"00"
Zéró
toleranciák
[00]
II.
Rendőrbűnözés.
Olyan szépen
indult [a rendőrség purgálása]. A miniszterelnök így
fogalmazta meg válaszát a "hogyan kezeld rendőrödet"
kérdésre.
"Cizelláltan
beszéljünk a rendőrségről"
[2007-05-21
14:52:41 VG Hu]
Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásával kezdődött a parlamenti
ülés. A kormányfő “Az igazság pártja” címmel szólal fel.
Sokakat vonz a lehetőség, hogy a rendőrségnél történtek miatt bombasztikus
kijelentéseket tegyenek – mondta a miniszterelnök, de óva int az
egyszerűsítéstől. Azt tanácsolja, hogy cizellált
(!) hosszú mondatokban mondjuk el
a véleményünket, a köztársaság rendőrsége ezt megérdemli – olvasható az
index.hu-n.
Már
szóba sem merem hozni, hogy állnánk ha Öszödön
is "cizelláltan"
beszélt volna
a Fletó.
Ha egy testületről hónapokon keresztül azt állítják, hogy nem a hazáját védi,
akkor ez megingatja a rendőrséget. Az ősszel rendőrállamot kiáltottak és
megbélyegeztek egy egész testületet. Felelőtlenség egy testületről ilyen módon
véleményt nyilvánítani. A hatalom pedig hideg, politikai racionalitással még az
október 23-i Fidesz nagygyűlést is szétverette rendőrségi eszközökkel – idézett
a Fidesz kongresszusi vitairatából. Aki ezt írta, az nem mond igazat. – A
hazugság mocska sokkal messzebbre fröccsen. - mondta a miniszterelnök.
Majd
a huszonötödik órában
seggebrugta az országos és a budapesti rendőrfőkapi tányt
és kinevezte az új sepregetőt.
Itt közbe kell vetni valamit.
Aki
magas beosztásba kerül, át kell esnie az u.n. állambiztonsági
vizsgán. Erről az alábbiak olvashatók az NBH honlapján.
A nemzetbiztonsági ellenőrzés célja, annak
vizsgálata, hogy a fontos és bizalmas munkakörre jelölt, illetve az ilyen
munkakört betöltő személyek megfelelnek-e az állami élet és nemzetgazdaság
jogszerű működéséhez szükséges, valamint a nemzetközi kötelezettség vállalásból
fakadó [pl.: NATO] biztonsági feltételeknek.
Ez marha jó vicc, mert ennek
a vizsgának az a Pintér Sanyi is megfelelt annakidején
országos rendőrfőkapitányként,
sőt belügyminiszterként is, aki alapkiképzését
a KGB-nál kapta.
A biztonsági feltételek vizsgálata
azt jelenti, hogy az ellenőrzés alá vont személlyel kapcsolatban felvetődnek-e
olyan kockázati tényezők, körülmények, információk, amelyek miatt tevékenysége
jogellenes céllal befolyásolhatóvá, illetve támadhatóvá válhat, és ez által a
nemzetbiztonságot sértő vagy veszélyeztető helyzet állhat elő. A
nemzetbiztonsági ellenőrzés tehát kockázat-vizsgálat, nem annak
bizonyítására vagy kizárása irányul, hogy az ellenőrzöttet jogellenesen
befolyásolták és ez által a nemzetbiztonság veszélyeztetett, hanem hogy a
feltárt tények, körülmények, információk alapján okkal feltételezhető-e, hogy
ilyen helyzet kialakulhat. A nemzetbiztonsági ellenőrzés az érintett tudtával
történik. Az ellenőrzés kiterjedtségének függvényében három típusa (fokozata)
van: "A", "B", és "C" típusú kérdőív alapján folytatott ellenőrzés.
Ebből nem derül ki, hogy
pl. egy olyan
pinabohóc esetében felmerülhet e valamiféle kockázati
tényező, aki az általa vezetett testületből választ
barátnőt és az illetővel szemben a testületi pénzből
játszik gavallérosdit. Fletó szerint - úgy látszik - nem. Pedighát
a fenti seggberugásokra bizonyos "erkölcsi billegések"
miatt került sor. A Parlamentben ugyanis erről a következőket mondta.[2007. május 21. 14:00
- MTI]
A rendőrség tavaly ősszel védte, az elmúlt hetekben sértette a rendet,
ezért kellett most határozottan közbeavatkoznia a kormánynak - mondta Gyurcsány
Ferenc miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtti
felszólalásában
Ősszel a rendőrség egy rajta kívül álló politikai-hatalmi küzdelemnek vált
sokadik szereplőjévé, most pedig "az erkölcsi-jogi megbillenés főszereplője volt"
- fogalmazott Gyurcsány Ferenc, az igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint
a rendőrségi vezetők felmentése kapcsán.
A "cizellált mondat"
totális képzavart tükröz. Erről egy külün
[kórlélektani] tanulkmányt lehetne kerekiteni, de fölösleges,
mert minden világos...
A kirugottak, személy szerint,
nem kúrtak meg senkit, nem loptak, nem raboltak, nem sefteltek fegyverekkel.
Mások billegése miatt kellett őket kibillenteni a beosztásukból.
A billegés
szimbóluma a keljfeljancsi, a seggnehéz figura amely, mélyenfekvő
sulypontja miatt, kibillen ugyan ha billentik, de végülis talponmarad,
ha nem lökdösik tovább. De mi van akkor, ha a billegés
miatt kihajítják és olyan figurával pótolják,
aki esetleg fejnehéz? Vagy, ami még rosszabb, a farka után
megy. Az ilyen könnyen elveszítheti a fejét. Vagy már
el is vesztette? Hát... Ezek
a piszok médiák ugyancsak nem tettek lakatot a szájukra,
amikor Fletó [sokadik] szenzációs húzása napfényre
derült.
A kormányfő szerint
az elmúlt időszak rendőrbotrányai után megingott a közbizalom, ezért volt
szükség a vezetők leváltására, át kell engedni az irányítást és az átépítést
másoknak.
Lássunk
néhány szemelvényt.
A magyar Wolfowitz:
-A verselő finánc,
Bencze
József pénzjutalomban részesítette barátnőjét!
Háromszor
is pénzjutalomban részesítette saját barátnőjét Bencze József új országos
rendőrfőkapitány. Bencze nem tagadott, de szerinte nincs az esetben semmi
kivetnivaló. A Világbank elnöke viszont hasonló eset miatt mondott
le.
Bencze nem tagadott, de szerinte nincs az
esetben semmi kivetnivaló. A Világbank elnöke viszont hasonló eset miatt mondott
le.
[Paul Wolfowitznak, a Világbank nemrég
lemondott elnökének hasonló ügy miatt kellett távoznia. Wolfowitz abba bukott
bele, hogy előléptette szeretőjét, akinek így fizetése is emelkedett. A botrány
végül odáig fajult, hogy diplomáciai szinten is követelték
menesztését
A Wolfowitz vezette Világbank nemzetközi szervezet, bár székhelye az Egyesült Államokban van),
így a Fehét Ház kénytelen volt kihátrálni mögüle. Pedig Paul Wolfowitz Bush
elnök bizalmasaként kapta meg a posztot.]
Őszinte
részvétem Wolfovitznak. Róla írták a "lyukas
zokni" storyt. Mára ez már "eltünt" a Netről.
A Trianon.hu fórumán találtam csupán egy
utalást.
"A Paul Wolfovitz
félék, akik a félmillió dolláros fizetés mellett is lyukas
zokniban járnak ! Mert hát látnunk kell, ezek sem olyan tökéletesek, mint
amilyennek beállítják magukat!Lyukas zokni mindkét lábon, világbanki
fizetés mellett. Ez a divat feléjük!
Shalom nagylábujj...!"
Na!
Tetszenek látni, ez a baj a szélsőjobboldallal. Csupa gúnyolódás,
semmi empátia. Hát a barátnő nem vágta a szemétbe
a lyukas [és nyilván büdös] zoknit? Így égetni
egy barátot, akit aztán seggbe is rugnak... Tréfli ez az
egész! Az mindenesetre tanúlságos, hogy ami Amerikában
bukást, nálunk kinevezést jelent. A kártyavető
cigányasszonyok - úgy látszik - másféle kártyából
jósolnak arrafelé.
Az Index
Portál kérdésére Bencze József azt mondta, nem lát
kivetnivalót ebben, barátnője egyszerűen csak nem maradt ki a jutalmazottak
közül az évi 3-4 rendes jutalmazás alkalmával. Bencze az nyilatkozta, hogy a
jutalmazások idején még nem voltak élettársak, amikor pedig több, mint egy évvel
ezelőtt kapcsolatuk komolyra fordult, barátnője elhagyta a VPOP-t. Az Index
felvetésére, hogy közös gyermekük fél éves, az asszony pedig még júliusban is
kapott jutalmat a főkapitány úgy reagált: „akkor 11 hónapja nem dolgozik a
testületnél”.
Az Index úgy tudja, hogy Sipos Jenőnek, a VPOP szóvivőjének
ki kellett költöznie szolgálati lakásából, hogy Bencze József és barátnője
beköltözhessen. Bencze megerősítette, hogy ebben a lakásban élnek, de ő is, és a
szóvivő is cáfolták, hogy Sipos Jenőnek emiatt kellett onnan
kiköltöznie.
Az Index értesülése szerint Bencze József tervei között
szerepel egy rendőrségi "etikai kódex" megalkotása is, a dokumentum a hasonló
helyzetek kezelésével is foglalkozna.
STOP!
Etikai kódex! Erre van most a legsürgősebb szüksége
a beingott testületnek. Ha ugyanis zéró a tolerancia, a rendőri
vezetőknek pontosan kell tudniuk, hogy abba mi fér bele.
Hány
barátnő tartható, milyen beosztásban és mennyi a
jutalmazási keret? Évente hányszor lehet merevrészegen
gépkocsit vezetni? Hányszor lehet a rendőrség előtt a járdán,
vagy az épület közös tereiben hugyozni? Hány, elkövetéshez
használt, maroklőfegyvert lehet zsebretenni és elsétálni
vele a helyszinről? Hány vérmintát lehet kilopni a hűtőszekrényből?
Ha "ég a fáklya", vagy már "kormos a vége"
mi a többek által azonos alkalommal elkövetett erőszakos közösülés
esetén az alsó és felső korhatár? Hányan
közösülhetnek maximum? Lehet e egyszerre [előlről - hátulról]
vagy sortartási kötelezettség van? Meg lehet e dádázni
a nőt ha nem engedelmeskedik? Ha meg kell verni, kötelező e ellene megindítani
a hivatalos személy elleni erőszak miatti eljárást?
Ezek
mind fontos kérdések, mert a gyakorlatban felmerültek, felmerülnek.
Öntsünk
tiszta vizet a pohárba. Etikai kódex kell!
Bencze a hírportál kérdésére közölte, ő
jelentette kapcsolatát hivatali elöljárójának, Veres János pénzügyminiszternek.
A miniszter az Index megkeresésére csak annyit mondott: Bencze József mindenben
a szabályoknak megfelelően járt el.
Mint
tudjuk (jog)szabály kétféle lehet "kogens" és
"diszpozitív". Az előbbi a kötelező, az utóbbi
a megengedő. A miniszter úr nem nyilatkozott arról, hogy a testületi
veze
tők "nőtartására" vonatkozó pénzügyi
jogszabályok milyen jellegűek.
Bencze József június
1-től tölti be az országos rendőrfőkapitányi posztot.
Szombaton szintén az Index
cikkezet arról, hogy az új országos rendőrfőkapitány a rímfaragásban is
jeleskedik, sőt már önálló verseskötete is megjelent; magánkiadásban. Ebben
többek között olvasható többek között az a költemény, amelyet volt VPOP-és
főnöke 50. születésnapjára írt. [2007-06-03 19:59
- Index, MNO]
Zord külső alatt érző szív: Bencze versben mondja
el Ez nem álhír!
A
zord külső érző szívet takar. "Teljesség" címmel jelentette meg verseskötetét
magánkiadásban Magyarország új rendőrfőkapitánya. Bencze József György az
erotika
több költőt is megihlető sikamlós talajára is elmerészkedik. Őszinte
tiszteletét parancsnoka iránt költeményben is kifejezte.
Bencze József egyik erotikus versének metaforája szerint
pezsdülő vére milliónyi, kormos csonkú fáklyához hasonlatos. Emellett
költeményben köszöntötte 50. születésnapján egykori főnökét, a Vám- és
Pénzügyőrség országos parancsnokát is.
Az új országos rendőrfőkapitány
kötetéből az Index közöl szemelvényeket.
Szakmája – a VPOP –
befolyásolta művészetét is:
Bármit teszel, nem marad el
Az adósság
rendezése.
Tanulj abból, ha fizetned
Kell, mert adósság a
vége?
Ez
a veszély persze nem fenyegeti azt, aki galantériáját
a költségvetésből biztosítja. Ezesetben teljességgel
kizárt hogy valaha is fizetnie kellene.
Ars poeticáját így fogalmazza meg:
Magamról
ugyan
Mit mondhatok?
Teszem a dolgom
És jól vagyok.
Munkám a
hobbim,
Hobbim az élet.
Gondolom, teszem,
Élem a szépet.
Szeretem
magam,
És szeretlek Téged!
Parancsnoka, dr. Nagy János vezérőrnagy
50. születésnapjára írt verséből a felettese iránt érzett aggodalom mögött
felsejlik az új generáció merész ambícionizmusa:
Messze a
megálló.
50 csak egy tábla,
Amely a lassítást
Parancslón
ajánlja.

Szenvedélyét így foglalja versbe, ezek a sorok
tulajdonképpen egy serkentőszer reklámjában is helyet
kaphatnának:
Pezsdülő vérem
Millió fáklya,
Kormos a
csonkja,
Lobog a lángja
Már
egész komolyan aggódtam, hogy valami pihentagyú netvadász
a verse képi illusztrálásában
is megelőz. Úgy gondolom, ez a veszély elhárult: Rátaláltam
ugyanis az egyetlen (!) olyan illusztrációra, a NET képtengerében,
amellyel szemléltetni lehet, milyen az a fáklya, amelynek egyszerre
- egyidőben lobog a lángja [felül] és kormos a csonkja [alul].
Már
azt hittem, a derék finánc képzavarban van. De nem! Lásd
a baloldali ábrázolatot! Így elképzelhető - együtt
- a láng és [alul] a kormos csonk is...
Végezetül pedig néhány megindítóan
egyszerű sor...
Tulajdonképp
az alábbi vers a derékl finánc ars poetica-ja, ha dekódoljuk
a tulajdonképpeni mondanivalót.
Nem szívhatsz levegőt,
ha azt ki nem fújod.
Csak
addig szerethetsz,
amíg meg nem unod.
[HírTV, Index]
E versszak a poligámia
hitvallása. Ugyanis hősünk:
Nős, két gyermek édesapja. [Forrás:
vam.gov.hu]
Kivételesen: "no
comment!"
Az Országgyülés Honvédelmi
és rendészeti bizottságának ülésén
ezeket mondotta.
Remegő lábakkal nem lehet a bűnt üldözni.
A rendőrségi állomány
többsége felkészült és tisztességes. Feladata, hogy helyreállítsa a rendőrség
önbizalmát, remegő lábakkal ugyanis nem lehet a bűnt üldözni. A rendőröktől
fegyelmet és több munkát kért.
Elmondta, hogy 2000-től folyamatosan csökkent ugyan a rendőrök által
elkövetett bűncselekmények száma, viszont sokkal súlyosabbak lettek.
Az ismertté vált korrupciós ügyek szerinte csak a jéghegy csúcsát jelentik.
Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy megvesztegető szerepe is ugyanolyan
súlyos, mint a megvesztegetetté.
Az ejtőernyős finánc
ezzel az oktatással alighanem belopta magát az állomány
szivébe. Tőle kellett
megtudniuk, hol szorít a csizmájuk...
A szervezett bűnözés szerinte minél nagyobb befolyást akar gyakorolni a
ren
dőrségre. A fiatal rendőröket fel kell készíteni arra, hogyan álljanak ellen
az alvilág beszervezési kísérleteinek és fenyegetéseinek.
Fontosnak tartotta az őszi zavargások vizsgálatának minél előbbi
befejezését.
Bencze József részletes programmal egy-két hónap múlva áll elő.
Az ördög többnyire
a részletekben bújik meg, főleg ha egy romantikus finánc
fog neki. Dehát majd meglátjuk.
A szakmai - erkölcsi megujúlás
egyik oszlopa tehát, mint egy kormos fáklya, fel van állitva.
Lássuk a másik oszlopot az igazságügyi rendészeti
minisztert. Természetesen Takács Albertnek is van ars poeticaja,
csak eddig még nem szedte versbe. Prózája így szól.
Az INDEX [ 2007.
május 30., szerda 15:25] összefoglalja
amit a jeles úr az Országgyülés Honvédelmi
és rendészeti bizottságának ülésén
mondott.
A rendőrségi botrányok nem a tényekről szólnak!
Első
hangütésnek nem is olyan rossz!
A rendőrségi botrányokról: a botrány azt jelenti, hogy mindig másról van szó,
mint a tények. A botrány érzelmileg túlfűtött állapot.
A rendőrség rejtett politikai befolyásolásáról: nem akar a csatornája lenni
politikai befolyásnak, igyekszik megvédeni a rendőrséget.
A rendőrkapitányságok őrzéséről: el kell dönteni, mi a hatékonyabb, a civil
vagy a saját biztonsági szolgálat.
A rendőrség és a határőrség összevonásáról: a két szervezetet egymásba kell
olvasztani, és nem az a kérdés, hogy a jobban működő testület romlik a
rosszabbul működő szintjére, vagy fordítva.
E sok
közhely után - a daramaturgia szabályai szerint - csattanónak
kell jönnie. Jött is!
A gumilövedékekről: rendőrszakmai kérdés
(!!!), az lenne a jó, ha minél több
eszközt használhatna a rendőrség, hogy intézkedés közben jobban lehessen
differenciálni. [2007.05.18 12:13 MA-Hu , MTI,
MNO]
Ezt mondta [a lövedékekről]
a Gönczöl - Györgyi-féle kivizsgálóbizottság
is.
Ami viszont az új miniszter
látókörét illeti, hát az elég tágasnak
tűnik. Reméljük, rövidesen elárulja majd, hogy
a gumilövedékeken + viperákon + tonfákon + kardlapokon
+ könnygázpermetezőkön + vizágyukon + stb.-n kivül még
mikre gondol? Ami pedig a differenciálást illeti, hát ebben
a tudomámnyban már szinte tökéletesek rendőreink.
Nemcsak a bántalmazó eszközök, de a bántalmazandók
kiválogatásában is világraszólót alkottak
szeptemberben, ill. októberben.
Személyi
alkalmasságával kapcsolatban mindenesetre a legvérmesebb
reményekre jogosít ennek az embernek a "jogi felfogása".
Azaz erkölcsi és jogi nihilizmusa. Erről itt és most csak
azért ilyen röviden, mert a miniszter úrra terveim szerint
még visszatérek.
*
* *
Őszintén szólva a fentebb vázolt
teméntelen' hülyeség igazándiból nem bosszant,
megszoktam.
A pofátlanság azonban - ha a Csimborasszó
magasságát jelentősen meghaladja - még mindíg
felbosszant.
A nyájas egyházfira [Hit Gyülekezete]
Hack Péter úrra gondolok. Ő a liberbolsik kedvenc fórumán
a 168 óra Online keretében a következőkinyilatkoztatásokkal
él. [2007.06.01., 2007. évfolyam, 22. szám]
A rendőrség lezüllött
- ez így nem megy.
Ma már lassan ott tartunk, hogy „nincs olyan
bűncselekmény a Btk.-ban, amelyet rendőrök ne valósítottak volna meg”
Takács
Albertnek nem
lesz könnyű. Gyurcsány Ferencről kiderült, mindent egymaga akar véghezvinni.
Olyan, mint a focista, aki egyszerre szeretne a kapuban állni, meg gólt is
rúgni, aztán meccs közben jön rá, hogy ez így nem megy
Gyurcsány
jobban tette volna, ha inkább – amerikai mintára – a
titkosszolgálatokat vonja össze az igazságüggyel. Az igazságügyi kormányzás és a
rendészeti igazgatás eltérő tudást, gondolkodásmódot igényel. Petrétei József
értett az előbbihez, de nem tudott mit kezdeni az utóbbival. Feladta a leckét
utódjának. Először is: Takács Albertnek már értenie kell mindkét területhez.
Másodszor: el kell fogadtatnia magát az MSZP-vel, ami nem egyszerű, hiszen
kinevezőjében, Gyurcsányban már sajátjai sem bíznak úgy, mint egy éve.
Harmadszor: el kell fogadtatnia magát a rendőrséggel és a társadalommal, mert
csak a közbizalom szavatolhatja, hogy a következő fél évben a szekrényből
várhatóan kidőlő csontvázak ne temessék maguk alá. Ez így együtt rettenetesen
nehéz.
Jókor jött a miniszter és a
főrendőrök cseréje?
Szerencsés lett volna későbbre időzíteni a
menesztések bejelentését. Most mindenki a Múzeum körúti esethez köti a
váltásokat. Ha kiderülne, hogy hamis a rendőröket illető vád, kényelmetlen
helyzetbe kerül a miniszterelnök.
Magyarországon képes egy főrendőr, egy politikus, egy
„nagyon magas beosztású, nagyon fontos ember” időben, méltóságát megőrizve
elengedni a székét?
Akadt pozitív példa. Gondoljunk csak Györgyi
Kálmán egykori legfőbb ügyészre.
Hogy
Petrétei, Bene, Gergényi dolga lett volna lemondani?
Vagy főnökeik feladata felmenteni őket?
Néhány éve súlyos
vonatbaleset történt Macedóniában, öt ember halt meg. A közlekedési miniszter
még akkor éjjel lemondott.
Nem azért távozott, mintha
neki kellett volna karbantartania a váltókat, hanem mert értette, mit takar a
miniszteri felelősség. Nálunk lassan nincs olyan hét, hogy ne bukna le egy-két
rendőr, nincs olyan bűncselekmény a Btk.-ban, amelyet rendőrök ne valósítottak
volna meg: nemi erőszak gyanúja, vesztegetés, emberrablás, banki lopás, és az is
kiderült, hogy a móri gyilkosoknak rendőr szállította a fegyvert. Pedig évekkel
ezelőtt, amikor szolgálaton kívüli rendőrök verték agyon a Ferencváros
labdarúgóját, Simon Tibort, fogadkozott az ORFK írmagját sem hagyja a rendőri
erőszaknak, a rendőrbűnözésnek.
Az ilyen esetek
vészesen erodálják a kormányzat iránti bizalmat. A rendszerváltás egyik értelme,
hogy az emberek látják: a hibának következménye van. Ha a munkahelyemen rosszul
pakolom az árut, és az leborul, meg kell fizetnem a kárt. Ha a főnök
használhatatlan gépet rendel, kirúgják. Ha a cégem telephelyét védő biztonsági
szolgálat embereiről kiderül, hogy fosztogatják a raktárt, erőszakolják az
alkalmazottakat, ráadásul titkos információt adnak ki a konkurenciának, közlöm
velük, nem erre szerződtünk, viszlát. Az állam arra szerződött a polgáraival,
hogy elveszem a pénzetek jelentős részét, cserébe pedig szolgáltatásokat nyújtok
– ezek egyik legfontosabbika a közbiztonság fenntartása.
A rendőrség körül létrejött atmoszféra termelte ki
a bűncselekményeket. Volt már ilyen a világban. Magyar politikusok
előszeretettel emlegetik az Amerikából származó zéró tolerancia kifejezést. New
Yorkot húsz éve még elviselhetetlen bűnözés sújtotta. Aztán érkezett egy új
politikai elit, s azt mondta: kriminológiai kutatások szerint a bűnözők nem
súlyos bűncselekményekkel kezdik „karrierjüket”, hanem azzal, hogy jegy nélkül
utaznak a metrón, hogy graffitizik a falakat, az utcán vizelnek, betörik a
kirakatokat. Úgy vélték, ha már a kis bűnöket is büntetik, mege
lőzhetik a nagy
bajt. Igazuk lett. Ma szinte a teljes New York éppolyan biztonságos, mint
bármely európai nagyváros. Rendőrei törvénytisztelők, tudom, elkísértem
néhányukat járőrözésre. Bezzeg itthon: ha annyi tízezresem lenne, ahány
gyorshajtó, vezetés közben kézből mobiltelefonozó, tilosba behajtó, záróvonalat
átlépő rendőrt láttam, dúsgazdag volnék. És még csak rá sem merünk szólni a
szabálytalankodó rendőrre. Bár van egy ismerősöm, aki olyankor mindig dudál
nekik.
A Széna
téri bankban még ki sem hűlt a rabló holtteste – akit azért
lőttek le egyébként
jogszerűen, mert törvényellenesen akart pénzt szerezni –, amikor a helyszínelő
zsebre vágta a 460 ezer forintot. Hogy van ez?
Kétségtelen, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra
kerülése és az azt követő események hozzájárultak a szervezet
elbizonytalanodásához. A rendőrség már szeptember 17-én csapnivalóan szerepelt:
tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, amelyet – szerintem helyesen – nem oszlattak
fel. De ahelyett, hogy az Alkotmánybíróságra hivatkozva kijelentették volna,
hogy ez itt, kérem, nem összeesküvés, hanem spontán társadalmi reakció, amelynek
helye van egy demokratikus országban, inkább azt mondták: választási gyűlés
zajlik. Miközben mindenki tudta, hogy trükköznek, húzzák az időt, mert fogalmuk
sincs, mi lenne a dolguk.
Intelligens intézkedésre képes rendőrség kell.
A
miniszter személye fontos, de önmagában kevés. A világosan számon kérhető normák
hiányoznak, a rendészeti stratégia. A rendőrbotrányokkal egy időben jelent meg a
KSH kimutatása, miszerint 30 százalékkal nőtt Magyarországon a közlekedési
balesetek száma. Ami megint csak a rendőrség kudarca. Amerikában nem azért
tartják be az emberek a szabályokat, mert már az anyatejjel magukba szívják a
törvénytiszteletet, hanem mert tudják, szigorú az ellenőrzés.
Szerintem nálunk is radikális megoldást
kell választani.
Ha van
társadalmi igény, van politikai akarat, és van a rendőrségen belül szövetséges,
akkor 'három hét alatt átalakítható a korhadt szerkezet'.
[Itt
bújik ki az egyházfiból a hályogkovács ...]
Itt a
kegyelmi pillanat, most lehet változtatni – talán az ellenzék támogatása is
megszerezhető a kétharmados törvényekhez. Két lehetőség áll a kormány előtt: a
radikális rendteremtés és az éljük túl valahogy ezt a hetet típusú, néhány
jelképes, jelentéktelen módosítással operáló út.
A Simon
Tibor-ügy óta mást sem teszünk, mint matricákat ragasztgatunk a rozsdás
karosszériára, amely persze rohad tovább.
Lassan nincs
mire ragasztani. Legközelebb már nem a helyszínelésen lop a rendőr, hanem maga
lesz a bankrabló. Vegyük észre: ezek nem egyedi esetek, hanem az általános
romlás tünetei. Amit valamennyiünk érdekében és a tisztességes rendőrökért is
meg kell állítani.
A presbiter
úr több évvel ezelőtt [a Hetek.hu III. évfolyam
43 számában] felszólalt.
"A legfőbb ügyész
védelmében"-cimmel.
ebben nem kevesebbet állitott, mint hogy Orbán Viktor, Horváth
Béla [kisgazadapárti képviselő] Szabó Lukács
[MIÉP képviselő] és én (!) egymással összejátszva
(!) összehangolt támadással megpróbáltuk a
legfőbb ügyészt Györgyi Kálmánt kicsinálni.
Ennek az alattomos "védelemnek"
a zárómondatát idézem először.
Az elmúlt héten ugyanezen
hasábokon a kormánytól független bíróságok védelmében kellett szót emelni, most
a szintén kormánytól független legfőbb ügyészt éri támadás, a jövő héten ki lesz
soron? És ha az összes intézményt sikerül majd lejáratni, mi jön
utána?
Hogy mi jött utána,
elmondja őkelme! [Lásd fentebb.] Ami ebben az emberben szánalmas,
ill. undoritó: az hogy talmudista megátalkodottsággal
ill. alattomos sággal próbálja hülyíteni
olvasóit, hallgatóit.
Ideiktatom a "védőbeszédet"
és sorai közé fűzöm amit a védőről, védencéről
és
főleg az ügyek jelenlegi állásáról
gondolok.
Hack Péter azt hiszi (?),
hogy a rendőrség züllöttségéről úgy
lehet filozofálni, hogy megfeledkezünk a legfőbb ügyészr
felelősségéről, aki a rendőrség főtevékenysége
a bünűldözés fölött kizárólagos
és korlátlan felügyeleti jogot gyakorol.
Nem, Hack úr! Igaz ugyan,
hogy a gójok állatok, de azért nem annyira [marhák],
hogy bevegyék amit ön maszlagol. Lássuk tehát
egykori aforizmáit a közelmúlt eseményeinek tükrében.
Ime
a védőirat.
Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt "olajügybe keverték". Az akcióban részt vett
egy hat évvel ezelőtt nyugdíjazott főügyész, Szabó Lukács volt MIÉP-es, jelenleg
független képviselő, Orbán Viktor miniszterelnök és végül Horváth Béla, a
Független Kisgazdapárt frakcióvezető-helyettese, aki október 28-án lemondásra
szólította fel a legfőbb ügyészt. Az ízig vérig büntetőjogász, 60 esztendős
főügyész, aki tíz évvel ezelőtt az ELTE Jogi Kar dékáni székét cserélte fel a
legfőbb ügyészi pozícióval, magyarázkodásra kényszerül. Olyan hangulat
teremtődött, amelyben a jogásznemzedékek számára példát mutató, rendkívül magas
szintű szakmai tudásáról és korrektségéről híres jogásznak kellene
bebizonyítania, hogy nem felelős az olajügyekért.
Márpedig az egy elsőéves joghallgató számára is egyértelmü: azt, hogy ha
valaki "nem csinált" valamit, nem lehet bizonyítani. A jog a bizonyítás terhét
arra helyezi, aki állít valamit. Nem úgy a mai közhangulat, ahol a vádlóknak a
sajtóban semmit sem kell bizonyítani, elég meglebegtetni gyanúba hozó
lehetőségeket és a politika már ki is mondja az ítéletet. A "Györgyi-ügy" sajnos
szomorú látlelet arról a helyzetről, ami Magyarországon az utóbbi hónapokban
kialakult. A vádaskodások, a rágalmazások, a besúgások, a feljelentések, a
személyes bosszúk, a "besározások" korszakát éljük.
Egy
előéves joghallgató biztosan tudja, de Hack Péter nem
tudja, hogy büncselekményt nemtevéssel, azaz mulasztással
is el lehet követni. Ha tehát az a "vád", hogy
a legfőbb ügyész elmulasztotta megtenni azt, amire az Alkotmány,
az Ügyészségi Törvény és ügyészi
esküje kötelezte, neki kell bizonyítania, hogy aminek elmulasztását
rovására írják, nem volt kötelessége
megtenni,- vagy ha kötelessége volt, megtette.
Félreértések elkerülése
végett leszögezem, kívánatos, hogy az "olajügyek" szereplőit leleplezzék, a
felelősöket megbüntessék. De milyen haszna származhat az igazság keresésének
abból, hogy mindenki úgy érzi, itt az idő, hogy a saját kis vagonját
hozzákapcsolja az egyre eszeveszettebbül száguldó "olajszerelvényhez"?
Mert
mi is Györgyi Kálmán bűne Horváth Béla szerint? Az, hogy tíz éve ő a legfőbb
ügyész, "vezető beosztást tölt be a rendszerváltás kezdete óta". Igen, ez így
van. Györgyi Kálmánt 1990-ben Antall József javaslatára választották legfőbb
ügyésznek. Megválasztása
előtt 26 esztendőn keresztül büntetőjogot oktatott a
budapesti jogi karon.
Szabó Lukács, a MIÉP-ből kivált független képviselő
most azt állítja, hogy Györgyit 1990-ben azért választották meg, mert nem
tudták, hogy párttitkár volt. Nos, aki az elmúlt évtizedekben a jogi kar
környékén járt, az tudhatja, hogy Györgyi Kálmán rendkívül népszerű – a
hallgatók által "a Kar kiváló oktatójának" megválasztott – oktató volt. Akit
éppen azért jelölt Antall József legfőbb ügyésznek, mert vitathatatlan szakmai
tekintélye és emberi értékei alapján egyedül ő tünt alkalmasnak a pártállam
alatt teljesen szétzüllesztett, abszolút pártbefolyás alatt álló ügyészség
újrateremtésére.
A
jellegzetes antalli logika! A szétzüllesztett, pártbefolyás
alatt állott, ügyészséget egy dilettáns
docens, az egykori párttitkár fogja rendbetenni...
Az
ügyészi pálya – nagyrészt éppen Györgyi Kálmán személyes
példamutatásának köszönhetően – ismét vonzó, magas presztízsű hivatássá vált.
Ennek köszönhető, hogy 1996-ban, amikor első hatesztendős mandátuma lejárt, az
Országgyűlés több mint kétharmados többséggel választotta újra legfőbb ügyésszé.
Hasonlóan nagy támogatásban részesült mindkét előző ciklusban, amikor a hozzá
intézett interpellációkra adott válaszokról döntött a Ház. Kétségtelen, hogy
Györgyi ezek alkalmával nemegyszer szégyenítette meg intellektuális fölényével
az őt kérdező képviselőt – így a vele szemben most vádakat hangoztató – Szabó
Lukácsot is.
Szabó
Lukácsnak többször mondtam, ne ő, hanem egy jogász
menjen rá Györgyire. Ő ugyanis hiába tanúl hozzá
az interpelláció témájához, a rutinos
ángolna kisiklik a kezei közül. Ami a megszéngyenitést
illeti, a presbiter úr összekeveri az intellektuális
fölényt a pimasz pökhendiséggel. Egy jellemző esetet
emlitek. Egy háromberces (!) kérdés - felelet során
Szabó Lukács Rudolf
Eichmannak
nevezte Adolf Eichmannt. Györgyi, vigyorogva, a Tisztelt Ház
röhencselése által is stimulálva kb. másfél
percet arra szánt idejéből, hogy "bebizonyítsa"
miért nem Rudolf és miért Adolf...
A mostani "ügy" azzal kezdődött, hogy október 25-én Orbán Viktor
miniszterelnök felkereste hivatalában a legfőbb ügyészt, és az olajszőkítési
ügyek 1991-től történő áttekintését kérte tőle.
Másnap, 26-án egész oldalas írás
jelent meg a Világgazdaság című lapban, amelyben Szeszák Gyula, Hajdú-Bihar
megye 1993-ban menesztett egykori
főügyésze, Györgyi Kálmán felelősségre vonását
szorgalmazta, mert szerinte "felettesei akadályozták az olajügyek felderítését".
A cikk felvezetése és a cikket követő események a legfőbb ügyészre lettek
"kihegyezve", a hét közepén már csak az ő felelősségét emlegették, holott
Szeszák Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszterre – az akkori országos
rendőrfőkapitányra –, valamint Boross Péter egykori belügyminiszterre sokkal
súlyosabb vádakat fogalmazott meg. [Külön sajátossága a helyzetnek, hogy a cikk
szerint Szeszák 1992 végén az adatokat "átadta a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH)
megyei kirendeltségének". A történetnek ez a szála a Világgazdaság cikkében
teljesen elvarratlan maradt.]
Hack
úr ítt pimaszúl hazudik! Az "olajjelentést"
Györgyi Kálmánnak címeztem. További példányokat
küldtem a VPOP Különleges Ügyek Osztályának
és az NBH nak. Boross és Pintér tehát nem voltak
címzettek. Egyébként is a rendőrség és
a vám nyomozó hivatalok nyomozati tevékenysége
fölötti szakmai felügyeletet megyei szinten én, országos
szinten pedig Györgyi gyakorolta. Az NBH tett bizonyos lépéseket.
Tájékoztattak pl. arról, hogy az egyik gyanúsítottnál
egy zacskóban több mint egy tucat hamis cégbélyegzőt
találtak - olajszámla készitéshez.
Ami
az "elvarrást" illeti, minden lehetséges szálat
elvarrtak. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy Györgyi
abszolút közömbösséget tanúsitott az
egész olajügy iránt. Jelentésemre nem válaszolt!
Amikor pedig a rendőrfőkapitány faszára akartam lépni,
kizárt a nyomozásból.
Miközben a Világgazdaság írása Pintért azzal
vádolta, hogy aktívan akadályozta az akkori Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány
Papp Imre állítólagos olajügyeinek felderítését, addig Györgyi Kálmánnak azt
veti szemére, hogy Papp ügyének kivizsgálását "a Legfőbb Ügyészség
összeférhetetlenség miatt áthelyezte Csongrád megyébe". További vádpont, hogy
egy szintén a megyei főkapitányt gyanúba hozó olajügyben a nyomozással a Szeszák
által vezetett megyei ügyészség helyett a borsodiak vizsgálták az ügyet, arra
hivatkozva, hogy az ügy fő gyanúsítottja ott lakik. Később Szeszák Gyula – a
cikk szerint – olyan levelet kapott felettesétől, melyben leírták, hogy
megvizsgálták Papp szerepét az ügyben, de a vizsgálat nem támasztja alá Szeszák
gyanúját. Szeszákot 1993 októberében a legfőbb ügyész nyugdíjazta.
Mi a
probléma ezekkel az állításokkal? Az első az, hogy Szeszák Gyula semmi esetre
sem tekinthető az ügyben elfogulatlan tanúnak. Korábbi megnyilatkozásaiból és a
mostani ügyből is az látszik, hogy a mai napig nem tudta megbocsátani Györgyi
Kálmánnak hat évvel ezelőtti menesztését. A legfőbb ügyész akkori döntése persze
bíróság előtt megtámadható lett volna. Nem tudom, hogy Szeszák Gyula élt-e ezzel
a lehetőséggel, de ha nem, akkor elég sajátos, hogy hat évvel később áll elő
vádjaival, ha pedig élt a lehetőséggel, csak a bíróság nem adott neki igazat,
akkor a helyzet még sajátosabb.
A másik probléma, hogy a cikkben szereplő
állítások egy részében Szeszák Gyulának – legalábbis jogászok számára –
nyilvánvalóan nincs igaza. A legfőbb ügyész akkor sértette volna meg a törvényt,
ha nem teszi át az ügyet más megyébe. Szeszák abban is téved, hogy "szabálytalan
volt" az a határozat, amely a terhelt lakóhelye szerinti hatóságot bízta meg a
nyomozással. A büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a hatóság eldöntse,
hogy a cselekmény elkövetési helye szerinti, vagy a terhelt lakóhelye szerinti
hatóság járjon-e el.
Mint a büntető eljárási jogot másfél évtizede oktató
jogász már ezen két elem ismeretében is okkal kételkedem a Györgyi Kálmánnal
szembeni vádak hitelt érdemlő voltában. A vita azonban, amely ahelyett, hogy a
bíróság előtt korrekt feltételek között zajlana – a vádakat, gyanúsításokat
esetleg rágalmakat irreálisan felnagyítva jeleníti meg – szinte esélyt sem ad a
megvádoltnak a védekezésre.
A
legfőbb probléma, hogy Hack ur esetében - a tisztességen
és a tárgyilagos ságon kivül - még a szükséges
tárgyi és jogi ismeretek is hiányoztak ahhoz, hogy
"védőírata" némiképp tükrözze
az igazságot.
Györgyi engem nem az olajügyben zárt
ki a Papp Imre [és felesége Ferenczi Flóra] elleni
nyomozásból, hanem egy korábban indított más
ügyben. [Jogosítványok szabálytalan visszaadása,
egy személygépkocsi szabálytalan importja.]
Amikor
[az országban elsőként] "olajvonatot" fogtam, a
szállitmányfelelőst hamar azonositottuk Jakubcsik Ferenc személyében.
De az ő cselekvőségéhez eltéphetetlen szálakkal
kapcsolódott a rendőrfőkapitány és házastársa
tevékenysége.
Borsod
Megye kijelölése az olajügy vonatkozásában
eleve azt jelentette, hogy Papp Imre és Ferenczi Flóra tevékenységét
eleve nem vizsgálhatják, mert az a Debreceni Ügyészségi
Nyomozó Hivatal kizárólagos joga lett volna. Azt én
felügyeltem. Engem viszont kizártak.
A
kör ezzel nem zárult volna be, mert a Szegedi Ügyészségi
Nyomozó Hivatal vizsgálhatta volna az olajügyet is, de
nem vizsgálta!
A [piszlicsáré] másik ügyben a nyomozást
befejezték. A csongrádmegyei főügyész az iratokkal
felment Budapestre referálni. Az olajügyből így "kifelejtődött"
a rendőrfőkapitány és hű oldalbordája.
Később
Fábián János [Györgyi helyettese] azt írta
nekem, hogy a rendőrfőkapitány "feléelősségét
vizsgálták és terhére büncselekményt
nem állapitottak meg. Ilyen vizsgálatot csak ügyészségi
nyomozó szerv folytathatott volna. Ilyen vizsgálat nem folyt.
Fábián valótlant állított!
Az ügyben egészen különös a miniszterelnök által
alkalmazott kettős mérce is. Orbán Viktor két nappal a legfőbb ügyésznél tett
látogatása után a Krónikának adott szokásos szerda reggeli interjújában megvédte
Pintér Sándor belügy minisztert. Kijelentette, hogy a belügyminiszternek
"rágalmazásokon, hírbehozási kísérleteken túl, egyetlenegy bizonyítható ügyet
sem tudtak a szemére hányni". Majd kifejtette, hogy a belügyminiszter
ártatlansága mellett a legfőbb bizonyíték, hogy ő – mármint a miniszterelnök –
"kellő körültekintéssel végezte el az ő személyének a kiválasztását". Eddig
tulajdonképpen rendben is van, ha a miniszterelnök nem hisz a vádaknak és nem
menti fel miniszterét, akkor nem is mondhat mást.
Ebben
Hacknak tökéletesn igaza van! Orbán kettős mércét
alkalmazott. Kihúzta a szarból belügyminiszterét
[jóban - rosszban társát] és hagyta süllyedni
Györgyit.
Ezt követően azonban a
nyilatkozat sajátos fordulatot vett, és a miniszterelnök, hogy képletesen
szóljunk szavaival, hirtelen "hátbaszúrta" a legfőbb ügyészt, amikor
kijelentette, hogy "ott valóban más a helyzet", vagyis őérte a miniszterelnök
nem tud kezességet vállalni. Ha nem tekintjük az egész ügy összefüggéseit akkor
önmagában ez a ténymegállapítás is helytálló, hiszen a legfőbb ügyészt valóban
nem a miniszterelnök nevezi ki, hanem az Országgyűlés választja, azonban a
konkrét esetben a miniszterelnök akarva vagy akaratlanul azt sugallta, hogy a
vádak, vagy ha tetszik "rágalmak vagy hírbehozási kísérletek" a legfőbb ügyész
esetében megalapozottak. Márpedig nagyon nehezen magyarázható az az álláspont,
amely egy személynek egy cikkben megjelent vádjait a miniszterelnökhöz közelálló
személyek vonatkozásában "rágalomnak és hírbehozásnak", míg ugyanazon személynek
ugyanott a kormánytól független legfőbb ügyészt érintő részét pedig
elfogadhatónak tartja.
Az pedig, hogy a miniszterelnök ehhez hozzátette, hogy
a kormány szándéka szerint az ügyészség már régen a kormány alárendeltségébe
tartozna, és ha így lenne, akkor ma már sokkal jobb lenne a helyzet, de az
ellenzék nem járult hozzá a kétharmados törvénymódosításhoz, nos ez már olyan
mérvű "pragmatizmus", amin csak ámulni lehet.
Többféle
ámulni valója lehetne az ügy kapcsán aki tisztességesen
ámúl. Hack úr nem ilyen álmélkodó.
Az
Orbán - Györgyi affér nem ért véget akkor,
amikor a 168 óránál Nagy
József
firkász a tollat letette és az ajtót betette Hack úr
után.
Lőn
ugyanis, hogy Orbán ítéletvégrehajtója
Áder
János akkori házelnök magához kérette
Györgyi Kálmánt. Mi a francért ment oda? Hack
jól tudja, hogy a legfőbb ügyész voltaképp a Parlamentnek
sem felelős. Györgyi nem tudta volna? Kettejük beszélgetésének
tartalma sohasem került napvilágra. Györgyi viszont riszálni,
lebegtetni kezdte magát. Megszellőztette lemondási szándékát.
Majd lemondott. Majd a lemondást visszavonta. Majd a visszavonást
is visszavonta és végre eltünt a süllyesztőben.
Ha
a FIDESZ megzsarolta valamivel [megzsarolta!] miért nem vette fel
a kesztyűt, miért nem állt a Parlament, ill. a nyilvánosság
elé, mondván "Ecce Homo".
Nem!
Lapított és ha nem hagyták, ködösitett, mellébeszélt.
Az elmúlt héten ugyanezen
hasábokon a kormánytól független bíróságok védelmében kellett szót emelni, most
a szintén kormánytól független legfőbb ügyészt éri támadás, a jövő héten ki lesz
soron? És ha az összes intézményt sikerül majd lejáratni, mi jön
utána?
Aztán
megtudtuk, mi jött utána. Csak egyet nem tudunk. Amikor Hack úr
hallotta, látta mit csinálnak bálványával
- miért nem írt [íratott] újabb pamflelet, immár
a volt
legfőbb ügyész [becsülete] védelmében?
Mi
sem természetesebb annál: ha az "illetékesek"
sumákolnak, az illetéktelenek találgatnak.
Ebbe
a bünbe én is beleestem. Eszembe jutott egy francia mondás:
"cherchez la femme", azaz keresd az asszonyt. Aztán [véletlenül]
a kezembe került néhány fénymásolt papiros,
amelyek tartalmából az derült ki, hogy Dr. Kardos Éva
ügyvéd országosan kiemelt bűnügyekben vállal
képviseletet.
És
eszembe jutott még a Családjogi Törvény. Ennek rendelkezései
szerint a házastársak közös szerzeménye mindaz
amit együttélésük alatt közösen, vagy külön
- külön szereztek.
Ez
tehát azt jelentheti
hogy a családi kasszába folyik mindaz a pénz amit az szupersztár
ügyvéd, mondjuk, a maffiózóktól kap. Ezek pedig
esetleg nem csupán reá tekintettel, hanem a legfőbb ügyész
férjem-uramra tekintettel is nyulnak olyan mélyen a bukszába.
Úgy
tünik a C-tipusú állambiztonsági követelményeknek
való megfelelés szempontjából Györgyi Kálmán
helyzete tarthatatlanná vált.
Ezért
mondott le "önként", ahogy a presbiter úr kifejezte
magát.
*
* *
Magamtól
is tudom, ez az "alátét" a téma kifejtése szempontjából
nem nélkülözhetetlen elem. Mégis úgy döntöttem,
hogy ha már Hack úr vette azt a bátorságot, hogy
a témához hozzányuljon és ezt az alkalmat egyaránt
felhasználta
arra,
hogy a rendőrséget lecsepülje és a bukott legfőbb ügyészt
hamisan kedvező megvilágításba helyezze, úgy én
is okkal érezhettem indíttatást, hogy, nem először,
a
magam mondanivalóját is hozzáfűzzem a témához.
A
téma pedig, hogy igazándiból honnan büdösödik,
azaz romlik meg a hal? Nos a fejétől, Hack úr, a fejétől.
A bünüldöző hatalomnak pedig nem a belügyminiszter [vagy
más miniszter] alá rendelt országos rendőrfőkapitány
a feje, hanem az őt ellenőrző, adott esetben helyette nyomozó, a parlament
által választott, legfőbb ügyész!
A
lépcsősöprést egy grádiccsal feljebb kell kezdeni.
Csakhát a "rendőrbotrányok" körüli [felerősitett]
zaj hangjai elnyomják az "ügyészbotrányok"
és "bírósági botrányok" [tompitott]
zajait.
2007.06.10
Sz.
Gy.