"Rendszerváltás" - új korszak a
bűnözésben.

Távoli előzmények.

Churchill és Sztálin 1944 októberében Moszkvában szovjet - angol különmegállapodást kötöttek, egy asztalon ide oda tologatott cetlin. Eszerint a háború időszakára Románia 90 százalékban szovjet, 10 százalékban angol befolyási övezet lesz, a bolgár megosztás 75 - 25, a jugoszláv 50 - 50, a görög 10 - 90 százalék, a magyar (utólag) 75 - 25 százalékra lett "beállítva".

Közeli előzmények.

Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára, "reformokat" hajtott végre a Szovjetúnióban glasznoszty (nyiltság) - peresztrojka (átalakítás) jelszóval. Leépítette  a hadsereget. Kivonta  a megszálló szovjet  csapatokat Kelet-Európából. 1989-ben Máltán  megegyezett George Bush amerikai  elnökkel, hogy a keleteurópai országok szabad fejlődését nem korlátozza. A "rendszerváltás" zöld utat kapott.

A kettőben közös, hogy sorsunkról nélkülünk döntöttek.

A rendszerváltás fogalmáak számtalan meghatározása van. az egyik így szól.

"A rendszerváltás Magyarország történelmének azon korszakát jelöli, mely során a magyar állam (?) a pártállammal és annak kulturális, ideológiai relációival szakítva demokratikus állammá vált, s szakítva egyuttal az államszocializmussal, visszatért a kapitalizmusra."
[Wikipédia]

A magyarországi "államszocializmus" elődje viszont nem kapitalista, hanem egy feudál-kapitalista rendszer volt, amelynek termelő eszközei közül az ipar, kereskedelem, közlekedés, hírközlés, stb., államosítás révén állami, a föld pedig, erőszakos szövetkezetesítés révén termelőszövetkezeti tulajdonba került. E két tulajdoni forma a "társadalmi tulajdon" elnevezést kapta.

Ezek mellett a rendszer csak a személyi tulajdon legalitását ismerte el, igen szük körben határozva meg e tulajdonlás tárgyait.

Antall József első kapitalista kormányára várt az a dicstelen feladat, hogy az "államszocializmus" lebontásába belefogjon. Ennek egyik lehetséges formája a "reprivatizáció" lett volna. A feudális földbirtokrendszert azonban nem akarták (nem is lehetett volna) visszaállítani, többek között a magyar földre vonatkozó "távlati elképzelések" miatt sem. Maradt tehát a "privatizáció", azaz a társadalmi tulajdon "magánosítása".

Ezt elméletileg úgy lehetett volna megvalósítani, hogy "népi részvényt" kapnak azok, akik a termelőeszközök működtetésében nem tudnak, vagy nem akarnak résztvenni. Azok viszont akik a "kapitalista" termelésben részt kívántak volna venni, egyszeri természetbeni juttatásként üzemeket, földet, termelőberendezésekett, ill. mindkettőt kaphattak - volna.

A kormány a "kárpótlási jegyek" kibocsátásával ezt próbálta imitálni. A végeredmény viszont az lett, hogy 18-20 évig folyamatosan zajló privatizáció rémdrámába illő "eredményeket" hozott. Teljes egészében eltűnt, ill. multinacionális tulajdonná vált a magyar ipar, a bel és külkereskedelem, a közszolgáltatások döntő hányada. A szövetkezeti földek java se lett a rajta és belőle élő magyar paraszt tulajdona. Piszkos trükkök révén alakult ki a kapitalista földtulajdon. 

Hivatalosan összeállított állami vagyon­leltár (átfogó vagyonértékelés) "természetesen" nem nem volt. Ennek hiányában csupán "utókalkulációs" módszerekkel volt rekonstruálható, mi történt. Az elmúlt 20 év alatt - a Világbank szakértői szerint - összességében mintegy 100 milliárd USD "könyv szerinti" értékű állami vagyontárgyat privatizáltak, amelynek piaci, üzleti értéke ennek akár többszöröse is lehetett. Az ebből eredő privatizációs bevételből, amely mindössze 18,2 milliárd USD volt, nemhogy csökkentették volna a meglévő adósság állományt, hanem még 67,8 milliárd USD további hitelnövkmény keletkezett. Íígy, összesen mintegy 86,0 milliárd USD adósságnövekedés következett be (2007-es adat).

Ekkora, vagy csak ehhez némiképp hasonlítható intézményes rablást nem ismer a magyar történelem. A privát bűnözők vagyon elleni
bűncslekményeivel okozott kár ehhez képest csak ezrelékekben fejezhető ki.

Mindez ráadásul anélkül történt, hogy létrejött volna egy nemzeti tőkésosztály, olyasféle amely pl. fenntartotta a III.Birodalom gazdasági és szociális rendszerének működőképességet - a berlini bunker bevételéig. Az államszocializmus egykori helytartóiból kérészéletű "komprádor burzsoázia" jött létre. (Kínában ezt az osztályt kiírtották...)

(Ijesztő ellenpéldája a "nemzeti burzsoának" a volt kommunista miniszter Kapolyi László "ga(ráz)zdálkodása", az állam kárára, a Vértesi
Erőműben.)

A kérdés, hogy lehetett tizmillió embert végleg megfosztani attól, amit egyszer már elvettek tőle, továbbá attól amit ötven év alatt arca verejtékével, nélkülözések árán létrehozott, mert nem falta fel az arany tojást tojó tyúkot? Hogy lehetett megfosztani a szocialista köztulajdontól, amelyből úgy - ahogy megélt?

A fentebb már említett hitel által, ill. a "jog" segítségével lett nyélbeütve a dolog!

A máltai paktum már csak betetőzése volt annak a folyamatnak, amelyet évekkel, évtizedekkel korábban készítettek elő kártevő elemek, nálunk is.

A hitel

Magyarországnak, mivel szoros gazdasági kapcsolatokat épített ki a fejlett kapitalista országokkal, a tőkés világban kialakult a gazdasági válság folytán, már az 1970-es években komoly pénzügyi nehézségekkel kellett szembenéznie, s ennek következtében kénytelen volt (?) mintegy négy milliárd dollár értékben hitelt felvenni. Ezen évtized alatt azonban kereskedelmi és pénzügyi eszközökkel - többek között a magyar áruk alulértékelésével - hazánkból hozzávetőleg 15-20 milliárd dollárt szivattyúztak ki. Ily módon az ország elvesztette nemzeti jövedelmének mintegy 11 százalékát, miközben a hitelként felvett négy milliárd dollárból 12 milliárdos adósság lett.

Fekete János, az MNB elnökhelyettese, működött közre abban, hogy Magyarország 1982-ben - a szovjet vezetés tudta nélkül - titokban (?) belépett a Nemzetközi Valutaalapba, ami nélkülözhetetlenné vált (?) az akkor 8 milliárd dollár körüli adósság kézbentartásában.

Eladták az MNB trezorjából a magyar állam 35 tonna aranytartalékát. Viszont az aranynál is " jobb" biztosíték lépett a helyébe. Az MNB legfelső szintjén berendezkedett az IMF képviselője 1990 áprilisában, hogy segítse az IMF magyarországi kormányzóját - aki történetesen a Nemzeti Bank elnöke, az aranykufár Surányi György volt. Az IMF képviselői több éves megbízatásuk lejártával pedig itt maradhattak MNB alelnökként, monetáris tanácstagként, hogy tovább garantálják megbízóik érdekeit.

Ami történt nem "whiskys rablók" műve tették, hanem a "demokratikusan" megválasztott "törvényes" hatalom, ill. annak szerveié.

Ez arra utal, hogy a bűnözés góca endogén, vagyis az államszervezet belsejében keletkezett. Az exogén, azaz kivülről támadó, bűnözés jelentősége másodlagossá váik, különös tekintettel arra is, hogy a felülvezérlést igen gyakran a belső szférából kapja. A két bűnözési forma között funkcionális kapcsolatrendszer van.

Ennek klasszikusan meggyőző példája az "olajszőkítés", amelynek minden eleme a közúti és vasúti fuvarozás, a "kiszolgáló" benzinkutak és a bankforgalom ellenőrzése révén akadályozható lett volna, ha Antall József, Boross Péter, Kupa Mihály és Pintér Sándor - no meg Orbán Viktor akarták volna. Nem akarták!

Közbevetőleg kell megjegyezni, ez a szervezeti képlet a korrupció fogalmának újszerű értelmezését indokolja. A korrupció nem önálló (sui generis) bűncselekmény, hanem a kapitalista "belső elosztási rendszer" része, conditio sine qua nonja.

Mi hát a bűn, amiről folyton beszélünk? Bocsássuk előre, hogy a bűnt a jog, ill. a közgondolkodás nem az elkövető, hanem az áldozat oldaláról definiálja.

Az ENSZ Közgyulés 1985. november 29-én kelt 40/34. számú határozatával fogadott el egy nyilatkozatot, mely a buncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozatainak nyújtandó igazságtétel alapveto elveirol szól. A Nyilatkozat az alábbiak szerint határozza meg a buncselekmények áldozatainak fogalmát:

Az áldozat fogalma alatt azok a személyek értendők, akik egyénileg vagy közösen, sérelmet szenvedtek, beleértve a testi vagy szellemi sérülést, érzelmi szenvedést, gazdasági veszteséget vagy alapveto jogaik lényeges csorbítását, olyan cselekmények vagy mulasztások által, amelyek sértik a tagállamokban érvényes büntetotörvényeket, beleértve a hatalommal való bűnös visszaélést tilalmazó törvényeket.

Aligha kell részleteiben bizonygatni, hogy a rendszerváltás (k)ára tulajdonképp az egész nemzet áldozattá válása. A polgárok megfosztása anyagi javaiktól, továbbá azoktól társadalmi termelő és elosztási vagyonalapoktól, amelyek a megélhetés forrásai, a legsúlyosabb bűncsekemények! A szegénység pedig védtelenné teszi az egyént a személye iránti bűncsekeményekkel szemben is. A vagyon elleni, ill. a személy elleni bűncselekmények egymással szoros összefüggést mutatnak.

A "jogi" eszközök

A "dereguláció" keretében Büntető Törvénykönyvből kiiktatták a társadalmi (állami, szövetkezeti) tulajdon fokozott védelmét biztosító rendelkezéseket.

Felszámolták rendőrség gazdaságvédelmi osztályait.

Megszüntették a rendőrségi operativ nyomozások ügyészi felügyeletét.

A legfőbb ügyész meghírdette a növekvő bűnözéssel való együttélés doktrináját. Ezt anélkül tette, hogy különbséget tett volna a "közbűnözés" és a rendőrbűnözés között. Ennek egyenes következménye a bűnözés és a bűnüldözés kibogozhatatlan egybeépülése, összes szörnyű követezményeivel.

A legsúlyosabb, legkárosabb torzulás azonban a jogalkotásban, ill. a "jogszolgáltatásban" következett be.

Közismert tétel, hogy a jog (jogszabály) a társadalom erkölcsi normarendszerének csupán vékony felszíne. Annak minden szavát - mondatát csak az erkölcsi normarendszerhez viszonyítva lehet helyesen értelmezni, alkalmazni.

De mi a kapitalizmus erkölcse, erkölcsi normarendszere?

A kapitalimusnak nincs erkölcsi normrendszere! A kapitalizmus "eszméje", a profit, az emberiség eddigi története során kialakult mindenfajta erkölcsi norma tagadása.

A kapitalizmus alaptörvényének, a rövidtávú maximalizált profitnak az egyre erőszakosabb és esztelenebb realizálása mára nyilvánvalóan ellentétbe került minden hosszú távra szóló emberi értékkel, ideértve az emberiség puszta biológiai fennmaradását is.

A jog, és alkalmazója a bíró, már nem köteles, sőt nem is jogosult, a "közjót" keresni és érvényre juttatni ebben a pokoli folyamatban.

Korunk leggyakrabban ismétlődő szlogenje, egy - egy felháborító eset kapcsán, hogy ami történt tán' erkölcstelen, de nem tiltott, azaz nem jogellenes. Mit jelent ez? Nem kevesebbet, mint hogy a kapitalista jogalkotás nem definiálja az erkölcstelen, másokra káros, emberi magatartások sorát, nem deklarálja jogellenességüket és főleg nem fenyegeti anyagi, vagy pláne büntetőjogi következményekkel az ilyen cselekmények elkövetőit.

A mi kis "jogállamunkban" szent és sérthetetlen a nullum crimen sine lege, ill. a nulla poena sine lege elve, azaz nincs bűncselekmény törvény nélkül és büntetés sincs törvény nélkül. Ezen elv törvényi megfelelője - üres formula csupán.

Az 1978. évi IV. törvény, Btk. 10. § (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. (2) Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti.

Mit jelentenek ezek a "szavak"? Semmit! A logikában tautológiának nevezik az üres szavak ismételgetését, kombinálását

A legeslegnagyobb baj, hogy az alapvető emberi jogok érvényesülését a kapitalista állam nem akarja szavatolni, azaz egyre kevésbé szavatolja.

A legkevésbé szavatolja a társadalomtól elidegenedett arisztokrata kaszt: a bíróság!

A "paternalizmus" rendszerében a bíróságoknak még hivatalból kellett törekedniük az "igazság" kiderítésére. Manapság a bíróságok már csak "jogot szolgáltatnak". A "jog" pedig kapitalista jogi szemét a maga kiskapukkal teli, pongyolán papírra vetett, többféleképp értelmez
hető, folytonosan változtatgatott paragrafusaival. Amikor a bíró ezekből "merít" nem köti erkölcs, logika, józan ész, a tisztesség - még kevésbé az empátia, a méltányosság.

Pedig de szépen cifrázza az akkor még tizenhárom egyesült amerikai állam 1776. június 28-án kihirdetett Függetlenségi Nyilatkozata: "Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre." (Amerika javában rabszolgatartó állam volt még ekkor...)

Ami valójában Amerikában, Ameriká val történt sokkal szemléltetőbben fejezi ki egy karikatúra, amely a "Trusts" (Trösztök) elnevezést viseli.

Mi a trösztöket kaptuk a nekünk igért szabadsás és jólét helyett.

A Függetlenségi Nyilatkozatnak kontráz egy kicsit később Az ENSZ által 1948. december 10-én elfogadott "Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata" "elismerve" hogy az embernek joga van az élethez, szabadsághoz, bizton sághoz, a művelődéshez, a kulturális életben való részvételhez, a magántulajdonhoz (!). Joga van védelemre a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés elől. Megilleti a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága A vélemény és kifejezésének szabadsága.

Magasztos elvek, ám annyit sem érnek mint a papír amire nyomtatták őket. Nincs is olyan szervezet, amely e jogok egyetemes és maradéktalan érvényesülését a világszerte. Az ENSZ "békefenntartó misszióiról" nem lehet harag, vagy irónia nélkül beszélnünk. Világcsendőrség nincs, csak valami aféle, hogy Amerika agresszióit vértartalékkal dúsítsa a világ különböző pontjain. Az nemzetközi jogvédő szervezetek sem hajlandók mindent észrevenni. Ma is csak fehér foltot látnak ott, ahol pl. a Gázai övezet terül el.

De, itthon maradva, szóba kell hozni a "magyar" kapitalista állam legsúlyosabb fogyatékosságait, helyesebben bűneit.

A szocialista állam ugyan elvette alattvalói vagyonát és megtíltotta a fegyverviselést, továbbá az önvédelem minden formáját, magát azonban paternalista államnak tekintette és úgy - ahogy igyekezett ügyelni báránykáira.

Nagy (naív) nemzeti költőnk József Attila olyasmikről álmodott, hogy üdvös lenne

... a hozzáértő, dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

merthogy

Multunk mind össze van torlódva,
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

De, senki se' sértődjék meg, a dolgozó nép nyáj! Nincs okos gyülekezete. Összetétele folytán (fiatalok - tapasztalatlanok, öregek - tehetetlenek, ostobák, szegények, jellemhibásak, stb.) saját sorsát intézni nem képes. Még helyzetét sem tudja felismerni, pláne definiálni. Ergo: gyámságra szorul. Már rég nem "olyan" a család és rég nincsenek "olyan" közösségek, amelyek e magasztos feladat ellátására képesek, ill. hajlandók lennének. Helyettük az államnak kellene helytállni, de nem teszi, mert már nem az ő asztala!

A szocialista államhoz kapcsolódó paternalizmus mára gúny, ill. szitokszó lett, és mindenáron igyekszenek kiverni a buta fejekből mint kóros, ill. káros agyrémet.

Ez viszont szerfölött nehéz, arra figyelemmel hogy a "jó pásztor" oltalma a vallás egyik (ezeréves) pillére (lásd a mottót felül). Furcsa paradox, hogy ezt az egyébként üres vallási eszmét épp az istentagadó szocializmus igyekezett a gyakorlatba átültetni több - kevesebb sikerrel. Az újkori bűnözéssel jószerint eddig két állam bírt elbánni: a Führer Harmadik Birodalma és Mussolini fasiszta állama.

A kollektív gazdasági alapon szerveződött szocializmus a tűrési ingerküszöb alatt tartotta a bűnözést. A lakosság kilenctizedének pedig elviselhetőbb életfeltételeket teremtett a mostaninál, beleértve az életminőség összes elemeit (munkabiztonság, szociális ellátottság, stb.)

Isten őrizz' a profán példáktól, ám néha nem nélkülözhetők.

Ilyen példa a számadóé, aki a nyájat csikósokkal (gulyásokkal). bojtárokkal, komondorokkal őrizte. Ügyelt a szaporulatra. Összetartotta és védte az állományt a ragadozóktól és a tolvajoktól, de visszaterelte az elbitangoltakat is. A ragadozóknak ólom jutott a tolvajoknak kötél a kút gémjén.

Róla szól a rigmus:

"Mert tavasszal kihajtáskor
minden gügye lehet pásztor.
Ám de ősszel behajtáskor
Már csak az, ki jól számol."

A mai kapitalista "számadók" már nem képesek, vagy nem is akarják megkülönböztetni a nyájba furakodott, báránybőrbe bújt farkasokat a bárányoktól. Ezért virágozhat a rabszolgaság (leánykereskedelem) és a szervkereskedelem, mint a kapitalizmus "gyermekbetegsége". Gorkíj 1931-ben írta ("Az igazi kultúra" - Szikra Budapest - 1950), hogy "Valamelyik lapocska megírta, rendőrségi adatokra támaszkodva, hogy Franciaországban kb. háromezer nő tűnik el évente ... Letartóztatták egy leánykereskedő banda tagjait. Ez a banda 2500 francia kislányt szállított délamerikai köztársaságok nyilvánosházaiba."

Nálunk se' jobb a helyzet! A véletlenül nyilvánosságra került tragédiákkal szemben a "liberális" sajtó többnyire közömbös az áldozatok iránt, vagy épp gúnyolódik rajtuk.

Nem különb az élet tisztelete a megfogant emberi életek, és a már élők (gyerekek, betegek, öregek) iránt sem. Márpedig az a rendszer életellenes, amely az életet tudatosan pusztítja. A kapitalizmus ilyen rendszer. Rothadt mivoltán semmiféle reform. ellenőrzés, vajákolás nem változtathat.

A rontás szabadkőmüves "hercegei" persze lazán kedélyesek! Például Alan Greenspan, az amerikai jegybank volt elnöke, egy kongresszusi meghallgatáson leszögezte: tévedett, amikor a pénzpiacok ellenőrzésének leépítését szorgalmazta. "Hibáztam (...) megdőlt az az alaptétel, hogy a bankok és más pénzintézetek saját érdekükben megvédik részvényeseiket" - ismerte be 'önkritikusan' a pénzügyi guru."

Igen! De ebből mi következik? Az égvilágon semmi!

Azazhogy mégis! Lassan általános meggyőződéssé válik, hogy az emberiség felhalmozódó, egyre súlyosbodó problémáira a kapitalizmus nem kínál megoldást. Amit írtam, látlelet akar lenni. A gyógymód túlmutatat az előadás témájának keretein.

2010.06.12

Szeszák Gyula.