Ugrás a hozzászólásokra!

A nemzeti radikalizmus reál-árfolyama  "Környülállások"

Mentegetőzéssel és magyarázkodással kezdem, ami nem szokásom. A magyar nemzeti radikalizmus szememben a legszentebb dolgok egyike. Erről bárki meggyőződhet, aki honlapomba beleolvas. Az árfolyam szót mégis azért használom, mert a ma embere lassan már csak ebben a kategóriában tud gondolkodni. A "környülállás" ősrégi fogalom. Bátor őseink mindenkor szem előtt tartották, ha valamit tenni akartak. [Arra gondolok, hogy pl. kalandozni is akkor mentek, ha hivták őket, vagy a célterületen valami balhé volt és meggyengült a terület védelme... A politika évszázadokon keresztül, mint a német maszlag és a török áfium ellen való orvosság szolgált.]

Dagad az ember szíve, ha a pesti utcán lyukas zászlót lát. Ez utoljára '56-ban volt így. Akkor a "saját" zászlónkat csonkította a nép, kivágva közepéből a címert. Most - helyes érzékkel - a gyűlölt idegen elnyomó hatalom szimbóluma az EU zászlaja vált a népharag áldozatává, csakhogy nem kés vagy olló, hanem tűz által. Micsoda különbség!

De!

A "környülállás" is számít. '56-ban is számított. Gondolkodjunk tehát ezen.

Épp most birkózom a nagy szószátyár Drábik János "A kiválasztottak" c. könyvével, váltva átkozva Drábikot, amiért megírta és szidva magamat, hogy olvasom. Drábik alkotói módszere az ollózás. Ehhez két ollót használ, mint a rák... E tevékenység azzal a "veszéllyel" jár, hogy valami érdekes is bekerül az egyébként dögunalmas írásba. Így jártam most Drábik könyvével. Fáradtságtól káprázó szemeim megakadtak egy idézeten. Ebből lett e cikk textusa. Drábik a zsidó Adolphe Crémieux-tól idéz (aki a XIX században, mint Grand Orient szabadkőmüves páholy nagymestere) igazságügy miniszter volt a francia kormányban. A jó úr 1896 ban egy manifesztumot idézett a világ zsidóságához, amelyet 1920 szept. 20-án leközölt a London ban megjelenő The Morning Post nevü rangos folyóírat is. A manifesztumban a következők olvashatók.
"A zsidó szellem tanításainak el kell terjednie az egész világon. Bárhová is vessen a sors szétszórtan a nagyvilágban, valamennyien egy választott 'fajként' kell tekintenetek magatokat ... A 'háló', amellyel a zsidóság az egész földet bevonja egyre szélesedik és terjed. Közeledik az idő, amikor Jeruzsálem lesz minden nép és nemzet egyetlen imaháza és a zsidó egyisten-zászlónkat a legtávolabbi országokban is kitűzik." [Id. mü. 245. old.]
A manifesztum kibocsátása óta 116 év telt el. Ebben az időtávlatban már felmérhető, milyen bölcsek a cion bölcsei. Vegyük hát szemügyre a 'hálót'. Elég egy pillantást vetnünk egy politikai világtérképre annak meglátásá hoz, hogy ezen a hálón marha nagy lukak tátonganak és a meglevő hálófelület szemei is foszladoznak. Latin amerika nagy államai (Brazilia, Argentina, Bolivia, Venezuela) letépték testükről a hálót. Ázsia népei közül Kínát, Indiát, Pakisztánt, Afganisztánt egyre kevésbé nyűgözi a háló. Buzgón tépkedik a hálószemeket az "arab tavasz" államai is Egyiptomtól - Bahreinig. Aztán ott vannak a "nagy terroristák" Irak, Szíria, Irán. Az utóbbi már magát a halászt fenyegeti...

A háló tehát mára inkább foszladozik, semmint terjeszkedik. A cionizmus fojtogató "jelképes" kígyójának pedig pörkölik a farkát. Egyre kevésbé képes fojtogató gyűrűibe szorítani a világot. Így kínjában a béna kacsára Európára veti magát. Ezt próbáltam szimbolizálni egy korábbi cikkem frontképével. Ezt szimbolizálja e cikk frontképe is. Ez a hadművelet heves támadás is, meg fejvesztett menekülés is!

Jeruzsálem státusa se közelit ahhoz, hogy a világzsidóság, sőt a világ népeinek egyetlen imaháza legyen.

A cionkígyó tehát egész Európát támadja, de nem egyöntetü vehemenciával. Magyarországnak több jut a fenye getőzésből. Ennek csak másodlagos oka (ha egyáltalán oka) Orbán nyakaskodása. A fő ok az, hogy bár az egész Európa fölött akarnak uralkodni, tömegesen letelepedni Magyarországon szeretnének, ezért vagyunk mi számukra a "főcsapás iránya", hogy a sztálini terminológiával éljek.

E törekvéssel két politikai erő szegül szembe a Fidesz és a Jobbik - látszólag!

Kezdjük a Fidesz Orbánjával. Ami engem illet, akkor sem hiszek már neki, ha kérdez. Most sem tudom tutira eldönteni, hogy valóban ellenálló e, vagy csupán agent provocateur, aki látszólagos ellenszegülésével kiprovokálja, majd utólag igazolja az Ország elleni pénzügyi és egyéb agressziót. Őszintén szólva, az utóbbi variációra tippelek.

Mi a helyzet a Jobbikkal? Nem hiszek bennük sem, ill. nem hiszek abban, hogy komolyan gondolják, amit mondanak, ill. csinálnak. Sajnos ők is olyan "csinn - bumm" párt, mint a megboldogult MIÉP volt, amely százezres tömeget "fanatizált", majd kihullott a Parlamentből. Néha tán' szeretném felejteni, de nem tudom a 2011-ben lezajlott budapesti II. kerületi pótválasztások megdöbbentő végeredményét, amely szerint a "kormánypárti jelölt a szavazatok 58,45 százalékát, 9637 szavazatott szerzett, a második helyen végzett MSZP-s Lévai Katalint csak a voksoláson részt vevők 30,55 százaléka, 5038 választó támogatta. A harmadik - ahogyan a két hete tartott első fordulóban is - az LMP-s Karácsony Gergely lett 6,45 százalékkal, 1064 vokssal. A negyedik helyen a Jobbik színeiben induló Bodor Zoltán végzett 3,75 százalékkal, 619 szavazat!" Ezzel a tényszámmal szemben hiába hivatkozik a Jobbik politikai ázsiójának meredek emelkedésére. Nincs az a közvéleménykutató, amely akkora merítéssel dolgozna, mint egy olyan fővárosi kerület, ahol a szavazásra jogosultak száma kb. hatvanezer fő. A Jobbikot Pesten ismerik jobban. Ott így szerepel. Vidéken kevésbé ismerik, ott jobban szerepel...

Csurka régebben "üzenetrögzítős pártnak" titulálta a Fideszt, különös tekintettel a vidéki szervezetekre. A Jobbik ezzel szemben "clip-mix" párt, amely főleg mozgóképes mutat ványok és a Gaudi Nagy Tamás által megeresztett parlamenti filippikák formájában létezik. Ilyen látvány produkció volt a budapesti EU kirendelt ség előtti zászlóégetés és az EU-ból történő kilépés jelszavának bedobá sa is. Egy ilyen bátor cselekedet megdobogtatja az ember szívét, megmoz gatja fantáziáját, tartósan rögzül emlékezetében is, mint Orbán emlékezetes temetési beszéde a kommunisták "agyagba döngölésével" kapcsolatban. Csakhogy akkor sem "arról" volt szó - amit Orbán nagyon jól tudott - hanem arról, hogy a Rózsadombi Paktum keretében titkos alku született a zsidóság és a kommunisták poziciójának átmentéséről, "rendszerváltás" jelige alatt. Az ilyen akciónál sohasem tudható, hogy a tömeg lelkében kelt lángot, vagy a háztetőt gyújtja fel a fejük fölött.

Orbán gyilkos rezsimjét eleve kipipálhatjuk. Orbán, miközben pofázik, a háttérhatalom támogatásával és megelégedésére olyan önkényuralmi rendszert épít, amely két dologra alkalmas: az Ország totális kiszi polyozására és az emiatti elégedetlenség letörésére.

A Jobbik - mondom: látszólag - radikális párt. E szerepből azonban időnként kiesik. Sokmindenre hivatkozhat nék ennek igazolására, de csak egy forrást idézek, a legjellemzőbbet. A "Betyársereg" egyik botrányával kapcsolatban a Jobbik egyik szócsöve Kuruc Info közölte Perge Ottó
írását a Jobbik hitvallásáról, amelynek lényege a következő. "Csakis az erőszakmentes ellenállásnak van értelme és létjogosultsága! Egészen biztos vagyok abban, hogy a Jobbiknak, és általában a nemzeti radikalizmusnak csak akkor van esélye elnyerni a magyar nép többségének szimpátiáját, ha mindenféle hátsó gondolat nélkül leteszi a voksát az erőszakmentesség eszméje mellett. Megjegyzem, hasonló felismerés érlelődik jó ideje a palesztinok soraiban, akik közül egyre többen vélik úgy: az iszonyatos túlerőben lévő Izraelt fegyveres úton nem lehetséges térdre kényszeríteni. Az erőszakmentesség révén azonban milliók rokonszenvét nyerheti el a palesztin ellenállás. Márpedig kis népek céljai kat barátok és szövetségesek nélkül sohasem érhetik el." A Jobbik persze elhatárolódhatott volna a Kuruc Infótól és Perge Ottótól, de nem tette meg! Miért nem? A kipécézett mondat választása azért szerencsés, mert felveti a palesztin párhuzamot is, ami teljes melléfogás mind a Kuruc Info, mind Perge Ottó részéről.

Ami a Jobbikot illeti, politikai "sikereit" épp annak köszönheti, hogy ha nem is fegyveres, de "tevőleges" ellenállással szédítette a választókat. Ennek jegyében szerveződött az egyenruhás, álmarcona "Magyar Gárda", a "Csendőrség" és a "Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület". Egyikük sem volt "rendeltetésszerüen" bevethető alakulat. Nem is kerültek bevetésre. A Főváros, illetve egyes vidéki városok főutcáin rendezett csoportos gyalogsétákat semmiképp sem tekinthetem rendeltetésszerű bevetésnek. Ezek egy szempontból voltak "eredményesek". A hatalom betiltotta a Magyar Gárdát [Egyesületet] és az orbáni törvénygyár egy keresztes póknál alaposabban gúzsba kötötte a polgárőri tevékenységet, Felszámolás alatt áll a béléscsabai "országos"székhellyel megalakított Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület is.

Most Vona Gábor arról fecseg, mi lesz ha Barroso idedugja az orrát. Na mi lesz? Erőszakmentes semmi! Azaz esetleg "békés" tüntetés, amit az efajta gazemberek már úgy megszoktak, hogy akkor csodálkoznak ha valahol, valamikor véletlenül nincs tüntetés.

De térjünk át a "környülállásra", azaz a valós esélyek számbavételére.

A "koppányi szellem" sohasem lázadt süketen és vakon. Gondoljunk csak történelmi nagyjainkra a magyar szabadságharcok vezéreire, mennyire számba kellett venniük a nagyhatalmak várható magatartását. [Thököly, Rákóczy, Bethlen, Bocskay, stb.]

Nem világos számomra a Jobbik külpolitikája. Az Iránnal folytatott kacérkodás nem tekinthető külpolitikának. A Jobbiknak számot kellene vetnie azzal, hogy az európai teret a közeljövőben milyen erővonalak mentén próbálják rendezni a nagyhatalmak, (természetesen) saját önző érdekeiknek megfelelően. Az ügyek jelen állásában két opció jöhet szóba: a zsidó-amerikai és az orosz. (Írtam erről nemrégiben.) Nem gondolnám, hogy a Jobbik az előbbi opcióra szavazna, de miért nem vizsgálja, ill. próbálja építgetni a másik opciót? A borzalmas Ázsiától félnek? Dehát a Nyugat jóvoltából 1945-től 1989-ig Ázsiához tartoztunk! Ami engem illet, "dicsekedhetem" azzal, hogy 44 évig voltam "ázsiai alattvaló", ezért ki merem jelenteni, hogy az európai (!) értékek őrzése és ápolása tekintetében a kommunista rendszer sokkal magyarabb volt, mint a "rendszer váltás" utáni judeodemokrácia!

Barátomként tisztelhettem †Gulyás Györgyöt a neves karnagyot. Élete nagy műve a Békéstarhosi Ének és Zeneiskola létrehozása volt. Egyszer együttesen látogattunk oda a "kádári konszolidáció" időszakában, amikor épp az iskola átépítése, felújítása folyt. Hát mit láttak szemeim? A főbejárat melletti egyik márványtáblán egy Zsdanovtól (!) származó jelmon dat díszelgett a következő szöveggel: "A kultúra nemzeti (!) kultúrák formá jában létezik."  Zsdánov akkor már nem volt divatos, a XX. Kongresszus után voltunk. Éppen ezért Gulyás kíváncsi volt véle ményemre, levétesse e a táblát? Amikor nemmel válaszoltam nagyon meglepődött, mert "beállí tottságomat" jól ismerte. Véleményemet a következőkkel indokoltam. Ez a tábla a magyar rafinériának állít emléket, amely a Rákosi rendszerben Zsdánovval operált.

Ami a Rákosi rendszert illeti: a magyar kultúra ápolása tekintetében többre tartom Rákosi Mátyást, Révai Józsefet [a magyar Zsdanovot], Darvas Józsefet, Erdei Ferencet, majd a későbbi Aczél Györgyöt a judeoliberális húsz év "kultúrpolitikusainál". Az előbbiek regnálása alatt milliószámra adták ki a nyugati (!) és magyar klasszikusok remekműveit, a tanuló ifjúság számára is hozzáférhető áron. Volt magyar filmgyártás. A cenzúra a rendszerrel ellenlábas írókat korlátozta, ill. egyeseket téritgetni igyekezett. Betonfalat állított viszont a nyugati kultúrmocsok elé. A judeoliberális rendszer épp a kultúrmocsok zsilipjeinek felnyitásával söpörte el az irodalmi értékű műveket, ill. tette azokat megfizethetetlenné az ifjúság, sőt a középosztály számára is.
Az
orosz opcióról  nemrég írtam. Úgy gondolom, egy nagyratörő pártnak is törnie kellene a fejét ezen a kérdésen, tekintettel arra, hogy a zsidó-amerikai opció elfogadhatatlan.

A kérdés másik oldala a Jobbik tömegbefolyása az "erőszakmentesség" jegyében.

Úgy látom, bár tévedjek, a Jobbiknak nincs tömegbefolyása [lásd a fenti választási "eredményeket"]. Kérdés, hogy tömegbefolyásra hogy lehet manapság szert tenni? Nyugateurópa, sőt újabban már Amerika példája immár azt igazolja, hogy a tömegmozgalmak nem erőszakmentesek. Az elkeseredett tömegek szerte Európában szabályos utcai "harcokat" vívnak. Ezek olyanok, mint a 2006-os sajnálatos magyarországi események. A tömeg "randalírozik", a rendőrség pedig viperákkal, gumilövedékekkel, könygázzal és vizágyúkkal oszlat, esetleg lőfegyvereket is használ. Az ilyesfajta "egyenlőtlen erőszaknak" az égvilágon semmi értelme. Többek között azért sincs értelme, mert a "tömeg" többnyire alacsony létszámú és a kritikus pontokon a rendőri létszám gyakran meghaladja a "tömeg" létszámát...

Milliós nagyságrendű tömegtüntetések esetleg eredményesek lehetnének, de Magyarországon mindenki külön tüntet és a Jobbik aligha lehet olyan integráló erő, hogy egyszerre hívja az utcára a szakszervezeteket és a civíl mozgalmakat, stb. Hasonló a helyzet a sztrájkokkal is. A félpályás útlezárások manapság már bohózat számba mennek és tőlük csak azok szenvednek, akik csupán közlekedni szeretnének.

A latolgatás természetéből adódik, hogy szóba kerüljön minden bekövetkezhető esemény. Áperté kimondva: a "nem békés" megoldás.

Magyarország az utóbbi ezer évben gyakran kényszerült arra, hogy fegyverhez nyuljon. Ez szinte soha sem rajtunk, hanem támadóinkon múlott. Az Országot most is támadják. E támadás létünket fenyegeti. A szuverén nép dönt arról, fegyvert fog e léte védelmében.

Ezzel kapcsolatban az alábbiakat kell világossá tenni.

A világ a nyugati hatalmak második világháborús győzelme óta számtalan ponton ég. Nem javult a helyzet azóta sem, amikor a világ egypólusúvá vált és a Zsidó Amerikának nem maradt potenciális ellenfele. Ettől egyes nyugati tudósok az eszményi béke korszakát remélték és arról fantáziáltak, hogy végetér a történelem [amely jobbára amúgyis a háborúk története volt]. Nos a történelem nem ért véget, mert a Zsidó Amerika az egész világ totális leigázására és korlátlan kizsákmányolására törekszik. Ez nem új jelenség Amerika történetében, hisz születésétől kezdve állandó gyarmatszerző háborúkat folytatott az amerikai kontinens kisebb és gyengébb államaival szemben. Ez többnyire nem ment vérontás nélkül. Ennek formája azonban többnyire az egyoldalú vérontás volt: Zsidó Amerika gyilkolt. Onnantól kezdve, hogy a kontinentális háborúk helyett Zsidó Amerika világháborúzni kezdett, új jelenségekkel kellett szembenéznie: a nyulak visszalőttek. Kifejlődött többek között a legendás arab-palesztin ellenállás. Ennek alapvető tapasztalata az, hogy ha egy nép elszánja magát a végsők re, fegyver mindig akad az erős kezekbe, de a gyönge női vállakra is. "Kedvenc" képem a "szupernagyi", akit többször megjelenítettem már cikkeimben. Nem könnyű persze az unokák pátyolgatásáról a páncél gránát kezelésére átváltani, de nem is lehetetlen. Az egri nők is nyilván a szoptatással és a pelenkázással kezdték és kénytelenségből tértek át a forró szurok öntözésére.

A Zsidó Amerika teljes erkölcsi züllöttségét tükrözi katonáinak minden képzeletet meghaladó szadizmusa, bestialitása. Legújabb hőstettük a "hulla-hugyozás" amelyhez hasonlót - tudtommal - nem jegyeztek fel eddig a háborús annalesek. Mire számithatnak ezek után azok az amerikaiak, akiket a tálibok elfognak?

De legyünk empatikusak és képzeljük bele magunkat egy echte yankee gondolat, ill. érzésvilágába. Képzeljük el, hogy látnak ezek másokat, köztük minket magyarokat is. Hát valahogy így.  Dehát ilyenek vagyunk való jában? Látszólag ma ilyenek. A látszat azonban néha csal. Az oroszok is azt hitték, jól ismernek bennünket. Azt, hogy nehéztankok tucatjai fognak lángolni pestszerte, legrémesebb álmaikban sem tudták elképzelni. Nem mellesleg szólván a tankcsordák akkor lódultak meg, amikor az amerikai külügyminiszter John Foster Dulles úr biztosította Hruscsovot arról. hogy nem "érdekeltek" a magyarországi eseményekben, nem avatkoznak be. A Zsidó  Amerika ezek szerint kétszer adott el minket az oroszoknak és most Eurá zsiától félt bennünket. Köszi! 

Summa - summárum, a helyzet "nyitott", több irányban  is. 

Még nem tudjuk, hogy a nemzet saját léte védelmére kél e és ha igen, melyik lesz az a pont, amely köré tömörül. Ha a Jobbik képes lesz maga mellé állítani a nemzetet, glória neki. Ha nem, lefolyik ugyanazon a lukon, amelyik a MIÉP-et elnyelte. 

2012.01.15

Sz. Gy.     

A honlap új szolgáltatása az anonym (névtelen) hozzászólási lehetőség biztosítása! A beírás közvetlenül az ablakba történik. Regisztráció nem szükséges. A hozzászólások levélformában egy olyan szerverre kerülnek, amely az IP címeket nem azonositja! A hozzászólást részemre ugyancsak levélformában küldi meg úgy, hogy a feladó levélcímét nem láthatom. A hozzászólást jogomban áll a cikk alján közzétenni (esetleg észrevételezni), vagy közlését mellőzni. Akik hozzászólásukat nem találják a várt helyen a magyarázatért olvassák el a "Szer kesztői üzenetekben" a 2011.11.16-i bejegyzést! Akik feltüntetik nevüket (becenevüket), ill. levélcímüket, egy partnerlistába kerülnek és a továbbiakban megkapják hírleveleimet. Kérem szíveskedjenek feltüntetni annak a cíkknek a címét (cím-részletét) amihez hozzászólnak!!!

Sor

Dátum

Név

Hozzászólás

 1

2012.01.16

Feri

Lehet,hogy rosszul ertelmeztem az utolso harom mondatot.Ezert rakerdezek.Ha a nemzet sajat lete vedelmere kel,es a Jobbik melle tomorul,ez lesz a nyero?Ha nem tomorul a Jobbik kore,akkor a nep folyik le a lukon,mint a MIEP? Feri.  A zárómondat helyesbítve. Kösz az észrevételt. Sz. Gy.

 2

2012.01.16

Macoka

Kedves szerkesztő! Nagyon érdekes volt az eszmefuttatása és igen elgondolkodtató, azonban az egyik állításával vitába szállnék. Idézem; "Ezzel a tényszámmal szemben hiába hivatkozik a Jobbik politikai ázsiójának meredek emelkedésére. Nincs az a közvéleménykutató, amely akkora merítéssel dolgozna, mint egy olyan fővárosi kerület, ahol a szavazásra jogosultak száma kb. hatvanezer fő. A Jobbikot Pesten ismerik jobban. Ott így szerepel. Vidéken kevésbé ismerik, ott jobban szerepel..." - Nos, nem hiszem, hogy a párt politikai szereplése azért lenne sikeresebb vidéken, mert nem ismerik. Szerintem éppen ellenkezőleg. A vidéki emberek nap, mint nap szembesülnek azon problémákkal, amik ellen a Jobbik is felemeli szavát. A mozgalom tevőlegesen is igyekszik segíteni őket, legalábbis amennyire az emberi és anyagi erőforrás kapacitásukból telik. Ezzel szemben egyetlen más párttól, mozgalomtól nem láthatunk olyasmit, hogy bármilyen effektív segítséget próbálna meg nyújtani az embereknek.Hogy Budapest gazdag kerületeiben miért sikertelen a Jobbik? A kérdésben a válasz. A gazdag rétegeknek nem érdekük a szegényeket, a kizsákmányoltakat támogató Jobbik hatalomra kerülése. Egy időben volt "szerencsém" ismerni a gazdag elit egy részét. Nagy részük törvénytelen módon kereste vagyonát, és ezeket a vagyonszerzési akciókat nyugodtan nevezhetjük a közvagyon elbitorlásának. Ha gusztustalanok is ezek az emberek, azért nem hülyék, nem fogják a csapot elzárni maguk előtt, és mivel a Jobbiknak pontosan az a terve, hogy a közpénzek kiáramlását megakadályozza, evidens, hogy az érdekelt gazdag elit sosem fog rájuk szavazni. Igen riasztó jel lenne az, ha ezek a gazdag kerületek Jobbikos szavazóvá válnának, hiszen ez azt jelentené, hogy ez a mozgalom is olyanná vált, mint a többi párt. Macoka 

 3

2012.01.16

 Anonym

A jogi es gazdasagi akadalyok tokeletes kivitelezesevel egy ehseglazadast szitanak,forradalmi helyzetbe taszitva a buta nepet.Azok,akik ott ucsorognek az EU padsoraiban,ne akarjanak fegyvert adni gyermekeink kezebe,hanem jogi uton rendezzek hulyesegeiket,amit sajat maguknak koszonhetnek,es amiert remelhetoleg egyszer el lesznek szamoltatva.Elso lepeskent vonjak vissza a "takolmanyt",visszaallva arra a szabaly rendszerre,amivel ugyanok csatlakoztak az uniohoz.Igy megszunik egy fasiszta alaptorveny alapjain kirajzolodo naci allam letrehozasanak az eselye.A magyar nepnek nincs szuksege partokra,a partoskodas nem volt jellemzo az osi idokben.Csak azok alakitanak partokat,akik a lakossag megosztasara torekednek,ezaltal megtartva hatalmukat,ujra es ujra megvezetve a tomegeket.Remelem "Dozsa nepe" nem all a Jobbik melle,es otthon marad a feneken, igy tuntetve a nemzetkozi bunszovetkezet ellen. "Tobbet esszel,mint erovel"

 4

 2012.01.16

 Feri

 Valasz Macokanak.Sajnos az nem eleg a videk helyzetenek jobbitasara, amit a Jobbik tesz latszolag a lakossag erdekeben.A videki embereket ugyanazzal az ideologiaval megegyszer nem fogjak megvezetni,az utcan ugyanis ertelmetlen politizalni.Hathatos segitseget csak torvenyes eszkozokkel lehetne nyujtani a felelemben elo videki lakosoknak,szavak,ures fecseges nem er semmit,attol nem lesz jobb(ik). Az ures szolamok csak szavazatok gyujtesere elegendoek,a valodi segitseghez nem elegendo a probalkozas.Olyan ez mar, mint amikor a szavazopolgar lottot vasarol,hogy hatha most nyerek.Eszre kell venni,regota babszinhazban el a magyarsag,s a babukat a foggony mogul rangatjak.Ez addig folytatodni fog amig megvalasztjak oket. Udvozlettel Feri

 5

 2012.01.16

 Anonym

Ferinek - Bábszínház az igaz. Azonban - és itt utalok az előttem szóló anonymusra, aki a pártok ellen emelte fel szavát - ugyan mi a garancia arra, hogy egy pártfüggetlen képviselő nem fog lopni? Ugyan mi a garancia arra, hogy egy újabb választásnál a parlamentbe beszavazott független urak és hölgyek nem állnak össze egy pénzügyi lobbivá, és nem folytatják ott, ahol a pártok abbahagyták? Ilyenfajta garanciát senki nem tud adni. A Jobbiknak legalább szándéka, hogy becsületesen intézze a dolgokat. Mondtak már erre a pártra mindent, ami mondható volt, de egyetlen ellensége se mondott olyasmit, hogy a Jobbikosok a közpénzt fosztogatták volna. Ugye? Pedig a lehetőségük meg lenne rá, hiszen bent vannak a parlamentben, a tűz közelében. Elég lenne egy kis stílusváltás, egy kis bajuszdörgölés, egy kis nyali-fali és rögtön bevennék őket a közös közpénz-szipolyozó brancsba. A másik anonim kommentre, a náci, fasiszta szlogenekre nincs is értelme felelni, hiszen minden épp eszű ember tisztában van azzal, hogy ez a szlogen egy politikai bunkósbot, amivel a Jobbikra rendszeresen lesújtanak. Ha a Fidesz, az MSZP, a DK, vagy az LMP nem a fasiszta, náci szlogeneket nyomtatná, hanem egy mosópor reklámot sulykolnának, akkor ezek az emberek azt ismételgetnék. Mindegy, hogy nincs tisztában a fogalmakkal, annyi éppen elég neki, hogy hallja a tv-ben mondjuk két ValóVilág adás között a náci szlogent, és ez rögzül a kis agyában.

 6

 2012.01.16

 Anonym

Ferinek2 - Idézem; Hathatos segitseget csak torvenyes eszkozokkel lehetne nyujtani a felelemben elo videki lakosoknak,szavak,ures fecseges nem er semmit,attol nem lesz jobb(ik).\" - Ez igaz, de hathatós segítséget csak úgy tudnak adni az ország népének, ha annak erőforrásaihoz hozzájutnak, ha a törvényeket joguk van úgy igazítani, hogy az nekünk jó legyen. Ezt csak kormánypártként tehetik meg. Viszont amit meg tudnak tenni a saját erőforrásaikból, saját emberanyagukból, saját tehetségükből, azt így is megteszik. Egyébként azt furcsállom, hogy sok ember, aki egymás után szavazott bizalmat a tolvajoknak, és sokszor ugyanannak a tolvajnak, most idegenkedik a Jobbiktól, noha nem is ismeri sem képességeit, sem tagjait igazán. Kormányon még nem voltak, tehát nem is szerepeltek le. Mint mondtam, tudomásom szerint egyetlen Jobbikossal szemben sem merültek fel olyan vádak, amik az MSZP-vel, Fidesz-szel, SZDSZ-szel, MDF-fel szemben, és mégis a tömeg inkább egy olyan pártra adja voksát, amely már bizonyította, hogy csak lopni és megszorítani tud.

 7

 2012.01.16

 Szerkesztő

Aki ismételten szól hozzá - aminek örülök - legalább egy nick nevet adjon önmagának és jelölje meg a sorszámot. Így áttekinthetőbb lesz a vita. Előre is kösz. Sz. Gy.

 8

 2011.01.17

 Feri

5.es 6. sorszamu Anonymoknak valasz.
Sok idot toltok olvasassal es adatgyujtessel az utobbi idoben,elsosorban a mindent eldonto jogi kerdesek vonatkozasaban,hiszen a mai vilagban mar regota nem az igazsagossag a fontos a mai jogrendszer ben,hanem a jogszolgaltatas.Ezt a fajta szabalyok iranyitotta rendszert a penzhatalom alakitotta ki,ugynevezett demokratikus modszerekkel,tehat elsosorban a szabalyok betartasa az elsodleges es nem az igazsag keresese. Az elkeseredett embereket nyilvanvaloan igazsagtalan esemenyek sorozata taszitja bele egyre remenytelen helyzetbe,es ertheto,ha ezek az emberek meg akarnak kapaszkodni az utolso szalmaszalban is.
Epp azert arra kerem a minden bizonnyal joszandeku hozzaszolokat,hogy ne a szivukre hallgassanak most az egyszer,hanem az eszukre. Az Europai Unio egy jogszabalyokra epulo szovetsegi rendszer,aminek Magyarorszag a teljes jogu tagja,es minden tagnak kotelessege a szabalyok betartasa,kulonben szankciok jonnek,aminek nem a politikusok isszak meg a levet,hanem a koznep,a tomeg,de van aki csak egyszeruen masszanak nevezi,ahonnan el lehet venni ertekeket.
A brusszeli EU parlamentben is szavazasok utjan dontenek kerdesekben,ahol szinten nem az igazsag a donto a gombok nyomogatasanal,hanem,az,hogy melyik tagallam,milyen szabalyt szeg meg,es mi legyen a buntetes tetele.
Ami szamomra szembetuno,hogy a nagy demokratikus USA nem tett hatekony lepeseket az EU fele,amikor Magyarorszag egy olyan alaptorvenyt alkotott,ami alapjaiban serti a demokratikus elveket,es hagytak,hogy az Europai Unio szovetsegi rendszeren belul egy tagallam diktatorikus alaptorvenyt egyaltalan meg mert alkotni,ezzel bebetonozva a regnalo part hatalmat.Es az EU is csak akkor hallatja a hangjat,amikor az uj alaptorveny eletbe lep, megfejelve egy szamukra elfogadhatatlan banktorvennyel is.Ennek az alaptorvenynek nemcsak az eletbelepteteset kellett volna megakadalyozniuk,hanem mar a megalkotas utan visszavonasra kellett volna kotelezni a magyar parlamentet.Ha demokracia van,akkor legyen demokracia minden tagallamban,ugyanis minden tagallam ,a lisszaboni szerzodes alairasaval alavetette magat az unios jogszabalyoknak,amelyek nem feltetlenul egyeznek meg a magyar nepnek kedves igazsaggal.Ha a Jobbik valoban a nep erdeket nezte volna az altaluk most nagyon szidott penzvilaggal szemben,akkor mar eleve nem lett volna szabad indulniuk az unios kepviselovalasztasokon!De ha mar ott ulnek a padsorokban,akkor nekik tudniuk kellene,hogy nem illik elegetni annak a szervezetnek a lobogojat,aminek szekhelyere betettek a segguket.
Megis,mi jelenthetett volna gyogyirt a sebeinkre? Elso lepesben az uniobol valo kilepes nepszavazas utjan,es aztan lehetett volna szembemenni az IMF-fel. Ami jelenthetett volna penzugyi szankciokat a penzhatalom reszerol,de elkerulhettuk volna az Unios procedurat,mert kilepes utan nincs jogi erdekervenyesitesi lehetoseguk.Meg kell figyelni,hogy politikusaink felcsereltek a sorrendet,ok elobb szembementek az IMF-el,es elinditottak egy lavinat,ami a kornyezo orszagok rosszallasat is okozhatja. Nagyon afele megy a dolog,hogy akkor akarjak becsodoltetni az orszagot,amikor mar keso.Ezt a forgatokonyvet akkor kellett volna meglepni amikor meg "erosek" voltunk,de most,hogy ures a kamra es fegyverunk,honvedeink sincsenek inkabb nem kene ugralnunk.
Es most a legfontosabb gondolatom.
Ha ez a most mar hatalyos alaptorveny maradni fog,tehat nem allitjak vissza arra,amivel az Unioba beleptunk,akkor bizony nagy az eselye,hogy egy fasiszta allamalakulat fog letrejonni a Karpat- medenceben.Tudjak mit jelent ez? Vert,es sok-sok szenvedest,valamint minden honfitarsuk lekopdo seset,szerte a vilagon.
Egyszer mar vegre ossze kellene fogniuk az ertelmes embereket,akik az eszukkel akarnak jobb vilagot sokat szenvedett nepunknek.Ha a partok mukodesere kivancsiak,olvassak el Nagy Attila irasat,ha jol emlekszem ezen a honlapon olvastam. Barati udvozlettel Feri

 8

 2011.01.17

 Macoka

Más téma is lesz a blogon? Macoka. A honlapra, vagy a blogra gondol? (A kettő nem ugyanaz...) Egyébként milyen tém,át óhajt, milyen szellemben írjam és mikorra tálaljam? Sz. Gy.

 9

 2011.01.17

 Macoka

 Nem. Nem. Csak megkérdeztem. De a válaszából úgy éreztem, mintha megsértődött volna. Macoka

 10

 2012.01.18

 Feri

A nemzeti radikalizmus arfolyama irashoz.
Senkit nem akarok megserteni,de ennel fontosabb tema, mint az aktualis politika esemenyeit megbeszelni,es keresni a kiutat, jelenleg nem letezik. De,hogy egy kicsit lazithassanak a massagot ohajtok,ebben a hozzaszolasomban egy kis vallasi tartalom is lesz,ha a honlap szerkesztoje sem ellenzi.
Nem!
Ha valaki olvas ujsagot,beleertve az elektronikus sajtot is,mindenhol szerepelnek a Kozel-kelet esemenyei,az utobbi idoben az Iran elleni USA szankciok kiemelkedo helyet foglalnak el a hirekben.
A Hormuzi szoros all az esemenyek kozeppontjaban,es errol szol a Jovonk.info irasa is "Keresd,kinek all erdekeben\" cimmel." Ha Iran Washington lepeseire valaszolva,elzarja a Hormuzi-szorost,az olajarak ohatatlanul felszokkennek-jegyzik meg az elemzok."
Szergej Pravoszudov,orosz szakerto szerint az Iran altal kilatasba helyezett valaszlepesek jelenthetik a legnagyobb veszelyt, mert ezen a szoroson keresztul bonyolitjak le a tengeri olajszallitas 45%-at.
Es ez a lepes a szakerto szerint az Egyesult Allamok szamara elonyos.Az ott megkezdodott palaolaj kitermelesenek nyeresegesse tetelehez az olaj aranak minimum 100 dollarnak kell lennie,de ha sikerulne valamilyen modon felsrofolni a vilagpiaci arakat,ugy a haszon is nohetne.
"Az Egyesult Allamoknak eppen azert van szuksege Iranra,hogy elzarja a Hormuzi-szorost,amelyen a kozel-keleti olajat es foldgazt szallitjak.Es akkor oriasi hiannyal kell szamolni."-mondotta Szergej Ppavoszudov.
Hobortos ember leven,akit szinte minden erdekel,utana neztem a Hormuz szo jelentesenek.
Ahura Mazda, zoroasztrianus istenseg (Ohrmazd,Ohrmuzd,Hormuz)nevebol eredeztetik a kikotovaros es a szoros mai elnevezeset. A mazdaizmus (tuzvallas)mealapitasat Zarathustra szemelyehez kotik,aki Pilnius,okori iro szerint mintegy 1000 evvel megelozte Mozest. Ahura Mazda,az iraniak foistene a legerosebb isten,teste vilagossag,hatalma vegtelen es a szeme olyan,mint a nap. Ez a vallas az emberiseg tortenetet 4 x 3000 evre osztja,s az utolso ciklus elejen,a testet oltott Zarathustra elhozta a Foldre a vallast,majd idoszakonkent ujjaszuletik a vilag megvaltoi alakjaban. A teremtes vegpontja a legerdekesebb,melynek soran Zarathusztra inkarnacioi felelossegre vonjak az osszes embert.
Akik a jot valasztjak,udvozulnek,es halhatatlanokka valnak,a rosszat valasztok pedig megbunhodnek.
Nem tudom,hogy van-e osszefugges a mitologia es a ma esemenyei kozott,de a tortenelem ismetli onmagat,es a regi idok esemenyeirol csupan foszlanyok maradtak,ebbol pedig nehez a jovore kovetkeztetni.
Nem artana azt sem koruljarni,hogy egy esetleges Magyar Honban "kitoro" polgarhaboru,vagy valodi\"szabadsagharc\" kinek allna erdekeben,amikor a hobogesen kivul,mar gyakorlatilag csak a lakossag maradt,az is egyre fogyatkozik.
Ertelmetlennek talalom a szembeallast az EU-joggal,aminek felsobbrenduseget elfogadtak "kepviseloink",de talan lenne esely vizsgalat lefolytatasat kezdemenyezni annak feltarasara: hogyan lehetseges egy EU normakhoz igazitott alkotmanyos rendben (Koztarsasag alkotmanya)kialakitani diktatori hatalmat egy EU-s tagorszagon belul? Es ha a hatalom kisajatitasaval letrehozott uj alaptorveny ellentetes a szovetseg alkotmanyaval,miert nem tettek jogi lepeseket annak visszavonasara az erre illetekes unios szakbizottsagok?
Sose felejtsuk el,hogy egyetlen "demokratikus"alkotmanyunkat sem fogadtattak el nepszavazas utjan,es senki sem hatalmazta fel a "demokratikusan" megvalasztott kepviseloket arra,hogy kisajatitsak a hatalmat!
Az alaptorveny megalkotasakor ervenyben levo alkotmany szerint,a "kepviselok", megvalasztasuk eseten a hatalmat CSAK gyakorolhatjak. Nekem, a paraszt gyereknek ez roppant szembetuno,de mit mondanak vajon a tanult,hozzaerto szakemberek?Szeretnek veluk egy kicsit tarsalogni,de valahogy nem akarnak megszolalni,pedig a honlap szerkesztoje bizonyara nem ellenezne. Gyertek ide! Nekem mar nincs mit vesztenem! Feri
Ismétlem: nem ellenzem. Gyöpre magyar!

 11

 2012.01.18

 Zsidany

Izland után itt a magyar példa a TEMPO párt elindult és teszi dolgát. További infók a www.tempopart.com valamint www.apostolimagyarkiralysag.hu oldalakon. józan paraszti ész és egy teljesen új út amely kivezethet a hazugságok és tudjukkik fogságából.Tisztelt Szeszák úr ,kiváncsi vagyok az Ön meglátásaira .Üdvözlettel  Zsidany Megnézem majd a linkeket. Sz. Gy.

 12

 2012.01.19

 Feri

Zsidany 11.sorszamon futo hozzaszolasahoz.
Kedves Zsidany! Bizonyara on meg nem vette eszre,hogy a partoknak van egy nagyon rossz tulajdonsaguk,egy ideig maradnak a jotekony csaladi tuzhely mellett,majd egy kis ido elteltevel egyszeruen elkurvulnak.De ne vegye rossz neven azt se, amikor azt mondom onnek,hogy az apostoli meg egyeb kiralysagok ideje a kozepkor vegen lejart,es sokan rossz neven veszik egy egy "szent" Istvanhoz hasonlithato hazaarulo esetleges inkarnaciojat. A mesek birodalmabol ideje lenne mar ketlabra allva,felemelt fejjel gondolkodni,hogyan tudnank megakadalyozni sajat magunk kipusztitasat.Udvozlette: Feri

 13

 2012.01.19

 Zsidany

A kiindulási alap az a hihetetlen gondolat hogy a Tempo Párt addig müködik mig meg nem szünteti az össze többi pártot és utána önmaga is megszünik müködni. Lásd apostolimagyarkiralysag.hu Tempo: Örök Memento (fontos dologra emlékeztető jel).
Ha a többi oszág sem középkorban él pl  Svédország,Dánia, Spanyolország stb akkor nálunk is müködhet.. És hogy tudnánk megakadályozni saját magunk kipusztitását?
Elöször is olvasson kedves Feri. zsidany

 14

 2012.01.20

 Feri

Zsidany 13.sz valaszara reagalas.
En javaslom onnek,hogy nezzen korul a vilagban,amikor szandekosan be akarjak donteni a magyar gazdasagot,akkor on apostolok segitsegere var, meg olyan alakulo partokera,akiknek celja ezutan is csak a szavazatok gyujtese es a hatalom megtartasa lesz.En a megoldast a valasztasi rendszer atalakitasaban latom, mert a jelenlegi sajnos rossz,hiszen,mint a Fidesz diktatura kialakulasa mutatja,a szavazatok 52,73 szazalekanak megszerzesevel egyetlen part 68.14 szazalekos aranyban diktatorikus 2/3-os tobbseget tudott szerezni.
Addig senki el ne menjen szavazni,amig vissza nem allitjak az alkotmanyos rendet,eltorolve azt az alaptor venyt,aminek megalkotasahoz a nep nem jarult hozza,aztan lehet igazsagot tenni visszamenoleges alkotmanysertesek kivizsgalasaval.Tud On arrol,hogy diktaturaban el? Tud On arrol,hogy a valasztasi rendszerunkben konstrukcios hiba van? Es arrol tud-e,hogy a nemet alkotmany is konstrukcios hiba miatt tette lehetove Hitler hatalomra jutasat? Es hany millio ember halt meg ez miatt? Feri
Kedves Feri és Zsidany!
A hozzászólásra tett hozzászólás a rovatnak fórum jelleget ad. A fórumokkal kapcsolatban ismételten rossz tapasztalatokat szereztem. [Pl. az "Aktív Fórum" emiatt passzív...] Egymásnak adott válaszaikra mégis azért nem reagáltam eddig, mert a hangnem éles volt ugyan, de nem sértő. Most azt mondom, hogy vitájuknak továbbra is megjelenést biztosítok, de azt kérem, hozzászólásaiknak ne legyen személyes éle. Ebben az esetben a hozzászólók közötti vita szinesebbé, érdekesebbé teszi a cikket, amelynek felületén kibontakozik és magát a honlapot is. Tehát: "moderato"... Sz. Gy.

 15

 2012.01.20

 Feri

Bocsanat,de neha felmegy bennem a pumpa.Sajnos ilyen a termeszetem,ezert biztosan nem lennek jo pilitikus,de szerencsere nem is akarok az lenni. Arra probaltam ramutatni,hogy demokracia helyett partdiktaturaban elunk a rendszervaltas ota.
Vannak akik ezt a szavazopolgarok szamlajara akarjak irni,de , mint ramutattam,, a  "demokratikus"szabalyok valojaban nem demokratikusak, mert lehetove teszik a megalkotott szabalyok szerint egy diktatura kialakulasat.Es ezeket a szabalyokat (listas,aranyos valasztasi rendszer)nem a nep alakitotta ki,de meg sem szavaztattak vele.Nalam az 52.73 szazalek nem jelent 2/3-adot,vagyis 66.6666 vegtelenitett szazalekot.Ennek a rendszernek nem szabad tovabb folytatodnia,a partoskodast be kell fejezni,mert lathatjuk,hova vezet.
Tanulmanyoztam kicsit a Bartus Laszlo (Amerikai Nepszava)irasainak olvasasa utan az altala bemutatott parhuzamokon kivul a kulonbsegeket is. Es ez egbekialto! A diktaturahoz vezeto szabalyokat Mussolini a kormanyra kerulese utan valtoztatta meg,Orbannak viszont a demokratikus valasztas alkalmaval lett meg a ketharmada. A szabalyokat az Ellenzeki kerekasztal resztvevoi alakitottak ki, a listas,aranyos rendszer elfogadasaval,tobbek kozt az ultraliberalis FIDESZ es SZDSZ ajanlasaval.Ha valaki bunbakot keres,ott kell keresnie, a mult esemenyei kozott.
Az "eles" hangnemert elnezest kerek,de azt a jogot fenntartom magamnak,hogy azt olvasok,amit akarok.
Meg annyit,hogy az embernek onmaganak kell megtalalnia a helyes utat, a kozos erdekek menten,egymast segitve es mellozve a kuzdelmet.Ha sokan rajonnek,hogy a korulottunk zajlo folyamatok egy szinhazhoz hasonlithatoak,ahol mindig ugyanazt a darabot jatsszak, a partok jelmezebe bujva,akkor lehet valodi valtozas.Es ha arra is radobbennek,hogy a partrendszert a szavazataikkal tartjak eletben,ezzel jegyet valtva a kovetkezo eloadasra,akkor csak egy megoldas letezhet,megpedig az,hogy szekunk fedelet felhajtva kislattyogjunk a Nagy Testver "demokratikus" szinhazabol.Ennek most jott el az ideje. Feri

 16

 2012.01.22

 Zsidany

Egyáltalán nem volt szándékom bármilyen vitát generálni csupán a fennálló visszásságok megoldására én is olvasok sokfelé. És ha olyat találok amit mások számára is hasznosnak tartok felhivom a figyelmet és a jelenlegi állapotok azt mutatják, csak azoknak lehet egyáltalán felhivni a figyelmét akik maguk is hasonlóan keresnek válaszokat a kérdéseikre. Az alapelvek pedig nem változnak.
tisztesség,becsület, igazság. Köszönöm Feri a zárómondatod: "szekunk fedelet felhajtva kislattyogjunk a Nagy Testver 'demokratikus' szinhazabol.Ennek most jott el az ideje." Társadalmi igazságosság,tiszta politika mentes közigazgatás,teljesen új társadalmi berendezkedés, a múlt és a történelem átértékelése.
Senki se értett félre semmit. Senki sincs megsértődve... Feri valóban jól eltrafálta azt a mondatot! Sz. Gy.

 17

 2012.01.28

 Feri

 Azt hiszem,az allaspontok egy bizonyos pontig kozeledtek Zsidany nicknevu honfitarsunkkal folytatott kisebbfajta vitatkozas utan,de azert meg valamit el kell mondanom ahhoz,hogy kulonbseget lehessen tenni az en eszmeisegem,es a manapsag a tobbsegelvu civilizalt tarsadalmakat felulrol iranyitott szemlelet kozott. Alapkepletnek nevezheto,hogy minden embert meg kell tanitani arra,hogy ne fogadja el a kulonfele trukkokkel ratelepedni akarok iranyitasat,vagyis ne higyje el,hogy Gipsz Jakab ezt meg azt fogja megtenni az erdekunkben,foleg,hogy penzt,es joletet tud nekunk garantalni,ha felhatalmazast adunk neki a szavazatunkkal.Kozben pedig ugyes,elore megfontolt szandekkal ugy kihuzza labunk alol a talajt,hogy eszre sem vesszuk,majd a buveszmutatvany befejezesekor vesszuk csak eszre,hogy tevekenyen reszt vallaltunk annak kivitelezeseben.Amikor pedig szemfenyvesztesek sorozata tarul a szemunk ele,azok osszefuggeseit mar keptelenek vagyunk felismerni,es csak bamulunk,mint szamar a kodben,hogy mindenki atver,kihasznal bennunket,s ugy erezzuk,millionyi igazsagtalansag er bennunket.Amikor azonban az ok,okozat esemenyeit sorrendbe rakjuk,mindig azt kell neznunk,hogy honnan indult a folyamat.Vegyuk peldakent a politikat,annak is a demokratikus,nepkepviseleti rendszeret.
Minden tarsadalmi forma megvalosulasa emberi akarat kovetkezmenye,melynek soran felepulnek annak mukodeset szabalyozo torvenyek,amit a tarsadalom tagjainak illik betartani,kulonben jon a buntetes. A kepviseleti demokracia mukodese a kepviselo valasztasaval kezdodik,es ha kornek tekintjuk azt a negy eves ciklust,amire megvalasztjak,akkor minden kor bezarasat,es ezzel egyidoben a kovetkezo kor megnyitasat is a szavazopolgar akarata szentesiti.Igy minden egyes szavazason valo reszvetelevel elismeri az elozoleg altala valasztott emberek torvenyalkoto,vagy akar orszagrombolo hatasu intezkedeseit is.
Ezert,ha valoban megoldast akarunk,fel kell ismernunk,hogy mindig rossz lora teszunk,ha hagyjuk befolyasolni magunkat a mindig ujabb es ujabb,direkt a trukk folytatasat megvalositani akaro szervezetek altal,es elhisszuk,a mindig felulrol erkezok szajalasat,es elmegyunk szavazni.
A mai helyzetben sorsdonto szerepe lesz annak,hogy mit lep a nep.
Ugyanis,ha a nep ujra voksol az elkovetkezendo valasztasok alkalmaval,a szavazatuk leadasanak pillanataban elismerik a 2012.januar 1.-en eletbe lepett alaptorvenyt,es ezzel megerkezik szamukra a Neep Beeru, masneven a NIBIRU, mai magyar szoval,nepbiro.Dontse el ki ki maga.hogy menni,vagy nem menni!
A dontes mindig egyeni,de a felelosseg lehet kozos!Nekem mar szavazati jogom sincs,kezetekben a dontes joga!!! Feri

18

2012.02.02

Nemo

Azt hiszem, hogy a hungaristáknak (lásd: Jövőnk.info cikkeit, elemzéseit) igazuk lehet, hogy a fennálló hatalmi rendszeren, a "pártokrácián" (ál-demokrácián) "alkotmányos eszközökkel" (pártalapítással, s annak a hatalomba választásokon keresztül való bejuttatásával - lásd a Jobbik fokozatos lezüllését, mely - általuk kimondottan is - a FiDeSz "váltópártjává" akar lenni 2014-re, továbbá lásd a benne nyüzsgő sok zsidót...- s itt nem \"antiszemita\"-ként gondolom (nem vagyok egyetlen népnek sem ellensége, hanem csak bizonyos viselkedésnek, mentalitásnak!) a "zsidót", hanem akként, hogy aki elfogadja a zsidó élősködés eszmeiségét és érvényesíti, az a zsidó) nem lehet, mert tkp. az amcsi "váltógazdálkodás" lett bevezetve. így lett kialakítva a politikai rendszer, s ezért nem is lehet ezt a rendszert belülről megváltoztatni ("ott is /azaz: a látszólagos ellenzékben is/ mi vagyunk..." mondják a "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei"). Várhatóan a fennálló uralmi rendszer nem "alkotmányos", azaz: rendszeren kívüli események következtében fog összeomolni... Nemo

 19

 2012.02.07

 Ny. Tamás

Az ügynök (végleges) halála, mely jelképe és kőkemény valósága is magyarság tragédiájának!
Ha jól emlékszem, talán 2008 táján, éppen Te, Gyula bátyám, már beharangoztad az ügynök (Csurka) halálát, mivel erkölcsileg akkor már ezerszeresen meghalt. Nos, ez most fizikailag is bekövetkezett, talán azért, mert minden penetráns Fidesz-popsinyalása ellenére sem lett a Fidesz-kultúrpolitika kedvence és a tudatalattija ezt már nem bírta tovább, így levetette a fizikai testét.
Az elemzésünk tárgy azonban most nem Csurka, hanem csak a CSURKA-jelenség, azaz : HAZAÁRULÁS!
Mely visszamegy látható formában 1987-ig, láthatatlan formában meg 1957-ig, mikor is egy Németh László átvette - mert ÁT KELLETT VENNIE - az '56 utáni terror első évében a Kossuth-díjat!
Mert mi másról lenne szó, mint az "írástudók felelősségéről", vagyis szokásos árulásáról ( vagy ahogy nem rég Molnár Tamás fogalmazott : "Az írástudatlanok felelőtlenségéről" )
Az úgynevezett "népi írókról" van szó tehát, melyről még senki mert őszintén beszélni, hogy KIK ők valójában. Pedig külön egyetemi katedrát is kaptak ők pont egy debreceni irodalomprofesszor, Görömbei András személyében, aki főállásban vagy 40 éve, akadémikusi szinten meg vagy 10 éve hablatyol róluk - természetesen tudománypolitikailag és fin(g)ugor-politikailag korrekt módon.
Hát igen, de szép is volt, a népi írók, mint a magyar progresszió zászlóshajója, mely már a húszas-harmincas években annyira féltve szorította keblére a szenvedő magyar népet!
Ennek a mítoszát viszont éppen Csurka melegítette fel valamikor 1992 táján, a házi zsidaja, Szőcs Zoltán segítségével, mikor is kezdték megszervezni a Magyar Út Körök nevezetű zabhegyező gittegyletet ( melyet persze Orbán 2002-ben el is lopott Polgári Körök néven). Tehát ez a népi mítosz, melyet '92 táján Csurka-Szőcs kiagyalt, alapideológiája lett az egy évvel később létrejött MIÉP-nek is. Mert itt már állócsillagok voltak Ady Endre, Szabó Dezső meg Németh László, olyannyira, hogy magába a MIÉP-be sem lehetett csak úgy belépni, ha valaki fejből e három közül, de különösen Szabó Dezsőtől nem idézett legalább egy A/4-esnyi szöveget. Tehát már itt megtörtént a pofára esése annak, aki azt gondolta, hogy a MIÉP egy magyar érdeket képviselő radikális párt, nem pedig Csurka-dramaturgizált össznépi performansz, melynek a szokásos gőzlevetés a célja - MIVEL A \"NÉPI ÍRÓKAT\" MINDIG EZÉRT TARTOTTÁK! - KIK IS?
Hát bizonyosan nem az ősmagyarok! Hanem természetesen a nemzet ellenségei, aki mesterien szervezték meg mindig is a népies-urbánus törésvonalakat! Ez már Rákosi-korszak idején így volt, mely csak tovább mélyült a Kádárnak mondott Aczél-Appel-rendszer idején. És itt jön be először Illyés Gyula személye, sőt, tovább megyek : Kodály Zoltáné is!
Vajon szabad-e már feltenni velük kapcsolatban is,( meg sok más "híres" magyarral kapcsolatban is ) a kérdést, hogy 'cherchez la femme'- azaz keresd a nőt! Vagy még mindig 100 évet kell-e várjunk, hogy megtudhassuk ezen "nagy magyarok" páratlan szárnyalásának (azaz szar-nyalásának) a titkát?
Kezdve mondjunk Csurka egyik állócsillagával, Ady Endrével, aki, mikor elfogyott a pénze ( ez persze vele minden hónap végén megtörtént ), Hatvani-Deutsch Lajos báró kezét csókolgatta, leborulva előtte, hogy adjon neki egy kis pénz, mivel mindenét elitta és elkurvázta. És vajon, ha Ady Bandinknak nem kellett volna ez a kötelező kézcsók, meg a leborulás, akkor HOGYAN  írta volna meg a verseit, jelképesen-e, VAGY NEVÉN NEVEZVE A DOLGOKAT???
Pl. Ady 'Harc a nagyúrral' c. verse EKKOR HOGY szólhatott volna? Biztos, hogy CSAK disznófeje lett volna a nagyúrnak???
De megemlíthetjük Kodály Zoltánt is, akinek szintén Ady idejében KELLETT elvennie egy nálánál 20 évvel idősebb vén banyát, aki persze ugyanazon a disznófejűek osztályához tartozott, de hát a karrier az karrier, ugye, Kodály tanár úr?
Aztán ott van természetesen Illyés Gyula meg maga József Attila is. Csak azt nem tudom, mert a hivatalos irodalomtörténetből nem egészen tűnik ki, hogy ezek a parasztgyerekek, HOGYAN TUDTAK MÁR 19-20 ÉVES KORUKBAN PÁRIZSBAN MEG BÉCSBEN LEBZSELNI???
Csak nem támogatta őket valaki? Csak nem éppen az a bizonyos Hatvani-Deutsch Lajos báró? És ezek az \"ősmagyar tehetségek\" vajon nem éppen az osztályuszítással hálálták meg ezt a "figyelmességet" a verseikben?
De Németh László persze kivétel, mondhatnánk, hiszen ő megírta a \"Kisebbségben\"-et, nemde? Nos, az 1944-es év érdekes volt neki is, hiszem még kijárt a Bocskaikertbe jó barátjához, Gulyás Pál költőhöz, aki inspirálta számára a "Kert-Magyarországot", de a '44 végi kötelező zsidómentés (Vas Istvánt bujtatta), amellyel aztán egy ideig legalizálta magát a következő rendszerbe is. Révainak viszont már nem mert ellenállni, aki, mint Aczél előde, próbálta a megfélemlített \"népieseket\" az elnyomó rendszer szolgálatába állítani.
Az 1957-es Kossuth-díjátvétele meg már több volt, mint jelkép, több volt, mint a Kádár-rezsim legalizálása : A MAGYAR NÉP VÉGLEGES PUSZTULÁSA ELŐTTI FŐHAJTÁS, AZ IMPOTENCIA, AZ ÉRTELMISÉG TEHETETLENSÉG APOTEÓZISA MIND A MAI NAPIG! Mely aztán Csurkával is 2012. február 4-én végleg sírba szállt! Ny. Tamás