Falanx

Arra kellett rádöbbennem, hogy a magyar nép hülyítésének origoja - "Szent" István, a koronája, a jobbja, a palástja, stb.. Bizarr? Az! Bizonyítok!

Falanx 2006, augusztus 19-i kiadásában "Augusztus huszadika: Mit is ünnepelünk?" cimen egy tanulmányfélét közöl Dr. Koncsek Krisztinától. [Az írás eredetileg talán a Kultúrában jelent meg.] Elsősorban azért figyeltem fel az írásra, mert számomra új ismeretet közvetít, amely teljesebbé teszi világképemet, de - paradox módon - mintha kissé homályosítaná a szerzőét...

Egyik legfontosabb nemzetei ünnepünkre készülünk. Mindig is ünnep volt, csak az elnevezése változott időről időre. Volt már Szent István, Új Kenyér vagy Alkotmány ünnepe. Nagyon régi ünnepünkről van szó.

I. [Szent] István királyunk életéhez és halálához is szervesen kapcsolódott az augusztusi hónap, a középkori magyar naptárban Kisasszony hava. Életében is ekkor tartották, 15-én Fehérvárott a törvénylátó napokat, de a halála is pont erre a napra esett 1038. augusztus 15-én.

I. István törvényei a magyar nép jogfosztását "kodifikálják", azaz antitörvények. Vajon nem az Isten újja jelölte ki halála napjául ugyanazt a napot - augusztus 15-ét - amely a király "törvénylátó napjaként" vált hirhedtté, átkozottá?

I. [Szent] László első törvénykönyvében 1092-ben elrendeli – többek között – Szent István király ünnepének megülését augusztus 20-án. László király sokat tett elődje emléke ápolása érdekében, hiszen ő vitte keresztül azt, hogy a pápa avassa szentté első királyunkat, ami meg is történt 1083-ban, mégpedig ezen a napon, augusztus 20-án. Ettől az időponttól kezdve a törvénylátó napokat is ezen a napon tartották.

Rejtély, miért lett augusztus 20-a a király ünnepe, hisz nem ekkor született, nem ekkor törvénykezett és nem ezen a napon halt meg. az egyszerüség kedvéért soroljuk be ezt is a királyt körülvevő számtalan rébusz közé.

A jelenlegi ünnepünk innen ered. 1771-től kezdve gyakorlattá váltak a Szent Jobb körmenetek első királyunk tiszteletére. 1891-ben Ferenc József császár és király munkaszüneti nappá nyilvánította.

1949-től kezdve továbbra is állami ünnep maradt, ám átkeresztelték, s Alkotmány, Új Kenyér, illetve Népköztársaság ünnepeként próbálta a szocialista rezsim köztudatba hozni, s agrárproletár megemlékezéssé alacsonyítani.

Itt következik az ujdonság, amely számomra a reveláció élményét keltette, [Mint jogász persze szégyellem magam ...]

Azt is érdemes megállapítani, hogy mit nem ünneplünk. Például semmi esetre sem az államalapítást, azt ugyanis hagyományosan nem Istvánnak, hanem Árpád fejedelemnek tulajdonították. 1896-ban a magyar országgyűlés Baross Gábor javaslatára elfogadta az ún. Ezredéves (Milleniumi) emléktörvényt.

A törvény praembuluma egyértelműen rámutat arra, hogy az államalapítást nem Szent Istvánnak, hanem Árpád vezérnek tulajdonították. Az eredeti szöveg így szól: A magyar állam 1896-ban ezeréves megalapításának és fennállásának ünnepét üli. A törvényhozás ennek emlékét a következőkben örökíti meg:

1. §. A magyar szent korona országainak törvényhozása vallásos áhitattal ad hálát az isteni gondviselésnek, hogy az Árpád és vitéz hadai által megalapított hazát oltalmába fogadta, fejedelmeit bölcseséggel, népét erővel és önfeláldozó hazaszeretettel megáldotta és az országot jó- és balsorsban segítve, annak lételét ezer éven át sok viszontagság között is fentartotta.

2. §. Ezen ünnepélyes alkalommal az országgyülés mindkét háza legmélyebb hódolattal járul ő császári és apostoli királyi felsége I. Ferenc József elé, akinek dicsőséges uralkodása alatt az ország 'alkotmányos szabadsága' és zavartalan fejlődése biztosítva van. Magyarország és társországainak apostoli királya viszont törhetlen bizalmát nyilvánítja szeretett népének hűségében. Szilárd alapjai ezek annak az áldásos összhangnak, melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi.

Vajon milyen 'alkotmányra' és milyen 'szabadságra' gondoltak a törvényhozó bölcs honatyák?

Csak nem az összmagyarság akaratából megalkotott etelközi, ill. pusztaszeri alkotmányokra? Ezek ugyanis biztositották a hadrakelő, majd honfoglaló magyarság minden fia és lánya számára a szabadságot. A Kárpát medencében olymódon sikerült a földeket szétosztani és azon letelepíteni a szilaj harcosokat, hogy a krónika - ha jól tudom - nem jegyez fel egyetlen határvillongást, de jószerint mesgyevitát sem. Ez a nagy magyar csodák egyike. Egy ilyen mű létrehozására és megőrzésére csak az lehet képes, akinek hatalma elismert tekintélyén, tekintélye pedig olyan közbizalmon alapszik, amelyet az uralkodó fejedelem életével és halálával egyaránt kiérdemelt!

I. István királyunk egyes körökben mostanság vitatott történelmi személyiséggé kezd válni: Lépten-nyomon hallhatunk olyan véleményeket, miszerint első királyunk „áruló” lett volna, aki „idegen érdekeknek” szolgálta ki hazánkat. Aki ezt állítja, képtelen tisztán látni a történelem nagy kérdéseivel kapcsolatban. Nem ítélkezhetünk mai, modern fejjel gondolkodva a középkori uralkodóink felett. Pontosan azt tette, amit a küldetéstudata diktált neki: Hatalmat és birodalmat akart építeni, országát megerősíteni, hiszen minden uralkodónak ez volt a magával és a hazájával szembeni legfontosabb kötelessége. A történelem mozgatórugója pedig nem más, mint a hatalom akarása. Országépítő tevékenysége mellett pedig nem lehet csodálat nélkül elmenni.

Erős államfő volt, szilárd egyéniség, és mára sajnos már csak hírből ismerünk ilyen – hozzá hasonló – államférfiakat.

Szépen hangzó, ám meggondolatlan gondolatok ezek. A szerző nem írja le, de állásfoglalásából következik: a célok szentesítik az eszközöket. A fenti mondatokat bátran bele lehetne vésni Hitler szobrának talpazatába is. Hogy nincs ilyen talpazat és szobor? Hát majd lesz, kedves Koncsek Krisztina, majd lesz, és ha a szövegpályáza ton indúl, komoly esélyei lesznek.

A másik bökkenő, hogy a hölgy, a jelek szerint, nem látta - hallotta az "István a király" című rock-operát, vagy nem értette meg a szövegét. A megátalkodott szadeszes Bródy azt sugallja, mintha a jóisten valósággal rálőcsölte volna Istvánra a királyosdit és az ezzel járó apróbb kellemetlenségeket, amelyeket egy jó király másoknak kénytelen okozni, hogy az Úristen kedvében járjon ...

Ne is foglalkozzunk most a hatalom akarásának és megszerzésének kérdéseivel. Mondjuk, az induláskor Vajk még nemrég bújt ki a tojásból, haján jóformán meg se' száradt a szenteltvíz [esetleg a feje lágya sem nőtt még be]. Aztán nyüstölte a papa, de főleg a mama a hóhér lelkületű Sarolt.

De azután megszerezte a kellő rutint, a hóhérmunkában és a jogalkotásban egyaránt. Azt is tudta, előbb utóbb magához szólitja az isten, aki felé oly ájtatosan forgatta szemeit, miközben öletett.

Mint "jogtudósnak" és mint "keresztény" uralkodónak kutya kötelessége lett volna saját utódlásáról időben és méltóképpen gondoskodni.

Ez nem volt könnyü, mert a velencei maffia, amely neje őnagysága Gizella asszony jóvoltából telepedhetett meg az országban, nem volt hálás sem Istvánnak, de még Gizellának sem. Hja' a reálpolitika. Fogadni lehet rá, hogy egy velencei bérgyilkos volt az a "vadkan", amely kicsinálta a magyar királyi trón vitathatatlan várományosát az Imre fiút.

Kellett a korona és a trón! Na kinek? Hát Orseolo Péter velencei maffiózónak, akinek e rekvizitumok, ill. tisztségek igénylésére az égvilágon semmiféle joga sem lehetett.

És itt következik a magyar és a világtörténelem egyik legundorítóbb gaztette, a szóbajöhető törvényes örökös Vazúl [Vászoly] megcsonkítása. Ez lett volna az akkor már nyámnyila vénember kötelessége a hazájával szemben? Ezt hiszi "modern fejével" a szerző és ezt akarja beadni olvasóinak. Nem, hölgyem! A mi fejünk nem ennyire modern! Akkorra már lekerültek a kőtáblák a Szináj hegyről. A tízparancsolat ugyan nem tiltja a szemek kitolását és a fül nyílásaiba forró ólom öntését. De tiltja a lopást. Márpedig szörnyű tettével egy egész országot lopott el a "kegyes" király, hogy "sógorának" adhassa. Ergo szent lett ... Ha valaki egy "galambfiat" ütött, annak levágták a kezét.

Kérdés: mikor tisztul fel végre a magyar agyakon megülepedett mesterséges köd?