Lóri
Kedves Gyula! Reagálva most olvasott "7-edet", mellékelem 26 évvel (!) ezelőtt megjelent kötetemet. Ha a 14. oldalon szereplő "Táltos ének" utolsó 8 sorát elolvasod, érdekes párhuzamot fedezhetsz fel irásod elején felvetett gondolataiddal [is]... Öleléssel: Lóránt.
A vers megértéséhez figyelmes olvasás, netán elemzés szükségeltetik. Megéri! Nekem különösen, mert egy merőben új párhuzamot tett láthatóvá Krisztussal kapcsolatban. Megírom és majd visszautalok erre a versre. 2006.01.29
Sz.
Gy. |
TÁLTOS ÉNEK
[In memoriam Mécs László]
Az idegenség, az izmokat lázító
téboly, a nem-volt és nem-lesz
egyetértés a földdel, hogy emlőnek
emeljed a porból kiszakadtat,
a kövek között búvót,
patakokban
megmerített eleiddel a sorsot,
lélegezzél, indának hajítottad
a messzehangzót, paripának a
táltosok könyörgését, a holdat,
akik szemeikkel vernek és
igazítanak a távolból, zengő
szavaikban az élet, a
feltámasztás
genezise, az érthetetlen,
grádicsok
és hegyiutak panaszával,
himnuszaikban a visszatérők
és eltávozottak, himnuszaikban
a vetések és a szénaboglyák,
áldást osztanak a fapalánkok,
esőt érlel a felleg, bársonyos
esőt harmadnapra, dicsérjed
a fáradtat, aki csontos
vágyakozását adta a fiaknak
örökül, gabalyodjon, görögjön,
sokasodjon, ízlelem, soha-
látott évek és énekek
terelője, sziklákat hegyekké
emelő, Te, most tudom, hogy
naggyá
akaratodban emelkedik
ez a nép, nemesebbé a
napok delelőjén, Jézusaiban
áldott, Máriáiban asszonnyá
érlelt, cselekedeteiben
fennenhangzó emberek közössége:
nemzet.
Szász [Zas] Lóránt.