"Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is
csak
mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza."
[Ady]
Az orosz opció
Mozdul
a magyar komp is?
Már
a főcím is megtévesztő... Az opció választási
jogot jelent, azt pedig mi mindörökre eljátszottuk, amikor
(hülyén, vakon és süketen)
beszavaztuk önmagunkat az Európai Unióba. Immár csak
minket választhat, aki még fantáziát lát
bennünk. Dehát ki választana minket? Hát például
Oroszország. Az
u.n. "Eurázsiai Unió" tervezgetése kapcsán
gondoltak ránk...
Miről van szó tulajdonképpen?
Fehéroroszország, Oroszország és Kazahsztán
vezetőinek formálódó elkép zeléseiről, egy
új államszövetségről az Európa és Kina
közötti óriási térben. A név elég barbár
csengésü és
rossz a hírük a vezetőknek is. Putyint naponta szapulják,
de ha valaki utána jár, csupa rosszakat olvashat a fehérorosz
(belarusz) vezetőről Alekszandr Lukasenkoról és
a kazah vezetőről Nurszultan Nazarbajevről
is.
A CIA fogalmi kelléktára meglehetősen szegényes,
így mindhármuk jellemzése egyszerü. Választási
csalás útján kerültek hatalomra és népelnyomó diktátorokká
váltak mindhárman. Emlékezzünk csak
rá, szószerint ezeket mondták Mahmud Ahmadinezsádról
is. Aztán jöttek, jönnek a spontán - népi tüntetések
itt is ott is.
Ám ezek a "diktátorok" mindenkinek akkorát vertek a
pofájába amekkorára nyitotta és most csönd
van diktatúra szerte. E történések multide jüek,
kivéve putyini Oroszország esetét, akinek pártja épp most győzött
és most vádolják csalással. Ellene most tüntetnek.
És még előtte van a
2012. március 3-ra kitűzött elnökválasztás...
Semmi
kétségem aziránt, hogy a "bársonyos forradalmakkal"
Putyin ugyanúgy fog leszámolni, ahogy a kínaikak tették
a Tien An Men téren, ill. az imént felsorolt "diktátortársak" saját
országaikban. "Putyin a kormányellenes
tüntetéseket
méltatva azt állította, hogy a
demonstrálók a Nyugat fizetett ügynökei."
Így is van. A bánásmód
ehhez igazodik majd.
A
történetet egy kis visszaemlékezéssel célszerű
kezdeni. Amikor a szétrágott Szovjetúnió szétesett.
"létrejött
helyette a Független Államok Közössége (FÁK) (oroszul: Содружество Независимых Государств
(СНГ), latin betűk kel: Szodruzsesztvo Nyezaviszimih Goszudarsztvo) egy
nemzetközi szervezet vagy szövetség, amely a korábbi Szovjet
unió 11 volt tagországának többségét
tömöríti. A szerződést 11 ország kötötte: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Örményország, Tadzsikisztán, Ukrajna és Üzbegisztán."
Ez a szervezet életképtelennek
bizonyult. (Úgy is volt tervezve.) Egyik másik volt tagország
elárulta megtagadta, megrugdosta, legya lázta Oroszország
"anyácskát". Gondoljunk csak a "hálás"
Ukrajnára és Grúziára, stb. Oroszországra
is rátört a nem zetközi zsidóság (Hodorkovszkij
és bandája). E sok zűr ellenére Fehéroroszország
(Belarusz) és Kazahsztán
mégis úgy döntöttek, nem csatlakoznak az anyagyilkosokhoz,
megpróbálják Oroszországgal együtt. Nem tettek
rossz lóra, amint majd kiderül.
És most egy gondolatkisérletet javaslok olvasóimnak. Hagyják
a képernyőt, a billen tyűzetet, alkossák meg gondolatban Belarusz, ill. Kazahsztán
képét, majd ezután "viszonyuljanak" az Eurázsiai Unió
témájához. Kiváncsi lennék, ki mire jut.
Ami engem illet, kénytelen vagyok őszintén bevallani, úgyszólván
semmi sem jutott eszembe, még az sem amit tudok, pl. hogy Farkas Bercit
a kazahsztáni Bajkonurból lőtték fel anno. Ki tudja pl.
mi a jófenét jelent ez a szó Asztana és ha
létezik egyáltalán, hol tették le? Asztana Kazahsztán
új fővárosa. A sivatag közepén építtette
a diktátor, Brasilia mintájára.
Mi magyarok
sértésnek vesszük, ha a világ másik fertályán
nem tudnak Budapestről, vagy összetévesztik Bukaresttel. De hogy
állunk mi az említett országokkal? Mit tudunk róluk?
Tudjuk e hogy Kazahsztánban genetikai vizsgálatokat folytattak
és ennek alapján arra a következtetésre jutottak,
hogy a kazahok és a magyarok géntulajdonságai sokkal inkább
hasonlítanak egymásra, mint a kazahok géntulajdonságai
a környező népekére. De talán hagyjuk is a morfondirozást
és vegyük elő a szóbanforgó térség politi
kai térképét. [Kazahsztán térképére
rámásoltam Magyar ország keleti felét az országméretek
összehasonlítása végett.]
Ebből az irdatlan térségből miskárolták ki a Szovjet
úniót. Óriási űr keletke
zett a helyén. A termé szet is irtózik az űrtől [horror
vacui] és betöl teni igyeszik azt. Így van ez az emberekkel
is. Az álmodozással kezdődik. Mi most Putyin álmait követjük
kissé."Aki nem sajnálja a Szovjetunió
elmúlását, annak nincs szíve, de aki arról álmo
dik, hogy újraéleszti, annak
nincs esze." Hát akkor
mi legyen?
"Hatalmas örökségünk van a Szovjetunióból. Ott az infrastruktúra, az egykori
tagországok specializálódott terme lése, a közös
tudomá nyos és kulturális tér.
Ezeknek a kincseknek a megosztása mindannyiunk közös érdeke." Dehát
a Szovjetúniónak nem csupán tagországai, hanem "szövetségesei"
is voltak: azok a keleteurópai kis és középállamok,
akiket a Nyugat átengedett Sztálinnak. Gondoljunk csak az 1944
október 19-én Moszkvában Churchill és Sztálin
között létrejött u.n. "cédula-megállapodásra",
amely többek között Lengyelországot, Csehszlovákiát,
Magyarországot, Bulgáriát, Romániát a szovjet
befolyási övezetbe utalta. Ők is szóbakerültek egy
kis nosztalgiázás keretében, amelyet Medvegyev orosz elnök
belarusz és kazah veteránokkal folytatott. "Az új gazdasági entitásnak nem szabad megállnia a volt szovjet tagköz
társaságok
határainál, hanem be kell vonni olyan, az orosz gazdasági érdekekkel lojális
államokat is, mint Magyaror szág, Finnország, Bulgária, Csehország, Vietnam, Kuba
és Venezuela."
De
hogyan? Magyarország egy szövetségi rendszer, az Európai
Unió kilépési joggal nem rendelkező tagállama. Nos
az elképzelések az Európai Unió szétzüllése
és szétesése után előálló helyzetre
vonatkoznak amikorra elporladnak a jogi kötelékek. A bomlás
első csalhatatlan jele, hogy a gazdag "tagtársak" eldugták
előlünk a spájzkulcsot. Titokban szervezgetik már az. u.n.
"Mag Európát" a peremállamokat pedig hagyják
belefulladni saját nyomorúságukba.
Igenám, de
ha Európa le is rohad rólunk, még nem vagyunk szabadok,
mert továbbra is testünkre tapadnak a zsidó pénzügyi
polip szívócsápjai.
Úgy kell tehát szabadulnunk, hogy "adósságainktól"
is szabaduljunk. Lehetséges ez?
Vegyük szemügyre a lehetőségeket. Legfőbb ideje! Köztudott,
hogy az önálló életre már képtelenek
vagyunk. Egy pénzügyi mechanizmus "éltet" bennünket
olyan hitel-infuzió formájában, amely "táplálásunk"
közben kiszippant
minden életnedvet a nemzettestből. Ezt a gyilkos köldökzsinórt
kell egy olyan másikkal kiváltani, amely müködni engedi
a szervezet öngyógyító mechanizmusait és idővel
fölöslegessé teszi önmagát.
Elképzelhető
ez? Hát már miért ne lenne elképzelhető, pláne ha
példák is vannak rá; többek között épp
Belarusz és Kazahsztán példája!
A
belőlük és Oroszországból verbuválódó Eurázsiai Uniónak
futja majd az ilyesmikre. Csak egy példa. Ha
a szövetség létrejön kezében lesz
a világ ismert földgáz készletének 33 százaléka.
Ennél fontosabb adat, hogy Oroszország államadóssága
a GDP 9.3 %-a, az amerikai államadós ság ezzel szemben 97.6
%. Az arány egy a tízhez! Pardon!
Elmaradtam önmagam mögött... A Privátbankár már
november 18-án jelentette
hogy "Az Egyesült Államok államadóssága átlépte a 15 ezer milliárd dollárt. A tartozás
így már meghaladta Amerika tavalyi, 14,5 ezer milliárd dolláros GDP-jét. Ezzel
az Egyesült Államok is azon országok egyike, ahol az államadósság meghaladja a
GDP-t. Rázós hetek előtt az amerikai döntéshozók." A különbség azt jelenti,
hogy Amerika csak elvenni tud mások tól. Oroszország adni
is tud, ha más ként nem kölcsönképpen. A gazdasági
globalizáció fontos eleme a kölcsönös függőség
(interdependencia). Ki tudja, ill. ki hinné, hogy ma Oroszország az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajszállítója.
Olajcsapok itt - olajcsapok ott. A nemrég átadott Északi
Áramlat átadási ceremóniájának képe
is sokatmondó (Merkel - Medvegyev). A gőzerővel épülő Déli
Áramlat csapját már Putyin fogja tekergetni és
még nem tudjuk, milyen pofát vág majd hozzá.
Amerika
ugyanis totális hidegháborút folytat mind Oroszország
ellen, mind személy szerint ellene.
Arra még jól
emlékszünk, hogy a hajdan gazdag és sikeres Amerika
a fegyverkezési verseny kiprovokálásával tette tönkre
a Szovjetuniót. A "Csillagháborús projektbe"
mintegy ezerötszázmilliárd dollárt kivánt belepumpálni
az abszolut hadászati fölény elérése érdekében.
De hova lett mára ez a hadászati fölény, ill. hogy
lehetne újból kivívni? Sehogy! Mértékadó
vélemények szerint a mai Oroszország gazdaságilag,
ill. katonailag máris erősebb, mint az egykori
Szovjet
unió. Ennek ellenére Amerika dölyfösen lekezeli. Erről
így nyilatkozott Putyin egy televíziós interjuban. „Néha úgy tűnik nekem, hogy Amerikának nem kellenek
szövet ségesek, hűbéresekre van szüksége"
Jámbor muzsikok azonban nincsenek
már Oroszországban, különösen az orosz vezetésben.
Erre mutatnak a védekezésre és támadásra
való dühös (!) felkészülés új fejleményei.
"Oroszország egy kiterjedt földalatti bunkerhálózat kiépítésén dolgozik.
Egyedül Moszkvában 5000 ilyen új bunker és óvóhely áll
kivitelezés alatt. A 2012-es befejezéssel tervezett program célja egy olyan
bunker és óvóhely hálózat kiépítése, ami szinte a város teljes lakosságának képes
menedéket nyújtani."
Ami
a támadófegyverzet sokoldalu (!) fejlesztését
illeti, nagyon úgy néz ki a dolog, hogy Reagan csillagháborús
terveit Putyin valósítja meg... "Ebben az évben az orosz hadseregben
hadrendbe álltak a világ legfélelmetesebb nukleáris csapásmérő
fegyverei, a
Topol-M rakéták, melyeket az idei győzelem napi díszszemlén az egész világ előtt
bemutattak. Ma már sorozatban készül nek az egyszerre 10 különböző célpontot
megsem misíteni képes Topol-M szuper rakéták is, de a kiszivárgott információk
szerint az orosz speciális hadiipar éppen ezekben a hetekben fejezi be az
előkészületeket a Topol M legújabb generációjának gyártására, amelyek szükség
esetén képesek űreszközökről, világűrbe telepített támaszpontokról is óriási
erejű csapást mérni a Föld bármely területén kijelölt célpontokra. Ehhez a
szuper rakétához hasonló eszközzel a nyugati világ nem rendelkezik!"
A fejlesztés
másik iránya a tengeri haderők modernizálása. "Olyan új tengeralattjá
rókat is 
kifejlesztettek, amelyeket
az amerikai radarok nem képesek észlelni, mert a korábbi modelleknél lényegesen
csendesebbek." Ezeket a legmodernebb
intekontinentális rakétákkal, pl. a Bulava, szerelik fel
amelyek robbanófejei nagy biztonsággal semmisitik meg célpontjaikat.
Az
oroszok persze gondolnak a levegő óceánra is. Ők is tudják,
a légifölény a győzelem kulcsa. Unalmas lenne a hadrendbe
állított és állitandó vadászgépek,
bombázók, helikopterek, stb. felsorolása, pláne
bemutatása. Ehelyett azt a megoldást alkalmazom, hogy közzéteszek
egy légibemu tatón felvett Putyin fotót. Ennek azt a nevet
adom: "Putyinnak tetszik, amit lát." Erről elég ennyi.
Ebben az összefüggésben érdemes tollhegyre tűzni Nyugat "Oroszország-politikáját". Jelenlegi "házigazdánk"az Európai Únió politikusai úgy vélik, hogy Oroszországgal következmények nélkül packázhatnak. Medvegyev a közel multban fejezte ki rosszallását amiatt, hogy az EP óriási többséggel szavazta meg azt az állásfoglalást, melyben a Parlament az orosz vezetést új választások kiírására szólítja (!) fel. Tetszenek érteni? A nyakig szaros Ájrópa veszi magának azt a pofátlan bátorságot (botorságot), hogy az orosz belügyekbe könyékig beleavatkozva felszólítgassa Oroszországot, megazisten.
Egy
évvel korábban pedig az történt, hogy
"a belorusz választások előtt
a lengyel és a német külügyminiszter arra kérték Lukasenkót, ne hamisítsa meg a
választások eredményét, egyben arról biztosították a belorusz elnököt, Belarusz
európai ország, ahol eredményesen működhet az európai politikai rendszer.
Sikorski és Westerwelle a szép szavak mellett kedvező hitelekkel igyekeztek
elcsavarni Lukasenko fejét." Ezt
persze úgy kellett érteni, hogy Lukasenkonak szépen pitiznie
kell előbb minden petákért.
Nemrég a "Fidesz.hu"
büszkélkedett azzal, hogy amikor a Belarusz Köztársaság stabilizációs hitel meghosszabbítási
kérelmet küldött a Nemzetközi Valutaalapnak, erre reagálva
a "Visegrád
Plusz" kezdeményezés tagjai Schöpflin György, Jacek
Saryusz-Wolski, Eduard Kukan, Traian Ungureanu és Andrey Kovatchev a
következő szövegü levélben fordultak Catherine Ashton kül- és
biztonságpolitikai főképviselőhöz és Stefan Füle szomszédságpolitikáért is
felelős biztoshoz. "Mint a Visegrád Plusz kezdeményezést elindító európai
parlamenti képviselők, támogatjuk és fenntartjuk a belarusz ellenzék kéréseit,
miszerint a hitel további folyósításának egyértelmű feltétele minden politikai
fogoly szabadon bocsátása Belaruszban." Igenám,
de Lukasenko leszarja az egész EU-t és az IMF-et, mert teheti!
Oroszország 9 milliárd (!) dollár értékben
atomerőművet épít Belarusznak egy 6-7 milliárd dollár
értékü kedvező kamatozásu hitelkonstrukció
segítségével. A helyzetképet az "Oroszvilág.hu"
eképpen vázolja.
"A Nyugat Belarusz irányába mutatott politikája csődöt
mondott, haldoklik, és esély sincs a „reanimációra”.
Alekszandr Luksenko rezsimje azt
teszi, ami kényében kedvé ben áll. Nincs szüksége az európai „mézesmadzagra”,
hiszen erős védelmező áll a háta mögött Oroszország képében. Az európai
„korbács” meg mostanság, a válság közepette inkább csak megmosolyogtató
Lukasenko számára. ...
A belarusz példán mindazonáltal érdemes elgondolkodni és bizonyos összehasonlitásokat végezni, azaz elgondolni az elgondolhatatlant, sőt kiszámítani a kiszámíthatatlant.
Belarusz
lakossága 9.8 millió fő. Területe 207.600 négyzetkilométer.
Államadóssága mintegy 11 mrd. dollár.
A magyar
lakosság létszáma 9.6 millió fő. Területe 93.000
négyzetkilométer. Államadóssága mintegy 28
mrd. dollár. Ilyen "hozománnyal" a legvonzóbb
menyecske se' lehet kapós. Ezt a ballasztot le kell dobni. Sokan törik
a fejüket azon, lehet e? Szabad e?
Vannak
bátor emberek, akik határozott igennel válaszolnak, köztük
a minden nemzetgazdasági lében kanál Drábik János,
aki egy televíziós interjúban
az alábbi kijelentéseket tette. "Nem
lehet kifizetni. Az államadósság törlesztését
meg kell tagadni! Kész!" Tézisének
alátámasztására Argentina példáját
említette. A példa jó! Argentina a 2001-es válság csúcspontján
egyszerüen felmondta (!)
a közel százmilliárd (!)
dollárnyi külső államadósság visszafizetését, és azóta kötvényeket sem
bocsátott ki a nemzetközi pénzpiacokon. Argentina a példa
arra, hogy az adósrabszolgaságon kivül is van élet.
Argentína hihetetlen nehézségek árán stabilizálta
a gazdaságot, a társadalmat. Mostmár megteheti, meg is
teszi, hogy felméri a nemzetközi hitelpiaci lehetőségeket
és újratárgyalja saját helyzetét az IMF-el.
De hogyan? "Argentína nemrég bejelentette, hogy közel kilencmilliárd dollár értékű
adósságot törleszt a világ legjelentősebb hitelező államait tömörítő Párizsi Klubnak, de
feltett szándéka, hogy a kijelölt 18 hónapos határidőt legalább öt évesre
hosszabbítsa." Mecsoda
khölönbség" mondaná erre Kohn bácsi. Hisz
a feltételeket Argentina diktálja és a velünk szemben
oly nagypofáju IMF kénytelen fogcsikorgatva a tárgyaló
asztalhoz ülni, ha a "pénzéből" látni akar
valamit.
* * *
Lassan
végére érek a mondókámnak. Még valami
ajánlás félét akarok ide biggyeszteni. 1932-ben
születtem. A nyolcvanadik évemet taposom. A Horthy rendszerbe születtem.
Megértem a német megszállást, a "felszabadulást", a koalíciós
időszakot, a fordulat évét, a Rákosi, a Kádár
rendszert, a "rendszerváltást" és ami azóta
van. Mindíg figyeltem és próbáltam értelmezni,
ami körülöttem, ill. velem történik. Én is
vettem fel lakás(építési) hitelt. A lakás
220.000 Ft.-ba került. Kb. 56 ezer volt a beugró, a többit
25 éven keresztül fizettem havi 622 Ft.-os részletekben.
Jártam marxista egyetemre, sőt szakositókra is. Olvasgattam a közgazdasági értekezéseket. Még emlékszem Ota Sik, Bognár József, Kornai János és mások írásaira, akik a szocialista árúviszonyok kényes problémáit feszegették. Olyat azonban soha senkitől sem olvastam, hogy békeidőben egy állam működése ráfizetéses lehet, legyen az szocialista, vagy kapitalista tipusu. Megértettem (legalábbis azt hittem), hogy a szocialista gazdaság, az állam túlzott szerepválla lása miatt deficites. A megoldást közgazdászaink (is) a magánosításban látták, mondván hogy a piaci ill. árúviszonyok addig lefojtott energiákat szabadítanak fel és a szabadversenyen alapuló gazdasági rendszer képes lesz szabályozni önmagát. Nos a szocialista világrendszer összeomlott és a kapitalizmus számára az egypólusúvá vált világ korlátlan teret biztosított ahhoz, hogy magvalósítsa önmagát. Megtette... És most mit látunk? "Veszteségessé" váltak azok az országok is, amelyekben a kapitalizmus szárba szökkent, pl. Anglia. A világ baja a fojtogató adósság Izlandtól Délaf rikáig. Hogyan lehet ezt megérteni? A világ mai nyomorúságának egyetlen kódja van, amelyet a Cion Bölcse inek Jegy zőkönyveiben előre, szóról - szóra (!) leírtak és megmagyaráztak.
Ebben
a jegyzőkönyvben olyan fogalmak sora szerepel, amelyek a XIX századi nyelvekben,
fogalomtárakban még nem voltak ismertek. Ilyen kifejezés
pl. a "Világháború" és mindaz, ami a Jegyzőkönyvekben
a világháborúk okairól és előnyeiről
írva
van. A történészek lassan lassan feltárják a
régmult események hátterét és munkájuk
nyomán elborzadva tudatosul bennünk, hogy embermilliók pusztulását
elegáns bankhelyiségekben tervezik, szervezik és számítolják
(a hasznot). Amerikában nemrég egy romantikus mozgalom ütötte
fel a fejét "Foglaljuk el a Wall Streetet". A szalmaláng
körbenyargalt a földgolyón és mára - úgy
tünik - elhamvadt. Nem kizárt, az egészet a CIA szervez te. Olyasmi
ez, mint a védőoltás: egy betegség enyhe tüneteit
váltja ki, ezáltal immu nizálja a szervezetet... Nos a
szörnyeteget nem az elégedetlen newyorkiak fogják elpusztítani,
hanem a felfegyverkező államok és embermilliárdok, precíziós
csapások formájában. Régi szokás
az
emberiség történelmének korszakait bizonyos találmá
nyok bevezetésétől eredeztetni. Én, önkényesen,
ilyen korszakhatárnak vélem a csúcsterchnológiai
szinvonal kiegyenlítődését Kelet és Nyugat
között. Az Irán fölött leszállított
amerikai drónra célzok és a következőkre gon dolok.
Amerika abszolut erőfölénye birtokában gátlástalan,
módszereiben és eszközeiben korlátlan
háborút folytat az egész világon. Régi kedvenc
módszere az ellenséget levegőből elpusztítani. Így
ölték meg egy helikopterről kilőtt rakétával a
vak és nyomorék Jaszin sej ket is, amint tolókocsijával
a templomból hazafelé tartott. Nos a jog által nem korlátozott
kegyetlen háború módszereit nemsokára a nyugati
államok is megismerik majd. Mi akadályozza Oroszországot,
Pakisztánt, vagy Iránt abban, hogy gyilkos drónokat reptessenek
nyugati nagyvárosok fölött és a változatosság
kedvéért banktisztviselőket lőjenek ki? Miért is ne? A
személyi lokalizáció is rég megoldott. Egy régi
írásomból
idéznék. "A minap olvastam egy bulvárlap ban, a Boston Globe
egy cikkéről. Arról szól, hogy 2004-ben Clinton egy newyorki klinikán feküdt titokban,
álnéven. Az Al Kaida mégis kiszasszerolta a dolgot és merény
letet kisérelt meg
ellene. Nem a merénylet ténye, hanem módja érde
kes. Betörtek a
számitógéprendszerbe és átirták Clinton receptúráját. Heplock helyett Heparint
adalékoltak a "mixtúrá hoz". A szopatóst csak a véletlen mentette meg. A
gyógyszert orvos szolgálta fel, aki észrevette, hogy valami nem stim
mel. Ha a
kiszolgálást nővér végzi, Clinton nak annyi."
Írásom
- gondolom - magyarázat arra is, miért nem szánok időt
és teret azoknak a műbalhéknak, amit a kapitalizmus lakájainak
különféle pártokba tömörült csoportjai
rendeznek a nagyérdamű közönség hülyítése
céljából. Én arra gondolok, hogy Magyarország
kárpát medencei történelme során kénytelen
volt, hol ide hol oda csapódni és közben esetleg több
részre szakadni. A jelenlegi nyugati orientáció esetleg csupán
átmeneti időszak az ország életében és adódhat
olyan helyzet, amikor megint kelet felé fordul szekerünk rúdja.
Ebben a folyamatban mi nem úszók, csupán uszadék
vagyunk. Gondolkodnunk azonban nem tilos.
2011.12.26
Sz.
Gy.
A honlap új szolgáltatása az anonym (névtelen) hozzászólási lehetőség biztosítása! A beírás közvetlenül az ablakba történik. Regisztráció nem szükséges. A hozzá szólások levélformában egy olyan szerverre kerülnek, amely az IP címeket nem azonositja! A hozzászólást részemre ugyancsak levélformában küldi meg úgy, hogy a feladó levélcímét nem láthatom. A hozzászólást jogomban áll a cikk alján közzé tenni (esetleg észrevételezni), vagy közlését mellőzni. Akik hozzászólásukat nem találják a várt helyen a magyarázatért olvassák el a "Szer kesztői üzenetekben" a 2011.11.16-i bejegyzést! Akik feltün tetik nevüket (becenevüket), ill. levélcímüket, egy partnerlistába kerülnek és a továbbiakban megkapják hírleveleimet. Kérem szíveskedjenek feltüntetni annak a cíkknek a címét (cím-részletét) amihez hozzászólnak!!!
|
Sor |
Dátum |
Név |
Hozzászólás |
|
1 |
2011.12.28 |
Feri |
A posztszovjet terseg 11 allama kepviseltette magat Moszkvaban a FAK allamok
csucstalalkozojan,olvashato az Oroszvilag.hu 27.-en megjelent cikkeben. |
|
2 |
2011.12.29 |
Cézárfi |
Az ellenoldal elég "rossz bôrben" lehet, ha már ilyen kétségbeesett, utolsó
szalmaszállal kisérleteznek: "A szibériai szeparatisták szeretnék Szibériát
Oroszország helyett az USA tagállamaihoz csatolni." |
|
3 |
2011.12.30 |
Anonym |
ADJ ISTEN!
Köszönöm a jó meglátású irást.Erőt és jó egészséget még a jövőre
nézve.Szeretnék még sokáig olvasni ilyen jó összefoglalókat .További kitartást
az elkövetkező nehéz időkhöz. A magyarok öreg istene,
Szüzmária, Jézusunk legyen a
további segitségedben. ÁLDÁS! Szerencsésebb,
boldogabb új évet. |
|
4 |
2011.12.31 |
Anonym |
2o12
lehetséges eseményei az Illuminatusok kártyalapjai alapján:
|
|
5 |
2012.01.04 |
Feri |
Az uj jegybanktorvennyel kivivtuk az IMF es az EU ellenszenvet egyarant.Ennek a
macska-eger harcnak ma mar nem latom ertelmet.Kiut keresese helyett az eger el
akarja harapni a macska nyakat.Most,amikor a medve brummogassal jelezte
kozeledesi szandekat,az eger onfelaldozoan meg akar halni.Vajon
miert? |
|
6 |
2012.01.04 |
Feri |
Van mas is.Foleg a nemzetkozi esemenyek alakulasa foglalkoztat,es maris itt a
legujabb haborut kirobbanthato szituacio,ami Iran valodi arcat
megmutathatja. |
|
7 |
2012.01.21 |
Cézárfi |
Miközben Magyarország megpróbál minden módon az EU/IMF szájíze szerint
táncolni, más országok így tesznek: India is belépett az ázsiai dollár
tilalmi zónába, Iránnal ezentúl rúpiában fognak elszámolni. |
|
8 |
2012.01.21 |
Anonym |
[?]
|
|
9 |
2012.02.02 |
Nemo |
Szerintem is egy "eurázsiai összefogásnak" kellene kialakulnia a (a
talmudista-cionista-kabbalás) zsidóság által irányított "atlantizmus" ellen,
amely immár - a "globalizáció" révén a tönk szélére juttatta a népeket. Hiszen
ettől az "eurázsiai összefogástól" retteg Brzezinsky is "A nagy sakktábla"
c. könyvében... |
|
10 |
2012.02.03 |
Nemo |
Még azzal szeretném kiegészíteni a 9. sz.
alatti hozzászólásomat, hogy az ázsiai-szkíta-hun-indián népek mentalitása
éppenséggel ellentétes a zsidó-szemita és angolszász élősködő-mentalitással,
mert a munkát, az értékteremtést, s ezáltal az ember-központúságot helyezi
előtérbe, s az indián vezetők hatalomra-kerülése Dél-Amerikában - többszáz éves
zsidó-amerikai kizsákmányolás után és tapasztalatai alapján - az utóbbi
szemlélet feltörése, fokozatos érvényre-jutása a világgazdaságban. Ezért nem
reménytelen a világ népeinek sorsa, mert ha pénzmonopolista globalizmus össze is
omlik (ami belső törvényszerűségei következtében számára elkerülhetetlen), egy
új, értékteremtésen (s nem spekulációs nyerészkedésen/rabláson) alapuló
világgazdaság fog kialakulni, bár ez a folyamat - várhatóan - nem lesz egy
"leányálom", és rengeteg szenvedéssel és emberi és anyagi értékek (és
ember-tömegek) pusztulásával jár majd. Ez irányba mutat az is, hogy a
BRIC-országok - mint arra Szeszák úr is rámutatott - igyekeznek "leválni" a
dollárról, mint "világpénz ről". Reménykedjünk, és dolgozzunk ez irányba!
Nemo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|