Második folytatás. A kasztrendszer csúcsán.

 





A Lomnici.
Csúcs ez az ember! 

Előszó - helyett "használati utasitás".

Kedves [és türelmes] olvasóim, fejlett empátiájuk révén, nyilván rájöttek már, hogy a "Lomnici Sagát" nem tudom együltőhelyemben megirni. E feltupirozott személyiség nagyobb falat, ill. keményebb dió annál, mint amilyennek gondoltam, amikor könnyel müen megigértem: a hét végén megírom a "Lomnici Kommentárt".

 

Közben arra is rájöttem, hogy tulajdonképp nem is a cimszereplő a fontos, hanem az a projektor, amely óriásként vetíti a falra [Óz - effektus].

 

Marad, jobb híján, a korábban már alkalmazott "mozaik technika", felújított változata.

Azt teszem tehát, hogy az ujonnan beiktatott részeket az alapszövegtől eltérően szinezem. Majd néhány nap után visszatérek az alapszinre. Így mindig csak a legfrisebb betoldások virítanak majd...

 

 

 

* * *

 

Lomnicinak sok az irígye. Közülük pedig sokan biztos nem is tudják, hogy tavaly potom huszonkilen milliócskával gyarapitotta a családi vagyonkát [1]. Az egyik ilyen tudatlan éhenkórász valamiféle "Lomnici csúcsot" emlegetett. Legyintettem - akkor. Ám most, hogy elhatároztam megéneklem e magas közjogi méltóság dicső tetteit, rá kellett jönnöm: a jelző, több mint puszta idétlenkedés. Valóban csúcs ez az ember! Ha nevét bepötyögjük a Gooooogle-ba több találat jön ki mint Kossuth Lajosnál, Hitlernél, vagy Jézus Krisztusnál. Hozzája képest Iustitia is csak egy szerény bírósági gépírónőnek tűnik. Úgy ám!
 

Lomnicit tehát tanulmányozni kell. Azt meg nem lehet befejezni, annyi a link. Csak abba lehet hagyni. Én ezt tettem. Így is elegem van. Ha valaki azt mondaná, vagy hinné: linkelek, annak üzenem, ha nem hisz nekem, ugorjon a zárójeles számokkal jelzett valamelyik linkre és járjon maga utána!

 

Megvallom, e földi nagyság régóta és mélyen a begyemben van már, de nem akarózott hozzája szólni, mert köztudott, hogy egy ilyen nagykutyába veszélyes beleharapni.

 

Azután mégis kicsordult a pohár. A Népszabiban olvastam először, de a bősége sen buzgó források és mócsingok közül a Roma Page [Rom_Net] tetszett a legjobban. Innen indulok tehát. [Itt a linkre speciel a honlap fejléc-képéről lehet ugrani.] A RomNeten a következők olvashatók.

"Az Alkotmánybíróságtól (AB) kér jogértelmezést a Legfelsőbb Bíróság elnöke a gyűlöletbeszéd elleni fellépés lehetőségeiről. Ha egy jól körülhatárolható közösség tagjait vallási, etnikai vagy nemzeti hovatartozásuk miatt sértő vagy megalázó kifejezésekkel illetnek, a polgári jog eszközeivel elvileg fel lehet lépni ez ellen, ám az ezzel kapcsolatos bírói gyakorlat szerint csak a gyűlöletbeszéd konkrét, felismerhető sértettje nyújthat be keresetet. Erről a jogértelmezésről szakmai körökben hosszú ideje vita folyik, és szakértők sora állítja: a becsület és az emberi méltóság sérelme esetén az érintett közösséghez tartozó bármely személy bírósághoz fordulhat."

A nagy ember nem szégyenlős, nem is lacafaszázik. Kimondja áperté: "... a Mazsihisz és különféle egyházak, illetve roma szervezetek kezdeményezésére fordul az AB-hez."

 

Megint ott vagyunk hát, ahol a part szakad. Alig tudtuk kiböjtölni, hogy a szeplőtelen multú, jóságos, Árpi bácsi elmenjen a francba' - de mit is beszélek - nyugdíjba (!), a zsidó elvárások szerint svájfolt gyülölet törvénnyel a hátán; most meg itt a főbíró, csaknem ugyanazzal.

Csakhogy kettejük szerepvállalási lehetőségei és jogosultsága között van némi különbség, annak ellenére, hogy ezt Lomnici szemmelláthatóan nem érzékeli. Az, hogy Árpi atyánk mindenfajta kisebbségi jog buzgó apostolává szegődött teljességgel érthető, sokrétű beágyazottsága ismeretében. De aki az adófizetők pénzéből évente huszonkilecmillióval gyarapítja a családi kasszát, annak arra is gondolnia kéne, hogy ez a sok zsozsó mégiscsak a többségtől származik, akiknek jogai érdekében a főbíró úr egy "keresztűl gazszálat" sem tett eddig, amint az a továbbiakból majd kiderül.

 

Ha Lomnici szövegeiből indulunk ki, eleinte úgy tünik, ő maga a parttalan pártatlanság. Vagy mégsem? Nem bizony, a hétszentségit neki! 


Hogy s' mint lesz valaki naggyá? Pofonegyszerüen. A Piac & Profitnak [2] elárulta.

 

Egy [benyalós] ujságírói kérdésre a következő választ adta.

"Egy évvel ezelőtt arra a kérdésre, hogy szeretné-e, ha egyszer Lomnicinak hívnák a Legfelsőbb Bíróság elnökét, azt válaszolta laptársunknak, 'apaként örülne neki, elvégre a fia jogásznak készül, évfolyamelső volt és köztársasági ösztöndíjas. De nem kell megvárnia, amíg ő szóba kerülhet, hiszen önt az idén, 47 évesen szinte egyhangúan, mindössze három ellenszavazattal választotta meg a nyáron a parlament erre a posztra, ami hatalmas eredmény ebben a sokak szerint ketté- szakadt országban'. Minek tudja be, és hogyan fogadta a hírt?"

Hülye kérdés, hülye válasz. Ebben szerintem nem Lomnici a ludas. De kért vajon helyreigazítást? Aztán folytatják, ők ketten?

"Természetesen nem készülhettem erre. Amikor a korábbi interjú készült, annak az volt az apropója, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesévé nevezett ki a köztársasági elnök. Akkor úgy terveztem, hogy a hat évet elnökhelyettesként fogom tölteni. Azonban egy olyan megtisztelő kihívás, mint a köztársasági elnök előterjesztése az elnöki posztra, és a parlament döntése, egyértelművé tette, hogy vállalnom kell a felkérést ..."

Az interjúból kiderül valami olyasmi, amit eddig nem tudtunk. Most meg hogy már tudjuk, nem értjük.

 

"Az elmúlt hetekben a környező országok legfelsőbb bíróságainak elnökeit látogattam meg, és közel sincs ekkora súlyuk. Van, ahol a bírók javaslata alapján a köztársasági elnök nevezi ki az elnököt, van, ahol a kormány döntésétől függ. Ehhez kapcsolódó kérdés az országos igazságszolgáltatási tanácsok vezetésének az ügye. Több ország ban működik hasonló szerv, bár nem ilyen széles jogosítványokkal, mint a magyar OIT, és azt mondhatom, hogy ahol nem a legfelsőbb bíróság elnöke ennek a szervnek a vezetője, a súlya sem mérhető a magyar OIT-hez."

 

Vagyis: az a jogi, logikai és etikai nonszensz, hogy valaki a saját felügyeleti hatósága is egyszemélyben, nem európai szabvány, hanem magyar sajátosság, csakúgy mint a bőgatya és a fütyülős barack. [Erről irsogáltam már, nem ismétlem magam.]

 

Birák és prókátorok.  [A Népszava tudósitásából  [3] .]

 

"Tervezik, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara, a Legfelsőbb Bíróság, illetve az újságírók képviselői egy közös munkacsoportban készítsenek el egy jogszabály-tervezetet. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban bizonyos elzárkózás volt tapasztalható a bírák és az ügyvédek között. A cél ezért az, hogy a közös szakma, a közös hivatás összekössön, ne pedig elválasszon."

 

Biztosra veszem, az urak jól megértik majd egymást. Ez annál is természetesebb, mivel Bánáti úrról tudjuk, hogy Gyurcsány miniszterelnök úr jogi tanácsadója. Ez egymagá- ban biztositék arra, hogy a két csúcsvezető együttmunkálkodása szigorúan politika- mentes, pártsemleges lesz. Tiszta sor.

[Nota bene: Bánáti úr volt az, aki az ELTE ex- párttitkára, ex- legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán [szinvonalas] képviselete keretében másfélmillió forint erejéig megkopasztott, mivel a Pallag Bizottság tanújaként azt találtam mondani, hogy amit Györgyi az olajü- gyekben művelt, ill. nem művelt, engem a hivatali bünpártolásra emlékeztetett. Nos e bizarr képzettársitások miatt a büntető bíróság, rágalmazás miatt, még százhúszezer forint pénzbüntetéssel is sújtott. Kimondták egyben, hogy márpedig Györgyi nem bünpártoló. Világos, nemde?]

 

 

Lomnici, ÉS az ujságírói etika.

 
A "sacrosanctus" ősrégi római eredetü fogalom, ill. jogintézmény. Azt jelenti, hogy valamely személy, vagy intézmény, szent és sérthetetlen. [V.ö. India - szent tehén.]

 

E büszke címet és az ezzel járó előnyöket bírták az ókori Róma közbizalmi férfiai az "aedilisek". Kézenfekvő, hogy aki e jogintézményt megpróbálja a jelenkorba plántálni, ezáltal nem lesz igazi aedilis. Sőt azt mondhatják rá, dilis.

 

Nos én senkire sem mondok semmit. [Ne szólj szám, nem vágnak eret pénztárcá mon.] Csupán felvillantom egy sajtópolémia néhány kockáját, abból a katyvaszból, ami a  [4] és [5] számú linkeken olvasható.

 

Az ÉS 2005 November 18-i 46. számában [4] olvasható, hogy Lomnici a MUOSZ Etikai Bizottságának az alábbi, nem éppen találó(s), kérdést tette fel. 

"A kérdés az, hogy Magyarországon, amely az EU tagja, megengedhető-e , hogy egy újság egy 'alkotmányos alapintézményt támadó nyilatkozatát' csorbítatlanul közöljön, miközben megtagadja az abban felvetett kérdésekre adott válasz közlését. Ebben kérjük a nagy tekintélyű MÚOSZ Etikai Bizottságának elvi álláspontját.". 

 

A megfogalmazás önmagáért beszél. Egy pszicho-grafológus biztos tudna róla mit mondani. Én nem vagyok az, így ezzel kapcsolatos mondanivalómat megtartom magamnak. Nyilvánvaló, hogy a kérdező ilyen kérdést nem tenne fel, ha a a Bizottságot valóban "nagy tekintélyű"-nek tartaná. A válasz persze nem maradt el.

 

A március 11-én megjelent Tokaji borcsaták című riportsorozatot egy csaknem hathónapos pereskedés követte, első fokon az ÉS nyert, másodfokon az Orbán család érdekeltségébe tartozott kft., ezt követően a Legfelsőbb Bíróság elé került az ügy. Október elején megszületett az elutasító végzés, de még mielőtt a peres felek megkaphatták volna, október 14-én megjelent a Magyar Nemzet honlapján. Méltatlannak érezve azt, hogy a hat hónapi pereskedést lezáró végzést nem a peres felek kapják kézhez, ezt fölemlítő nyilatkozatot tettem a Népszabadságban, föltéve a kérdést, 'mit szól ehhez Lomnici Zoltán'.

 

Akkor még nem tudtam azt, ami most az állásfoglalásból kiderül, hogy ezzel a kérdés- sel a Magyar Köztársaság alkotmányos alapintézményét támadtam meg, lásd följebb a kurzivált részt, amelyben a két hatalmi ág két főhatalmassága állásfoglalás tárgyában folyamodtak a "nagy tekintélyű MÚOSZ-hoz". [Az ember egy pillanatra nem vigyáz, és megdönti a rendszert.]

 

Saját véleményem e polémia kapcsán, hogy egy átlagember, a mundér becsülete védelmének szent hevületében, sem veszítheti el - ennyire - józan itélőképességét, pláne ha bírói foglalkozást űz. Erősen szubjektiv vizuális képzeletemben minden- esetre egy olyan egyén jelenik meg, akin szemmel láthatólag lötyög az a bizonyos mundér.

 

Ami az alcímet illeti ["ujságírói etika"], nem fogom feledni, hogy a más portája előtti sepregetés ellentételezése végett egy további cím formálódik a fejemben és az idő méhében: "Lomnici és a 'bírói' etika" - merthogy erről is kelletik, végre má', valamit mondani.

 

Újabb flekk: a "Fleck- hecc".  A csörtének, ahogy várható volt,  2005-ben nem lett vége. Az ÉS 2006.06.16- számában [5] a következők olvashatók.

 

[Hanák András írja Dr. Máthé Gábornak, a a Magyar Jogász Egylet elnökének.]

 

"Kezemben tartom a Magyar Jogász Egylet meghívóját a VIII. magyar jogászgyűlésre, amelyet 2006. június 15-17-e között rendeznek Balatonfüreden. ... A jogászgyűlés meghívója az igazságszolgáltatási témakör szekciójának egyik előadójaként Fleck Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár előadását hirdeti meg Az igazságszolgáltatási reform folytatása címmel. Tudomásom szerint Fleck Zoltán nem jön el és nem tart előadást, noha ez határozottan szándékában állott. Ismereteim szerint az Ön kérésére valaki jelezte Fleck Zoltánnak, hogy bölcsen tenné, ha eltekintene előadásának megtartásától. Ezt követően 'Fleck Zoltánt telefonon megkereste Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, és ebben a beszélgetésben, inter alia, megerősítést nyert, hogy a tanszékvezető előadóként nem kívánatos vendég a jogászgyűlésen'."

 

Ez igazi "macsós" viselkedés, nemde?

 

Ami szerencsétlen Flecket illeti, egy tanulmányt írt a Lomnici által igazgatott két "alapintézmény" egyikéről és a tanulmány nem tetszik az egyik alapintézmény vezetőjének: Lomincinak.

 

A tanulmányra  visszatérek, mert ugyancsak bepasszol egy másik (al)témába!

 

"A tanulmány jó alap arra, hogy a kérdés körül eszmecsere bontakozzon ki. Ennek semmiképpen sem az a módja, hogy a bírák egy csoportjának vagy történetesen egy magas rangú bírának feltehetően nem tetsző szerzőt kérjük meg arra, hogy ne vegyen részt a Magyar Jogász Egylet meghirdetett szekcióülésén. Őszintén szólva igen konsternált vagyok az eset miatt ... A magam részéről, egyedül és nem társtettesként, szégyenletesnek tartom Fleck Zoltán távoltartását."

 

Amit az ujságíró szégyenletesnek tart, arról én meg azt mondom: jellemző tünet. 

 

 

 

A kasztrendszer csúcsán.

 

A "kaszt", mint társadalmi tagozódás, jellegzetes indiai képződmény. Monthatnók rákfene e nagy nemzet testén. Jellemzőit, valahogy így definiálják.

 

A brahminok Lebegő brahminaz emberiség legmagasabb rangú képviselői. Ők a nagy világtörvény legbeavatottabb ismerői, az a kötelességük, hogy tanítsák az embereket a védák igazságaira és megvalósítsák az erkölcsi és rituális tisztaságot. Csak lelki tevékenységgel foglalkozhatnak ... Rögtön utánuk következnek a ksatriják – a katonák – akiknek az a feladatuk, hogy védelmezzék és irányítsák a társadalmat. Általában az ő soraikból kerültek ki az uralkodók ... Míg az első két kaszt egymással megosztotta a hatalmat, a harmadik és negyedik kaszt tagjai képezték a tulajdonképpeni dolgozók rendjét. A vaisják földműveléssel, állattenyésztéssel, kereskedelemmel, kézművességgel foglalkoztak, a sudrák pedig a tisztátalannak minősített foglalkozásokat voltak kénytelenek űzni. Idővel megjelent az ötödik rend, a kaszton­kívüliek, vagy páriák [érinthetetlenek] csoportja is, majd az alapkasztok alcsoportokra oszlásával két-háromezer kasztjellegű csoportosulás jött létre. A sudrák és a páriák alcsoportjai – mivel nem tartoznak a beavatásban részesülő hinduk közé – nem reménykedhetnek az üdvösségben. Ahhoz, hogy erre lehetőséget kapjanak először valamelyik felső kasztban kell újjászületniük. A ranglétrán a páriák alatt helyezkednek el a nemhinduk – akik történelmi fejlődésük során úgymond eltávolodtak az eredeti kasztfelosztásoktól."

 

A "liberális demokráciának" köszönhetjük, hogy az elsöpört rendi társadalom helyén egy olyan társadalmi tagozódás keletkezett, amely jobban hasonlít a kasztrendszerre, mint magára a rendi társadalomra.

 

Ebben a [rohadt] rendszerben gyökeresedett meg és terebélyesedik a modern páriák, a hajléktalanok "kasztja". Akik érinthetetlenek, mert utálatosak a betegségekben, a mocsokban és a bűzben. Rajtuk nem segít sem egyház, sem ima. Megváltásuk a halál. Reményük, ha van lélekvándorlás, ennek sodrában egy magasabb [emberi] kasztban felszinre bukkanni.

 

Érdekes, róluk nem beszél az, amúgy szerfölött bőbeszédű, fő-főbíró. E kasztrendszer aljasságát mégsem a hajléktalanok sanyarúságából vezetem le, mert tragikusan kevés az összehasonlítási alap.

 

Minthogy az én szemléletemben még mindíg legfőbb érték az ember; az embernek pedig legfőbb értéke az egészsége - arról beszélek, hogyan ajnározza a rendszer a bírákat és hogyan sanyargatja az orvosokat.

 

Tudjuk a totál hülye szlogent: a bírónak anyagilag függetlennek kell lennie, hogy ne legyen korrumpálható, [a bírói korrupcióról a következőkben lesz még jónéhány keresetlen szavam] az orvos meg hálapénzt kap, következésképp legyen hálás minden forintért, amit az állam juttat részére.

 

A különböző foglalkozási ágak akkor nem kasztok, ha életviszonyaik - nem utolsó sorban jövedelmük - munkájuk valós társadalmi értékéhez igazodnak.

 

Előbb a jövedelmekről - utalásszerüen.

 

"A közelmúltban publikálta az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) több mint hatszáz szakmára kiterjedő fizetési felmérését. Ugyan a számok néhány foglalkozás esetében valószínűleg nem a valós bérnagyságot tükrözik, a lista támpontul szolgálhat, mely területen mekkora összegek érhetőek el.

A legjobban fizetett szakmák között található a légiirányító (763 ezer), a pilóta (551 ezer), a bíró (539 ezer) és az ügyész (544 ezer). A jól fizető területek között szerepel még az igazságszolgáltatáson kívül a pénzügyi szféra is. Adószakértőként bruttó 372 ezer forint, pénz és hitelgazdasági szervezőként 344 ezer, könyvvizsgálóként 335, közgazdászként 323 ezer forint üti az ember markát.

Érdekesség, hogy néhány reál terület művelője is 300 ezer forint feletti javadalmazásra számíthat. A meteorológusok átlagbére 340 ezer, a matematikusoké 340 ezer, a statisztikusoké 307 ezer. A statisztika szerint a 240-300 ezer forintos sávban lehet keresni a mérnöki szakmában: gyengeáramú villamosmérnökként a felső régióban (296 ezer), építőmérnökként és mezőgazdasági mérnökként az alsóban (240 ezer).

Egyre többet hallani arról, az orvosok nyugat fel kacsingatnak. A fizetés alapján talán nem is csoda, ugyanis itthon az általános orvosok 212 ezret, a szakorvosok 277 ezret keresnek - igaz hálapénz nélkül ...

[A hülye magyar agyakba nem plántálható az a tény, hogy az orvosi foglalkozások jórésze nem hálapénzes. A "hálapénzes" szakmák is megsínylik az egyre mélyülő és terebélyesedő gazdasági recessziót.]

128 ezer: 'tengődő' ügyvédek, vagy számlás megkerülés?

Nincsenek pénzzel eleresztve a művészeti szakmák képviselői: képzőművészként 142 ezer, iparművészként 160 ezer, zeneszerzőként 146 ezer, színészként 174 ezer a havi fix.

Közalkalmazottak, köztisztviselők esetében a bérek megfelelnek a valóságnak, vállalkozások alkalmazottainál gyakran előfordul, kevesebbet vallanak be mint amekkora összeg valójában a zsebbe kerül hónap elején. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy az ügyvédeknél (128 ezer) és a fogorvosoknál (202 ezer) meglepően alacsony keresettel találkozunk.

 

A másik nagy hivatásrend: a pedagógusoké. "Pedagógusok bruttó átlagkeresete [Ft/hó] 2006-ban 193 400


Általánosságban elmondható, hogy multinacionális cégnél illetve nagyobb felelős-
ségű munkával többet lehet keresni."

[Feichtinger Mónika. Forrás: Jobpilot Pályacsúcs Magazin.]

 

Az egész kimutatásban a legnagyobb hülyeség az, hogy egyenes arányt tételez fel a "munkafelelősség" mértéke [a munka szubjektív intenzitása] és a munkabér nagysága között.

 

Kezdjük ott, hogy pl. az orvosokat hivatásuk írott és íratlan szabályai nyűgözik és fenyegetik. E szabályok mennyisége írdatlan...

 

Az orvost, mondjuk éjszakai ügyelet után, betegek tömege rohanja le, amely többnyire nyűgös, nemritkán malignus, egyedekből áll. Jaj neki, ha kóválygó fejével, káprázó szemével melléfog valakinek, valaminek. Ember legyen a talpán, aki egy, két - három évig tartó, büntető processzus végére be tudja bizonyítani, hogy az orvosi műhiba valójában diagnosztikai tévedés volt, vagy még az se'.

 

A téma kapcsán nem maradhat említetlenűl az az államhoz és emberhez méltatlan kutyakomédia, ami az ügyeleti díjak összege, sőt egyáltalán kifizetése körül zajlik évek óta.

 

Ide elegendő egy rövid citátum.

 

"Elsőfokú ítéletet hozott a hét elején a Veszprém Megyei Munkaügyi Bíróság egy Balatonedericsen dolgozó háziorvos beadványa nyomán - hivatkozik a Magyar Hírlap tegnapi információjára a Népszabadság. A bíróság közbenső határozatában kimondta: a teljes ügyeleti idő munkaidőnek számít, tehát teljes munkabér jár érte. Jelenleg az ügyeleti időnek csupán negyedére kapnak bért a közalkalmazottként dolgozó orvosok." [Weborvos 2006.07.05]

 

Hogy' rinyálna Lomnici, ha az állam így bánna a bírákkal?! Csak azon gondolkodom, hogy az orvosok e megrövidítése lopásnak, rablásnak, vagy sikkasztásnak minősíthető e. [?]

 

Aztán itt van a "Mengele Szindróma". Dr. Mengele élvezte a szelektálást, ami bizonyos vonatkozásban szükségszerü volt a haláltáborok elégtelen kapacitása miatt.

 

A szeletálás, ma is szükségszerű, Hippokratész egyes esküdtjei számára kötelező. Most nem a tábori kapacitás jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem a költségvetési megszorítások. A szelekciónak manapság két fő formája van. Az intézmény vezetőjének kell az "egészségügyi dolgozók" között szelektálnia: ki maradhat [éhbérért] és kinek kell mennie - az egzisztenciális megsemmisülés irányába: "balra".

 

A szelekció másik formája: eldönteni, ki részesülhet valamely életmentő beavatkozásban és kitől kell azt megtagadni, mert nincs rá pénzügyi fedezet. Hogy nincs ilyen dilemma? Ugyan, kérdezzék meg pl. Papp Lajos szívsebészt!

 

Ezek a szelektánsok nem élveznek, de nem is lázadnak - egyelőre.

 

A pedagógusokra ható stresszortényezők is sokszorosan meghaladják a bírákét. Nekik kell(ene) eszközök nélkül fegyelmezni a fegyelmezhetetlen tanulóifjúságot. Őket veri meg a cigányasszony, ha rossz jegyet kap a dádé. Reáljövedelmük stagnál. Kötelező óraszámuk növekszik. És persze iskolákat is bezárnak, pedagógusokat is utcára tesznek.

 

A bírákat edgzisztenciális, ill. lelkiismereti dilemmák szemmelláthatóan nem gyötrik. [A következő folytatásban kitérek a Princzet felmentő bírónőre, arcmimikáját is idetértve.] 

 

Nem mondják [Hippokratésszel] „ A MŰVÉSZET HOSSZADALMAS, AZ ÉLET RÖVID, AZ ALKALOM RÖPKE, A TAPASZTALAT CSALÓKA, AZ ÍTÉLET NEHÉZ.”


A birák munkaideje kötetlen. Bérüket így is hiánytalanúl megkapják. Ha nincs tárgyalásuk, be se' kell menniük. Hazavihetik az aktákat is, otthoni tanulmányozásra. Abból sincs semmi, ha a megyei biróság tanács-elnök(nőj)e negyed tizkor slattyog be, a várakozó idézettek kettős sorfala között, arra a tárgyalásra, amelyet félkilencre tűzetett ki...

 

Bármilyen furcsa is, a bírákat per abszolúte' nem kötik olyan, hivatásukból eredő, magatartási szabályok, mint pl. az orvosokat. Olyan bírói műhiba, amelynek büntetőjogi, erkölcsi ill. anyagi hátulütői lennének, egyszerűen nem létezik. A bírói állás szinekúrává magasztosult...

 

Lomnici most azt mondja: jó - jó, a birák anyagilag függetlenek, de a bíróságok nem azok. Hát ezt meg hogy értsük! Neki is csökkenteni kell a létszámot? Be kell zárnia bíróságokat, mert fenntartásukra nincs fedezet? Vagy ő akarja meghatározni, hogy a költségvetésből mennyit markoljon ki.

 

Nem! Ő a pompát látja szegényesnek, ami becses személyét két hivatal élén is körülveszi. Solt pompakedvelése legendás volt. Úgy tűnik, utóda sem különb.

 

Az újabb Lomnici tremoló a bírák elleni, fokozódó mértékű, támadásokról és a birák védtelenségéről, kiszolgáltatottságáról szól.

 

A bíró elsődleges védelme a tisztességéből következő tekintélye, lenne. Legalábbis ezt fejti ki "Bírói metodika és etika" cím alatt a Kutya.hu internetes portál [a képről elérhető].

Olyan "bírákról" van szó, akik [különféle] eb versenyeken döntnökölnek... 


Az egész szósz érdekes, de legérdekesebb a "Néhány jó tanács".

Ha a bíró kellő szakmai hozzáértéssel, diplomatikusan és korrektül látja el a feladatát, ezzel általában elnyeri a pártatlan kívülálló közönség szimpátiáját.

A jól dolgozó bíró sohasem szorul védelemre."

Minden passzushoz lehetne hozzáfüzni valóm, de mérsékelem magam.

 

De gondoljunk csak bele, mi lenne ha az "emberbíróságok" is alkalmazkodnának bizonyos szabályokhoz.

A második pont betartása esetén a bíró, hivatali értekezleten, nem esne ki a padból, tökrészegség miatt. Beh' szép is lenne, ha a 'korrekt pártatlanság' általános magatartási zsinórmértékké válhatna az ötödik pont szerint. A kilencedik pont betartása esetén meddig bíráskodhatott volna az elnök- bírónő, helyett a leánya? [Így elég sokáig "bíráskodott".]

 

De hol vannak az "embebíráskodásban" a bírói metodika és főleg az etika szabályai lefektetve? Miért nem adnak ki egy ilyesfajta folyóiratot is? Nincs rá szükség? Minden bíró tudja fejből?

 

Vagy arról van szó, hogy ilyen szabályok szükségtelenek, ezért nem is léteznek? E kérdésekre a következő fejezetben válaszolok, melynek tárgya a nemlétező [?] bírói - bírósági korrupció lesz.

 

E folytatás írásába robbant bele a Prinz botrány. [Mármint a botrányos felmentés.] Ez annyiban módosítja "metodikámat" hogy a korrupciót általában és a Posta Maci gatyájának kimosását egy füst alatt tárgyalom.

 

2006.07.12

Sz. Gy.