Nemzeti Alapokmány.

Helyzetelemzés és javaslat.

2004.03.15 

Bevezetés. 

Ha nemzetként élni akarunk, mindenekelőtt azoktól a gondolati béklyóktól kell megszabadulnunk, amelyeket a kommunista rendszer vetett a nyakunkba, majd  a parlamentáris demokrácia szorított meg azon.

A jelenkori történelem igazolja, csak a gyáva népnek nincs hazája, mert feladja, eladja azt. A bátor népek védelmezik hazájukat. Dávidként szállnak szembe a Góliáttal és győzelmet vesznek rajta. 

Az Alapokmányt egy „nyilatkozat függelékkel” terjeszteni kell és annak aláírására fel kell kérni mindazokat, akik az Alapokmányban foglaltakkal egyetértenek. 

Az Alapokmány a Nyilatkozat aláírói által adott erkölcsi, ill. politikai felhatalmazás azon nemzeti erők részére, akik arra a végleges és megmásíthatatlan elhatározásra jutnak, hogy a rossz és tovább romló közállapotokon, az ezzel járó kockázatok felvállalásával, javítani fognak. 

A „nemzeti erők”, vagy a „harmadik erő” fogalmilag nincsenek kellő pontossággal meghatározva. Mint gyűjtő fogalmak a magyar nemzet fennmaradásában érdekelt és ezért tenni, áldozni képes egyének és szervezetek rendelhetők hozzájuk. 

Ezen erők legfőbb ismérve, sajnálatos módon, a nagymérvű szétforgácsoltság, a részek közötti párbeszéd, ismeretköz vetítés és különösen az együttműködés csaknem teljes hiánya. Az egyesítési törekvések sorozatos kudarcának lényegi okai és tanulságai a következők.

Az egyének elszigeteltsége „természetes”, a szervezeteké pedig „történelmi” adottság. Remélni kell, hogy egyikük sem végzetszerű.

Társadalmi csoportosulások többnyire erős egyéniségek vonzáskörében keletkeznek. E vonzás ritkán szavatolja a szervezet hatékony, illetve tartós működését. A nézetek, magatartásformák különbözősége, vagy a vezető szerep megszerzésére való törekvés belső ellentmondásokat keletkeztet. Az ezzel járó erő pazarlás csökkenti a szervezet külső hatékonyságát.

Ilyen állapot jellemzők mellett a csoport egésze, vagy meghatározó része ellenszenvet tanúsít mindenféle kívülről érkező egységtörekvéssel szemben. Ennek rendszerinti oka, hogy a csoport vezetője, vagy hangadó része, tekintélyét befolyását érzi veszélyeztetve. Vagy a csoport súlyának, jelentőségének csökkenésétől, sőt önállóságának elvesztésétől tart.

E tényezők kiküszöbölhetetlenek, hatóerejük azonban csökkenthető. Ennek érdekében az alábbi módszerek javasolhatók.

Ha valamely személy vagy szervezet megnyilatkozásra, vagy tevőleges fellépésre határozza el magát, törekedjék ehhez mások támogatását megnyerni – az alábbiak szem előtt tartásával.

”Támogatási felhívást” kell küldeni vagylagosan a követke
zőkre.

a) A felkért teljes körű, vagy részleges „egyetértési     nyilatkozata”.
b) A felkért teljes körű, vagy részleges „támogatási     nyilatkozata”.
c) A felkérő és a felkért „együttműködési megállapodása”.

Mindhárom változat közös jellemzője, hogy egy - egy alkalomhoz kapcsolódik.

Indokolás. A tétova, szólamszerű egységfelhívások ebben a felfogásban súlytalanokká válnak. Az egyének, illetve szerve zetek „kényszerítve” vannak arra, hogy elgondolásaikat, elhatározásaikat kellő pontossággal kidolgozzák és megfogalmazzák. Az összekapcsolódás fenti módozatai fogalmilag kizárják, az alá ill. fölérendeltség minden formáját. Lehetetlenné teszik a felelősség elmosását az igenlő, ill. az elutasító döntések tekintetében. Egészséges „verseny szellem” keletkezhet a szervezetek között. Az öncélú, fecsegő civakodó együttesek kihullnak e megméretés rostáján. A részvétel módja és mértéke értékelhetővé teszi az adott szervezet tényleges erejét. A felkérés által megszólított szint vall azzal: ha nem válaszol, ha visszautasítja az együttműködést, ha elhatározását nem indokolja, ahogyan indokolja, vállalását betartja vagy megszegi, stb.

E módszer hatályba lépésének elemi feltétele, hogy a felek
„számba vegyék” egymást, azaz elkészüljön végre egy olyan nemzeti nyilvántartás, amit nem a titkosszolgálatok állítanak össze. 

Nem csupán a tudás, az egymásról tudás is hatalom! E tudásra épülhet mindaz, amit a számítástechnika nyújt az emberiségnek: a gyors hír és eszmecsere megannyi értékes és hatékony formái. 

Az együttes ténykedés, ill. gondolkodás e kezdetleges módszereinek talaján remélhető annak a kölcsönös bizalmon alapuló belátása, hogy „egységben az erő”. Ez szabad utat biztosíthat a fejlettebb, illetve tartós együttműködési formáknak is.

Főcímek. 

I. Az Ország közállapotai. 

II. A közállapotokból adódó nemzeti cselekvési kényszerek,     jogok.  

III. Az alkotmányosságot helyreállító mozgalom javasolt     alaptételei. 

IV. Az alkotmányosság helyreállításának lehetséges      módjai. 

V. Alapelvek, alapfogalmak. 

VI. A „Magyar Alkotmányos Rend” fogalmi, illetve tartalmi      elemei. Nézetek, célok. 

VII. A tennivalók. 

VIII. Zárszó, ajánlás. 

I. 

Az Ország közállapotai. 

A mai Magyar Állam természetjogi és alkotmányjogi szempontból nem jogállam.

Az országban, törvényen kívüli helyzet [exlex állapot] van.  

A többpártrendszeren alapuló „parlamentáris demokrácia” nem biztosítéka a valódi jogállamiságnak. A lakosság lélekszámához viszonyítva törpe kisebbséget  képező parlamenti, ill. parlamenten kívüli pártok megvásárolhatókká lettek. Idegen érdekek zsoldjába szegődtek. A parlamenti
„váltógazdaság” rendszere, a látszat demokrácia díszletei mögött, azt a célt szolgálja, hogy a nemzeti vagyon herdálása, ill. fosztogatása következtében halmozódó veszteségeket a minden választás után „tiszta lappal” induló új kormány csődgondnokként leírja és „csendes kegyelemben” részesítse az elkövetőket, természetesen a viszonosság jegyében. A hiányt a nemzeti adósság összegéhez könyvelik és a lakosságon találékony adóztatási módszerekkel hajtják be.  

Ez biztosít működési teret, illetve lehetőséget olyan további nemzetrontó folyamatoknak, mint a természeti környezet rombolása, a nemzet életerejének és szellemi erőinek felőrlése, a nemzeti nyelv megrontása, stb. Ezek együtthatá- sukban vészhelyzetet eredményeznek. Ennek elhárítása e folyamatok sokrétű, tárgyilagos elemzését és visszaszorítását igényli. Ennek lehetséges módszerei: a jogi szabályozás, szükség esetén erőhatalom alkalmazása; az ellenállás jogának [jus resistendi] gyakorlása. Mindez azért vált időszerűvé, mert bekövetkezett e káros folyamatok visszafordítha- tatlanná válásának közvetlen veszélye. 

Magyarország német megszállása és azt követően a Horthy Miklós kormányzó kényszerítése Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezésére „felfüggesztette” az Ország alkotmányos rendjét.

Mivel a Kormányzó kiugrási kísérlete a német hadsereg háta mögött történt, annak védelmi képességét veszélyeztette volna. Ez a körülmény, a román átállás következményeinek ismeretében, külön bizonyításra sem szorul. A német hadvezetés intézkedése elkerülhetetlen, következésképp érthető volt, miként a budapesti Duna - hidak felrobbantása is.  Az alkotmányos rend megszűnésének jellemzője az a tény is, hogy a németek, magyar segédlettel, zsidó vallásfele- kezetű magyar állampolgárokat és a cigány népességhez tartozókat hurcoltak el az ország területéről ezek tömeges elpusztításának szándékával. 

Nem érhető viszont, hogy a német hadvezetés által elrendelt és foganatosított „kivételes állapot” miért tart még ma is. A
„felszabadult” nemzet miért nem térhetett vissza [több mint] ezeréves Alkotmányának védőbástyái közé, a „rendszer- váltásig” eltelt mintegy ötven év, és az azóta eltelt, további mintegy tizennégy év alatt? A magyarázat a kommunista és a kapitalista rendszer kétarcú egylényegűségéből adódik. Több körülmény mutat arra, hogy a Nemzet részéről bekövetkezett ennek felismerése.

A német megszállókat felváltó szovjet megszállók „engedélyezték” ugyan a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom működését, de katonai közigazgatást vezettek be és e szervezeteket befolyásuk, majd közvetlen irányításuk alá vonták. Ha a látszat alkotmányosság e szervei, a szovjet utasításokat nem az elvárt gyorsasággal, vagy készséggel hajtották végre, a megszállók a magyar belügyekbe való kíméletlen beavatkozástól sem riadtak vissza Erre példa Kovács Béla elhurcolása és szovjet fogságba vetése. 

Az idegen fegyverek erejére támaszkodó „törvényhozás” által létrehozott sztálini típusú „alkotmány” nem tekinthető érvényes jogintézménynek, mert nem a nemzet közmegegyezése, hanem a megszálló hatalom akarata hozta létre. Törvénytelen eredetén túlmenően, ellentétben áll természetjog és a Magyar Nemzet Történelmi Alkotmánya [továbbiakban Alkotmány] szellemével, illetve az Alkotmány részének tekinthető írott jogforrásokkal [pl. Aranybulla].

Az 1956-os Forradalom alkalmat kínált volna az alkotmányos- ság helyreállítására. A nemzet azonban a szovjet katonai beavatkozás miatt nem élhetett e jogával. Azt is rögzítenünk kell, hogy a szovjet támadókat a „gonosz valódi birodalmának” akkori külügyminisztere, John Foster Dulles „biztosította” afelől, hogy az USA „jóindulatú semlegességet” fog tanúsítani szovjet haderő magyarországi alkalmazása esetén. 

A „művelt nyugat” e minősíthetetlen magatartása egyik látványos következménye annak a gyalázatos alkunak, amit Churchill és Sztálin „kötöttek” az asztalon egymás között tologatott papírdarabra firkálva a befolyási övezetek százalékos felosztását. 

Ez a történelmi bűn veti fel azt a további kérdést, hogy a keleti megszálló hatalom még ki sem hűlt helyét miért foglalta el egy nyugati megszálló hatalom és mi célból rendezkedik be újabb ötven vagy akár száz évre is az ország területén? E csapatok „békefenntartó” tevékenységének mibenlétét Horvátország és Bosznia tragédiájának komor fényei világítják meg. A „békefenntartás” amerikai módra egyenlő a tömeg- sírok békéjének utólagos biztosításával.  

A Magyarországon állomásozó amerikai csapatok, miként korábban a szovjet csapatok, hármas célt szolgálnak.

a.)  Önző nagyhatalmi érdekek érvényesülését szavatolják a       nemzet érdekeivel és  akaratával szemben.
b.) Támaszpontként szolgálnak egy erőszakos katonapolitika      számára; csapások vagy válaszcsapások, célpontjává      téve ez által a „befogadó” országot.
c.) Egy olyan kisebbséget védelmeznek [nem a magyar     zsidóságról, mint vallási közösségről van szó], amely,     voltaképp politika-semleges módon, állandó készséggel     segít minden idegen hatalmat abban, hogy gyarmatosító     törekvéseit a magyarság érdekeinek rovására érvényesít-     hesse, miközben saját pecsenyéje is megsül. 

A szovjet megszálló csapatok Magyarországról történt kivonása után létrejött „új államhatalom” szerkezetét és működési rendjét sem a nép akarata alakította, hanem a visszavonuló szocialista és a magyar élettérbe behatoló
tőkés hatalom titkos egyezsége, a „magyar beavatottak”
bűnös közreműködése mellett.

Ezen egyezség értelmében a bukott rendszer vezető rétegei mentesültek a felelősségre vonás alól, tovább gyakorolhatták az állami vagyon kezelésének jogát, sőt felhatalmazást kaptak e vagyon egyéni elsajátítására és kiárusítására is. A Nemzet történetének egyik legsúlyosabb árulása néhai Antall József nevéhez, ill. dicstelen politikai tevékenységéhez fűződik. Ennek csupán jellemző epizódja legyőzött politikai ellenféllel kötött paktum. Az Ország legsúlyosabb terhe napjainkban az
„antalli örökség” hozadékának elszenvedése.

Politikai, közjogi és erkölcsi rendszerváltás hiányában a sztálini „alkotmány” továbbra is alkalmasnak látszott a díszlet szerepét betölteni, annak érdekében, hogy mögötte immár a pénztőke háborítatlanul folytathassa üzelmeit. Ráadásul egy új „jogintézményt” is létrehoztak: az Alkotmánybíróságot. E testület feladata az „alkotmány” toldozása – foldozása és ennek révén egy alkotmány fölötti úgynevezett „virtuális” alkotmány létrehozása, abból a célból, hogy a pénztőke „szabad mozgása” útjából minden jogi akadályt eltakarítson. 

A magyar jogrendszertől és közjogi gondolkodástól teljességgel idegen szervezet vonatkozásában csupán „érdekességként” említendő, hogy első elnöke a kommunista hóhér Kun Béla unokája; saját személyében pedig a bukott rendszer elnyomó ás megtorló gépezetének tagja volt. E testület törvénytiszteletére jellemző, hogy csak Budapesten hajlandó a jogrend fölött őrködni, jóllehet a jog parancsa tevékenysége színhelyéül Esztergomot jelöli ki.

Mélyreható átalakítás történt a bírósági szervezetnél is. E fontos hatalmi ágat kivonták mindenfajta hagyományos [országgyűlési, igazságügyi minisztériumi] ellenőrzés alól. Ellenőrzésére egy Magyarországon sosemvolt szervezetet hoztak létre: az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Az alapító jogszabály úgy rendelkezik, hogy a Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöke egyazon személy legyen. Ezzel, a fejénél összenőve, létrejött egy példa nélküli képlet: a Solt Pál által vezetett Legfelsőbb Bíróság alá rendelt bírósági szervezet és az azt ellenőrző ugyancsak Solt Pál által irányí- tott Országos Igazságszolgáltatási Tanács.

Az hogy e szerfölött költséges szervezet voltaképp mivel foglalkozik, mi igazolja létjogosultságát, a rá vonatkozó jogszabály ismeretében sem állapítható meg.

Solt Pál regnálása alatt, ill. annak folyományaképpen a kóros szervezeti burjánzásnál sokkal tragikusabb torzulást is szen vedett a magyar bíráskodás: megszűnt igazságszolgáltatás lenni. Kiiktatták ugyanis a bírák kötelmei közül, az „igazság” hivatalból történő felderítésének kötelezettségét [officialitás]. Ennélfogva, a testület, egyes tagjainak erkölcsi beállított- ságától függetlenül, jogot alkalmazó [jogszolgáltató] hivatallá alacsonyodott. 

E folyamattal szerves egységet képez az újmódi jogalko- tásnak azon újítása, hogy a jogi szabályozásból, mint szükségtelen összetevőt, kiiktatták az erkölcsi tartalmat. Az erkölcsi tartalomtól mentes jogszabály-szövegek pontatlan megfogalmazása, e hiányosság természetes velejárójaként, általános gyakorlattá lett. Ezek hatására a jog viszonylagossá vált. Ugyanígy a jogértelmezés és a jogalkalmazás is. Ez nem az állampolgár javát szolgálja, hanem a bírói önkénynek ad teret. A korlátozatlan, ellenőrizetlen és jogi zsinórmértékek hiányában ellenőrizhetetlen bírói hatalomgyakorlás természe- tes folyománya a megvesztegethetőség és egyéb bírói visszaélések intézményesülése. A bíróságok napjainkra ismét úgy működnek, ahogy azt Tiborc felpanaszolta Katona József halhatatlan színművében.

[A „megvesztegethetőség” fogalma e szöveg keretében némileg eltér a hagyományostól. A testület romlott szelleme, rendeltetésével ellentétes (diszfunkcionális) működése értendő alatta.]   

A bírói hatalom mellett, a végrehajtó hatalom kiemelt szervezete, az ügyészi szervezet. E testületet a „rendszer- váltásig” a szélsőbaloldali elemek gyűjtőhelye, valóságos panoptikuma volt. E jellegét a „rendszerváltás” után is sikerült megőriznie egy olyan „tisztogatás” eredményeként, amelyet az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem korábbi párttitkára, a legfőbb ügyészi székbe ültetett, Györgyi Kálmán hajtott végre.  Személyének kiválasztása az antalli – paktum része [tétele] volt. Kinevezése [megválasztása] ellenében vállalta a tisztogatást az ügyészi szervezetben, az igazságtétel jogi célkitúzéseinek segítését, valamint az ügyészi szervezet önállóságának feladását, igazságügyi miniszteri felügyelet alá helyezését.

Megállapítható, hogy Györgyi Kálmán mindhárom ígéretét megszegte. A tisztogatás során félreállította a megyei főügyészeket. Helyükbe pályáztatás útján másodvonalbeli balosokat ültetett. Érintetlen maradt a Legfőbb ügyészség központi szervezete. 

Györgyi Kálmán volt az, aki az Alkotmány, a Büntető Eljárási Törvény és az Ügyészségi Törvény rá és az általa vezetett szervezetre rótt bűnüldözési kötelmet felrúgva meghirdette a növekvő bűnözéssel való kötelező együttélés doktrínáját, és az általa uralt szervezetben bevezette az ennek megfelelő joggyakorlatot. Mereven ellenzett ill. akadályozott minden olyan törekvést, amely a rendőrség titkos [„operatív”] nyomozási tevékenységének jogi és etikai ellenőrzését ajánlotta. 

Nem kis részben Györgyi Kálmán tevékenységének „gyümölcse”, hogy a bűnözés gyilkos polipként átszőhette az egész magyar közéletet, és mára oly helyzeteket teremt [magától értetendő természetességgel], hogy a szervezett bűnözés elleni szolgálat vezetője bűnszervezet vezetőjével ápol bizalmas kapcsolatot. Nem kis részben Györgyi Kálmán tevékenységének rovására írható, hogy a bűnözés önálló hatalmi ágként meghatározó szerepet gyakorol a nemzeti jövedelem elosztásában és ezáltal egyik okozójává vált a Nemzet teljes [!] gazdasági, testi és lelki elnyomorodásának.

E szöveg terjedelmi korlátjai csupán említeni engedik, hogy Solt Pál és Györgyi Kálmán a bűnözés létjogosultságát elismerő és az igazságtétel meghiúsítását célzó ténykedéseket egymással szorosan együttműködve, a támadásokkal szemben egymást védelmezve hajtották végre.

Medgyessy Péter miniszterelnök ötlete nyomán újabb állami-igazságügyi szervezet létesült, az Állami Etikai Bizottság. Ennek kebelén belül új együttműködési lehetőség nyílt Solt Pál és Györgyi Kálmán között is. E szervezet dicstelen feloszlatása a bulvársajtó élcelődéseinek célpontjává vált.

A jogszolgáltatás fentebb vázolt állapot jellemzői olyan „részletkérdések”, amelyek megoldása, pontosabban kiküszöbölése nélkül egy nemzeti sorsjavító folyamat jogi vezérlése, illetve háttértámogatása elképzelhetetlen, elvileg is megvalósíthatatlan. Az orvoslást - akár sebészi módszerek alkalmazásával is – itt, a bajok egyik fő gyökerénél kell kezdeni!    
 

II. 

A közállapotokból adódó nemzeti cselekvési kényszerek, jogok.  

A fentiekben vázolt törvényen kívüliség és a, több  vonat- kozásban, tragikusnak minősíthető közállapotok az állam- polgárokat és ezek szervezeteit, erkölcsi értelemben vett, jogkövetésre nem kötelezik. Továbbá, a[z érvénytelen] jogi szabályok alapján tevésre, valamitől való tartózkodásra, vagy valaminek az eltűrésére kényszerített állampolgárokat, ezek csoportosulásait illetve szervezeteit, az élő Nemzeti Alkot- mányból eredően, megilleti ellentmondás [jus contradiscendi] valamint az  ellenállás ill. a nemzeti akarat kikényszerítésének

joga [jus resistendi]. E jogok forrása az erő, amely az Alkotmány adta meggyőződésből, az akarásból, és az elszántságból táplálkozik! Ez az erő volt a forrása a nemzet történelme folyamán, minden olyan megmozdulásnak, amelyeknek a magyarság puszta fennmaradását köszönheti! 

E tétel alkalmazhatóságának, alkalmazandóságának messze zengő példája a ’zengői példa’, több szempontból is. A szembeszegülés egy tartalmában káros, formailag jogszerű, intézkedés [élőfák meggyilkolása] ellen irányult. Az ellenállók a mai fiatal nemzedékekre sajnos általában jellemző kénye- lemszeretet, kockázatmentes élet, stb. értékeinek feláldozása árán, hóban - fagyban vállaltak nemzet szolgálatát. Bátor fellépésük, bel és külföldi egyetértéssel találkozván, hathatós támogatást is kapott. A rendőrség nem akart, a biztonsági szolgálatok emberei pedig nem mertek a vézna fiúkkal és gyenge lánykákkal szemben erőszakot alkalmazni. Néhány fa megmenekült. Egyúttal szétfoszlott a hatalom mindenható- ságának képzete és a tevőleges ellenállás hiábavalóságának téveszméje.

Más példa. Ismételten igazolódik, hogy az amerikai zsoldos katonák, amellett hogy bevetésük rendkívül költséges, nem válnak be sem Irakban, sem Afganisztánban a mezítlábas ellenállókkal szemben. Tehetetlenek, a hitük szerint Allah paradicsomába jutó, palesztin kislányokkal szemben az izraeli, célzott és nem célzott megsemmisítéseket végrehajtó, gyilkos alakulatok is.

A jelenlegi politikai helyzet a népek ellenállása folytán az alábbi, letagadhatatlan, jellegzetességeket tükrözi.

Amerika nem rabolhatja el Irak olajkincsét, nem kereskedhet vele szabadon, a világ olajpiacain. Nem sújthatja büntetlenül gazdasági korlátozásokkal az iraki  népet, és nem ítélheti százezer szám éhhalálra az ártatlan gyermekeket. Vélhetőleg nem tudja majd megoldani az Afganisztánon áthúzódó, olajvezeték biztonságos és gazdaságos működtetését sem. A spanyol példa bizonyítja, nem tud védelmet nyújtani a véradót szolgáltató csatlós államok segédnépeinek, sem nagyhatalmi kalandjainak frontjain, sem ezek országában. A leghűbb és legkegyetlenebb szövetséges polgárainak a sirató falnál is csak fegyveres biztosítás mellett lesz lehetséges sírniuk.  

III. 

Az alkotmányosságot helyreállító mozgalom javasolt alaptételei. 

Az elveknek és céloknak egyértelműeknek kell lenniük!

·        „A jog az erőből, az erő a jogból ered!”

·        A sorrendiség fel nem cserélhető!

·        A jogállamiság helyreállítása csak erő alkalmazása révén      lehetséges!

·        Az erőbevetés módját és mértékét a törvénytelen hatalom      ellenszegülésének módja és mértéke szabja meg!

·        Az erőnek feltétlenül alkalmasnak és elégségesnek kell      az ellenszegülés leküzdésére.  

IV. 

Az alkotmányosság helyreállításának lehetséges módjai. 

Eldöntendő kérdés, szükség van e „Alkotmányozó Nemzet-
gyűlés” összehívására és valamiféle Alkotmány, vagy annak nevezett alaptörvény, megalkotására?

A most működő ál-parlamenttől nem várható, hogy egy ilyenfajta „törvényjavaslatot” hajlandó legyen elfogadni, kihirdetni, és ezzel életbe léptetni.

Ha a magyarságnak van, márpedig van, érvényes nemzeti egyetértésen alapuló Alkotmánya, úgy ezt a tényt elegendő kinyilatkoztatni és bejelenteni, hogy a Nemzet az Ország alkotmányos rendjét visszaállítottnak tekinti és kész kikény szeríteni mindazokkal szemben, akik ezen akaratelhatáro- zással tevőlegesen szembeszegülnek.

E nyilatkozat elhangozhat köztéren, templomban, fedett gyülekező helyen, ahol elegendő számban gyűlnek össze olyan szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek, akik a közvélemény képviselőinek tekinthetők, és akik képesek arra, hogy akarat elhatározásuknak, illetve akaratnyilatkoza- tuknak a fenti módokon önerejükből, vagy mások segítsé- gével érvényt szerezzenek.

A fellépésnek ez a módja történelmi példák [precedens] alapján igazolható.

A ’48-as forradalom a márciusi ifjak maroknyi csoportjának lelkesedése, „jogellenes” cselekvések elhatározása és végrehajtása formájában kezdődött. A nemzet a nyomda gépek lefoglalását, a tizenkét pont cenzúra mentes kinyom- tatását és kihirdetését utólag törvényesítette, elsősorban azzal, hogy a felkelés zászlai mögé sorakozott. Létrehozta természetesen az „új forradalmi – alkotmányos rend működtetéséhez szükséges jogi szabályokat és az ezeknek megfelelő intézményeket is. Ekkor állt fel az első, a nemzet- nek felelős, magyar kormány is.

Ebből következik, hogy mindazok, akik bármely törvény előzetes legitimálását egy törvénytelen hatalomtól remélik, pl.
a „petícinonisták” légvárak kergetői, vagy még ezeknél is rosszabbak!

A nép gyűlését és a népgyűlés határozatát, a „népszavazást” nem a jelenleg regnáló hatalom jóváhagyása mellett, ill. en- nek felügyelete alatt, hanem ezek nélkül, vagy ezek ellené- ben kell lebonyolítani, szükség esetén erőhatalom igénybe- vételével is. 

A közös cél megvalósítására társult szervezetek ill. magán- személyek feladata elsősorban nem az EU-választások, vagy a következő országgyűlési választások eredményének befolyásolása, és ezen szervezetekben kisebbségi képvi- seletek létrehozása, hanem a valódi rendszerváltás megva- lósítása; vagyis a nagyhatalmak paktuma alapján a titkos- szolgálatok és hazai, illetve külföldi együttműködők által létrehozott áldemokrácia felszámolása, új a tényleges néphatalmon és képviseleten alapuló nemzetállam létrehozása.
 

V. 

Alapelvek, alapfogalmak. 

Ha az Alapokmány nyomán, annak elvei mentén, társadalmi tömörülés jön létre, annak, minden egyéb szervezettől, ill. mozgalomtól való megkülönböztetés és lényegének megha- tározása végett, az Összefogás elnevezés ajánlható. Ez a szó ugyanis kifejezi a kettős lényeget. Nem jön létre csúcsszer vezet, másokat integráló szövetség. Önkéntesek egyesülnek, alkalmilag a közös veszedelem elhárítása céljából.

A „nemzeti alkotmányozás” nem nélkülözheti új fogalmak alkotását és más ismert fogalmak pontos körülírását, vagy újraértelmezését A terjedelmi önkorlátozás  miatt itt és most csupán a legfontosabb fogalmak kerülnek felemlítésre, példálózó módon..

A felsorolás logikai sorrendet követ. A végleges változat egy betűrendes felsorolást is tartalmaz majd.

VI. 

A „Magyar Alkotmányos Rend” fogalmi, illetve tartalmi elemei. 

Nézetek, célok. 

1.      A ’rendszerváltás’ nyomán kialakult létező parlamenti demokrácia nem felel meg a vele szemben támasztott jogos elvárásoknak. Történelmi lehetőségeivel élni nem akart, illetve nem tudott. A nemzeti sorskérdések megoldására, züllöttsége és a jóra való restsége folytán, alkalmatlannak bizonyult. A nemzeti vagyon csalárd elsajátítása ill. elherdá- lása nyomán égbekiáltó társadalmi egyenlőtlenségek felelőseként az állampolgárok döntő többségének haragját, ill. megvető közömbösségét érdemelte ki.

2.      A demokrácia másfél évtizedes uralkodása alatt tovább folytatódott a nemzet életerejének, egészségének hanyatlása, az életkor drámai csökkenése, a népha- landóság ugyanilyen jellegű növekedése.

A Holocaust által előidézett emberveszteség ellentmondásos számadataival ellentétben a ’Magzati Holocaust’ szörnyű nagyságrendje megbízható statisztikai adatokkal ’megnyugtatóan’ alátámasztott. Az abszolút számok arányán túlmutató lényeges különbség, hogy amíg a háborús időben végrehajtott Holocaust áldozatainak döntő többsége volt ártatlan, addig a békeidők Holocaustja kivétel nélkül ártatlanokat pusztított. A háborús Holocaust az áldozatok vegyes korösszetételénél fogva részben biológiailag érett vagy elöregedett emberállományt pusztított, a békés Holocaust homogén módon a jövő embercsiráit pusztította. A zsidók Holocaustja a történelemben nem példanélküli, legfeljebb méreteiben az. A magyar magzatok Holocaustja viszont mind tényében, mind méreteiben, mind a lakosság lélekszámához viszonyított arányaiban példanélküli. Emellett a Heródes által elrendelt gyermekgyilkosságok jelentéktelenné válnak. A náci Holocaust jobbára a faji ideológia által értéktelennek, ill. károsnak minősített idegen fajokat pusztította. A demokratikus kormányzatok a Magyar Nemzetet pusztították, pusztítják.

3.      A parlamenti demokrácia elévülhetetlen bűne, hogy a másság iránti türelem leple alatt romboló viselkedés formákat [deviancia] szabadított a nemzetre, ezáltal is gyöngítve annak életerejét.

A kábítószer-fogyasztás eltűrése, a könnyű drogok élvezetének törvényesítése érdekében kifejtett alattomos népszerűsítés neves tollforgatók és művészek által is, egyre súlyosabban veszélyezteti az egész társadalom lelki és testi egészségét. Veszélyezteti anyagi jólétét is, hisz a szenvedélybetegek ellátása a költségvetésre fokozódó mértékben ró elviselhetetlen terheket. A szenvedélybeteg súlyos teher közvetlen és távolabbi környezetére. A kábítószer-fogyasztás növekedése a köztörvényi bűnözés növekedését előidéző kiemelt okok egyike.

A homoszexualitás tünettanát [patológiáját], ill. társadalmi hatásait [szociológiáját] a Fodor Gábor nevével is fémjelezhető emberbarátok [filantrópok], másság népszerűsítők nem engedik hatékonyan kutatni, még kevésbé engedik nyilvánosságra hozni. Holott ezek tudományosan igazolnák azt a szörnyű tapasztalati tényt, hogy a homoszexuálisok nemi étvágya sokszorosa a normális emberekének. Ráadásul ez a veszélyes eltévelyedés sajátos ínyencséggel is társul, azaz fiatalok, sőt gyermekek, megrontásában keres, illetve talál kielégülést. A gyermekek iránti beteges vonzalom [pedofília] nem egy különleges eltévelyedés, hanem a homoszexualitás egyik ága.

4.      A demokrácia teljességgel képtelennek bizonyult a       kisebbségi problémák kezelésére is. Még e fogalom       körülírására sem volt hajlandó. Folytonosan „napirendre       tér” azon tapasztalati tény fölött, hogy a Magyarország       területén a magyar néptestbe préselődve, vagy attól ilyen       – olyan módon elkülönülve, elkülönítve, faji, nemzeti,       vallási stb. kisebbségek élnek. Nem volt hajlandó       elemezni, szabályozni, még kevésbé rendezni e       kisebbségeknek a befogadó többséghez való viszonyát.       Nem volt hajlandó e viszonyt összerendezni, az önkéntes       vagy jogi kényszeren alapuló beilleszkedést, illetve       alkalmazkodást elősegíteni.

      Az illeszkedés, ill. alkalmazkodás nem azonos az ’       asszimilációval’, mert ez utóbbi szabad akaratelhatá-       rozáson alapuló beolvadás, az előző kettő pedig a       társadalom belső egyensúlyát biztosító önként állalt,       ennek híján kikényszeríthető, kikényszerítendő maga
      tartási szabály.

Magyarország nem másokat befogadó és egyúttal önmagát megtartó állam, hanem az idegen, kisebbségi, érdekeket következetesen a többség, a nemzet érdekei elé és fölé helyező önfeladó szolgaállam. E szolgalelkűséggel nem érdemelte ki kisebbségeinek háláját. Ellenkezőleg, az ország a kirekesztés, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a cigánygyűlölet álnok panaszaitól hangos. Jeles írók és más értelmiségiek körében divattá vált a bel és külföldön folytatott nemzetgyalázás a kisebbségi jogok védelme ürügyén.

5.      A nemzeti érdekképviselet csődjét bizonyítja az a       gazság, amit a kormánykoalíció a „demokratikus polgári       ellenzék” sunyi közreműködése mellett elkövetett, EU       belépésünk kapcsán, egy csalárd módon kiirt, csalárd       népszavazás általi felhatalmazás megszerzése érdeké       ben. Külön említendő, hogy az Alkotmánybíróság       egyszerűen nem volt hajlandó megállapítani, még       kevésbé orvosolni a ’népszavazás’ perrendszerűen       kimutatott törvénytelenségeit. 
 

VII. 

A tennivalók. 

A felsorolt okokból és felsorolt módon felhalmozódott problémák tekintetében kétfajta állásfoglalás lehetséges. Az egyik a sommás. „Elég volt, eddig és ne tovább!” A másik a teendőket részleteiben meghatározó módszer. Ez utóbbi jegyében vettetnek papírra az alábbi javaslatok. 

1.      A nemzeti tudatrombolási folyamat visszafordítása.

A világ minden népe nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ős-eredetét kutassa, nemzeti múltját feldolgozza, és abból minden értéket hasznosítson jelene, illetve jövője számára.

A magyarság múltjának gondozását is „árendába adta” mint oly sok más nemzeti kincsét. A germán és zsidó terjeszke- dés céljaival és érdekeivel ellentétes a múlt tisztelete. Ennek jegyében hamisított néperedet tant: a finn – ugor származás elméletet kényszerítik ránk a Tudományos Akadémia véd nökség alatt. Elzárnak, elaknásítanak minden ösvényt, amely az igazi múlt irányába vezet. Évszázadokat és fontos eseményeket törölnek ki, hamisítanak meg, ill. jelenékte lenítenek el a magyarság történetéből. Ilyenek, pl. a honfog lalásra kötött szövetség [Etelköz], a hon elfoglalása és annak nemzeti önerőre támaszkodó megtartása érdekében a szövetség megújítása [Pusztaszer] eseményei. A szkíta eredethez, magához a ’szittya’ szóhoz, olyan képzettár sításokat ragasztottak, amelyek a lesajnálás, a gúny feltétlen ingerének kiváltására alkalmasak.

Ezzel szemben, de mégis ezzel párhuzamosan, a zsidó kisebbséggel együtt kell csodálnunk a zsidóság több évezredes ’kultúrtörténetét’ ideértve a Bibliában [Ószövetség] leírt jelképes történeteket és valóságos rémtetteket.

Az Árpád fejedelem által véghezvitt államalapítás és alkot mányozás jelentőségét, sőt annak tényeit is meghami sítva,
a nemzettudat elől elrejtve, I. István életművét minősítik államalapításnak, jóllehet I. István sem alkotmányt, sem a nemzet életét szabályozó alaptörvényt sem alkotott. ’Szent István Törvényei’ az idegen betolakodók kiváltságait, a nemzet jogfosztását és az inkvizíció módszereit előre vetítő erőszakos hittérítést szabályozzák. I. István idegen papjai és lovagjai ugyanolyan dühvel pusztították a nemzet szellemi művészeti, vallási értékeit és az ezekhez ragaszkodó „pogányokat”, mint tették ezt utódaik a konkvisztádorok az ősi indián kultúrák, ill. civilizációk ellenében.

I. István [apja Géza „előmunkálataira” támaszkodva] a felfegyverzett, szabad, győztes nemzet vitathatatlan közakaratán alapuló, a vezérek közös kehelybe csorgatott vérével szentesített, etelközi és pusztaszeri, Magyar Alkotmány elleni sikeres államcsíny eredményeként lett király. Tettét külföldi beavatkozás révén sikerült megvalósítania. A királyi hatalom várományosát, Koppányt törvénytelenül, példátlan kegyetlenséggel koncoltatta fel és a meggyalázott test darabjait, az elégedetlenkedő nemzet megfélemlítésére használta fel.

A fentiek miatt fontos feladataink egyike a magyar néperedet közhitelű feltárása és a magyarság igaz történetének megírása, minden egyházi és történelmi dogma ellenében, és ezen ismeretek szükséges terjedelemben való terjesztése e felnőtt lakosság körében és kiemelt fontosságú kötelező tantárgyként oktatása a tanuló ifjúság körében.

Kiváló tudósaink jóvoltából ez a nyersanyagkincs alapjaiban már nem szorul feltárásra, csupán rendszerezést és ismeretterjesztési, oktatási formákba öntést igényel.

Ebben a kérdéskörben az Alapokmány kiegészítést igényel arra tekintettel, hogy már első nyilvánosságra hozott tervezete is ellenkezést váltott ki az I. Istvánra és az ő nevéhez kapcsolt Államalapításra vonatkozó kitételek miatt.

Az adott helyzetben elképzelhető megoldás lehetne a vitatott szövegrészek egyszerű kiiktatása. E megoldás azonban nem alkalmazható, több okból.

Ellenkezne a történelmi tények feltárásához fűződő alapvető nemzeti érdekkel. Elvtelen megalkuvást jelentene olyan egyházi körökkel, illetve személyiségekkel, akik bizonyos nemzeti törekvések támogatását éppen ehhez kötik.

Mindszenti József, aki Pehm létére magyar hercegprímás volt, a Rákosi rendszer és Római Katolikus Egyház együttes üldözése, ellehetetlenítése folytán lett mártírrá. Méltatlan utódai nem hivatkozhatnak a Nemzet krisztusi értelemben vett szolgálatára.

A Nemzet nem támogatta a szocialista, nem támogatja a tőkés államot és nem fog támogatni, még kevésbé létrehozni, egy teokratikus, azaz papi uralmon, vagy egyházi főhatalommal rendelkező király uralmán alapuló államot sem. Ez önálló államiságunk rövidesen bekövetkező, feladás általi, megszűnése folytán egyébként sem időszerű.

Ebből következik, hogy eljött az ideje annak, hogy a Nemzet és a Szentkorona, ill. a szentkorona tan viszonya tisztázódjék.

A Szentkorona, mint nemzeti ereklye, mint a magyar föld és nép egységének jelképe, mint az alapvető jogok és köteles ségek [!] eszmei megtestesítője alkalmas lehet a Nemzet létért való küzdelmének segítésére, de csak nemzeti köz megegyezés alapján, amelyet még ezután kell tető alá hozni! Erre még kísérlet sem történt.

A Szentkorona mágikus erejében hívőknek és a szentkorona tan művelőinek számot kell vetniük azzal, hogy a Nemzetnek a római katolikus vallásfelekezethez tartozók csak egy részét képezik. Közöttük és más vallásfelekezethez tartozók között is sok a hitetlen, vagy épp hittagadó. A lakosság egy része felekezeten kivűli.

Aki tehát legalább a Nemzet megszólításáig el akar jutni, annak meg kell alkotnia a Szentkorona Eszmét [nem azonos a „szentkorona tannal”] oly tartalommal, amely a nemzet, vagy annak többsége számára érthető és elfogadható. Annak a tévtannak a hirdetői, akik szerint a Szentkorona megvédi a Nemzetet, azáltal, hogy „a tan” önerejéből teljesedésbe megy, vagyis az „ige testté lesz”, hamis próféták. Ártanak a Nemzetnek.        

Mivel kezdjük?

Korunk divatja lovagrendek és vitézi rendek alapítása. Most egy új lovagrend alapítása időszerű. Létre kell hozni a „Nép Tanítóinak Lovagrendjét”. E rend szent küldetése a Nemzet testi és szellemi újjáépítése. A kereszténység úgy terjedhe tett el a világon, hogy Krisztus tanításra vállalkozott. És úgy maradhatott fent, hogy a kereszthalál példájának hatása alatt, követői az üldöztetést, sőt a vértanúságot is hajlandók voltak vállalni hitük megtartásáért.

A jelenkori tanításnak egyenértékű kettős célja a test és a lélek művelése.

A testépítésnél a fiatalok küzdőképességének, állóképességének és a megpróbáltatásokkal szembeni tűrőképességének fokozására kell törekedni.

A tudati képzés keretében a nemzeti nyelv és történelem, a bölcselet és a lélektan oktatásán túl a fiatalságnak, az eszmei eligazodás érdekében, az összehasonlítás módszerének alkalmazása útján, meg kell ismernie a nagy világvallásokat és ezek hatását a történelemre, a társadalmi életre, a gondolkodásra.

2.      A „sztálini alkotmány” lecserélése.

A magyarság szégyene, hogy első alaptörvénybe foglalt
„alkotmányát” a sztálini öntőműhelyben nyert formájában Rákosi Mátyás véres kezéből vette át.

Az „ezeréves magyar alkotmányt” a nemzet ennek előtte nem foglalta egységes szerkezetű alaptörvénybe. A történészek feladata legyen eldönteni, hogy ez a nemzet számára előnyösnek vagy hátrányosnak tekinthető e.

Az 1944-ben szétzúzott „Ezeréves Alkotmányt”, a kor súlyos kihívásai miatt, már nem lenne helyes úgy kezelni és tisztelni, mint egy hajdan kecses és értékes ókori váza részben fellelt darabjait.

Az Alkotmánynak [Corpus] írott formában szükséges testet öltenie, meg- illetve ujjá születnie! Ebbe, a szöveg logikai szerkezetéhez, és a nyelv változásaihoz igazodva, be kell illeszteni, a Nemzet alkotmányos jogait tartalmazó, szöveg részeket. Így pl. az Arany Bulla egyes elemeit, különös tekintettel a Nemzetet megillető ellenállási jogra. Fel kell venni továbbá azokat, a nemzeti közgondolkodás részeivé lett, és önkéntes jogkövetés folytán törvény erejűvé vált szabályokat, amelyeket épp a korábbi közmegegyezés miatt törvényként nem írtak le, ill. kihirdetéssel nem léptettek hatályba.

E „Corpust” mint a Magyar Nemzet Erkölcsi Alkotmányát fel kell mutatni, ki kell hirdetni és annak önkéntes követésére fel kell esketni mindazokat, akik erre kijelölt helyeken összegyűlve készségüket nyilvánítják az eskü letételére.

Ezen esküvéseket hiteles formában jegyzőkönyvezni kell és e jegyzőkönyveket a Corpussal együtt, kell őrizni.

Amint megállapításra kerül, hogy az új Alkotmány a nemzet többségének helyeslésével és támogatásával találkozik, ezt a tényt és az általa előidézett közjogi állapotváltozást ki kell hirdetni, és meg kell indítani a Magyar Alkotmány törvény- beiktatására irányuló eljárást, szükség esetén népmozgalom által támogatott formában. Ezen „eljárás” stratégiájának és taktikájának részletes kidolgozása az alkotmányosság helyreállításáért indított mozgalom későbbi feladata.

3.      Az „Új Alkotmányos Rend” egyes összetevői.

Az Új Alkotmány a nemzet sorsának jobbítására csak akkor lehet alkalmas, ha megfogalmazza a kor problémáit, és megoldást ajánl azokra.

A nemzet alapvető sérelme, hogy az ország és a nép testét feldarabolták, amint ezt I. István tette Árpád örökösével, Koppánnyal. A ’részek’ pusztulásra ítéltettek, a szegénység, a test és a lélek erejének módszeres gyengítése a nép és az ország szinte teljes kiszolgáltatottsága a határok védtelen sége és a világon páratlan befogadási politika folytán.

A nemzetmentést ma már csak küzdelemmel lehet megkísé relni és ehhez, miként egy valóságos háborúhoz, pénz, sok pénz szükségeltetik. A nemzet pénzét viszont a nemzetek fölötti pénzügyi hatalom tartja nyilván, adósságként és rabolja el adósságtörlesztés formájában. Teszi ezt úgy, hogy mennél nagyobb a törlesztés összege, annál nagyobb az adósság.

Az adósságcsapdából az Európai Unión keresztül nem lehet kiszabadulni. Az Új Alkotmánynak tehát, mindjárt a bevezető részében [preambulum] ki kell nyilvánítania, hogy a csalárd törvényen és csalárd népszavazáson alapuló EU belépést ellenzi és mindent elkövet a csapdába csalt nemzet „szaba dítása” érdekében. Harcot indít a kilépés jogának biztosítá sáért.

A népfölség [szuverenitás] helyreállítása körében ugyancsak kiemelt fontosságot kell tulajdonítani a pénzügyi diktátumok elutasításának. Vissza kell nyerni az Ország pénzügyi függetlenségét, elsősorban a nemzetinek nevezett központi bankkal szemben.

A bankuralom visszaszorítása, visszaéléseinek feltárása és megtorlása végett át kell szervezni és új jogosultságokkal kell felruházni az Állami Számvevőszéket. Változtatni kell elnevezésén is. Az új név Nemzeti Számvevő és Számonkérőszék legyen.

E testület alkotmányos kötelességévé kell tenni, hogy a nemzeti vagyon kisajátításának, elherdálásának, külföldiek kezére játszásának legjelentősebb eseményeit kivizsgálja és, kivételes felhatalmazás birtokában, nyújtson segítséget a „nemzeti fiskus” és a bűnüldöző szervek részére ahhoz, hogy a kifosztott nemzeti kincstár üres kamrái ismét föltöltődjenek, a fosztogatók pedig az állami börtönök tartós vendégszeretetét „élvezzék”.

A bűnüldözés eredményességének elismerését, a közvagyon elleni szándékos, vagy akár gondatlanul elkövetett, bűncselekmények esetében, elsősorban nem az elkövető felderítéséhez illetve felelősségre vonásához, hanem az elorzott vagyon felkutatásához és visszaszerzéséhez kell kapcsolni.

A visszaszerzett vagyoni javakról nyilvános kimutatást kell vezetni és e vagyon azon részét, amely fölött az államnak rendelkezési joga van, egy nemzeti vagyonalapba kell befizetni. Felhasználásáról a nemzeti fontossági rangsor alapján kell dönteni [családvédelem, szociális támogatások, honvédelem, kutatások finanszírozása, stb.].

Mindezek elemi feltétele olyan anyagi büntetőjogi és eljárási szabályok megalkotása, amelyet a bírák nem csűrhetnek - csavarhatnak tetszésük szerint. Őket tehát valóban a törvé nyek hatálya alá kell vetni. A szabályalkotáshoz teljesen meg kell tisztítani az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő apparátusát a Legfőbb Ügyészségen levitézlett és oda átmentett elemektől. A jogszabályok etikai tartalommal való feltöltése érdekében haladéktalanul el kell számoltatni a D.209-es ügynök ötlete nyomán létrehozott Országos Etikai Bizottságot. Ha valónak bizonyul, az a sajtóhíresztelés, hogy e szervezet szabályszerű alapítás, ill. bejegyzés nélkül állami pénzeket használt fel, úgy bűnvádi eljárás alá kell vonni a felelősöket, ideértve azon volt tagokat is, akik ebből bármilyen jogcímen részesedtek. 

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, mint költséges, haszontalan, sőt káros képződményt ugyancsak fel kell oszlatni és helyére az általa kitelepített Igazságügyi Minisztériumot kell visszatelepíteni.

Vissza kell állítani az Igazságügyi Minisztériumnak a bíróságok fölötti felügyeleti jogát azzal, hogy a bírák - kivéve a törvények alapján, tiszta lelkiismerettel hozott döntéseiket - csak annyira függetlenek, mint az állam többi szolgái, a köztisztviselők.

Az ítélőtáblák felállítása folytán lehetségessé és időszerűvé válik a Kúria semmitőszéki szerepének újraértelmezése, ezáltal „tényálláshoz kötöttség” sátáni jogintézményének megsemmisítése, a bírák jogkövetésének rendszeres felülvizsgálat által való ellenőrzése, kikényszerítése.

4.      Közrend, közbiztonság.

A valódi közrendet, közbiztonságot a helyzet által követelt drákói szigorral kell helyreállítani. Ennek keretében harcot kell indítani a halálbüntetés visszaállítására azokkal szemben, akik emberi életet kegyetlen módon, ill. testi szenvedély, különö sen perverz vágy kielégítése érdekében oltanak ki.

Tarthatatlan Európában e büntetési nem emberellenes [antihumánus] voltára hivatkozni, miközben Amerikában fiatal felnőtteket és nőket is kivégeznek, helyesen, az emberi élet védelmében.

5.      A nemzeti felségterület védelme.

A nemzet számára Trianon által visszahagyott terület nemzeti felségterület jellegét vissza kell állítani. A nemzeti határokat erős nemzeti hadsereggel kell védeni. Mielőbb ki kel akolbólítani az idegen megszálló katonaságot.

Említendő, hogy ’56 Forradalmi Kormánya nem NATO, még kevésbé amerikai megszálló erőkkel kívánta felváltani a Szovjet megszálló erőket, hanem kihirdette az ország semlegességét. Ez a Nemzetnek azon akaratát tükrözte, hogy kívül maradjon mind a katonai, mind a gazdasági tömbökön!

A nemzeti hadsereg kereteit ismét sorozás útján kell feltölteni. A hadseregnek, szelleme és kiképzési módszerei által, a nemzetnevelés főiskolájává kell visszaváltoznia. Azokat a leszerelteket, akik a katonai szolgálatot kiválóan látták el erkölcsileg és anyagilag támogatni kell abban, hogy a polgári életben biztos megélhetéshez jussanak, családot alapíthassanak. Ezek érzelmi kötődését a hadsereghez leszerelésük után is fenn kell tartani. A tartalékos katonai szolgálatot úgy kell megszervezni, hogy a leszereltek katonai ismereteiket, harckészségüket a lehető leghosszabb ideig megőrizhessék.

Izrael, a maga teremtette vészhelyzetben, az őslakosság elnyomását nem bízza zsoldosokra, jóllehet Amerika ennek költségeit is nagy valószínűséggel fedezné. Ehelyett minden hadra fogható állampolgárát fegyverben tartja a fiatalkorúaktól az aggastyánokig. E példa, az elnyomás kivételével, követendő.

6.      Az állam idegenrendészeti tevékenységének       helyreállítása.

A nemzeti felségterület őrzésének fogalmához tartozik annak intézményes biztosítása is, hogy a határrendészeti és belbiztonsági szervek naprakész ismeretekkel rendelkezzenek arról, hogy kik léptek az ország területére, milyen célból, és itt tartózkodásuk alatt mivel foglalkoznak.

A „beszivárgást” minden eszközzel meg kell akadályozni, ill. utólag fel kell számolni. Ki kell utasítani azokat, akik a zöldhatáron keresztül jönnek, hogy éhbérért dolgozzanak. De főleg azokat, akik a repülőtérről  egyenest valamely lakópark- ba szállíttatják magukat. Ismét a Magyar Államra kell bízni annak elbírálást, hogy kik, meddig és milyen célból tartóz kodhatnak az Ország területén.

A letelepedés engedélyezését, de főleg állampolgárság adományozását szigorú feltételekhez, bizonyított beillesz kedési szándékhoz és a Nemzet iránti hűségnyilatkozathoz kell kötni. Aki másságának, vagy idegen fajiságának megval lásán túl, e tulajdonságaival tolakodó, másokat felháborító módon kérkedik, vagy e tulajdonságaival bármi módon visszaél, ki kell utasítani.

7.      A nemzetgazdaság védelme.

Még be sem léptünk az Európai Unióba, máris felvetődött annak valószínűsége, hogy az újonnan belépők jogegyelőségét nem fogják biztosítani. Ezzel párhuzamosan a ’teljes jogú’ tagállamok a maguk részére úgyszólván gyarmattartói státust és ezzel járó előjogokat, egyoldalú előnyöket kívánnának biztosítani.

Ennek megakadályozása érdekében, alkalmasint szakem berek kiküldése útján is, fel kell deríteni azokat a támogatási módszereket, amelyekkel egyes fejlett tőkésállamok saját, ill. termelőik, kereskedőik érdekeit védik a külföldiekkel szem ben. A viszonosság jegyében e módszereket nálunk is ki kell dolgozni, törvénybe kell foglalni és a kegyetlenül be kell tartatni, a külföldi haszonlesőkkel szemben.

Észre kell végre vennünk, hogy nemcsak a Nyugat van abban a helyzetben, hogy ’betartson’ nekünk – mi is megtehetjük ezt velük! Csupán példaképp: Európa zavartalan működése szinte elképzelhetetlen a magyar közutak, vízi utak és légifolyosók használata nélkül. Ha nemzeti állammá leszünk, e javak fölött ugyanúgy rendelkezünk, mint természeti kincseink fölött. E javak használatba adása fejében a jelenleginél sokkalta keményebb feltételeket támaszthatunk szomszédinkkal szemben amint eddig tettük. Példa értékű, ahogy Jugoszlávia kezelt minket a népirtó háború idején. Miért tette? Mert Magyarországon keresztül lüktettek a háború ütőerei: az olajút és a fegyverút.

Alapjaiban felül kell vizsgálni a külföldi cégek számára biztosított, nem viszonosságon alapuló, kedvezmények rendszerét. A gazdasági jogalkotásban egyszer s mindenkorra véget kel vetni a Sárközy Tamás professzor nevével és munkásságával fémjelzett korszaknak.

8.      Földvédelem.

A Magyarság történetének talán eddigi legnagyobb veszélye a termőföld kihúzása a talpunk alól. Ha az Új Magyar Alkotmányba bekerül az ellenállás joga, úgy ennek első tétele a földvédelem legyen. E téren az ellenállás joga a módszereket illetően nem tartalmazhat korlátokat. Az Orbán kormány e vonatkozásban megelégedett azzal, hogy többtucat luxusterepjárót szerzett be a zsebszerződések felderítése céljából. Nem cselekednének másként akkor sem, ha a pénzhatalom szereposztása folytán ismét ők kerülnének kormányra. Ennek a tétje azonban túl nagy ahhoz, hogy rájuk bízható legyen.

Napoleon erős seregeket győzött le. Igába hajtotta egész Európát. De otthon a Vendée lázadó parasztjaival nem tudott mit kezdeni. Oda kell hatni, hogy a kapzsi, zsebszerződéses, földbitorlók ne érezzék magukat jól, ne érezzék magukat biztonságban nálunk. Ki kell próbálni, hogy pl. a földjeinket vidáman szántó vető osztrákok idegrendszere mennyire bírja elviselni a huhogást [L. Balzac: „Huhogók”.]

Az ő példájuknak kell hatni azokra is, akik a magyar földet árúnak tekintik és képzeletben már üzleti terveket szövö getnek a magyarság létalapjának árúkénti hasznosítására.
 

VIII. 

Zárszó, ajánlás.

A nemzet feladata a huszonnegyedik órában elképzelni az elgondolhatatlant, kimondani a kimondhatatlant és megtenni azt, ami lehetetlen – látszólag. 

Nem lehetünk gyávábbak, alábbvalóak a gyenge tüdejű és idegzetű költőnknél, aki éhezve is kimondta. 

„Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár 

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már! 

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk. 

Az erőszak bűvöletében
mit bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!” 

A fajunkról, azaz mindannyiinkról van szó! Létünk a tét! 
Mindenfajta cselekvés mindenfajta kockázatának vállalása 
indokolt. 

Budapest, 2004.03.15-napján.

Sz. Gy.

  .



 

A Magyar Charta

Tervezet.

[Második változat.] 

Előszó.  

A Charta második változata új címet kap.  A „nemzetit”, a „magyar”
előtag váltja fel. Továbbá, az elődjétől eltérő formában kerül szerkesztésre. Ez a változat, eltérő karakterszínekkel,  együtt tartalmaz majd
1.) normatív szövegeket,-
2.) kommentárokat,-
3.) polemizáló szövegrészeket.  

A tervezet ugyanis csak akkor felelhet meg rendeltetésének, ha számol a múlttal,- értékelést ad a jelenről,- perspektívákat vázol a jövőre, és javaslatokat, terveket is tartalmaz a tennivalókra nézve. Ez a feladat nyilvánvaló módon meghaladja a szerkesztő képességeit, lehetőségeit. A cél elérése többek közreműködését igényli. Ezért kap a szöveg feltölthető keretformát. 

Az országot emésztő súlyos kór esetében a történeti előzmények ugyanolyan gondos vizsgálatot igényelnek, mint pl. az orvoslásban [anamnézis]. A kórtünetek esetében a tudati tényezők vizsgálata is mellőzhetetlen. Ezek, tévhitek formájában, gyengítik a szervezet ellenálló képességét.  

A jelenkor kritikai feldolgozása például elképzelhetetlen annak kimutatása nélkül, hogy I. István „államalapítása” óta a magyar népnek voltaképp nincs önrendelkezési joga. „Keresztény” történelme során az idegen elnyomó hatalmak által kijelölt rögösebbnél - rögösebb kényszerpályákat volt kénytelen követni. Ha szabadságáért lázadt, brutálisan leverték. „Engedetlenségét” kegyetlenül megtorolták. Tudatát tévtanokkal mérgezték. Ilyen pl. a
középkor meghamisított történelme. Ilyen a kiagyalt „Szentkorona Tan”, amely fölött, nem véletlenül, a Római Katolikus Egyház vállal védnökséget.

A "Szentkirály" kegyes kötelességének tartotta a "pogány" bálványok ledöntését, az áldozati helyek feldúlását,a pogány papok kiirtását. De tovább ment ennél, a fejekből, a lelkekből is igyekezett kiirtani a "pogány" hitelemeket a nap-tisztelettől, a népdalokig. Közben vérrel befent bálvánnyá változott - még életében - maga is. Velünk pedig ezt a bálványt imádtatja a Római Katolikus Egyház. Újabban már a nemzetrontó szociál-liberális hatalommal teljes [és furcsa] egyetértésben. Ennek köszönhető, hogy az állam védnöksége alatt, Szent István kultusza reneszánszát éli. Amikor felcsendülnek az "István a király" rabúl ejtő melódiái, senki sem tehet fel "profán" kérdéseket. Lássunk egy példát.

A pápaság csupán már a Benedekekből is a XVI sorszámnál tart. 

A most - kerüljön, amibe kerül alapon - újra felszitott István kultusz igazolja, hogy a nemzetközi zsidóságnak mennyire hasznos az istván-tisztelet [az isten tisztelet helyett] és mennyire jól kijönnek a szentkorona - tannal, meg a Katolikus Egyházzal. Egy hamis kultusznak persze komikus megnyilvánulásai is vannak. I. Istvánt egy olyan koronával szeretik ábrázolni, amely biztosan nem azonos azzal az abroncs koronával, amelyet II. Szilveszter pápa adományozott Istvánnak. Így viszont maskara az egész. 

Nemcsak a magyar néphit, de az egészséges gondolkodás sem támasztható fel, ha bálványokat és a hamis jelképeket, a judeoke resztény szemfényvesztés e kellékeit le nem romboljuk, ill. méltó helyükre nem tesszük.

A probléma megoldását természetesen nem a történelemtudomány
tól lehet remélni, hanem az állam és az egyházak tényleges szétválasztásától [szekularizáció]: Ez esetben a jogok és kötelezettségek alanya nem egy [vitatható eredetü] kultikus tárgy és az ahhoz kapcsolt téveszmerendszer, hanem a létérdekeit minden eszközzel védelmező magyar nemzet faji közössége lesz!
 
Az egyházi rítus kellékei [tömjénfüst – zsolozsmák - prédikáció] sajnálatos módon eltakarják a hívők, sőt  a vallástalanok előtt is, azt a nyilvánvaló ellentmondást amely a „Szentkorona Tan” írott szövege és az állam, illetve az egyház politikai praxisa között feszül. Ha az állam, illetve az egyház valaha is komolyan vette volna azt a tételt, hogy az alapvető jogok, így a tulajdonlás alanya kizárólag a Magyar (!) Szentkorona, úgy I. István, csalárdul és gátlástalan erőszakos sággal megszerzett hatalmának fenntartása végett, nem osztogat hatott volna nyakló nélkül a „királyi birtokból” hatalmas darabokat idegeneknek, egyházi intézményeknek, jobbágyokkal együtt. Az a föld, amelyet Árpád népe szerzett, a törzsek közös tulajdona volt, jogszerűen nem válhatott koronabirtokká, vagyis királyi magántulajdonná. 

A „Szentkorona Tannal” összhangban Magyarország ma nem lehetne olyan államszövetség tagja, amely közönséges piaci árúnak tekinti, és ekként kezeli a nemzet létalapját, a termőföldet.  

A Római Katolikus egyház ezeréves története bizonyítja, hogy minden válsághelyzetben azok mellé állt, akik a Szent Korona jogait csorbították.

Múltunk „helyreállítása” érdekében nem elegendő a kettős [ill. többes] honfoglalásról vitatkozni. Azt kell újból kimondani, Ferenc József császárral összhangban, hogy a kárpát medencei magyar államot nem I. István hanem Árpád fejedelem alapította! I. István
„államala pításának” teóriáját történelemhamisításnak kell minősíteni és mérgező hatásait közömbösíteni kell.

Értékelni kell végre azt a tényt, hogy a letelepült magyarság ezeréves története a lázadások, felkelések, forradalmak története. Nem lehet nem észrevenni, hogy ilyenkor mindig a jogos koppányi keserűség lázad az istváni árulás és zsarnokság ellen.

Ez persze nem tudatosult minden szabadsághősben. Az okos – naiv
főúr Rákóczi a „keresztény nemzetekhez” fordult "Recrudescunt vulnera Hungariae" [felszakadtak Magyarország sebei] kezdetű híres kiáltványában. Az eredmény ismert. [A nagymajtényi síkon letörött a zászló. Rászállt tollászkodni egy fekete holló…]

A mi sorsunk már csak olyan, hogy valakinek mindig a vészharang kötele körül kell őrködnie, mert gyakran kell kongatni. Hál’ istennek mindig akadtak ilyenek. Köztük olyan lánglelkű "tősgyökeres" magyarok, mint Prohászka Ottokár, meg a nagy bíboros: Péhm József.

Prohászka a „Gyakorlati kereszténység” című 1919. augusztus 22-én elmondott előadásában [az első világháború és a Kommün után, a már előkészített Trianont előre fájdalmasan megérezve] az alábbi szavakkal sürgette a nemzetépitést.

„Keresztény hívek, testvérek, férfiak! Soha komolyabb, s komorabb
időkben nem szóltunk hozzátok! Magyarország válságban van, sírja szélére jutott, de a népek millióinak, kik sírját körülállják, szemében gyászkönny nem ül. Nekünk kell hazánkat, nemzetünket, önmagunkat megsajnálnunk, s nem temetnünk, de megmentenünk! Megtehetjük, ha akarjuk!

Most, hogy megint a tönk szélén állunk és szebbet, vigasztalóbbat egyikünk se’ mondhat, mint a főpap.  

A nemzet fennmaradása kérdésessé vált. Olyan vészhelyzet alakult ki, amely sebészi jellegű beavatkozást igényel. 

A nemzet mostani állapotának jellemzői a következők. 

• Az átlagéletkor drasztikus csökkenése ellenére     
  elöregedett társadalom.
• Az abortuszpolitika keretében meggyilkolt magzat milliók kiesése a népességpótlásból.
•  Öröklött és az életkörülmények hatására szerzett betegségek  tömeges fellépése.
•  Többmilliós népcsoportok elszegényedése, ill. egzisztenciális  ellehetetlenülése.
• A szó biológiai, gazdasági és politikai értelmében elveszített regenerálódási képességünk.
  

A közvetlen okok viszonylag egyszerűen megmagyarázhatók. A „felszabadulást” követően szocialista, pontosabban állam-szocialista, útra léptünk, azaz tereltek bennünket. Az állam kisajátította a termelő – önfenntartó magántulajdont az ipari nagyüzemektől a kisüzemekig, a földbirtokoktól a paraszti kisbirtokokig. A kisajátított termelőtőkével alacsony hatásfokú gazdálkodásba kezdett. Ezt a tevékenységet, saját logikai korlátain kívül, súlyosan hátráltatta a szövetségi kötelezettségek teljesítése, a szovjet nagyhatalmi törekvések költségeihez való kötelező hozzájárulás.

E helyzet kialakulását az objektív okokon túl szubjektív körülmények is befolyásolták. Az nevezetesen, hogy a szovjet vezetés olyan „helytartó tanácsot” ültetett az ország nyakára, amely a magyarságot gyűlölő zsidókból, a gyilkos Tanácsköztársaság eszmei örököseiből verbuválódott. 

A rendszer szociális érzékenységének hiányosságai vezettek ’56-hoz, amely lényegében éhséglázadás volt. Ennek kegyetlen leverését követően a „kádári konszolidáció” olyan társadalmi, ill. szociálpolitikát valósított meg, amellyel sikerült a lakosság hangulatát a lázadási ingerküszöb alatt tartani. 

E gazdasági, illetve szociális reformoknak a forrása nem az önerő, hanem jelentős mértékben külföldi kölcsön volt. A [Ceausescuhoz képest is] buta és műveletlen Kádár e ballépésnek az Országra háruló jövőbeni hátrányos következményeit vélhetőleg képtelen volt felmérni. Tévedett. Vele ellentétben a tőkés kölcsönök előnyeit felmérte zsidó tanácsadóinak köre. Ők a nemzetközi tőke érdekei szempont jából kalkulálták az előnyöket. Ők nem tévedtek. 

Országunk valósággal suttyomban lépett be a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ügyfelei [áldozatai] sorába.

„Magyarország nagyon jól megvolt a Valutaalap és a Világbank áldásai nélkül, míg a Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozatai alapján 1982. május 6-án … a Valutaalaphoz, majd ugyanaz év július 7-én a Világbankhoz …. nem csatlakozott. Ez az aktus az elfogadási okiratoknak az Egyesült Államok Kormányánál való egyidejű letétbe helyezésével lett perfektuálva.

A magyar Országgyűlés a csatlakozást sem akkor, sem később nem szentesítette. Az akkori kormány utóbb sem informálta az ország közvéleményét a csatlakozás körülményeiről és okairól, ez a kérdés társadalmi vita tárgyát sem képezte.” 

Tegyük hozzá: a társadalom a csatlakozás, pontosan kiszámítható következményeiről, sem lett informálva. Ebben az időszakban a zsidó Fock Jenő volt a miniszterelnök. 

A 80-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió a fegyverkezési verseny növekvő költségeit  nem képes előteremteni, másodosztályú szuperhatalommá válik és második világháborús hódításainak egy részéről , valamilyen formában, le kell mondania. 

Mivel a vereség nem volt totális és a feltétel nélküli megadás feltételei nem voltak adottak, a Szovjetunió korlátozott alkupo zícióban maradt. Az alku Magyarországra vonatkozó pontjait nem ismerjük. Vannak, akik hatálybaléptetését az u.n. „rózsadombi paktummal” azonosítják. Mások a rózsadombi tanácskozás megtörténtét is tagadják. Teljességgel  közömbös, hogy a paktum megköttetett e vagy sem, mert – bizonyíthatóan – az történt, illetve történik, ami a paktumban, vagy az e címen terjesztett irományban, írva van.  Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.

A második, a „kormányozhatósági”, paktumot Antall József 1990. április 29-én kötötte meg az SZDSZ-el, még mielőtt, 1990. május 23-án, miniszterelnökké választották volna. A rózsadombi paktumot pedig 1991. március 15-én, már mint miniszterelnök, írta alá. "Termé szetesen" mindkettőt az Országgyűlés, ill. az MDF. előzetes tudta és beleegyezé se nélkül.

Az SZDSZ-el kötött paktumról nem hallgathatott. Pártját lemondással való zsarolással bírta rá a kész tények tudomásul vételére. A rózsadombi paktum titkát azonban magával  vitte a sírba. 

Ami a rózsadombi paktum szóhasználata szerinti „államvagyont” illeti, voltaképp a nemzeti vagyonról van szó, amelynek „portfolioját" két vagyontömeg alkotta. Az egyik a magánvagyonok kisajátítása [kárpótlás nélküli elrablása] révén keletkezett,- a másik rész pedig a létminimum szintjén dolgoztatott milliók munkájának eredményeképp halmozódott fel az 1949-től – 1990-ig eltelt mintegy negyven év, vagyis több mint egy emberöltőnyi idő alatt. 

A rózsadombi paktum nem szól a kádárék által felvett külföldi kölcsönök [államadósság] dolgáról. 

Antall országlásának kezdetekor már több mint húszmilliárdos adósság megfizetésének kötelezettsége jogilag vitatható lett volna, de mindenképp kérhettünk volna moratóriumot.

Antall József miniszterelnök azonban, röviddel hatalomra jutása után, bejelentette, hogy „..a kormány a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósságot mindenképpen fizetni szándékozik, mert ellenkező esetben Magyarország hitelképessége kerülne veszélybe…”  

Ez az állítás sem közgazdaságilag, sem jogilag, sem politikailag nem állta meg a helyét, így egyike Antall József valótlan állításainak. 

Ma már kézenfekvő, hogy a további csalárd manipulációkkal jórészt „magánkölcsönökké” konvertált tartozás törlesztése messze meghaladja a gazdaság kitermelő képességét. A törlesztést csak újabb kölcsönökből és az összes lakossági fogyasztási alap kegyetlen megnyirbálása útján lehet, üggyel – bajjal, előteremteni. Hitelképességünket úgy sikerül „megőriznünk”, hogy hiteltörlesztésre kapunk újabb kölcsönöket, egyre rövidebb lejáratra, egyre kedvezőt lenebb feltételek mellett. Ez adósrabszolgaságunkat átörökíti, gyerme keinken túlmenően, további leszármazottainkra is – hetedíziglen.  

A legsúlyosabb csapás azonban nem ez, hanem a nemzeti vagyon elherdálása volt. A vagyont az állam, mint rossz gazda, kezéből jó gazdák: a volt kommunistákból verbuválódott újtőkés osztály kezébe, kellett adni a rózsadombi megállapodás szerint. Ez a művelet, a később ezerszer elátkozott, „privatizáció” nevet kapta.  

A kézenfekvő megoldás viszont a „reprivatizáció” lett volna, legalább az államosítással tulajdonosaiktól elrabolt vagyonrész tekintetében. Ez a megoldás számtalan problémát vetett [volna] fel. Ennek ellenére több állam, közöttük pl. Románia, felvállalta a lehetséges kockáza tokat és mellékhatásokat. A végigkínlódott reprivatizáció révén (is) mára jóval több kreditet sikerült, a jövő biztosítására, felhalmoznia, mint nekünk.

Az elrabolt vagyonok az eredeti tulajdonosoknak történő visszaadását jogi, politikai és erkölcsi szempontból egyaránt, kategorikus imperatívuszként kellett volna felfogni, ill. kezelni. 

Még nagyobb tisztelettel kellett volna bánni a nemzeti vagyonnak azzal a részével, amely egy nemzedék verejtékét, könnyét, reményeit és életlehetőségeit testesítette meg.

A mások élete, ill. vagyona elleni tisztelet azonban sohasem volt a kommunisták erős oldala. 

Taktikai meggondolások alapján azonban a szennyes munka beindítása az MDF - gyülevésznek, a „nyugodt (buta) erőnek”, jutott. Az erkölcsi kérdésekben abszolút közömbös Antall körül tömörült bűn banda [bankárok, közgazdászok, „jogtudósok” és más „specialisták” siserehada] egészen más irányt szabott az eseményeknek. Kezdetét vette a „spontán privatizáció” amelyet később a bűnöző állam vett kézbe a törvényhozásban helyt foglaló cinkosai támogatásával. Megszülettek a „privatizációs törvények”, beindult a kótyavetye. 

A nemzeti vagyonnal való hűséges sáfárkodás helyett a corpust a kommunista sakálok tépték szét. [Torgyán József ama, hírhedtté vált, kijelentése, hogy „álliberális férgek és dögkeselyűk marcangolják az ország testét”, egyáltalán nem volt túlzó. Pontosan ez történt! Zacsek Gyula is találóan jellemezte a helyzetet amikor a "termesz hangyák" munkálkodásához hasonlitotta az országvesztők tevékenységét.

Az adott helyzetben azért szükséges egy "Magyar Charta", hogy
a "kórisme" és a gyógymód tekintetében közmegegyezés háríthassa el a bénultságot és felszabaditsa a cselekvés erőit.

Főcímek. 

    I. Az Ország közállapotai.
   II. A közállapotokból adódó nemzeti cselekvési kényszerek,        jogok.
  III. Az alkotmányosságot helyreállító mozgalom javasolt        alaptételei. 
  IV. Az alkotmányosság helyreállításának lehetséges módjai.
   V. Alapelvek, alapfogalmak.
  VI. A „Magyar Alkotmányos Rend” fogalmi, illetve tartalmi        elemei. Nézetek, célok. 
 VII. A tennivalók.
VIII. Zárszó, ajánlás. 

 I. 
Az Ország közállapotai. 

A mai Magyar Állam természetjogi és alkotmányjogi szempontból nem jogállam.

Az országban, törvényen kívüli helyzet [exlex állapot] van.  

A többpártrendszeren alapuló „parlamentáris demokrácia” nem biztosítéka a valódi jogállamiságnak. A lakosság lélekszámához viszonyítva törpe kisebbséget  képező parlamenti, ill. parlamenten kívüli pártok megvásárolhatókká lettek. Idegen érdekek zsoldjába szegődtek. A parlamenti „váltógazdaság” rendszere, a látszat demokrácia díszletei mögött, azt a célt szolgálja, hogy a nemzeti vagyon herdálása, ill. fosztogatása következtében halmozódó veszteségeket a minden választás után „tiszta lappal” induló új kormány csődgondnokként leírja és „csendes kegyelemben” részesítse az elkövetőket, természetesen a viszonosság jegyében.
A hiányt a nemzeti adósság összegéhez könyvelik és a lakosságon találékony adóztatási módszerekkel hajtják be.
 
A fenyegető államcsőd elháritása, de legalábbis elodázása, érdekében a kormányzat a "rejtett adózás" rafinált módszereit veti be. Ilyen a "zéró tolerancia" jelszó alatt meghirdetett drákói szigoruságú birságolási program, amelynek végrehajtása során utcai hajtóvadászatot folytatnak az állampolgárok ellen.

Ez biztosít működési teret, illetve lehetőséget olyan további nemzet rontó folyamatoknak. Ilyenek a "nagy elosztó rendszerek reformja" fedőnév alatt indított kormányprogramok, melyek felmérhetetlen károkat okoztak elsősorban az egészségügyi ellátó rendszerben. Hatása a nemzet életerejének és szellemi erőinek felőrlése.

Tovább folytatódik a természeti környezet rombolása, a nemzeti nyelv megrontása, stb. Ezek együtthatásukban vészhelyzetet eredményez nek. Ennek elhárítása e folyamatok sokrétű, tárgyilagos elemzését és visszaszorítását igényli. Ennek lehetséges módszerei: a jogi szabályo zás, szükség esetén azonban erőhatalom alkalmazása; az ellenállás jogának [jus resistendi] gyakorlása. Mindez azért vált időszerűvé, mert bekövetkezett e káros folyamatok visszafordíthatatlanná válásának közvetlen veszélye. 

Történészeink szerint Magyarország német megszállása és azt köve
tően a Horthy Miklós kormányzó kényszerítése Szálasi Ferenc miniszter elnökké való kinevezésére „felfüggesztette” az Ország alkotmányos rendjét.

Mivel a Kormányzó kiugrási kísérlete a német hadsereg háta mögött történt, annak védelmi képességét veszélyeztette volna. Ez a körül mény, a román átállás következményeinek ismeretében, külön bizo nyításra sem szorul. A német hadvezetés intézkedése elkerülhetetlen, következésképp érthető volt, miként a budapesti Duna - hidak felrob bantása is. Az alkotmányos rend megszűnésének jellemzője az a tény is, hogy a németek, magyar segédlettel, zsidó vallásfelekezetű magyar állampolgárokat és a cigány népességhez tartozókat hurcoltak el az ország területéről ezek tömeges elpusztításának szándékával.Ezt a "rendszabályt" viszont hadászati szempontok nem indokolták. Agresszió történt a magyar nemzet egésze és a jogrend ellen egyaránt.

Nem érhető viszont, hogy a német hadvezetés által elrendelt és foganatosított „kivételes állapot” miért tart még ma is. A „felszabadult” nemzet miért nem térhetett vissza [több mint] ezeréves Alkotmányá nak védőbástyái közé, a „rendszerváltásig” eltelt mintegy ötven év, és az azóta eltelt, további mintegy tizennégy év alatt? A magyarázat a kommunista és a kapitalista rendszer kétarcú egylényegűségéből adódik. Több körülmény mutat arra, hogy a Nemzet részéről bekövet kezett ennek felismerése.

A német megszállókat felváltó szovjet megszállók „engedélyezték” ugyan a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom működését, de katonai közigazgatást vezettek be és e szervezeteket befolyásuk, majd közvetlen irányításuk alá vonták. Ha a látszat alkotmányosság e szervei, a szovjet utasításokat nem az elvárt gyorsasággal, vagy készséggel hajtották végre, a megszállók a magyar belügyekbe való kíméletlen beavatkozástól sem riadtak vissza Erre példa Kovács Béla elhurcolása és szovjet fogságba vetése. 

Az idegen fegyverek erejére támaszkodó „törvényhozás” által létrehozott sztálini típusú „Alkotmány” nem tekinthető érvényes jogintézménynek, mert nem a nemzet közmegegyezése, hanem a megszálló hatalom akarata hozta létre. Törvénytelen eredetén túlme
nően, ellentétben áll természetjog és a Magyar Nemzet Történelmi Alkotmánya [továbbiakban Alkotmány] szellemével, az Alkotmány részének tekinthető írott jogforrásokkal [pl. Aranybulla], valamint a közmegegyezésen alapuló magatartásformákkal [szokásjog].

Az 1956-os Forradalom alkalmat kínált volna az alkotmányosság helyreállítására. A nemzet azonban a szovjet katonai beavatkozás miatt nem élhetett e jogával. Azt is rögzítenünk kell, hogy a szovjet támadókat a „gonosz valódi birodalmának” akkori külügyminisztere, John Foster Dulles „biztosította” afelől, hogy az USA „jóindulatú" sem legességet fog tanúsítani szovjet haderő magyarországi bevetése esetén. 

A „művelt nyugat” e minősíthetetlen magatartása egyik folyománya annak a gyalázatos alkunak, amit Churchill és Sztálin „kötöttek”, az asztalon egymás között tologatott papírdarabra firkálva, az európai befolyási övezetek százalékos felosztásáról. 

A szovjet megszálló csapatok Magyarországról történt kivonása után létrejött „új államhatalom” szerkezetét és működési rendjét sem a nép akarata alakította, hanem a visszavonuló szocialista és a magyar élettérbe behatoló tőkés hatalom titkos egyezsége, a „magyar beavatottak” bűnös közreműködése mellett, amely a "Rózsadombi Paktum" néven híresült el.

Ezen egyezség értelmében a bukott rendszer vezető rétegei mentesültek a felelősségre vonás alól. Tovább gyakorolhatták az állami vagyon kezelésének jogát, sőt felhatalmazást kaptak e vagyon egyéni elsajátítására és kiárusítására is. A Nemzet történetének egyik legsúlyosabb árulása néhai Antall József nevéhez, ill. dicstelen politikai tevékenységéhez fűződik. Ennek csupán jellemző epizódja legyőzött politikai ellenféllel kötött paktum. Az Ország legsúlyosabb terhe napjainkban az „antalli örökség” hozadékának elszenvedése.

Politikai, közjogi és erkölcsi rendszerváltás hiányában a sztálini
„alkotmány” továbbra is alkalmasnak látszott a díszlet szerepét betölteni, annak érdekében, hogy mögötte immár a pénztőke háborítatlanul folytathassa üzelmeit. Ráadásul egy új „jogintézményt” is létrehoztak: az Alkotmánybíróságot. E testület feladata az „Alkotmány” toldozása – foldozása és ennek révén egy alkotmány fölötti úgynevezett „virtuális” alkotmány létrehozása, abból a célból, hogy a pénztőke „szabad mozgása” útjából minden jogi akadályt eltakarítson. 

A magyar jogrendszertől és közjogi gondolkodástól teljességgel idegen szervezet vonatkozásában csupán „érdekességként” említen
dő, hogy első elnöke a kommunista hóhér Kun Béla unokája; saját személyében pedig a bukott rendszer elnyomó ás megtorló gépe zetének tagja volt. [E testület törvénytiszteletére jellemző, hogy kényelmi okokból csak Budapesten hajlandó a jogrend fölött őrköd ni, jóllehet a jog parancsa tevékenysége színhelyéül Esztergomot jelöli ki.]

Mélyreható átalakítás történt a bírósági szervezetnél is. E fontos hatalmi ágat kivonták mindenfajta hagyományos [országgyűlési, igazságügyi minisztériumi] ellenőrzés alól. Ellenőrzésére egy Magyarországon sosemvolt szervezetet hoztak létre: az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Az alapító jogszabály úgy rendelkezik, hogy a Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöke egyazon személy legyen. Ezzel, a fejénél összenőve, létrejött egy példa nélküli, önmagát igazgató, illetve felügyelő intézmény.
Az hogy e szerfölött költséges szervezet voltaképp mivel foglalkozik, mi igazolja létjogosultságát, a rá vonatkozó jogszabály ismeretében sem állapítható meg.

Az igazságszolgáltatás "reformjának" folyományaképpen a kóros szervezeti burjánzásnál sokkal tragikusabb torzulás is bekövetkezett: a magyar bíráskodás, bevallottan, megszűnt igazságszolgáltatás lenni. Kiiktatták ugyanis a bírák kötelmei közül, az „igazság” hivatalból történő felderítésének kötelezettségét [officialitás]. Ennélfogva, a testület, egyes tagjainak erkölcsi beállítottságától függetlenül, jogot alkalmazó [jogszolgáltató] hivatallá alacsonyodott. Közben a bírósági szervezet erkölcsi tekintélye mélypontra süllyedt. Olyan morális válság keletkezett, amelyet - sajátságos módon - épp az érdekeltek nem érzékelnek. A testület elnöke, önelégült megnyilatkozásaiban, a bírói testület társadalmi megbecsülését ismételgeti, jóllehet a bíróságok politikai és erkölcsi integritását illetően komoly aggályok vetődnek fel.

E folyamattal szerves egységet képez az újmódi jogalkotásnak azon "újítása", hogy a jogi szabályozásból, mint szükségtelen összetevőt, kiiktatták az erkölcsi tartalmat. Az erkölcsi tartalomtól mentes jogsza bályszövegek pontatlan megfogalmazása, e hiányosság természetes velejárójaként, általános gyakorlattá lett. Ezek hatására a jog viszonyla gossá vált. Ugyanígy a jogértelmezés és a jogalkalmazás is. Ez nem az állampolgár javát szolgálja, hanem közvetlenül a bírói önkénynek közvetve a korrupciónak ad teret. A korlátozatlan, ellenőrizetlen és jogi zsinórmértékek hiányában ellenőrizhetetlen bírói hatalomgya korlás természetes folyománya a megvesztegethetőség és egyéb bírói visszaélések intézményesülése. A bíróságok napjainkra ismét úgy működnek, ahogy azt Tiborc felpanaszolta Katona József halhatatlan színművében.

[A „megvesztegethetőség” fogalma e szöveg keretében némileg eltér a hagyományostól. Elsősorban a testület romlott szelleme, rendelte tésével ellentétes (diszfunkcionális) működése értendő alatta.És természetesen a "klasszikus" értelemben vett "kenés" sem rendszeridegen jelenség.]   

A bírói hatalom mellett a végrehajtó hatalom kiemelt szervezete az ügyészi szervezet. E testületet a „rendszerváltásig” a szélsőbaloldali elemek gyűjtőhelye, valóságos panoptikuma volt. E jellegét a „rendszerváltás” után is sikerült megőriznie egy olyan „tisztogatás” eredményeként, amelyet a "rendszerváltás" után elsőként megválasztott legfőbb ügyész hajtott végre. Személyének kiválasztása az antalli – paktum része (tétele) volt. Kinevezése [megválasztása] fejében vállalta

• az ügyészi szervezet megtisztitását a múlt rendszerben magukat kompromittált kommunista elemektől,-
• az igazságtétel jogi célkitúzéseinek segítését,-
• az ügyészi szervezet önállóságának feladását, a szervezet igazságügyi miniszteri felügyelet alá helyezését.

Utólag kétségtelenül megállapítható, hogy mindhárom ígéretét szemérmetlenül és cinikusan megszegte. A "tisztogatás" során félreállította a megyei főügyészeket. Helyükbe, pályáztatás útján, másodvonalbeli balosokat ültetett. Érintet len maradt viszont a Leg
főbb ügyészség központi szervezete. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetm volt párttitkárától több, ill. más nem is volt elvárható. Igazi bűne azonban nem ebben merült ki, hanem abban hogy cinkosává szegődött a "liberális" nemzetrablásnak.

Ó, a legfőbb bűnúldöző, volt az, aki az Alkotmány, a Büntető Eljárási Törvény és az Ügyészségi Törvény rá és az általa vezetett szervezetre rótt bűnüldözési kötelmet felrúgva meghirdette a növekvő bűnözéssel való kötelező együttélés doktrínáját, és az általa uralt szervezetben beve zette az ennek megfelelő joggyakorlatot. Mereven ellenzett ill. akadá lyozott minden olyan törekvést, amely a rendőrség titkos [„operatív”] nyomozási tevékenységének jogi és etikai ellenőrzését ajánlotta. 

Nem kis részben az ő tevékenységének „gyümölcse”, hogy a bűnözés gyilkos polipként átszőhette az egész magyar közéletet. Nem kis részben az ő tevékenységének rovására írható, hogy a bűnözés, önálló hatalmi ágként, meghatározó szerepet gyakorol a nemzeti jövedelem elosztásában és ezáltal egyik okozójává vált a nemzet teljes [!] gazdasági, testi és lelki elnyomo rodásának.

A nemzeti vagyon bűnös kisajátitása, ill. elherdálása a legfőbb oka Magyarország nemzetközi versenyképessége drámai hanyatlá sának, a szomszéd népektől való lemaradásnak, hiszen ezek igyekeztek megőrizni a nemzeti termelési alapokat, amelyeket nálunk az egymást váltó jobb és baloldali rendszerek bűnös módon elherdáltak.  

A jogszolgáltatás fentebb vázolt állapotjellemzői olyan „részletkérdé sek”, amelyek megoldása, pontosabban kiküszöbölése nélkül egy nemzeti sorsjavító folyamat jogi vezérlése, illetve háttértámogatása elképzelhetetlen. Az orvoslást - akár sebészi módszerek alkalma zásával is – a bajok egyik fő gyökerénél, kell kezdeni! Nemzeti számonkérésre van szükség! Ennek keretében, a felelősök példás szigorral történő felelősségrevonásán túl, fel kell kutatni és az állam javára el kell kobozni az elorzott közjavakat! Ennek során nem lehet a fiskusra terhelni annak bizonyitását, hogy a vagyonszerzés jogtalan volt, A "vagyonnak" [kezelőjének] kell bizonyitania, hogy a törvény nek megfelelő ügylet, ill. tevékenység során keletkezett [pl. reális vételára az államkincstárba befolyt]. Illetve az államot megillető egyéb járandóságot [adó, jövedék, stb.] befizették.  
  

 II. 

A közállapotokból adódó nemzeti cselekvési kényszerek, jogok.

A fentiekben vázolt törvényen kívüliség és a, több  vonatkozásban, tragikusnak minősíthető közállapotok az állampolgárokat és ezek szervezeteit, erkölcsi értelemben vett, jogkövetésre nem kötelezik. Ezért, a[z érvénytelen] jogi szabályok alapján tevésre, valamitől való tartózkodásra, vagy valaminek az eltűrésére kényszerített állam polgárokat, ezek csoportosulásait illetve szervezeteit, az élő Nemze ti Alkotmányból eredően, megilleti ellentmondás [jus contradiscendi] valamint az  ellenállás ill. a nemzeti akarat kikényszerítésének joga [jus resistendi]. E jogok forrása az az erő, amely az Alkotmány adta meggyőződésből, az akarásból, és a sorsjavitó elszántságból táplálkozik! Ez az erő volt a forrása a nemzet történelme folyamán, minden olyan megmozdulásnak, amelyeknek a magyarság puszta fennmaradását köszönheti! 

E tétel alkalmazhatóságának, alkalmazandóságának messze zengő hazai példája a ’zengői példa’, több szempontból is. A szembe szegülés egy formailag "jogszerű", de tartalmában káros, intézkedés [élőfák meggyilkolása egyéb természetkárositás, sőt a lakosság egészségének veszélyeztetése] ellen irányult. Az ellenállók a mai fiatal nemzedékekre sajnos jellemző kényelemszeretet, kockázat mentes élet, stb. "értékeinek" feláldozása árán, hóban - fagyban vállaltak nemzet szolgálatát. Bátor fellépésük, bel és külföldi egyetértéssel találkozván, hathatós támogatást is kapott. A rendőr ség nem akart, a biztonsági szolgálatok emberei pedig nem mertek a vézna fiúkkal és gyenge lánykákkal szemben erőszakot alkalmaz ni. Néhány fa megmenekült. Egyúttal szétfoszlott a hatalom minden hatóságának képzete és a tevőleges ellenállás hiábavalóságának téveszméje.

Más példa. Ismételten igazolódik, hogy az amerikai zsoldos kato nák, amellett hogy bevetésük rendkívül költséges, nem válnak be sem Irakban, sem Afganisztánban sem máshol a mezítlábas ellenállókkal, szemben. Tehetetlenek, a hitük szerint Allah paradicsomába jutó, palesztin kislányokkal terhes kismamákkal szemben a célzott és nem célzott vagy vaktában végrehajtott megsemmisítésekkel operáló, gyilkos izraeli alakulatok is. A könyörtelen, sőt szadisztikus hadviselést folytató Izrael mára oda jutott, hogy képtelen határközeli területeit megvédeni a jogos bosz szú rakétáitól. Lassan észre kell venniük, hogy a rakéták száma, a hatótáv és a találati pontosság könyörtelenül fokozódik. 

A jelenlegi politikai helyzet a népek ellenállása folytán az alábbi, letagadhatatlan, jellegzetességeket tükrözi.

Amerika nem rabolhatja el Irak olajkincsét, nem kereskedhet vele szabadon, a világ olajpiacain. Nem sújthatja büntetlenül gazdasági korlátozásokkal az iraki  népet, és nem ítélheti százezer szám éhhalálra az ártatlan gyermekeket. Vélhetőleg nem tudja majd megoldani az Afganisztánon áthúzódó, olajvezeték biztonságos és gazdaságos működtetését sem. A spanyol példa bizonyítja, nem tud védelmet nyújtani a vér-adót szolgáltató csatlós államok segédné peinek, sem nagyhatalmi kalandjainak frontjain, sem ezekben a hátországokban. A leghűbb és legkegyetlenebb szövetséges állam polgárainak, a sirató falnál is, csak fegyveres biztosítás mellett lesz lehetséges sírniuk.

Az első tervezet megírása óta drámai fordulat következett be. A szüntelen zsidó összeesküvések által egy évszázada által gyötört orosz nép, a Szovjetúnió romjain, felépitette az Új Nagy (!) Oroszor szágot! Ennek a változásnak elsősorban nem a tényén, hanem eszmei alapjain és kivitelezésének módján érdemes elgondol- kodnunk, ha jövőnket próbáljuk elképzelni, ill. alakitani.

Eleinte minden "terv szerint" alakult. A világ alighanem legsötétebb politikai krakélere Gorbacsov "liberalizálni" kezdett. Meghirdette a "Peresztrojkát". A vérrel - vassal összetartott birodalom összeom
lott [csaknem olyan gyorsan és olyan gyanús módon, mint a WTC ikertornyai...]

Azután gyülekezni kezdtek a hiénák, sakálok és dögkeselyűk. Olyan politikus kellett aki kellő eréllyel biztositja a "teremtő zabálást" és
nem kényes az orra a "párás büdösség felhőre". Ez volt a részeges szibirják: Jelcin. Jelcin olyan "extravaganciákat" engedett meg magának, amilyeneket a "művelt nyugat" és Amerika senkinek sem nézett volna el: a) szétzavarta az Alkotmánybíróságot, b) a legfőbb ügyészt kivezettette az irodájából - az utcára... c) fényes délben szétlövette a moszkvai Fehér Házat. És mindenki kussolt. Hogy miért? Egyszerű! Jelcin egyszerűen hagyta hogy a(z elsősorban zsidó) pénzügyi maffia megszerezze, ill. kiárúsítsa Oroszországot, különös tekintettel a nemzeti vagyonra, a földre ill. a föld méhének kincseire.

És ekkor, emiatt (!), a KGB méhéből a politika szinpadára ugrott egy szenvtelen átlag-muzsik Putyin és most ő adja meg mindazt az orosz népnek, amelyre olyannyira vágyott: egy erőskezű cár atyuskát, aki nem engedi kifosztani a népét, az olyannyira hiányzó önbizalmat, nemzeti büszkeséget, félelmetes fegyvereket, aki kimondja a hires  "nyet" szót az Oroszországgal kapcsolatos zsidó spekulációkra.Mi sem természetesebb, minthogy leszámolt a gazdasági maffiával is.

Hát, ez lenne a lényeg? Nem! A lényeg az, ami ebből következett, ill. következni fog, nem utolsó sorban a közgondolkodásban, a politikai gazdaságtanban, a szociológiában ésatöbbi.

Milyen okos is voltam, hogy megőriztem a marxizmus klasszikusai nak műveit, a Hitler által, ill. róla írt könyveket, meg sokminden egyebet. E műveket most elő kell venni. Le kell fújni róluk a port. Azután fel kell menni az internetre és össze kell olvasni a a háromfréle irodalmat. A kétosztatú világ [szocialista - kapitalista rendszerek] átmenetileg sem lett homogén hiszen Kína megmaradt sajátosan szocialistának. De ami most Oroszországban és a világ más országaiban csirázik, más. Elüt mindkettőtől.Alapvető jellegzetessége hangsúlyosan nemzeti mivolta. Harmadik út lenne?
Nemzeti szocializmus, vagy nemzeti kapitalizmus? A kettő között, amint majd a továbbiakból meglátjuk, nincs is olyan egetverő nagy különbség.

A III. Birodalom politikai, gazdasági szerkezetét, szociális rendsze rét újra szemügyre kell venni. Az elemzést a továbbiakban nem lehetséges  a Holocausttal kapcsolatos handabandázással helyet tesiteni. Újból igazolódni fog, hogy a világ bajai nem objektív gazdasági, ill. politikai törvényszerűségekből, hanem a gonosztevő
nemzetközi tőkespekulációból következnek. Ez a diagnózis. A lehetséges terápiákat ebből kell kimódolni. 

Lezárva 2008.05.20 - Folytatása következik!

 +