A politikai prostitúció diszkrét bája.

A Morvai szindróma.

2007.08.09-én éreztem úgy, hogy le kell szednem a keresztvizet Morvai Krisztináról Meg is tettem dögunalmas Honlapomon a "Comment"-en. [A hölgy nevéről odaugorhat, akinek épp nem akad jobb dolga.]

Ma délután az UDK Honlapjáról értesültem arról, hogy a szépasszony levélben felmondott a Civil Jogász Bizottságnak. Ezt is megnézheti, aki ráér.

Cikkem némileg megfeküdhette a hölgy gyomrát. Ennek tudom be, hogy a CJB másik tagja Dr. Szöőr Anna jószolgálati közvetítést vállalt közöttünk. Találkozóra persze nem került sor, mert - ugyebár - egy Balóné nem ereszkedhet egy Szeszák Gyula szintjéig.

Most, hogy Morvai Krisztina teljességgel érthetetlen levelét és az UDK, ill. a Kuruc Info sete-suta kommentárjait olvasgattam, eszembe jutott, az általam gyerekkora óta ismert, Panni és levelet írtam neki, mondaná meg, mi a jófene van a CJB házatáján.

Többszöri próbálkozásra az alábbi levelet kaptam.

* * * 

Kedves Mindnyájan!

Én mindennél többre tartom a méltóságot, ezért a sárdobálást elkerülöm.

  1. Morvai Krisztina 2007. nov. 28-án jelentette be a távozását, mivel saját bevallása szerint Ő  szóló karrierre vágyott. Döntését tiszteletben tartottuk.
  2. Bizonyára ezután is biztonságot adott Neki a Civil Jogász Bizottság szellemi háttere, ezért nyilatkozataiban rendszeresen használta a CJB társelnök elnevezést. Mi ezt soha, semmilyen fórumon nem kifogásoltuk.
  3. CJB jelen célkitűzései és kemény munkája mindenki előtt világos, aki figyeli a honlapunkat, ill. a hazai sajtót. Ezúton küldöm a Nemzeti Akcióprogramunk rövid tudósításait.
  4. Nem  értem tehát,  mivel nem ért egyet [nov. 28. helyett] febr. 19-én, nem sokkal a népszavazás
    előtt, Morvai Krisztina?


A Civil Jogász Bizottság alapítói és szakértői az átküldött eseménynaptár szerint fáradhatatlanul buzdítanak a népszavazásra, és tartanak előadásokat, nyilatkoznak tudományos és közéleti tevékenységükről Magyarországon, az elszakított területeken és külföldön egyaránt.

Köszönöm a munkánk iránti érdeklődést! A Krisztinával kapcsolatos gondolatmenetet lezártam, a Vele kapcsolatos észrevételekre a jövőben nem reagálok. Dolgozom!

Tisztelettel:

Szöőr Anna
CJB tag


P. S. Levelem terjesztéséhez hozzájárulok.

* * *

Hát', dióhéjban, így áll a polgárok jogvédelme - per ma ...

Morvai Krisztina kecses sasszéi óhatatlanul felvetik a Nemzeti Jogvédő Szolgálat [NJSZ] és Gaudi Nagy Tamás problematikáját is. Nagyon valószinű, hogy az utóbbi portéját esetleg át kell kissé szinezni.

Várható ezért, hogy a témára visszatérek, csakhát 01.46-ra jár az idő. Már csak annyit: minden hülye szlogenje: én előre megmondtam! De mi a helyzet azokkal akik előre meg is irtak valamit?

Folyt. köv.!

2008.02.20

T.