KÉK-FEHÉR HONFOGLALÁS!

S.O.S HUNGARY!

  
Sok zsidó magyart gyõz - állítható a „sok lúd disznót gyõz” népi bölcsességének idõszerû párjaként. A 2006-os magyar parlamenti választások idején ismét eljött az idõ egy történelmi kérdés szókimondó feltevéséhez: hol van ma a zsidóság? Fantompártok kakasviadala zajlik, melyek többsége régen eltávolodott a „nép- tömegektõl”, de a magyar történelmi pártok örökségétõl is, hacsak a szocialistákat és kommunistákat nem tekinti történelmi pártnak a legeslegújabb történetírás.

Az alapvetõ különbség: a kommunizmusnak soha nem volt nálunk történelmi
gyökere, eszmevilága eredendõen pártok formájában telepedett rá az országra.
E folyamat ellentétben áll pl. az egykori kisgazdák és keresztények pártképvise- letével, akiknek történelmi pártjai itt munkálkodó kisgazdákból és itt született keresztényekbõl formálódtak.

A zsidókérdés felvetéséhez a vezetõ pártok álszemérmes hallgatása adja az indítékot. A keresztény és a cigány párt nevében egyértelmûen jelzi a mögöttük állókat, de zsidó párt avagy zsidók pártja mintha hiányozna az országos listát is állítók közül. A sokat hangoztatott hazai zsidó reneszánsz korában a bértollnokok is elfelejtik elemezni: a keresztények és cigányok mellett hol van ma Magyarorszá- gon a zsidóság képviselete?! A jelen választás kimondatlan nagy csalása nem az egykori világoskék cédulás módszerben, vagy az utóbbi sötétkék (értsd: eurokék) választások számí tógépes visszaéléseiben, esetleg a láncszavazásban keresendõ. A mindenható médiának ismét sikerült elhitetnie, hogy van választási lehetõség, ezért biztatta szavazásra az állampolgárokat. Erre tett egy lapáttal a köztársasági elnök felhívása is, hogy a választók magas részvételi arányával a  végeredmény hitelesnek hasson. A mostani választás legnagyobb hazugsága a zsidó érdekekrõl való hallgatás és az a sugallat, hogy csak az SZDSZ lenne a zsidók pártja. 

A médiában nem kap hangot, hogy a jelenleg befutóra álló négy párt egygyökerû, márpedig e tény ismerete elég lenne annak felfogásához is, hogy mind a négy párt egyúttal zsidó érdekképviselet. Ha csak egy is biztosan nemzetidegen célt szolgál - értsd: SZDSZ - , akkor az egygyökerûség, „testvériség” alapján mindegyik ugyanazt teszi). Aki nem hiszi, annak e tétel négy oldalról is bizonyítható: a szocialisták eszmei és jogi utódjai az 1919-es tanácsköztársasági terror zsidó
népbiztosainak, a Rákosi-rendszer magyarságot megfélemlítõ és megnyomorító
zsidó négyesfogatának, a Kádár-rendszer ugyancsak zsidó szellemi és
fizikai hóhérainak.

A Fidesz hazaárulása az ország második legnagyobb városa, Debrecen példátlan hazugságaiból érthetõ meg: az egykor színmagyar város három képviselõjelölt- jébõl kettõ zsidó. Aki nem látja a Kósa-Demszky ideológiai rokonságot, az a liberális oktatás korában akár százszor is leírhatná okulásul.

Kóser Lajos Debrecenben, Demszky Gábor Budapesten, Zsidó fészkek Nap- keleten. Kósa - fidesz, Demszky - szadesz, Álmos magyar mindent bevesz?
Dávid Ibolya színválasztásának pedig éppen a nemzeti lobogó, vagy a környe zetvédõk zöldjéhez nincs semmi köze. Aki virágnyelven jobban ért, annak másik népi bölcsesség ajánlható: „Hej, a tulipánnak nagy bánata van, mert az Ibolyának szegfûszaga van.” Ennél nagyobb a baj: az elnöknõ - zöld álruhában is - a kék-fehér honfoglalást szolgálja. „Kell egy pasi” - harsogja a média, ennek párjaként tûnik fel Dávid Ibolya a politikai cirkusz porondján: „Kell egy nõ a parlamentbe!” Bár a hazaárulásnak nincsenek fokozatai, jelzõkkel mégis árnyalható a kép: Az SZDSZ nyílt hazaárulása mellett a Fidesz ugyanezt teszi burkoltan, az MSZP a halmozottan és visszaesõként elkövetett történelmi hazaárulás példája, a mai MDF pedig az alattomos áruló.
                 

A Kádár-rendszer idején a mindenkori szavazás a Hazafias Népfront jelöltjeirõl szólt. Ünnepelni kellett, amikor a kezdeti egyszemélyes népfronti ajánlat helyébe a többes jelölés lépett. Az egypárti diktatúra korában, a párt vezetõ szerepének erõsítése idején az ország bevette a többes jelölés demagógiáját. 2006 áprilisában a vezetõ újsághír: immár nem kétpárti, hanem négypárti lesz a parlament!!!
Megtévesztett tömegek, az agymosás bálványimádói tízezrével hódolnak a bal- és
jobboldal nevében harsogó vezéreknek. Nem kímélik a történelmi helyszíneket sem, így válhatott a Batthyány örökmécses a csendes emlékezések után most a vörös ünneplések színterévé.

   
Újkori fogalmunk, a gazdasági körbetartozás politikai
párja a körbehazudozás. A négy párt a politikai körbehazudozás pártja.
Mivel mindennek és mindenkinek pénzügyi háttere van, így formálódik e
választások során a négysebességû Magyarország, melyben a négyes szám
nem azonos a parlamentbe kerülõ pártok négyes fogatával. A négy sebesség
pontosan megfelel az embercsoportok azon négyes felosztásának, ami a
forintmilliárdok birtoklásán vagy éppen annak hiányán alapul. Az anyagi
javak elosztása éppen fordítottan arányos az abban részesülõ emberek
számával, és így a nyilvános megszólalás (értsd: parlamenti beleszólás)
lehetõségével is.

A "négysebességû" Magyarország képviselete tehát:

1.) a két „nagy párt” a megtévesztett választók külön-külön 40 %-os
     szavazatával,-
2.) a két „kisebb párt” a parlamentbe jutás 5 % körüli
     minimál-szavazatával,-
3.) a további hat párt, akik országos listát tudtak állítani, de
     eredményt    elérni nem,-
4.) az „indultak még” kategóriája, akik között igazmondók is vannak,
     de puszta megszólalásuk is eleve reménytelen volt.

Ki szól ma itt igazat? Erre is van legalább négy példa: Az „Élõlánc” hirdeti a biológiai megmaradást, a környezetbarát életmódot, a túlélés egyetlen és hosszú távon követhetõ lehetõségét, a Pajzs Szövetség a következetes magyar érdekképviseletet és unióellenességet, Debrecen városa pedig puszta létével és történelmével a magyarság mai leigázásának jelképe. Negyedik tényezõ azon politikai menekültek csoportja, akik 1956-os állásfoglalásaik és kiállásuk miatt kényszerültek külföldre. Eljött az õ idejük, hogy a kerek évforduló évében világszerte szót emeljenek a Kárpát-medencében zajló lopakodó kék-fehér honfoglalás ellen, és egy új magyar szellemi honfoglalásban segédkezzenek. Megoldás, a megmaradás és feltámadás eszméje csak azoktól születhet, akik
tisztánlátásukat közel s távolban megõrizték. Kérdés, hogy a fenti gondolatokból kiindulva a modern hírközlés vívmányaival születhe e tudósítás az ország valós helyzetérõl a pénzhatalom diktatúrája idején. Most nem a nemlétezõ fasizmus vagy a bukott kommunizmus ellen kell hadakozni. A jelen választással Habsburg-barát, kommunista-utód, cionista-bérenc parlament formálódik. Pedig az 1956-os magyar szabadságharc közelgõ 50. évfordulójára megerõsödhetne az alapgondolat: „Habsburg, kommunista, cionista unió büszke, szabad magyarnak nem való!”
  
  
  Dr. Nagy Attila
  orvos, közíró
  Debrecen