A "fasiszta Iszlám".

"Flakon hadviselés" Amerika ellen?
 

Megint megszólalt a dislexiás. [A Népszabadság képmellékletén kimaradt egy kis hely. Oda bemásoltam két további képecskét,
ezek egyikén a két háborús bűnös örűl egymásnak. A másikon
az elnök valószinűleg segít vacsorára teríteni. Persze az sem kizárt, hogy szombati napon segédkezik valamelyik  zsinagógában.]

Az kétségtelen, hogy Izrael ügyeiben Bush, abszolút tárgyilagos
ságát tekintve, mérték
adó elem.

De mivel dislexiás, nemcsak az olvasásnál és az olvasottak értelmezésénél, hanem gondolatainak megfogalmazásánál is leküzdhetetlen nehézségekkel küzd. [Üldözési mániájáról nem is beszélve.] Ha egy ilyen egyén ráadásul fogalomalkotásra is vállalkozik totális lesz a zűr, illetve képzavar.

 

A tézis [logikai konklúzió] az ujság fenti szövegében olvasható. De mik a premisszák?

Hát' először is: Izrael gyilkos ármádiája rázúdult Libanonra és a jelek szerint rövidesen a földdel teszi egyenlővé - két egyenruhás mojse elrablása miatt.

 

Aztán' másodszor: "Londonisztánban" élő - angol állampolgárságú -  istenfélő pakisztáni diákok ismeretlen folyékony vegyszerek [tevehúgy (?), serbet (?) és majomgeci (?)] mixelése útján, légi úton, amerikai városokat "akartak" lerombolni.

 

"A Guardian brit lap értesülései szerint az öngyilkos merénylők öt amerikai nagyvárost vettek volna célba: New Yorkot, Washingtont, San Franciscót, Bostont és Los Angelest. A bombák működtetéséhez áramforrásként iPodokat használtak volna - írja a Guardian. A detonációk akkor következtek volna be, amikor a gépek a nagyvárosok fölé érnek. 

 

-----------

 

A brit reptereken csütörtökön életbe léptetett intézkedések is azt a célt szolgálják, hogy megakadályozzák a szer összetevőinek feljuttatását a repülőgépekre - mondta a Nemzetbiztonsági Hivatal neve elhallgatását kérő munkatársa. Az utasok alig vihetnek valamit magukkal a fedélzetre kézipoggyászként, tiltólistán van például a kontaktlencse-folyadék, a csecsemőkkel utazóknak pedig beszállás előtt meg kell kóstolniuk a bébiételt."

Ennek a mixtúrának a feltételezett [!] robbanó erejére jellemző, hogy mielőtt egy repülőgép fedélzetén utazó kismama a cumisüveget odadná a kisdednek, meg kell kóstolnia, nem robbanik e. Fantasztikus! És mikor robbanna? Mikor a baba gyomorsavaival érintkezik? Vagy amikor a végtermék a pelenkába kerül és a vizelettel érintkezik? És van olyan arab kismama, aki magzatát használná élőbombának?

 

Hát ezeknél a fasisztáknál tényleg nem tudhatja az ember...

 

Ami a nyugati "demokráciák" harcmodorát illeti írhatnék Hirosimáról és Nagaszakiról, de inkább Drezdáról írok.

 

"A brit Lancaster-bombázók első hulláma 1945. február 13-án este 21 óra 49 perckor érte el Drezdát. A német radarállomások nagy késéssel észlelték a berepülést. Egy Mosquito-kötelék 480-500 km/óra sebességgel repülte át a várost és vörösen izzó jelzőberendezéseket dobott le a bombázandó térségekre. Az első bombázási forduló 22 óra 13 perc és 22 óra 21 perc között zajlott le. Drezda 23 órára egyetlen hatalmas tűztengerré vált.
 
Éjfél után fél kettőkor megkezdődött a második bombázási hullám. Több mint félezer Avro "Lancaster" zúdult a városba érkező mentő- és tűzoltó oszlopokra.  Február 14-én déli 12 óra 12 perckor az amerikai légierő 316 Boeing-17-ese hajtotta végre a harmadik szőnyegbombázást. A "légierődök" egy negyvenes köteléke világos nappal irányt tévesztett és tévedésből Prágát bombázta... Az angol kiadvány szerint a drezdai bombázásnak 135 ezer halálos áldozata volt. Hat "Lancaster"-bombázó odaveszett. Összesen 3749 tonna bomba zúdult a városra, ennek 75 százaléka gyújtóbomba volt.  A nyugat-európai légiháborúban 'Elba Firenzéjének' letarolása több értelemben fordulópontot jelentett."

 

A teljes történet feltárása nem célom. Elég annyi, hogy összesen több mint ezer nehézbombázó szórta a tűzhalált a menekültekkel zsúfolt városba, amelyben nem voltak katonai létesítmények és nem állomásoztak katonai egységek. Persze ez nem holocaust, hanem "demokratikus" hadviselés, olyasmi amit most Izrael folytat Libanonban, csak ők nem Elba Firenzéjét, hanem "Kelet Párizsát" [Bejrut] rombolják le.

 

Bush megnyilatkozásai alapján nyilvánvaló, hogy elmeállapota észrevehetően hanyatlott a WTC lerombolásának megszervezése óta. Az üldözéses téveszme jegyében hirdeti azt, hogy az "iszlám fasiszták" csapása fenyegeti Amerikát - "flakon hadviselés" formájában.

 

Ha így haladunk, rövidesen változtatnia kell ruházkodási szokásain. A rá illő ruhadarab straitjacket, magyarul kényszerzubbony.

A másik betegségről, moralis insaniáról, már többször említést tettem azzal kapcsolatban, hogy ellene mintegy kétszáz köztörvényes büncselekmény miatt folyik eljárás ["Impeach Bush"] de míg e régebbi betegség csak az emberek pénztárcájára [egzisztenciájára] nézve veszélyes. Az utóbbi betegségben szenvedő egyén azonban már közveszélyes!
 

Persze [látszólag] normális emberek is leirnak megdöbbentő dolgokat.

 

"Aczél Endre: Soha nem Izrael!
Libanon vezetői, politikusai és diplomatái kötelességszerűen 'diabolizálják' Izraelt ("területeket akar" - mondta például a budapesti nagykövet), holott valamennyien tudják: Libanon tragédiáit soha nem Izrael, hanem a csudaszép kis köztársaságban tevékenykedő "államok az államban" idézték elő." [Népszabadság, 2006. augusztus 12.]

 

Ez ám a "liberális" ujságírás. Akit bombáznak "diabolizálja" azt aki bombázza. Hallatlan! Mintha korábban arról lett volna szó, hogy a Hezbollah úgy furakodott a libanoni közegbe mint szú a fába, hogy élő pajzsként használja a békés polgárokat.

Nota bene! Nemrég írtam arról, hogy nincs már maronita "keresztény" Falange [Pierrre Gemayel] akit fel lehetne bérelni, hogy az Ariel Sharon által vezényelt izraeli megszálló erők védernyője alatt tömeggyilkosságokat hajtsanak végre a Libanon területén lévő palesztin menekülttáborok [Sabra, Satila] lakói között, nem kimélve a nőket és a gyermekeket sem. [Voltaképp "bibliai hadviselést" folytattak á la Torah...]

 

Mindenesetre: megváltozott a világ. Nem is olyan rég' megénekeltük anyut, aki "varázsol a Cloroxszal".

 

Az ilyesmi manapság terrorcselekmény alapos gyanúját veti fel és a terror elhárító erők azonnali beavatkozását vonja maga után. Nincs többé ártatlan vegyszer. Csak komponens van [!], amelyből mondjuk három decinyi messze meghaladja a Drezdára [demokratikusan] ledo bott 3749 tonna bomba romboló erejét, hiszen  öt amerikai nagyvárost: New Yorkot, Washingtont, San Franciscót, Bostont és Los Angelest, kellett volna lerombolnia. [Ha jól emlékszem, Los Angeles, hosszában, mintegy 800 kilométer...]

 

 

* * *


Persze - ha tárgyilagosak akarunk lenni - Izrael, Európa és Amerika egyaránt nehéz idők nek néz elébe, miután sikerűlt fanatizálniuk az évszázadok óta szunnyadó Iszlámot.

 

Átértékelésre szorulnak a "terrorizmus", illetve a "terrorista" fogalmak. Vannak, hogyne lennének "diabolizálható" terroristák. Jelentős hányaduk, lehet többségük [?], már nem ilyen. Példáúl Európában nem csupán "Londonisztán", hanem igen sok "....isztán" létezik. A Honvédelmi szemlében olvashatók a küövetkezők.

"A politikai iszlám is globalizálódik, olyan nemzeti és etnikai jelleget ölt, amelyek nem ismernek határokat. Olyan tényezők, mint a gazdasági elmaradottság, a vallás hatása az oktatásra, az intézmények és szakszervezetek, az NGO-k és a politikai pártok iszlamizálódása hozzájárul a politikai iszlám domináns jellegének fennma radásához. A közel-keleti térségen kívül a politikai iszlám Európában is kifejti hatását, azokra igyekszik alapozni, akik emigránsként érkeztek Európába és 'a társadalom peremére kerültek'. Azok a rendszerek, amelyek képesek alkalmazkodni, fennmaradnak, az autokrata rendszerekre pedig egyre nagyobb nyomás fog nehezedni. A demokratizáció harmadik hulláma eléri a volt Szovjetunió államait is. A nemzetközi terrorizmus okai nem fognak megszűnni, következésképpen az elkövetkező 15 évben a terrorizmus legyőzése nem valószínű. A globális kommunikáció miatt a muszlim identitás erősödni fog a Közel-Keleten kívül Közép- és Dél-Ázsiában, valamint Nyugat-Európában is, ahol a muzulmán vallás korábban nem volt erős. Az iszlám újjáéledése magával hozza a szolidaritást a csecsenekkel, a palesztinokkal, az irakiakkal, az afgánokkal stb. 2020-ra az al-Kaida iszlám szélsőséges csoportokra esik szét, amelyek nem rendelkeznek központtal, felhasználják a kommunikációt, a madrasszákat, a havala rendszert, az adományokat stb. A tömegpusztító eszközök megszerzésére irányuló törekvés megmarad."

 

A helyzetelemzés csaknem helytálló. A "terroristák" ugyanis, zömmel, a közép és felső rétegek fiaiból - leányaiból verbuválódnak. Magas műveltségű, több nyelven beszélő, az elvont és egzakt tudományokban jártas egyénekről van szó, akik mindenben alkalmazkodnak a "befogadó" társadalmak együttélési normáihoz. Ezért van az, hogy a szomszéd néni most nem hiszi el a szerény, udvariasan viselkedő, pakisztáni diákról, hogy terrorista gyilkos. A párizsi autógyujtogatóknak pl. az "igazi" terroristákhoz vajmi kevés a közük.

 

Ne feledjük továbbá, hogy a rothadt, korrupt arab rezsimek, pl. Szaud-Arábia komprádor burzsoáziája csupán hajszálvékony (olaj)hártyaként lebeg a társadalom felszinén. Hatalmát, a legszörnyűbb elnyomás módszereivel, amerikai fegyverek biztosítják. Ezen országok felső és középosztályainak fiataljai szintén "fertőzöttek" a "terrorizmus" eszméi által.

 

E harcosok nem pénzért, még csak nem is gyűlöletből, hanem meggyőződésből [!] ölnek és halnak meg, Allah paradicsomába igyekezve.

 

Ma már tudjuk, hogy a World Trade Center lerombolása olyan "játék" volt, amelyben aktív szerepet játszott a CIA és más amerikai "intézmények" is.  Hogy Atta és társai ezt tudták e, vagy sem, nem derült ki.

 

Atta több levelet írt, amelyekben halálával foglalkozik. [A levelek kézzel íródtak. Feltalálásuk körülményei hitelességükre utalnak.]

 

Egy terrorista utolsó szavai 2001. október 1., hétfő, 13:25

 

"Tégy esküt a halálra és erősítsd meg elhatározásodat. ...Ismerd jól a terv minden részletét, és készülj fel az ellenség válaszára. Emlékeztesd magad az engedelmességre, és gondolj arra, hogy döntő pillanatok elé nézel. Ezekben a percekben teljes engedelmesség szükséges... Éjjel imádkozz Istenhez a győzelemért, az irányításért és a hódításért, és hogy Ő tegye könnyebbé számodra feladatodat.
 

Tisztísd meg lelked minden bűntől. Feledkezz meg teljesen a világról, erről a létről. A játéknak vége, most komoly időszak kezdődik számunkra. Mennyi időt eltékozoltunk életünk során? Nem kellene hát kihasználni ezeket az utolsó órákat arra, hogy jót cselekedjünk, és engedelmességet mutassunk?

 

Testedet áldd meg a Korán verseivel, s ezzel megáldod csomagjaid, ruháid, késed, személyes tárgyaid, útleveled, és minden papírodat is. Ellenőrizd fegyvered, mielőtt elindulsz. [Élesítsd meg késed, nehogy kényelmetlenséget okozz annak, akit megölsz.]

Ruhádat igazítsd meg, hogy rendben legyen, ahogyan azt őseink is tették...

 

Amikor a taxi elvisz a repülőtérre, az autóban gondolj folyamatosan Istenre.

Amikor oda érsz, szállj ki a taxiból és mondd el a helyért szóló imát és minden helyért, ahová csak mész, és mosolyogj, és légy biztos abban, hogy Isten azokkal van, akik hisznek, és arra, hogy angyalok fognak majd vigyázni rád... Ne tűnj idegesnek, légy boldog és magabiztos, mert olyan munkát végzel, amelyet a vallás is elfogad és szeret.

 

Amikor tayyarat [repülőgép] vezeted és mielőtt felszállsz rá, imádkozz és esdekelj. Emlékezz, hogy ezt a harcot Istenért vívod... Azután a gép felszáll. Ez az a perc, amikor béke és nyugalom találkozik... Imádkozz magadért és testvéreidért, hogy Isten megadja a győzelmet, és hogy mártírhalált halhassatok.
 

Ezután mindannyian készüljetek fel, hogy szerepeteket úgy teljesíthessétek, hogy az Istennek tetsző legyen. Szorítsátok össze fogatokat, ahogy azt jó elődeitek is a csatában tették. Amikor az ellenséggel szembeszálltok, úgy csapjatok le, mint a hősök, akik nem akarnak az életbe visszatérni...
 

Ha Isten részeltet benneteket abban a kegyben, hogy lemészárolhatjátok ellenségeteket, ezt ajánljátok fel apátoknak és anyátoknak, hiszen velük szemben kötelességetek van... Amikor ölsz, úgy tedd, hogy ne okozz kellemetlenséget annak, akit megölsz, hiszen így mondja ezt a próféta hagyománya...
 

Ha minden jól sikerült, veregessétek meg egymás vállát... Ne felejtsetek el vizet inni, hogy oltsátok magatok vagy testvéreitek szomját. Akkor már közel az ígéret órája, a 'zéró óra'...

Ezután, ha Isten is úgy akarja, találkozunk a paradicsomban.
 

Ha azt látod, hogy ellenséged erős, gondolj azokra a hitetlenekre, akik a próféta ellen gyűl tek össze. Ők tízezren voltak, de emlékezz, Isten győzedelmessé tette hithű szolgáit."

[origo]

 

Hátborzongató írás! Hátborzongató olvasmány! De hányan haltak önkéntes halált hasonló módon és hasonló gondolatokkal felvértezve!? Fiúk és lányok. És hányan fognak még meghalni, mosolyogva - boldogan?

Mi különbözteti meg őket kortársaiktól? A hit! Atta nem állatoknak nevezi ellenségeit, mint a Talmud a gójokat, hanem "csupán" hitetleneknek.

 

És ennél a pontnál kellene elgondolkodniuk azoknak, akik hatást gyakorolhatnak a Világ eseményeire.


Róma erős volt, de a szegények hite, a kereszténység, fölött nem győzedelmesked hetett. [Kevésnek bizonyúlt a kard, a kereszt, a rács és az oroszlán...]

 

Most azok támadnak az Iszlám hívei ellen, akik a Názáretit keresztre feszíttették, mert "istenkáromlásnak" minősitették: a hitét...

 

A Koránban olvashatók a "becsmérlőkre" vonatkozó kinyilatkozatások. Meglehet, üresek, semmitmondók a sorok, de sokan hisznek e próféciáknak.

Hisznek életükkel, szavaikkal, tetteikkel, halálukkal.

 

104. Szura A becsmérlő [Mekkai kinyilatkoztatás] A Mindenható és Könyörületes Allah nevében:

 

1. Jaj minden gyalázó becsmérlőre,
2. Ki vagyont gyűjt, s rendezgeti azt,
3. Ő úgy számítja, hogy vagyona halhatatlanná teszi őt.
4. Mi több, ő az Emésztőbe véttetik.
5. S mi ért le hozzád, mi az Emésztő?
6. [Ez] Allah felszított tüze,
7. Mi feltör a szivekre.
8. Lám! Az reájuk bezárul
9. Kinyújtott oszlopokban.

 

Végezetül.

Mi magyarok megismertük a hódító Iszlám természetét. Százötven évünk volt hozzá. A török uralom alól történt "felszabadulásunk" nem hozott számunkra jólétet, szabadsá got, még vallásszabadságot sem. Történelmünk tanulsága, hogy mindenkor csak kényszerű választás adatott számunkra a "német maszlag és a török áfium" között.

 

Királyaink, fejedelmeink hol a törökkel kényszerültek szövetkezni az osztrák ellen, hol fordítva.

 

A labancok által legyőzött kuruc fejedelemnek a török szultán adott menedéket Rodostóban.

 

A világosi fegyverletétel után vívott szabadságharcainkat viszont nem a török, nem az Iszlám tiporta el.

 

A civilizációk háborújában nem "természetes szövetségesünk" sem a cionista hódítók előtt gyáván hunyászkodó dekadens [saját alkonyi fényében fürdő] vén Európa, még kevésbé az esztelenül zabáló Amerika, legkevésbé a világuralomra törő Izrael.

 

Egyedül vagyunk. Voltunk már máskor is. Nemzeti fennmaradásunk érdekében kell cselekednünk, ha elérkezik az IDŐ.

 

2006.08.12

 

Sz. Gy.