Bibó
Az idézett mű idézett részében ilyen fejezetcímek találhatók.

"A magyar társadalom erkölcsi
csődjének okai." ... "A zsidóság és hatalom problémái és a zsidó hatalom nemlétező volta 1944 után." Stb., stb. Gondolom beleolvas, aki ezek után kiváncsivá lett...

Bibó mondanivalója, amely nyúlós váladékként végigvonul írásán az, hogy gonosz, ill kapzsi zsidó nincs is, csak élelmes. Ím egy példa.

"A mások által figyelembe nem vett lehetőségekből való élés alsó határát példázza – a kelet-európai zsidó tömegnyomor groteszk, de mélyen megvilágosító adalékaként - annak a galíciai zsidónak az egzisztenciája, akinek az volt a kereseti forrása, hogy egy dugóhúzóval a kezében körüljárt az országos vásárokon, s pár fillérért felbontotta a parasztok palackjait; a felső határt pedig a pénzzel kapcsolatos gazdasági műveleteken alapuló hirtelen meggazdagodás ismert példái jelentik." Akár humorizálhatnék ezen az ellentét páron, de csak azt kérdem: melyik a tipikus? Azt hogy az utóbbi tipikus, maga Bibó is konstatálja.

"... Az összezáruló társadalom a racionális eljárások minden kísérletét kőfalként veri vissza, s különösen ellenségesen teszi ezt, ha ilyen kísérletet zsidók tesznek: amennyire és ahol viszont a hagyomány szerű eljárások lazább, megdönthető vagy feloldható állapotban vannak, ott a racionális eljárásmód az erre be nem állított, de azt eltűrő társadalomban 'úgy halad előre, mint kés a vajban', és várakozáson felüli sikereket biztosít."

Hát persze! A baj nem a késsel, hanem a vajjal van. A társadalmi közeg nem vaj, nem szereti a kést (a sakterkést sem...). Szerintem innen adódnak az ismétlődő konfliktusok, amelyek több  ezer éve vulkánként törnek elő a földgolyó minden oylan pontján, ahol zsidók élnek. De hogy vélekedik, mit irsogál erről Bibó?

"A másik oldalon, aki egy kicsit ismeri a zsidókat, tudja, hogy semmi olyan mélyen és őszintén fel nem szokta háborítani őket, mint az az állítás, hogy az antiszemitizmus okozásában és bemutatásában a zsidók magatartásának döntő szerepe lehet. Számukra ugyanis oly világos tapasztalat az, hogy a környe zettel való viszonyban ők a többet szenvedő és joggal követelő fél, hogy az antiszemitizmusnak minden „visszahatás”-ként való megmagyarázását átlátszó trükknek látják; legfeljebb arról hajlandók beszélni, hogy egyes zsidók magatartásai időnként hivatkozási alkalmat és lehetőséget jelentenek ettől függetlenül is meglévő, előítéletekből, érdekből, irigységből vagy ködös misztikából táplálkozó, támadó és elnyomó szándékok alátámasztására."

Szentigaz! A zsidók tényleg így éreznek, gondolkodnak, beszélnek, írnak, és - pereskednek...

A következő tézis, hogy zsidókérdés csak beteg (!) társadal makban van.

"Igaz tehát, hogy túl a középkori előítéleten és túl zsidóságnak és környező társadalomnak a modern világban folytatódó irritáló tapasztalatain, az egész társadalmi fejlődés 'különlegesen beteges állapota" szükséges ahhoz, hogy zsidókérdés és antiszemitizmus központi társadalmi problémákká váljanak."

Ez a józan paraszti logika szerint azt jelentené, hogy épp a zsidóságnak kellene különleges gonddal ügyelni arra, hogy a befogadó társadalom egészséges legyen. Ezt teszik?

Bibó, életútja alapján megítélve, szocialista káderként élt és gondolkodott. Erre utal, hogy a zsidókérdésben a legócskább marxista tanokat vallja magáénak.

"Itt az igazsága annak a szocialista tételnek, hogy a zsidókérdés a társadalmi kérdés megoldásával, az osztály nélküli társadalom kialakulásával, meg fog szűnni."

A bibóiádák legundorítóbb passzusai az egész magyarságra vonatkozó "elitélő" kitételek. A magyarságtól, a németek által megszállt, sakkbantartott magyraságtól bátorság, sőt az önfeláldozás hiányát kéri számon. 

"De nemcsak egységes szembefordulás, de a tisztviselői engedel messég és lojalitás egyéni, alkalmi beszüntetése is aránylag kismértékben következett be; a tisztviselők nagyobb része továbbra is megőrizte mindenféle csalással, hamisítással szemben való húzódozását, nem nézett szembe azzal a ténnyel, hogy egy gyilkos és rabló állam becsapásáról volna csak szó, hanem úgy érezte, hogy erkölcsileg tisztább marad, ha jó okokkal bebizonyítja magának, hogy konkrét esetben a csalásnak, a hamisításnak nincs értelme és nincs haszna. Odáig csak nagyon kevesen jutottak el, hogy az államhatal mat 'gengszterbandának, rendeleteit papírcafatoknak' s a velük szemben való engedetlenséget, kijátszást és hamisítást erkölcsi kötelességnek tekintsék. Ide már csak későn, október 15-e után jutottak el nagyobb számban, de az a bizonytalanság, amit az ország legfelsőbb vezetői a háborúból való kilépés bejelentésénél és a Szálasi-kormány uralomra engedésénél mutattak, még mindig elég volt számos ember megzavarásához. "

Horthyt és hatalmát a történelem másként ítéli meg, mint a gyászmagyar Bibó. A rendeletek pedig október 15-e után "statáriális" rendeletek voltak... Bibó rosszndulatú elvakultságát mi sem tükrözi jobban, mint a Horthy személyét és cselekedeteit "szemléltető" alábbi sorok.

" ... A 'legirtózatosabb felelősség' a volt kormányzónak és a Kállay-kormánynak a németektől eltávolodni próbáló, de ennek következményeit és követelményeit végig nem gondoló politikáját terheli. Hogy mennyire nem tudta ez a politika, mit miért csinál, az csak akkor derült ki, mikor katasztrófaként fogadta 1944. március 19-ét, mely minden józan mérlegelés szerint a Kállay-politika sikere és megdicsőülése kellett volna hogy legyen, mert hiszen 'tálcán hozta a kiugrás és szembefordulás lehetőségét', úgy, hogy még a nacionalista közvélemény nagy részét is a németek ellen lehetett volna fordítani. Ehelyett a kormány egy árva hang nélkül lemondott. A kormányzó kinevezte a németek által kívánt új kormányt s ezek után a kormányzó és a németek, a magyar hadsereg és a nyilasok, akik három nappal azelőtt egymás ellen állottak fel, most egyszerre egyöntetűen úgy kezdtek viselkedni, mint akik a sorsfordulót incidensnek, a halálos sérelmet apró félreértésnek, a végső veszedelmet biztató együttműködésnek s a készülő tömeggyilkosságokat boldogító nemzeti politikának óhajtják tekinteni. Az ország politikai elbutítása és ép érzékeinek a megzavarása ezzel érte el a tetőpontját: ez a lépés ölte meg a magyar hadsereg önbecsületét, ezzel vált értelmetlenné, sőt sült el végzetesen visszafelé minden engedmény, melyet a németekkel szemben távolságot tartó Teleki- és Kállay-kormányok az időnyerés jegyében tettek, beleértve az összes zsidótörvényeket, s végül ez a lépés tartotta meg a hivatalos magyar közéletet s az egész hivatalnoki kart a folyamatos törvényesség hitében, s indította arra őket, hogy a kormány minden intézkedéséhez a folyamatosan működő közigazgatás segítségét megadják, holott a háborúnak ebben a szakában már nemcsak az aktív ellenállás, de a közigazgatás passzivitása és szabotálása is komoly nehézséget tudott volna okozni a megszállóknak és bábkormányuknak."

Bibónak e sorok papirra vetése után még sok évet engedélyezett az úr, hogy a Holocaust igazi történetét és azon belül a magyarság, ill. Horthy szerepét megismerje [L. pl. Randolph P. Braham zsidó író könyvét a magyarországi holocaustról] és bocsánatot kérjen a magyar néptől azért a sok mocsokért, amit tollával a papirra kent. Nem tette!

Persze Bibó nem csupán a holocaust irodalommal volt és maradt hadilábon, hanem Theodor Herzl "irodalmi", ill. politikai munkásságával is.

Nemcsak Braham könyvét, de Herzl "A zsidó állam" c. könyvében foglaltakat se méltatja figyelmére. (Már nem is beszélek Ford "A nemzetközi zsidó" c. könyvéről.)

Azzal kapcsolatban, hogy lojális gójok a nemzetközi zsidózástól próbálják eltanácsolni a magyar zsidóságot, a következőket írja.

"... E tanácsok mögött az a jellegzetes és naiv rémkép van, hogy a zsidóknak van egy titkos szanhedrinjük, főtanácsuk, ahol a zsidó főbankár, a zsidó főforradalmár és a zsidó főújságíró egy nagy szakállú zsidó főrabbi elnökletével együtt ülnek, s időről időre kijelölik, hogy a zsidók hogyan „viselkedjenek”. Minthogy ilyen nincs, ezért e felszólítások, ha mégannyira zsidókhoz szólnak is, nem zsidók körében találnak igazi visszhangra; vagyis ezek meg nem zsidók beszédei nem zsidókhoz, amiből ugyancsak semmi haszna senkinek."

Bibó sokat, és teljesen fölöslegesen, nyekeg a zsidóság asszimilációjáról és kereken tagadja a zsidóság egy fajhoz tartozását. Herzl viszont így értekezik az asszimilációról.

"A politikai jólét bizonyos állandósulása alatt mindenütt asszimilá lódunk; azt hiszem, ez nem dicstelen dolog. Annak az ellentmon dásnak, aki a zsidó 'fajt' (!!!) a maga nemzetébe beolvasztani akarná, gondoskodnia kellene ... politikai jólétünk állandósításáról. Erre még egy Bismarck sem volna képes."

Ezt mondja a zsidó. És mit állít, ill. tagad a zsidó talpnyaló?

"A fajelmélet ellenfelei viszont játszva bebizonyítják, mint ahogy igaz is, hogy zsidó faj nincs, és a tipikusan zsidónak ismert fizikai vonások nem egy, hanem vagy tíz különböző típusnak gyakran egymással is ellenkező vonásai; ebből levonható az a következtetés, hogy a zsidóság nem faj, hanem felekezet. A kérdés tehát hamisan van feltéve. A cionisták, a nemzeti és politikai öntudattal bíró zsidók szerint a zsidóság sem nem faj, sem nem felekezet, hanem külön nemzet vagy nemzeti kisebbség. Ez így azonban csak a politikai öntudatú zsidókra igaz: azok valóban nemzet vagy nemzeti kisebbség."

"Nép vagyunk, egy nép!" írja a könyvben Herzl. Meg azt is, hogy e népnek egy államban kell élnie. A könyv az államalapítás terve... Ám Bibó ezt is jobban tudja.

"Az egész zsidóság azonban nem egy nemzethez tartozik (!), nincs közös nemzeti tudata, sem közös állama, államalkotó erőfeszítése (!). Legfeljebb azt mondhatják róla a cionisták és mások, hogy mindennek kellene lennie, mindennek a tudatára kellene ébrednie. Minden jel arra mutat azonban, hogy a zsidóságnak nem kis része nem akar és nem fog erre az útra lépni."

Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították újjá (írja eufemisz tikusan a Wikipédia) .Bibót 1979 májusáig engedte élni az Úr. Harmincegy éve volt ahhoz, hogy elnézést kérjen azért a sok marhaságért, amit leírt. Ezt sem tette. Szobrot kellett kapnia...

De nem ez a legrosszabb, amit róla írhatok! Mindíg azt próbálták magyar nyelvtanáraim a fejembe verni, hogy a mondatformálás maga az ember. A mondat a nyelv olyan alapegysége, amely önálló monda nivalót hordoz. A mondat legfőbb erénye a rövidség (tömörség). Nos, miközben útálkozva olvastam Bibót, feltünt egy mondat írdatlan hosszúsága. Nem restelltem  szavakat megszámolni, 82 szó volt benne. Olvasóim nyilván rájöttek már, hogy rosszindulatú vagyok, tovább nézegettem, hátha találok még hosszabbat is. Találtam... A következő mondat 109 (!) szóból áll!

"Túl izoláltan élt az amúgy is agyontagolt és közös öntudat nélküli közép-európai társadalmakban ahhoz, hogy frázisokon és a közvetlen környezetéhez való ragaszkodáson kívül egy országos, nemzeti közösségi tudatnak túl sok tartalma lett volna számára; túl kevés önbizalma, emberi öntudata és társadalmi tekintélye volt ahhoz, hogy a polgárság szerepét nemcsak életformában és életnívóban, de társadalmi funkcióban is eljátszhassa; nagyon is széteső, tervtelen és jellegtelen társadalom volt, semhogy igazi terve és akciója lett volna, még kevésbé tudott volna egy ördögi kettős játékot végigjátszani, amit az antiszemiták tulajdonítottak neki; s végül túl óvatos, tekintélytisztelő, jólétet kereső s helyenként sznob volt ahhoz, hogy egy olyan 'patetikus' valamihez, mint a cionizmus, csatlakozzék."

Ennyit Bibóról, mint íróról, politikusról, stb. 

Németh
[Kisebbségben  - 1939]

"A gazdaságot fölhúzó zsidóság a kultúrában is ott erős, ahol tőke, vállalkozó kedv, import - hajlam és anyagi érzék kell. Övé a kiadás, a sajtó, ők az új irányok bekiáltói, az irodalom szervezői, s ők csinálják meg - hajlamból és sérelemből - a magyar országi szocializmust."

Telitalálat! De honnan tudta 1939-ben? Megáll az ember esze! 

"A zsidó asszimiláció - az t hiszem .- sehol sem sikerült a világon; legföljebb néhol még nem tuják, mennyire nem."

Azóta megtudták... Ezt a függő tételt ki lehet pipálni.

 "... Az asszimiláció két dolgon akadt meg: túl mohón vetették magukat a befogadók sors-zónáira, kultúrára és politikára, amelytől illem  és vér egyaránt visszatarthatta volna őket; s ugyanakkor, amikor a nemzetek jövőjét monopolizálni igyekeztek, nem tudtak ellenállni az ősi hitüket s faji gondolkodásukat gőzölgő nemzetközi irányok hívásának."

Így lettek a "sziámi ikrek", ahogy Váczi Mihály hasonló című versében oly szemléletesen megírta.

"A zsidó sorsot sosem oldhatja meg sem győzelem, sem vereség, sem a lutri istennő bármiféle kereke forgása; csak egy új zsidó magatartás. Hogy ezt be nem látták, azért ők épugy megfizetnek, mint a babiloni fogságra vetett magyar szellem. ... Nem látjuk e ma is, hogy az asszimiláns sokszor még a hazaárulás határán is hazafinak hiszi magát..."

Ebben a mondatban rejlik a másik nagy meglátás, a múltba a jelenbe és a jövőbe. A "be nem látás" befejezett multidőbe van ugyan téve, de a folyamatos jelen időben is aktuális! A "megfizetnek" pedig jövőidőbe került 1939-ben. Ehhez képest ami 1944-ben történt esetleg csak részlettörlesztés volt. A folyamatos jelenidőben napról napra manifesztálódó "be nem látás" folytán a számla tartozik oldala nyitott, egy jövőbeni "megfizetés" szempontjából?

[Második szárszói beszéd - 1943]

"Aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy süllyedt "bennszülött"-té ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában. Ha a színesekre gondolnak, tudják, mit értek bennszülöttön. Állami életét idegenek vezetik; ha vannak is véréből való nagyjai, azok csak maharadzsák; gazdaságilag kizsákmányolják; idegen civilizációk selejtje ellen nincs védelme; erkölcsében és testében nyomorodóban van. "

Ennél a passzusnál ugrott be a "komprádor burzsoázia" fogalma és a "komprádor értelmiség" ötlete.  

"A tőkés rend, melynek Nyugat magas ipari civilizációját s polgári jólétét köszönheti, a magyar népet - láttuk - még mélyebbre taszította bennszülött sorsába. Azt sem kell bővebben magyarázni, hogy az angolszász jellegű kapitalizmusnak a bevezetése vagy visszahozása a magyarság részesedését a nemzeti vagyonban szinte órák alatt megcsappantaná."

Váteszi szavak! Richtig bejött ez is, jóllehet nem órák alatt. De nem is "megcsappanás" hanem a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, ill. évszázadokra kiható elzálogosítása következett be.

"Én ezt a háborút az első pillanattól mély pesszimizmussal néztem. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcoltatásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni "rendezés"-től."

Hát igen! Az oroszokat túléltük, kiutáltuk, de a "rendezésbe" alighanem belegebedünk.

"Épp nekem jogom van a zsidókérdésről néhány szót ejtenem; már csak azért is, mert négy éven át csaknem teljesen hallgattam róla. Kétségtelen, hogy a zsidókérdést is a világtörténelem hozta vissza ránk minden eddiginél súlyosabb alakban. Egyesek emlékeznek a `Kisebbségben` passzusára, amelyért a nyilasok annyira haragudtak. Ha a helyzet az marad, ami 1937-ben volt: Magyarországon harminc év múlva nincs zsidókérdés; a zsidóság elillan fölfelé, a gyermektelen jómód retortáin. Azóta minden őket reaktiválta. Elsősorban a zsidótörvények, amelyek nem engedték meg, hogy zsidók legyenek a zsidók; az "őskeresztény" középosztályból kellett zsidókat bérelniök. Elmagyarosodott, fél-, negyedzsidókat szorítottak a megbélyegzéssel közébük. A nemzeti ellenállás napilapjait csak az ő pénzükön lehetett megszervezni. Volt legitimisták, fajvédők, klerikálisok szorultak át az ő fennhatóságuk alá. S most itt van egy béke, amelynek ők lesznek a súgói, s ők lehetnek a kinevezett megváltói is. A zsidókérdésben én sohasem általánosítottam, kritikáim és írásaim ezt eléggé bizonyítják. Az azonban egészen természetes, hogy 'az önkritikátlan, bosszú szomjas zsidóságnak a szemérmes kultúratisztelővel szemben ebben a négy-öt évben rendkívül meg kellett erősödnie'."

Talán ide kivánkoznék némi korrekció. Mitől váltak a lapok szerkesztőségeiben és az úri szalonokban lébecoló, "jó családból" származó, csokornyakkendős girardi kalapos, kamásnis zsidó kölykök '19-ben
bőrkabátos hóhérokká? Akkor mitől voltak "bosszúszomjasok" és miért nem maradtak "szemérmes kultúratisztelők"?

'44 után a "bosszúszomj" némileg érthető. Persze lehettek volna fehérgalléros, fehérkesztyűs gyilkosok is azokból, akik a munkaszolgálatból és a Szovjetúnióból "hazatértek". De nem, ők kinzómesterek és hóhérok is akartak lenni, nem csak vérbírák, ill. vérügyészek. Közülük még jogi végzettségüek is élvezetet találtak a köröm-letépésben, mint a Bauer papi.

Dehát mi úgy jártunk velük, mind Döbrögi uram Lúdas Matyival, csak fordítva. Egyszer elfenekeltek bennünket '44 miatt. Aztán '56 miatt. De harmadszorra is kaptunk '89-ben (rendszerváltás) cimén. Azaz háromszor. Mindháromszor ugyanazoktól!

Ha '19-et se felejtjük, négy számla kiegyelítetlen. Meddig lehet a szaldót halogatni?

 
És mindezek után a "komprádor értelmiségről" - általában.

Csurka István: "Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán" c. esszéjében így szemlélteti az idegenek (kés) vonulását a nemzettestben (vaj)..

"Egyszer majd, egy nyugalmasabb időben talán valaki megírja, hogyan mozog a ... magyar társadalom testében az az ejtőernyős csapat, amelyik szükség szerint hol ... Galilei Kör, hol polgári liberális gondolkodók folyóirata, majd Kun Béla és Szamuely Tibor gyilkos terrorlegényeivé lépnek elő, majd moszkvai emigráció lesz belőlük, akik Időben játszották ki adu ászukat, mutatták fel egyszemélyi felelős politikusukat, Bécsben és Berlinben székelnek, majd itthon pártolják halálra József Attilát, azt a Antall Józsefet, akivel a baloldali blokk nem tudott senkit szembeállítani. E csapat mindig változó alakban, mindig elítéli az előzőt, miközben folytatja..."

Csurka a zsidóságról beszél én pedig arról a társadalmi közegről, amelyben ez a jelenség ismétlődően végbemegy. Ez a közeg a társadalom beteg szövete. Csurka, a "kirekesztők" archetipusa. Nem azonosulok nézeteivel. Más megoldások után keresgélve a következőkre bukkantam.

Kirekesztésről példálóznék? Ejh' dehogy! A mocsarat nem kirekesztik, hanem lecsapolják (kiszárítják). Ez a mocsár test a testünkből, vér a vérünkből. Ez a mocsár bennünk van. Ez a mocsár mi vagyunk! Magyarok, akik hajdan erősek voltunk, mára viszont erősen romlásnak indultunk. Ha magunktól mi is azt kérdezzük: lehet e más a politikai erkölcs (?), a helyes válasz az, hogy lehet. Ehhez azonban előbb a tükörbe kell néznünk, hogy felfedezzük jellemünk szeplőit, a "bibói foltokat".

Végezetül. Nem véletlen, hogy épp Bibó személyét választottam, mint ahogy az sem véletlen, hogy Gyurcsány és Göncz is épp Bibót választották. E választás oka az a felismerés, hogy épp Bibó az a legkevésbé magyar, aki leginkább magyarnak látszik. Úgyszólván az egyetlen "szalonképes" magyar, aki a zsidókérdésről a zsidók szájaíze szerint tudott írni.

2010.07.29

Sz. Gy.

Hivatkozások:
Bibó- Válogatott tanulmányok II kötet - A zsidókérdés...
Németh - Második szárszói beszéd
Gyurcsány-közös nevező
Szoboravatás
Eltorzult magyar alkat
Bibó életrajz
Eltorzult magyar alkat
Németh László életrajz
Németh elleni támadások
Csurka István: Néhány gondolat...