Pontosítva! Ugrás innen.

 

 

Palesztinizálódás.

 

 

 

 

Purim ünnep Budapesten.

 

 

 

 

 

Wanted!
[Alive.]

Egy 13 éves kislány kokárdáját próbálta letépni egy harminc év körüli zsidó, majd úgy szájbaverte, hogy a gyereknek eleredt a vére. Nemzeti tüntető - kontra hazátlan söpredék.

Múzeumkert, 2006 Március 15

[Kurucz Info közleménye.]

 

 

 

 

A folyamat [általában] így kezdődik: egy faji, vallási, nemzeti, vagy a fene tudja milyen kisebbség szemet vet egy olyan földre, amelyen történetesen egy más fajú, vallású, vagy nemzetiségű lakosság él.

 

A földszerzés általában kényes művelet. Többek között a "jogalap" teljes hiánya és az őslakosság berzenkedése miatt.


Ám van egy faj, vallás, vagy nemzet, amely számára ez nem jelent bökkenőt, hisz mint a magának elképzelt isten kiválasztott népe jogosúlt minden földre, a rajta élő néppel, vagy anélkül. A föld elnéptelenítése, a nép nélküli föld és a föld nélküli nép problémáinak kezelése e faj, vallás, vagy nemzet számára úgyszólván rutinfeladat.

 

A megoldás során különféle eszközök széles spektrumát vetik be a hazudozó sajtótól a falépítésen keresztűl a gyilkos helikopterekig.

 

Úgy áll a dolog, hogy március tizenötödike - amellett, hogy egy pusztuló kis nép szabadságünnepe - egyben a győzedelmesen előnyomúló kiválasztott faj, vallás, vagy nemzet, örömünnepe a Purim Napja is. Ez látszólag nem problematikus, hisz a választott közjogi méltóságok a Nemzeti Múzeum lépcsőin ugyanazt a kokárdát viselik, mint az ünneplő tömegben a tizenéves magyar kislány. Csakhogy a tömegben már ott
ólálkodnak olyanok, akik nem kokárdát, hanem arany Magén Dávidot viselnek és akiket bosszant a kokárda puszta látványa is.

 És itt tegyünk egy kis kitérőt, hogy az egyenes vonal jól látható legyen.

 

A kinagyított csillag annak a disznónak a nyakában fityeg, akit sokan szeretnének közelebbről megismerni. Remélem, szerencséjük lesz.

Nos ő Purimot ünnepelt a nemzeti ünnepen a Nemzeti Múzeum előtt - a maga módján. Szájonvert egy tizenéves magyar kislányt - az olcsó nemzeti kokárda miatt, amit a mellén viselt. Hogy megértsük a tettes motívumait, mélyedjünk el kissé a

 

zsidó "hitvilágban".  A testi és lelki fájdalom mérséklése végett helyez- zünk  flast romot a vér ző, remegő kis szájacs kára és nézzük, hogy kell(ene) felfognunk a történteket ahhoz, hogy [bibói értelemben vett] szalonképes, eurokom- patibilis gójoknak minősüljünk. Olvassuk hát a "zsido.hu"-t. [Aki az általam közölt idézeteknél többet akar, ugorjon a Honlapra.]
 

A csillagról.

"Jelképünk héber neve [Magén Dávid] Dávid pajzsára utal: a zsidó hagyomány szerint ugyanis az időszámításunk előtt 1000 körül élt Dávid király katonái ilyen alakú pajzsot viseltek, vagy ezt a jelet vésték pajzsaikra, hogy pikkelyes páncélzatuk ellenére felismerjék egymást. A vakóságban azonban a jelkép még ennél is ősibb eredetű. Egyes ókori keleti népeknél ugyanis a két egyenlőszárú háromszög az ég és a föld, vagy a férfi és a nő békés, harmonikus egymásra találását szimbolizálja. A zsidóság ezt az ősi jelképet vallásos tartalommal, három-három fontos eszme hirdetésével is egybekötötte.

 

Ez persze a gój kislányokra nem vonatkozik. Azokat szájba lehet vágni.

 

A Talmudban olvassuk 'az igazságos Simon' tanítását. 'Három alapelven nyugszik az erkölcsi világrend: a Tórán, az istenszolgálaton és a szeretet gyakorlásán'. Ezek az ember kötelességei, ezt jelenti a csillag felfelé nyúló háromszöge. Egy másik, minden bizonnyal ugyancsak az igazságos Simonnak tulajdonítható mondás szerint viszont 'három dolgon áll a világ, a természettörvényen, az igazságon és a békén'. Ezek mind Istentől függő eszmék, ezeket szimbolizálja a lefelé forduló háromszög. S valóban, ha a törvény és a Tóra, a szolgálat és az igazság, a béke és a szeretet gyakorlása találkozik, akkor mindig harmónia valósul meg a világban…"

 

Fennkölten hangzik. Csakhogy Izrael miniszterelnökei nem 'igazságos Simonok', hanem terroristák, illetve háborús bűnösök [Begin, Shamir, Sharon].

 

A Purimról [Raj Tamás főrabbi tolmácsolásában.

"
A legnagyobb zsidó örömünnep az idén március 14 - 15-re esik. Idézetek
Eszter könyvé- ből .  'A király megengedte a zsidóknak, akik különböző városokban laktak, hogy összegyűljenek és helytálljanak az életükért, s hogy elpusztítsák, megöljék és megsemmisítsék minden olyan város vagy tartomány csapatát, akik ellenük támadnak, gyermekeiket és asszonyaikat is, s hogy vagyonukat elkobozzák.

 

Az eredeti királyi rendelet ádár hónap 13-át jelölte meg a zsidók elleni támadásra és kifosztásukra. Noha Ahasvéros és a hatóságok véleménye erről időközben alapvetően megváltozott, egyes elvakult helyi vezetők és bizonyára még sokan mások kapva kaptak a rablási lehetőségen, és a zsidó közösségek ellen fordultak. Mordecháj tanácsára azonban az egyes zsidó közösségek időben felkészültek a fegyveres támadás kivédésére. A védekezés valóban eredményes volt: támadóikat, köztük Hámán tíz fiát megölték. Érdemes azonban megfigyelnünk: asszony vagy gyermek egyáltalán nincs az áldozatok között, s a legyilkoltak vagyonához sem nyúltak, holott — a király felhatalmazása alapján — megtehették volna!'

 

Vagyis, ha a zsidók "csak" a hadviselő felet irtják ki egy szálig [vajjon hány éves lehetett Hámán tíz fia kiözűl a legfiatalabb?], azután jöhet a szeretet ünnepe... Arról nem szól a zsidó fáma, hogy mi lett a sorsuk az apa, férj és fivér nélkül maradott nőknek és gyermekeknek.

 

Legyőzték a zsidók minden ellenségüket, megölve és elpusztítva őket, s úgy tettek a gyűlölőikkel, ahogyan azok szerették volna tenni velük. Susán fővárosában a zsidók megsemmisítettek ötszáz férfit, és Hámánnak, Hamdata fiának, a zsidók ellenségének tíz fiát megölték, ám a zsákmányra nem nyújtották ki kezüket.'

 

 

Eddig Eszter, innen Raj.

 

Talán az is az antiszemitizmus lélektanával magyarázható, hogy Susánban, a fővárosban több ellensége akadt a zsidóknak, mint a vidéki városokban vagy falun. Így aztán a fővárosban a király még egy napig engedélyezi a fegyveres ellenállást a zsidó közösségnek. Ebből következik a máig tartó vallási gyakorlat: ádár 13-án, amikor a védelmi harc folyt, Eszter böjtje névvel gyásznapot (és nem győzelmi örömünnepet!) tartunk, s csak másnap, 14-én, amikor végre megnyugodhattak, következik a jól ismert zsidó örömünnep, a purim. Végül pedig ádár15-én tartjuk a Susán-purimot, emlékezve arra, hogy a hajdani perzsa fővárosban csak egy nappal később sikerült békére lelni zsidó testvéreinknek. Örömteli ünnepet kívánjunk az idén is!"

 

Őszintén szólva a rabbit bölcsebbnek gondoltam, mint amilyen. Mert mit jelentenek héberről magyarra fordítva a fenti sorok. A "pax judaica" akkor következik be, ha egy nép ellenállásra és a faj fenntartására képes egyedeit legyilkolják. Ez persze merő spekulációnak is minősűlhetne, ha pontosan nem ezt tennék pl. a palesztinokkal, hogy azok földjén "végre megnyugodhassanak".

Ennek kapcsán csupán megemlítem Joachim Peiper, az Adolf Hitler SS Leibstandarte főtisztjének és beosztottainak sorsát a "malmédy mészárlás" kapcsán. Ott az történt, hogy Peiper távollétében és tudta nélkűl az alakulatához beosztott - talán nem is SS - őr szökést vizionálva belelőtt egy amerikai fogolycsoportba. Emiatt az ARMY "keresztes vitézei" középkori kinzásoknak vetették alá az alakulat, sőt más alakulatok miben sem vétkes katonáit és innentől "nem ejtünk SS foglyokat" jelszóval további százakat koncoltak fel. Ebből csak az a tanuslág, milyen változó valami a "harcmodor"...

 

De térjünk vissza a mi noname "emberünkhöz". Azt tette "csupán", amit a Talmudból tanúlt, vagy az abban írottakról hallott. A legnagyobb baj, hogy megtehette és ellóghatott aljas cselekedete szinhelyéről anélkűl, hogy [jóltáplált] pofáját beverték volna. Nem tudom és már nem is kérdezem, hol vannak ilyenkor a "Vasprefektus" hájas fogdmegjei és hol vannak a "Nemzetvezető" Domokos Endre János kultúr-rock-nyilasai. Azt is Tudom, hogy Tom Lantos emiatt nem rendez církuszt az Amerikai Szenátusban. A helyzet úgyszólván reménytelen. Látszólag! Látszólag!

 

Először a "Szalonna-Főváros" nem is régmúlt történetét idézem fel. Egy néger cigarettát nyomott egy zenés presszóban egy lány szemébe, mert az nem volt hajlandó, vőlegénye mellől felállva, vele táncot ropni. Emiatt bevitték a mosdóba és ahogy a róla készült látlelet megállapította szinte minden fontos csontja eltörött, valahogy. A tettesek ugyanis nem kerültek elő. A gipsz-néger ellen indúlt csupán eljárás garázdaság miatt...

 

Azután az arab kérdés. A debreceni egyetemeken "tanúló" arab "diákok" miatt fiatal leány besötétedés után nem érezhette magát biztonságban, még a villamoson sem. Nos

voltak akiknek ez nem tetszett. Hogy a kósza skinhedek, vagy mások miatt történt, nem tudni. Tény hogy sötétedés után most a "diákok" nem nagyon mernek elkószálni a diákszállók biztonságos falai közűl. És ez jól is van így, hiszan tanulás végett vannak itt. Abban meg nem zavarják őket...

 

Korábban írtam már a kivédhetetlen "utcai antiszemitizmusról" elsősorban szovjetúnióbeli élményeim kapcsán.

 

Most meg mit hallok! Franciaországban [főleg Párizsban] sorozatos utcai támadások érik a zsidónak látszó zsidókat, két okból: vagy van rajtuk sapka, vagy nincs.

 

Nos az "aranycsillagosok" grasszálásának egyetlen logikus következménye lehet: az utca radikalizálódik, egy bizonyos irányban és tekintetben.

 

[Megjegyzés. A téren történtekről onnan tudok, hogy egy E-mailt kaptam és annak alapján tegnap este megnéztem a Kuruc Info Honlapot. Onnan töltöttem le a támadó és a sértett fényképeit. Megnéztem a videoklipeket is. Ma reggel a Honlap címére kattintva a következő "tartalmat" sikerült letöltenem: "Service Unavailable."  Nos uraim, ezt is lehet. Így is lehet. Hosszú távon azonban szart se' ér! A dolognak folytatása lesz. Akár Lantosnak is szólhatnak: maradjon vonalban, hátha össze kell trombitálni a Kongresszust! [A kopasz: Ő! A pipi viszont nem Monica Lewinsky kisasszony, csak hasonlít rá.]

 

Egyébként a franciaországi események első reakciója: az érintettek "exodussal fenyegetőznek". Képzelem, hogyan remegnek a dicső gallok utódai. Istenkém, legalább bennünket kimélj egy ehhez hasonló súlyos megpróbáltatástól!

 

U.I.

 

Ha a leányverő előkerűl - "dead or alive" - visszatérek a dologra.

 

2006.03.19

 

Sz. Gy.

 

 

Pontositás!

 

 

A "purim - story", mielőtt levakarták volna, így szólt.

 

"Szopd le az Orbánt! - Ezt már egy, a nyakában arany zsidócsillagot viselő férfi mondta, aki ezután egy 13 éves honleány, Könnyű Alexandra kokárdáját probálta leszakítani: "Mi ez itt?!" A bátor zsidó ütésétől vérezni kezdett a kislány szája, amire a rasszista sajátos fintorral reagált. A magyar nép pedig tolerált. Sőt, Schmidt Pál Fidesz-alelnök másnap a Gyur(t)csány múzeumkerti beszéde ellen tiltakozóktól, tehát épp az áldozatoktól határolódott el.

 

A kocsonyás Fideszt kifelejtettem. Elnézést az olvasóktól. Így már hiánytalan a galéria.

Fontos volna a szélsőséges, gyerekverő zsidó azonosítása és törvény elé állítása, ezért aki felismerni véli, jelezze a Kuruc.info szerkesztőségének! Másfelől tudjuk, hogy ha egy dávidcsillagost ért volna a legminimálisabb atrocitás is, már nemzetközi botrányt kreáltak volna belőle, s a négy parlameni párt, köztük a ballib, Lendvai, Kuncze, de a Fidesz, Pokorni vagy Orbán Viktor is hason csúszva érkezne a Dohány utcába. Megszaggatnák ruháikat, elítélnének és elhatárolódnának - de nem a zsidóktól, emlékezzünk csak a zsidó temetői műbalhéra tavaly nyáron, amikor sírkőbizniszben érdekelt vállalkozók egymás közti leszámolását próbálta a média antiszemita bűncselekménynek beállítani, a négy párt tevékeny asszisztálásával.


Most viszont egy zsidó követetett el valódi gyűlöletbűncselekményt gyermekkorú áldozat bántalmazásával. Kíváncsian várjuk tehát, mikor kér bocsánatot Schmidt Pál, mikor ítéli el a rasszista magyarellenességet, és mikor ajánl ingyenes jogi védelmet az a párt, amelynek elnöke szerint "a magyarok a legfontosabbak".

Tekintse meg a Hír TV előbbieket bemutató felvételét, mely csak a Kuruc.info hírportálon található meg:
- kis méretben (1,4 MB)
- nagy méretben (30 MB)

http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=2&HirID=1117