Cyberterrorizmus
In memoriam KURUC.info
(?
Nem
tartozom a
KURUC.info baráti köréhez. „Harcos” elnevezésű Honlapomon még
mindig olvasható, amit róluk írtam amiatt, mert „lotyónak” nevezték Gyurcsány
feleségét Dobrev Klárát. Tettem mindezt pusztán a tánc és illemtannak
jogaiba való
visszaállítása érdekében.
[Nem pofáztak vissza…]
Most
meg, hogy másodszor is leradírozták őket, az jutott eszembe, hogy [réges-rég] a bájos
rajzfilmeket nézve mindig Tomot utáltam és Jerrynek drukkoltam.
Nem elvi alapon, csak úgy.
Mára
elegendő szűk negyvennyolc óra, hogy pisztolyt szegezzenek bármelyik site
gazdájára, amely „szélsőséges” honlapot röptet, „le vele”.
Hát
jó! De hogy is szól az Internet őstörténete?
"Az
Internet
története az 1960-as évekre nyúlik vissza. 1969-ben az USA
Hadügyminisztériuma telefonvonalon egy kísérleti jellegű, csomagkapcsolt
hálózatot hozott létre (ARPAnet: Advanced Research Projects Agency Network). A
hálózathoz egyre többen kapcsolódtak hozzá (pl. oktatási és kutatási
intézmények). Az ARPAnet mellett létrehozták a hasonló technológiával működő
MILnet (Military Network) hálózatot, és 1983-ban a két hálózatot
összekapcsolták.
A
zseniális alapgondolat az volt, hogy a háló akkor is működőképes marad, ha itt
– ott megsérül.
A
KURUC.info, mint egy idegen hálózat magányos szeme, könnyedén kiiktatható. De
mi a helyzet, ha struktúrát vált és maga is hálózatként kezd viselkedni
[metamorfózis]?
Ez
alatt azt értem, hogy ha a siteot, vagy annak egyes részeit, egyszerre több (!)
webhoston jelentetik meg, vajon mit tesz a cionista világcsendőrség?
Sorra terrorizál
tíz – húsz – száz – ezer webszolgáltatót? És mi történik akkor, ha a
furmányos Jerry egy [vagy több] „arab” (!) webhostra menekül?
De
legyen a fejtörés a kurucinfósok gondja. Elég rafináltak ahhoz, hogy
kitaláljanak valamit.
Most
arról, miért nem támogatom a KURUC.info megsemmisítését?
Stílusuk gyakran kimeríti a „szennylap” fogalmi elemeit. Emiatt vágtam beléjük a kést. Meg gyanúsak is! Mit is írt róluk a Jobbik-net, „Kuruc hívja a labancot” c. szösszenetében? [A Magyar Gárdát üzemeltető „szélsőséges” szervezetről van szó.]
[A hivatkozott cikk a logo-ra kattintva elérhető.]
Amint tetszenek látni,
a lap fejlécének jobb szélső(séges) sarkában XVI. Benedek (alias Ratzinger)
képe virít, aki szánalmas amerikai hakniműsorát azzal zárta, „Isten áldja meg
Amerikát.” Igazán nem tudom, XII. Pius (Pacelli) mit kapott volna, ha
Németországba látogat, nyálasan bocsánatért esedezik a pedofil és buzi papok
miatt, és isten áldását kéri a III. Birodalomra. De hagyjuk. Mellékes. Hosszú…
Annyi azonban nyilvánvaló: a Jobbik nem kuruc szellemiségű.
És kik állnak mögötte?
Témánkhoz visszatérve, esetleg másnak is feltünt,
hogy
·
A KURUC.info
volt (?) az, aki azonosított [név, cím, telefonszám] néhány törvényszolgát,
akik esetleg jobb helyen lennének rácsok mögött, mint a kevély pulpitusokon
[bár a jelenleg hatályos Btk. Az „ítélkezési bűncselekményt” nem rendeli
büntetni. Esetleg majd utólag, mint Nürnbergben.]
·
KURUC.info volt
(?) az, aki olyan mennyiségű, ill. színvonalú hírtartalom szolgáltatást nyújtott
(?), amely magasan űberelt minden vetélytársat a hírszórás öldöklő küzdelmében.
·
KURUC.info volt
(?) az, aki időnként fogvacogást idézett elő olyanoknál, akiket ki kellett
volna, ill. ki kellene iktatni az egészséges és becsületes emberek
közösségéből. Jobb híján az is valami, ha félnek.
Tekintettel
a tekintendőkre, kurucinfósok (!), olvassátok el az alábbi
M e g h í v ó t.
Amíg
hajléktalanok vagytok, befogadom néhány árva [nem anyázós] cikketeket, egy
külföldi és egy belföldi Honlapomra. Ha éltek a meghívással, írjatok.
Ajánlatom
tisztességes. Megírom az indítékot is.
Egyszerűen
kíváncsi (!) vagyok, mit lép(ne) erre a judeeobolsiliberálbuzi hatalom?
Ja!
Az albérlet ingyenes. A költségekbe se’ kell beszállnotok. Grátisz megy a
dolog!
2008.08.23
Szeszák
Gyula.