Márciusban
újra kezdjük?
Lesznek bátrak, akik mernek?
Ez a kommentár elüt az eddigiektől. Ezúttal töprengéseimről számolok be az olvasóknak, annak tudatában, hogy az ilyesmi gyakran kiábrándító és mindíg unalmas...
A marxizmus klasszikusai nagyjából megegyeztek abban, hogy forradalmi helyzet akkor áll elő, ha az elnyomottak már nem hajlandók az addigi módon élni, az elnyomók pedig már nem tudnak a régi módon kormányozni. E formula végletes leszűkitése a kérdésnek. Az is megállapítható, hogy a marxisták forradalmi spekulációi tulajdonképp soha - sehol nem jöttek be.
Mi magyarok a forradalmak és a szabadságharcok népe vagyunk. Olyan új nép, másfajta raj, mely másként ejti a szót, fején másként tapad a haj. Azaz olyan ázsiai horda, amelynek legalábbis annyira sikerült vérvonalát [genetikai adottságait] megőriznie, hogy időnként csóvát mer vetni abba a rothadt szalmakazalba, amelyet "Művelt Nyugatnak" szoktak titulálni.
A
magyarság
ezeréves pöre, ősi jussáért: a földért
a szabadságért, máig sem ért véget.
Koppány vére időnként felbuzog. Dózsa népe
rátört a henye úri népre. Izzó vastrónon
égették miatta és híveit kényszeritették,
hogy kutyákként marcangolják a húsát. "Szent"
István Király büszke lehetett utódaira. Ő is így
csinálta volna. A jobbágytörvényeket "szent jobbjával"
emelte törvényerőre. Hogy mert a paraszt ellene lázadni?
Persze békétlenek voltak a nemesek, főnemesek is.
Az
"összeesküvő",
Zrínyi és Frangepán, a hóhér
bárdja alatt végezték.
Thököly,
Rákóczy! Borzasztó
megalkuvások árán bonthattak zászlót a töröknél
is aljasabb elnyomó, a Habsburg ház, ellen és a "háttérhatalom"
Róma ellen. Életük gyertyája sanyarú bujdosásban,
keserü
száműze tésben hunyt ki. Thököly miatt Kollonics
érsek neve fémjelzi a megtorlást, aki a magyarságot
koldussá, katolikussá, majd németté óhajtotta
tenni.
"Recrudescunt vulnera inclytae gentis Hungarae [Fölszakadnak a nemes magyar nemzet sebei]" jelszóval lázadt fel a leggazdagabb magyar földesúr II. Rákóczy Ferenc az osztrák despotizmus ellen. A "vallásos" és "kulturált" Habsburgok - tuszokként - Bécsbe rabolták feleségét és két fiát. Az apa száműzetésben, a miről sem tehető családtagok voltaképp rabságban élték le életüket.
A '48-as Szabadságharc lánglelkű vezérének a szabadkőmüves Kossuthnak sikerült megpattannia. Ám az őrhelyükön kitartó magyar és magyarszivű tábornokok a cs. és kir.
táborszernagy a bresciai hiéna Haynau kezére kerültek és bitón végezték. [Úgy látszik, katonákat bitóra vonni a kulturált és mélyen vallásos nemzetek kegyes szokása.]

[A kortárs festő "vázlatát" ezúttal nem kicsinyítem. Hagy tükröződjék benne Európa igazi arculata.]
'56
sem
végződött
happy and-del. A forradalom miniszterelnökének "természetesen"
kijárt az obligát kötél. Tolvajokká vedlett
gyilkosai és pereputtyuk, mi sem természetesebb ennél,
őt is ellopták - maguknak! Ők tolonganak szobra, sírja körül.
Ők hajtanak fejet és helyeznek állami pénzen vett koszorút
a halott szivére. [A pufajkásnak a mártir gyenge eszű és
jellemű leányát is sikerült maga mellé állitania
néhány undorító (koszoruzási) pillanat idejére.]
Egyszóval - honfitársaim - megállapithatjuk: valahogy nincs szerencsénk a forradalmakkal.
A fent emitett esetekben, amint említve volt, mégy csak a vén Európa és a még vénebb Katolikus Egyház volt ellenünk.
Most sokkalta hitványabbak vagyunk, mint eleink, és ráadásúl drasztikusan változott a szitu is. Most a "Globalista Világ" ellenében kellene lázadnunk, amely - a jelek szerint - hazánk területén tervezi az "Európai Izrael" megalapitását, legfeljebb hatmillió magyar helóta [europalesztin] élőhelyén.
Arról ugyan nem szól a Tóra, még tán a Talmud sem, hogy Jahve Árpád örökét is a kiválasztott népnek igérte volna, dehát ez csak formai kérdés.
A lényeg, hogy Magyarországon "béke", illetve "nyugalom" legyen, mert a sakterek csak így tudnak nyugodtan dolgozni az őshonos népesség biológiai jellemzőinek átalakitásán, hogy ennek nyomán "befogadókká" váljunk, mire megindul az Alija. Viccesen hangzik?
Magyar! Ha gondolkodni lusta vagy, legalább a szemednek higyj. Kérd meg a szomszéd kölkét, hogy a Netről töltse le, olvassa el és magyarázza meg neked, mit irnak - nyiltan, pimaszúl - a magukfajták a magadfajtáról.
Ne
a szószékre pislogj, ne a szentbeszédre fülelj a
templomban. A papodtól sohasem fogod hallani sem az igazat, sem a valót.
Szóval,
mi legyék márciusban?
Tudni
illik,
hogy
a társadalmak szövetét már úgy beszőtték
a titkosszolgálatok metasztázisai, hogy elvileg sem képzelhető
el egy spontán népmozgalom megszervezése, mégkevésbé
levezénylése. Orwell voltaképp el sem tudta képzelni,
milyen is az, amikor a nagy testvér tényleg figyel téged.
Gyakorlatilag nincs olyan társadalmi mozgás, amivel ne utazna együtt egy vagy több titkosszolgálati ágens. Ezek ténykedése természetesen nem csupán és nem is elsősorban a fütkészés, hanem a manipulálás!
Az ágensek olykor nem fékezik, pláne nem robbantják az adott mozgalmat, hanem bekapocsolódnak a játékba és annak szabályait manipulálják, hogy a mozgalom maga játssza le az önmegsemmisités programját.
Nem lehet kétséges, hogy a szolgálat minden szervezkedésről értesül. Azt letapogatja. Beleépiti ágenseit. Sőt maga hoz létre "forradalmi sejteket". Észrevétlenül átveszi a folyamat felülvezérlését és az általa kivánt irányba tereli azt.
A magam részéről sok sikert kivánok a márciusi forrófejüeknek. Csodák természetesen történhetnek. Valószinűbb azonban, hogy egy elvetélt lázadás alkalmat nyujt a népellenes rezsimnek ahhoz, hogy a "demokrácia" rendőrállami jellegét tovább erősítse.
Jómagam szintén úgy vélekedem, hogy a társadalmi - gazdasági romlást le kell lassítani, meg kell állítani, majd a folyamatot meg kell fordítani. Ennek nélkülözhetetlen feltétele [conditio sine qua non-ja] egy olyan társadalmi csoportosulás létrejötte, amelyet egységes világszemlélet és a cél meghatározottsága, az áldozatvállaló tettrekészség fűz össze. Olyan csoportosulásra van szükség, amely - fenti tulajdonságainál fogva - immunis a judeo-krisztianizmus, illetve a judeo-bolsevizmus virusaival szemben.
Senki se' mondja, hogy ez lehetetlen! E kivánalmaknak megfelelően jöttek létre és fejlőd nek világszerte az iszlamista közösségek. Ezek egy része idegen környezetben él és ténykedik. Furcsa lenne, ha Árpád földjén az őshonos magyarok erre képtelenek bizonyúlnának.
Ez
a közösség
neveli
fel, képezi ki és indítja a harcosokat, akik képesek
ölni és meghalni, ahogy Árpád és fiai tették
a Pozsony alatti csatában. Ime egy magyar lovasvitéz. Jelkép,
de örökké való. Egy ilyen "harcigépnek"
sok alkatrésze van. A legfontosabbak: a sziv és az agy, a képen
nem látszanak.
Véleményem szerint is szükség van forradalomra - több lépcsőben!
A tanitással kell kezdeni. Ezt a kiképzés követi. A felvonulás a harmadik etap!
Nem véletlen, hogy a cionisták a tanitókat írtják a legnagyobb buzgalommal. Korábban méltattam a harci helokopterről rakétával meggyilkolt Jaszin sejk tevékenységét.
A
napokban
kaptam edgy "szellemes" animációt. Ime. Gondolom, a
"müvelt nyugat" jót mulatott a képen, csakúgy
mint Allah kifigurázásán. De ügyeljünk a következő
tendenciákra.
A minap olvastam egy bulvárlapban, a Boston Globe egy cikkéről. Arról szól, hogy 2004-ben
Clinton egy newyorki klinikán feküdt titokban, álnéven. Az Al Kaida mégis kiszasszerolta a dolgot és merényletet kisérelt meg ellene. Nem a merénylet ténye, hanem módja érdekes. Betörtek a számitógéprendszerbe és átirták Clinton receptúráját. Heplock helyett Heparint adalékoltak a "mixtúrához". A szopatóst csak a véletlen mentette meg. A gyógyszert orvos szolgálta fel, aki észrevette, hogy valami nem stimmel. Ha a kiszolgálást nővér végzi, Clintonnak annyi.
A történet tanulsága, hogy az elektronikus hadviselés fortélyaiban a "terrorszervezetek" ugyanolyan járatosak mint az amerikaiak, vagy az izraeliek.
Mindez kapcsolódik mondanivalómhoz.
Sejtésem
szerint a "márciusi eseményeket" olyan személyek
és szervezetek készitik elő, akik nemhogy az elektronikában
nem járatosak, de a logisztika alapfogalmainak megértésére
is teljességgel
képtelenek. A szeptemberi és októberi "sajnálatos
események" számomra azért sajnálatosaki, mert
a "harcvezetés" totális dilettantizmusát tükrözték.
Egyedül a T-34-es volt szakszerüen vezetve, de mint egyetlen fecske
nem csinálhatott nyarat...
Tehát - honfitársaim!
Lassan a testtel! Avagy: többet ésszel, mint erővel! A forradalom szükséges, de az ideje nem jött el.
2007.02.18
Sz. Gy.