
Shalom
Israel!
A
népirtás kockázatairól és mellékhatásairól
Izrael
megint gyilkol. Ezuttal a gázai övezetben. Tankokkal, ágyukkal, repülőgépekkel
irtja a "lakosságot", azaz férfiakat, nőket, 
gyermekeket.
A tömegterror bevett módszer Izraelben. Két esetben alkalmazták
eddig: 1.) ha az arabok okot adtak rá, 2.) ha Izrael ürügyet
talált el nem követett agresszió megtorlá sára.
Most ehhez társul egy újabb ok: 3.) Izrael már nem képes területét
megvédeni a 'katonai' akcióktól ezért tömeges
pszichoterrort
alkalmaz.
Merőben új helyzet állt elő
ugyanis. Az Izrael
által megszállt területeken eddig
elköve tett merényletek valóban "terrorakciók" voltak.
Többnyire öngyilkos merénylők hajtották végre
kézifegyverekkel, vagy "testbombával". Egy ilyen "civil-támadással"
szemben katonailag többnyire nem lehet, nem is kell védekezni. Ha
a támadó véletlenül nem hal meg, a helyszinen agyonlövik
és lerombolják a házát - a Tóra tanítása
szerint.
A
mostani támadások tehát már katonai
(!) jellegüek. A támadók nem sétálnak
be egy kávéházba, nem szállnak autóbuszra,
hanem távolról, álcázott és védett
állásokból, tüzelnek távoli izraeli "célpontokra".
Nem akarnak meghalni, "csupán" ölni és pusztítani.
Ez
a halálos gyűrű észrevétlenül fonódott Izrael
köré - a fegyverszünet örve alatt [az arabok is megérik
a pénzüket...]. Kézenfekvő, 
hogy Izraelnek most ezeket a
gyilkos gócokat
kellene olyan "sebészi pontossággal" megsemmisítenie,
ahogy a vak és nyomorék Jaszin sejket kilőtték rokkantkocsi
jából,
a templomból hazamenet. Csakhogy Izrael erre, a jelek szerint, képtelen!
A tehetetlenség dühe fordítja a gázai övezet
lakótelepei ellen.
A
legcsekélyebb kétség sem lehet afelől, hogy a támadások
célpontjai a sűrün lakott városi lakónegyedek is.
A támadások civil áldozataival tehát számolni
kell. Izrael számol is. Hadijelen téseket ad ki...
Ez
a jelen. De mit hozhat a bosszúszuszomjas jövő?
Sötét,
néma árnyékok
kúsznak Izrael felé: az iráni
és szíriai középtávu rakéták
hatósugara. Az iráni árnyék a hosszabb, rövidesen
eltakarja Jeruzsálem védfalát és csak idő
kérdése mikor avatja újabb siratófallá azt.
Most, egyelőre, rövid hatósugarú fegyvereké
a
szó. Ezek máris jókora galibát okoznak, jóllehet
nem kifejezetten korszerüek. Persze ami késik, esetleg nem múlik.
A Gázai Iszlám Egyetem lángjainál újabb arab
bugyellárisok csomóját fogják kioldozni. És
aztán? Afganisztánban az orosz agresszorokat lényegében
a vállról indítható "pehelykönnyű"
Stinger rakétákkal győzték le. Kiváncsi vagyok milyen
pofát vágnak majd az F.15 [Eagle] vadászgépek, a
Tsahai helikopterek pilótái, ha szétesik alattuk a "láda"?
Meg a Markava harckocsiba se élvezet beleégni. Putyin cár
hadiipara a Stingernél sokkal alkalmatosabb csöveket gyárt
és exportál.
Ezek a fegyverkereskedelem kacskaringós útjain előbb - utóbb
eljutnak a "végfelhasználóhoz". Nehéz
belátni, ha ez a harcmodor alkalmazható volt az orosz agresszorral
szemben, miért ne lenne alkalmazható az izraeli agresszorral szemben?
A németeket joggal itélték el a franciaországi Oradour
elpusztítása miatt. Ugyan hány oradour terheli már
Izrael számláját?
A
kockázat tehát az, hogy a megtámadott visszaüt.
De
mi a várható "mellékhatás"? Tulajdonképp
erről akarok írni.
- Kézenfekvő,
hogy a harctér és a hátország fogalmai összemosódnak.
Ha az Iszlám Egyetemet le lehet rombolni amiatt, mert veszélyes
eszmékre oktatja a hallgatóit, azaz káros
az "emissziója", ugyan miért ne lehetne ugyanezen
megfontolások alapján lerombolni a zsidó jesivákat
is?
Ezzel az egyetemrombolással
Izrael egy legalább
ezeréves joggyakorlatot adott át az enyészetnek.
Az egyetemek ugyanis privilegizált státussal bírtak,
bírnak szerte Európában, de tán' az
egész világon. Még a despotikus államokban is önállóságot [szuverenitás],
de inkább területenkivüliséget [exterritorialitás]
élveztek. Ebből adódott a menedékhely [asylum]
biztositásának joga is. [A lázadó görög
diákok is az egyetemek falai között gyógyítják
sebeiket és pihenik ki harci fáradalmaikat.]
Ma
az amerikai - izraeli hatalmi praktikákat olyan "intézetek"
dolgozzák ki, amelyek gyakran egyetemi fedőnév alá
bújnak. Vajon ez eszébe jut e egyszer azoknak, aki harcot
folytatnak a világuralmi tervek valóraváltásával
szemben? Biztos eszükbe fog jutni.
- Kétségessé
válik a nyugati "demokráciák" jogi és
főleg erkölcsi státusa. Izrael "erős embere" ma
a csúnya arcu és csunya nevü Cipi Livni külügyminiszter
asszony. [A köztörvényes bűnöző miniszterelnök,
Ehud Olmert, most nem nagyon
villog a kamerák előtt, nehogy
a reflektorok hőjétől még jobban megolvadjon a fején
a vaj]. Cipike nemrég tett látogatást a párizsi
gyászmagyarnál Nicholas Sarkozynél. Elég
egy pillantást vetni a közös képre, hogy kitünjék, e fajta
egyedei mennyire megértik
egymást. De milyen államfő az, aki ilyen meghitt viszonyt ápol egy olyan személlyel,
akinek a nemzetközi ítélőszék előtt lenne
a helye háborus, ill. emberiség elleni büntettek
elkövetőjeként.
Az ám, az ítélőszék!
A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság befejezte
ugyan dicstelen, erkölcstelen működését, de
van utóda a "Nemzetközi Büntető Bíróság. Bírói testület, mely az ENSZ
kezdeményezésére jött létre. Feladata a háborús bűnök, a népirtás és más,
emberiség ellen elkövetett bűnök kivizsgálása. Székhelye: Hága ."
Tehát, a Bíróság
"nemzetközi", vagyis hatáskörébe tartozik
a fenti büncselekmények kivizsgálása és
[értelemszerüen] azok elkövetőinek megbüntetése.
Illetékességi területe pedig az egész világ.
2007 májusától működik. Vajon hány
olyan ügyet vizsgált, amelyet izraelieki követtek el?
Egyet
sem, hisz amit Izrael csinál, "más kategória"!
Mint
látjuk, a Bíróság létrehozását
az ENSZ kezdeményezte. Az az ENSZ, amely számtalan határozatban
bélyegezte meg Izrael büntetteit és kötelezte
azok abbahagyására. Izrael - Amerika állandó
cinkossága mellett - nagy ívben szarja le a Világszervezetet.
Ez rendben is lenne. Az ilyesmit meg lehet szokni. Kérdéses
viszont, hogy az ENSZ miért nem fordul valamilyen formában, a
Nemzetközi Büntető Bírósághoz, ha látja
hogy tehetetlen az agresszorral szemben. Az illetékesség
körül azonban van valami bibi [lásd lentebb].
Ebben a "nemzetközi
jogállamiságban" nem is ez a legundorítóbb,
hanem a burjánzó "nemzetközi emberjogi szervezetek" ügyködése.
Annyian vannak, mint az oroszok. Három truppban kerülnek
felsorolásra. És itt kezdődik máris a zavar.
A szervezetek,elnevezésük szerint, jobbára "európai"
szervezetek. Talán nem véletlen, hogy ott lyukas, vagy ritka a jogvédelem
hálója, ahol Izrael gyilkol [közelkelet] és ott sűrű, ahova
áttelepülni készül [Magyarország]. Vannak azért
a díszes
gyülekezetben olyan szervezetek is bőséggel, amelyeknek
észre kellene venniük, mit művel Izrael az általa
meghódított területeken, a szomszédállamok
területén, sőt az egész világon.
Magyar emberi jogi szervezetek, civil jogvédő irodák
Magyar Helsinki Bizottság
Társaság a Szabadságjogokért
Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ
(INDOK)
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda
(NEKI)
Autonómia Alapítvány
Romapage
Nyílt Társadalom Intézet (OSI)
Soros Alapívány
Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő
Egyesülete
Szolnoki Kisebbségi Jogvédő Iroda
Roma Parlament Konfliktusmegelőző és Jogvédő
Irodája
Roma Polgárjogi Alapítvány Jogvédő
Iroda
Háttér Társaság a Melegekért Egyesület
Nemzetközi emberi jogi civil szervezetek
Amnesty International
International Helsinki Federation for Human
Rights
Human Rights Watch
European Roma Rights
Association for the Prevention of Torture
Minority Rights Group
Migration Policy Group
Europen Council on Refugees
Lawyers Committee for Human Rights
Nemzetközi emberi jogi szervek
Európa Tanács
Európai Emberi Jogi Bíróság
Európai Emberi Jogi Bíróság esetjoga
Európa Tanács Emberi Jogi Főbiztosa
Európai Bíróság a Kínzás és Embertelen vagy
Megalázó Bánásmód és Büntetések Megelőzésére
Rasszizmussal és az Intoleranciával
foglalkozó Bizottsága
Egyesült Nemzetek Szervezete
ENSZ Menekültügyi Főbiztossága
EU Antidiszkriminációs honlapja
Jó
lenne tudni, mivel múlatják idejüket ezek a méregdrága
apparátusok, amelyek többségét a "befogadó" államok
tartják el, köztük mi is, az EU "nettó
befizetői".
- A
"jognak" azt kellene szavatolnia hogy minden
ember [a születéséhez és létezéséhez
eltéphetetlenül kapcsolódó jogosultságok
alapján] egyformán élvezhesse az államok
egyetértésével megalkotott, egységes erkölcsi
alapelvekre támaszkodó, jogi rendszer védelmét.
A
jogszabály önmagában senkit sem véd. A "jogvédelem"
olyan szervezetek fenntartását és müködtetését
jelentené, amelyek, a hatáskörükbe tartozó
"emberjogi" ügyekben, [a helyileg illetékes
hatóságok helyett] vizsgálatot folytathatnának,
kényszerintézkedéseket alkalmazhatnának
az az emberjogi bűnözőkkel szemben. Vádat emelhetnének és
itélkezhetnének fölöttük és gondoskodhatnának
az ítélet végrehajtásáról.
Ilyen
szervezet azonban nincs. Létrehozása sincs tervezve. Így
tényleges nemzetközi jogvédelmet csak a zsidók,
a cigányok és a melegek élveznek. [A zsidó
érdekvédelmi szervezetek felsorolása "túlcsordulást"
eredményezne e cikk terjedelmi korlátain. Ezek viszont
"rendeltetésszerüen" működnek és nyomban
akcióba lépnek, ha egy zsidót seggberugnak valahol,
valamiért...]
- Mivel
a "JOG" az egész Világon, és Európában
sem, működik, nem is létezik, előtérbe kell hogy
kerüljenek az ember természetes jogain alapuló
egyéni és csoportos önvédelmi stratégiák!
Viszont a jogos védelem [önvédelem] tényleges
gyakorlása az, amit a jelenlegi bűnöző államok a
legkegyetlenebbül üldöznek!
Mára
nyilvánvalóvá lett, hogy a magyar vidék
elnéptelenítése, közvetlenül az izraeli
betelepülők érdekeit szolgálja. Ennek egyik eszköze
a mezőgazdasági termelés ellehetetlenitése, a másik
pedig a gerjesztett cigány etnikai nyomás! Ennek egyik formája
a lakosság terrorizálása, a másik
pedig - az előbbivel szoros összefüggés ben - a,
nem is lassan, intézményesülő kirablás,
a létalaptól való megfosztás az utosó
szem gyümölcsig, az utolsó tojásig. A képlet
már [szinte] világos. A magyar termel - a cigány
fogyaszt. Ennek "trendje" a fagyön gyéhez hasonlít.
E növényi élősdi előbb utóbb elpusztítja
a gazdanövényt. Minden hasonlat sántít, de
némileg ide passzol az amerikai [zsidó] telekspekuláció
egyik kedvenc módszere. A spekuláns a kiszemelt területen
lakást, lakásokat vásárol. a lakásokba
négereket telepít. Ezek pokollá teszik környezetük
életét. Megkezdődik a tömeges "elvándorlás".
Az ingatlanok ára lezuhan. Megvásárolják.
Rövidesen megjelennek a bulldózerek, majd elkezdődik a
méregdrága lakások, stb. építése.
És a négerek? Azok már a következő célterepen
randalíroznak ekkorra...
Ha egy állam, történetesen
nem bűnöző állam, ilyen tendenciákat észlel,
a vidék védelmét erősíti meg. Nem véletlen,
hogy a csendőrséget elsősorban a magyar vidék
védelmére létesitették. Budapesten - a deportáláso
kig
- szinte semmi keresnivalójuk nem volt. Nos a magyar vidék
rendőri védelmét a rendszerváltás óta
regnáló kormányok elsorvasztották, gyakorlatilag
megszüntették. Átadták a terepet a bűnözésnek,
elsősorban a cigány
bűnözésnek.
Ehhez igazították
a "jogpolitikát", azaz a jogalkotást, jogértelmezést és jogalkalmazást
is.
Ennek érzékeltetésére - itt
és most - csak egy rövidke eszmefuttatás. [A téma
máskor - máshol lesz kibontva.]
Az ember veleszületett joga
[lenne],
hogy sajátmagát, hozzátartozót, sőt másokat
is, önhatalommal
[erőhatalommal] is megvédelmezhesse a jogtalan támadás ellen. A
védelem a személyek és azok javai ellen
irányúló támadásra egyaránt
vonatkozik. [Gondolom, mindenki elrettentő
példák tucatjait tudná felsorolni annak kimutatására,
hogy a jogállam következetesen a jogsértő jogait
ismeri el, a jogsértett rovására.]
Mostani
példám
a tulajdon, ill. a birtokvédelem mai helyzetéhez
kapcsolódik.
A polgár lakástulajdona pl. olyan
"jogvédelemben" részesül, hogy az összefonódott
ügyvédi, közjegyzői, földhivatali, végrehajtói, bírósági
maffiák emberek ezreit, ha nem tízezreit, foszthatják
meg lakástulajdonuktól különösebb kockázat,
sőt "zökkenő" nélkül. Ezt is "untig"
ismeri mindenki.
Érdekes téma a birtokvédelem
"biztositása" a büntetőjog és a polgári
jog "segítségével".
A büntetőjog
"Magánlaksértés" címszó
alatt tartalmaz erre vonatkozó rendelkezéseket. A szabályozás
eleve hiányos, mindjárt kiderül, miért.
A Büntető
Törvénykönyv [Btk.] szövege - a címmel ellentétben
- a következőket tartalmazza.
"Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe, vagy ezekhez tartozó bekerített helyre
erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent
marad, elköveti a magánlaksértés bűncselekményét."
Aki
ezt a mondatot elolvassa és esetleg nem jogász, de nem
is kifejezetten hülye, a törvényt csak egyféleképp
értelmezheti. A birtoklás tárgya nem csupán
a lakás,
hanem minden "egyéb helyiség", azaz iroda,
mühely, üzlethelyiség, stb. lehet. A birtokost tehát,
a lakással egysorban, meg kell hogy illesse az egyéb
helyiségek, sőt az ezekhez tartozó bekeritett helyek háborítatlan
használatának joga. Meg kell, hogy illesse arra tekintettel is, hogy
a létfenntartását biztosító tevékenységeket
többnyire lakásán kivül folytatja. Ha ebben
zavarják, akadályozzák, ez esetleg súlyosabb
sérelmet eredményez, mintha lakásában háborítják.
Ez
az írott malaszt. És mi a "joggyakorlat"? Valami
barom kiötlötte, hogy a Büntető Törvénykönyvnek
ez a passzusa csupán a "házijogot" oltalmazza. Tehát
a tulajdonost, ill. a birtokost csak a lakás birtoklásának
zavarása esetén védi, az "egyéb helyiségekre"
a büntető jogvédelem nem terjed ki, bármit mondjon
is a törvény.
"Joghézag" van tehát,
amelyben a jogtalanság épít ki jól védhető
hadállásokat.
Hiányosan szabályozott,
tehát zavaros, a helyzet
a Polgári Törvénykönyvben [Ptk.] szabályozott "jogos birtokvédelem"
vonatkozásában is. A 190. § (1)
bekezdése szerint "A
birtokos a birtoka ellen irányuló táma
dást – a birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is elháríthatja." Ennyi!
A semmitmondó jogi normaszövegek néha ordítanak
a "hivatalos értelmezés" után. Nos ez
a vágy többnyire teljesül. A szószátyár
jogmagyarázók a lényegtelen kérdéseket
terjedelmes kazuisztikákkal öntik nyakon. A bíróságok
pedig tucatszám alkotnak, és tétetnek közzé,
eseti állásfoglalásokat piszlicsáré
ügyekben, érdektelen kérdésekben.
Arról
viszont, hogy mi az "önhatalom" és mi a "szükséges
mérték" egy kúrva szó se' esik
sehol! Ez azt jelenti, hogy a rendőr, az ügyész és
a bíró önkényére van bízva,
hogy a tolvaj helyett a tulajdonost, a birtokost, büntesse meg!
E "szemlélet" riasztó példái az
"elektromos csapdákkal" védekezők elleni
ítéletek. Már csak azért is, mert csapdákról
szó sincsen. A csapda alattomos eszköz, amely a gyanútlant,
a vigyázatlant ejti rabul.
A falusiak a szilvafákat
általában olyan villanyvezetékekkel védik,
amelyeket olyan keritéseken belül helyeznek el amelyek
csak megbontás, lyukásás, vagy átmászás
révén hatolhatók át. A behatolónak
tehát tudnia kellene, hogy jogtalanul hatol be tiltott
területre. Nálunk speciel nem kell tudnia. A "jogállam
oltalmát" élvezi János gazda kertjében
az aki a kertitésen átmászva krumplit akar
ásni ott, ahol nem vetett. A keritésekre aggatott figyelmeztető
táblák sem védik a gazdát, ha a tolvaj analfabéta,
vagy nem lát a sötétben, amelynek leple alatt lopni
indul.
Hogy ezek a profán részletek hogy kerülnek
ide és főleg egy olyan cikk keretébe, amely Izrael
gázai rémtetteivel foglalkozik? A válasz roppant
egyszerű! Az elnéptelenítésről van szó
itt is - ott is! A cél ugyanaz, csak a módszerek mások.
A különbség, hogy a nálunk alkalmazott módszerek
alattomosabbak, aljasabbak. További különbség,
hogy ránk nem vonatkoznak a Tóra passzusai. Jahve minket
és földünket nem igérte oda a lévitáknak
és más gyilkos hordáknak.
- Ezek
után tudok csak kilyukadni oda, hogy a helyzetből adódó
következtetéseimet - "allegórikusan" -
levonjam.
Dőreség minden illúzió, amelyet
az emberek
a "demokratikus intézménykehez", a kormányokhoz,
vagy akár a "hazafias szervezetekhez" kapcsolnak!
Vissza
kell térnünk ősi szemléletünkhöz és
szokásainkhoz, annál inkább, mert ezek ma újra
divatosak. Hiába, ilyen a "trendi". Miről is van szó?
A
magyarról, amíg harcos, azaz ember volt, a következőket
jegyezték fel a krónikák. Szerette és védte
földjét és családját, de
a lovával és a fegyvereivel élt, hált és
halt együtt. A mai muszlim harcos "élettársa"
is a Kalasnyikov. Ember, harcos, fegyver és jog!
Ezek, összetartozó - összetartó - fogalmak
az emberiség történetében és azok is
maradnak, az emberi világ végeztéig. Ez vicc?
Nem! A napi hadijelentések tárgya, tanulsága!
A
jelek szerint senki sem hajlandó elgondolkodni a következő
anomáliákon.
A judeo-liberál-szocialista
rendszer, mint fentebb írtam, védtelenül hagyja polgárait
a bűnözés, nemritkán fegyveres bűnözés
erőszakával szemben.
Közben zsoldoshadsereget szervez
és tart fent, a legmodernebb [leggyilkosabb] fegyverzettel ellátva
a Fővárosban.
Ezzel párhuzamosan, sőt szoros összefüggésben,
megfosztja polgárait a védekezés tárgyi
eszközeitől is. A polgárok alapvető alkotmányos
joga, [lásd Amerikát] a fegyver tartása és
bírtoklása. Nálunjk viszont az egyik legkegyetlenebbűl
üldözött "büncselekmény". Már
eljutottunk a flóbert fegyverek betiltásáig. De
ez nem elég. jogalkotóink és jogalkalmazóink
ébersége a "veszélyes tárgyakra"
is kiterjed. Nemsoká oda jutunk, hogy egy csúzli "jogosulatlan
tartása" miatt börtönbe fognak csukni embereket.
És
innen - a csúzlitól - kanyarodom vissza az alapgondolathoz
*
* *
Puszta
fennmaradásukat csak azok a népek [fajok] remélhetik, akik
visszaállítják a természetes kapcsolatot a harcos
[ember], a fegyver és a jog között. Viccelnék tán'?
Egyáltalán nem! Ez az egyensúlyteremtés a világ
új trendje, amely a világ új rendje felé mutat.
Ebben az új rendben persze nem lesz helyük azoknak akik a "Világ
Királyának" eljövetelét várják
ahhoz, hogy uralkodhassanak a föld lakóin, akiknek állati
lelkük van.
Mi
a teendő most? Fegyverbe? Igen, fegyverbe! Csakhogy a harcosokat elsősorban
nem a fegyver, hanem lelkük avatja harcosokká.
A harcosok lelkét a tanítás formálja,
a kiképzés csupán kiegészítés ehhez.
Fegyver pedig csak harcosok kezében válhat a szabadság
kivívásának eszközévé. Érdekes,
hogy amikor kinyúlnak a nem remegő kezek, a fegyver valahogy mindíg
"kézügybe" esik...
Mit
tegyünk most? Gyujtsunk örökmécsest az áldozatok
emlékére! Ha tenyerünkben ki is alszik a láng, lelkünkben
ne aludjon ki. És ezután? Tanítók! Keressetek tanítványokat.
Tanítványok! Keressetek tanítókat!
Kezdetben
van az Ige. Aztán jön a világ teremtése, csak nem
egészen "bibliai mintára". Az új világot
az embereknek kell megteremteniük, saját képükre, hogy
lakható, élhető legyen - Édenkert. És mitől Éden
egy kert? Hát attól, hogy a gazok és a férgek "hiányoznak"
belőle...
Itt jutnak szerephez a fegyverek, ha a helyzet úgy hozza.
Már
csak a címet kell megmagyaráznom: miért a "Shalom"?
Az üdvözlet a gyujtogatónak szól. A maga keltette lángok
fényében ugyanis megmutatta igazi, azaz ördögi, ábrázatát.
Megitélésében már nem lehet véleménykülönbség
ember és ember között. Szimbolikus, hogy a tegnapi gázai
ellenfelek ma egymás kezét keresik a közös ellenséggel,
mindannyiunk ellenségével, szemben.
2009.01.03
Sz.
Gy.