Mottó:
Tolvajok közt cinkos aki béna!

A svájci frank (alapu) krízis

A leggonoszabb kaszt és a jóerkölcs
 

I.
 

Talán nem vetem el a súlykot, ha megkockáztatom azt az állítást, hogy a "svájci frank hadművelet" csaknem akkora gazdasági kárt okoz az Országnak mint (külön - külön) a két világháború [Trianon nélkül...]. Hadművelet, mondom, mert ezt a gazságot gondosan megtervezték a fehérgalléros bűnözők, a bankszakemberek. Tehették, hála cinkosaiknak.

A témáról számtalan írás jelent, ill. jelenik meg. Ezek számát azért bátorkodom eggyel szaporítani, mert a tárgyat másoktól eltérő szögből kivánom megvilágítani.

Néhány axiómával kezdem. A frankhitelek mintegy hárommillió embert tesznek tönkre anyagilag, fizikailag, "erkölcsi leg". Ennyi magyart legfeljebb ha a törökök százötven éves uralma sújtott.

A hazudós Orbánnak ha akarná se lenne módja katasztrófa áldozatain segíteni. Amiről mostanában fecseg, még a tüneti kezelés jelzőt sem érdemli meg.

Előre bocsájtom a helyzetnek tulajdonképp lenne kulcsa. Egy igazi jogállamban ez a kulcs a bíróságok kezében lenne.

Senki sem vitathatja, hogy a svájci frank "alapú" hitelszerződésekre ugyanazok a jogelvek, ill. jogszabályok vonatkoz nának, mint minden más szerződésre. Ez nem kevesebbet jelentene, minthogy e szerződések bíróság előtt megtámad hatók lennének többféle jogcímen. E jogcímek közül a semmisségre történő hivatkozás jöhetne leginkább szóba, mivel a frankszerződések a jóerkölcsbe ütköznek, emiatt semmisek és erre bárki hivatkozhat elévülési korlát nélül.

Azért használok következetesen feltételes módot, mert Magyarországon vagyunk és az alkotmányosság rendszeréből kicsúszott magyar bíróságoktól ezúttal sem remélhető, hogy a helyzet magaslatára tudnának, vagy akarnának emelkedni. A bírói kar az Ország leggonoszabb kasztjává vált és önérdekeinek érvényesítésén túl semmiféle érdek mellé nem szegődik, legkevésbé a magyar nemzeti érdekek mellé. Ezen mitsem változtat az a néhány magányos hős aki az ár ellen próbál úszni.

Miért nem alkotmányos szerv (jogintézmény) a bíróság?

A társadalmi fejlődés során egy púp nőtt a társadalom hátán: az állam, azaz egy a társadalom egészétől elkülönült közhatalom. Az állam természeténél fogva elnyomó, ill. kizsákmányoló hatalom. Működése azonban nem nélkülözött bizonyos célszerűségeket. Az ókori egyiptomi birodalmak [óbirodalom, középbirodalom, ill. újbirodalom] mintegy ötezer évig állottak fent. Ötezer évig folytak a "presztizs-beruházások". A gondosan vezetett egyiptomi krónikákban mégsincs nyoma tartós, ill. tömeges elszegényedésnek, emiatti általános éhséglázadásoknak [a lázongásokról itt most nem beszélek]. Ezek a jelenségek a "modern demokrácia", a judeokapitalizmus velejárói, de erről lentebb.

Mivel az egyiptomi civilizáció [és a többi nagy ókori civilizációk] "isteni eredetű" [teokratikus] államrendszereket alkottak, semmiféle állambölcseletre nem volt szükség. Az emberiség legragyogóbb ókori civilizációja, a görög civilizáció, azonban "emberarcú" demokratikus államot hozott létre és a bölcsek egyik legkedveltebb szellemi szórakozásává vált az állam mibenléte fölött vitatkozni. Gondolok itt Arisztotelesz állambölcseleti műveire, de főleg Platon államelméletére, amely utóbbi Szokratesz és más bölcselők képzelt vitái keretében határozza meg a közjó, a jog, az igazságosság, stb. fogalmakat, mint a nép és az állam viszonyát meghatározó normákat.

A görög állambölcselet, ill. annak továbbgondolása, során kerültek kimunkálásra a hatalom megosztásának elvei, azaz a törvényhozó, végrehajtó és a bírói hatalom elkülönítése és ezek viszonyrendszerének meghatározása.

Az említett fogalmak mind fontosak, de közöttük legátfogóbb, legfontosabb a közjó fogalma, amit a Katolikus Lexikon így ír körül. "A közjó (lat. bonum commune): anyagi és szellemi javak és lehetőségek összessége, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy közösség tagjai boldogulásukat szabadon és hathatósan munkálhassák, de előállításukra önmagukban, egyenként nem képesek. - Lényegét tekintve a társadalom által saját tagjainak nyújtott segítség alapvető életfeladataik teljesítéséhez (tehát társadalmi teljesítés és nem az egyéni javak és sikerek összes sége); eszközeit tekintve azon társadalmi feltételek összessége, amelyek a társadalom tagjai számára egyéni és társadalmi céljaik és feladataik megvalósítását lehetővé teszik; működésmódját tekintve a társadalom tagjainak képességük szerinti együttműködése és ennek mindennemű eredménye (tehát a társad. működését biztosító rend és ennek gyümölcsei). - A keresztény ember számára a közjó a lelki élet központi kérdése: ami az →erkölcsi rendben jó és igaz, az a közösség számára is az. Mivel az →ember közösségi lény, a →bűn ellen és az →igazság (→jó) érvényesülésé ért végzett tevékenység nemcsak az egyén, hanem a szűkebb-tágabb környezet számára is meghatározó. Ebben az értelemben mondható, hogy a keresztény ember életének központja a közjó szolgálata."

Az ám, de hogy fajult mára odáig a helyzet, hogy a közösség [communitas] 99 %-a világszerte felkél az 1 % ellen? Az okok világosak. A görög kultúrának kérlelhetetlen ellenfele támadt a zsidó "kultúra" képében és a világ rendjét mára e "kultúra" alakítja.

A zsidó "állambölcselet" nézőpontjából a közösséget a "mi" (1 %) és a gójok (99 %) alkotják. A közjó helyébe az alábbi "elvek" léptek.

"A régmúltban mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a néptömegek közé ezeket a jelszavakat: 'szabadság, egyenlőség, testvériség', s ezeket a szavakat azóta is sokszor megismételték ostoba papagájok; melyek mindenfelől leszálltak erre a csalétekre. Vele együtt elvették a világ jólétét, az egyén igazi szabadságát, mely azelőtt oly jól meg volt védve a tömeg nyomásával szemben. Az önmagukat bölcseknek képzelő gójok, az intellektuelek a maguk elvontságában mit sem tudtak kezdeni ezekkel a szavakkal; nem vették észre, milyen ellentmondás van a szavak értelme és azok egymás mellé helyezése között; nem látták meg, hogy a természetben nincs egyenlőség, nem lehet szabadság; hogy a természet maga rendelte a nézetek, jellemek és képességek egyenlőtlenségét épp oly változtathatatlanul, mint az alárendelést a maga törvényei alá. Nem gondolták meg, hogy a tömeg vak ..."

"Hála önkéntelen, fogadatlan ügynökeinknek, a 'szabadság, egyenlőség, testvériség' szavak a világ minden részén egész légiókat állítottak a mi sorainkba, akik lelkesedéssel hordták zászlóinkat. Pedig ezek a szavak mindenkor féregként működtek, kikezdték a gójok jólétét, aláásták mindenütt a békét, nyugalmat, egységet és elpusztították a gójok államainak összes alapját." [CBJ. 1. Jegyzőkönyv.]

Most tehát nagyjából itt tartunk. Vegyük tehát közelebbről szemügyre, hogy működnek ebben a rendszerben az elkülönített hatalmi ágak nálunk.

A törvényhozó hatalom elfajulásának elrettentő példája a kétharmados hatalom parlamenti garázdálkodása. Ez is megérne egy misét, de e jelen mondanivalóhoz nem kapcsolódik.

Ami a végrehajtó hatalmat illeti, a főpróba 2006 októberében volt. Az Orbán rezsim eddig még nem kényszerült arra, hogy Gyurcsányt utánozza. Az elnyomó hatalom gépezetét azonban tovább "tökéletesítette". Sőt, a saját szerepkörét illetően egy merőben újszerű jogintézményt alkotott az "erőszak monopóliumát", amely többezer éves természetjogi intézményt helyez hatályon kivűl: az egyén önvédelmi jogát. Ez úgy szuperál, hogy az állam vagy megvédi a polgárt az erőszakos bűnözéssel szemben, vagy nem. Könyörtelenül és szisztematikusan lecsap viszont az önvédelmi reflexek mindenfajta megnyilvánulására ["egyenruhás bűnözés"].

Témánk a bírói hatalom elfajulásának elemzése. Erről lesz tehát szó bővebben, itt.

A közjó bírósági szolgálata azt jelentette hajdanán - még a szocializmusban is - hogy a bíróságot  a törvény kötelez te arra , hogy az ügyfelek közötti erőviszonyok különbözőségét kiküszöbölni törekedjék és hivatalból nyújtson támogatást annak, aki érdekeit felismerni, ill. érvényesíteni nem képes, vagy korlátozottan képes [officialitás].

A zsidó tipusú "liberalizált" társadalmak alpelve az 1 % gátlástalan nyerészkedésének biztosítása  a 99 % rovására. Ezért a bíróságoknak értelemszerüen nem lehet feladatuk, hogy a vérszívókkal ["férgekkel"] szemben a társadalom egészének érdekeit juttassák érvényre.

A polgári peres eljárást szabályozó 1952 évi III. Törvényt ennek érdekében kiherélték. Az1995. évi LX törvény (Ppn.) értelmében megszünt a bíró kitanítási kötelezettsége [ezt a szükséges (?) tájékoztatás pótolja]. Megszünt a bizonyítás hivatalból történő elrendelésének lehetősége [kötelezettsége].

Megszünt továbbá az igazság hivatalból történő felderítésének kötelezettsége. A Ppn. miniszteri indokolása erről a következőket tartalmazza. "A Javaslat hatályon kívül helyezi 'az igazság érvényesülésének biztosítása' címet. Ennek oka, hogy a Javaslat számos rendelkezésének célja az officialitás kiszorítása a polgári perből. Ezen elv jegyében a "nyomozó" bíróság modellje helyébe a vitát eldöntő bíróságé lép. A Javaslat egyértelművé kívánja tenni, hogy a bíróságnak a Pp. 3. § (1) bekezdésében meghatározott azon feladata, hogy az igazság kiderítésére törekedjék, csak a felek rendelkezési jogának, illetve a tárgyalási elvnek a tiszteletben tartásával érvényesülhet. Ezért a Javaslat hatályon kívül helyezi a 3. § (1) bekezdéséből a hivatalbóliságot hangsúlyozó szövegrészt is."

Hogy milyen aljas és álszent intézkedésről van szó, azt a törvénymódosítás alapján kialakult bírósági gyakorlat bizonyítja vagyis az, hogy a bíró kényelmesen eltehénkedhet a pulpituson és szenvtelenül, néha élvezettel, szemlélheti amint az erősebb fél az agyagba döngöli a gyengébbet, vagy éppen segédkezhet ebben.

Ebből következik, hogy a "frankcsalásnak" azok a kárvallottai akik a bíróságon keresik az igazukat, alighanem nagyot fognak koppanni. Az ő bűnük, hogy mielőtt aláírták a körmömfontan szövegezett közjegyői okiratot nem végeztek kockázatelemzést, ill. nem próbálták a papírt magyarra lefordíttatni.

Lépjünk tovább és képzeljük magunkat egy kárvallott devizahiteles helyébe, aki [esetleg ügyvéddel az oldalán] a bíró ság színe elébe járul. Mit hozhat fel mentségére e "merénylet" miatt, már minthogy perelni merészelt?

Mint fentebb írtam, a jóerkölcs sérelmére hivatkozhat. A Polgári Törvénykönyv erről midössze annyit mond "200. § (2) Semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik."  Ehhez már csak azt kellene tudni, mifene ez a jogi "jóerkölcs" manapság a rothadt kapitalizmusban és hogy kell érteni azon, hogy "nyilvánvaló"?

Ha egy törvény pongyola fogalmazású azon lehet változtatni. A törvényt az Országgyűlés módosíthatja. Ha a honatyák nem érnek rá, a bíróságok is magyarázhatják a szöveget. Léteznek olyan bírósági döntések, amelyek kötelező erejüek a bíróságokra. Ilyen jogelvi, jogegységi döntést persze nem hoztak. A témára vonatkozólag eseti döntések vannak, amelyeket a bíró alkalmaz, ha épp smakkolnak neki, vagy elvet ha nem smakkolnak.

Az Alkotmányíróság - csodák csodája - letette a garast a jóerkölcs kérdésében, többek között a 801/B/2002 AB határo zatban, de hiába, mert a tehénlepény-szerűen terjedelmes, ill. lapos szövegtől a jogereső aligha lesz okosabb. A hatá rozat mindenekelőtt azt állapítja meg, hogy a panasz tárgytalan, mert nem konkrét alkotmánysértésre vonatkozik, mé gis belemegy a jóerkölcs fogalmának boncolgatásába azzal a parrttalan szószátyársággal, amely az ilyen határozato kat általában jellemzi. Néhány mazsola persze kipiszkálható, ám erre magasról tesznek az AB-tól független magyar bíróságok, ahogy ez lentebb kiderül.

"A magánjogi szabályozás számos ... a „jóerkölcsbe ütközés” tilalmához hasonló jogelvet, normát tartalmaz. Ilyenek például a joggal való visszaélés tilalma, a más 'visszaélésekkel' szembeni pozícióerősítő szabályok, a kisebbségi érdekek, a gyengébb fél, a fogyasztó védelmét szolgáló rendelkezések, továbbá az érdek- és értékegyensúly felbom lásának megakadályozását szolgáló szabályok. A jóerkölcsbe ütközés tilalma is felfogható úgy, mint a 'szerződéses szabadsággal való visszaélés' tilalma”. 

"A 'jóerkölccsel ellentétes viselkedés' tartalma tekintetében az Emberi Jogok Európai Bírósága (is) respektálja az állami bíróság által hozott ítélet meghatározását, amely szerint a jóerkölccsel ellentétes viselkedés olyan magatartásként határozható meg, amelynek jellegzetessége, hogy azt az érintett személy kortárs honfitársainak nagy többsége inkább rossznak, mint jónak tartja."

Bárki azt hihetné hogy ezek alapján, nyert ügye van, hisz a "kortárs honfitársak" véleménye eléggé egyöntetü lehet ebben a kérdésben. Én is azt hittem egy ilyen "erkölcsös" peremben.

Régóta tervezgetek már egy cikket ügyvédi honlapomra "Házmestersirató" cimmel. Röviden a következőkről van szó.

A Debreceni Nyár, ill. Mikszáth Kálmán Lakásszövetkezetek sajtóhírdetés útján házfelügyelőket toboroztak azzal a kikötéssel, hogy "cserelakás biztosítása szükséges". Ezt úgy kellett érteni, hogy a szolgálati lakásokból utcára akkor ki nem tehető volt házfelügyelőket a belépő házfelügyelőknek kell elhelyezniük, ahhoz hogy házfelügyelőként alkalmaz zák őket. Ennek a többség úgy tett eleget, hogy bérlakását elcserélte,- mások pedig úgy, hogy házat vettek a kilépő házfelügyelőknek. A szerződések szövegébe a Lakásszövetkezetek rafinált jogászai belecsempésztek egy kikötést, amely úgy szólt, hogy ha a házfelügyelői munkaviszony bármikor bármilyen okból megszünik, a házfelügyelő köteles a lakást a Szövetkezet birtokába bocsátani, cserekalás biztosítása nélkül! Ezt a kikötést támadtam mint jóerkölcsbe ütközőt. A Debreceni Városi, ill. a Hajdú Bihar Megyei Bírósággal nem sikerült megértetnem, hogy ez a kikötés miért jóerkölcsbe ütköző. Mivel meg vagyok arról győződve, hogy olvasóim ezt egyből megértik, nem magyarázom.

Simán bukván a pereket felülvizsgálati kérelemmel fordultam a Legfelsőbb Bírósághoz. Ehhez több eseti döntést elemeztem [EBH. 2003/956, BH. 999/409, BH. 2000/260, BH. 2001/10, BH. 2009/106] , amelyek - úgy éreztem - alátámasztják érveimet.

Hivatkoztam továbbá a jóerkölcs jogi irodalmára is. Ezzel nem volt túl nehéz dolgom, mert lényegében egy könyvről, Menyhárd Attila „A jó erkölcsbe ütköző szerződések” [Gondolat – Budapest – 2004.] c. könyvéről van szó. Ebből is beillesztettem egy testhezálló idsézetet. 

„A jó erkölcsbe ütközés miatt … elsősorban az a szerződés semmis, amely a ’jog közösség’ által elfogadott erkölcsi elveket kirívóan sérti, vagy amely a jogrend immanens részét képező ’erkölcsi alapelvekbe’ ütközik, és emiatt az ilyen tartalmú szerződés elismerése és kikényszerítése a jogközösség számára elfogadhatatlan.”

Eleinte úgy tünt, sikerem lesz. Az ítélet végrehajtását felfüggesztették. De azután jött a kijózanodás. Nem tudom ki tárgyalt önök közül a Legfelsőbb Bíróságon, ahol az ember senkinek - semmi nek érzi magát a bírák fennséges színe előtt, akik végtelen unalommal (hogy nem mondjam undorral) néznek, no nem rá, hanem valahova a feje fölé a falra.

A tanács elnöke egyetlen gúnyos kérdésre méltatott: honnan szedem azokat a bírói döntéseket, amelyeket felülvizsgálati kérelmemben emlegetek Tisztelettudóan válaszoltam, hogy abból a megyei bírósági ítéletből, amely ugyancsak ott fekszik az elnök asszony előtt. Válaszom szemmelláthatóan kellemetlenül érintette. A végén megjegyez te, egyáltalán nem érti, a végrehajtást miért kellett felfüggeszteni. Tekintve, hogy a felfüggesztő végzésen az ő neve szerepelt, erre nem tudtam válaszolni.

A végén simán elmeszeltek. Ez azt jelenti, hogy sem az Alkotmánybíróság határozatának, sem a jogeseti döntéseknek, sem a jogirodalomnak nincs jelentősége. Hogy is lehetne, hisz' a jelenkori magyar jognak egyáltalán nincsenek immenens erkölcsi alapelvei. Nem is hehetnek, mert ha a bíróságoknak nem kötelességük az igazság felderítésére törekedniük, mi a fityfenét kezdenének holmi erkölcsi alapelvekkel.

Nos, a Legfelsőbb Bíróság méltóztatott megállapítani, hogy a szerződés erkölcsös, hisz voltaképp egy pályáztatás történt, amelynek keretében ügyfelem egy kiváló házmesteri álláshoz, egzisztenciához jutott. Ha most a bíróságok jóvoltából az utcára teszik, a lakás - amelyért saját lakását adta - üresen és ingyen kerül a Lakásszövetkezet birtokába. Ez hát a magyar bíróságok magyar igazsága.

Mindezt csak azért írtam le, mert akik igazukat netán a bíróságok előtt próbálják érvényesíteni, ezzel a rohadt szellemi séggel fognak szembesülni.
 

II.
 

Ezek után lássuk hát, hogy állunk a jóerkölcsökkel, pl. az OTP Bank esetében, amely szintén nyakig szaros ebben az ügyben. A téma kapcsán lehetetlen Csányit úgy szóbahozni, hogy Orbánt ne emlegetnénk vele együtt e szennyes ügy kapcsán.

Orbán még miniszterelnök sem volt, mikor kiállt Csányi és az OTP mellett mondván, hogy "a (szocialista) kormányok és a Magyar Nemzeti Bank által gerjesztett helyzethez képest Magyarországon éppen az OTP volt az a bank, amelyik a legtovább megpróbált ellenállni a devizahitelezést gerjesztő piaci nyomásnak." Ez szépen hangzik, de nem igaz. Meg aztán mi az a "devizahitele zést gerjesztő piaci nyomás"? Ez egyike azoknak az orbániádáknak, amelyek értelmét ő maga tudna legkevésbé megmagyarázni.

Na' mindegy. Legyünk empatikusak és próbáljuk magunkat szegény Csányi Sándor helyébe képzelni, amint a kényszerítő körülmények hatására beadja a derekát és seftelni kezd a svájci frank alapu hitelekkel. Előre ellövöm a poént annak kijelentésével, hogy nekem nem sikerült Csányi helyébe képzelni magam. Szegényes fantáziám lenne az ok? Aligha.

Nem tarthatom véletlennek, hogy a "forint alapú" hitelek kamata mesterségesen magas szinten volt tartva abban az időszakban, amikor a "devizahitelezést gerjesztő piaci nyomás" érvényesült.

Nos Csányi ÓTÉPÉJE beállt a bankhiénák közé és egyetlen petáknyi svájci frank nélkül "svájci frank alapu" hitelezésbe kezdett. OTP Bank által nyujtott (de inkább nem nyujtott) piaci kamatozásu, forint alapu, lakáshitel kamata (ingadozással) kb.10 % volt. Ezzel szemben a svájci frank alapu lakáshitel kamata 6 % körül mozgott. Ez azt jelentené, hogy Csányi Sándor kb. 4 %-os kamatkedvezményt nyújtott a magyarságnak. De ha így van, miért kellett ellenállnia egy olyan piaci nyomásnak, amelynek ugyanaz volt a célja: önzetlenül jót tenni a magyaroknak...

Aztán miből hitelezhetett Csányi. Ember legyen a talpán aki az OTP portfolióját [vagyonösszetételét] képes áttekinteni. De azt hiszem. nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a lakossági megtakaritások, mint bankbetétek, ebben a portfolióban jelentős hányadot képviselnek. Tekintettel arra, hogy a lakossági betétkamatok a 7 %-os szint körül ingadoznak Csányi óriási kockázatot vállalt a betétesek terhére. Így van ez? Egy frászt! Hülyeség az egész.

Mindenekelőtt tudni kell, hogy a bankok minden hitelműveletnél rövid, közép és hosszútávú kockázatelemzést végez nek. Csányi tehát csak akkor mehetett bele a frankhitelezésbe, ha biztosra vehette, hogy amit ma esetleg elveszt a réven, azt holnap, holnapután, meg azután bőségesen visszanyeri a vámon. Bizonyítható ez? Hát persze!

A kockázatmérlegelés számtalan eleme közül a svájci frank árfolyamgörbéje a corpus delicti amely a rablóbankok bűnösségét bizonyítja.

[Mára a világ legfőbb problémájává vált, hogy csak a bankrablók ellen alkottak törvényeket a rablóbankok ellen nem. Ezért hőbörög a 99 %...]

Nos, lássunk néhány "érdekes" árfolyam grafikont. Előbb a svájci frankét az 1981.08.31- től 2001.10.30-ig terjedő időszakra

Majd a dollárét

és végül az angol fontét.

Hát nem érdekes, hogy a két "vezető valuta" árfolyamgörbéje annyira hasonlít egymásra, amennyire elüt a svájci frank árfolyam görbéjétől. Még ennél is érdekesebb a svájci frank árfolyamgörbéjének az a szakasza, amely a "frankhitelezés" időszakára esik.

A "nagy buli" 2004 körül kezdődött és mit láthatott [volna] ekkor a szkeptikus frankhitel igénylő?

Hát csak azt, hogy szemben a vezető valutákkal, amelyek árfolyan görbéje olyan mint az ökörhugyozás, a svájci frank egy szolid kiegyensúlyozott, azaz értéktartó valuta, amely nem jelent hitelkockázatot. Igen ám, de mire a frankhitelezés a zenitre ért, valami "megmagyarázhatatlan" történt. Az addig kiegyenlített frankárfolyam hirtelen meglódult és az egekbe szökött.

Mitől?

Svájc mostanában arról nyekereg, hogy számára az erős valuta hátrányos, mert visszafogja az exportot. De miért lett olyan "erős" a svájci valuta? Váratlan sorcsapás révén? Egy frászt! Svájc estében semmi olyan gazdasági változás nem történt, amely a frank megbok rosodását magyarázná. Sorostól tudjuk, hogy a gazdaságnak nincsenek objektív törvényei, a gazdaság mozgását a spekuláció irányítja. Ez fokozottan érvényes a valutaárfolyamokra is. Magyarán szólva egy olyan nemzetközi valutaspakulációról van szó, amelyben cinkosságot vállalt Svájc, a svájci bankok is!

 Ősrégi bűnöző módszer utólagos alibiről előre gondoskodni. Történtek erre is kísérletek? Hát persze. Nem szeretem a hosszú idézeteket, gondolom olvasóim sem, most azonban kénytelen vagyok vele. A Gondola 2011.szept. 23-i számában a következő épületes história olvasható.

"Tisztában vannak a magyar adósok a devizahitelek árfolyamának kockázataival? - tette fel a kérdést Jean-Pierre Roth, a Svájci Nemzeti Bank elnöke 2004. július 2-án Járai Zsigmondnak, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) akkori elnökének küldött levelében. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumban Roth arról írt: a svájci újságokból értesült arról, hogy hazánkban egyre nagyobb arányokat ölt a frankhitelezés. Az elnök azt is megemlíti, tisztában vannak azzal, hogy a frank a legnépszerűbb a devizahitelek körében, de korábban már többször hangsúlyozták ennek veszélyeit.

Bár a Magyar Nemzet írásából nem derül ki, hogy Járai Zsigmond vajon svájci kollégájának leveléről tájékoztatta-e Veres János magyar pénzügyminisztert, akinek figyelmét a Nemzetközi Valutaalap intelmei azonban már nem kerülhették el. A washingtoni székhelyű szervezet ügyvezető igazgatósága ugyanis 2005. június 15-én zárta le a Magyarországgal folytatott IV-es cikkely szerinti gazdaságpolitikai konzultációt. Ennek kapcsán kiadott közleményében az IMF szakértői úgy fogalmaznak, hogy Magyarországon „egy új típusú veszélyforrás van kialakulóban, mivel a háztartások és kisvállalkozások külföldi fizetőeszközben vesznek fel hiteleket valószínűleg anélkül, hogy az árfolyamkockázatot megfelelően fedeznék. Az IMF aggódik amiatt, hogy a magánszektor adósságán belül növekvő devizahányad a sebezhetőség forrásává válhat. Ennek kapcsán azt javasoljuk a hatóságoknak, hogy szigorúan kövessék figyelemmel - elsősorban a valószínűsíthetően természetes fedezettel nem rendelkező háztartások, illetve kis- és közép vállalkozások - külföldi fizetőeszközben denominált hitelfelvételeit."

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének függetlenségének biztosítása érdekében az IMF szakértői alapvető változtatásokat szorgalmaztak Draskovics pénzügyminiszternél. Ezt megelőzően ugyanezt sürgette a PSZÁF-től 2004 tavaszán a lex Szász törvénymódosítás keretében eltávolított Szász Károly elnök is. Mint emlékezetes, a Medgyessy-kormány a Draskovics Tibor pénzügyminiszter által jegyzett törvénymódosítással teremtette meg a lehetőséget Szász kirúgására. A PSZÁF-törvény módosítása miatt pedig annakidején aggodalmát fejezte ki és tiltakozott az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, az Európai Parlament külügyi bizottsága és a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság is. Így az IMF figyelmeztetésekor, 2005 nyarán a PSZÁF-et az a Marsi Erika vezette, akit később, 2009. július 27-i hatállyal nevezett ki a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárának Bajnai Gordon miniszterelnök azzal a céllal, hogy megregulázza a pénzügyi szektort."

Namármost!

Engem nem az érdekel, hogy Járai tájékoztatta e Verest, hanem az, hogy tájékoztatta e jókomáját Orbán Viktort? Továbbá az, hogy Orbán Viktor figyelmét elkerülhette e az IMF "aggodalmaskodása". Korábbi cikkemben már írtam arról, hogy a Orbán nyolc évig duzzogott, távolmaradt a parlamenti ülésekről, nemkülönben a szavazásokról. Ettől függetlenül a Fidesz "kémei" benne ültek minden olyan parlameti bizottságban, amelyeknek a kormányzat visszaé léseit feltárni és kivizsgálni alkotmányos kötelességük lett volna.

Ezek után kérdezem: megnyikkant e a Fidesz és díszes vezére 2004 és 2010 között a frankhitelezés ügyében? Miért vállalja Orbán, hogy mentegeti Csányit [lásd fent]? Kinek a felelősségét óhajtja kivizsgáltatni, ha a sajátját és Csányiét, meg a Járaiét nem?

Azt hiszem nem ártana, ha politikusaink - jobboldalon, baloldalon és középen - végre megértenének valamit. A nép ma már nem úgy tekint rájuk, mint egymástól eltérő politikai nézetek képviselőire. Hanem mint olyan lényekre, akik miközben az ország testét marcangolják, egymás között csupán marakodnak azon, melyiküknek jusson a nagyobb falat.

Ne higyjék, hogy a jövő lehetőséget biztosít majd ahhoz, hogy a hiénák ítélkez hessenek a dögkeselyűk fölött. Ha a világon végetér a fenevadak demokráci ája az új rend nem a szőrzet, vagy a tollazat, hanem a bendő alapján fogja a delikvenseket kiválasztani és eliminálni.

Ehhez nem lesz szükség a mai önérdekű bírói kasztra. Nem! Érthető népbarát törvényekre lesz szükség mindenekelőtt. Majd egy olyan új bírói karra, amely valóban alá lesz vetve egy népállam törvényeinek és százszorosan jaj lesz annak aki a törvény ellen fordul.

Ma a leggyakoribb szlogen, bírói körökben is, hja' lehet, hogy erkölcstelen, de nem ütközik jogszabályba! Nos egy igazi rendszerváltás legfontosabb feladata lesz arról gondoskodni, hogy ami erkölcstelen az jogellenes is legyen. Ebbe a rendszerbe az erkölcsi vakságban [moralis insania] szenvedő bírák nem férhetnek bele.

* * *

Ja! És mit tehetnek a "demokrácia" és a bankok jogsértettjei? Az öngyilkosság nem megoldás. Az ellenszegülés annál inkább. Az orbánok, pintérek, csányik demokráciája nem lesz képes a hajléktalanok táborát milliósra növelni. Annál sokkal hamarabb megbuknak.

2011.11.03

Sz. Gy.

Tisztelt olvasók! A honlap új szolgáltatással bővül. Anonym (névtelen) hozzászólási lehetőséget biztosít. A beírás közvetlenül az ablakba történik. Regisztráció nem szükséges. A beírt szöveget a program E-mail címemre küldi úgy, hogy a feladót nem láthatom. A hozzászólást módomban áll a cikk alján közzétenni, esetleg észrevételezni. Akik a hozzászólásban mégis feltüntetik nevüket (becenevüket), ill. levélcímüket, egy partnerlistába kerülnek és a továbbiakban megkapják hírleveleimet. Egyetlen kérésem van: szíveskedjenek feltüntetni annak a cíkknek a címét (cím-részletét) amihez hozzászólnak!!! Ennek hiányában hozzászólásuk esetleg nem jelenik meg.