|
Svindler listája Támogatott
emberi nagyság Félreértés
ne essék, én Persze nem könnyű a tömeggel szembe menni, különösen olyankor, ha valami furcsa révület- ben masíroznak. Ilyenkor először arra gondolok, ennyi okos ember tévedhet e egyszerre, ennyi re és egyáltalán? A válasz kézenfekvő, tévedhet (!) - főleg ha lelkesedik. Egy csomó történelmi példát sorolhatnék, de nem teszem, mert ezeket az olvasó is ismeri. Elég emlitenem 1957 május elsejének gyaláza- tát, amikor magyarok százezrei ünnepelték hóhéraikat: Kádár Jánost és bandáját, hogy Antall feketelovas temetéséről ne is szóljak. A
hasonlat persze, mint ez a hasonlat is, sántit. Akkor a [még
létező] kivezényelt munkásosztály Nem Az, hogy most megint írnom kell róla, szimatomat igazolja. Szó se róla. Drábik szivesen áll be mindenféle csapatba. Emlékezetes, hogy Dr. Timár Györggyel és Tőke Péterrel együtt alapitották meg a "Harmadik Erő Pártját", amely hivatva lett volna legázolni az első és második erőt. Csúfosan felsültek vele. Ebben oroszlánrésze Dr. Timár Györgynek a nagy pártalapitónak volt [aki azóta már szerencsésen már túl van a Polgármesterek Pártja alapitásán és bukásán is]. A
fent hivatkozott kommentárban szóltam arról,
hogy Drábik a kapitalista háttérhatalom egyetlen
hivatalos simfelője. Ezt az látszik igazolni, hogy tekintélyes
könyvtárát sikerült feltelepittetnie a Nos,
a simfelés jól jövedelmez Drábiknak. Ráadásul
nem is veszélyes. A [kapitalizmusnál] kissebb maffiák
is eltűrik, hogy írjanak róluk. Ezek a művek ugyanis
rettenetet gerjesztenek a nézőben, ill. olvasóban
és azt a hitet keltik, hogy a maffia legyőzhetetlen. Sőt!
A "Kereszt Hasonló a helyzet Drábik, egyébként kitünő, könyveivel is. De ha minden igaz, alighanem igaz, amiket ír, miért kampányol Orbánnak? Orbánnak, akiről tudnia kell, hogy ugyanannak a háttérhatalomnak a szabadkőmüvese, amelyiknek Gyurcsány. Akivel kapcsolatban tudnia kell, hogy leendő kormányfőként ugyanúgy garantálnia kell a hitelezők számára uzsoratőkéjük fialtatását, mint Megyessynek, ill. Gyurcsánynak kellett. Orbán
Viktor második regnálása alatt nyílik meg a magyar
földkincs külföldiek általi felvásár
lásának
"jogi" lehetősége. Az ő regnálása
alatt alatt hitelezik le a magyar családok feje felől a te Szokott hülye vigyora és ékes semmitmondásai mögé bújva, Orbán ugyanúgy asszisztál majd a nemzetleépitéshez ahogy ezt már megtette miniszterelnök korában, amikor beegyeztettek bennünket az EU-ba. Vele kapcsolatban már semmin sem csodálkozom. Néhány látványos pálfordulat azonban meglep. Ezek
után bemegyek a levél sorai közé, majd
a listába, néhány megjegyzést tenni.
Előbb a levél.
Kedves Barátaim, kedves Levelezők! Orbán Viktor
védelme érdekében fogalmaztam ezt a levelet. A kongresszusig szeretném A szöveg egyébként olvasható az MNO-n is, az új aláírók nevei ott folyamatosan megjelennek. További aláírókat várok az m.sz.i.1@externet.hu e-mail címemen. 2006. május 16. kedd 00:00 Üdvözlettel, M. Szabó
Imre A lelkes jobboldali
értelmiségi archetipusa. Rendszeresen publikál
a Jobbik Net hírportálon [is]. Legutóbbi írása
jún 6-án jelent meg a következő logo alatt. A
kép jobbsarkán Ratzinger bíboros, alias XVI
Benedek pápa. Őszentsége csak nemrég járt
Amerikában. A kedves házigazdáktól eképp
búcsúzott: "Isten áldja meg Amerikát!"
Annakidején XI. Pius azaz Pacelli bíboros nem
vizitált Hitlernél. Bűne az volt, hogy a Vatikáni
Állam "hadsere gét" a svájci alabárdos
gárdát nem vezényelte a koncentrációs
táborok felszabaditására. E szimbólumokba
sűritett ideológiai zűrzavart csak azért szemléltetem,
mert rájöttem, hogy ezek az új háromszin
titánok nyilvánvalóan nem jártak
oda, ahova én, a Marxista Esti Egyetemre [Foxi Maxi]. Kár!
Ott ugyanis sokat tanulhattak volna az "ideológiai konzisztenciáról",
amely az eszmei zűrzavarosság egyetlen alternatívája.
"Si vis pacem, para bellum" - hirdeti a jelmondat
a Pápa és a szentkorona között. De te, M.
Szabó Imre, ki ellen készülsz háborúzni,
ha a Pápa képe alól Orbánt védelmezed? A tiltakozó levél szövege: Magyar értelmiségiek, polgárok tiltakozása! „A félelem diktálta lejáratás ellen, s Orbán Viktor mellett emeljük fel szavunkat.” Mi, ennek a nyilatkozatnak a megfogalmazói kijelentjük, Orbán Viktort a XX.-XXI. század Európa-szerte legkiemelkedőbb politikusának tartjuk, aki a magyar nemzet érdekében eddig is sokat tett, s minden bizonnyal tesz is a jövőben. Ehhez nem fér kétség. Mint amolyan íróféle épp te tudhatnád, hogy egy politikus multbeli tetteihez mindig kétség fűzhető. De hogy te a jövőt is megelőlegezed Orbánnak, arra utal hogy [vak és süket] rajongójává szegődtél. A "dialego" tehát már nem a te műfajod, akárhány műsort vezetsz, akárhány helyen publikálsz. Magasan kiemelkedik az őt meghurcolni, megalázni szándékozók közül. E nyilatkozat aláírói a lehető leghatározottabban elítéljük mindazokat, akik az Orbán Viktor miniszterelnök urat "hitelteleníteni szándékozó" médiakampányban – akár tudatosan, akár pedig megtévesztés révén – nyilatkozataikkal részt vesznek. Orbán urat tettei jellemzik. Igaz ezekért az őt váltó kormányzat csendes amnesztiája miatt nem kellett felelnie. Gyurcsányéknak sincs mitől tartaniuk, hiszen ezt az amnesztiát "vice versa" ők is megkapják majd Orbántól. Mi, keresztények tudjuk, hogy az ember gyarló, s olykor hibázik is. Ám Orbán Viktor az elmúlt tizennyolc eszetendőben – miközben filozófiája, társadalomról alkotott képe, célja folyamatosan fejlődött – pontosan feltárva ennek a sokat szenvedett magyar népnek-nemzetnek fájdalmas diagnózisát, "hatalmas művet" alkotott a magyar polgári demokrácia megteremtése érdekében. Amely a hazai és a nemzetközi politikatörténetben méltó helyet kap majd. Lám a rajongás itt csap át hagymázos képzelődésbe. Arra lennék kiváncsi, e "hatalmas mű" milyen hordozóra került? Fába, kőbe vésték? Bronzba öntötték? Papirra vetették? Szájhagyományként lappang a Fidesz beavatottak körében, mint hajdan az Arvisúra? Orbán Viktor magyar hazafi, sorsa összefügg a nemzet sorsával is! A nemzet
megmentése érdekében a miniszterelnök-jelölti pozícióról is lemondott,
kompromisz szumkészség gesztusát hangsúlyozva: fogadókészséget remélve,
Európa-szerte elismerést kiváltva. S ezek után a hazai televíziók, lapok zöme
kíméletlenül támadja azt az államférfit, akinek a vezetésével képesek lehetnénk
kievickélni abból a nagy, pénzügyi és mentális csőd A balliberális média hangadói mindent megtettek annak érdekében, hogy a polgárok ne ismerjék meg az adatokat, a drámai helyzetet, a valóság mögött rejlő igazságot! Elhallgatásukkal súlyos bűnt követett el a kormány és pincér médiája! A Trianon által
elszakított területeken élő magyarok, itt a Kárpát-medencében
lélegzet -vissza fojtva várták, hogy Orbán Viktor vezetésével olyan kormány
alakuljon, amely egyenrangúvá emelve képviseli nemzeti érdekeinket. Ám a
kommunista gyökerű, sokszor nemzetellenes média, szoros összhangban a külföldi
erőkkel, Orbán Viktor ellen hangolta a televíziók által könnyedén
kiszolgáltatottá, tússzá silányított, befolyásolható magyar polgárok nem
elhanya- golható részét. "A népszavazás eredménytelenül zárult, mert sem az igen, sem a nem szavazatok aránya nem érte el a választójogosultak számának 25%-át, amit a népszavazás érvényességéhez a törvény meghatároz. 8 030 760 választójogosult közül 3 017 738 fő jelent meg [az összes választópolgár 37,58%-a]. Ezek közül:
Az érvényes eredményhez 2 007 691 azonos szavazat kellett volna." A népszavazás után a Fidesz vezetősége Siófokon zárt ülést tartott. A történteket a következőképp értékelték. "Egyedül a kettős állampolgárságról szóló népszavazás "billentette meg" a pozitív mérleget. Mindebből azt a konklúziót lehet levonni, a Fidesz szerint, hogy "egy (!) nemzeti ügy" felvetése nem elég a hatásos mozgósításra, különö sen, ha erőteljes a létbizonytalanság érzése a választók körében." No
comment! Orbán Viktorral félelmet keltettek. Az uralkodó média választási vereség hangulatában mind nagyobb hevességgel sulykolja Orbán Viktor távozását, mi több: eltűnését a magyar politikai életből, arra is vetemedve, hogy a FIDESZ-MPSZ elnöke [feltehetőleg a párttal együtt...] vonuljon emigrációba. E félelem szülte s gyűlölet diktálta gondolatok ellen, s Orbán Viktor miniszterelnök mellett emeljük fel szavunkat. Tiltakozva: tűrhetetlen, hogy egy magát szabadnak nevező társadalomban véleményt formáló politológusok, pártról pártra vándorló, bukott képviselők, most: elemzők, televíziós műsorvezetők, újságírók – tisztelet a kevés kivételnek – minden erkölcsi-etikai normát áthágva, lejárató nyilatkozataikkal-tevékenységükkel hamis véleményekkel befolyásolják, megzavarják: elbizony talanítsák a magyarság millióit. Teszik ezt azért, hogy megöljék a felemelő hitet és az erőt sugárzó reményt az emberekben! Azt a magyar nemzeti összefogást, amelyre talán soha nem volt oly nagy szükség, mint napjainkban! Aláírók (2006. május 15-ig): -------------------------------------------------------------- M. Szabó Imre televíziós újságíró, Európa-érmes, Bayer Zsolt televíziós műsorvezető, újságíró, Bándy Péter újságíró, Magyar Demokrata Dr. Bőzsöny Ferenc főbemondó, Beck György nyugdíjas informatikus, Bődey Kati és Sándor nyugdíjas, Csoóri Sándor költő, Csernák Árpád író, a Búvópatak főszerkesztője, Dr. Csókay András idegsebész, Csapó Endre (Sydney) Ausztrália, főszerkesztő, Cs. Kovács Gabriella, építészmérnök, Danielisz Adrienne, Deáki László történész-újságíró, Döbrentei Kornél Európa-érmes költő, Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető elnöke, Felvidék, Éliás Tibor operaénekes, Fillinger László nyugdíjas villamosmérnök, Ferencz Éva énekművész, Dr. Kovácsi Aladár öttusázó olimpiai bajnok, Ferencz Csaba professzor, Fekete József újságíró, Debrecen, Frigyesy Ágnes újságíró, Fülöp László, építész, író, USA, Gera Katalin szobrászművész, főiskolai docens, Görög Csaba nyugdíjas mérnök és családja, Győrffy László író, publicista, Herman Adrien, Herman Gábor, Herman Ferenc, Horváth Alpár, az Európai Idő főszerkesztője, Dr. Horváth Miklós állatorvos, volt MDF-es országgyűlési képviselő, Boóz Károly épületgépész, Dr. Horváth Miklósné vegyészmérnök, dr. Horváth Béla ny. főállatorvos, Horváth Károlyné, Budapest, Hátsági Béla nyugalmazott gazdász, Dániel Miklósné m.szerkesztő, Hetényi Tamás villamosmérnök, USA, Eperjes Károly színművész, Dr. Eőry Ajándok orvos, Eszterle István KÉSZ, Dunakanyar, Dr. Jávor Alajosné, Jávor Zoltán ny. főiskolai tanár, Haeffler András szerkesztő, Magyar Rádió, Jáky Ildikó, Jókai Anna Kossuth-díjas író, Kalász Márton, v.Dr. Keményfi Béla, Kemény András szerkesztő, Kairosz Kiadó, Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, műsorszerkesztő, Európa-érmes, Korbuly Péter, a Magyar Rádió bemondója, Koltay Gábor filmrendező, Kővári Péter villamosmérnök, Kusztos Tibor lelkipásztor, a „Kalotaszeg” főszerkesztője, Erdély, Mag László kommunikációs szakértő, Morvai Katalin újságíró, Maróth András üzemmérnök, Nemes Attila versus egyetemi tanár, érsebész, az orvostudományok doktora, Nagy Kollár Gyuláné, Duna-korzó Polgári Egyesület elnök, Paks, Pitti Katalin operaénekes, Rév Tamás, Oláh Gyárfás tanácsadó, Alcsútdoboz, Lovas Erika tanár, Sarusi Mihály József Attila-díjas író, Táncsics-díjas újságíró, Sarusiné Kállai Rózsa pedagógus, Sarusi Gyöngyi pedagógus, Siklósi Beatrix műsorkészítő, Szabó Bernadett könyvtáros, Szabó Ákos ny. gépészmérnök, Szabó Ákosné ny. középiskolai tanár Szabó Gergely közgazdász, Szabó Imréné vállalkozó, Budapest, Szabó Miklós villamosmérnök, Szitányi György újságíró, Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, Nagyvárad, Tolnai Eta közgazdász, Szanyó Árpád gépészmérnök-vállalkozó, Nemestóti Szabó Veronika énekművész, Nagybákay A. János menedzser, Takacsik Tibor cégvezető, vegyész, Kolozsvár, Tornádó Polgári Kör (Tornádó Hír Koppándi Barna szerkesztő) Turcsány Péter író, Kráter Kiadó, Vass István Zoltán újságíró, Venczel Szilvia, Veress László jogász, Wabrosch Katalin pedagógus, Nünberg, Wittner Mária '56-os halálraítélt, országyűlési képviselő, Vikidál Gyula színművész, Kaslik Péter ny. tanár, Cambridge, Ontario, Kanada, Dr. Mados Lászlóné, Mézes Miklós, a Demokrata Néppárt volt parlamenti képviselője, Niagara Falls, Kanada, Lászlóczky Éva vállalkozó, dr Lipták András, nyugdíjas mérnök-doktor, Belovai István katonai hírszerző, USA, Belovai! Rajtad nem csodálkozom. Te hozod a formádat. Orbán Viktor első négy éve túl rövid volt ahhoz, hogy egyetlen célodat - rehabilitálásodat - elérd. Sebaj! Előt ted az újabb futam. Világos, hogy fel kell magadra hívni a figyelmet. Persze, kedvedért, módo sitani kell a sztálini [tipusú] Alkotmányt. Ha Orbán kétharmados lesz, semmi se' lehetetlen. Húzz bele! Varga Domokos György újságíró, P. Szőke János, a Mindszenty Alapítvány kuratóri umának tagja, boldoggá avatásának ügyvivője, Makovecz Imre építész, Dr. Nemes Tibor közgazdász, Nemesné J. Mónika közgazdász, Vári Fábián László költő, Kárpátalja, Zoltán Erika tanár, Cs. Kovács Gabriella, építészmérnök, Orbán Éva, '56-ot kutató újságíró, Erzsébet és János Lakatos, Wooster, Ohio, USA , Illenczfalvy Szász Marianne költő, Dr. Farkas Judit jogász, a Búvópatak főmunkatársa, Dr. Bognár Béla emeritus professzor, Dayton, OH, USA; (Deák Kör), Dr. Bokor Imre ny. mérnök ezredes, A professzor úron, történészről lévén szó, valóban csodálkozom. Volt idő, amikor azt hittem, egy követ fújunk. Minthogy aláírásával úgyis leleplezte magát, már nincs okom leplezni, hogy a Commenten közzétett "Laudáció, az Új Nemzeti Stratégia dicsérete." c. kommentárnak ő a névtelen hőse... Dr. Fodor Andras genetikus, Wooster, OH, USA (Deak Kor); Fodor Andrásné Máthé Andrea, Research Associate, Wooster, OH. (Deak Kör), Dr. Fodor Judit, ny. miniszteriumi tanácsos, Budapest; Dr. Lengyel Alfonz régész, egyetemi tanár, Florida, USA (Deak Kör), Dr. Lupkovics Gábor fizikus, Dr. Kerkovits Gábor, szívgyógyász, Budapest, (Deák Kör); Kenessey Csaba, Svájc; Saárossy Kinga színművész; Horváth Károlyné, Budapest, Szabó Szilvia főállású anya, Tharan-Trieb Marianne fordító; Rónaszékiné Keresztes Mónika pedagógus, az erzsébetvárosi Fidesz alelnöke és családja (Bernadett, Regina, Álmos – első szavazók! – Mónika, Balázs, József, János Zsigmond, édesapjuk, Rónaszéki Balázs villamosmérnök) Juhász Róza és Oberfrank Pál, színészek Baracskai Gézáné, Budapest, Hős Gábor, a Magyar Polgári Média Egyesület elnöke, dr. Kőrösmezey Ákos fizikus, Pados Enikő, Pajor-Gyulai Károly mérnök, okl. közgazdász, ny. kormányfôtanácsos, Pajor-Gyulai Károlyné, ny. tanítónő, Péterváry Gábor vezető szerkesztő (Magyar Rádió), Rázmány Csaba unitárius püspök, Hardy F. Gábor, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kurátora, Szilágyi Ákos, New York Polgári Kör, Kellermayer Miklós egyetemi tanár, Kiss Dénes költő, Pósa Zoltán író, Bubik Veronika, formatervezõ, grafikus Gopcsa Katalin művészettörténész, Balogh Elemér író, Dr.Perneki-Simonsits István nyugdijas sebészfőorvos, Balassa Botond nyugdíjas, Füri Gábor, Teleki Júlia tartományi képviselő, Délvidék, Füriné Babits Ágnes, Budapest, Tóth Nándorné, nyugdíjas tanár, Juhász Etelka, nyugdíjas tanár, Gyarmati Györgyné, ny. lelkészözvegy, dr. Gurgai Horváth Józsefné, Budapest, Rózsás János író, Zala megye, Nagykanizsa díszpolgára, Phd.Tamássyné Bíró Magda angol-német fordító, nyelvtanár, Tóth Ildikó, Marksteinné Molnár Jutka, szociális munkás, Budapest, Markstein Gusztáv informatikus, Budapest, Medveczky Imréné nyugdíjas, Meveczky Imre nyugdíjas, ifj. Bagi László református lelkész, Lázár Ödön közgazdász, Franciaország (Deák Kör), Lakatos János és Lakatos Erzsébet, Wooster, OH (Deák Koör), Bartucz Lajos a Deák Kör tiszteletbeli tagja, Szivarványtó, USA; Magyaródy Szabolcs könyvkiadó, Kanada (Deák Kör); Boromisszáné Dr. Varga Éva ny. analitikai kémikus, András Ferenc filmrendező, Andrásné Dr. Major Klára ügyvéd, Albert Gábor író, Azari Katalin és Szakács Imre vegyészmérnökök, Balassa Botond nyugdíjas, dr. Báthory Katalin mérnök, Fekete Gyula író, Kindler János prof.emeritus, peof. Kisida Elek, dr. Szabóné Tóth Éva, Szabó Attiláné, három gyermeket nevelő édesanya, Szűrös Mátyás volt ideigenes köztársasági elnök, Marton Árpád rádiós szerkesztő, kulturális etika tanár, Marton József okl. gépszmérnök, feltaláló, Németh Hildegard (OLAJTERV Polgári Kör), Pelle Lajos, Melbourne, az Ausztráliai Magyar Erdélyi Szövetség elnöke, Puskás Attila Sándor újságíró (a polgari-kor.hu szerksztője), önkormányzati képviselő, Tarr Ilona újságíró, finn tolmács, Técsiné Tóth Mária Magdolna tanár, Tóth Katalin idegenvezető, Fótos Dániel önkormányzati képviselő, Gyöngyös, Vörös László nyugdíjas energetikus, Kecskemét, Hudáky József nyugalmazott gépészmérnök Veress Ildikó pedagógus Svédország, Andrási Attila rendező, Hudáky József nyugalmazott gépészmérnök, Kovács-Krassói Norbert Szeged, Csollány Csaba dr. fogorvos, Dr. Kovács Réka orvos, Màrffy Gabriella, hegedűművész, Kovács Judit és Endre, Alsóörs, Tóth Katalin idegenvezető, Urbán Edina tanító, Sajgó Mihály az MTA doktora, Professor Emeritus, Nagy Mária, Harazdy Károly, Török (Czene) István festőművész, a budaőrsi Fidesz elnöke, Náday Katalin nyugdíjas számítástechnikus, Nagy Angela szakfordító, Rácz Rozália vállalkozó, Florovics Ferenc vállalkozó, dr.Birkás-Kováts Zoltán orvos Svájc, dr.Birkás-Kováts Zoltánné Svájc, Nyolczás Szilvia, orvosegyetemi hallgató, Bécs, Fövenyessy Kálmánné nyugdijas, Horváth Hugó '56-os-hazatért emigráns, Tavasi Zoltánné ny. üzemmérnök, Tavasi Zoltán nyugdíjas, Fehér László nyugdíjas, Loppert Dániel egyetemista-ifjúságplitikus, Diglics Gyula sportközgazdász, Halász Ferenc nyugdíjas, Törzsök László Ügyvezető, Skodacsek András villamosmérnök, újságíró, Streck Margit előadó, Csikós Zsuzsa nyugdijas, Salamon György Attila informatikus, Törzsök Alexandra gimnazista (jövőjéért aggódó fiatal), Kilár Ferenc egyetemi tanár, Papp István , Gulyás Ildikó főiskolai hallgató, operátor, Kizlinger Anita operator, Kizlinger András egyetemi hallgató, értékesítő, Juhász Ildikó külkereskedő, Juhász Lászlóné nyugdíjas, Törzsök Lászlóné tanácsadó, Szmutkó László gimnazista, Zámbori Gusztáv kertészmérnök, Retkesné Nagy Éva nyugdíjas, Retkes György nyugdíjas, Takács Bernadett, tanuló, Székely Csaba Szép házat, szebb hazát! program kezdeményezője, Miklós Agnes idegenforgalmi előadó,koordinátor, Uherkovichné dr. Paál Mária orvos, Gyulasi János nyugdijas, Somorjai Viktória újságíró, Mórász Márta szociális munkás, Jóna Dávid médiapedagógus, újságíró, Gál Miklós ny. okl. villamosmérnök, Lévai János gépészmérnök, Pintér Ildikó szerkesztő, Abonyi Zsuzsanna marketing igazgató, Szilágyi Imre Informatikus, Véghelyi Józsefné szám.tech. programozó, Györgyi Antal nyugdíjas informatikus, Györgyi Antalné nyugdíjas rendszerszervező, Domina Imre cégvezető, közgazdász, BárdosPéter tanár Beregszász, Dr. Cser Ferenc mérnök, Dr. Nagy László ügyvéd a Magyar Kir. Szt. László Lovagrend kormányzója, Karasszon Attila Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség elnöke, informatikus, Török Zsuzsanna Informatikus, Sydney, Török András Informatikus- Sydney, Kircz Gáborné titkárnő, Albert Csaba építész, Cerva Csaba adatbázis rendszergazda, programozó, Boros Béla István tudományos tanácsadó, Cser Ferenc a tudományok doktora, nyugalmazott kutató, Tanitó Béla tanár Finnország, Budai László tanár, Apagyiné Gáspár Jolán tanár, fordító, újságíró, Apagyi Katinka Jolán, egyetemi hallgató, Gáspár Györgyné a Madách Imre Gimnázium nyugdíjas, Németh László-díjas tanára, Fodor Bertalan informatikus, Urbán Péter rádiós, Czakó István KDNP Fogyatékosügyi Bizottság elnöke, Munkácsi János nyugdíjas, Gaál Ferenc nyugdíjas, Király Miklós könyvtáros, Ádám Mihály Tamás, Molnár Péter villamosmérnök, Hegedűs Mónika ügyintéző, Cser Krisztián fizikus énekművész, Wünschné Vajna Éva Nóra beszerző könyvtáros, Nagy Ágoston geológus, Németh Árpád, értékesítési vezető, Kondrát Istvánné könyvtáros, Szent Orsolya Rend Magyar Tartománya, Bánné Bereczki Zita építőipari vállalkozó, Király Márta építészmérnök, Faragó Máté mérnök, Jakab Gábor Zoltán projekt maneger, Dr.Gedeon Sándor szabadalmi ügyvivő, nyugdíjas, Móriné Turra Erzsébet titkárnő-ügyintéző, Juhász Géza gk.vez., Andrássy- Bittó Mária matematikus, -- Varga Sándor nyugdíjas villamosmérnök, Kádár György fizikus, Emmertné Szerőczei Dóra könyvtáros, Bényi László vállalkozó, Gacsályi József, nyugdíjas református lelkész, Bogschütz Józsefné könyvtáros, Dr. Vajna Zoltán professor emeritus, akadémikus, Baloghné Kiss Virág-idegennyelvű levelező, Wéber Ágnes, iparjogvédelmi előadó, Fekete Gabriella református hitoktató, Biber János üzletkötő, Dr. Magyarlaki Tamás orvos, Dr. Ludány Andrea orvos, Dr. Tőkés-Füzesi Margit orvos, Cifkáné Huszai Klára; mérnök,tanár, Dr. Gyombolai Márton matematikus, Bauer Károly.nyugdijas kohó-mérnök, Bakó Katalin könyvtáros, népdalénekes, Töröcskei István tisztviselő, Virág Lászlóné titkár, Terczy Beata rendszerszervezo, Szalay Júlia tervezőmérnök, Maczelka Gábor gépészmérnök, Bukucs Ferenc nyugdíjas tanár, Bukucsné Eperjessy Zsuzsanna nyugdíjas tanár, Prisztai Viktor sportmenedzser, Varga Krisztina magyar szakos hallgató, könyvtáros, Slezák Géza területi képviselő, Slezákné Kincses Ágnes Key Account Képviselő, Dr. Szűcs Istvánné csoportvezető, Bazsik Ferencné Pribenszky Márta, katolikus hittanár-nevelő és óvodapedagógus, Pribenszky Ferencné nyugdíjas, Dr. Szijártó István irodalomtörténész, egyetemi docens, Tiffán Zsolt borosgazda, Csury Zoltán mérnök, Oberkersch Orsolya tanár, Oberkersch Ferenc fűtés-, víz-, gázszerelő, Oberkersch Ferencné postai alkalmazott, Bergmann Simonné nyugdíjas, Szánti Domonkosné munkanélküli, Dr. Horváth Tibor, kandidátus ny.főigazgató, Dr. Horváth Tiborné könyvtáros, Horváth Károlyné (Magdi) rokkantnyugdíjas, Dr.Hoffmann Rózsa egyetemi docens, országgyűlési képviselő, Kis Péter nformatikus mérnök, Tamás Mihály okl.gépészmérnök, Obendorfer Árpád utazásszervező, Birkás Rita tisztviselő, Merva Péter, egyetemi hallgató University of Sussex Anglia, Dobai Miklós okl. villamosmérnök, Dr.Zengő Elemér orvos, Apró Antal Zoltán egyetemi oktató, Bartók Gézáné nyugdíjas, Timár Valéria könyvelő, pedagógus, Timár Ede könyvelő, Farkas Károly területi igazgató, Vicze Csaba mérnök, Györgyi Gábor közgazdász, Koszorús Lászlóné pedagógus, Bába István gazda, Benkóczy Zoltán, színész, Benkóczy Zoltánné, tanár, Ifj. Benkóczy Zoltán, tanuló, Palotási András villamosmérnök, Dudás-Szabó Márta pedagógus, Csertő József ny. műszaki szakértő, Csertőné Trepák Klára óvodapedagógus, Potsay Csaba oktatási szakértő, pedagógus, vállalkozó, Dr.Tari Rozália orvos, Dr.Barabássy Sándor okleveles vegyészmérnök, Szabó Attila Endre németországi vállalkozó, mérnök, matematikus, közgazdász, Sári Csilla németországi vállalkozó, Márkus János és Márkus Jánosné, Dr.Lőrincz Ernő jogász, ny.egyetemi docens, Dr.Lőrincz Ernőné ny.tanár, Lőrincz Melinda zenetanár, dr.Balázsy Terézia ny. főorvos, Serfőző Levente plébános, Lakatos József üzleti igazgató, Lakatos Józsefné óvodapedagógus, Lakatos Mária Eszter irodavezető,Torkos Matild újságíró, Fatah Jánosné kisnyugdíjas, Bende Nagy János zeneszerző, Dr.Molnár Szilvia orvos, Németh Szilárd volt országgyűlési képviselő, Fidesz, Balogh Sándorné nyugdíjas, Buzás Éva tanár, Kispál Ibolya rendszergazda, Végh Péter vállalkozó, Pataki Erzsébet tanító, Benkő Ilona tanár, Benke Endre nyugdijas, Károssy Jenő nyugállományú főtanácsos, dr. Váczi Judit ügyvéd, Zsolnay Jenő ügyvezető igazgató, Gáspár Tibor épitészmérnök, Gáspár Gabriella gyógypedagógus, Székely Gábor gépészmérnök, Zsolnay Jenőné titkárnő, Dobay Gábor grafikus, Papp Antal nyugdíjas, Székely György épületgépész üzemmérnök, Bárdos Éva nyugdíjas tanító, Gál Attila okl. bányamérnök, Nagy Endréné sz.Szalai Erzsébet, Romits Gábor mérnök, Dobay Attila nyugdíjas, Korbuly Sándor gépészmérnök, Dr.Simányi Nándor egyetemi tanár, a matematikai tudományok dktora Birmingham, Alabama, Dr. Szűcs Istvánné személykárrendezési csoportvezető, Dr Papp Huba orvos, Orza Erzsébet Katalin zongoraművész-tanár, Horváth Erzsébet rokkantnyugdíjas általános iskolai magyartanár, Dr. Szutrély Péter orvos, Lantos Péter és Mária közgazdász, Dr. Balázsy Károly nyugdíjas orvos, Gacsályi Józsefné Bihari Anna, nyugdíjas, Kállay Endre gépészmérnök, Vecsey Gertrúd tanár, idegennyelvi lektor, Szabó Tibor, építőipari vállalkozó, Bartal Gyula okl.gépészmérnök, Máté Jolán könyvtáros, Németh Gábor tanuló, Bittó Ferenc grafikus USA - Szlovákia, Potyók Béláné r.nyugd. 5 gyermek és 6 unoka sorsáért aggódó magyar, Potyók Béla kisvállakozó, Bendéné Tóth Erika nyelvtanár, Bende Bendegúz nyugdíjas énekes, Hegedűs István András újságíró,Strausz János mérnök, Andok Csabáné szakasszisztens, Dr.Sziptner István okl. gépészmérnök, Kiss Piroska építész,Telkes Cecilia vállalkozó, Abonyi Zsuzsanna marketing igazgató, Dr.Tőkés Attila orvos, Galvács Ottóné, szakkönyvtáros, Dr.Balázsy Károlyné ny. tanár, Felcser Johanna tanár, Felcser István végrehajtó, Felcser László és felesége nyugdíjas építész, Holik Lászlóné gazdasági gazdasági ügyintéző, Holik László raktárvezető, Boda Zoltán építész, Szabó Szonja utazási iroda igazgató, László Erika, festőművész, grafikus, Békésyné Brunner Mónika: egy anyuka, Dombi Norbert grafikus, Belák István agrármérnök, Szűcs Valéria és András nyugdíjasok, Apáthy István és Apáthy Istvánné , Csikós Árpád nyugdijas,Dr.Kovács Tiborné nyelvtanár, Dr.Kovács Tibor matematikus, Kovács Katalin ny. filmszerkesztő, Dr. Karoliny Gizella ny. főorvos, Dr.Gál Lászlóné ny. orvos, Dr.Tihanyi Lászlóné ny. tanár, Justh Károly ny. mérnök, Justh Károlyné Svédország, Hasznos Ákos zenész, tanár. Gál Béla nyomdász-grafikus, Nagy János műszerész, Setényi Márta szakági főmérnök, Dr.Rostás Imre jogász és családja, Must Gyuláné, nyugalmazott tanítónő, Rozgonyi Ernő közgazda,volt országgyűlési képviselő, Éder Ferenc technikus, Dr.Horváth Károly nyugd. vegyész , Faragó András színművész, Vida Gyöngyi ny. tanár, Ardó István vállalkozó, Dzsida Orsolya latintanár PPKE JÁK, Dr.Szűcs Gábor aneszteziológus szakorvos, Dr. Nagy Jenő háziorvos, Dr.Heinemann Irén tanár, Bandzsókné Kis Mária tb ügyintéző, Koszorús Zsófia titkárnő,Juhász József, goetheánista, Erdeős Zsuzsanna fordító, Losoncz Ildikó, Angyal Lajosné ny. könyvterjesztő, Angyal Lajos ny. közgazdász, Polgár Lászlóné laboráns, Polgár Orsolya gimnazista, Polgár Bálint diák, Horváth Károly Róbert épitészmernök, Németh Adél közgazdász, Ruzsicsics Ferenc kereskedő, Kovács Zoltán nyugdíjas, Móga Viktor technikus kereskedelmi vezető, Mihályi Gyula, építésvezető, Kóbor Lajos plébános, Incze Enikő mérnök, Szollár Attila asztalos vállalkozó, Fábián Zsuzsanna könyvelő, Aldobolyi E. Judit számítógép rendszerszervező, Kelemen Zita magyartanár, Fábri Péterné nyugdijas, Komáromi Ervinné nyugdijas mérnök, Kiss Lajos, Dudás Béláné eü.dolgozó, Hernádi László plébános, Kiss Ottóné nyugdíjas tanár, Horváth Luca szociálpedagógus, Ribár Jánosné Zentai Edit mérnök, hitoktató, Kőrösi László könyvvizsgáló, Gáll Viktória h.főnővér, főiskolai hallgató, dr.Pavkovics Mária közgazdász, marketing szakértő, Lőrincz Éva nyugdijas, Galambos Istvánné gazdasági ügyintéző, Keresztény Csaba kiállítás-tervező,Tápai Olivia egyetemi hallgató, Tápai Zsoltné pedagógus, Tóthné Máriássy Éva építőmérnök, Nádasi Edit tanár, dr.Kas Iván fejlesztőmérnök, Szilvási László nyugdíjas, Jász László plébános, Gáspár Ibolya védőnő, Sajben Ferenc nyugdíjas tanár, Dr.Koháry Erzsébet kertészmérnök, Bukovi Edina közgazdász, Bóna Judit gazdasági ügyintéző, hittanszakos hallgató, Chrudinák Alajos Karizmatikus politikai újságíró (!). Te aztán tudod, mi a "bellum" (!). Sohasem felejtem egyik riportodat. Arról szól, hogy izraeli katonák egy kődobáló palesztin kisfiút egy mélyedésbe hurcolva szikladarabokkal eltörik mindkét felső karját. Mit gondolsz Orbán kihez szolidáris? A kisfiúhoz, vagy a martalócokhoz. Ne törd a fejed! Kiss János [volt SZDSZ elnök] megmondta: Orbánnal nincs komoly baj, mert Amerikával szolidáris! Alajos! A te gyalázatod gyalázatosabb minden gyalázatosságnál, mert te tudod mit csinálsz. Kaszap Istvánné matematikus, biogazdaság vezető, dr.Marton Edit fogszakorvos, Bakai Szabolcs nyugdíjas villamosmérnök, Palkovics Lászlóné, Kátay Zsolt erdőmérnök, Kadlicskó József nyugalmazott katonatiszt, Bleicher Imre beszerzési vezető, Kiss László szerkesztő, Szorger Éva könyvelő, Habedank Berndné erősáramú üzemmérnök, Budapest Nőtagozati alelnök és a "Tizenegyes" Polgári Havilap főszerkesztője, Dr.Zsombok György, kutatómérnök, Zsombok Györgyné vegyészmérnök, Markó János irányitástechnikai főmérnök, Lannert Ferencné tanár, Borbély Renáta informatikus mérnök, Krausz Attila András beszerző, Kulcsár Lajos színművész, a Fóti Atyafiak Krisztusi Közösségének presbitere, Kulcsárné Jankovich Mariann művelődésszervező, Szihalmi Zsuzsa irodavezető, Dr.Edelényi Judith jogász, Rápolti Csilla Éva dekoratőr, Trianon Társaság dombóvári tagozat elnöke, Koncz Attila mérnök, Molnár István énekművész, Jáky Ildikó Budapest, Rév Tamás Budapest, Buvári Márta nyelvész, Baracskai Gézáné, Budapest, dr. Horváth Tibor, dr. Horváth Tiborné, Aszódi Katalin idegenvezető, Bencsik László menedzser, írásszakértő, Makray Katalin olimpiai ezüstérmes Dr. Surján László Európai Parlamenti képviselő, Szentannainé dr. Peitl Emőke orvos, Szentannai József informatikus, webszerkesztő, Kobza Miklós, Dr. Szilágyi László egyetemi tanár, Antal János, Nagyvárad, Dr. Zehery Miklós ny. jogász, Országgyűlési könyvtár, Dr. Zehery Miklósné, Czirók Péter villamosmérnök-tanár, Wass Albert P.K., Csizmadia Nándor, Nagybaczoni Nagy Ernő, feltaláló Vadnai Szabolcs, okl. vegyészmérnök, Joó Csaba Biatorbágy, Szabó Attila történész Erdélyből, Katona Terézia vezető szerkesztő, Banos János költő, újságíró, Szűcs Valéria és András nyugdíjasok, Budapest és Marsta (Svédország), Dr. Ujfalussy Ilona főorvos, Adámy Sándor Miskolc, nyugdíjas politológus, Kovács Károlyné földmérőmérnök, Kovács Károly földmérőmérnök, Kovács Tamás statikus mérnök, Kovács Balázs építőmérnök, Dr. Dux Ernő, agykutató, orvos, Köln, Dr. Dux Ernöné Simor Adrienne, nyelvtanár, fordító, Köln, Dux Borbála, jogász, Köln, Dux Ernő Dömötör, mérnökhallgató, Köln, Laczkó Ágnes köztisztviselő, Bercsi Katalin újságíró Abert Àgnes nyugdijas
Ausztria, Anthony Német Politikai elemző, Albert Àrpad nyugdijas agrármérnök,
Ávédik Tamás nyugdíjas, ZürichBabai László, nyugdíjas, Dr. Bakó Emese orvos,
Balazsicz János mérnök, Balazsiczné Kenéz Magdolna, Balazsicz Jánosné ny.
tanítónő, Balazsicz Katalin és Balazsicz Sára tanulók Sárhidáról, Balthazár
Zsolt főiskolai adjunktus, Bartha György vagyok, fényképész-dekoratőr, Budapest,
Bánkúty Péter termék menedzser és családja, Benczik Péter informatikus,
Beregszászi Olga színművésznő, Budajenő , Birkás Istvánné, Birkás István
festőművész, Bóna Mária Ilona néppé-művelő- történettulajdonos, Buzsáky Géza
gyógyszerész, Buzsáky Gézáné gyógyszerész asszisztens, Csanád Bálint okl.
gépészmérnök, Csallóközi Zoltán hittanár, Dr. Cserna Tamás nyugdíjas
gépészmérnök, Dr. Cserna Tamásné nyugd. Könyvtáros, dr. Cservenyák Judit orvos,
Csontos Sándorné mérlegképes könyvelő, Csontos Sándor gépészmérnök, ifj Csontos
Sándor közgazdász, Csontos László kiadványszerkesztő, Csorba Irén gyermekvédelmi
ügyintéző, Kecskemét, Dr. Dénes László orvos, Döry Imre közgazdász: Én is
szeretnék csatlakozni az Orbán Viktor védelmében szervezett népmozgalomhoz!
Eduardo Rózsa-Flores budapesti újságíró – író: örömmel és büszkességgel
csatlakozom, Én
pedig szégyenkezem, Flo! [Így szólitottalak
leveleimben.] Te kérkedsz azzal, hogy az arab ellenállással
szimpatizálsz. Ezt hogy egyezte teted össze gyalázatos
macskakaparásoddal, amelyre még büszke is vagy?
Ugyan miért, mire? Te katona voltál. Bátor
- ahogy mondják. Te volnál a bizonyiték arra,
hogy a politika sokkal komolyabb dolog annál, minthogy katonákra
lehetne bízni. Dr. Décsy Jenő kandidátus, ny. főiskolai tanár, Dobos Diána
marketing asszisztens, Dombai József Vállalkozó, Fabók György mérnök, Fabók
Györgyné Ildikó mérnök, Fehérné Markó Kamilla textiltervező iparművész- Fehér
Imre nyug. határőr őrnagy, Győr Filkey Péter zenetanár, Filkeyné Kanizsay
Dorottya ker. vezető, Filkey Kata első szavazó, Fodor Geza mérnök München, Dr.
Frajka Félix ferences lelkipásztor, ny. középiskolai tanár, igazgató, Fráter
Viktória háromszoros olimpikon sportoló, Dr Gádory Elemér nyugdíjas családorvos,
Dr Gergely Szilvia ideggyógyász, Gergely László, színházrendezõ, Gombos János
vendéglátós, Zalaegerszeg, Guba József és Gubáné Papp Margit Szeged és Feldkirch
(Ausztria), Győri Anna debreceni gimnazista, Hadarits Gabriella pedagógus és
Kósa Miklós – szerkezetépítő, Halász Edith pedagógus, Székesfehérvár , Halász
Viktorné nyugdíjas pedagógus, Székesfehérvár, Halász Viktor nyugdíjas
raktárvezető, Székesfehérvár , Dr Horváth Bernadett orvos Németország, Hornyák
Károly villamosmérnök, Hrabák Gábor GDF hallgató, Hoyos Sándorné Maccechini
Zsuzsanna gyógypedagógus, Hege Laszlo, filmproducer, New York, USA. Hornyák
Károlyné Székesfehérvár, Ikotity Gabriella könyvtáros, Jánosi Péter,
Parádsasvár, cégtulajdonos, civil szervezet elnöke, Jánosi Gergely főiskolai
hallgató, Jánosi Péterné vezető könyvelő, pénzügyi tanácsadó, özv.Jánosi
Vilmosné (96 éves) nyugdíjasBudapest, Csuka Sándorné nyugdíjas, Budapest,
özv.Nyitrai Gáborné nyugdíjas Budapest, Hangya Jánosné eladó Budapest, Joó
Csabáné zenetanár Nyíregyháza, Karikás István Címzetes igazgató tanár,Karikás
Istvánné óvónő Székesfehérvár, Káldy Mária muzeológus- Maucha Imre
történelemtanár Kiss József 82 esztendős, 56-os harcos, támogatom: megérdemeljük
sorsunkat és nem érdemeljük Orbán Viktort! Karalyos András vállakozó, Karalyos
Andrásné nyugdijas, Dr. Koppány Katalin főorvos, Székesfehérvár, Korpai Józsefné
r.nyugdíjas- Zombori Andrásné nyugdíjas értelmiségi, Kovács Emőke könyvnyagyker.
vezető, Komáromi Ferenc, Komáromi Ferencné, Komáromi Dániel egyetemi hallgató
(első szavazó), Komáromi Péter (első szavazó) Kovács J. Béla nyugdíjas tanár, az
Árokszállásiak Baráti Körének és a Jászok Egyesületének alapító tagja Kovách
Tibor nyugdíjas), dr. Köves Zsuzsanna orvos, Budapest, Kövessy József okl.
gépészmérnök, Kuncze Ferenc Császár : Aláírásommal én is szeretnék hozzájárúlni
egy ,a hazánkra nézve pótolhatatlanúl értékes, nagy fomátumú politikus
érdekében! Dr.Mihályi Gyula főorvos, Székesfehérvár, Móré Kata óvónő,
Székesfehérvár , Mészáros Ferenc középiskolai tanárMezey Mária nyugdíjas, Nagy
Béla tanár Tokaj , Nagyné Csikász Mária nyugdíjas titkárnő, Nagy Béla István
Elemér építész, Budapest, Szalay Tamásné középiskolai tanár, Szalay Tamás
mérnök-tanár, Dr. Nemes Gábor, ny. tanár Szeged, Szalay Tamásné középiskolai
tanár, Szalay Tamás mérnök-tanár, Németh György informatikai vállalkozó
Balatonlelle, Nirschné Henn Edith feltaláló, Nirsch Gyula bútortervező,
Novoszáth Péter a Dunaújvárosi Főiskola oktatója, Budapest, dr. Novotny László
gépészmérnök, informatikai auditor, Martoncsik Géza, Miskolc Molnár László
lelkipásztori munkatárs, Dr. Miskovszky Vilmos és Dr. Miskovszky Vilmosné Lehőcz
József Paks, Pancza Eszter nyugdíjas pedagógus Kecskemét, Percze Katalin
gyógyszerész Székesfehérvár , Pék Béláné nyugdíjas pedagógus, Székesfehérvár ,
Pólainé Szabadits Márta nyugdíjas, Poprády Géza, az Országos Széchényi Könyvtár
nyugalmazott főigazgatója, Radnóty István mérnök Sopron, Riczel Emőke
oktatási-kulturális szakértő, Ruppert István tanár, Győr, Pécsy Gábor, Dr Polcz
Iván nyugdíjas okl. mérnök , Polczer Ferenc kereskedelmi üzemgazdász,Pukler
Zoltán hitoktató, Pusztai Zsuzsanna, középiskolai nyelvtanár , Oss Enikő erdélyi
színművész- Los Angeles, Dr. Osvai László orvos Budapest, dr. Somodiné
Somogyvári Csilla fuvolaművész Saáry Miklósné dr. nyugdíjas állatorvos, dr.
Saáry Miklós Sándor munkanélküli állatorvos, Saufert János nyugdíjas
villamosmérnök: Örömmel adom aláírásom Orbán Viktor védelmére, mert a baloldal
célja, hogy lefejezze a FIDESZT!, simándi ágnes, költõ, teológus, Torontó
Spangel Péter újságíró: minden erőnkkel vissza kell szereznünk hazánk és a
magyarság számára Orbán Viktort! Schnopper Ferenc erdőmérnök, Schnopper Ágnes,
pedagógus, Schnopper Claudia egyetemihallgató Köln, Schnopper Anton tanuló,
Thomas Mann Gimnázium, dr. Seregélyné Schmidt Gabriella nyugdíjas gazdasági
veze Ambrus Antal nyugdijas, Budapest, Antal Jánosné adótanácsadó, Antal János állattenyésztő, Bagi Barnabás nyugdijas, Balassa László és Balassa Gabriella Budapest, Balázs Zoltán, Balázsné Heiser Ilona Siófok, Barabásné Ratkó Margit középiskolai tanár, Barnáné Czvengros Erika Salgótarján, Dr. Bánfi András állatorvos, Bártfai Róbert ny. tanár Lajosmizse, Bende Kornélia gazdasági vezető, Bán Lajos Cegléd, Berente Terézia könyvtáros, Dr. Bertók Péter villamosmérnök, Berzsenyi Eszter tanár, Bennő Katalin zenetanár, Ecser, Bense Zoltán tanár, hegymászó, okl.környezetvédő, Bezdek Aniko, Producer of Hungarorama TV, New York City, Bikkal Gyula, Executive TVProducer of BikkalTV, New York City, Bagó Zoltán Halásztelek, Dr Béky-Halászné Nagy Márta könyvtáros-tanár, Budapest, Bíró Éva Debrecen, Bogár Attila közlekedési üzemmérnök, Budapest, Bogár Imre karvezető, Bogdán Lilian, Boros László grafikus, Budapest, Dr. Borszéki János associate professor, Veszprém , dr. Botond Gyula pszichiáter, Budapest, Buda Miklós, építész, Budapest, Buda Mária nyugdíjas v. köztisztviselő, Burda Melinda tanár Budapest, Burger György hazaszerető-honpolgár, Csabay Márton, egyetemi hallgató, Bp. Csáji Attila festőművész, holográfus Budapest, Csánk Norbert, köztisztviselő: „bár tudom, hogy már ezzel is az állásommal játszom.Tisztelem és szeretem Orbán Viktor Miniszterelnök Urat és remélem, lesz még ő újra Magyarország kormányfője.” Csikor Julianna kertészmérnök, Dr Csonka Èva, kutató, Csorba Miklós matamatikus, Kazincbarcika, Deák László és Deák Lászlóné vállalkozók, Budapest, Dankó Gyula geológusmérnök, Donkó Ignác ny. üzemmérnök, Budapest, Damokos László építész, Damokos Kristóf egyetemi hallgató, Budapest, Dömötör Sándor mérnök-közgazdász, Budapest, Egyed Endre és Éva, 4 gyermekes házaspár Budapestről: ”Nagyon örülök, hogy megszületett ez a levél! Családommal együtt felháborítónak tartom ezt az Orbán Viktort mocskoló, gusztustalan hadjáratot!” Engelmann Tamás építész, Budapest, Elekes Hajnal és szülei, Budapestről, Előházi László Kalocsa, dr. Esztergomi Zoltán állatorvos, Ecser, Grozdics Judit Monorierdő, Gergely Katalin, középiskolai tanár, Budapest, Gersey Zsolt, okl. gépészmérnök, Brüsszel, Gelencsér Emese, budapesti lakos, irodavezető asszisztens, fordító: „Orbán Viktor az őt megillető helyet foglalja el a magyar politikai életben.”, Géczy Vera szinkrondramaturg , Budapest, Faragó Gáborné rokkantnyugdíjas pedagógus, Faragó Gábor egyéni vállalkozó, Dr.Fecske Mihály CSC c egyetemi tanár: „Orbán Viktort mindenben támogatom és ehhez aláírásomat adom, Figler Józsefné, gyermekei, és unokái jövőjéért aggódó polgár, Mr. Fodor Tibor, USA, Dr. Földvári Gyula sebészorvos, Dr. Földvári Gyuláné építőmérnök, Dr Földvári Éva orvos, Dr. Földvári Judit, belgyógyász, oszt. vezető főorvos, Flament Krisztina, titkár Nemzeti Színház, Budapest, Fülöp Kálmánné okl.kohómérnök, Fülöp Kálmán színész szövegíró, Hajda Iván tanácsadó Budapest, Hancsné Molnár Erzsébet pénzügyi ügyintéző, Hankiss Ágnes, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, Harci István okl. mérnök, Budapest, Dr. Hargitai László Alcsútdoboz település polgármestere és Tóth Erika Alcsútdoboz település alpolgármestere, Harmathy Károly nyugdíjas mérnök, Budapest, Havas András gépészmérnök Budapest, .Hegyi Ágnes orvos, Budapest, Hencsei Zoltán gépészmérnök, Herczegh Géza mérnök, Budapest, Dr. Herczig Béláné logisztikus:” Az ország tudatos sorvasztása kézzel fogható. Ez ellen tenni kell!!!”, Holecska Árpád az Investor Holico ügyvezetője, Budapest, Horváth Tibor állatorvos, dr. Horváthné Juhász Nauzika, Kiskunfélegyháza Jacsó Mária Mezőkövesd, Jolsvay Ibolya, nyugdíjas, Budapest, dr. Juhász Istvánné ny. orvosírnok, dr. Juhász István ny. állatorvos, Juhász István Pilinszky díjas magyar tanár, Dr. Holnapy Dezső c. docens, Budapest, Illyés Miklos gépészmérnök-tanár, Budapest, Kalincsák István gépész üzemmérnök, műszaki tanár, humán szervező, Karácsondi Mihály plébános Mogyoród, Dr Kardos Jánosné tanár és Novográdecz Mária tanár, Kecskemét Katreiner Helmutné vállalkozó, Pécs, Kápolnai Hajnal, Kápolnai Sándor, Kiss Blanca kutató, Kiss Csaba okl. bányamérnök:” nem valamiféle nemtelen hűségnyilatkozatról van szó. Sokkal nagyobb a tét.” Dr Kiss Gyuláné Budapest, Királyné Koszter Mária matemetika-fizika szakos tanár, Budapest, Kocsy Gábor biológus, Budapest, Kocsis Ildikó építőművész, Budapest, Koch Andrásné Vállalkozó, Koch András Vállalkozó-Szabó Tivadar Munkanélküli-Szabóné Koch Krisztina Gyes-Koch Ilona Munkanélküli-„Bízva abban , hogy egyszer győz AZ igazság!„ Kocsis Alajos nyugdíjas, Koncz Lajosné, Kecskemét, Kovács Attila Budakalász: Köztisztviselőként, építőmérnökként vállalom ezt a nyilatkozat (Ősbudavár Polgári Kör), Kovácsovics Beatrix orvos, Budapest, Kőrösi Ferencné üzemgazdász, Kőrösi Ferenc mérnök Budapest, Kozma Margit Újpest, Kuruczleky Ilona alapító-főszerkesztő, Szent Kereszt Ökumenikus Magazin, Kurunczy Ida, közgazdász, Budapest, Makó Jánosné, KAPOCS Polgári kör: „A tisztességes ember nenehezen talál fegyvert rágalmazókkal, gerinctelen emberekkel szemben…”, Marosvölgyi Andrea tanár, könyvtáros, a Szabad Róna Polgári Kör képviseletében, Masa Gézáné ny. tanár és Masa Géza ny. mérnök, Mórahalomról, Medgyes Borbála informatikus , Medgyes Magdolna régész (nyugdíjas), Medgyes Teréz ny.hegedűművésztanár Budapest, Mészáros Lászlóné és Mészaros László ny. pedagódgus, Budapest, Mészáros Endre Martfű, Mikolai Katalin, Budapest, Móricz Ágnes művelődésszervező, Apátfalva, Mukkné Kovács Csilla és Mukk György, Budapest, Nagy Edit ny. fordító és Nagy Endre ny. fotográfus, Nagy Katalin könyvtáros, Németh Gergely, villamosmérnök – Győr, Németh Lajos mérnök közgazdász, Némethné Gombik Tünde tanár, Budapest, dr.Paksáné Szentgyörgyi Éva könyvtáros, Pál Jánosné nyugdíjas óvodavezető, Pál András vállalkozó, Pál Gábor Budapest: „Gyalázatos, amit Orbán Viktorral, ezzel együtt hazánkkal is művelnek.” Paszternák Csaba mérnök-közgazdász, Budapest, Perlaky Kornélia informatikus, Pécs, Pestiné Darida Ida könyvtáros,Budapest, Pete Béla, vegyészmérnök Budapest, Pestality Mátyás nyugdíjas és családja: Pestality Mátyásné nyugdíjas, Pestality Katalin nyugdíjas, Pestality Mária nyugdíjas vállalkozó, Kubatov Mirjana tanuló, Pétervári László, Okleveles villamosmérnök, Budapest, Pósa Dezső ny. földmérő mérnök, Radics Éva karnagy, Ausztria, Dr. Radics Jenöné ny. gimn. tanár Budapest, Dr. Rontó Györgyi, prof.emeritus,Budapest, Lovas István ügyvezető, Sánta Ibolya lelkész, Sáray Péter nyugdíjas, Sáray Márton vállalkozó, ifj. Sáringer Kálmán, vill. mérnök, és felesége, Sármezey Antal Isaszeg, Simon Péterné controlling csoportvezető, Budapest, Schmidt Ágota, titkárságvezető, dr Schmidt Beatrix, egyetemi tanársegéd dr Schmidt Ádám, ügyvédjelölt, Segesváry Viktor, PhD., D.D., az Egyesült Nemzetek volt fejlödési program igazgatója, Dr Somfai Károly nyugdíjas, Somlai Zsuzsanna, Budapest, Somosvári Béla János okl. villamosmérnök, egyetemi oktató, Miskolc, Solymosi Tamás, Budapest: „Alárásommal titlakozom, hogy Orbán Viktort meghurcolják, illetve valótlan dolgokat állítsanak a származását illetőleg.” Sörfőző Ferenc webszerkesztő Gombos, Délvidék, Spanyár Judit PR koordinátor, rendezvényszervező, Steflerné Zalay Györgyi, Budapest, Sütő-Nagy József nyugdíjas gépészmérnök,Budapest, Szabó Erika idegenforgalmi szakember Budapest: „Orbán Viktor maradjon a FIDESZ elnöke és egyben az országépitő munka vezetője. Hogy tovább folytathassa eddigi heroikus munkáját ebben a félrevezetett, lebutitott, elszegényedett országban, amit tudomásom szerint még Magyarországnak hivnak!” Szabó Istvánné Kiss Katalin iskolai könyvtáros, Budapest, Szabóné Karaba Margit Budapest, Szabó Márton Vállalkozó, Szabó Zsuzsanna, közgazda Budapest, Szabados Róbert nyugdíjas okl. építészmérnök és Szabados Róbertné, Szaffner Violetta vállalkozó, Szász Jenő , Székelyudvarhely polgármestere, Szentkereszty Péter, okleveles építészmérnök, Piliscsaba, Szentkutiné dr. Szigeti Ágnes jogász, Szentkuti Roland közgazdász, Budapest, Szentmártony Tibor Ügyvezető Igazgató, Budapest, Székesvári Mária nyugdijas, Székely Zita, tanár Freiburg, Németország, Szabó András közgazdász, Szabó István, nyugdíjas gépészmérnök, Szabo Márton vállalkozo, Budapest, Szenyán Erzsébet műfodító,Stima Klára – művészettörténész Budapest, Stefán Attila: „egyetértek a levéllel”, Tarbay Ede József Attila és Stephanus Díjas író, költő, Tárnok Csilla Debrecen, külkereskedelmi beszerző, Dr. Torday Istvan USA, Tolnai Béla gépészmérnök, Budapest, Prof. Dr. Tóth József állatorvos sebész Gescher- Hochmoor ,Németország, Törökné dr. Papp Kornélia közgazdász-tanár, Budapest, Vadon Miklós villamosmérnök,, Dr. Vajdovich Péter PhD, állatorvos, Dipl. ECVCPegyetemi docens, Budapest, Varga Péterné és Varga Péter Ráckeve, Váradiné Csikász Éva nyugalmazott osztályvezető- Váradi Eszter újságíró, XVII. Kerületi FIDESZ-sajtós, Budapest, Varga Gézáné Munkaügyi vezető Budapest, Varga Gézáné Munkaügyi vezető Budapest, dr. Varga Gyula orvos, Pécs, Várkonyi László gépészmérnök, Várszegi Eszter, Vági Lászlóné építészmérnök, Budapest, Vidáné Lengyel Mária, BudapestWalde Károly nyugdijas Budapest, Weisz Jánosné:”Tisztelettel, Zobor András építész, Zöldi-Kovács János nyugdíjas tanár, Kecskemét Csesznák Éva etnográfus, Szentendre, Fecske Ferencné, Fecske Ferenc nyugdijasok, Földes Péter Kisbér, informatikus, Kovács Magdolna mérnök, Török László népi iparművész Egyetértünk az M. Szabó Imre által megírt levéllel, és aláírásunkat adjuk hozzá: Sajben Lajos okl. gépészmérnök, nyugdíjas, Sajbenné Koller Eszter nyugdíjas könyvtáros, Hancsisné Sajben Katalin nyugdíjas gyógyszerész Bagyinszky Kálmánné, nyugdíjas, Budapest, Bocsor András, épitészmérnök és politiológus-közgazdász (BS) Brazilia, Dr.Csonka Eva az MTA doktora, Budapet, Fenyvesiné Varga Eszter – lapterjesztési igazgató, Fenyvesi Péter Pál – teológus, pasztorál-pszichológus Herr Ágnes, Kisné Karmacsi Rita,diplomás ápoló, Árvai Bori titkárnő, Carmen Lucia Schöpf mérnök, gazdasági tréner és oktatási menedzser, Németország: „Orbán Viktor egy igazi államférfi és nagyon sokat tett a magyarság egységéért. Szerintem is föleg a magyar értelmiségnek kell öt abban támogatni, hogy méltó helyére kerüljön”, Háber Tibor Budapest, Illényi Gábor, Illényi Katalin Budapest, dr.Klosz Lászlóné, Budapest ,Majorszky Klára tanár, Budapest, Melich Gusztáv építésvezető Budapest, Mészáros Károly programozó-matematikus, Borota, Mikó Ferenc cégvezető, Sajben Lajos okl. gépészmérnök, nyugdíjas, Sajbenné Koller Eszter nyugdíjas könyvtáros, Hancsisné Sajben Katalin nyugdíjas gyógyszerész, Soltész Katalin PR Manager, Soós Timur epiteszmernök egyetemista, Eger, Szilágyi Mária és Szilágyi István, Nagyvárad, Tóth Zoltán, Tóth András nyugdíjas, Török Mária pénzügyi előadó Budaörs, Toma László tanár Budapest, Varga György és Varga Györgyné Bicske, Dr Vánkos Zoltán orvos, Vetési Edit tanár, Vitályos Fanny, Vitályos Lászlóné, dr.Ujváry Marianne orvos Ambrus Lakatos Ferencné gyógyszerész, Budapest, Ambrus Lakatos Ferenc gépészmérnök, Budapest, Anisicsné Kiss Aranka vállalkozó, Budapest, Anisics Ernő vállalkozó, Budapest, Almásy Ildikó három gyerekes anyuka, Balogh Sándor és neje Balogh Ilona ny.tanár Szilágysomlyó, Dr. Balogh László orvos, Budapest, Dr.Barabás György egyetemi tanár, Dr.Barabásné Dr Haider Mária orvos, Bartal György építőmérnök, Győr, dr. Báthory György ügyvéd, dr.Báthory Györgyi ügyvéd, Budapest, Báthory Zsófia egyetemista, Budapest, Báthory György egyetemista, Budapest, Bessenyei Botond Györgyné, Békefi Mihályné vállalkozó, Budapest, Békefi Mihály gazdasági mérnök, tudományos munkatárs, Budapest, dr. Buray Kovács Éva ügyvéd, Horány, Cicatricis Erzsébet nyugdíjas, Budapest, Császár Gáborné vállalkozó, Budapest, Csékeiné Korda Klára, Csutorás Krisztina, középiskolai angoltanár, Miskolc, Erdődy Károlyné nyugdíjas, Budapest, Erdődy Károly nyugdíjas, Budapest, Erdőssy Katalin művelődésszervező, Dr. Faragóné Kovács Anna, gyógypedagógus, Fazekas Attila, gépészmérnök, Sopron, Farkas Mária Budapest, Farkas György polgármester, Farkas Anikó főállású édesanya, Filipp István építõmérnök, Fecske Gábor:” Megerősíteném Orbán Viktort további munkásságában s poziciójában!”,dr. Füle Judit közgazdász, Budapest, Garamvölgyi Péter menedzser, Budapest, Goldner Tímea,Budapest,Gieszer Richard informatikus, Budapest Gilovszky Erzsébet, dr. Gyémánt Mariann kétdiplomás jogász, Győrbíró Zsolt tenisz szakedző, Dr.Herczig Béla mérnök, Baj Horváth István és felesége: rokkantnyugdíjas, Herczegné Bondor Márta általános islokai tanár, Mocsa, Káldor Zsuzsa és prof. Hernadi Ákos, Németország, Dr. Hinora Sándor ellenőrző szakfőorvos, fog- és szájbetegségek szakorvosa, Hutvágner Katalin főkönyvelő, Budapet, Joseph Kadar festőművész, Párizs, nagykárolyi Károlyi László; hazatért emigráns, Némedi József nyugdíjas villamosmérnök, Némedi Józsefné nyugdíjas: Dr. Orbán Viktor nem megvásárolható politikus. Hívó szavát nem véletlenül követik százezrek. Hát ezért áll útjukban, ezért akarják hatástalanítani, eltüntetni. Nem engedjük!, Mészáros Györgyi könyvtáros, Budapest, Mizsei Sándorné, könyvtáros, Kamarás Emese Katalin Budapest, Karsa Botondné kutató, Budapest, Dr. Kerényi Dénes villamosmérnök, Kiss Tivadarné nyugdíjas, Kiss Tivadar nyugdíjas, Budapest, Budapest, Kolarik Gyula tanár, Kormos család és öt gyermekük, Kormosné Debreceni Zsuzsa: „teljes szívvel mellette állunk…!, özv. Mezőfi Péterné irodavezető, Budapest, Majnek Borbála könyvelő, Koltayné Bartha Magda, Szár, Koltay László, Szár, Kosztica Patrik, gépészmérnök, Miskolc, Krausz Magda munkanélküli újságíró, Memmingen, Michl József, szociális szervező,özv. Mezőfi Péterné irodavezető, Budapest, özv. Mezőfi Péterné irodavezető, Budapest, Mooréh János villamos üzemmérnök, Mooréhné Szikszai Klára logopédus, Mooréh Eszter logopédus, Mooréh Katalin tanító, Dr. Nagy Endre állatorvos, Rácz György festőművész Hajdúszoboszló, Sija Éva, óvónő, Békéscsaba, Szabó Jószefné ny. agronómus Budapest, Szabó Miklósné nyugdíjas, Budapest, Dr. Széman Péter, Szilágysomlyó, a Magyar Egészségügyi Társaság elnökségi tagja, Erdélyi felelőse, Szirmai Ágnes tanár, Puskás Irén, nyugalmazott vegyész, dr. Palkó Bulcsú mérnök-informatikus, munkanélküli, Papp Éva tanár Budapest, Dr. Papp István, Rónainé dr. Lukács Sarolta, gyógyszerész, Budapest, dr. Petrássy Miklós Tatabánya , Piacsek Istvan nyugdijas tanár, Puskásné Ugron Katalin, Riedel Lóránt gépészmérnök, dr. Sajben Klára, tanácsadó, Simon Ferenc gépészmérnök, Skandera László Kaposvár, Stumpfhauser József villamosmérnök, nyugdíjas, Sebők András :A Hévizi Széchenyi István Polgári Kör teljes egyetértéssel csatlakozik a felhívához;Sellei János nyugalmazott műszaki tanár, Székesfehérvár, Szakáll Mária építészmérnök, Kecskemét, Szalay Attila erdésztechnikus, Széman Gyula nyugdíjas, Budapest, Szirmai Ágnes tanár, Takács István újságíró, Budapest, Takács Istvánné vállalkozó, Budapest,Tallián Zsóka ötvösművész, Szigethalom, Tallián Nándorné nyugdíjas, Szigethalom, Tóth Gergely belsőépítész: „Orbán Viktor a mi emberünk. Ő tart össze minket.”, Tömördi Viktor ofm, ferences-tanár, Dr. Wallner Gabriella, állatorvos, Vejtey Ferenc nyugdíjas gépészmérnök, Vejtey Ferencné nyudíjas anyagvizsgáló szakmérnök,gyermekeink: Zoltán és Gergely, Zalka László nyugdíjas, Zentai Judit szőrmetervező, Budapest, Zsoldos Vanda műsorkészítő, Budapest, Zwickl József közgazdász, Budapest, Bársony Istvánné technikus, Budapest. Benedek Szilveszter tanuló, református pótpresbiter, Monoszló, Bugarin-Horváth István,- Bugarin-Horváth Pál, Bugarin-Horváth Pálné, Nyíregyháza, Csanádi Szileszterné Budapest és Gyergyó András György, Budapest, Horváthné Szigeti Szilvia,tanár, Jakab Sándorné -Jakab Sándor, Nyíregyháza, Kaldau Ferenc nyug. Orvos, Monostory Zsuzsanna, Budapest, Mocsár Csaba az Ady -ligeti jobboldali érzelmüek nevében, Nagy Hajnal öntő-tervező mérnök, Németh Sándorné előadó, Rávai Károly ügyvezető, Szakter Mária és dr.Szakter Mátyás, nyug. orvos , Ujlaki Ferenc, kétszeres kisebbségben élô kassai helyi politikus, egyházi tisztségviselô. Agonás Pálné litográfus és Agonás Pál nyugdíjas szervízmérnök, az "Estike" PK tagjai, Bakos Emese nyugdíjas árszakértő, Cseresnyés Géza mérnök, Cseresnyésné Kiss Magdolna programozó matematikus, Fábián Istvánnné főállású anya, Fábián István géplakatos, Galgóczy Sándorné nyugdíjas ápolónő, Galgóczy Ádám informatikus, Galináné Svarda Zsuzsa nyugdíjas, Gyaraki Henriette, Gyaraki Jánosné, Gyaraki János a Lélektől-Lélekig Közhasznú Egyesület alapítói, Homok Miklós nyugdíjas gépészmérnök, Jobbágy Bertalan református lelkész, Miskolc-Hejőcsaba, Kerepesi Géza Ny. gépészmérnök és családja, M.Csósza Mária pedagógus, Nagy Györgyi – Vajda Gábor nyugdíjas, Budapest, Nick Babett, Nick Józsefné –Úrkút, Reményiné Baló Gyöngyi Budapest, Pusztai Ádám nyugdíjas gépészmérnök, Schmidt Jánosné, Hárskút, Schoket Zsófia közgazdász, Budapest, Tóth András Pál fordító, Tóth Tiborné nyugdíjas, Uresch Rab Márta tanár, Ács Istvánné Székesfehérvár, Barta Istvánné, szülei, lánya és veje Budapest, Bán Józsefné nyugdíjas, Mezőkövesd, Baukál Henrik - computer-grafikus, Bálint Ferencné, Dr.Csigás Kálmán állatorvos, Csányi Dancsó Ágnes marketing és médimenedzser, Csomor Marika nyugdíjas csoportvezető,Csomor Csaba üzletkötő, Czegle Zoltánné nyugdíjas tanárnő, Erdélyi Frigyes nyugdíjas villamosmérnök, Budapest, Gulyásné Fülöp Magdolna,gyógyszertári asszisztens, Gulyásné Fülöp Magdolna,gyógyszertári asszisztens, Hargitai Lajos, Henter Lilla tanuló, Jerney Istvánné, Jerney Isván, Dr.Kálmán János Ph.D., dr. Kemény Krisztina, orvos, Kiss Rozália pénzügyis, Konrád Ferencné, Konrád Ferenc, Kozma Imréné nyugdíjas agrármérnök, Kozma Imre nyugdíjas okl. építészmérnök, Richter Aranka Rozália igazságügyi szakértő, Nagy Balázsné, Nádasy István gépészmérnök, nyugdíjas, Leiter Ervin-zongoraművész, Budapest, dr. Póth Rita, állatorvos, Rigó Zoltánné, Rigó Zoltán, Rimanóczy László minőségirányítási tanácsadó, Budapest, Sárközi Róbertné és Szabados Istvánné, Budapest, Sipos László köztisztviselő, Szabó Ilona nyugdíjas üzemgazdász, Szenes Károlyné dr. jogtanácsos – Budapest, Szigeti Imre München, Vitkovics Józsefné(kati) fodrász, Tolnay Józsefné, Tolnay József, Tolnai Lászlóné, Tóth Sándorné- Tóth Sándor , mindketten pedagógusok Sárospatakon, Tóth Zsigmondné, Tringer László ny. gépészmérnök, Tringer Lászlóné ny. könyvtáros Bárdi Tibor, építész, Bezákné dr. Kovács Emma gyermekgyógyász, Fáth Helga zenetanár,Egri Alajosné nyugd. oszt. vez., Fekete Attila vállalkozó, Horváth Mariann, Budapest, iparművész, Héja László zenekari zenész, Hübner Katalin köztisztviselő, Veszprém, Németh József nyugdíjas oszt. vez., Pánczél Tivadar ref. lelkész, Pánczél Tivadarné gyógypedagógus, Kardos Jenő gépészmérnök, Krasznai Mária vállalkozó, dr.Paksáné Szentgyörgyi Éva könyvtáros-assziszetens, dr. Rehák Gizella fogszabályozó szakorvos, Reményiné Baló Gyöngyi műszaki ügyintéző, Budapest, Ollár Tamás, fiatal kutató,Szalmásyné Hübner Éva köztisztviselő, Hárskút,Szalmásy András közalkalmazott, Hárskút, Vassné dr. Kovács Emőke nyugd. főiskolai tanár. Bánffy György Kossuth
díjas színművész, Dr. Brassay Réka, jogász Csepregi Ágostonné nyugdíjas,
Csepregi Tibor mérnök, Csépes Zoltán nyugdíjas, Budapest, Csete György
Kossuth-díjas építőművész, Csete Ildkó iparművész, Magyar Örökség díjas, Dér
Tamás Kaposvár, Dobi Imréné nyugdíjas, Domokos Mária gyógypedagógus, Dr. Drábik
Júlia Mária és Dr. Drábik János A
Jánost mindíg, mindenütt fö hely illeti.
Cikkemben is kiérdemelte ezt. [L. fent.] Budapest, Ferenczi Lőrinc informatikus mérnök,
Fehér Istvánné Budapest, Janzsó István, Budapest, Jurácsik Eleonóra gazdasági
mérnök, Hamza Andorné tanár, gyógypedagógus, Hamza Andor mérnök, Hamza Tamás
mérnök, Hamza Gergely kereskedő, Hamza Benedek diák (első választó),-
valamennyien Budapestről, Halász Mihályné nyugdíjas eü. dolgozó, Hajtár Sándor
nyugdíjas, Holló Gyula tanító, dr Horváth Katalin főiskolai docens, Horváth
Miklós Dipl. villamosmérnök, tudományos munkatárs, címzetes docens, dr. Kárpáti
György vizilabdázó, háromszoros olimpiai bajnok, Budapest, Kecskeméti Kálmán,
festőművész, Kecskés Gábor, Kőszegi Ákos és Vásári Mónika színművészek,
Magyaródy Szabolcs kiadó, Kanada Dr.Kelemen Irén gyermekgyógyász és Horváth
Miklós nyugdíjas, ifj. Magos Gábor cégvezető, programozó matematikus,
Martinovics Györgyné nyugdíjas és Martinovics György: Bally Erzsi:”Ne hagyjuk magunkat és vezetőinket eltiporni” G.Szabó Klára kulturalis közvetítő Bpest-Trieszt, Kiss Katalin, Kiss Tamásné, Mendelényi Zoárdné, Tünde, Mendelényi Zoárd ny. mérnök-közgazdász, Müller István és Müller Istvánné nyugdíjasok. Dr.Nagy Attila III.ker.Fidesz, Dr.Nagy Attiláné III.ker. Fidesz, Mányi János nyugdíjas, Mányi Jánosné nyugdíjas, Csikósné Mányi Júlia vállalkozó, Dr Szabó Pál ideg- és elmeszakorvos, pszichológus, egyetemi docens, Debrecen, Szatmári Gábor Kaposvár, Tiszavölgyi Imréné asszisztens,Tiszavölgyi Györgyné ny.könyvelő,Tiszavölgyi Imre vegyész, Wittmann Dezsőné, Dr. Rekettyés Mária történész, Szentendre, Rekettyés László ny. repülőrnagy, Szentendre, dr Szikszay Petronella pszichiáter, Bálványos István fuvolaművész, zene- és művészettörténész, Kaposszerdahely,Horkayné Falkai Katalin MTC és Horkay Péter, Dr. Horváth Ida ügyvezető igazgató, Budapest, Jankovics Endréné nyugdíjas, Budapest, Dr.Földes Péterné ügyvezető igazgató, Nagy Alajos és Nagy Éva Budaőrs, prof.Dr. Perendy Mária biológus, Budapest, Dr. Sólyomné Simon Csilla fotóművész, Budapest, Dr. Törtváry Veronika vegyészkutató, Budapest, Örley Péter informatikus - villamos mérnök, Budapest, Dr Kiss Ervinné Szeged, nyug. ref. Lelkész, Dr Kakusziné Kiss Gabriella Szeged, tanár, Koltai Krisztina Olaszorszàg, Baráthné Kornyik Anikó-vámügyintéző, Bendéné Palyusik Edit, óvónő, Békéscsaba, Dr Bruncsák András ny. belgyógyász főorvos és Bruncsákné Ágnes, Kecskemét, Csabay Károly, főiskolai adjunktus, Tessedik Sámuel Főiskola, Szarvas, Dr Gaál Inez tüdőgyógyász, Gönczöl Istvánné nyugdíjas, Háló Zsoltné, Igriczi Katalin – Békéscsaba, Koltai Zoltán és Koltai Zoltánné, Budapest Kecskemét, Katona Tamásné és Katona Tamás, nyugdíjas, Mokosné Tóth Angéla óvónő, Békéscsaba, dr. Máthé Gizella közgazdász és párja Lőrincz Kálmán külkereskedő, Lázár Józsefné ny.könyvelő, Kecskemét, Dr. Soós László, orvos. Dr. Udvar Anikó, orvos. Ifj. Dr. Soós László orvos, Soós Beatrix vállalkozó, Tiszáné Barta Margit ésTisza Sándor Budapest, Susan von Tucka /Várdaí Zsuzsanna/ (Herrsching/Németo.), Tóth Istvánné ny.tanítónő,Kecskemét, Varga Attiláné Tóth Erika közhasznú alkalmazott és Varga Attila kézbesítő, Gombosné Székely Andrea gimnáziumi tanár, Mászáros József és családja, Skandera László Kaposvár, Dr Veress Gábor, egyetemi tanár, Levelekiné Csömböly Ágnes Balkayné Szolnoki Olga,
nyugdíjas tanár: „Aláírásommal csatlakozom a magyar értelmiségiek
tiltakozásához„ , Baum Erika, Bercsi Márta informatikus „Orbán Viktor védelme
érdekében írt levelével egyetértve kérem, hogy nevemet vegyék fel az aláírók
közé”, Borza György senior okl. gépészmérnök a Magyar Piarista Diákszövetség
szervezőtitkára, Baum Katalin, Décsi Csaba pedagógus, Csákvári Mária
mozgássérült, Décsi Csabáné pedagógus, Décsi Csaba nyugdíjas, Fülöp Tibor
közgazdász Fülöp Tiborné gyógypedagógus, Gyimóthy Béláné, nyugdíjas
vegyészmérnök, Budapest, Novák Anett tanuló, Novák Doroti tanuló, Dr. Molnár
István nyugalmazott egyetemi docens Gyõr: ha lehet, a kongresszus után is
folytassák a tiltakozó értelmiségiek, sõt nem csak értelmiségiek aláírásának a
gyûjtését Orbán Viktor lejáratása ellen, Lengyel Csaba nyugdíjas villamosmérnök,
Papp László káplán Polgár, Rapcsák Judit, mérnök, külkereskedõ, Budapest: „bár
úgy gondolom , Orbán Viktor nem szorul védelemre, természetesen én is támogatom
õt teljes mértékben!”, Papp László káplán, dr. Réder Gyula Budapest, Tápai
Katalin közalkalmazott: Balassa Géza, nyug. Villamosmérnök, Németország, Budavári Hilda vegyész, Kiss Rudolf aCivil Mozgalom aktivistája-Délvidék,Váradi Hedvig főelőadó, Budapest, Dr.Blága József nyug.háziorvos., Dr.Blága Pálma nyug.gyermekorvos., martirok, Bencze Ágnes, ókorkutató, egyetemi tanársegéd, dr. Rédey László, nyug. tudományos főtanácsadó, USA , dr Rédey Lászlóné, nyug. tud. munkatárs, USA, Rédey Márta (+ 2 sz.), Rédey Ferenc (+3 sz.), Rédey Gyula (+1 sz.), Dzsida Orsolya latintanár PPKE JÁK, mirella , juci, mérlegképes könyvelő (+3 sz.), Gáll Viktória Főnővér helyettes, Főiskolai hallgató , Karasszon Attila, Ausztraliai, Uj-Zelandi Magyar Szövetség elnöke, Informatikus-Sydney , Török Zsuzsanna, Informatikus - Sydney, Török Andras, Informatikus - Sydney, v.Moldován Béla nyugalmazott elektromérnök., Moldován Borbáth András egyetemi hallgató, Borbáth Júlia érdemes szinésznő, Lukácsi Szilamer ref. lelkész, Gaál Miklós nyugalmazott mzg.mérnök, Selyem Csaba nyugalmazott orvos, Nagy Sándor ref. főgondnok, Moldován András Béla zenehalgató, főiskolás, Nemes Csaba - alk., Nemes Zsuzsanna - htb., Klementisz János ny.matematika tanár Marosvásárhely, Dr.Kiss Elemér matematika tanár, akadémikus Marosvásárhely, Dr.Weszely Tibor matematika tanár Marosvásárhely, Dr.Tőkés Béla egyetemi tanár Marosvásárhely, Sólyom Erzsébet ny. kémia tanár Szászrégen, Sólyom Szilárd állatorvos Szászrégen, Sólyom Péter informatikus elektromérnök(Németország) * * * És most, kedves aláírók - tudósok, költők, papok, stb., édesmindnyájan! Kérdeznék tőletek valamit. Szép
számmal vagytok és ahogy látom, még
gyarapodni fogtok. Gondolom, már felnőttek voltatok mindannyian
Orbán első országlása idején. Feltételezhetem
(?), már akkor is figyelemmel kisértétek "hősötök"
viselt dolgait. Nos voltak dolgai - bőségesen. Ettől zengett
a sajtó. Könyveket adtak ki róla.
Nos, ha akárcsak egy ilyen igaz ember akad közöttetek, megemelem a kalapomat mindannyi ótok előtt. De ha nem, elmehettek a francba valamennyien, rangotokkal, címeitekkel, fokozataitokkal együtt, Orbánostól... 2008.06.08 Sz. Gy.
|