" bedolgozók olvasták e sz SZDSZ "Rendszerváltási Programját" ? Úgy tűnik, nem. [A budapesti Corvin filmszinházban fogadták el 1989.márc.19-én, majd Magyar Bálint adatta ki a Nyírségi Nyomdával ugyanebben az évben.] A pozitív diszkrimináció szükségességét és tartalmi lényegét a Program a következőkben határozza meg. "A leszakadt társadalmi csoportoknak csak úgy lehet esélyük a felzárkózásra, ha 'pozitív diszkriminációban' részesülnek, vagyis ha az induló feltételek terén mutatkozó, önerőből behozhatatlan hátrányt, az esélyegyenlőség elve alapján, az erre a célra kidolgozott, átgondolt 'eszközrendszer' kompenzálja." [61.old.] Nos mi lett a szép szavakba öntött "nemes eszmékből"? Az 'eszközrendszer' a cigányság természe tes szaporaságát preferálta. Azaz - miket nem mondok - épp a természet és életellenes szaporaságot! A következőről van szó. Lehet, a cigányság ebben - abban elmaradott. Ám ami az élősdiséget, a mások terhére finanszírozott életfeltételek biztositásának jogi érvényesíthetőségét illeti - minden cigány felér egy egy jogtudós sal, még ha analfabéta is. A cigányok rájöttek, hogy életkepes utódot nemzeni: üzlet,- életképtelen utódot nem zeni pedig bombaüzlet! A gyagya gyerek nem kerül munkaképes korba. Gyagya felnőtt lesz, akit az államnak kell eltartani nemritkán hosszú élte fogytáig [ezen a téren ugyanis az enyveskezű Gordonka nem tervez megszorításokat...]. De ez még nem minden! Aki a gyagyát a társadalom nyakára szűlte nem büntetésre számíthat, hanem arra, hogy mint "gondo zót" az állam, ezen a "jogon", a gyagya élte fogytáíg, ugyancsak eltartja. Itt sem várhatók megszorítások... A problémának kétgféle megoldása van, de egyik sem a "pozitív diszkrimináción" alapul. Az egyikre Kína a példa. A kínai diktatúrának sikerült megreguláznia egymilliárdháromszázmillió embert, azáltal hogy a születések számát törvényileg korlátozta, a szűlést - kvázi - állami engedélyhez kötötte. A másik megoldás amit Hitler alkalmazott faj' és népegészség-védelmi törvények alkotása és ezek következetes végrehajtása által. Mi azonban nem bírtuk megregulázni a cigányokat - se így, se úgy - akkor sem, amikor még csak háromszázezren voltak. Most mit tegyünk velük, amikor csaknem egymilliónyian vannak? Szervezzünk Magyar Gárdát! Kiáltsunk csendőrért! Ismételgessük azt a sok hülyeséget, amit a Program fentebb ismételget. A programnak ez a passzusa árulkodik talán a legvilágosabban arról hogy a Jobbik és Morvai Krisztina vonatkozásában szó sincs "Szélsőjobb-ik" ideológiáról, szervezetről, vagy vezérről. Politikai kóklerség az egész!

A pártállami diktatúra bukását követően másfél évtizeddel, 2006 őszén Magyarországon megdöbbentő módon éledt újjá a véglégesen letűntnek hitt diktatúra. Ennek azonban kitapintható, egyértelmű előzmé nyei voltak.

Magyarországon 1994-98 között, majd különösen 2002 óta nem kevés esetben volt tapasztalható a politikai szabadságjogok durva megsértése. Rendszeres jelenség volt a rendőrség jogellenes és szakmailag kifogásolható eljárása kormány ellen tüntetőkkel, szervezetekkel szemben. Minderre a legdöbbenetesebb és véresebb bizonyítékot a 2006. őszi tüntetések rendőri „kezelése” szolgáltatta, amelynek során több ezer ember alapvető jogai sérültek meg, illetve több százan szenvedtek súlyos sérüléseket. A 2006. őszi események itthon és a nemzetközi közvélemény előtt ismertek. A gyülekezési és véleménynyilvánítási jogaival törvényes keretek között élni akaró és a választási csalás beismerése miatt a kormány lemondását követelő emberek tömegével szemben a kormányzat brutális, súlyos sebesüléseket, maradandó egészségkárosodást okozó leszámolás jellegű akciókkal lépett fel. Mindez a 2006. október 23-ai gumilövedékes szemkilövésekben, könnygázas, lovasrohamos támadásokban és szabályos embervadászatokban csúcsosodott ki. A lélektani magyarázat: a Gyurcsány-kormánynak az előző rendszer MSZMP-KISZ fészkeiben szocializálódott politikai és rendőrségi vezetőinek kollektív tudatalattijából felszínre tört az a mérhetetlen gyűlölet, amit a rendszer ellenzői és az 1956-os forradalom és szabadságharc iránt éreznek (a bűnelkövető gyűlölete az áldozat iránt), és ez ilyen formában öltött testet. Továbbá azt próbálták elhitetni a társadalommal, hogy akik fellépnek a választási csalással hatalomra jutott, annak megtartásáért semmilyen eszköztől vissza nem riadó, az ország vezetésére méltatlanná váló kormánnyal szemben, azok a „békés többség” nyugalmát veszélyeztető csőcselék, akiket meg kell rendszabályozni. Nem feledkezhetünk el az elsőfokú bíróságok dicstelen szerepé
ről sem a drákói ítéleteket eredményező statáriális eljárásokban és előzetes letartóztatások tömegesen alaptalan elrendelésében, hiszen a jogerős ítéletek döntő arányban bizonyították be, hogy az igazságszolgáltatás e fórumai remélhetően átmenetileg – sok esetben a vádat képviselő és előzetes letartóztatásokat kezdeményező ügyészséggel egyetemben – a politikai hatalom szolgáló leányaivá szegődtek. Megalapozott kritika érte és éri a kormányt és a rendőrséget ezek miatt a jelentősebb jogvédő szervezetek – többek között a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat, Civil Jogász Bizottság (ennek a szervezetnek társelnöke volt Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője) – és az országgyűlési biztos részéről. 29.) A Civil Jogász Bizottság 2007-ben részletesen dokumentált, közel 300 oldalas jelentést készített a 2006. őszi, példátlan súlyosságú és mértékű rendőrségi brutalitásokról, ügyészségi és bírósági jogsértésekről, megnevezve a felelősöket, elsősorban a politikai vezetést, élén Gyurcsány Ferenccel. "Habent sua fata libelli" [a könyveknek is van sorsuk], mondták a bölcs rómaiak. Tekintve, hogy a jelentés könyvalakban is megjelent, e mondás igazsága nemcsak jelképesen vizsgálható. A könyvek sorsa mostoha. Ez alól nem lesz, sőt már sem kivétel, Kertész Imre "Sorstalansága" sem. A könyvek sorsát főleg a feledés pecsételi meg. Persze végezhetik zúzdában, könyvmáglyán, stb. Ezen ártalmak a könyveket általában kivülről, mások részéről, érik. Az ritka eset, hogy a könyvhöz a saját írója lesz hűtlen. Márpedig a jelentéssel ez történt, a Bence - Morvai paktum megkötése által, amelyről fentebb és korábban többféléket írtam. Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Alkotmánybíróság egybehangzóan, több alkalommal megállapította, hogy az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartásában nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Elvárható, hogy a rendvédelmi szervek mindenkor a törvényesség talaján álljanak, tiszteletben tartva a szabadságjogokat, a polgárok és a nemzeti ünnepek méltóságát. Sajnálatos módon az Európai Unió berkeiben nem idézett elő felháborodást az emberi jogok tömeges, Európában szokatlan és egyébként ártatlan, más uniós állampolgárokat is érintő megsértése. Az olykor vehemensen fellépő Unió (például nemrég Grúzia esetében) semmilyen uniós jogkövetkezményt nem alkalmazott a magyar kormánnyal szemben. A brüsszeli központi hatalom alkalmanként rendkívül kényes az emberi jogok és az ún. „európai értékek” tiszteletben tartására. Ilyen eset volt a neki nem tetsző kormánykoalíció megalakulása Ausztriában – prejudikált, szankciókat helyezett kilátásba és léptetett életbe, kivizsgált, majd kiderült, hogy árnyékbok szolásról volt szó. Más esetben – mint a most említett 2006-os magyarországi események – az indokolt, határozott lépés elmaradt. A Jobbik az Európai Parlamentben azért fog küzdeni, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő. A felelősök ne kerülhessék el jogos büntetésüket (egyetlen rendőri vezetőt sem vontak eljárás alá az azonosító jelvény nélkül utcákra vezényelt, békés polgárokat mozgó célpontoknak tekintő, magukból kivetkőzött rendőrtömegek véres és féktelen őrjöngéséért), a meghurcolt és testileg-lelkileg sérült civilek megfelelő jóvátételt kapjanak (eddig csak elvétve került sor kártérítés kifizetésére, arra is csak azt követően, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat több jogerős kártérítési ítéletet harcolt ki), továbbá a még folyamatban levő koncepciós eljárásokat szüntessék meg. A Jobbik fontosnak tartja a jogállami normák érvényesülésének garanciáját jelentő, valódi jogvédő szervezetek megerősödését és hatalmi önkényt ellensúlyozó működésének uniós támogatását, vállalja, hogy hangjukat az Unió fórumain felerősíti. A Jobbik Magyarországért Mozgalom az Európai Parlamentben a gyülekezési, a szólás- és a sajtószabadság, és általában a politikai szabadságjogok kérdésében fel kíván lépni a kettős mérce ellen E jogok biztosítását nem tekinti egy ország belügyének, hanem valóban közös, európai értéknek, és szorgalmazni fogja az emberi méltóság védelmét, valamint az egyéni és közösségi jogok erőteljesebb érvényesítését az Unió területén, de különösen Magyarországon és az elszakított területeken élő magyarok körében.

2009 elejére a magyar gazdaság szinte minden mutató alapján katasztrofális helyzetbe került, ezek társadalmi következményeivel együtt. A teendők meghatározásához először a diagnózist kell felállítanunk, elemezve a leglényegesebb problémákat.

Eladósodás és piacvesztés. 30.) A magyar gazdaság legnagyobb problémája az ország nemzetközi összehasonlításban is kirívó eladósodottsága – ami részben a külföldi tulajdon szélsőségesen nagy szerepéből adódik – , másrészt az ország nagymértékű piacvesztése. Hazánk bruttó eladósodottsága 100 milliárd euró, vagyis egy családra 7 millió forint adósság jut. Hogyan alakult ez ki? A hetvenes években a kőolajár-robbanást követő világpiaci árváltozások Magyarországnak 20%-os cserearány-romlást és a külke reskedelmi mérlegben jelentős veszteséget okoztak. Az ország vezetése politikai okokból külföldi hitelek felvétele mellett döntött. Az 1974 és 1979 között felvett 3,6 milliárd dollárnyi nettó forrásbevonásért „cserébe” 1974-89 között 11 milliárd dollár kamatot fizetett ki az ország, úgy, hogy közben a nettó külföldi államadósság 15 milliárd dollárra duzzadt. Ebből az adósságcsapdából való kitörésre a rendszerváltás kezdetén nyílt meg a lehetőség. Az Antall-kormány azonban a neoliberális közgazdászok felfogását követve meg sem próbál kozott az adósság legalább részbeni leírattatásával, miközben pl. Lengyelország tízmilliárd dolláros adósság-elengedésben részesült. Eladósodás - piacvesztés ... Mit takarnak ezek a fogalmak? Tudjuk, de nem mondjuk. Adósságunk ott keletkezett, ahol nem volt piacunk: nyugati relációban! Az adósság egérfogójába [zsidó] bankáraink, üzletembereink csalogatták be a már kissé gügye Kádárt. Ezek - köztük Fekete János - még mindíg szabadlábon vannak, sőt dicsekszenek gaztetteikkel. Piacvesztés viszont ott következett be, ahol kereskedelmi mérlegünk pozitív volt, azaz szovjet [orosz] viszonylatban. Az oroszok azért adósodtak el nálunk, mert maguk is szarban voltak. Adósságukat azonban elismerték és azzal amijük volt, továbbá úgy - ahogy, ki is egyenítették. [Az "adósságlebontás" tényeit részben ismerem, mert az anyagokat "szakértői feldolgozásra" megkaptam annakidején, de erről máskor.] És most a piacvesztés után mi következne? Hát a piacszerzés! De most hol, hogyan szerezhet piacot Magyarország? Nyugaton? Nekünk egészen furcsa "nyugati piacunk" van. Polgáraink kulimunkát végeznek a nyugati cégeknek, amennyiben olcsóbb kulikat máshol nem tudnak felfogadni. [Erről lentebb szól a Program.] A hasznot kiviszik. Nekünk környezeti károkat hagyják itt. Ezek is közhelyek. Dehát merre lehet nyitni? Kelet felé! Oroszország felé! Hogy az oroszok imperialisták és politikai feltételekhez [is] kötik a seftelést? Hát persze! Ez a dilemma a "paradigma" ezt kell megszagolnunk és eldöntenünk lesz e "paradigmaváltás"? Ezt a témát [lentebb] ott folytatom, ahol az "orosz" szó a Program szótengerében felbukkan. A helyzetet tovább rontotta, hogy 1997-ben a költségvetésnek a Magyar Nemzeti Banknál vezetett lejárat nélküli és nulla kamatozású forinttartozását kamatozó devizaadóssággá alakították át. [Ez a Surányi György vezette MNB tulajdonában álló bécsi CW Bank botrányos és törvénytelen üzleteiből keletkezett 70 milliárd forintos veszteség fedezéséhez kellett.] A helyzetet jelentősen tovább rontotta az 1990 utáni kereskedelmi és pénzügyi liberalizáció, valamint a privatizáció. Az idetelepült multik sok esetben a hazai termelést leépítették, vállalataink piacát átvették. Mindezek következtében 2003-ig 8 milliárd eurónyi külföldi és belső piacot vesztettünk el. Az idetelepült multinacionális cégek egyre több jövedelmet visznek ki az országból, és elsősorban ez okozza a fizetési mérleg nagymértékű hiányát. 2007-ben (ez az MNB által közölt legfrissebb éves adat) a kivitt jövedelem 7,4 milliárd eurót tett ki. A fizetési mérleg hiánya miatt az ország külső adóssága gyorsan növekszik, 2002 végén a nettó külföldi adósság még „csak” 16 milliárd eurót tett ki, ez 2008. III. negyedév végére 65 milliárdra növekedett. Ugyanezen idő alatt 32 milliárd eurónyi jövedelmet vittek ki az országból. A magyar gazdaság duális jellege Gazdaságunk egyik részét a hazánkba betelepedett multinacionális cégek alkotják, s velük kell versenyeznie a hátrányos helyzetbe hozott, piacait elvesztett, nem megfelelő tőkeerejű, magyar tulajdonú termelői szektornak. A multinacionális cégek gyakorlatilag összeszere lő munkát végeznek, a külföldön (pl. Kínában) gyártott alkatrészeket itt összeszerelik, a késztermékeiket pedig külföldön (pl. Németországban) értékesítik. Ezt a folyamatot az Európai Unió neoliberális „vívmányai” teszik lehetővé, a tőke és az áru szabaddá tett áramlása. Ezeknek a társaságoknak a kapcsolata a magyar gazdasággal minimális, adóked vezményekben részesülnek, profitjukat pedig kiviszik az országból. Az uniós csatlakozásunkig vámszaba dterületi szektoronként tartották nyilván őket, számuk mintegy kétszázra tehető. 90%-ban exportra termelnek, kihasználva, de nem megfizetve a viszonylag jól képzett munkaerőt és infrastruktúrát. Ugyanakkor a munkahe lyeknek mindössze 2%-át biztosítják. A GDP-növekedés kb. kétharmada a külföldi tulajdonú vállalatok terme léséből származik, így ez a makrogazdasági mutató sok esetben hamis következtetések levonására és ellentmondásos gazdaság politikai döntésre ad lehetőséget. Amennyiben az állam a gazdasági növekedést a vállalatokat terhelő adók és járulékok egységes csökkentésével kívánja ösztönözni, akkor szembe kell néznie azzal a következménnyel, hogy ez a csökkentés a gazdasági teljesítmény felét kitevő multiknál csapódik le, akik ezt nem beruházásra – vagyis növekedésre – fordítják, hanem extraprofitként kiviszik az országból. A pénzügyi világválság következményei A 2008 őszén kirobbant pénzügyi világválság a nemzetközi pénzügyi szervezetek által is elismerten Magyarországot különösen sújtja – éppen az előzőekben részletezettek, az eladósodás mértéke és a külföldi tulajdonú társágoknak a gazdaságban betöltött meghatározó szerepe miatt. A Nemzetközi Valuta Alap által dobott „mentőkötél” valójában nem a magyar társadalom megsegítését szolgálja. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sikereként jelenítették meg az IMF 12,5 milliárd dolláros készenléti hitelét – amit utóbb a Világbank és az Európai Unió ugyanennyivel toldott meg. Már a 12,5 milliárd is hatalmas összeg nek tűnik, de azért nem árt egy összehasonlítást tennünk. Forintra átszámítva 2500 milliárdról volt szó, ami nem több, mint az állam hiteltörlesztésének kétévi kamatterhe. Amennyiben a nemzetközi pénzügyi szerveze tek valóban Magyarország megsegítésére törekednének, akkor ezt engedték volna el, vagy legalább az átütemezést tennék lehetővé. Az így felszabaduló források révén lehetne talpra állítani és megerősíteni a munkahelyeket teremtő és közterheket viselő hazai tulajdonú gazdaságot.

Miért sietett segítségünkre 31.) a Nemzetközi Valuta Alap? Már a kérdés feltevése is téves! Az IMF nem rajtunk segít, a pénzügyi csődtől azért menti meg az országot, hogy a hitelek törlesztését tovább tudjuk folytatni. Az általa biztosított pénz a hitelt nyújtó külföldi bankokhoz kerül, belső felhasználás legfeljebb annyi lesz, amennyire a szemfény vesztéshez szükséges. A keret felhasználásáról szóló első döntések pontosan ennek a szándéknak felelnek meg. Az Országgyűlés 2008 őszi ülésszakának utolsó napján a képviselők nagy többséggel megszavazták a „Pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának erősítését” célzó törvényt, s ezzel félreért hetetlenül elfogadták az IMF általi rövid pórázon tartásunkat. [A törvény elfogadásához az MSZP-nek megvolt a kényelmes többsége, ennek ellenére sajnálatos módon a Fidesz is áldását adta a bankokat támogató pénzügyi csomagra.] Nagy árat kell fizetnünk ezért a „segítségért”. Az IMF újabb és újabb konvergen ciaprogramok előírásával akar minél többet kisajtolni a magyar társadalomból, egyúttal a privatizációt a humán szférára is kiterjesztve. A kialakult pénzügyi világválságot érdemes egy másik aspektusból is megí télni.Eszerint tulajdonképpen nem a globális gazdasági-pénzügyi rendszer van válságban, hanem éppen általuk a nemzetgazdaságok végső kivéreztetése zajlik. Pontosítsunk! Magyarorszá got kivéreztették! Jelenleg pénzügyi infúzión vagyonk. Ha ennek csapját elzárják, a "folyó fizetések" is meg szünnek! Nem fizetik a fizetéseket, a nyugdíjakat, leáll a közlekedés, leállnak a kórházak, stb. A "művérért viszont "fizetnünk" kell. Elsősorban azzal amink még van: a magyar földdel. Persze ez is közhely! Mit lehet tenni? Olyan uzsorást kell keresni, akinek a feltételei valamivel kedvezőbbek valamivel, aki az infúziót olcsóbban köti be? Hogy ebben számunkra mi az üzlet? Óriási üzlet van benne! Fel tudnánk mondani [!!!] egy olyan "hitel" törlesztését, amelyet már sokszorosan megfizettünk! Erre spekulál a Jobbik? Nem! Ennyire nem "szélsőségesek"! Most hallom a Hír TV-ben Európának döntenie kell mit kezd Oroszországgal. Nekünk is döntenünk kell, de önállóan, saját érdekeinket követve! Ezzel párhuzamosan a csőd be jutott nagy ipari cégek és bankok még nagyobbak általi felvásárlásával a tőkekoncentráció minden eddiginél nagyobb mértéke alakul ki – ami megkönnyíti a világ pénz- és gazdasági ügyeinek egy főhatalom általi irányítását.Társadalmi következ mények A gazdasági visszaesés következtében a foglalkozta tottak száma 1989 és 1995 között másfél millióval csökkent. A munkahelyek közel egyharmadának megszűnésére Magyarország történel mében még a világháborúk alatt sem volt példa. A reáljövedelmek rövid idő alatt 13%-kal estek vissza, miközben a társadalomban rendkívüli polarizáció ment végbe. Létrejött az a felső néhány tízezres réteg, akik túlnyomó többsége szerencséjét annak köszönhette, hogy az előző rendszerben betöltött pozíciójából adódóan „jókor volt jó helyen” – ahogyan azt Gyurcsány Ferenc saját megvagyo nosodásával kapcsolat ban cinikusan megfogalmazta. Egy átmenet mindig okoz megrázkódtatá sokat és vesztes csoportokat, az a polarizálódás azonban, amely a magyar társadalmat 20 év után jellemzi, elfogadhatatlan. A lakosság felső 5–6 %-nyi rétegének, a globalitás lokális elitjének” jövedelme közel harmincszorosa a reménytelenül leszakadt, 30%-nyi „roncstársadalom” jövedelméhez képest. Szélesebb polgári réteg nem alakulhatott ki, a korábban viszonylag stabil életfeltételekkel rendelkező középréteg egy része is lesüllyedt. A népesség aggasztó fogyása pedig a jövőbe vetett hit hiányát jelzi.

Legfontosabb teendőink

A gazdaság terén a Jobbik Magyarországért Mozgalom által legfontosabbnak tartott feladatokat az előzőekben megadott diagnózis alapján jelölhetjük ki. Szakítás a gazdasági fundamentalizmussal és a neoliberális gazdaságpolitikával. Globalizációs doktrína, az ennek megfelelő világszemlélet tantétele, hogy a gazdaság az egész világtörténelem elsődleges hajtóereje. A gazdasági fundamentalizmus azt követeli meg, hogy ha a társadalmi érdekek ütköznek, mindig a gazdasági szempont érvényesüljön. Ennek megfelelően a gazdaság szuverenitását különösen az állammal, a közhatalommal szemben kell érvényesíteni. A magántőkés mint a társadalom „kenyérkeresője”, értékteremtője jelenik meg – míg az állam, mint adó-szívó vámpír és korlátokat állító lábatlankodó tűnik fel. A rendszerváltás két évtizede alatt Magyarországon – hol nyíltan kimondva, hol csak tettekben – ezeket a doktrínákat érvényesítették. 32.) Így a Jobbiknak ki kell mondania –
tűnjék bár populistának –, hogy számunkra a gazdaság nem öncél, nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért. Kedves Morvai Krisztina! Fölösleges aggódnia! Kiskegyedet senki sem nézi populistá nak. Ön egy belvárosi karrierpolitikus. Önnek eddig sem volt semmi köze a néphez [populus], nincs most sem és nem lesz a jövőben sem. Ön Csurka szerepkörét játssza tovább. Nem kevésbé dicstelenül fogja végezni. A Jobbik határozottan állást foglal egy erős, a nemzeti érdekeket aktívan szolgáló állam mellett. Tehát mi nem az állami újraelosztás arányának csökkentésében látjuk a kiutat, hanem az újraelosztás ésszerű átalakításá ban. Az ország iparának rendszerváltáskori összeomlása és piacvesztése, a külföldi tőke minden nemzetközi összehasonlításban extrém mértékű túlhatalma és a vészes mértékű eladósodás a neoliberális gazdaság politika eredménye és egyben az egymást követő kollaboráns kormányaink bűne. Ma már olyan ismert és nagy befolyású közgazdászok és pénzemberek fordultak szembe a szabad piac mindenhatóságát hirdető ideológiával, mint a Nobel-díjas Joseph Stiglitz [a Világbank volt fő közgazdásza]. Ugyanakkor az Európai Bizottság és az uniós parlament mindhárom nagy frakciója a neoliberális ideológia elkötelezettje. Ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapvető feladatának tekinti, hogy Brüsszelben – 'összefogva az euro szkeptikus képviselőkkel' – erőteljes 'propagandát' fejtsen ki az unió neoliberális gazdaságpolitikájának megvál toztatása érdekében. A Program alkotói minduntalan - itt is - elárulják hogy, többek között, a magyar nyelv jelentéstartalmával [etimológia] sincsenek tisztában. Ennek tudható be, hogy a "propaganda" szót olyan összefüggésbe [kontextusba] helyezik, ahova nem illik. A propaganda eszmék népszerűsítését jelenti. Mik azok a "lehetséges" eszmék, amelyek helyességéről a vérszopókat meg lehetne győzni (?), hogyan (?) és főleg mennyi idő alatt (?). Kedves Krisztina, mi rég megdöglünk itthon, mire kiskegyed ott künn, euróban fizetett csínos tiszteletdíjon tengődve, meglágyítja a harpagonok szőrös szivét. Mi nem bírjuk ki addig. Nem hallotta még, hogy a piócát csak úgy lehet eltávolítani, ha megsózzuk. Amit ön mond, amivel bennünket hűlyít, annak nincsen se sava se borsa. És - főleg - nincs semmi értelme.

A duális gazdaság felszámolása – a multinacionális vállalatok és Magyarország viszonya

Ideje felszámolni azt az egyre mélyülő szakadékot, amely a rendszerváltás óta betelepülő, egyre nagyobb teret nyerő multinacionális vállalatok 33.) és a növekvő nehézségekkel küzdő, magyar tulajdonú termelői szektor között tátong. Meggyőződésünk, hogy a magyar gazdaságot jellemző dualitás felszámolásához el
sősorban gazdasági paradigmaváltás szükséges – a neoliberális gazdaságfilozófiától való elszakadás, valamint a magyar érdekek érvényesítése a gazdaságban. Ah! A paradigmák! Ezek nem hiányozhatnak egy olyan prog ramból, amely a nemzeti ínyencfalatokat szinte hiánytalanl tálalja, persze virtuális formában. Talán csak fatális véletlen, hogy a paradigma fogalom itt sem passzol a szövegkörnyezetbe. Nem szégyen, ha egy fogalom tartalmát az ember megkeresi valahol, akár a Wikipédiában is. Ha ezt tesszük, a következő fogalom meghatározást találjuk. "A paradigma ... jelentősége abban áll, hogy az ember néha krízisbe, konfliktusba kerül meglévő véleménye, beállítottsága, hiedelemei, gondolatai, ismeretei stb. ellentmondásossága miatt és szerint, amelyet sokszor ezek átfogó [paradigma méretű] megváltoztatásával tud csak feloldani [paradigmaváltás]. A társadalmi méretű paradigmaváltásra akkor szokott sor kerülni, ha a lakosság nagy részében áll fenn hasonló konfliktus, és csupán a "gondolkodás, hozzáállás megváltoztatásával", amely viszonylag kevés pszichikai energiaráfordítást igényel, aránytalanul nagy alkotó energiákat lehet az elérendő közösségi célokra felszabadítani." A ketrecbe zárt majom pl. krízishelyzetben van. A rács miatt azonban teljesen fölösleges paradigmaváltáson törnie a fejét. Aki pedig erre biztatná, vagy hülye, vagy állatkínzó. Esetleg mindkettő. A lényeg viszont nem ez. A Program egy zárómondatba torkollik. Ez a poén, az egésznek a klúja. Ebből a mondatból viszont az derül ki, hogy a Jobbiknak nincs alternatív paradig mája, még virtuális formában sem. A saját poénomat azonban nem akarom lelőni. A csattanót magam is a végére hagyom.

A duális gazdaság felszámolásának első lépéseként elkerül hetetlennek tartjuk, hogy egy nemzeti érdekeket szem előtt tartó kormányzat határozottan érvényesítse azokat a multinacionális vállalatok működésére vonatkozó célkitűzéseket, amelyeket az OECD tagállamok – köztük Magyarország – irányelvben fogalmaztak meg és fogadtak el 2000. június 27-én. Az Irányelvek 'ajánlások', amelyeket az OECD tagállamok kormányai közösen javasolnak a multinacionális vállalkozások számára, vagyis az Irányelvekből annyi valósul meg egy adott országban, amennyit az ország kormánya abból érvényesíteni képes. Az Irányelveket aláíró államok deklarált célja, hogy előmozdítsák a multinacionális vállalatok pozitív hozzájárulását a gazdasági, technológiai, környezeti, és társadalmi fejlődéshez, valamint, hogy a működésük során esetleg előforduló nehézségeket minimálisra csökkentsék. Az OECD irtányeklvek és egyéb ajánlások sem külön - külön, sem együttvéve nem érnek egy kalap szart sem [bocsánat], akár egyetlen eurónyi profittal szemben sem. Ez a programbetét annak kimutatására alkalmas csupán, hogy milyen műveltek a bedolgozók. Egy program műfajába egy ilyen eszme futtatás nem illeszekdik. Ezért mondtam - és mondom - hogy a program egésze, a "tudományos igényű" betétek ellenére is - fércmunka! Amíg azonban ez utóbbi cél megvalósulása érdekében a magyar kormányok egymásra licitálva versenyeztek a multinacionális vállalatok kegyeiért különböző adókedvezmények, adminisztratív könnyítések és támogatások nyújtásával, az előbbi – Magyarország felemelkedését szolgáló – célok közül semmit nem érvényesítettek. Az OECD Irányelvek kimondják, hogy a multinacionális vállalkozásoknak maximálisan figyelembe kell venniük annak az országnak az érvényben levő szabályait, ahol működnek, valamint az egyéb érdekeltek szempontjait. Általános irányelvként a dokumentum leszögezi, hogy a vállalkozások:- járuljanak hozzá a gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődéshez, hogy fenntartható növekedést érhessenek el;- tartsák tiszteletben a tevékenységük által érintettek emberi jogait, a befogadó kormány nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban;- a helyi közösséggel szorosan együttműködve ösztönözzék a helyi kapacitás – ideértve az üzleti érdekeket – növekedését, valamint fejlesszék a vállalkozás tevékenységét a belföldi és külföldi piacokon, a helyes kereskedelmi gyakorlatokkal összhangban;- ösztönözzék az emberi tőke képzését, különösen munkahelyek és az alkalmazottak képzési lehetőségeinek megteremtésével;- tartózkodjanak a törvényi vagy rendelkezési keretek között nem szabályozott környezetvédelmi, egészségügyi, biztonsági, munkaügyi, adóügyi, pénzügyi vagy egyéb tárgyi kivételezések kérésétől vagy elfogadásától;- támogassák és tartsák be a helyes vállalati vezetési alapelveket, alakítsanak ki és kövessenek helyes vállalatvezetési gyakorla tokat;- alakítsanak ki és alkalmazzanak hatásos önellenőrző mechanizmusokat és irányítási rendszereket, amelyek támogatják a vállalkozások és a működési területükön található társadalmak közötti, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot; - a rendszabályok megfelelő közzétételével – képzési programokon keresztül is – segítsék elő, hogy az alkalmazottak tisztában legyenek és betartsák a vállalati rendszabályokat és politikát;- tartózkodjanak a diszkriminatív vagy fegyelmi lépésektől olyan alkalmazottak esetében, akik jóhiszemű jelentést tesznek a vállalati vezetés vagy a felelős állami hivatalok számára, a törvényt, az Irány elveket vagy a vállalkozás szabályzatát megszegő gyakorlatokról;- lehetőség szerint ösztönözzék az üzleti partnereket, ideértve a beszállítókat és alvállalkozókat, hogy az Irányelvekkel összhangban álló vállalati alapelveket kövessenek;- tartózkodjanak a helyi politikai tevékenységekben való nem megfelelő részvételtől. Az Irányelvek továbbá konkrét ajánlásokat is megfogalmaznak, amelyek közül fontos megemlíteni a munkavállalók szakszervezeti érdekképviseletére, a gyermek- és kényszermunka, valamint a hátrányos megkülönböztetés eltörlésére, a helyi munkaerő alkalmazására, a képzés és szakismeretek javítására, a környezet, a közegészség és a fogyasztók védelmére, a korrupció elleni küzdelemre, a helyi és nemzeti innovációs kapacitások fejlesztésére, valamint a technológiák terjesztésére, a tisztességes versenyre, valamint az adóterhek arányos viselésére és időben történő adófizetési kötelezett ségekre vonatkozó javaslatokat. Fontos nemzeti érdek, hogy az OECD Irányelv ajánlásait a mindenkori magyar kormány érvényesítse, ennek érdekében az OECD tagállamaival együttműködjön, és – ha szükséges – más országok tapasztalataiból, érdekérvényesítési gyakorlatából merítsen.

A magyar gazdaságot gúzsba kötő külső és belső 34.) államadósságot, az adósságszolgálat jelenlegi rendszerét felül kell vizsgálni, fel kell 'vetni' az adósság részbeni vagy akár teljes egészében való elenge dését. Horribilis mértékű eladósodásunk nem a nettó forrásbevonás nagyságából, hanem a világgazdaság több évtizedes működési zavaraiból fakad, ezekért a zavarokért a hitelező országok is felelősek. Jogos tehát, hogy miután az eladósodásunkból származó előnyöket (a kivitt kamatokat és profitot, a magyar piacok megszerzését) élvezték, ezért a megoldásból adósság-elengedéssel és átütemezéssel vegyék ki a részüket. Félrevezető az a gyakran hallható érvelés, mely szerint adósságunk leirattatását azért nem kérhetjük, mert ma már hitelezőink egy jelentős része japán és más külföldi kisember, akiknek a pénzét nem vehetjük el. Mi senki pénzét nem vettük el, az adósságunk részben kamatok, részben az Unió cégei által elfoglalt magyar piacok miatti veszteségből és a privatizáció és tőkeáramlás liberalizálása nyomán bejött működő tőke által kivitt profit miatt halmozódott fel. A japán és más kisemberek, valamint a multinacionális tőke nyerészkedtek rajtunk, mint ahogyan a többi eladósodott országon is, amiben természetesen benne volt az a kockázat, hogy nyereségüket esetleg elveszíthetik. Az ország belső államadósságának felhalmozódásában jelentős szerepe van az 1991. évi jegybanktörvénynek, A fölösleges beszédre azt mondják a Hajdúságban, "annyi, mint a lúnak' imádkozni". A szóhasználat is pontatlan. Az "eladósodás" voltaképp "eladósítás". Erről a témáról fentebb már esett szó és most azért vagyok kénytelen némi ismétlésbe bocsátkozni, mert némileg a Program is ismétli önmagát. Az adósságszolgálattól csak a fizetés megtagadása (!) révén lehet szabadulni, de erre csupán olyan nemzetközi szerződésen alapuló garancia mellett lehetséges, amelynél a "garantőr" biztosítja, folyamatos jerenidőben, a létfenntartáshoz szükséges anyagiakat és az Ország védelmét a külső behatolástól, valamint a belső felforgatástól. Ez a "garantőr" Oroszország lehet! Mielőtt bárki hörögni kezdene a "szóhasználat" miatt, hadd emlékeztessek arra, hogy e nemzetközi garanciavállalás ismert jelenség! Főleg az USA gyakorolja... Ez a garanciavállalás áll Grúzia Abházia és Dél Oszétia ellen intézett népírtó háborúja mögött és Ukrajnanának a területén áthúzódó orosz földgázvezetékek ellen intézett rablótámadásai mögött. A garancia immár nemzetközi "jogintéz ménnyé" vált és nem hárított semmi komolyabb következményt sem a garancianyjtóra, sem a garan cia kedvezményezettjére. Hogy ez kalandorság? Hát persze hogy az egy olyan állammal szemben, amely folyamatos kalandorpolitikát folyat, meg sem várva hogy az Egyetemes Enberi Jogok Nyilatkozatán megszáradjon a ténta. A kockázatvállalás ellentettje a biztos nemzethalál. A kérdés nem gazdasági, nem politikai és nem is jogi. A kérdés egyszerüen hamleti... amely kötelezővé tette, hogy a költségvetési hiány finanszírozása jegybanki kölcsön helyett a pénzpiacokról történjen. A kialakult helyzetben ezen az elven változtatni szükséges. A hazai vállalkozások támogatása Két évtizede egyoldalúan a külföldi tulajdonú társaságokat támogatja a magyar állam, különféle adókedvezményekkel. Ideje ezt megfordítani, minden területen a hazai vállalkozásokat, kiemelten a kis- és közepes vállalkozásokat kell kedvező helyzetbe hozni, hiszen ez a munkahelyteremtés és a bevételek növelésének elsődleges eszköze. Ez minden parlamenti párt mindenkori programjában szerepel, de soha nem érvényesítik, mivel tisztában vannak azzal, hogy a globális főhatalmat képviselő multinacionális társaságoknak való megfelelés politikai hatalmuk záloga. A hazai vállalkozások exportképességének javítása érdekében létre kell hozni azokat az intézményeket, amelyek megfelelő állami támogatással (fejlesztések, marketing, piaci kapcsolatok szervezése) ezt elősegítik. Érvényesítendő szempont ként csak azok a vállalkozások számíthatnak támogatásra, amelyek privatizációs visszaélésekben nem érintettek. Fel kell számolni azt a káros, a privatizáció következtében kialakult kiszolgáltatott helyzetet, amibe a hazai termelők kerültek a külföldi feldolgozóktól, nagykereskedőktől, kereskedelmi láncoktól. A termelők szövetkezésének állami segítséggel történő megszervezésével vissza kell szerezni az ellenőrzést a feldolgozás és az értékesítés felett. Átláthatóvá kell tenni a pályázatokat, meg kell változtatni az uniós forrá sokhoz való hozzáférés feltételeit, megkönnyítve a nem tőkeerős kis- és közepes vállalkozások eredményes pályázását. Az önerő mértékének a meghatározása, a lehetetlen gazdasági növekedés előírásának eltörlé se, az adminisztrációs terhek csökkentése is ezt segítheti elő.

Az 35.) 'orosz' (?) piacok visszaszerzése és új gazdasági kapcsolatok keresése Jelenleg az orosz kereskedelmünkben 3 milliárd dolláros hiányunk van, és ez a hiány az energiaárak emelkedése esetén tovább fog növe kedni. El kell érni, hogy az energiaimportot magyar termékek kel és ne a nemzetközi pénzpiacon felvett hite lekkel fedezzük. A mindenkori magyar kormánynak külpolitikája meghatározásakor erre is tekintettel kell lennie. Elérkeztünk ím' a forró kásához, ám a macska mégcsak nem is kerülgeti (?). Lám - lám, milyen szűkszavú lett egyszeriben az amúgy bőbeszédű Program. Aztán, fogalom és képzavar a köbön. Nekünk csak szovjet (!) piacaink voltak az utóbbi kilencven esztendőben. Ez meg hosszú idő. A jelenbeni "orosz" piac egészen más tészta. Ezt nem lehet visszaszerezni csak be lehet oda kérezkedni. Ím' itt a kutya elásva! A Jobbik felkent jövendőmondói ne tudnák, hogy "kormányozni" [röhejes...] Orbánnal fognak, aki a közelmultban érdemelte ki az orosz nagykövet undorát, ill. megvetését, ill. a "neokon" jelzőt. [Írtam erről "NeoKohn" címmel egy Blogot.] És - Krisztike - tessen mondani, ki megy majd Moszkvába a piacokról tár gyalni? Kiskegyed tán'? De, fogjuk komolyra a szót, ha manapság piacra, pénzre gondolunk és nem jut eszünkbe a politika... nos akkor nagy hülyék vagyunk. Mint az, aki a fenti sorokat papírra vetette. Persze ha az antalli tobzódás következtében nem kellett volna kivágni pl. a szabolcsi almásokat, most gondolkodhatnánk azon, hogyan csináljunk kedvet az oroszoknál ahhoz, hogy téli estéken magyar almát majszoljanak. Persze ez már "alma", a szó minden értelmében. A kérdést onnan kell tovább gondolni, ahol Fletóval abbahagyatták. [Munkatervemben szerepel összeesküvés elméletek gyártása. Az első címe valahogy így szól majd: "Jesszu som, csak nem Putyin olaja miatt rugták seggbe?] Száz szónak is egy [lesz] a vége: magyar exportról csak az orosz "fejlesztési tervek" függvényében lehet majd tárgyalni, annak, akivel az oroszok hajlandók lesznek szóbaállni. Nota bene! Mi akadálya lenne annak, hogy tőlünk valaki meginterjúvolja akár magát Putyint arról, hogy képzeli el a magyar jövőt, egy más leosztásban, pragmatikusan, vagy akár paradigmatikusan...

Egyúttal erőteljesebb és eredményesebb gazdasági kapcsolatot kell 36.) létesíteni a 'rokonnépek' államaival [pl. a nyersanyagban bővelkedő Kazahsztán], Óh a rokonok! A kazahok! Csakhogy itt van egy kis bibi... "A kazahsztáni energiaügyi miniszter szerint reálisabb az orosz-türkmén-kazah közös gázvezeték, mint az uniós Nabucco projekt megvalósulása, amelynek még csak a megvalósíthatósági tervét készíti Brüsszel. A kazah politikus azután beszélt erről, hogy tárgyalt Szili Katalin magyar házelnökkel. Hangsúlyozta: ha majd növelik a kitermelést, a gázt arra szállítják, amerre leggazdaságosabb, ez most Oroszország irányát jelenti. Szili Katalin egyebek között kazah-magyar kőolaj-, és földgázipari együttműködés lehetőségeiről, a befektetések ösztönzéséről illetve a Budapest-Asztana repülőjárat újraindításáról tárgyalt a miniszterrel." [KlubRádió.] Jut eszembe... Kedves Krisztina! Maga miben utazik? Nabuccoban, vagy Déli Áramlatban? Ezt ma el kell döntenie és ki kell böknie [vagy - vagy] annak aki a világpolitika formálására készül, mint kiskegyed. Dehát ön el is döntötte már e tanulmány végén. Ön a Nyugattal tart! De akkor mi önökben, önben a "jobbik"?

illetve olyan dél-ameri kai és ázsiai államokkal, 37.) amelyek nem kívánnak betagozódni a globális világrendbe [Pl. Irán, Malajzia, Ecuador, Venezuela stb.]. A felsorolás - igaz - példálózó. De azért kár volt kihagyni Boliviát, Kubát, stb. Ezek az államok, finoman szólva, tényleg nem akarnak betagozódni a globális világrendbe. De mivel ezek Oroszországgal barátkoznak és seftelnek, ugyan miből gondolja a Jobbik és az ő Krisztinája, hogy majd előzékenységet fognak tanúsítani egy olyan országocskával szemben, amely, velük ellentétben, egyre mélyeb ben tagozódik be a globális világrendbe és amelyet [majd] egy neokon politikus vezet. Ha udvariasan akarom magam kifejezni, azt mondom, ez légvárak kergetése. Ha viszont hagyom megszólalni magamban a bőgatyást, az azt mondja: egy seggel nem lehet két lovat megülni. Nincs olyan jó segg...

A pénzintézetek 'visszaszerzése' 38.) A privatizáció során a bankrendszer 90, a biztosítási szektor 100%-ban külföldi kézbe került. Ez nemzetközi összehasonlításban megint csak páratlan helyzet, aminek következ ményeként hatalmas nyereséget visznek ki az országból. El kell érnünk, hogy a hazai gazdaság finan szírozása jelentős részben hazai tulajdonú bankokhoz kerüljön vissza, például helyi hitelszövetkeze tek alapításával, majd országos hálózattá fejlesztésével. Ezen ötlet ['visszaszerzés'] kapcsán nekem is támadt egy ötletem. Persze senkit sem akarok felbújtani... A programot többször fel kellene olvasni Bokros Lajos, Surányi György és Fekete János előtt. Ennél a résznél úgy fel kellene erősíteni a hangot, mint a tévében a reklámoknál. Holtbiztos, halálra (!) röhögnék magukat. Ezzel megspórolnánk a költséges bírósági eljárásokat.

A privatizáció felülvizsgálata, a nemzeti vagyon visszaszerzése és megvédése

Fel kell tárni az 1988 óta elkövetett, a nemzeti vagyon elherdálását eredményező jogsértéseket, 39.) és a jogellenes szerződéseket érvényteleníteni kell az eredeti állapot helyreállításával. A megmaradt nemzeti vagyon védelmé ben olyan törvény kell, amely hatékonyan akadályozhatja meg a megmaradt tulajdon eladását, illetve haté kony szabályozást ad a csalárd módon elidegenített nemzeti vagyon jogi eszközök kel történő 'visszaszerzésére'. Aztán' mennyit szán legszebb éveiből Krisztina erre a "visszaszerzésre"? Nem tudja tán, hogy az olajmaffia profitjából mennyi folyt vissza az államkasszába? Úgy lehet kevesebb, mint a Teve utcai rendőrpalotát lehugyozó Kiss Ernő dandártábornok évi fizetése... És ki abszolválja a "visszaszerzést"? A Nemzeti Jogvédő Szolgálat talán? Vagy az az Ügyészség, amelynek Györgyi Kálmán egyik legjobb tanitványa és kato nai helyettese Kovács Tamás úr a vezetője? Ne feledje, ha miniszter lesz, az asztalfőn az az Orbán Viktor fog űlni aki alig győzte kivárni, hogy a voltaképp ártalmetlan Olajbizottság mandátuma lejárjon, stb., stb. Az elszakított magyarsággal való gazdasági kapcsolat fejlesztése Az uniós tagság kevés valódi előnyeinek egyike az, hogy a Kárpát-medencei magyarsággal a gazdasági kapcsolatok a korábbihoz képest erőteljesebben kiépíthetők. A hazai gazdaságpolitikának a határon túli magyarságot a fejlesz tésekbe be kell vonni oly módon, hogy nem az embereket kell a munkához, hanem a munkát, a beruhá zásokat kell hozzájuk vinni. Ennek az alapelvnek az érvényesítése ad segítséget ahhoz, hogy a Kárpát-medencei magyarság a szülőföldjén maradhasson.

Európa szívében, a Kárpát-medence közepén a 9,3 millió hektár magyar államterület 83 százaléka termőterület, míg a föld 63 százaléka mezőgazdasági művelés alatt áll. Ezen belül a legértékesebb művelési ág a szántó terület 48,5 % (4,5 millió hektár). Ez az arány kétszerese az EU, négyszerese az OECD országok és ötszöröse a világ átlagának. A hazai földfelszín egy „édesvíztenger” fölött helyezkedik el, amely – becslések szerint – 2 milliárd ember ivóvízkészletét fedezi. Több évezredes termelési kultúrája és a mezőgazdaság ökológiai adottságai (az ún. agrár-ökopotenciál) alapján a magyar föld 30 millió ember magas szintű élelmezésére képes. 40.) Ezek alapján a Pannon biogeográfiai régió a pusztító kataklizmákkal fenyegető globális éghajlatvál tozás következményeit képes kivédeni, népességének a túlélés esélyeit biztosítja, fizikai és élelmezés biztonságot nyújt. A termőföld és az édesvízkészlet csak biológiailag életképes népesség túlélését biztosítja. A termőföld védelme kétségtelenül fontos. Fontossági sorrendben azonban a népességvédelem, vagy inkább nevezzük nevén: a fajvédelem (!) megelőzi. A "természetes élőhelyek" beszükűlése a fajok kiha lására vezet, az emberi társadalomban csakúgy mint az állatvilágban. Az élőhelyét azonban csak az a faj képes megvédeni, amely faji sajátosságait is képes megőrizni. Lehetséges ez? Lehetséges! Van rá példa bőven. Maradjunk most csak a paleszinok példájánál. A palesztin népről nem sok feljegyezni való volt, amíg földjük re be nem tette a lábát a hódító zsidó faj, amelynek sok föld és csak kevés szolga kellett. Megkezdődött az ősla kosság kiszorítása, elüldözése saját földjéről, amely - a zsidók szerint - az "igéret földje", történelmi jussuk. Hogy az elnéptelenítés programját a zsidók hogyan hogyan hajtják végre, nem tárgyaljuk. A tények közismer tek. Az sem "érdekes" hogy a hazájukban rekedt palesztinok hogyan váltak üldözöttekké. Az is közhely, hogy a palesztinok jelentős hányada, hazája határain kivül, menekülttáborokban sínylődik, immár több mint egy emberöltő óta. Azt is tudjuk, hogy az izraeli alakulatok időnként vérfürdőket rendeznek e táborokban. Mi az érdekes ebben a helyzetben? A palesztin nép lelki és biológiai ereje! A palesztin anyák nem félnek szűlni és attól sem ódzkodnak, hogy gyermekeiket egyenesen Allah paradicsoma számára neveljék. A palesztin nép nem alkuszik! A palesztin öl és meghal, ha csak ezen az áron ölhet! E véráldozatok kivéreztetik a palesztin népet? Nem! A népszaporulat rátája imponáló. Nemcsak az öngyilkos terrorista robban! "Robbanásszerűen nőtt Ciszjordánia, a Gázai övezet és Kelet-Jeruzsálem lakossága az elmúlt tíz évben, és az akkori 2,89 milliós populáció elérte a 3,76 milliót. A népszámlálási adatok szerint Kelet-Jeruzsálemben – amelyre a palesztinok, mint jövőbeni államuk fővárosára tekintenek – 208 ezer palesztin élt. A népesség magas száma várhatóan kulcs szerepet játszik majd az izraeli-palesztin tárgyalásokon, ugyanis a lakossági adatok támaszthatják alá a palesztin területi követeléseket." [HEOL 2008. február 10] Az sem számít, hogy pillanatnyilag (!) a palesztin vesz teségek többszörösét teszik ki az izraeli veszteségeknek. A mérleg nyelve lassan, de kérlelhetetlenül mozdúl, nem Izrael javára... Már szót ejtettem róla, hogy a jeruzsálemi falak egyként szolgálhatnak erődnek és egérfogónak. Ez az igazi paradigma! Érvénye egyetemes!

A termőfölddel kapcsolatos valamennyi meghatározó kérdés természetesen szorosan összefügg a mezőgazdasággal és a vidékfejlesztéssel. Kiemelt tárgyalását az teszi indokolttá, hogy a föld tulajdon nemcsak tőkeképző és hasznosító eszköz, hanem természetföldrajzi, materiális tárgya az államterü letnek. Mint ilyen, döntő létalapja a társadalomnak: az államnak a földtulajdont a közjó szolgálatába állító hatalmától függ a népesség sorsa, a mezőgazdaság élelmiszertermelő szerepének alakulása, a vidék és a társadalom életminősége, a közeljövő kihívásai miatt pedig a puszta etnikai fennmaradás. Végül, mivel a föld szűkös közgazdasági jószág, tulajdona erőforrás-monopóliumot is jelent: birtoklása a rajta kívül állókat kizárja az elsajátításból, vagyis – a tulajdon más tárgyaitól eltérően – hatalompolitikai-uralmi tényező. „Akié a föld, azé az ország.” Földviszonyainkat 20 éve a globális tőkehasznosulásnak elkötelezett, neoliberális birtokpolitika uralja. Ennek célrendszerét a polgári demokratikus földreform elvetése teljesítette. Az eredeti tőkefelhalmozással a szűk hatalmi agrárelit részére az agrár- és földtőke mint közvagyon magánelsajátítását biztosította: a földprivatizáció, mezőgazdaságunk elsorvasztása, a parasztság – mint történelmi osztály – megsemmisítése és a torz birtokszerkezet, amelyben az államszocialista nagyüzem uralmát a vadkapitalizmus nagybirtokrendszere váltotta fel. E folyamat központi vezérlőműve a földjogi rendezés lett.

A pénzgyarmatosítás okozta társadalmi bomlás miatt megmaradásunk előfeltétele, 41.) hogy az államnak – az EU tagjaként is – szabad önrendelkezése legyen a területét alkotó föld tulajdoni és használati rendje fölött; Íme az árúlás képlete. Ennek a díszes társaságnak, Morvai Krisztinától a legbutább, legbüdösebb lábú gárdistáig, tudniuk kell, hogy a két feltétel együtt nem létezhet. Az élősdiség ugyanúgy létfeltételévé Vált Nyugat Európának, mint Amerikának. A Program ben megfogalmazott jámbor óhajok listáján fölösleges végig zongorázni, ezért nem is teszem. ...továbbá hogy – szintén közérdekből, állampolgárai javára – maga döntsön a mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelési képességéről. Uniós tagságunk a Magyar Állam szuvere nitását mindkét létkér désben elvonta. A földügyben ezt politikai alávetésünk valósította meg, míg mezőgazdaságunk a KAP (közös agrárpolitika) kötelező intézményrendszerének a diktátuma alá került. Az egyébként sokáig jól leplezett uniós diktátum térségünknek nagybirtokrendszert jelölt ki, s ez önmagában is leleplezi az uniós értékrend hamissá gát, a társadalom közérdekeivel való szembenállását. A nagybirtok ui. nem társadalmi szükségleteket elégít ki, hanem a tőkehasznosulást, működtetőjének a nyers, magánelsajátítási érdekét, a nemzetek feletti agrártőke nyereségnövelését szolgálja: „ne életet, hanem pénzt teremjen a föld!” – a tőketulajdonos javára. Az EU ezt az intézményt a szabad tőkeáramlás (mint legfőbb közösségi vívmány) érvényesítése jegyében építi ki a peremtérség mezőgazdaságában, Elmaradt tehát a földreform és a családi gazdálkodás megalapozása. A földprivatizáció a nagyüzemi szektor nyomasztó túlsúlyát, az árutermelő kis- és középüzem hiányát, továbbá a gazdálkodásból megélni képtelen kisüzemek milliós tömegét alakította ki. Eszerint, a magyar termőföldalap a gazdálkodó üzemek között úgy oszlik meg, hogy az összes gazdaság 92%-a a földalap nak alig 10 százalékából részesül, míg a gazdaságok 8%-a – vagyis a legnagyobb méretű üzemek – az összterület 90 százalékát birtokolják. A földtulajdon és a földhasználat alanyi kettéhasadását, ennek intézmé nyesülését – amely mögött a családi gazdálkodás elvetése, a természetes személy földművelő földtulajdonos sá válásának a megtagadása rejlik – a földhaszonbérlet viszonyai tárják fel. A földbérlet aránya – a tör vény kijátszását lehetővé tevő szívességi földhasználattal együtt – országo san 62%.

A Magyar Állam a Csatlakozási Szerződésnek azzal a politikai feltételével 42.) vált az EU tagjává, hogy lemon dott a saját államterületét alkotó föld feletti önrendelkezéséről, s ezt átengedte az EU legfőbb közösségi vívmánya, a tőke szabad áramlása igényeinek. Tekintettel arra, hogy a külföldiek földtulajdon szerzésének – aminek részben már ma sem sikerült gátat szabni – hét éves moratóriuma 2011-ben lejár, a legfontosabb nemzetstratégiai feladat a szükséges törvények megalkotásával a politikai elit e bűnének jóvátétele. Jelleg zetesen "eurolangyos" álláspont. Először is nem a körülírhatatlan elit bűnéről, hanem néhány ismert politikai gengszter gaztettéről van szó. Nem [csak] jóvátételre, büntetésre, bünhődésre van szükség. Ennek érdekében igényt kell támasztanunk a Csatlakozási Szerződés földre irányadó rendelkezéseinek felülvizsgálatára, módosítani kell a hatályos Földtörvényt, be kell vezetni a mezőgazdasági üzemszabályozást, és törvényt kell alkotni a földvédelemről.

Az 43.) új tagállam földjének a „tőkeszabadság” szerinti jogi minősítése sem az EU Alkotmányos Chartájában, az Európai Közösségeket megalapító Római Szerződésben, sem a közösségi jog alacsonyabb rangú jogforrásaiban nem szerepel, hanem az Európai Bizottság egyoldalú és emiatt önkényes jogértelmezése, amelynek nincs kötelező érvénye. A csatlakozást előkészítő tárgyalások során az Európai Bizottság a földkér dést kiemelte a mezőgazdaság fejezetéből és azt a Római Szerződés szerkezetének megfelelő negyedik fejezetben, a „Tőke és fizetések” címszó alatt helyezte el. A Csatlakozási Szerződés Magyar ország földjé re nézve tehát nem jogszabályon, hanem a szerződő felek politikai megállapodásán alapul. Márpedig, egy olyan politikai megállapodásnak – tartalmát tekintve: alávetésnek –, amely szerint a Magyar Állam a saját területét alkotó föld tulajdonáról és használatáról nem rendelkezhet érvényesen, hanem ezt átengedi a közösségi jognak, nincs sem a hazai, sem a közösségi jogban alkotmányos erejű jogalapja. Ténylegesen a közösségi jog az EU tagjainak a földpiacra kettős államjogi státust intézményesít, egymástól gyökere sen eltérő tartalommal: egyet a szuverén Tizenötök [és Málta], egy másikat az önrendelkezéstől megfosztott, új belépők számára. Az előbbieknél a Római Szerződés kizárja az uniós beavatkozást a tagállam tulajdoni viszonyaiból, így a földtulajdoni rend alakításából is. Az EU vívmányainak átvétele itt csak azzal jár, hogy a külföldi jogalanyoknak a – hátrányos megkülönböztetés nélküli – nemzeti elbánást kell nyújtani. Dolgaink rendbehozatala valóban "nemzeti elbánást" igényel. Ennek formája az ellenszegülés, ha úgy tetszik ellenállás. Erre akkor kerülhet sor, ha cselekedeteinkhez nemzetközi garanciákat kapunk! Hogy kitől és hogyan? Egy hasonlattal válaszolnék... Mondjuk, erőszakosságok történnek, mert a hódító ragaszkodik csalár dúl szerzett "jogaihoz" és fellép a közrend és főleg a demokrácia védelmében. Nos, mielőtt eldurvúlna a hely zet, be kell futnia valamenyik kikötőbe, vagy meg kell érkeznie valamelyik repülőtérre - egy tejpor szállitmány nak. Viccelnék tán? Egyáltalán nem! Hát mit vitt az Amerikai flotta Grúziának? Tejport. Nahát. A Tizenötök létérdeke államterületükre nézve a szuverenitás megőrzése, ért arról nem mondtak és a jövőben sem mon danak le. Abban az esetben, ha egy új normaszöveg ki is mondaná a föld „egyetemes tőkeminőségét”, ez a Tizenötöket nem érintené, mivel nem lenne visszamenő hatálya. Minden új tagállam egyéni (külön) szerződést kötött az Unióval a csatlakozása feltételeiről, emiatt pedig a régi tagok számára jogilag közömbös, hogy az új belépők feladták-e szuverenitásukat, és ha igen, milyen mérték ben. Az a közösségi jogi rendezés, amely kettős jogalapot létesít a tagállamok földjogi státusára, egyszerre szavatolja a régi tagok szuverenitását, másfelől az új tagoknak attól való megfosztását, ráadásul ezt önkényes, kiterjesztő jogértel mezéssel éri el, sérti a jogegyenlőséget és az integráció összetartó erejét semmisíti meg. Az előzőek alapján a Magyar Államnak kezdeményeznie kell a Csatlakozási Szerződés felülvizsgálatát. Az alávetés felülvizsgálatával a Magyar Állam semmilyen többletjogot, kiváltságot nem követel magának, hanem a jogegyenlőség helyreál lítását, az EU nevében a terhére végrehajtott jogfosztás törvényes orvoslását igényli, amely a földügyben megszünteti gyarmati kiszolgáltatottságát.

A hatályos Földtörvény módosítása Az érvényesítendő alapelv: 44.) Ami itt következik ugyanolyan szép és nemes, de - az adott politikai feltételek között - ugyanúgy kivihetetlen, mint Németh László "kertmagyaror
szág" koncepciója. Az szórakoztató, olvasmányos, ez meg nem. Őszintén szólva nem értem, miért kellett valamelyik jóravaló bedolgozó kerek kis tanulmányát belekomponálni egy politikai programba? A politika, mint tudjuk, a lehetőségek művészete. Ami nem tartozik a lehetőségek birodalmába, az nem programpont, hanem szecska! az állam területét alkotó valamennyi termőföld – függetlenül a tulajdoni formájától és használati jogcímétől – a nemzet vagyona. Ez az Alkotmányban is rögzítendő jogi alaptény megalapozza, hogy az állam valamennyi földterületre és az összes jogalanyra kiterjedően, közérdekből szabályozza, indokolt esetben korlátozza a földtulajdonszerzés és a földhasználat feltételeit. A Dr. Tanka Endre, a gödöllői Szent István Egyetem professzora által parlamenti benyújtásra alkalmas szinten kidolgozott Földtörvény Nem lett volna egyszerübb az egész tervezetet [tanulmányt] ide besuszterolni? Plusz harminc - negyven oldal - PDF formá tumban [...] már igazán meg se' kottyant volna a birkatürelmü olvasónak. Akinek meg nem lenne türelme elol vasni, annak pláne nem. legfontosabb intézményei:- Az önkormányzat csak lekötött célvagyonként, törvényes elidegenítési és terhelési tilalom mellett jogosult termőföldtulajdon szerzésére. (Ma az önkormányzati termőföld tulajdon szerzés – a törvény megkerülésével –, a hazai földalap külföldi kézre való átjátszásának leggya koribb eszköze. Az önkormányzat megveszi a termőföldet a manipulált kisemberektől, majd a képviselőtestület azt egy tollvonással belterületi ingatlanná minősíti. Ezt az ingatlantulajdont már a külföldi jogi személy megveszi, és tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik.)- A belterületi föld is termőföldnek minősüljön, így irányadók rá a haszonbérlet törvényi korlátai.- A helyben lakó nem lehet a földhaszonbérlő cég fiktív tulajdonosa, hanem csak a tényleges helyi gazda. [Így nem lesz jogosult a föld elővásárlására és az előhaszonbérletre.] - A tanya termőföldnek és nem ingatlannak minősül, ezért tulajdonszerzéséből a bel- és külföldi jogi személy ki lesz zárva.- A földhaszonbérlet jogcímeinél megszűnik a tőkeberuházó spekulációs földszerzési joga, továbbá a gazdasági társaság és a szövetkezet – egyébként EU közösségi jogba ütköző – térmértéki kiváltsága. [Míg ma egy magánszemély legfeljebb 300 hektárt bérelhet, addig a gazdasági társaság vagy a szövetkezet 2500 hektárt, amely további jogcímekkel korlátlan üzemméretté növelhető.] - A jogellenes zsebszerződések semmisségi szankcióit fenn kell tartani A legöregebb zsidók tán' még emlékeznek rá, hogyan "harcolt" Orbán Viktor és csapata a zsebszerződők ellen? Luxusterepjárók tucatjait vásárolták, persze közbeszerzés útján. Aztán kirajzott az Orbán kommandó, irány a Dunántúl. A terepjárók útközben elfogytak, elpárologtak. Az eredmény - állitólag - egy [1] szerződés volt, de arról se bizonyosodott, hogy "zsebes" lett volna. Nos akinek nem tatszik, hogy a zsebszerződéses osztrák sógor átruccan a traktorral odaátról, tegyen úgy mint a francia, sőt a baráti (!) lengyel gazdák: lyukassza ki a traktor kerekeit és borítsa az árokba, lehetőleg gazdástól. A magyar termőföldet így lehet megvédeni a hívatlan vendégektől. Külön téma az izraeli föld és ingatlanvásárlás. De, nicsak (!) mintha a zsidó ingatlanfelvásárlásokról, pláne nevesítve, nem is esne szó. Ej Balóné - Balóné, be' huncut menyecske kiskegyed - eszöm a lelkit. Hamis a maga mája, meg a zuzája is. Csak a polgárok észre ne vegyék, legalábbis a választások előtt. Aztán már úgyis mindegy - nekik. Továbbá, nem kellene itt megemlékezni Simon Peresz elszólásáról, miszerint felvásárolták az egész Magyarországot? Aztán kiderült, nem is elszólás volt. Peresz maga is elismerte, mondott ilyet. Nem tudom, kik lehettek az eladók, de itt megint beugrott a csendőrség és a daliás csendőr Szendi Balázs. Ő és alakulata nem vagonírozott... Ők csak Nemzeti Számonkérőszék biztositó egysége voltak. Az ám! A csendőrség nem elég. Számonkérésnek kell következnie! Gondolt valaki erre? ...az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések meggát lására.- Törvényileg meghatározott üzemszabályozásra és gazdálkodóra vonatkozó szigorú feltételek előírására van szükség. Bármely üzemlétesítő – akár földtulajdonos, akár földhasználó, természetes vagy jogi személy – csak egy üzemet tarthat fenn, s ennek méretét az állam közérdekből leszűkíti. Az üzemszabályozást ma a francia, olasz, német, spanyol, dán, osztrák, ír agárjog, továbbá a nem uniós tag Svájc és Norvégia alkalmazza. A minimális és maximális üzemméret nem léphető túl, de azon belül kellően rugalmas a művelési ág, a földminőség, a termelési és térszerkezet, termesztési technológia stb. regionális és helyi eltérései szerint. (Pl. gabonatermesztésnél a francia üzemméret 40-250 hektár közötti lehet.) Az üzemlétesítés előfeltétele a gazda állandó helyben lakása, előírt szakképzettsége (gazdálkodási gyakorlata), az üzemvitelért önálló felelősségvállalása, jövedelmének – előírt arányban – a helyi gazdálkodásból való származása, az előírt termelési hagyományokhoz való alkalmazkodása, helyi foglalkoztatási határértékek és fajlagos munkahely-teremtési mutatók teljesítése. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az előzőekben összefoglalt változtatások a politikai elit éles ellenállásába ütköznek. Ezek vállalása nélkül azonban nem létezhet eredményes nemzetstratégia, ezeket megkerülve lehetetlen a jelenlegi gyarmati helyzetből kitörni.

A magyar mezőgazdaság – és ezzel elválaszthatatlan összefüggésben a faluközösség – helyzetét az elmúlt húsz évben két alapvető társadalmi fordulat határozta meg: a rendszerváltozásnak nevezett folyamat, valamint az Európai Unióhoz történt csatlakoztatásunk. Mai teendőink csak ezek következményeit összefoglalva határozhatók meg.

1989 után a szovjet gyarmatbirodalom összeomlása ezt a térséget – kitüntetett szereppel – kínálta fel a transzatlanti globális uralmi rend 45.) „szabad tőkeáramlása” részére, új elsajátítási élettérként. A célrend szer legfontosabb intézményi feladata volt a polgári demokratikus földreform kizárása. 1989 után törté nelmi esélyünk nyílt a földügy polgári értékmintájú megoldására, a földhasználat és a földtulajdon alanyi egységének a családi gazdaság modellje szerinti létrehozására. A politikai döntéshozók a magyar társa dalomtól megta gadták a földreformot, ehelyett – a föld- és agrártőke mint közvagyonnak egy szűk hatalmi elit javára végrehajtott „átjátszási technikájával”, az „eredeti tőkefelhalmozás” neoliberális sokkterápiáját alkalmazva, a közérdeken átgázolva – földprivatizációt teljesített. Az államszocialista nagyüzem a bérmunkást kiszipolyozó tőkés nagybirtokká alakult át, a nagyüzemi birtokszerkezet az agrártörténetünkben minden eddigit meghaladó, nyomasztó térnyerésével. Még emlékszünk rá, hogy melyik párt programja volt a "reprivatizáció"? Hát Torgyáné, a Kisgazda Párté.Mit is mond a krónika? "A földbirtokvi szonyok 1947-es állapotának helyreállítása a [Kisgazda] párt 1990-es követeléseinek sarokpontját jelentette. A parlament által megszavazott megoldás, a kárpótlási jegyek és a licitálás a földterületre elfogadhatatlan volt az FKGP vezetői egy része számára. Az FKGP elnökséget megszerző, majd a pártot a kormánykoalícióból 1992 februárjában kiléptető Torgyán József energikus fellépése erősen megosztotta a pártot. A képviselők három negyede kitartott a kormány mögött ... az [Antall kormánynak] a párt nélküli Kisgazda-frakció többségét, 36 képviselőt gyalázat nevükre sikerült megtartania. A párt történetileg jól csengő neve azonban a Torgyán József vezette kisebb ségnél maradt. rendszerváltás után kormányok kétszer is közel kerültek a kisebbségi helyzethez. Az Antall kormánynak folyamatosan erodálódott a többsége, előbb Torgyán József vezette Kisgazdapárt kilépése jelentett problémát, de ott . Később Csurka István kizárása után alakult ki válság, de Antall Józsefnek és frakcióvezetőjének, Kónya Imrének végülis sikerült megakadályozni a tömeges "dezertálást". De a ciklus végére, 1994-re a Boross-kormánynak már csak egyetlen képviselővel volt többje a kormánynak, mint ellenzékének." A magyar politikatörténet leghitványabb alakja Antall József vállalta azt a dicstelen szerepet, hogy a magyar parasztságot végleg (?) megfossza az Árpád szerzette magyar földtől. A "privatizálás" aljasabb merénylet volt az ország népe ellen, mint annakelőtte a "téeszesítés". A téeszesítésnél nem volt mese! A kolhozosítást a Szovejtunióban tűzzel - vassal, milliók halála árán is, végrehajtották. Magyarország sem térhetett el ettől az úttól. A paraszt viszont megmaradhatott a magyar földön. Hellyel - közzel még "gazdának" is érezhette magát. De Antall? Őt csak saját karrier vágya, jellemtelensége késztette arra, hogy a parasztokat elűzzék egykori földjeikről. Ami a nemzeti (!) agrárgazdaságot illeti: ezt a kérdést a náci Németország oldotta meg. [L. Öhquist: "A führer birodal ma" c. könyvét.] Mára szép emlék csupán a költő háborgása:

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

Ha él még a szellem, mehet a csóva. Ez már nem a kéregetés ideje. Álmodnék? Hát nem lobognak a "tüzecs kék" a világ minden fertályán?

A földreform elvetésén a „rendszer váltó” politikai elit teljes hatalmi gépezete hatékonyan munkálko dott. A részarány-tulajdonra kialakított jogi eszköztár biztosította a két millió jogosult nak a földtulajdonuktól való intézményes megfosz tását, e földalap „befagyasztását”, majd különböző jogcíme ken a nagybirtok földkoncentrációjára történő felhasználását. E folyamat lényegéhez tartozott egyrészt a termelőnek az alapvető termelőeszközétől, a földtől való megfosz tása, másrészt a parasztságnak mint történel mi osztálynak a végleges felszámolása. A célrend szer szerves eleme lett egyrészt a magyar mezőgazdaság elsorvasztása, teljesítő képességének lerombolása, másrészt a teljes mezőgazdasági és élelmiszeripari termékpálya monopóliumának a külföldi tőke tulajdonába adása. További célul tűzték ki, hogy az ország önellátó képes ségét fokozatosan elveszítve a külföldi termékfelesleg felvevőpiacává váljon, és hogy a csődbe vitt [felszá molásra került] cégek agrárvagyonát a tőke az érték töredékén szerezhesse meg.

A privatizáció következményeként 1997 óta nincs magyar, 46.) hanem csak magyarországi élelmiszeripar: ennek 62 százaléka azóta külföldi tulajdonban van, és számos fontos ágazatában ez az arány 100%. Az élelmiszerkeres kedelem 90 százalékát pedig hat multinacionális üzletlánc uralja. Ha lesz (?) valaha önálló magyar állam, e láncok "jogi státusa" egy tollvonással szabályozható lesz. V.ö. az "államosítási rendelkezések kel". A külföldi tulajdonosok esetleg elvihetik az irhájukat, már ha itt tartják. Vagy várhatják a pénzespostást amelyik már nem érkezik.

Hamar szertefoszlottak azok az illúziók, amelyek szerint a megnyíló hatalmas piac, a Brüsszelből érkező támogatások végre fellendülést és jólétet hoznak a magyar gazdáknak. Most szembesülhetett mindenki azzal, mit jelentenek az előnytelen csatlakozási feltételek, a földalapú uniós támogatások induló 25%-os szintje, mit is takar a bűvös kifejezés: versenyképesség. A megalázó csatlakozási feltételek 47.) egyik legsúlyo sabbika, hogy a mezőgazdasági szektornak nyújtott 25%-os támogatás tíz év alatt éri el az Uniós átlag 100%-át. Ezzel szemben a magyar állam az első perctől kezdve a teljes mértékű, hatalmas összegű tagdíjat (!!) köteles befizetni, azonban a magyar termelő csak a negyedét kapja a már EU-tagállamok gazdáinak adott támogatásnak. Egyenlő mértékű támogatás csak 2013-től lesz, amikorra a le nem küzdhető versenyhátrány miatt jórészt tönkre fognak menni a földből élők. A központi támogatások mértéke pedig addigra erőteljesen csökken. A WTO is ebbe az irányba presszionálja az EU-t, vagyis 2013-ra lényegében már nem lesz minek a 100%-át megkapnunk. Másrészt, ha minden így folytatódna, alig lennének olyan családi gazdaságok, amelyek a támogatást igénybe tudnák venni. Az előzőekben már vázolt birtokpolitika szolgai hűséggel eleget tett az EU agrárjövőkép szerinti elvárásának, a családi gazdasági modell megteremtése helyett a nagybirtokrend szer megszilárdításának. Ez szolgálta azt az uniós igényt, hogy mezőgazdaságunk érje be az olcsó alap- és nyersanyagnak a birodalmi központot kiszolgáló termelésével, ne lehessen a Tizenötök agráriumának versenytársa. Ennek a mezőgazdaság ipari felfogása felel meg, a technikai erőforrás túlsúlyával, fosszilis (természet által konzervált) energiafüggő termelési rendszerével. Az uralkodó politika szándéka és megfogalmazása (kommunikációja) szerint, a vidék felemelkedésének mindennél fontosabb előfeltétele, posztulátuma, a mezőgazdasági nagyüzemek versenyképességének biztosítása, „mert csak ez képes megtartani a vidék népességét”. Ennek a holtmunka-intenzív termelésirendszernek a fő jellemzői:- A technikai erőforrás túlsúlya a globális tőke érdekszférájává, az erőfölénnyel előidézett agrárolló kiszolgáltatottjává változtatta a valódi termelési folyamatában biológiai, illetve természetierőforrás-központú mezőgazdasági ágazatot.- Az iparszerű rendszer az állami protekcionizmus szülötte, vagyis a társadalom kasszájából fenntartott, nem természetes, piacgazdasági formáció. Ugyanakkor nincs biztosíték arra sem, hogy a közpénzeket jól költik el, megerősödnek a korrupciós törekvések.- A támogatási lehetőségek kihaszná lásának és növelésének érdeke a tömegtermelést a termékfelesleg-termelés irányába deformálja.- Ahol mennyi ségi exportkvóták és egyre szigorodó importkorlátozások érvényesülnek, ott a gazdaságosságnak, a hatékonyságnak, a struktúra ésszerű fejlődésének nincs táptalaja.- Az üzemek és vertikumok viszonyában a profitért folyó hazárd verseny uralkodik, nem pedig az együttműködés.Ennek a termelési rendszernek a legfőbb igénye a „versenyképes üzemméret” kialakítása, vagyis az üzemi koncentráció minden eszközzel történő növelése. A regnáló technokráciát ebben a hazug propagandában egyáltalán nem zavarja, hogy a szomszéd Ausztriában, Svájcban, Észak-Olaszországban a mienkhez hasonló átlagbirtoknagysággal, valódi érdekvédelemmel módos vidéki lakosság él. A magyar nagyüzemi agrárlobbi a közvéleményt statisztikai területen is manipulálja:- A tényleges átlag üzemméret, tehát a földhasználati egységek helyett, az átlag tulajdon mérettel dolgoznak. Ez utóbbi mutató 3,5 hektár. Ez azonban félrevezető, hiszen a birtok nálunk is, ott is, saját tulajdonú és bérelt földterületből áll, ill. a gazdasági társaságok esetében osztatlan és bérelt tulajdonból. Ennek alapján az egyéni átlagbirtok 55 ha, ami teljesen megfelel az EU átlagnak (47 ha) A társas gazdaságok átlagmérete 446 HA, ami ennek majdnem tízszerese. Ez utóbbi tipikusan magyar sajátosságú termelési formáció.- A mintegy 460 000 házkörüli és kisegítő gazdaságot statisztikailag belemossák az egyéni gazdaság kategóriába. Miközben ezek társadalmilag rendkívüli jelentőséggel bírnak, az önfogyasztás miatt azonban jelentősen rontják az egyéni gazdaságok társadalom gazda sági mutatóit.- A manipulációhoz tartozik az is, hogy a tulajdonképpen GOFR [gabona, olajos, fehérje és rost] növényekből álló szántóföldi növénytermesztést mutatóiban összemossák a sokkal kisebb szerves összetételű tőkével dolgozó kertészeti termeléssel, mert így letompítanak egy sor társada lomellenességet bizonyító mutatót. [Fajlagos élőmunkaerőfelhasználás, exportarány-alakulás, fajlagos bruttó és nettó termelési érték stb.] A döntéshozók a nagyüzemi lobbi érdekének megfelelően, a támogatás tekintetében 25 éve kisemmizik a társadalmilag sokkal pozití vabb kertészeti és legelő ágazatokat, és vele a legeltetéses és vegyes tartású állattenyésztést. Az elmúlt tíz évben a társadalmi költségvetést több, mint másfélezer milliárd forinttal megcsapoló agrártámogatásnak csak valamivel több, mint a harmadát kapták a mezőgazdasági üzemek, a többi a termékpálya további részeibe, a „vertikumba” került. Az üzemeknek kifizetett támoga tások kétharmadát pedig azok 10%-a nyelte el. Szép hosszú diagnózis. De, hol a terápia? Nincs, vagy csupán szerkesztési hiba folytán maradt ki? Őszintén szólva nem is érdekes. A Jobbik eurokonform párt. "Jobbítani" szeretné mindössze a verklit, vajákolással, ráolvasással. A megoldást nem az jelenti, hogy megszánnak bennünket, hisz az eu-poloskák maguk is bajban vannak. A megoldást csak a közös ólból [akolból] való kitörés jelentheti.

A magyar mezőgazdaság és vidékfejlesztés terén az elmúlt évtizedek gyakorlatához képest alapvető irányvál tásra van szükség. Ehhez hátszelet biztosíthat az EU-nak a ’90-es évek közepén megfogalmazott – itthon jórészt elhallgatott, de semmiképpen nem követett – koncepcióváltása. Az EU-kamarilla közöspiaci elkötelezett ségét és növekvő globális érdekviszonyait legyőzve, az EU Tanács agrárstratégiát, vagyis elsődleges célt, paradigmát váltott. 48.) A "főirány súlypontját" az üzemről a vidékre, s vele a gazdaságfejlesztést a konzervatív stratégia rendszertényezőinek irányába helyezte át. Végső soron a vidékiség, mint életforma kornak megfelelő restaurációját állították hosszú távú célként a vidékfejlesztés elé. Mindenekelőtt az ökológiailag fenntartható eredményeit – tehát nem a többet-termelésen, hanem a minőségen, az élőmunka-eltartó képességen, szolgál tatás irányú ágazat gazdasági sikerén mérendő eredményeit. Mindezt a nálunk helytartónak, elosztónak és támogatottnak szegődött magyar agrártechnokrácia éppen az ellenkező irányba manipulálta. Velük szem ben kell érvényesítenünk a szükséges társadalmi támogatottság birtokában azt a programot, melynek legfőbb elemeit a következőkben foglaljuk össze.- A vízgazdálkodás megoldása agrárstratégiai tekintetben minden más feladatot megelőz. Ennek a megoldatlanságából származó klímahatás a magyar mezőgazdaság legkoc kázatnövelőbb tényezője, 5 év viszonylatában az átlagtól +- 25%-nál is nagyobb mértékben ingadoztatják a terméseredményeket. Másrészt az édesvízbirtoklás jövőbeli jelentősége miatt a vízgazdálkodás teljes, Hollan diáéhoz hasonló rendezése nemzetstratégiai szempontból elengedhetetlen.- A termelési rendszer második erősségű faktora a talajok típusa és minősége. A talajromlási folyamatok visszafordításának és a talajok tartós javításának lehetősége is a vízgazdálkodás függvénye.- Kiemelt feladat a növényi és állati génbankokat nemzeti vagyonná minősíteni, állami kézben tartani, biztosítani licence védelmét és megfelelő anyagi ellátásu kat.- Azonnal be kell fagyasztani a bioüzemanyag-programokat és az európai hasonló tervek is elvetendők. (2003-ban még „túltermelés” miatt csonkolták a magyar mezőgazdaságot, ma pedig világszerte élelmiszer hiánnyal kell szembenézni.)- A gazdálkodás fő formájának, stratégiai birtokformának a középarányosan 50 ha területű családi gazdaságot tartsuk – ennek minden EU 15-öknél érvényes közvetett örökösödési, birtokjogi és birtokvédelmi rendszerével együtt.- Tekintsünk fokozottan támogatandó mezőgazdasági kisüzemnek min den 3,5 hektár területtel és 4 számosállattal (egy számosállat 500 kg élőtömegű állat vagy állatcsoport) rendel kező egyéni gazdaságot. A jövőképben tekintsük célnak, hogy ezeknek a kisüzemeknek 20%-a munkaintenzív ágazatokkal, és Hangya Szövetkezet-i közösségekben, különleges minőségű hungarikum előállításával vagy védett termék feldolgozásával foglalkozzon.- Vezessünk be birtokkorlátozást 200–500 hektár közötti határral!- Állami közreműködéssel meg kell szervezni a gazdálkodói, a kis- és középüzemi élelmiszertermelés, a helyi piacok és a kissorozatú exportértékesítés különleges támogatását [pl. speciális hitelekkel, marke tinggel]- A faluközös ségeket újjá kell építeni:- az élelmiszer-önrendelkezés regionális és helyi feltételeinek megteremtésével;- közbirtokossági legelők és erdők, faluközösségi szociális gazdaságok létrehozásával;- az ágazatok, vertikumok, hazai termőtájaknak megfelelő átrendezésével;- az emberi, természeti és biológiai erőforrások arányának növelésével;- a társadalom-gazdasági súlypontnak a faluközösségre történő áthelyezé sével;- a falu hajdan volt közbiztonságának megteremtésével;- az áru-cserekereskedelem megszervezésével, Hangya Szövetkezeti rendszerű együttműködés létrehozásával, közvetlen termelő-fogyasztó kapcsolattal;- a Tessedik Sámuel-felfogású népoktató, minimum alsó tagozatos, természetközeli nevelésre orientált óvoda, iskola működtetésével;- a falusi iskola funkciójának osztrák példa szerinti bővítésével, azt a falu kulturális, informatikai, népoktatási, házi- és kézműipari központjaként is működtetve. Erre a passzusra gondoltam, amikor beugrott a "bőségtál" képe [amit fel is pakoltam az Internetről - nyomban]. Mindenekelőtt imponál nekem, hogy a Jobbik erőteljesebb megfogalmazásokat használ, mint maga Sztálin elvtárs. Ő csak a "főcsapás irányának" meghatáro zásáig jutott el. A Jobbik már a főirányt is "súlypontozza" (!). Ez aztán már igazán döfi! De ezt követően elbam bul [mármint ennek a flekknek a szerzője]. Németh László, a "kertmagyarország" megálmodója, sajátos módon alkotott. Mindenekelőtt rengeteget olvasott. Olvasmányait cédulázta, rendsze rezte. Utána gondolkodott. Gon dolkodott a méhesben, séta közben, fél-éber állapotban, stb. És amikor a fejében összeállt valami, írni kezdett, gondosan ügyelve arra, hogy a magasröptű gondolatok és a magyar rögvalóság között legyen valaminő összefüggés. Az a pószer viszont, aki a fenti sorokat papírra piszkolta, olvasott itt - ott, egyet - mást, majd a hasára ütött és írni kezdett. Attól eltekintve, hogy önmagában is zavaros tömény marhaság, amit irsogált, nyilvánvaló, hogy "Európa-keretben" az egésznek, ill. a részeknek semmi realitásuk nincs. Az is lehet, hogy egyetemi disszertációját sütötte el a Program szerkesztőjénél...

Súlyos problémának, a globális „futószalagra” való erőszakos csatlakoztatásunk veszélyes melléktermékének tartjuk, hogy élelmiszer-önellátásra való képességünk ellenére ki vagyunk szolgáltatva 49.) a multinacioná lis élelmiszergyártóknak, kereskedelmi láncoknak. A magyar lakosság 90%-a ma idegen eredetű, jórészt bevizsgálatlan, egészségre káros, élelmiszernek csak nevezett termékeket fogyaszt, aminek következtében egészsége, életkilátásai romlanak. Elsődleges feladatnak tartjuk, hogy a saját mezőgazdaságunkra és élelmiszeriparunkra is kiterjedő biztonságpolitika érvényesítésével ezen a helyzeten változtassunk. Elfogad hatatlannak tartjuk a hatóságoknak lakosság számára fontos információkat visszatartó magatartását. Abban az esetben, ha szabálytalanul kezelt, forgalomképtelen élelmiszerre bukkannak, vizsgálatot indíta nak, kirívó esetben beszedetik a terméket, de csak közvetlen veszély esetén tudhatjuk meg, hogy ki, mikor, hol vétett az előírások ellen. Az ilyen eseteket mérlegelés nélkül a nyilvánosság elé kell tárni, ne kíméljük a becstelenül előnyt szerző cégeket! Erélyes fellépés nélkül nem érhetünk el eredményt. Egyes cégek többször megsértették az alapvető jogszabályokat rosszhiszemű üzelmeikkel, de még a nevüket, arculatukat sem kellett megváltoztatniuk. Ez azt bizonyítja, hogy nincs érdemi szankcionálás, ami elfogadhatatlan. Kötelezővé kell tenni a szabálysértő cégek nevének és érintett termékeinek listázását. Alapvető elvárásunk, hogy a lezárt vizsgálati eredmények, hatósági határozatok elérhetők legyenek, ne csak a fogyasztóvédelem, az élelmi szerbiztonság- elügyelet honlapján, hanem a nemzeti hírügynökség által is közzétéve. Különösen fontosnak tartjuk a nagy hipermarketek visszaélései elleni fellépést, mivel ezek sokkal gyakrabban érintettek lejárt szavatosságú élelmiszerek forgalmazásában, mint a magyar tulajdonú üzletek. [Előfordult olyan eset, hogy egy nagy bevásárlóközpont húskészítményeinek 80%-a kifogásolható volt!] A génmódosított termékek előre nehezen látható elváltozásokat okozhatnak az emberi szervezetben, lakosságunkat ettől a veszélytől meg kell óvni. Jogszabályi előírás, hogy az üzletekben ezeket az élelmiszereket külön polcokon kell tárolni, hogy a vásárlók számára egyértelmű legyen, mit vásárolnak, a legtöbb esetben azonban még az összetevők feltüntetése is elmarad. Elengedhetetlennek tartjuk a génmódosítás elleni törvény további szigorítását. Itt többről , ill. másról van szó, mint a nyugati cégek "export imperializmusáról". A "kútmérgezés" csaknem olyan régi "tévhit", mint a rituális vérvétel. Az egészségrontás s keresztény társadalmak elleni hadviselés "történelmi fegyvere". Ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa Bartha Miklós "Kazárföldön" c. könyvét, fontos ismeretek birtokába jut pl. a pálinka, mint az egyik méreghordozó, tulajdonságairól, alkalmazásának módjáról, céljairól és eredményeiről. [Ez persze régi história, csakúgy mint a könyvben emlegetett Egán Ede "titokzatos" meggyilko lása. Az illető úr a galiciából történő kazár beáramlás vizsgálatára kiküldött kormánybiztos volt és nem lehetett megvenni...] Az viszont vadonatuj "tészta", hogy az élelmiszereken nem lehet feltüntetni azokat az adalékanya gokat, amelyek összetételét a szerződő felek "gyártási titoknak" minősítik. Aranyos, nemde? A génmódosítás tiltása mellett alapvető feladat a történelmi, tradicionális nemesítés fejlesztése. Csak így, saját iparágaink életben tartásával érhető el a vásárló, fogyasztó biztonsága, az, hogy a hazai áruházak polcain legalább 80%-ban hazai termékek legyenek, a világpiacon pedig Magyarország GMO-mentes élelmiszerekkel tegyen szert extraprofitra.

------------------------------------------------------------------------------------------
Csúcsponthoz - a Program csúcspontjához - érkezünk. Ha felérek, csak körülnézek. A lefelé vezető utat már nem teszem meg. Talán kár is volt ennyi energiát fordítani erre a témára. A Jobbik rút ábrázatáról úgyis leper geti majd a festéket az idő. Valószínű, hogy nem jut számukra annyi "játékidő" mint Csurka számára. Az esemé nynek felgyorsulnak és a "neo csurkista mozgalomnak" esetleg csak kérészélet jut osztályrészűl.
------------------------------------------------------------------------------------------

Az ország energiaellátásának stratégiai döntései során több, egymásnak részben ellentmondó követelményt megfelelő mérlegeléssel kell összhangba hozni. 50.) Ezek a következők:- az ellátás biztonságának szavatolása;- a külföldi energiahordozóktól való minél nagyobb függetlenség;- a gazdaságosság szempontja (a fogyasztói érdekek, elsősorban a lakossági teherbíró-képesség figyelembe vétele);- környezetvédelem érdekében a fosszilis energiahordozók részarányának csökkentése;- a megújuló erőforrások részarányának növelése. Hamis már e fejezet első taktusa is! A 2009. januári gázellátási krízis világossá tette Magyaror szág energetikai kiszolgáltatottságát. Magyarország tartalékokat halmozott fel. Gyurcsány tán' tudott valamit? Az Országot a krízis nem sújtotta. A kérdés nem úgy szól, hogy Nabucco vagy Déli Áramlat, hanem úgy, hogy milyen forrásokból lehet pótolni a földgázzal történő energiatermelést és fűtést. Ha e fejezet szerkesztője nem kifejezetten hülye, tudnia és az olvasóval tudatnia kellene, hogy a földgáz, ill. az olaj pótlása, az alternatív energiaforrásiok kiaknázása több akadályba ütközik. Az egyik az ilyen irányú beruházások magas költsége, a másik a gáz és olajlobby ellenállása az alternatívákkal szemben. A tengernyi szófosásba igazán belefért volna a Nabucco versus Déli áramlat problémájának megvilágítása az olvasó elemi szintű tájékoztatására. Ahol rendelkezésre áll termálvíz, törekedni kell a földgázra alapuló fűtési rendszerek lecserélésére. Az alaperőműveknek szánt gázerőműveket – amelyekre szabályozási célból szük ség van – a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbításával, továbbá új blokkal való bővítésével kell kiváltani a hazai uránérc készletre is alapozva. A fenti célok egy nemzeti érdekeket figyelembevevő gazdaságpolitika részei, ahol a Magyar Nemzetei Banknak nem magán bankként, hanem a gazdaságot éltető, pénzt kibocsátó állami bankként kell működnie. A földgáz kiváltása nem megy egyik napról a másikra. Addig megkerülhetetlen feladat a gázellátás biztosítása. Ennek záloga az újonnan feltárt alföldi készletek és a gázvezeték nemzeti tulajdonba vétele. A gázellátás diverzifiká cióját szempontnak tekintve is látnunk kell, hogy az a vezeték, amelyiknek felépítésére reális esély van, elkerüli Ukrajnát, és van honnan gázt beletölteni és továbbítani: a Déli Áramlat. Ezt a szempontot a magyar külpolitiká nak is figyelembe kell vennie. Tudjuk, de nem biztos, hogy minden olvasó tudja, a Déli Áramlat az orosz behato lási szisztéma a Nabucco pedig az Oroszország elleni bekerítési terv egyik alfejezete. Ettől függetlenül annak elismerése, hogy az Ukrajnát elkerülő Déli Áramlat megépitése az egyetlen esély, helyénvaló lenne, a ha prog ram ennek logikáját végigvezetné az ebből adódó következtetések levonásáig [a konklúzióig]. De nem ezt teszi, hanem [logikai ill. politikai] bukfencet vet, mint az extrém sportbemutatón a BMX-es hülyegyerek! Már írtam róla. Itt és most tehát csak felvillantom, a következőket. A Nyugat Európát és [csak] mellesleg hazánkat is ellátó vezetékek jobbára Ukrajnán át húzódnak. A CIA-nak sikerült, a máshol jól begyakorolt módszerek kel, Ukrajnát a "bársonyos forradalom" révén a nyugati táborba csalogatnia, azaz beépiteni egy szemet abba a láncba, amelynek célja Oroszország elszigetelése, ill. megfojtása. Mi sem természetesebb, minthogy Ukrajna a valódi nyugati államokhoz hasonlóan állandó "pillanatnyi válságban" van. Adósságokat halmoz, többek között Oroszországgal, legfőbb energiaszállitójával szemben is. A "gázellátási krízist", csak így pőrén, emlegetni dezinformáció, főleg egy ilyen dagályos "műben". A történet dióhéjban. Ukrajna nem fizetett. Oroszország kikapcsolta a gázt, mint nálunk az EON a kisnyugdíjasnál. Erre az ukránok megcsapolták (!) a Nyugat ellátását biztosító tranzit (!) vezetékeket. Emiatt Oroszország korlátozni volt kénytelen a "fizetős" nyugati exportot is. [Nem láthatok Putyin agyába. Én minden esetre azt gondolnám egy ilyen helyzetben: "Kedves Amerika, kedves Nyugat Európa, vagy helyreteszitek szövetségeseteket [cinkosotokat] vagy Nyugat Európa se' kap gázt!] Ez nem egyoldalu zsarolás, hanem a róka fogta csuka - csuka fogta róka tipikus esete! Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, amennyiben a Nyugat nem lesz képes, vagy hajlandó Ukrajnát ráncbaszedni [vagy adósságait helyette kifizetni], ezt majd megteszik az oroszok, a maguk módján. A nagyhatalmak ennél sokkalta kisebb sérelmekért is indítottak már háborúkat. Hogy mennyire időszerű ez a kérdés, a következő idézettel élek, a judeoliberális MTI nyomán.

Már június végén, július elején leállhatnak az európai gázszállítások Ukrajna fizetésképtelensége miatt mondta Vlagyimir Putyin, és újra felszólította az európai partnereket, hogy közösen tegyenek lépéseket ennek megaka dályozására. Az orosz kormányfő helsinki tárgyalásai után tartott sajtóértekezletén kifejtette: az Európai Unióhoz intézett minden eddigi felhívás hiábavalónak bizonyult, Európa nem szándékozik pénzügyi segítséget nyújtani Ukrajnának a gázszállítási szerződésekből fakadó kötelezettségei teljesítésére. Bevallom, ebben a vonatkozásban nem értem Putyint. Jelesül azt nem értem: a "kezesek" között miért nem említi Amerikát. Minden baj okozóját, minden szar keverőjét? Az amerikai hadiflotta rögtön megjelent a gyermektápszerrel Gruzia partjainál [a batumi kikötőben], amikor gáz lett. Miért nem szállitanak Ukrajnának is. Ebben az esetben Ukrajna "barterüzletet" ajánlhatna az oroszoknak: "gázért - tápszert"... Hátha az oroszok rálennének. A szerződések értel mében a Gazpromnak jogában áll előre követelni a gáz árát, amint Kijev egyszer elmarad a fizetés sel. "Ha nem fizetnek előre, nem lesz gáz, s ha fizetnek, csak annyi gáz lesz, amennyit kifizettek" - mondta. Magyarázatként hozzátette: a tárolók feltöltése nélkül Ukrajna nem tud meglenni, és "kénytelen lesz megcsa polni" a vezetéket, amelyen Európába áramlik a gáz. Oroszország pedig nem tudja viselni a költségeket. - Ukrajna időben kifizeti az Oroszország által májusban szállított földgáz árát - közölte szerdán az ukrán energia ügyi miniszter. Jurij Podan azt mondta, hogy Ukrajnának 500 millió dollárt kell átutalnia. - Ez az összeg meglesz, Ukrajna mindig időben fizetett (?) - tette hozzá. Ukrajnának június 7-ig kell rendeznie gázszámláját.

Erre a judeo-libsi kommentár [nagybetűs címszedéssel]. "Idén harmadszor "fenyegetnek"! Januárban három hétig nem jött gáz Európába Oroszországból a Gazprom és a Naftogaz közötti árvita miatt. E "sajtó" mindent elferdít, meghamisít. Az oroszok és az ukránok között nem (!) árvita volt. Az ukrán adós súlyos késedelembe esett. A világon minden jogrendszere biztosítja erre az esetre a hitelezőnek azt a jogát, hogy szolgáltatásait korlátozza, vagy szüneteltesse. Bravó MTI ! A vita alanyai sem az érdekelt vállalatok, hanem az adós és a hitelező államok voltak. Állami az a banditizmus (!) is amit Ukrajna, a "művelt nyugat" szövet ségese, tanúsított az általa előidézett "válsághelyzetben". Az oroszok január elsején zárták el a gázcsapokat, és csak január 19-én nyitották meg megint. A két ország közötti megállapodásról sokan már akkor azt mondták, hogy átmeneti, mert Ukrajna nem képes piaci árat fizetni. Február végén a Gazprom megint azzal fenyegetőzött (!!!), hogy elzárja a csapokat, ha a Naftogaz március 7-ig nem utalja át a nekik járó pénzt. Kijev utalt, a Gazprom nem zárta el csapokat. [2009. június 3]

És most jön a bukfenc! Kiemelem.

Az Európai Unió alapjául szolgáló Római Szerződés még – a kereszténydemokrata alapelvek szerinti – szolidaritást, a közjó támogatását és a teljes közösség érdekeinek előmozdítását tűzte ki célul, figyelembe véve az egyén tiszteletét, autonómiáját. Ezért a közérdekű szolgáltatásokat kivonta az áru és a tőke szabad mozgására vonatkozó előírások hatálya alól. Ezt az általános előírást a Nizzában elfogadott módosítás is tartalmazza, s az Unió – elutasított – alkotmányába is bekerült. Ennek ellenére az EU politikája angolszász hatásra határozott neoliberális irányt vett. Ugyanakkor az európai civilizáció energiaigényes és egyben energiapazarló módon működik, ennek talaján pedig az energiapiacok uralma mára az egyik legfonto sabb hatalmi tényezővé vált. Az Unió egyre messzebb került az alapoktól, a keresztényi elvektől, a szolidaritás tól. A „szociális piacgazdaság” háború utáni eszméje helyére angolszász hatásra a neoliberalizmus eszme rendszere került. Az energiafüggőség Európa külső energiaforrásoktól való függése egyre növekszik, két-három évtizeden belül megközelíti a 70%-ot. A növekvő földgázigényeket csak növekvő importtal lehet kielégíteni, ezért meghatározó a külső függőség elkerülhetetlen növekedésére való reagálás. Az ellátás biztonság kérdését is elsősorban ez a szempont határozza meg. A legfőbb politikai célkitűzés a külső igény ek mérséklése, a beszerzés diverzifikálása és a szállítási infrastruktúra bővítése, mert ez csökkentheti a beszerzési feszültségeket.

Az igénynövekedés mérséklése, az energiatakarékosság deklarált közösségi cél. A takarékosság új eleme az épületek energetikai normatíváival foglalkozó direktíva. Az energiafelhasználást csökkenti az energiaáta lakítások hatékonyság-növelése, aminek megtestesülése a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelést támo gató direktíva is.

A saját energiaforrások körébe tartoznak az ún. megújuló energiaforrások, mint a biomassza, víz-, szél-, nap- és geotermikus energia. Ezek felhasználásának feltételeit meg kell teremtenünk, de egyúttal a megfelelő arányokra is ügyelnünk kell. Felhasználásuk sokszor irracionálisnak tűnő erőltetése átmenetileg árnövelő tényező, a később csatlakozott szegény tagországok esetében pedig egyre megﬁzethetetlenebbé teszi az amúgy is növekvő árú energiaszolgáltatást.

Az energiapiacok liberalizálásával párhuzamosan, Nyugat-Európában is soha nem látott mérvű vállalati koncentráció és integráció ment végbe az energetikában, s ez a folyamat változatlanul tart. A korábbi nemzeti monopóliumoknál nagyobb, nemzetközi monopóliumok jöttek létre, amelyek politikai érdekér vényesítő képessége is növekedett. Ennek ellenére az Európai Unió döntéshozóinak és szellemi elitjének gondolkodásában az energetikai versenypiac változatlanul mint „szent tehén” szerepel. Az energetikai uniós közös piac szereplői ma nem egyenrangúak, a piacon egyértelműen az erőfölény érvényesül. A kisebb és gyengébb tagállamok energetikai piacait kisajátították, e piacokat a korábbinál nagyobb, külföldi monopóliumok uralják. A természetes közösségi monopóliumok helyébe a piaci monopóliumok léptek. Európai energiapolitika Bár vannak erre irányuló kezdeményezések, például a legutóbbi ún. Zöld Könyv, de ma az Európai Uniónak nincs deklarált energiapolitikája, csupán egyes dokumentumai (direktívái és részin tézkedései, emellett pedig politikai nyilatkozatok jelzik a jövőben esetleg kialakuló koncepciót, az „energia politikát”. Erősen megkérdőjelezhető az Unióban eddig uralkodó verseny- és kereskedelemcentrikus, nem pedig emberközpontú energetikai szemlélet.Ma energiapolitikán olyan liberális versenypolitikai és piacszabá lyozó dokumentum-csomagokat (direktívákat) értenek, amelyek a piacnak deklarált energetika működését szabályozzák. Ezeket a direktívákat (villany, gáz, kapcsolt energiatermelés) és előírásokat (megújuló energia források aránya) egyhangú helyett többségi szavazással hozzák, s ezáltal a kisebb országok alapvető érde kei sérülhetnek. Ezekre e dokumentumokra hivatkozva szerezték meg a nagy monopóliumok az újonnan csatlakozó, kisebb államok energiapiacait. Emiatt ismét aktuálissá vált a most már piaci monopóliumok elleni harc. Nem véletlen, hogy ebben az ügyben az európai szakszervezetek kezdeményezőként lépnek fel.Az EU
„új” energiapolitikáját a 20-as szám bűvöletében hirdette meg: 2020-ig 20%-kal kívánja csökkenteni a teljes primer energia-fogyasztást, 20%-ra növelve a megújuló energiaforrások részesedést, 20%-kal csök kentve az üvegház hatású gázok kibocsátását, a bioüzemanyagok részarányának pedig 10%-ot kellene elérnie. A Bizottság ellentmondásos véleménye szerint a piaci koncentráció – ami éppen a liberalizáció következménye – a liberalizációs folyamat legnagyobb akadálya. Annak a liberalizációnak, ami egyébként a fogyasztói árak emelkedéséhez vezetett. Az áram- és gáztermelők és a legnagyobb fogyasztók közötti, hosszú lejáratú szerződések is a versenyt korlátozzák, ezért Brüsszel ezeket is felbontatná. Németor szág, Franciaország, Ausztria, Bulgária, Görögország, Lettország, Luxemburg és Szlovákia közösen lépett fel a Bizottság energiaipari liberalizációs programja ellen. Figyelemre méltó, hogy a magyar kormány nem csatlakozott a beadványhoz.

A 2004-ben hatályba lépett új direktívák ugyan a korábbihoz képest hangsúlyosabban deklarálták az ellátásbiztonság növelésének szükségességét, de garanciális feltételeket nem írtak elő, azt a tagállamokra bízták. S valóban, az energetika alapkérdései csak nemzeti keretek között rendezhetők.Az EU energiapolitikai tévedései: - idealista, irreális és ellentmondó célkitűzések; - a közszolgáltatások piacosítása; - a megújuló és a bioenergia túlértékelése; - a közös energiahordozó-ellátás (földgázellátás) elhanyagolása; - az atomenergia szerepének leértékelése.

Feladatunk Brüsszelben: az uniós energiapolitika befolyásolása Magyarország az Európai Unió tagjaként sajnálatos módon a versenypiac mellett kötelezte el magát az energetikában is, azonban ennek mértéke, kiterjedése és működési jellege jelentős bizonytalanságokat, ugyanakkor viszont lehetőségeket is tartalmaz, amit az erősödő energiapolitikai kritikák megalapoznak. A versenypiac terjedése kapcsán fel kell készülni a fizikai kereskedelem látványos növekedésére, az energiatranzit fokozódására is. A tagországok szerepé nek szűkülése mellett várhatóan növekedni fog a régiók, országcsoportok szerepe. Az ország szuverenitásá nak csökkenésével előtérbe kerülnek a területi és különféle csoportérdekek. Csatlakozásunk után azonban már nemcsak alkalmazkodnunk kell az EU-joganyaghoz, hanem az egyenjogúságra támaszkodva alakíthat juk [!!!] is, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a neoliberalizmus gyengülése ma már a nemzeti érdekek érvényesülését segíti.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom az EU parlamentjének szintjén alapfeladatként vállalja az Unió energiapolitikájának magyar érdekű befolyásolását a rendelkezésére álló eszközökkel. Ehhez aktív és szakszerű, nemzeti érdekeket megjelenítő politizálást kíván folytatni. Az irányelveknek az újonnan csatlakozó országok adottságaihoz illeszkedő, diferenciált kezelése mellett a negatív hatások mérséklése és a lehetséges maximális előnyök kihasználása az elérendő cél. A magyarországi energiapiaci helyzet reális bemutatásával kezdeményezni kell az uniós direktívák felülvizsgálatát, a profitot limitáló, önköltség alapú árképzés elfogadtatását. A változásokat az erősödő európai kritikák is megalapozzák, s már a lehetséges szövetségesek is mutatkoznak: ezek az uniós szakszervezetek és a szomszédos közép-európai orszá gok. Az EU-ban változást elérni csak szakmai hozzáértéssel párosuló elszántsággal lehet, persze ha van jól kommunikálható cél, amelyhez a tagállamok egyetértése megszerezhető. A közép-európai országoknak termé szetes módón adódnak közös energetikai céljaik, amelyek megvalósítása a kibővített közép-európai regio nalitás keretében lehetséges. Az EU-csatlakozási folyamatban azonban a közös érdekek érvényesítése általában háttérbe szorult. Fel kellene végre ismerni, hogy egymásra támaszkodva, a hosszú távú, közös érdekek alapján az energetika területén egyenként is többet lehetne elérni.

Elérendő fő céljaink. Az Uniónak új biztonságfilozófiát kell kidolgoznia. A fejlesztési beruházások közérdekű jellegét el kell ismernie. Az ellátásbiztonság tagállami garantálását az Uniónak sajátos eszközeivel támo gatnia kell. A primer energiahordozók vezetékrendszereit európai közös feladatként kell megvalósítani. Az uniós versenypolitika és piacszabályozás tagországokra kényszerítésén úgy kell változtatni, hogy a jogsza bályok a tagállamok egyhangú szavazatával léphessenek hatályba, illetve lehetővé kell tenni, hogy egyes országok kimaradhassanak a számukra hátrányos, belső piaci szabályozásból.- Ki kell építeni a hatékony energiapiaci fogyasztóvédelmi intézményrendszert.- A szabályozó hatóságokat is demokratizálni kell. A piaci szereplők mellett be kell vonni a fogyasztói érdekvédő szervezeteket, a környezetvédőket és a szakszervezeteket is. Az árellenőrzésnek ki kell térnie a profitráta ellenőrzésére is.

A szabályozás irányvonala. A Maastrichti Szerződést követően az európai uniós normák már nem az Európai Gazdasági Közösség, hanem az Európai Unió jogforrásaként jelennek meg. Ez vonatkozik az európai munkajogi normákra is, amelyek jellegüket tekintve irányelvek. A deklaráció szintjén szociáldemokrata értéket képviselnek, ugyanakkor tartalmukban erőteljes liberális vonásokat mutatnak.

Egyes irányelvek és értékelésük, Munkavállalói érdekeket védő uniós normaként kell kezelni azokat, amelyek a diszkrimináció tilalmával függnek össze. Ezek az irányelvek már nem negatív, azaz tiltó irányból közelítik meg az esélyegyenlőség kérdését, hanem pozitív irányból, magát az esélyegyenlőség biztosítását írják elő, amelynek sérülése automatikusan jogellenes állapotot jelent. Ezek közé tartozik a férﬁak és a nők azonos bérezésének alkalmazására, valamint az önfoglalkoztatottaknak a munkavállalókkal egyenlő bánásmódjára vonatkozó irányelvek. Ez valamennyi határozott időben foglalkoztatott részére a rendes, azaz az ún. tipikus munkaviszonyban álló munkavállalókkal egyenlő elbánást írt elő. Ennek a pozitív szabályo zásnak azonban árnyoldala, hogy a neoliberalizmus globalizációs áramlata szakított a keynesizmus szoci ális piacgazdaságának a lehető legteljesebb foglalkoztatásra irányuló koncepciójával, amelynek egyik alapelve a határozatlan időre szóló munkaviszony volt. Ennek megfelelően a határozott időre szóló munkaviszonyt 5 évben maximálták. Ma ugyanis egyre gyakoribb a munkáltatóknak az a törekvése, hogy csak meghatározott időre vagy meghatározott munka elvégzésére vegyék fel a munkavállalókat és ne kelljen „feleslegesen” fizetni őket. Így végkielégítés nélkül tudnak a munkáltatók megszabadulni tőlük, amikor a termelés vagy a szolgáltatások iránti kereslet drasztikusan csökken. Uniós irányelv szerint, ha a munkáltató munkavállalóját egy hónapnál hosszabb időre más munkáltatónak átengedi, vagy a saját vállalatán belül más munkahelyre átirányítja, a munkaügyi (foglalkoztatásügyi) hivatal hozzájárulását meg kell szereznie. Azzal, hogy az egy hónapot meghaladó kiküldés és a hosszabbítás munkaügyi hivatali hozzájárulástól függ, védelmet biztosít a munkavállaló számára az olyan visszaélésszerű kiküldésekkel, kirendelésekkel szemben, amelyeknek az a célja, hogy a munkavállaló végül is mondja fel az állását. A kirendelésről, átirányításról, kiküldetésről szóló magyar szabályozás ezzel ellentétes, az egy hónapot meghaladó esetben a foglalkoz tatási hivatal hozzájárulását nem igényli. A gyakorlatban különösen a multinacionális vállalatok hagyják figyel men kívül ezt az előírást. Így járt el l996-97-ben az a német cég, amelyik megvásárolta a magyar húsipar kapos vári és szekszárdi gyárát, és a neki kellemetlen szakszervezeti vezetőket és tagokat a téli időszakban Kaposvár ról hosszabb időre rendszeresen átirányította Szekszárdra, a szekszárdiakat pedig Kaposvárra. Ez azt a nyil vánvaló célt szolgálta, hogy így szabadulhassanak meg a munkavállalók érdekeit védő szakszervezeti tisztségviselőktől. A munkaerő kölcsönzésre vonatkozó irányelv csak tervezet maradt, a multinacionális cégek megakadályozták jogi normává válását. Gyakori a munkaerő-kölcsönzéssel való olyan visszaélés, amelynek során a munkáltató csoportos létszámleépítéssel elküldi a dolgozóit, elirányítva őket egy kölcsönző céghez, és tőlük lényegesen olcsóbban visszabérli őket. Ez a multinacionális cégek gyakorlata Magyaror szágon is, esetenként dolgozóik 40-60%-át így alkalmazzák. Ez ellen csak az a jogi szabályozás lehet eredmé nyes, amelyik kimondja az ilyen elbocsátások érvénytelenségét. A hatályos magyar jog ezt nem teszi meg, az ilyen irányú módosítást el kell érnünk – éppen az uniós irányelvre hivatkozva. Az előző visszaélések miatt néhány, még mindig szociálisan érzékeny nyugat-európai ország tiltja a munkaerő-kölcsönzést. Az eddig tárgyalt irányelvekben és irányelv-alkotási törekvésekben bizonyos szociális érzékenység nyilvánul meg az EU jogalkotói részéről, amelyekhez azonban a magyar munkajogi rendezés csak részben igazodik. Ugyanakkor számos újabb irányelv a korábbiakhoz képest a munkáltatók érdekeinek megfelelően és a munka vállalók hátrányára módosult. A legszembetűnőbb és a legneuralgikusabb a munkaidőről, a pihenőidőről és a szabadságról szóló újabb jogi rendezés. A multinacionális vállalatok egy olyan keretmeg lla podást próbálnak az Európai Bizottsággal, valamint a parlamenttel elfogadtatni, amely szerint a készenlét, ügyelet, folyamatosan vagy több műszakban üzemelés és idénymunka esetében kollektív szerződés előírhassa a heti 65 órás munkaidőt, más esetekben pedig a munkavállalóval történő eseti megállapodás alapján lehes sen a munkaidőt ilyen mértékre felemelni, a referenciaidőszakot pedig 12 hónapban meghatározni. Végül egy olyan kompromisszum született, amely átmeneti időre lehetővé tette a munkaidőnek heti 58 órában történő meghatározását, amelyet azonban fokozatosan, 5 éven belül le kell vinni a heti 48 órára. Ez az idő letelt, ugyanakkor a kezdeményezők minden áron irányelvi úton véglegesíteni akarják ezt a szabályozást. Mindene setre a magyar jogalkotó már e tervet beiktatta a munka törvénykönyvébe – ennek megfelelően kikerült belőle az előírás, mely szerint a heti túlmunka a 8 órát, a napi pedig a 4 órát nem haladhatja meg. Indokolt foglalkoz nunk az európai üzemi tanácsról szóló irányelvvel. Európai – konszern vagy vállalati – üzemi tanácsot ott kell létrehozni, ahol egy konszernnek egy vagy több vállalata vagy üzeme, illetve egy vállalatnak egy vagy több üzemrészlege nem ugyanabban a tagállamban működik. Ellentétben a nyugat-európai államok üzemi tanácsa inak többségével, az európai üzemi tanács ún. együttdöntési joggal nem rendelkezik. Ugyanez a helyzet a néhány évvel ezelőtt az USA-ban gyökeret vert üzemi tanácsok esetében is. Az USA-ban a munkáltatók korábban is szívesebben tárgyaltak közvetlenül a munkavállalókkal és azok képviselőivel, mint a szakszerve zetekkel. Álláspontjuk szerint a szakszervezetekkel sokkal nehezebb egyezségre jutni, mint közvetlenül a munkavállalókkal. Ez az oka annak, hogy a hozzánk is betelepült multinacionális, főleg amerikai cégek arra törekednek, hogy az általuk alapított vagy átvett vállalatokban kizárják a szakszervezeti képviseletet. Az euró pai üzemi tanácsi konstrukció éppen ennek a szemléletnek felel meg, hiszen – ellentétben a német - holland - osztrák - spanyol üzemi tanácsi rendszerrel – nincsen semmilyen részvételi joga a vállalatvezetésben. A globalizáció gazdaságfilozófiája éppen azt kívánja meg, hogy világviszonylatban is az itt bemutatott európai üzemi tanácsi modell szerint alakuljanak át a nemzeti üzemi tanácsi rendszerek is. Sajnálatos módon a magyar munkajogba szó szerint beillesztették az európai üzemi tanácsról szóló uniós irányelvet.Összegezésül elmondható, hogy az irányelvek módosulásai a munkavállalók részére általában nem kedvezőek. A régi tagállamok nem vagy csak jelentősen átszűrve veszik át azokat. Az új tagállamok egy része átveszi őket azonnal, és ezen a téren a magyar jogalkotás többnyire sajnos az élen jár. Ugyanez érvényesül a kollektív munkajogban is, ahol cél a szakszervezeti képviselet és jogosítványrendszer leépítése a kollektív szerződés intézményével együtt oly módon, hogy az üzemi tanácsi rendszer kerüljön előtérbe, azonban a vállalati vezetésben való részvétel nélkül. Mindezek alapján a Jobbik Magyarországért Mozgalom feladata kettős. Az Európai Parlamentben minden lehetőséget – beleértve a sajtónyilvánosságot – fel kell használni az oly sokat emlegetett európai értékeket felrúgó munkaügyi irányelvek megváltoztatására. Másrészt – mivel nem kötelező érvényű jogszabályokról van szó – az irányelvek hazai törvényerőre emelését munkavállalói szempontok alapján kell véghezvinni.

Alapelveink. A minden szinten jelentkező nemzeti önfeladás a környezetvédelem területén rendkívül súlyos következményekkel jár, elég, ha a bős-nagymarosi vízlépcső évtizedek óta húzódó eredménytelen küzdel meire gondolunk. Nem engedhetjük, hogy szomszédos országaink környezetet károsító beruházásaikat úgy valósítsák meg, hogy azok hasznát kizárólag ők élvezzék, káros környezeti hatásait pedig kizárólag mi viseljük. El kell érni, hogy amennyiben egy állam ügyfélként jelentkezik be egy szomszédos állam területén folyó, őt hatásviselő félként érintő környezetvédelmi engedélyezési eljárásba, minden esetben vétójoga legyen, eluta sítása ellenére ne valósulhasson meg a beruházás. Kezdeményezni kell az ezt szabályozó nemzetközi egyez mény módosítását. Minden eszközzel harcolni kell az Európai Parlamentben is a Szentgotthárd mellé telepíten dő hulladékégetőhöz hasonló, országunkat hátrányosan érintő beruházás ellen. Országon belül is radikális változtatások szükségesek ahhoz, hogy a ma csak papíron, az ezen a címen felvehető uniós pénzek elosztá sáig létező környezetvédelem valóban hatékonyan szolgálja hazánk természeti és épített környezetének, vala mint a magyar emberek egészségének hosszú távú, a profitorientált szemléletet háttérbe szorító megőrzését. Az uniós parlamenti képviselők elsőrendű feladatai közé tartozik az ennek megfelelő stratégia közösségi szintű propagálása és elfogadtatása. A környezeti stratégia két alappillére a felesleges bürokrácia elhagyása, könnyítés a szabályokat betartókkal szemben, másik oldalról viszont – ma divatos kifejezéssel élve – zéró tolerancia a környezetszennyezőkkel szemben.

Azonnal fel kell állnia egy valódi, a fegyveres testületekéhez hasonló hatáskörrel rendelkező zöld komman dónak, amely akár a rendőrség erre a célra speciálisan kiképzett szakembereiből is állhat, és amely az egyéb visszaállítandó intézmények (pl. mezőőri szolgálat) segítségével gyorsan, szakszerűen, az elkövetés helyszínén csap le a környezetet szennyezőkre vagy szennyezni készülőkre. Ezzel párhuzamosan a szabály sértési és a büntetési tételek szigorítására van szükség, a visszaeső vagy súlyos és visszafordíthatatlan környezetkárosodást okozó elkövetőkre letöltendő szabadságvesztést kell kiszabni. Csak így lehet megakadályozni azt az utóbbi években tendenciaszerűen megindult folyamatot, melynek következtében hazánk Európa hulladéklerakójává válhat. A környezetvédelmi területen a korrupció megakadályozása érdekében szét kell választani az engedélyező és a felügyeleti jogkört. Az engedélyezés jelenlegi gyakorla tának és jogi hátterének átalakításával könnyítsük meg azok helyzetét, akik a jogszabályok és a környezet védelmét szolgáló szabályok maximális betartásával végzik tevékenységüket. A kis- és közepes vállalkozá sok egyébként sem könnyű helyzetét gyakran lehetetlenné teszik a kiemelkedően magas eljárási díjak, a túlzott dokumentációs igény, valamint az engedélyek 2-3 évente történő megújítási kényszere. Csökken teni szükséges a gyakran hosszú hónapokig elhúzódó eljárások ügyintézési idejét és azok költségét is. Mindez azonban nem járhat együtt a ténylegesen a környezet védelmét szolgáló feltételek könnyítésével vagy az alóla való kibúvás elősegítésével. Magánszemély környezetvédelmi bírságának egy részét lehetőség szerint válthassa ki a környezet megóvásáért, helyreállításáért végzett önkéntes munkával, jogi személy pedig a büntetés meghatározott részét környezetvédelmi beruházás megvalósítása címén igényelhesse vissza. A környezetvédelem akkor igazán eredményes, ha a problémákat a forrásuknál kezeljük. E célból váljon élő gyakorlattá a hatósági szerződés egyébként létező intézménye. Meg kell védenünk magunkat az országunk ba tömegesen beáramló silány minőségű áruktól, mégpedig a helyi termelők javára. A környezetet elsősorban az a termék kíméli meg, amit helyben állítanak elő, használnak fel, és hulladékká válása után itt is dolgoznak fel. A jelenlegi, profitszemléletű hulladékipar valójában nem a környezet védelmét, hanem a még inkább fokozódó hulladéktermelést szolgálja. Hulladékot az országba külföldről behozni csak 100%-os hasznosítás (és nem égetés vagy lerakás) esetén legyen lehetséges, amennyiben a hasznosító kapacitás a belföldön termelődő hulladékból nem elégíthető ki. A fogyasztóvédelem szigorításával is biztosítsunk előnyt a tartós, megbízható termékeknek! Szükség van a környezetvédelmi funkciót valójában el nem látó, túlbonyolított termékdíjas szabályozás teljes felülvizsgálatára, hogy valódi célját elérje, és ne csak egy újabb adónem legyen, amely a vállalkozásokat sújtja. Magyarország legnagyobb természeti kincsei közé tartozik a jövő aranyaként is felfogható ivóvízkészlet, melynek megóvása érdekében az Unió különböző fórumain is mindent meg kell tenni. A jelenlegi jogi háttér és gyakorlat erre nem biztosít lehetőséget, hiszen a legszeny nyezőbb tevékenységekre is adható engedély a vízkészletek sérülékenysége szempontjából érzékeny terüle teken. A vízkészletek minőségi és mennyiségi megőrzése elsőrendű nemzeti feladatunk, hiszen prognó zisok szerint évtizedeken belül olyan ritka kincs lesz a tiszta ivóvíz, amely gazdaggá teszi azokat az országo kat, melyek rendelkeznek ilyen készletekkel. Megálljt kell parancsolnunk a tömegközlekedés módszeres tönkretételének. A leginkább környezetbarát közlekedési mód, a kötött pályás tömegközlekedés helyi és orszá gos szintű fejlesztése stratégiai fontosságú. Jelenleg a személyszállítást egyre nagyobb részben személya utókkal, a teherszállítást pedig kamionokkal oldják meg. Ennek rendkívül nagy a környezeti terhelése és fosszilisenergiahordozó-igénye, és rejtett költségeket hárít át az államra. A megoldás a vasúti és a kötött pályás közösségi közlekedés fejlesztése és a kamionok áruforgalmának a vasútra terelése. Bizonyos esetekben legyen kötelező a tranzit teherforgalom vasúti lebonyolítása. Vissza kell adni a vasútnak azt a presztízst, amit az utóbbi évtizedekben szántszándékkal elvettek tőle. Véget kell vetni a menetrendek ésszerűtlen módosít gatásának, amelynek egyenes következménye az utasok eltántorítása és az ágazat tönkremenetele. A környe zet kímélése érdekében a hibrid és elektromos meghajtású gépkocsik elterjedését jelentős kedvez mé nyekkel indokolt támogatni. Néhány kilométernyi autópálya építésének – sok esetben pazarlóan nagy – költsége elegendő lenne a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának jelentős, minőségi ugrást eredményező fejlesz tésére. Így ez csak szemléletváltás és politikai akarat kérdése. A kerékpársávok és -tárolók építése mellett bizto sítani szükséges a kerékpárosok fokozott törvényi védelmét is. Az élet minden területén meghozandó, nagy horderejű döntések környezeti hatásait előzetesen vizsgálni kell, és ennek figyelembevételével hozni meg a döntést. Téves és káros gyakorlat a környezetvédelem ágazati jellegű kezelése, elkülönítése, át kell térni az integrált szemléletmódra. Így elkerülhetőek lesznek az olyan csőlátásszerű döntések, mint a hulladékok égetéssel történő ártalmatlanítása során a levegő szennyezése, vagy a betétdíjas rendszer mindenáron történő erőltetése hulladékgazdálkodási szempontból anélkül, hogy annak egyéb környezeti elemekre gyakorolt hatását (légszennyezés, szennyvízkeletkezés) figyelembe vennénk. Minden területen az életciklus megkö zelítés alkalmazását szorgalmazzuk, ami egy folyamatot a maga egészében szemlél, így a ténylegesen a kör nyezet hasznát szolgáló döntéseket segíti elő. Mindezek megvalósítását a Jobbik Magyarországért Mozgalom itthon és az uniós színtéren is kiemelt feladatának tekinti. A cél összefoglalva: egy hatékony, felesleges bürok ráciától és terhektől mentes, ugyanakkor a szennyezőkkel szemben szigorú és következetes, nemzeti termé szeti kincseinket saját polgáraival és más országokkal szemben is harcosan védő, a környezetvédelem ügyét végre nem félvállról, hanem teljes mellszélességgel felvállaló politikai stratégia megalkotása és érvényesítése.