A melléknév fokozása.
 

Laudáció, az "Új Nemzeti Stratégia" dicsérete.
 

Drága jó keresztapám, a tanítóból lett kalaposmester, nagyon szeretett, és tudott is, viccelni. Egyszer azt kérdezte, hogyan fokoznám [alap, közép, felső és tulzófok] a "hülye" melléknevet. Hozzá-kezdtem nyomban: hülye, hülyébb... Itt félbeszakitott, nem jó! Hát akkor hogy van? "Hülye, postás, vasutas, rendőr" - válaszolta kuncogva. [Még csak nyolcvanhárom éves volt a vidám öreg.]

Most, hogy a "nemzeti erők" új stratégiai "koncepciója" lassan kibontakozik a semmi ködéből, eszembe jutott, hogy ez a skála nem lehet örök, "nehány kerékfogát újitni kell" [Madách].

Több pontból indulhatnék el, de elegendőnek látszik, ha azt a levelet, amit a Comment-en "Hálózatok" cimmel közzétett cikkemhez mellékeltem, ide is beszúrom. Ebben a cseppben, ahogy mondják, benne van maga a tenger, vagyis az a tengernyi marhaság, amit a nemzetiszin bölcsek a vidám vikenden kiagyaltak. A fórumon u.n. "nagy nevek" - okos, vagy önmagukat annak tartó- "hazafiak" vettek részt.

[Véleményemet, régi rossz szokásom szerint a levél sorai közé iktatom, eltérő karakterszinnel.]

Íme a levél és a kommentárok.

 

Kedves Gyula!

Épp most érkeztem haza [ ....]ről, ahol egy filmvetítésen vettünk részt [........] jóvoltából. Utána egy "kis fórumot" tartottunk régi küzdőtársakkal s szóba került -többek között- a Fidesz is.

A „közös lövészárkot”
[Vona Gábor Orbán Viktorhoz Írott, máris hirdedtté vált, levelében használja ezt a kifejezést.]  illetően arra az álláspontra jutottunk, hogy ha fejre állunk, akkor sem tudjuk megkerülni őket a közeljövőben. Hosszabb távon esetlegesen van esély, ha létrejön a radikális egység, "Ad calendas graecas", mondjuk erre [a görög kalendák napján, azaz: soha napján, mivel a görög naptárban nincsenek kalendák, mint a rómaiban]. de a sors jóvoltából őkelmék sétálhatnak ismét a kormányrúdhoz, anélkül, hogy  a kisujjukat is megmozdítanák. Megint ajándékba kapja O.V. a miniszterelnöki széket, mint 98-ban, Torgyán és a kisgazdák jóvoltából. Őszintén kiváncsi vagyok arra, hogy "radikálisaink" lomha elméje  mikorra dolgozza fel azt a tényt, hogy a kapitalista rendszer politikailag ugyanúgy monolitikus, mint a szocialista volt, következésképp a pártok egyazon politika kiszolgálói. Kiváncsi vagyok továbbá, hogy frazeológiájuk tükrözni fogja e valaha is ezt a tényt.

Ez TÉNYKÉRDÉS, vitázni
ezen felesleges. Tökéletesen igaz, hogy ezzel a társasággal vitázni teljesen felesleges. Őket már vonzza a vonzás. Ezt az érzést, ill. ezt a viselkedést Karinthy Frigyes szatirikus műve, az "Így Írtok ti", Tóth Árpádot karikírozó, Ady Endréhez írott versében így fejezi ki.

"Mester, egy ifjú agg, setétlő, béna, sánta
Szól félszegen feléd, motyogva és szeliden:
Kinek halk nyála folyt, borongó, furcsa ívben
Olvasva énekid a vénhedt utcasárba...
S ki elmekegte őket, nyifegve csendesen,
S halk, holdas esteken, vetvén a keshedt ágyot
Te szent nagy Fenekedbe beléomolni vágyott
Málé kis inasod én szörnyű Mesterem."

Az ostobaság egyik jegye a gondolkodásbeli konok következetesség. Ezek az urak emlegetik ugyan Torgyánt, de nem hajlandók tudomásul venni, hogy a Fidesz mint polgári, ill. nemzeti "gyüjtőpárt" megsemmisített minden politikai erőt, amely fogódzott [Kisgazdapárt] vagy akár csak kokettált vele [MIÉP].

Nekünk indulásként arra kell koncentrálni elsősorban, hogy kiharcoljuk azt az állapotot, mely szerint nélkülünk a Fidesz nem jut kétharmados többséghez. Ah! A kétharmados törvények! A "nemzeti radikalizmus" ezek segitségével akarja sakkban tartani [zsarolni] a Fideszt? Ez az év leghülyébb vicce. Messze vezetne a kétharmados törvények sötét történetének elemzése. A lényeg, hogy a [sztálini tipusú] "Magyar Alkotmányba" valakik valamikor becsempésztek negyvenkilenc olyan passzust, amelyek negyvenkilenc esetben a) a megválasztott, b) a szavazásnál jelenlevő képviselők kétharmados többségének támogatását kivánják meg az érvényes döntéshez. Ehhez kapcsolódik az újkori magyar politikatörténet legpiszkosabb húzása az MDF - SZDSZ paktum, vagyis az igazi "antalli örökség". Ezt katyvaszt nem lehet a jogszabályok szövege, a közreműködők magyará zatai, ill. a politológusok okoskodása alapján megérteni. A lényeg a soha ki nem mondott, sehol le nem írt mögöttes tartalomban van! A lényeg egyfelől: a felelősség nélküli törvénykezés és kormányzás intézményesitése! A zavarosban való szabad halászat lehetőségének biztositása, a közvagyon korrupt elkótyavetyélése, ill. kisajátitása lehetőségének megteremtése. E tevékenységek büntetlenségének szavatolása. A lényeg másfelől: a népellenes kormányzás számára állandó alibi biztositása a törvényhozási és kormányzási mulasztások tekintetében. A nemzet sorsán javitani csak kétharmados többséggel lehetne, rontani viszont egyszerü szótöbbséggei is lehet. Ebből következik, hogy, éppen Orbán, akinek a száját egy számonkérhető mondat el nem hagyta, mióta Soroséknál kitanult, jobban írtózik a kétharmados többséggel járó felelősségtől, mint ördög a tömjénfüsttől. Utólag Antall eszmei örökösének hazudja magát. Egy dologban azonban tényleg nem hazudik. Pökhendi gyáva felelőtlensége ugyanazon "eszmei alapokon" nyugszik, mint az Antallé. E tüchtig úriember vágta elégedetlenkedő párttársai pofájába: "tetszettek volna forradalmat csinálni".
Ez esetben rá tudjuk kényszeríteni akaratunkat az egykor ifjú titánokra. Ha viszont nem szedjük össze magunkat s nem tudunk képviselőket juttatni a Parlamentbe, akkor beláthatatlan ideig, továbbra is  a partvonalon maradunk. Lám, itt bújik ki a szög a zsákból! A Parlament felé próbál araszolni a díszes társaság. Ez bizony nem lesz fáklyásmenet. Az út zsúfolt, mint az M7-es péntek délután. Nehéz lesz utolérni Morvai Krisztinát és Gaudi Nagy Tamást, akik időben indultak, jelentős fórban vannak. Mivel az emberek már nem mozgósíthatók nagy jelentőségű tettekre, csak a furfangunkban és a jó taktikai érzékünk felélesztésében bízhatunk.

Szomorúan mondom jómagam is, hogy
bizony koalícióra kell lépnünk a Fidesszel, megőrizve önállóságunkat és függetlenségünket és ebből a helyzetből verni a vasat. Óh szent együgyűség! Mi
ből gondolják e törpe-fejüek, hogy Orbán koaliciót akar velük kötni? Hát nem arról beszélünk, hogy Orbán nem győzi elhatárolni magát az echte jobboldaltól. Nem arról beszélünk, hogy "felpofozással" fenyegeti a Jobbikot, a Magyar Gárdát? 
'Tisztán jobboldali' radikálisok egyelőre nem rúghatnak labdába, a teljes hatalomátvétel tekintetében. Legalábbis a realitások és a földön járás könyörtelen figyelembe vételével, semmiképpen. Aki abban hisz, netán bízik, az illúziókat kerget és VAK ! Én tovább megyek ennél. Aki egy tisztességes koaliciókötést - Orbánnal - a lehetőségek kategóriájába sorol, az nemcsak VAK, hülye is. Orbán ügyesen játssza a magyar délibáb szerepét, de hányszor tud újrázni? Ennyi ökör között persze semmi se' lehetetlen a görbelábú felcsúti böllér számára, aki mint illúzionista éhenhalna, de mint politikus egész jól megél.

Meglátjuk! Mi, rendületlenül dolgozunk a háttérben, a Nemzeti Összefogás megteremtésén fáradozva. Június 28-án zászlót bontunk.
Hányadik zászló? Hányadik irány a szélrózsán? Az Iszlám harcosai, akik manapság az ember névre igényt formálhatnak, a Próféta zöld zászlaja mögé tömörülnek. Az ezt jelképező zöld kendőt kötik homlokukra a férfiak, a nők, a terhes anyák, amikor derekukon a robbanó töltettel, Allah paradicsomába szállnak, pusztitva ellenségeiket. Aki bújt, aki nem, részünkről elindulunk. Olyan alternatívát fölmutatva, amely követhető minden normális ember számára, aki MEGÉRTI AZ IDŐK szavát. Semmi nem kötelező, minden párt, szervezet, magánzó előtt nyitva áll az ajtónk. A további fejleményekről értesítelek. Meghívjuk a hazai és a nemzetközi sajtót is, akár eljönnek, akár nem. A lényeg, hogy INDULJUNK végre s haladjunk is előre, szép fokozatosan, a magunk által kijelölt úton. Hát csak haladjatok, "haladozzatok". Nekem most annyi maradt, hogy szégyelljem magam -helyettetek- amiatt, hogy, hogy én is magyar, egyáltalán ember vagyok. Ti pedig szimpla társutasok szeretnétek lenni, de ne reménykedjetek, mert "olyan" utazási ügynökség nincs...

Köszönöm érdeklődésedet. "

Köszönöm, hogy köszönöd, de már elmúlt [az érdeklődésem].

 

2008.05.31

Sz. Gy.