Médiahecc.

Miről van szó tulajdonképpen?

Déjà vu érzése támad az embernek, ha látja – hallja, miként piszkolják a Fidesz kormányt, Orbánt, sőt már az országot, a magyarságot is, itthon és külföldön egyaránt. Főleg a Médiatörvény miatt (?). 

Az Antall kormányt mocskolták, fenyegették így anno. Hogy kik? Hát itthon az SZDSZ és agresszív kölyökcsapata a Fidesz... [A szocik a kampány szorgalmas háttérmun kásai voltak még akkor.] Hatalmas elmozdulások történtek azóta, főleg a politikai pártok elnevezésében és hivatalos programjaiban. Csak egyvalami nem változott: a „mértékadó értelmiség” létszáma [figyelemmel a természetes fogyásra, ill. szaporulatra], összetétele, mentalitása, harcmodora. 

Az értelmiségi elit természetrajzát illetően talán nincs tömörebb, ill. szemléletesebb jellemzés, mint amit Csurka adott róluk „néhány gondolat” c. pamfletjében.  "Egyszer majd, egy nyugalmasabb időben talán valaki megírja, hogyan mozog a ... magyar társadalom testében az az ejtőernyős csapat, amelyik szükség szerint hol ... Galilei Kör, hol polgári liberális gondolkodók folyóirata, majd Kun Béla és Szamuely Tibor gyilkos terrorlegényeivé lépnek elő, majd moszkvai emigráció lesz belőlük, akik Időben játszották ki adu ászukat, mutatták fel egyszemélyi felelős politikusukat. Bécsben és Berlinben székelnek, majd itthon pártolják halálra József Attilát, azt az Antall Józsefet, akivel a baloldali blokk nem tudott senkit szembeállítani. E csapat mindig változó alakban, mindig elítéli az előzőt, miközben folytatja..." 

A rendszerváltás óta eltelt nyugalmas időben ez az „ejtőernyős csapat” folyamatosan írja saját történetét. Csak össze kell gyűjteni és rendszerezni kell az anyagot.  

A mostani szitok – átok hadjáratnak máris tengernyi irodalma van. Ki győzné mindezt hírtelen szerbe – számba venni? Ezért egy fonalon akarok csak végigmenni azzal kapcsolatban, hogy a sorra elsütögetett „nagyágyúk” között eldördült Kornai János, a (majdnem) Nobel díjas közgazdász is. Arra az írására utalok, amely a 2011. jan. 9-i Népszabadságban jelent meg „Számvetés” címen. Ebből is csak a Médiatörvénnyel kapcsolatos kinyilatkoztatásokat tárgyalom. Amíg Kornai a pártállam elitjéhez tartozott semmi baja sem volt a sajtószabadsággal. Most bezzeg… 

„A ’fékek és ellensúlyok’ között szokás kiemelni a független és szabad sajtó szerepét. Sokan a sajtót nevezik - a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltatási ágazat mellett - a demokrácia negyedik hatalmi ágazatának. Nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a kormányon lévők ne érezhessék magukat a hatalom korlátlan és ellenőrizhetetlen birtokosainak. A szabad sajtó képes leleplezni az uralmon lévők visszaéléseit és betekinteni a politikai játszmák színfalai mögé. Ha a hivatalos közlések félrevezetőek vagy elhallgatnak fontos tényeket, a szabad sajtó elmondhatja az igazságot.

A média új szabályozása - a médiahatóság újjászervezése és a médiatörvény - olyan mértékű központosítást hoz létre a közszolgálati hírközlés és a politikai töltésű kommunikáció világában, amely csak a kommunista diktatúra propagandagépezetéhez hasonlítható. A médiahatóság főnöke rendeleteket hozhat, az irányító testület horribilis pénzbüntetéseket szabhat ki. Hatalmuk nem csak az állam tulajdonában lévő orgánumokra terjed ki, hanem a magántulajdonban lévő szférára is; nem csak a televízióra és a rádióra, hanem a nyomtatott sajtóra, valamint az internetes portálokra és blogokra is. A kizárólag Fidesz-emberekből álló testület rendelkezik a rádiózás és televíziózás technikai előfeltételeit jelentő frekvenciák elosztásáról - a pályázat visszautasítása a rádiós vagy tévés csoport halálos ítéletét jelenti. A magántulajdonosokat a kormány bírálatától nem is csak a működési engedély esetleges megtagadása vagy a fenyegető pénzbüntetés rettentheti vissza, hanem az is, hogy a „centrális erőhöz" közel álló cégek hirdetései elmaradnak.

A sajtószabadsággal kapcsolatos háború még korántsem ért a végéhez, de az első csatát az Orbán-kormány megnyerte. Még ha mostanáig nem is éltek retorziókkal a médiavilág felé, a retorziók puszta lehetősége is elrettentő hatású. Bizonyára lesznek bátor emberek (egy-kettő máris akadt), akik hősiesen vállalják a veszélyeket. Ám joggal tartani kell attól, hogy sok médiatulajdonos, szerkesztő és újságíró, még ha szíve szerint bírálná is a kormányt, inkább óvatosabban fogalmaz majd, vagy lenyeli a mondanivalóját és öncenzúrát alkalmaz. A közszolgálati tévé- és rádiócsatornák munkássága máris egyoldalúvá vált: fontos (de az uralkodó csoport számára kínos) híreket elhallgatnak vagy bagatellizálnak, és nem adják meg a fair esélyt a kormányzattal szemben álló vélemények kifejtésére. És ez csak a kezdet, amikor a ’médiacár’ és társai még el sem kezdtek élni a nyílt retorziók eszközeivel.

Miért mondom, hogy kinyilatkoztatás? Kornai írásai közül „A hiány” c. könyvével foglalkoztam belterjesebben. A több mint hatszáz oldalas műhöz tartalomjegyzék, részletes névmutató és tárgymutató illeszkedik. Viszont a 175 oldal terjedelmű, 228 paragrafusból álló Médiatörvényt úgy minősíti, hogy abból egy sort sem idéz. Ezért félek, Kornaitól nem leszünk okosabbak.

Egyébként sem könnyű okosnak lenni, a Médiatörvénnyel kapcsolatos furcsaságok miatt.

Médiatörvény a Magyar Közlöny Online oldalán január 8-án még nem volt elérhető. A kereső 0-találatot eredménye zett. Emiatt azon morfondírozok, hogy mások hogyan fértek, férhettek hozzá a szöveghez, különösen a külföldi lapok, ill. tudósítóik? Az a sanda gyanúm, hogy inkább csak írnak a Médiatörvényről, mintsem olvasgatnák azt. [E cikk írása közben derült ki, hogy a törvény módosítása hamarabb megjelent a Magyar Közlönyb nyomdai változa tában, mint maga a törvény (?).]

Törvény híján a törvényjavaslat szövegét kerestem, napokig magam is. Végül egy mellékvágányon találtam rá. Mint fentebb említettem 228 paragrafusból áll. Plusz a mellékletek, az általános és a részletes indokolás. Az 175 oldal PDF formátumban íródott, amire még külön kitérek.

A jelenleg hatályos Alkotmány mindössze 79 paragrafust tartalmaz, de ezek között hatályon kívűl helyezett üres paragrafusok is vannak. Az egész szűk 40 oldal [rövid, szellősen tördelt sorokkal.]

Megvan tehát a törvényjavaslat szövege, de nem merem azt mondani, hogy ajánlott olvasmánynak szánom.  Ki – ki saját felelősségére kanalazzon bele…

Én mindenesetre elkezdtem olvasgatni és mindjárt az elején arra jöttem rá, hogy olvashatatlan, no’ nem karakte risztikusan, hanem intellektuálisan. A Médiatörvény tulajdonképpen nem jogszabály, hanem egy betonbunker részletes tervrajza és üzemeltetési utasítása, házirendje. Az első bunkerek egyike, amelybe az Orbán rendszer beveszi magát, több mint százötven esztendőre. [A törökök sem rendezkedtek be ilyen hosszú időre, védőműveik elnagyoltabbak voltak…]

Erről a szörnyetegről talán csak Franz Kafka tudna átéléssel írni. Ő tudná érzékeltetni azt a szorongást, amit ez a kiismerhetetlen moloch kelt az emberben.

A törvénytervezetet Cser Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet tették a ház asztalára. Ami engem illet, kizártnak tartom, hogy ők készítették volna, de ez most mellékes.

A törvényjavaslat nem a sajtószabadságról, hanem egy óriási sajtó(só)hivatalról, egy túlbonyolított sajtóigazgatásról (sajtóbürokrácia) szól, amelynek létrehozása és „üzemeltetése” súlyos milliárdokba fog kerülni – az adófizetőknek persze. Nincs messze az idő, amikor bátorsággal kijelenthető lesz: az Orbán közigazgatás a világ egyik legdrágább közigazgatásává fújódik fel.

Ami a Médiatörvény (tervezet) szövegét illeti, valami olyan végletesen nehézkes bikkfanyelven íródott, amely az értelmezést, jogász számára, is csaknem lehetetlenné teszi. Olyan fogalomrendszert alkot, ill.- használ, amely a mindenki által használatos, ill. érthető szókészlettel köszönő viszonyban sincs.

Engedtessék meg ide iktatni egy régi élményemet. Egy jogász kollegám próbált rábeszélni, hogy segítsek neki egy védjegy ügyben. Mivel az egész téma idegen volt számomra, elhajtottam. Azután mégis belenéztem a védjegyek oltalmáról szóló  1890. évi II. törvénycikkbe. Hát, mit mondjak? Minden szavát, mondatát és sorát egyből megértettem. Minden benne volt, összesen 35 [harmincöt] paragrafusban.

A médiatörvényt viszont úgy nem értem, ahogy leírták. Hogy miért nem? Szemléltessünk szemelvényekkel…

Eddig azt hittem magamról, hogy az Internet hírei között turkálva meg tudom különböztetni a magot az ocsútól. De nem! A Médiatanács határozza meg és foglalja listába, hogy mik a „kiemelten nagy jelentőséggel bíró események” és azokat hogyan kell beönteni a vályúba, ahonnan szellemileg táplálkozhatom.

16. §

(1) Audiovizuális médiaszolgáltató nem gyakorolhatja a kizárólagos közvetítési jogot olyan módon , hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokhoz hozzáférő hazai közönség jelentős részét — több mint  húsz százalékát — kizárja a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró eseményeknek az eseménnyel egy időben vagy későbbi közvetítés útján, előfizetési díj megfizetése nélkül is hozzáférhető audiovizuális médiaszolgáltatáson keresztül történő figyelemmel kíséréséből .
(2) A társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események listáját a Médiatanács — nyilvános meghallgatást követően — iránymutatásában teszi közzé . A Médiatanács meghatározza azt is, hogy a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események egyidejű vagy későbbi közvetítésére kerüljön sor .
(3) A Médiatanács döntésében foglaltakat rendszeresen felülvizsgálja, és szükség szerint módosítja azt . A döntés módosítása annak közlésétől számított ötödik napon lép hatályba .
(4) A lista első közzététele, illetve későbbi módosításának közzététele előtt jogszerűen szerzett kizárólagos jogokra az (1) bekezdés és a 18 . § (1) bekezdés nem alkalmazható .
(5) A Médiatanács akkor minősíthet valamely eseményt a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró eseménnyé, ha az a hazai közönség körében kiemelkedő érdeklődésre tart számot .

Nem viccelek! A tizenhatodik paragrafusban tényleg ez áll. Ez pedig annyit jelent, hogy A Médiatanács egyidejűleg képes belelátni többmillió fogyasztó agyába. Képes gondolattartalmaikat statisztikailag csoportosítani, összegezni, átlagolni, megazisten. Erről árulkodik a fenti 16.§. és az alábbi 18.§.   

18. §

(1) Amennyiben a kizárólagos közvetítési jog gyakorlása a hazai közönség legalább húsz százalékát kizárná a 16. § (2) bekezdés szerinti esemény audiovizuális médiaszolgáltatáson keresztül történő figyelemmel kíséréséből, az audiovizuális médiaszolgáltató köteles az esemény közvetítés e tárgyában az ajánlatkéréssel hozzá forduló — a Magyar Köztársaság polgárainak legalább
nyolcvan százaléka által előfizetési díj megfizetése nélkül is elérhető — lineáris audiovizuális médiaszolgáltató (a továbbiakban : ajánlatkérő) számára méltányos és ésszerű feltételek mellett, a piaci viszonyokhoz képest megfelelő ellenérték fejében szerződési ajánlatot tenni az esemény élőben vagy későbbi közvetítés útján történő közvetítésére. A kizárólagos jogot szerzett média szolgáltató ebben az esetben nem hivatkozhat arra, hogy a kizárólagos jog átruházására nem jogosult.

Eszerint az a beste audiovizuális médiaszolgáltató, aki arra vetemednék, hogy a hazai közönség legalább húsz százalékát kizárja a fontos (listázott) események élvezetéből, arra számíthat, hogy hamarost kopogtatni fog ajtaján egy másik audiovizuális médiaszolgáltató. A vendéget a jogszabály „ajánlatkérőnek” nevezi. Feljogosítja, hogy rákérdezzen a házigazdára: mennyiért adná el neki a közvetítési jogot. Ha kirúgja az ajánlatkérőt, vagy magas árat mond, máris megszegte a törvényt amely, a „piaci viszonyokhoz képest megfelelő ellenérték” alkalmazása mellett, kötelezővé teszi a szerződéskötést. Úgy teszi kötelezővé, hogy megtiltja a kényszereladó számára, hogy arra hivatkozzék, az átruházásra nem jogosult. De ki mondja meg, hogy számolják meg a húsz százaléknyi közönséget,- és ki szabja meg, hány forint a megfelelő ellenérték? Hát persze a Médiatanács! Ki más?

Még egy totál hülye paragrafus, aztán abbahagyom a bogarászást!

19. §

(1) Az Európai Unió területén letelepedett valamennyi lineáris audiovizuális médiaszolgáltatás médiaszolgáltatója jogosult rövid híradás céljából méltányos, ésszerű és megkülönböztetéstől mentes módon hozzáférni a Magyarországon letelepedett audiovizuális médiaszolgáltató által kizárólagos joggal közvetített – a Médiatanács által közzétett, a 16 . § (2) bekezdésben meghatározott listán szereplő, kiemelten nagy jelentőséggel bíró, vagy bármely tagállamban ilyennek minősített – eseményről adott közvetítéshez . A hozzáférés a médiaszolgáltatás jeléhez való hozzájutás, az esemény helyszínén történő felvételkészítés vagy az eseményről rögzített felvétel átadása útján történhet .
(2) bekezdés nincs. Az első után a harmadiki következik...
(3) Ha a hozzáférést igénylő audiovizuális médiaszolgáltatóval azonos tagállamban letelepedett másik audiovizuális médiaszolgáltató kizárólagos jogokat szerzett a nagy jelentőséggel bíró eseménnyel kapcsolatban, a hozzáférést csak ezen audiovizuális médiaszolgáltatótól lehet igényelni.
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a feleket szerződéskötési kötelezettség terheli . A szerződést ésszerű feltételekkel kell megkötni ; a hozzáférési jog ellenértéke nem haladhatja meg a hozzáférés biztosítása által közvetlenül felmerülő költségek összegét. Amennyiben a megállapodás az ajánlattételtől számított tizenöt napon belül nem jön létre, bármelyik fél jogosult a 172-174 . § szerinti jogvitás eljárást kezdeményezni . E jogvitás eljárásban a Médiatanács tizenöt napon belül dönt. Az ügyintézési határidő indokolt esetben tizenöt nappal meghosszabbítható.
(5) A hozzáférési jogot szerzett audiovizuális médiaszolgáltató szabadon választhatja ki a műsorszám – általa a rövid híradásban közzétenni kívánt – részleteit.
(6) A közzétehető részletek összesített időtartama nem haladhatja meg az érintett műsorszám időtartamának tíz százalékát, de legfeljebb az ötven másodpercet . Szerződés ennél hosszabb összesített időtartamú részletek közzétételét is lehetővé teheti.

Ebből főleg a (4) bekezdés tetszik. Szalai Annamária ezek szerint szerződéskötési kötelezettséget írhat elő egy az Európai Unió területén, mondjuk Portugáliában, letelepedett hottentotta médiaszolgáltató számára. Megszabhatja a szerződés ésszerű feltételeit. Ha valamelyik félnek ez nem tetszik, a Médiatanács elé viheti az ügyet, amely 15 napon belül dönt...

Na nem! Ezt a hülyeséget nem vagyok köteles tovább kanalazni. Higgyék el nekem, e cseppekben benne van a Médiatörvény tengernyi marhasága. Ha nem hisznek nekem, olvassanak utána. Aki érti a törvényszöveget, jelentkezzen nálam. Jutalomra számíthat. Ehhez a szöveghez képest Schmidt Pál írásos köszöntője igazi felüdülés, hisz rövid és első pillantásra szembe ötlenek a helyesírási hibák. Egy plajbász kell csupán és mindjárt kiderül, mit is akart mondani a jó Paja. A médiatörvény esetében nem a szavak helyes, vagy helytelen leírásával van probléma, hanem azok egymáshoz viszonyított értelmével. Az egyenként értelmes szavak értelmetlen szóláncokba, monda tokba, bekezdésekbe vannak fűzve és együtt egy nagy marhaságot alkotnak. Olyan törvényt, ami érthetetlen, ennélfogva a maga egészében végrehajthatatlan!

Nem hiszem, hogy a törvény miatt háborgók (hőbörgők) ezt ne vennék észre, ha beleolvasnak a szövegbe.

A magam részéről arra keresek magyarázatot, miért zúdul Orbánra a csillapíthatatlannak látszó pergőtűz? Pedig olyan, de olyan, lojális ez a fiú! Lám, két miniszterét is beültette az emelő kosarába, hogy asszisztálhassanak a rabbinak a hanukkás gyújtogatásban. Ráadásul megüzente, lélekben velük van maga is. Tán azt várták, volna, hogy személyesen maga is… Lehet, de nem valószínű. Hát akkor miért? Ezt a miért szót írtam a cikk jel-képére is.

Szóval, mire megy ez a, médiatörvény miatti, médiakampány? Sokféle magyarázat lehetséges.

Kipécéznék egyet. Az ECHO TV. 2010.01.11-i „Mélymagyar” műsorában Bogár László közgazdász és Bayer Zsolt beszélgettek. Pontosabban Bogár mondta a magáét, Bayer pedig (megint) alakított. Az őt jellemző mértéktartással, párhuzamot vont három miniszterelnök Batthyányi, Nagy Imre és Orbán Viktor között. [Nem tudom, ezek a nyelvcsa pások használnak e Orbánnak, de legyen ez az ő gondja.] Szerinte hármukban az a közös, hogy alapjáraton lojálisak voltak a Hatalomhoz. Eljött azonban az a pillanat, amikor választaniuk kellett a lojalitás, ill. a nemzethez való hűség között. És ebben a katartikus pillanatban a nemzet mellé álltak. Közülük emiatt kettőt kivégeztek, a harmadikat pedig izélgetik és nem kizárt, a nagy elődök sorsára jut a mokány utód is.

Ami engem illet, a mártíromságtól nem féltem Orbánt. Nem ő a célpont, hanem a Kárpát-medencében őshonos kis népmaradvány, a magyarság, amely nem képes megérteni: útban van. A földje kell – másnak, ő pedig nem kell senkinek.

Azt is megtanulhattuk volna, legalábbis az utóbbi ezer év alatt amióta a keresztény népek „testvéri” közösségében élünk, hogy a Hatalom mindig leplezi szándékait, azaz úgy viselkedik, mint a sanda mészáros: nem oda üt, ahová néz.

Most azok csaholnak a médiatörvény ellen, akiket az nem fog korlátozni semmiben! Kapásból néhány példa. Ki fogja Konrád Györgyöt gátolni abban, hogy kiélje hungarofóbiáját és terjessze zsidó-rasszista nézeteit [zsidó génkoktél…]? Ki fogja büntetni a marihuána fogyasztás liberalizálásával kapcsolatos téziseinek hirdetése miatt? Tamás Gáspár Miklós eszelős cikkei eltűnnek a Népszabadság, vagy az ÉS hasábjairól? A lukácsista szépasszony Heller Ágnes, a „magyar” orákulum, kevesebbet fog villogni a média összes színpadain? Ungvári Tamás tán’ nem fröcsöghet tovább szóban és írásban?

Ugyan már!

Mire lesz jó a médiatörvény? Arra, hogy a „gyűlölettörvény” céljait szolgálja és lesújtson mindazokra, akik a cionista térfoglalást ellenzik, ill. akadályozzák. Ez az ellenállás rég ki van söpörve minden olyan csatornából, amelyet sokan néznek, hallgatnak, olvasnak. Utolsó menedéknek az Internet maradt. A sűrűfésű most itt fog matatni a „nemkívána tos” honlapok és blogok körül. Úgy tűnik ezeket fenyegeti az állami szecskavágó! Ebben a szférában a hatékonyság elképzelhető.

Meglátjuk!

2011.01.12

Sz. Gy.