Az Interneten nem találtam a tökalsót. Így kénytelen voltam a makk alsóval megelégedni.

 

 

 

A Tőkés kártya.

Únió Erdéllyel, avagy Erdély megrontása?

 

Erdélyország! Akad e magyar ember, akiben ez a szó, ez a fogalom ne keltene fel atavisztikus emlékeket, érzelmeket? Erdély leamputálása az Ország törzséről a rokkant tévképzetét eredményezte mindannyiunkban. "Sajogni éreztük" azt a lábunkat, ami már nem volt meg.

A levágott részek, köztük a legnagyobb: Erdély, azonban nem lett az enyészeté. A maroknyi székely,  magyar, csángó porlott mint a szikla, de nem porlott el teljesen, mert keményebbé, egyben rugalmasabbá lett mint a szikla. Az ön-megőrzés csodája azért következhetett be, mert fejük fölött lebegett a vész, amely [Madách szavaival] "A vész, mely összehoz, mártírt teremt, erőt ád; ott van" velük volt mindvégig.

Senki sem tagadhatja, hogy a magyarság örökmécsei a református templomokban lobogtak a legnagyobb lánggal. A prédikátorok élesztgették azokat, a legjobb helyen, a lelkekben [hisz a reformata vallás a mécsest, és a pápista vallásgyakorlás egyéb kellékeit, nem rendszeresitette az isten dicséretére emelt puritán templomokban].

E prédikátoroknak - a gályarabok utódainak - hervadhatatlan érdemük van abban, hogy az erdélyi "hazánkfiai" megőrizték nyelvüket, hitüket és magyarságukat.

Az "únió Erdéllyel" eszme nem Trianon után keletkezett. Már a '48-as márciusi ifjak tizen két pontja között is szerepelt, simán "Unio" szóval jelezve. Akkor a magyarság a Habsburg Monarchia "társnemzete" volt. Erdély státusát azonban nem rendezték megfelelően. Amikor a Forradalom kitört, a Kamarilla első dolga volt a románokat az erdélyi "alattvalóira" uszítani. Ez nem volt nehéz, a történelmi "hagyomány- ok" miatt sem.

"Az erdélyi magyarság első  nagy  pusztulását az 1241-es  tatárjárás okozta, majd a pestis.
 A XIV. században kezdtek nagy  tömegben betelepedni a  románok. II. Rákóczi György  engyelországi  adjárata idején,  1657 és 1661 között  török és  tatár hadak egész összefüggő  területeken kipusztították a  magyarságot. A Horea-felkelés  Hunyad,  Alsó-Fehér, Torda és  Kolozs megyére terjedt ki, a  jelszó sok helyütt a magya- rok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult  Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága.

Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok."
[Szabadság (Kolozsvár), aug. 26 - Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.
]

Rajtuk nem segített az ima. Az anyaország sem védte - védhette őket. Aztán még rosszabb soruk lett a legyőzötteknek, Erdélyben is.

Ezután jött Trianon. A Lenin által is "Versaillesi rablóbékének" nevezett "rendezést" a történelmi tények ismeretében "pax judaica"-névvel illethetjük csupán, ha adunk valamit arra, hogy az általunk használt fogalmak kifejezzék a lényeget. Ám a trancsí- rozást a győztes európai "kultúrnépek" hajtották végre. Különös buzgalommal a franciák, közöttük Clémanceau, akit a "tigris" becenévvel illettek, holott a dögevő hiéna jelző illette volna. Az Antant hatalmak "felügyelete" alatt szállta meg és rabolta ki a román hadsereg budapestet. A jó Vyx ezredes azonban nem őket intette le és fenyegette meg hirhedt jegyzékében, hanem minket.

A második világháborút lezáró párizsi békediktátumok visszavettek tőlünk megint mindent, többek között a II. Bécsi döntés alapján visszacsatolt északerdélyi, felvidéki és délvidéki területeket is. Aztán jött a "Benesi dekrétum" - a magyardeportálás, a délvidéki vérengzések és az erdélyi magyarság fokozott elnyomása. Ideértve a magyar etnikai tömbök erőszakos megbontását, a falvak elnéptelenitését, temetők felszántását, a városok széttördelését, románlakta panelvárosrészek épitésével és ortodox templomok felhúzását tucatszámra tiszta magyar vidékeken.

Az európai kultúrnépeknek ez ellen ismét nem volt az égvilágon semmi kifogásuk. Nem is lehetett, hisz a "gazdi" a zsidó nagytőke cinkosan kacsintott mindezekre.

És itt lyukadok vissza a témámhoz, feltéve a kérdést, kik voltak a Ceausescu rezsim fő  támogatói? Hát jeles "hazánkfiai": George Soros és Tom Lantos. Kérdezem továbbá: ha e neveket bárki hallja, nem villan be, kézenfekvő asszociáció formájában, az Orbán Viktor név? [Pl. a soros ösztöndíj és a nemrégen folytatott konzultáció Tom Lantossal.]

Tőkés püspök úr Ceausescu uralma idején nem hallott a gyilkos rezsim és a két úriember kapcsolatairól? [Ezeket azért nem részletezem, mert köztudottak - kivéve, a jelek szerint, a püspök urat ...]

Bizony - bizony ezek az urak Orbán "futtatói". Nekik, illetve az általuk képviselt háttér- hatalomnak szolgál testestől - lelkestől. Az EU-ban az egykori trianoni rablóállamok cincognak a prímhegedükön és a cionkapita- lista világtőke szelleme lebeg a vizek felett.

[Egy furcsa "pletykát" hallottam az EU-ban folyó "ügymenetről". Mint mondták, a tárgyalótermek hivatalos nyelve az angol. De a folyosókon, büfékben, kávézókban, az illemhelyeken, ahol a fontos infók keringenek és a suba alatti megállapodások köttetetnek, a sumákolás franciáúl folyik. Furcsa, nemde? Ebben a közegben ugyan kik mozognak otthonosan? Hát a románok, akiket "hegyi franciáknak" szoktak becézni.]

Nos a püspök úr szövetséget köt egy legcsekélyebb mértékben sem makulátlan politikussal Orbán Viktorral és elfogadja őt kampány-
főnöknek, sőt ami még különösebb, kampány-mened zsernek, hogy, református püspök létére, az erurópai parlamentbe juthasson.

Persze azt mondják majd mindketten, hogy ott majd mind a tizenömillió magyar oltalmára lesz a keménytökű főpap, és ha kell úgy kiszögezi a magyarság sérelmeit, a brüsszeli kapura, egy nagykalapáccsal. amint elődje Luther tette ezt a wittenbergi  várkapuval.

Mások meg azt mondják, hogy egyszerüen emberi és politikai karrierizmus motiválja a méltóságos püspök urat abban, hogy Orbán fegyverhordozója legyen.

Ami Orbánt illeti, sokkal világosabb az ábra. A hazai pótcselekvések sorozata már nem sok babért hozott számára. A légiók már morogni kezdtek az egyre bizonytalanabb harács miatt. Most viszont, ha legnagyobb jótevőjének Gyurcsánynak köszönhetően, a ciklus végén, vagy már közben, kezébe kaphatja a merőkanalat, egyből nyeregben teremhet. Fehér lovon vonulhat Erdélybe és siserehadának máris megmutathatja a Fidesz - Kánaán földjét. [Történelmi tény,  nála sokkal komolyabb és korrektebb em- ber, Horthy is ezt csinálta. Az "ejtőernyős" gúnynév nem a szocializmusban keletke- zett. A fehér ló nyomában loholó, a zsíros állásokba "beugró", horthy slepp "vitézeit" hívták így. Orbánt biztos jóval népesebb slepp követné, mint Horthyt.]

A papságnak pedig az lesz a dolga, hogy ünnepi miséket celebráljon templomszerte. Zúgni fog a "Te Deum" úton - útfélen. Erdély jelképes kulcsait pedig Tőkés püspök úr fogja, piros selyempárnáról, átadni a Vezérnek.

Vagy mégsem így alakulnak a dolgok? Kúrva rohadt dolog ünneprontónak lenni ilyen magasztos napokban, de mégis ...

Ami ugyanis Tőkést illeti, jóval cikisebb a dolog. Én elhiszem, hogy márciusi ifjúként, afféle Alexander Petrovicsként, szeretne bevonúlni Brüsszelbe, hogy elszavaljon valami "Talpra magyart" [múzeumok - lépcsőkkel - vannak ott is]. A tizenkét ponttal azonban baj lenne. Nem egyikkel - másikkal, úgyszólván minddel!

1 - A sajtó szabad, de manipuilálják még azokat a sajtóorgánumokat is, amelyek - uram bocsá' - a zsidókat szidják.

2- Buda-Pesten vannak minisztériumok, de a döntéseket a Valutaalapnál és más hasonló helyeken hozzák. Azok pedig nem felelnek senkinek semmiért, Magyarországon legalábbis.

3. Az Országgyülés Pesten ülésezik, évente többször. A televiziós közvetitéseket egyes kabarékedvelők, rokkantak, munkanélküliek és gyesen lévő kismamák nézik. Ezzel nincs baj ...

4. A polgári és vallási egyenlőség követelése tárgytalan, hisz mára a törvények kiüresedtek. Csak bíróságok vannak. Ja' magyart lehet szidni - csúfolni, zsidót nem. De ez már így marad, mert hamarosan nagyon sokan lesznek.

5. A Nemzeti őrsereg megszünt. A zsoldosok Afganisztánban, ill. [azonositó jelzés nélkül] a pesti utcákon vitézkednek. A pénzből úgyszólván csak a tábornoki nyudíjakra fussa'.

6.  Egyenlő teherviselés. A[z el nem kótyavetyélt] nemzeti vagyon zöme adómentes részvényekben és egyéb értékpapirokban van. A teherviselők sztrájkolnak, vagy arra készülnek. Mások Gyurcsányt szeretnék tojással eltalálni. Nem igen akar sikerülni. Állati fürge.

7. Úri bérek nincsenek, csak bangladesiek. A téma maghaladott.

8. Esküdszék nincs. Nem is kell. A képviseleti egyenlőség, helyesebben a képviselők magas és rendszeresen emelt javadalmazása egyenlő. Ezen a téren, a Kossuth téren, nemzeti konszenzus - 4/4-es többség - van. Kipipálva.

9. Nemzeti Bank van. Most, hogy már nem Járay az elnöke, a dolog problémamentes.

10. A felesküvés - a Sztálini Alkotmányra - rendben megy. Bérkatonáinkat nem viszik, hanem szerződtetik külföldre. Ehhez meg kinek mi köze? Az amcsik kivonultak Taszárról. Spongyát erre is.

11. Politikai státusfoglyok nincsenek. A pesti utcákon szemenlőtt, tökönrugott, vesénvágott garázdákat elég hamar kiengedik. De most, hogy Morvay Krisztina civiljogász és Bencze József rendőrfőkapitány együtt vigyáznak a rendre, ez is elsimul. Pláne ha Morvay lesz a köztársasági elnök.

12. Unió. Hát ez az. Erről szól jóformán az egész kommentár. Itt is nyitott kapukat dönget, aki követelőzik. A vasfüggöny a [táguló] schengeni határok mentén húzódik. A régi határok "légiesednek". Az EU egy dolog fölött őrködik majd. Azon hogy az új belépők minél tovább nettó befizetők maradjanak. Azzal, hogy az osztrákok szennyezik a Rábát,- a Románok a Tiszát,- a németek szemetes konténernek és büdös hús-feldolgozónak használják a volt Magyarországot [tökmindegy, hogy a jelenlegi kicsit, vagy a "történelmi" nagyot] nem törődnek.

Ha nem tetszik a rendszer mehetünk a nemzetközi bíróságra. Ezt tettük a "Dunaszau- rusz" ügyében. Aztán hozott a Hágai Törvényszék egy olyan itéletet, hogy a jóisten se' érti. Egy világos, mindkét fél kitörölheti vele a seggét.

* * *

De ne is erról beszéljünk, hanem arról mi lesz a királyhágómelléki tarisznyában, mikor a püspök úr bekopogtat a parlament főkapuján.

Legjobb, ha erről ő maga beszél.

"Az európai integráció keretében egy magyar-magyar integráció megy végbe a határok felett, amely a nemzetek Európájában a nemzetünk becsületét és helyét állítja helyre, és a régiók Európájában olyan régiók, mint Felvidék vagy Erdély nagy régióinak helyzetén változtat - mondta Tőkés László. A királyhágó-melléki református püspök szerint áttörésre van szükség a magyar közéletben és a politikában, újra szükség lenne az önbizalommal teli, reményteljes politizálásra, ez érlelődik Erdélyben és Magyarországon is. A politikus szerint EP-választási győzelme beleillik a Fidesz európai parlamenti győzelmének és a 2006-os önkormányzati választáson aratott győzelmének sorába. A Fidesz és a KDNP nagy kockázatot vállalt, hogy őt támogatta, de megerősödve kerültek ki ebből a kockázatvállalásból - tette hozzá Tőkés László."

Hát tisztelt püspök úr! Ezt szépen ki teszett gondolni. Ha ki teszik menni, üdvözöltetjük ön által Kovács Lászlót és Kovácsné Kósa Magdolnát. Önök mostmár együtt húzzák - vonják az Ország szekerét a békés, boldog és főleg gazdag jövő irányába.

Ám ha netán bilibe ér a kéz és véget ér az álom, visszajövet tessék elkerülni az elhagyott Királyhágómelléket, főleg ha nem tetszik látni diadalkaput.

2007.12.02

Sz. Gy.