Világosságot!

A nemzet ideológiai válsága?

A napokban érkezett postán, a Gede testvérektől, a "Szittyakürt" 2006 március - áprilisi száma. A vezércikk címe: "Az örök Koppány". Szerzője Molnár Lajos.

Isten látja lelkemet, hogy nincs szándékomban sem a cikkbe, sem írójába belekötni. A tartalom fölött azonban nem tudok napirendre térni, különös tekikntettel arra, hogy az újságot sokan olvassák [persze korántsem annyian, mint a Népszabadságot].

Töredelmesen bevallom, amikor olvasok, nem annyira a cikkíró mondanivalója érdekel, mint inkább az idézetek...

E Honlap olvasói tanúsithatják, mily gyakran keringenek gondolataim a Koppány téma körül. Nos soha sem voltam, illetve lennék képes a tételt úgy megfogalmazni, ahogy, a cikkben idézett, Szabó Dezső tette.

"Az ezeréves szentistváni tragikummal párhuzamosan valósul meg újból és újból az örök Koppány tragédia. Koppány a megtartó magyar, aki a magyarság jövőjét, fejlődését a faj sajátos egyéniségében, ázsiai ősi adottságában látja, aki folyton legyőzetik az idegen érdekek elleni küzdelemben."

Máris hozzáteszem, "folyton legyőzni" csak azt lehet, aki egy - egy vereség után újra meg újra talpraáll és új harcot kezd. [Talán érthető, mikért tartom többre a falu-rossza Tysont, mint Kokót.]

Képzeletem még a szabódezsői távlatokon merengett,- szemeim azonban tovább futottak a sorokon és egyszer csak olyan érzésem támadt, mint amikor egyszer elszundítottam vezetés közben és a sima betonról a hepehupás padkára futottak a kerekek...

A cikk ugyanis így folytatódik.

"1301-ig kihal az Árpád-ház, amely már puszta létével megszabta, ki ülhet az ország trónjára: tehát csak magyar, s a magyarságon belül is csak a legnemesebb ág tagja lehet magyar király."

Nem idézek többet az elszomoritó szövegből és nem időzöm Molnár Lajos további magasröptű gondolatainál sem. Ennyi elég! Sapienti sat, mondanám ha bölcsnek tarthatnám, magam. Annyit azonban saját nevemben is kijelenthetek: "Si tacuisses philosophus mansisses", azaz: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. [Boethius (480–524), a Római Birodalom bukása után élő késő római filozófus mondása ez, mely szállóigévé lett.]

Még csak annyit: vajh' mikor jut el a szerző "Szent" Istvántól Orseolo Péterig, az 'echte' magyar királyig, [nemrég írtam róluk] és mikor kezd derengeni nála, hogy az "Árpád-háznak" Árpád vezérhez kb. annyi köze van mint Káinnak Ábelhez.

Hát kérem! Így állunk!

Így lehetséges, hogy Attila honvédő népe, a székelység, a csíksomlyói búcsún a papok gajdolását hallgatja és tömjénfüstöt szív - az agyába...

Testvéreim! Így sohasem pillanthatjátok meg Csaba királyfi csillagösvényét! Dugjátok hidegvizes dézsába a fejeteket és utána kezdjetek vele, gondolkodni. Mekkora sziklának gondoljátok magatokat, hogy  "porlásotokat" nem veszitek észre?

Az is közmondásos, hogy akit isten el akar veszejteni annak előbb  elveszi az eszét. A harc most a racionális gondolkodás ellen folyik.

Megint és megint ideírom a "dzsihád" logikai lényegét. A harcot Allah követője nem csupán, sőt nem is első sorban mások ellen vívja. A dzsihád az önmagunk gyarlóságai elleni napról - napra megujúló küzdelem.

Emberi létünk záloga: tudatos énünk. Legalább ezt őrizzük meg. Legyünk inkább ördögök, de óvakodjunk a tömjénfüsttől és méginkább a zavaros gondolatoktól.

2006.06.04

Sz. Gy.