Bölcs István a kisgazdákról

A szerkesztő előszava

Ha Torgyán megnyikkan, vagy pláne megmoccan nyomban forrni kezd a talmudi gyűlölet. Ez igazolja, hogy Torgyán legalábbis veszélyes, egyesek szerint. Az alábbiakban szószerint hozom Bölcs István cikkét és arra, illetve az abban használt egyes kifejezésekre néhány megjegyzést teszek. Az "inkriminált" kifejezéseket két csoporba soroltam. Az egyikbe a szellemes(kedő) 'Szekond kend' kifejezés, a másikba azok a kitételek soroltattak amelyek a "pénzre' [anyagi előnyökre] utalnak. Az első csoport jelzése egy [vörös] csillag, a másiké kettő.

Bölcs István a kisgazdákról

'Szekond kend' *

Március idusát használja fel a kisgazdapártból éppen megint kizárt sztárügyvéd prókátor, hogy a Megújuló Magyarországért Mozgalom programadó nagygyűlését prezentálja. Zászlót bont Torgyán.

Aki nem volt akárki, ezt akárki megmondhatja. Leginkább ő maga, aki elérzékenyülten emlegette magát tisztelettudó harmadik személyben [„Torgyán József fejét követelik, mert Torgyán József a Független Kisgazdapárt elnöke, de Torgyán Józsefet nem lehet megfélemlíteni...”]. Ha nem így fogalmaz, akkor arról ismerszik meg, hogy legszíveseb ben „énnel” kezdi a mondatot [„Én a magyar közélet egyik legtisztább képviselője vagyok...” „Én sikeres, szerencsés, boldog ember vagyok. Ha egyszer is tévedtem volna életemben, azt nem éltem volna túl.”] Tévedhetetlenségre tehát ő – szó szerint – az élő példa.

Szinte szobrot érdemelne. Nemcsak festményt.

Nos, ez a szerénységtől sohasem illatozó úr – szemben az ibolyával – készülődik most vissza a hazai politikába. Zászlót bont. „Zetorral Pestre.” Harag napját hirdet. Féregir tást. Patakvért.

És ha valaki szorgalmas agitátora [manapság PR-esnek mondjuk] önmagának, vannak pártok, vannak körök, ahol ezt meg is eszik. Anélkül, hogy polgáriasan tágasabbra húznánk a kört, csak kisgazdáéktól idézzünk. Hogyan látták ők a legnagyobb kisgazdát?

Homoki János pártigazgató: „Óriási a kisgazdapárt felé fordulás az értelmiség részéről. Magam is itt állok, és minden eszközzel arra törekedem, hogy Torgyán Józsefhez – akit én zseninek tartok, nem azért, mert a főnököm – korrekt legyek. És én nem vagyok egy ugrabugra ember.”

Horváth Béla kisgazda frakcióvezető-helyettes: „Zseniális húzásai vannak, rendkívül melegszívű, egyébként a rendszerváltás legnagyobb szónoka.”

Gordos Dénes, a Környezetgazdálkodási Intézet leváltott főigazgató-helyettese: „Azért támadnak, mert a kisgazdapárt olyan katonája vagyok, akire Torgyán József mindig számíthat. Éjjel-nappal. Nem vagyok lakájalkat.

A szervilizmus nálam jó értelemben vett tulajdonság, aktívummal telített.”

Hát persze így könnyen boldogul [elboldogul/megboldogul] egy párt! Amelyik nem ugrabugra emberekből áll! Ahol a szervilizmus aktívummal telített. Együtt a zseni és a lakáj: igazi gyűjtőpárti gyűjtemény.

Ennek a príma pártnak aztán príma helyek is jutottak. A szép Szabó személyében ők adták a honvédelem miniszterét. Így mondta el egy újságnak a marciális feladat és az alkalmas ember találkozását: „A választások után a kisebbik lányom megkérdezte tőlem: apu, te miniszter is lehetsz? Miért ne? vágtam rá.”

Na, így megy ez.

A 2002-es választás előtt megint feltettük a kérdést a közben átmeneti államelnöki ambícióiról lemondott katonai férfiúnak, hogy hosszabbítana-e Szabó úr, maradna-e a poszton, ha a Fidesz nyerne? „Mi az, hogy! – mondta. – Nem okozna gondot nekem. Hatvan elmúltam, de akár fél lábon eljárom a tvisztet.”

Erre vártak már mióta a NATO-főparancsnokságon!

Ahova persze eljutottak és nagy depressziót okoztak Lányi Zsoltnak, az Országgyűlés honvédelmi bizottságában elnöklő kisgazdának a szavai: „Ja, azt mondtam: egy szál magyar honvéd egy szuronnyal többet ér, mint ötven NATO-katona az ötezer rakétájával.”

Ja, tesszük hozzá. És akkor még meg sem kérdeztük, hogy ő tud-e tvisztelni.

Ez idő tájt felhőtlen az égbolt. A Fidesz és a kisgazdák együtt spacíroznak, kéz a kézben a szivárvány alatt. Pedig nehezen indult a frigy. Várhegyi Attila, a Fidesz kissé foltos pártigazgatója 1997-ben még azt mondta nagy mértéktartással: „Tagságunk és szavazóink távol állnak a Torgyán József-féle felfogástól és stílustól.” Pokorni ’98 áprilisában, a választások előtt így cizellált: „Az FKGP-vel csakis békés egymás mellett élésre törekszünk.” Stumpf őszintébb (még messze volt tőle a kancellária): „A Fidesz nem tehet mást, halogatja a koalíció kérdését.”

A külső szakértő, Ágh Attila úgy látta: „A Fidesz nem fogja tudni Torgyánt ellökni magától.”

Hát nem is. Inkább öszszecsókolóztak. Azokkal a fideszesekkel, akikről Torgyán kilencvenben úgy nyilatkozott:

„Kérem szépen, ezek szellemi törpék.” Aztán megpróbált felnőni hozzájuk.
Volt miért. Volt konc. ** A teljes magyar agrárium. Szabadi Béla, a később lecsukott óceánrepülő azzal dicsekedett: a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium élén most, „évtizedek óta először élvonalbeli politikusok állnak”. Persze! Az egyiket Torgyán Józsefnek hívták, a másikat Szabadi Bélának. És még azzal is megnevettetett bennünket az államtitkár, hogy hozzátette: ítéleteimben mindig „magamhoz vagyok a legkeményebb”. Most képzeljék, ha lett volna önmagánál protekciója!

Ebben az időben a kormány két erős embere még úgy él együtt, mint a galambok. Kifelé legalábbis ezt turbékolják. „Kifejezetten jó viszonyban vagyunk. Mindent megbeszé lünk” – henceg az agrártárca brifkóját ** szorongató miniszter a kormányfőnek a bizalmával. S e biztonságban vidáman lébecol minden kisgazda fő- s alvezér. Mindenkinek jut ** valami. Boros Imre, a későbbi áruló [akiről mostanában épp az hírlik, már korábban sem volt áttetsző, ellenben szigorúan titkos tiszt és fizetett ügynök] akkoriban még nem Torgyán kihűlt széke után kaparászott, hanem belesimult a pártba. Utóbb persze ő telepszik bele a Torgyán - hagyatékba, s gyorsan fel is jelenti Szabadit, ahogy várják tőle.

Torgyán e mezei Brutusok láttán csalódott. „Ami az árulókat, minisztereket, politikai államtitkárokat illeti, őket Antall József is megvásárolta. Boros Imréék csak a Fidesz intésére vártak, hogy ellenünk forduljanak. Nyilván nem ingyen.**”

A békének vége. Torgyánból púp lett a nem különösebben finnyás Fidesz hátán. Túl voltak a kétéves költségvetés megszavazásán, a 83 visszaléptetett képviselőjelölt ügye elfelejtetett, a hála nem politikai kategória, viszont Torgyán fenti szavait nézve elmerenghetünk: ugyan milyennek látta önmagát és társait, erkölcsét és hűségét, megbízhatóságát és becsületét a rendszerváltó elit. [„Nyilván nem ingyen.”]

A fordulékonyak gyorsan kapcsoltak. Atyánszky György kisgazda-képviselő hirtelen leszögezi, mielőtt másnak eszébe jutna: „Orbán Viktor egy zseni. Nagy formátumú politikus válhat belőle.” [Szapora a nyelv, csak az irányzék változott.] A riporter azonban közbekérdez: vajon nem eléggé nagy formátumú politikus-e máris Orbán Viktor. A kisgazda-képviselő megérzi a csapdát. Gyorsít.

„Dehogynem. De még ennél is tovább fejlődhet.”

A dicsérő szó egyben temetési beszéd a rózsadombi kisgazda politikai kadávere felett. A megvert pásztor nyája szét is széled. Igaz a Biblia, nemhiába volt a szónokok asztalára látványosan odakészítve az Isten, haza, család felirat alá. Amelynek sorrendjét csak néha-néha cserélgette meg a szükség [család, család, család ] ** egy-egy légügyi vagy közraktározási dinasztia felbukkanása esetén. Vagy ha egy görcsös beszédű, fiatal, kazettás ügyvéd követelt ki „több tiszteletet” a dinasztia nevében – arrogánsan és ostobán.

Mi lett a többiekkel? A ministránsokkal, akik most mind a főoltár elé tülekednének? Pártot, pártot, pártot! – mondják. Ugyanaz a szöveg, ugyanaz a garnitúra. Mind. Mert a párt: pénz! ** Élet, erő, egészség. Bor és búza. Ha békesség nem is jár vele.

Ma is aktív a Fideszbe betokosodott Kisgazda Polgári Egyesület, amely március elején párttá változott „markáns önálló programmal”. Ennek lényege a Fidesszel való markáns együttműködés, illetve a hozzájuk igazodó önállóság. Turi-Kovács fideszes képviselő és pártelnök akcióit persze az új többségre kacsingató, jobbra-balra mosolygó polgári szövetség 'rókatánca' ritmizálja.

Turi-Kovácsot könnyű volt kompromisszumokba belevonni, mindig megértő ember hírében állt. Amikor egy újságíró rákérdezett, vajon a pöffeszkedő Pepó (van-e, ki e névre csak úgy magától emlékezik?) környezetvédelmi miniszternek mán mér’ nem mondja meg valaki, hogy ne csináld, öreg, mindenki a te szerencsétlen konferenciabuszodon lovagol, Turi-Kovács [aktuálisan alelnök] csupán hümmögött: „Mindenkinek lehet gyengéje.” [Csak nem állampénzen! **– teszi hozzá az, aki aktuálisan nem a Független Kisgazdapárt alelnöke és szekértolója.] „Én nem szeretem különösképpen az autókat. De van, aki rajong értük” – mondta gyengéden Turi-Kovács képviselő, aki most éppen megint pártot fabrikál a legényegyletből.

Kit erre, kit arra kergettek a szelek: Bánki Attila volt frakcióvezető a Magyar Vidék Pártjának élén nem véteti észre magát, Gyimóthy Géza, az Országgyűlés kisgazdaalelnöke szintén eltűnt. A tárogatós Lányi Zsolt is akart pártot alapítani, aztán a kormányváltás után inkább elment örménynek. És a veszteséglista korántsem teljes. [Micsoda csapat volt! És micsoda csapat készülődik most a visszatérésre!]

Az új többséghez persze jó lenne minél számosabb kipróbált kisgazda. És a pártszervezésre sem akárki akart volna vállalkozni. Amint Révész Máriusz „személyes szóvivő” 2003 februárjában elmondta a 168 Órának: Orbán „úgy döntött, ebben az időszakban kivonja magát a napi politikából. Eredetileg úgy tervezte, más lesz a pártelnök, ő pedig elkezdi összegründolni a kisgazdákat”. Nemcsak a MIÉP tagsága tetszene hát a Fidesz vezérének.

És most itt vannak az újraszervezők. A renovált Torgyán II., Turi-Kovács [kérdés: van-e pót-Orbánja őnéki?]. És a többiek, a titkos favoritok, a veteránok, az invalidusok, a tartalékok, a szekond kend * csapat. Meg jöhetnek az új ugrabugrák. Még nem tudni: feltámadtak-e, vagy csak kísértetek. Akik a nem létező székházban grasszálva nem létező programok után kutatnak.

Nyilvánvaló, hogy szellemes[nek szánt] szófacsarásról van szó. Az író a "second hand", [másodkézből való, használt, ócska] kifejezést öltöztette bő gatyába, nyilván azért, hogy mondanivalóját a fütyülős barack illatával is szagosithassa.

A "kend" lenéző megszólitás, a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint. Kérdés, az "írónak" van e oka, illetve joga e körkörös lenézésre?

Hát' oka biztos van, ha "művét" a freudizmus [Freud szintén zsidó] szemüvegén keresztül elemezzük.

A "hand" szóból a jiddis nyelművelők megalkották a "handlé" kifejezést. Ennekfolytán az új fogalom, emberi kéz helyett, egy foglalkozást jelölt: az ószeres, a használt cikkek adásvételével foglalkozó kereskedő, szinonimájává vált.

Ez a hivatás - emberi fajok hiányában - egy valláshoz kötődik. Babits Mihály tán' nem volt antiszemita, csak ezért merek "Kártyavár" cimű regényéből egy rövidke passzust idézni.

"Handlé! Handlé! Mindenféle ócska vasak, üvegek!...

A toprongyos kis öreg zsidó hangja rekedten és unottan vegyült a szennyes napsugárba, lompos nadrágja sajátságos mimikrivel húzott a por felé, horpadt pincskalapja is csupa szürke volt már a titkos rokonérzéstől, mellyel a nyári utca és délutáni ég színeibe olvadt. Virágos keszkenőbe göngyölt batyuja egyhangúan hintált a nyakán, amint az eredménynek minden reménye nélkül, és mintegy tisztán csak hivatásos lelkiismeretének megnyugtatására ismételgette: - Nyulbrrr veszek..."

Magyar Néprajz VIII. Társadalom / KISKERESKEDŐK c. fejezete [e vélelmezhetően kosher iromány] pedig a következőket tartalmazza.

"Nem árultak, inkább vásároltak azok a handlénak, ószeresnek nevezett – elsősorban zsidó – házalók, akik felvásároltak minden hasznavehetetlen dolgot: ócska ruhákat, hulladék nyersanyagokat, bőrt, tollat, rongyot, csontot stb. (Banner B. 1948: 112; Létay M. 1989: 294). A 19. század elején Bárándra települt zsidók is vándorkereskedéssel kezdték tevékenységüket. A szomszédos falvakat járva összeszedték a fent említett termékeket, és cserébe fémedényeket, pipákat, borotvát, törülközőket, csizmákat, gyerekjátékokat adtak (Dankó I. 1985: 402)."

Freud óta tudjuk, hogy az emberi lélek tudattalan tudattartalmakat őriz. Ezek az álomban, de nemritkán az ébrenlétben is, a felszinre törnek, és az egyén - ösztönszerüen - az így keletkező késztetésnek engedelmeskedik. Előbb úgy volt, hogy az egyén tudatalattijába csak a személyesen megélt élmények kerülhetnek. Ma már úgy tünik, hogy bizonyos tudattartalmakat a gének is hordoznak, azaz az élmény-anyag átöröklődhet.

Az a gyanúm, hogy a Bölcs tollát is valamelyik grószpapi élményanyaga ihlette, amikor "cseles" szójátékát megalkotta. A 'second hand', illetve a 'szekond kend' kifejezések ugyanis nem a célszemélyek, hanem az "író" irányába mutatnak. Az ő származását, ill. lelkiségét tükrözik.

Freud szerint a mélylélektanban a látszólag véletlen: a tévesztés, az elvétés is törvényszerüek. Bölcs esetében is a tudatalattiból feltörő képzettársitás látszik valószi
nűnek.

A "kend" kifejezés, külön is, érdekes összefüggéseket mutat az "író" vonatkozásában.

1993-ban a Bölcset ezzel a díjjal tüntették ki. Hogy ő jelentős publicista lenne, ugyan kérem!

A reformkor is csak most kezd klappolni, mióta - Gyurcsány jóvoltából - reformkorba léptünk. Addig csak diktatúra volt és "rendszerváltás", vagyis a diktatúra átmentése.

Egy Táncsics-díjas vonatkozásában vélelmezhető, hogy ismeri Jókai Mór ismert írását, amelynek cimzettje Táncsics Mihály. Ebben az írásban nagymérvű "kend-tultengés" mutatkozik.

Kend igen tiszteletre méltó, republikánus érzelmű, szabadelvű fiatalember.

De ha én kendnek azt mondanám, hogy én kendnél soha életemben okosabb embert nem láttam, akkor nálamnál szemtelenebb hízelgő nem volna egész Európában.

No iszen besavanyított kend azzal az alkotmány javaslattal a tegnapi napnak! – ezt még a sült ökör sem hozhatta helyre. Pusztítmány az, lelkem, nem alkotmány.

Kend azoknak, kik a szabadságharcban részt vesznek, de földjük nincs, ígér fejenkint húsz hold földet a pártütők vagyonából. Ebben a harcban ez ideig legalább részt vett négyszázezer ember. És így kellene kendnek kiosztani nyolcmillió hold földet. De hátha még, mint alább indítványozza kend, az egész népnek fel kellene támadni, mintegy nyolcmillió ember közt lenne kiosztandó százhatvanmillió hold föld. Énnyi tán egész Európából sem telik ki.

A II. szakaszban kend magát mint hadvezéri talentomot mutatja be, melyből ismét az a tanuság, hogy kend igen derék becsületes ember, de aztán semmi egyéb."

Jókai, az idősebb ember nyugalmával és fölényes eszével "helyreteszi" a heveskedőt. Mintha kölkét pirongatná. Így is lehet.

Bölcs ellenben maró gúnnyá, gyűlöletté konvertálja ezt a [csak] lenézést kifejező szócskát. Hát, így is lehet...

Bölcs felülről nézi, vagyis lenézi, az embereket. Ez ebből a cikkéből is kiderül, de ez az undoritó tulajdonság másoknak is feltünt már.

A Beszélőben pl. az alábbi sorok láttak napvilágot, 2005 December 10-én

"A kilencvenes évek második felétől a képregény hazai kiadása tetszhalotti állapotba került. Ebből a hullámvölgyből 2004-től kezdett fokozatosan kilábalni. Már a 2004-es évben is sok írás jelent meg a képregényről a sajtóban, de az idei évnek sikerült ezt jóval felülmúlnia. Ezeknek a cikkeknek a túlnyomó többsége üdvözölte a képregényt, vagy legrosszabb esetben tárgyilagosak maradtak.

Ezért is érte meglepetésként a hazai képregényolvasókat Bölcs István véleménye, melyet a bevezetőben idéztünk. Kevés sajtóorgánum reagált a cikkre, így maga a 168 Óra sem: a legalább tucatnyi olvasói reagálás közül egyet sem közöltek lapjukban. A kevés kivétel egyikeként a Műértő közölt egy frappáns és intelligens választ: „A kritikus fentről lefelé beszél, egy általa adottnak vélt hierarchiában olyan ponton áll, amely szerinte a kritikus helye: egy szellemi magaslati pontról, ahonnan jól lát mindent, és az elébe kerülő tereptárgyakról pontos ítéletet formál. […] embertől!

„Magamnak nem sok szerencsém volt ehhez a műfajhoz!” – írja mellesleg Bölcs István, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese [aki 1987-ben A televízió a kultúra tragédiája című nemzetközi vitaműsorával borzolta a Jel-Képben a kedélyeket]. ... Nógrádi Gábor ... Kép[telen] regény című esszéjében 1987 őszén az Új Tükörben így fogalmazott: „Példabeli Illetékes Elvtársunknak [de írhatnánk Szerkesztő vagy Professzor urat is] fogalma sincs a képregényről. Nem ismeri a műfaj mintegy százéves történetét, a különböző comics fajtákat, stílusokat, nemzeti jellegzetességeket, a képregény lehetőségeit, funkcióit, hatásának mechanizmusát, helyét a képzőművészetben, illetve a vizuális nevelésben. Ugyanakkor az édes úr minden képregényellenes előítéletet betéve fúj. Ez természetes. Az előítéleteknek alapfeltétele."

Summa - summárum: egy olyan pofátlan, levakarhatatlan, kiutálhatatlan jakhecről van szó, aki egymaga több gyülöletet képes jóravaló hitsorsosai fejére idézni mint Csurka, a Magyar Fórum többi csahosaival együtt.

Bölcs sajtóköpetét górcső alatt vizsgálva több helyen felismerhetők az anyagiasság elitélésére utaló csomócskák. A purifikátor tógájába bújt illetékes elvtárs abszolút arcátlanságát épp ez leplezi le.

Egy ideig egészen jó viszonyban voltam a "Nap-Kelte" stábjával. Többször szerepeltem náluk - kinn-padon és össztüzben is. Egy kivétel volt, aki piszkált, Forró Tamás. Őkelme ugyancsak erkölcsi piedesztált barkácsolt maga alá. Aztán kiderültek mocskos anyagi ügyletei.

A VIP-betétesek nem csak vittek, hanem „hoztak is”. Nem annyit amit elvittek, de a semminél többet. És meglógni sem tudtak a pénzzel, lévén a bank kezelte a betéteket. A VIP-kölcsönt kapók viszont csak vittek.

Prinz Gábor úr országlása idején: az utcáról betévedő, senki által nem ajánlott vállalkozó átlagpolgár 36,4 százalékos kamatra kapott, kaphatott egy éven túli visszafizetési határidővel kölcsönt. Természetesen azt is csak akkor, ha tudott garanciát adni, a bank az átlagpolgár kölcsönének fedezetéül jelzálogot rakatott például a családi házára, vagy a panellakására. Más volt a helyzet azonban, ha sógor, koma, barát, vagy annak barátja, felesége, szeretője, közvetítője, vagy a bankvezér által favorizált pártok korifeusai kértek önmaguknak, társaiknak kölcsönt. Kerülve minden macerát kértek és soron kívül kaptak. És nem akármilyen kamatra: feléért, harmadáért a más bankok kamatainál. Elég volt egy telefon, máris mehettek a pénzért.

'Gáborkám! Aranyos Gáborkám. Üldöz az asszony, a barátnőm is utazni akar, meghálálom, lökjél már meg pár millióval. Kölcsönbe, persze hogy kölcsönbe...'

És Gáborkám meglökte őket. Mert hogy 'áldott jó ember, aranyszíve van.'

A sokszor és sokat emlegetett, de csak nagyon kevesek által látott Kormányzati Ellen
őrzési Hivatal összefoglaló jelentése ezzel kapcsolatosan megállapítja:

'A Postabank 1990-től folytatott speciális kamatozású hitel-kihelyezési tevékenységet. Akkori ügyviteli rendje szerint erről sem papír, sem elektronikus alapú döntési jegyzőkönyv nem maradt fenn. 1993-tól kezdve az exkluzív kölcsönökről (már) részletesebb adatok vannak, amelyekből levonható, hogy a kölcsönkérelmek nem voltak fellelhetőek, a kölcsönök folyósítása egyedi elbírálástól függött, fedezetként jellemzően kezeseket vontak be, jelzálog kikötésére csak néhány esetben került sor. Kigyűjtöttük azokat a személyeket, akik esetében lényeges eltérés van a kölcsönügylet kamata, valamint az akkor felszámí tott, egy éven túli ügyleteknél szokásos kamat között. Az ügyfélkörben számos közismert személy található. Számításaink szerint jelentős veszteséget okozott a pénzintézetnek az átlagosnál jóval kedvezőbb hitelek nyújtása. A személyek meghallgatása során a bank volt vezetői, a volt elnök-vezérigazgatóra hárították a felelősséget…'

Kérdezhetnénk: mi lett a hitelek sorsa? Visszafizették, avagy nem? Ki tudja? Feltehetően, volt, aki igen és volt, aki nem. A sokszor és sokat emlegetett, de csak nagyon kevesek által látott Kormányzati Ellenőrzési Hivatal összefoglaló jelentéséből legalábbis erre lehet következtetni. Idézzük:

'A banknál nem volt központi szerződés és hitelnyilvántartás. Postabank Rt.-nél nem volt jellemző a lejárt követelések esetében a biztosítékok érvényesítése, a bírói útra terelés, illetve a vizsgált esetekben azt nem tapasztaltuk. Legfeljebb felszólító levelet küldtek az adósnak, ami időszakonként megismétlődött, de az adóst ez nem ösztönözte teljesítésre.'

Ezúttal is komolyan véve a kormány által következetesen és folyamatosan emlegetett üvegzseb-programját, közreadjuk a listát, amely - a teljesség igénye nélkül - azokat a személyeket sorjázza, akik és Princz úr és körei nagylelkűségének köszönhetően VIP-kölcsönben részesültek.

Nézve a névsort, csupa rászorult, korrupciótól mentes, becsületet hirdető, tisztakezű, megbízható hitelalany. Szerepel rajta például a befolyásos néhai kormány-privatizátor Csiha Judit [6 000 000 + 2 000 000] éppúgy, mint Tömpe István [8 000 000 + 15 000 000], de említhetnénk a sajtó legendás képviselőit, Mester Ákost [5 000 000], Bölcs Istvánt [5 000 000 + 6 500 000] avagy Németh Pétert [6 500 000 + 4 000 000] és Albert Györgyit 2 500 000] is."

Mester Ákos - Bölcs István főnöke - szintén úgy hullatja magából az erkölcsi normákat, mint futó kutya a bolhát.

Arcátlanságuk olyan írótársuknak is feltünt, akire mint filoszemita cikkek írójára vélek emlékezni. A zsidó Seres Lászlóról van szó. [Személye és cikke (is) igazolja azt a tézisemet, hogy aki nem disztingvál a zsidók megitélésénél az a "bölcsek" szekerét tolja. Jól látták ezt a Cion Bölcsei, csakúgy mint a cionizmus alapitója Herzl Tivadar.]

"Bukott angyalkák" cimű írásában a következők olvashatók.

"... Azért a legszebb az volt, amikor Németh Péter az MSat-on Kuncze Gáborral beszélgetett fontos közérdekû kérdésekrôl, és a képernyô bal alsó sarkában ott virított a piros pötty. Ez azt jelenti, hogy „Csak felnôtt nézôinknek", erôszakos vagy pornográf dolog, amit éppen látunk ... Kétségkívül az egyik legprofibb újságíró Magyarországon. Mester Ákos és Bölcs István úgyszintén régi, profi újságírók, akik a Napi Maó szerint úgyszintén kaptak Princztôl, nem túl sokat, nem túl piaci áron. Ezek után, ha Magyarországon nem teljesen az üzletszerû kéjelgésen alapszik a sajtó mûködése, Németh, Mester és Bölcs kollégák [plusz akikrôl még kiderül] médiabeli tevékenysége kizárólag egy területre korlátozódhatna: akvarisztikai szakértôk lehetnének a Duna tévében. "

Hát nem lettek akvaristák! Az akváriumok vize tiszta - átlátszó. Az efféle angyalkák semmitől sem írtóznak jobban mint az átláthatóságtól. Mondhatnánk, ők a zavarosban szeretnek inkább halászni. Mondhatnánk, de nem mondhatjuk. Ők ugyanis nem halásznak. Ők a zavaros vizek ragadozói.

Persze a búvársport is fejlődik: vizalatti kamerák, erősfényű lámpák, szigonyok ésatöbbi.

Bölcs István a kisgazdákról

'Szekond kend' *