Undor
A "judeokeresztény rasszizmus" zászlóbontása?
T
egnap,
április 25-én, a PAX TV műsorára [23.00 h - Felekezetközi
konferencia. "Van kiút!"] kattintva kénytelen
voltam elmélázni azon, melyik emberi érzés a legerősebb.
Arra a következtetésre jutottam, hogy az, amelyiken a legnehezebb
uralkodni. Az undor [a viszolygás] az! Az adást késve nyitottam,
így az első beszélő nevét nem láthattam. "Jól
beszélt", véletlenül épp David C. Korten:
"A tőkés társaságok világuralma" c. könyvéről,
amelyet nemrég méltattam magam is "Nyugdíjasok
bölcsessége"
c. írásomban. A szónok oda lyukadt ki, hogy mostmár
tenni kell valamit...
Már a beszéd közben felfigyeltem
egy ismerős homlokpántra, de el sem tudtam képzelni, hogy Papp
Lajos nemzeti
fősámán (?) hogy keveredhet olyan helyre,
ahol Kortent méltatják. Kiderült hamarosan. Elmondta...
A
beszédet hallgatva vett rajtam erőt a fenti érzés. Tudják,
utálom a pókokat, a keresztes pókokat még inkább,
ha pedig egy ilyen a saját hálójába gabalyodik,
akkor pláne. Márpedig a proffal ez történt. Huntingtonnál
olvasta [állítólag], hogy a [hülye] pók egy
vastag szálon ereszkedik alá, hogy hálót szőjön.
Ám mikor beindúl a bolt és a legyecskék csapatostúl
gabalyodnak a hálóba, a pók elmetszi (?) a tartófonalat
és lezuhan. Az épületes história tanulsága
szerinte az, hogy azt a fonalat lehetőleg ne vágjuk el a
fejünk fölött [másszóval ne fürészeljük
el az ágat magunk alatt].
Ma turkáltam kissé Huntington
írásaiban. Pókot nem leltem. A "pókháló"
keresőszóra viszont a Google képkeresője csupa olyan pókhálót
jelenített meg, amelyek a fizika - Papp Lajos által nem ismert
- törvényeit követve legalább négy, de inkább
több fonállal vannak kifeszítve. Az ég felé
mutató az a "vezérfonal" viszont egyiken
sem látható. Tudjuk, minden hasonlat, minden képes beszéd
többé - kevésbé sántít. De ennyire?
Távol álljon tőlem, hogy a tudós professzort pókhálószövésre oktassam, de kénytelen vagyok ezzel foglalkozni, mert legújabb "eszméinek" pókhálóját e nem létező és nem is létezhető pókháló szabásmintája alapján vázolja fel, a következőképpen.
Ez a fonal az emberiség éltető fonala, amely az éghez, pontosabban Krisztushoz és Istenhez, köti. Ezt a fonalat, ezt a kapcsolatot, kell megerősíteni [helyreállítani] ahhoz, hogy az emberiség fennmaradhasson, stb., stb.
Mi sem természetesebb, minthogy a Lajos részletesen leírja e [nemlétező] huntingtoni vezérfonal szerkezeti, műkö dési alapelveit is... Tulajdonképp a judeo-kereszténységről van szó (!). Arról, hogy a zsidók és a keresztények, egymás iránti tisztelettel és szeretettel áthatva, együtt, kéz a kézben, találjanak találhatnak] vissza hitük közös forrásához: az igaz Istenhez. Ez által válhatik a Föld az emberiség paradicsomává.
Az a sanda gyanúm, hogy az igazi sámánok bódítószeres révületi állapotai ennél sokkal reálisabb képeket vetítenek híveik elé. Az ő szavaik azonban bensőjükből fakadó kinyilatkoztatások és azokat nem próbálják műveltségük fitogtatásával megindokolni. Papp Lajos viszont ezt teszi. És közben refrénként emleget valamit: a "fehér fajhoz (!) tartozó" embereket. A körmönfont gondolatfűzésből kiderül, hogy ebbe a kategóriába a "fehér fajú" keresztényeket és az ugyancsak "fehér fajú" (!) zsidókat sorolja.
Mindezek kapcsán emlegeti Huntingtont és Fukuyamat. De minek?
Ha
ismerné
Fukuyama téziseit és követné azok változásait,
a következőkre kellett volna figyelemmel lennie.
Fukuyama valóban felállított egy hírhedt elméletet
arról, hogy a kapitalizmus kiteljesedésével végetér
az emberiség történelme. Utána azonban rájött,
hogy a dolgok egyáltalán nem így működnek. Ma már
úgy véli, hogy "az egyesült Államok hatalma sem tart örökké."
Nyilatkozatát az Index közli. Olvasson utána,
aki ráér, ha már Papp Lajos nem ért rá. Fukujamáról itt
elég ennyi, mert személyét és tanait Papp Lajos
is épp csak említi, hogy műveltségét fitogtassa.
[Lentebb visszatérek Fukuyamára, más összefüggésben.]
Az
igazi melléfogás, avagy mellébeszélés, szegény
Huntingtonhoz
kapcsolódik, aki igazán nem érdemelte meg, hogy Papp Lajos
a szájára vegye. Mint említettem, a pókot nem találtam...
Megvan viszont híres könyve, amelynek címe "A
civilizációk összecsapása", nem
pedig a judeokeresztény "civilizáció" eljövendő
világhódítása. A civilizáció szót
pedig azért tettem idézőjelbe, mert a zsidóság és
a kereszténység sohasem alkotott együtt, egy civilizációt
és nemcsak azért nem, mert a zsidóság voltaképp
nem tartozik a "fehér fajhoz". Az okok azomnban ennél sokrétűbbek,
mélyrehatóbbak.
Papp
Lajos, miközben Huntington pókjával foglalkozott, elfelejtett
beleolvasni a fenti könyvbe, pedig nem ártott volna. Huntington,
ilyesmiket ír.
"A
modernizáció
...nem azonosul a Nyugatiasodással, ennek következtében pedig a modernizáció
révén nem jön létre Nyugati mintára egységes, egyetemes civilizáció, mint ahogy azt sokáig feltételezték a civilizációk közötti erőegyensúly módosul, a Nyugat hanyatlani kezd, az ázsiai civilizációk pedig drasztikusan növekedni kezdenek demográfiailag, gazdaságilag és ezzel együtt
katonailag is. Szintén demográfiai hullám éri el az iszlám
világot, amelynek szintén
komoly következményei lesznek. A nem Nyugati civilizációk határozottabban
kiállnak saját kultúrájuk megőrzése mellett. A fő konfliktusforrás immár nem
szegények és gazdagok közötti különbség, nem osztályok között,
hanem a kulturális identitás."
A rendezvényen felszólalt
Radnóti Sándor rabbi [rebbe] is. Kb. olyan "konkrétumokkal"
dobálózva, mint amilyenekkel Orbán Viktor szokott. [Nem
kizárt, hogy ugyanazon Soros brosurából tanulták
a szónoklás művészetét...] Ha Papp Lajos adjonistenére
a rebbe fogadjistent akart volna mondani, ki kellett volna térnie
legalább arra, hogy módosúl e a Talmudnak azon fundamentális
tétele, hogy a gójok nem emberek, a fehér fajúak
sem, mert ezeknek csak "nepeschük" [emberi testben állati
lelkük van] szemben a zsidók "neschmanjával" [fönséges
emberi lelkével]. Ilyen felfogás beli különbözőségek
mellett kulturális ídentitásról beszélni
dőreség, pontosabban szemétség.
Huntington nem olyan
optimista, mint Papp Lajos, aki nevével visszaél.
"A Nyugatot
sajátos egyetemesítő törekvései egyre inkább konfliktusba
sodorják más civilizációjú
országokkal, leginkább Kínával és az iszlám
országokkal. A Nyugat életben maradásának feltétele az, hogy miközben megerősítik sajátos nyugati identitásukat, ezenközben elfogadják azt, hogy civilizációjuk egyedi, de nem egyetemes."
Huntington helyreteszi Fukuyama [később módosított] téziseit is.
"Francis Fukuyama: egyetlen egységes világ létrejöttét vizionálta a hidegháború végével. A történelem végéről beszél arról, hogy az emberiség ideológiai fejlődésének vége, a globális konfliktusoknak vége, a jövőt nem az eszmékért vívott nagy küzdelmek fogják jellemezni, hanem földhöz ragadt műszaki és gazdasági problémák megoldása. A hidegháború végével kialakult ez az eufórikus hangulat. Két világ paradigma: mi és ők-re felosztott világ, a hideghá borút követően is megmarad mások szerint. [ld. a gonosz tengelye Bush, gazdag és szegény országok, vagy a világkulturális alapon történő kettéosztása] Realista paradigma: az államok voltak és maradnak is az elsődleges, sőt egyetlen fontos szereplői a világpolitikának, ezek az államok pedig mindig is saját fennmaradásukért harcolnak, ezért fokozzák védelmi képességeiket, erre fel a többi állam is ezt teszi. Így nagy konfliktus potenciál keletkezik. A világpoliti ka menete ezen elv alapján fog működni a teória képviselői szerint."
Ehhez
már csak azt kell hozzátenni, amit a Papp Lajos előtt szóló
mondott, Kortenre hivatkozva, hogy az államok nemzeti
államok lesznek és önrendelkezési jogukat vissza kell
hogy szerezzék, vagy szépen, vagy csúnyán. Gondolom,
Papp Lajos nem figyelt oda. A fejpánttal abroncsozott fejben valószínűleg már
saját mondókáját formázgatta. Hogy Papp Lajos
mennyire nem érti Huntingtont, arra a következő passzus világít
rá - éles fénnyel.
"A
civilizációkat megkülönböztető összes lehetséges elem vagy tényező [vérség, nyelv, életmód, technikai fejlettség, politikai berendezkedés stb.] közül
... a leglényegesebb egyértelműen a vallás (!).
Ez annyit jelent, hogy ha Papp Lajos körülmetélteti magát, részese lehet egy bizonyos civilizációnak, de erről a maga választotta civilizációról nem állíthatja, hogy a "fehér fajhoz" bármi köze is lenne.
Huntington arra a legfontosabb kérdésre is rátapint, amelyről a közismert zsidóbarát Orbán Viktor és a most lelepleződött zsidóbarát Papp Lajos még álmukban is hallgatnak.
"A Nyugat megpróbálja visszafogni azt, hogy egyre többen rendelkezzenek tömegpusztító fegyverekkel, de maximum lassítani tudja a folyamatot, megállítani egészen bizonyosan nem. Ugyanakkor kettős mércét alkalmaz saját elveinél is: demokráciát, de csak akkor, ha az nem iszlám fundamentalistákat juttat hatalomba, Irak és Irán ne fegyverkezzen, de Izrael megteheti ezt. Az emberi jogok problémát jelentenek Kínában, viszont Szaúd- Arábiában nem. Kuvaitot megvéd jük, Boszniát habozunk megvédeni. Az egyetemes elvek így erodálódnak, foszlanak semmivé."
Hát igen! Már sejtjük, a WTC tornyok lerombolása amerikai provokáció volt. Célja "jogalapot" teremteni Irak lerohanására a [nemlétező] vegyi és atomfegyverkezési tervek meghiúsítása érdekében. Most Irán Ellen fenekednek, csakhogy Irán nem hajlandó megijedni. Amerikának előbb - utóbb ki kell takarodnia Irakból és Afganisztánból is. Iránba pedig be sem fognak vonulni.
Mostmár csak az a kérdés, hogy Európa nyugati fertálya, az újonnan csatlakozott csatlós államokkal, meddig marad Amerika gyarmata?
Papp
Lajos biztos tudja - csak nekünk nem mondja - hogy Huntington egész
sor civilizációt különböztet meg a földgolyóbison,
sőt erről egy térképet is készített. Könnyen
lehet, hogy e mappa egyes részletei pontatlanok, egésze azonban
megfelelő pontossággal tükrözi a civilizációk
földrajzi határait, elterjedtségét. Ami a "sima
keresztény" civilizációt illeti, az író
meglehetősen borúlátó.
"A kereszténység talajvesztése is veszélyezteti a nyugati civilizá
ció
jövőjét, legalábbis Európában. ... Három
tényezőt nem hagyhat figyelmen kívül a Nyugat. 1.) a nem nyugati világ már felismerte, hogy a kultúra tartja össze saját civilizációjukat. Erre alapozzák
öntudatosságukat. Európában is lassan kezdik felismerni, az USA-ban még nem. 2.) az amerikai külpolitika csak nehezen vette észre, hogy meg kell változtatni azokat az irányleveket, amik a hidegháború idején alakultak ki. 3.) be kell látnia, hogy
a nyugati nem univerzális civilizáció . Különben ez nagy veszélyforrást jelent. Le kell mondani a más civilizációk ügyeibe való beavatkozásról."
Huntington nemrég hunyt el. Aféle nekrológnak is tekinthető egy ezzel kapcsolatos közlemény, amelyet az Index [is] közölt. Címe "A Samuel Huntington emlékhadjárat."
Érdemes az egészet elolvasni. Érdemes viszont néhány szemelvényt is ideiktatni belőle.
„Az emberiség ideológiai fejlődése lezárult, és egyetemessé lesz a nyugati liberális demokrácia mint az emberi kormányzás végső formája” – fogalmazott Fukuyama, aki ezzel a nagyszerű meglátásával tudományos világsztár lett, és megváltotta a belépőjegyét a Bush-éra külpolitikai ámokfutását meghatározó, Project for the New American Century nevű 'neokonzervatív' észtartályba. Ez az az illusztris társaság, amelyik Donald Rumsfelddel és Paul Wolfowitzzal az élen már Clinton idején is nyílt levélben sürgette Irak lerohanását a demokrácia, az emberi jogok és a nagyon szabad piac exportjának nemes céljából.
[Később aztán, amikor Bush alatt az óhajtott hadművelet megvalósult, ám a hozzá fűzött várakozásokat enyhén szólva nem váltotta be, Fukuyama élesen kritizálni kezdte, sőt a bolsevikokhoz hasonlította a neokonzervatívokat. Most Obamát támogatja.]
Viszont
Huntington professzort anno durván lehurrogták, egyrészt mert számos ellenpélda van
arra, hogy az általa egy „civilizációba” [összesen hét kultúrkört definiált
globálisan] sorolt népek között is konfliktusok dúlnak. Másrészt mert nem hitt a
nyugati értékek univerzalitásában és a demokrácia exportjában. Úgy vélte, hogy a
liberális demokrá cia és az ahhoz kapcsolódó értékrend az általa 'nyugati
kereszténységnek' nevezett civilizáció kulturális sajátossága, és nem várható
el, hogy más civilizációkhoz tartozó kultúrákban is gyökeret verjen. Beléjük
verni meg végképp nem lehet."
A
fenti kiemeléseknél a neveken kivűl két szót
húztam alá.
A "neokonzervatív"
kitételt
illetően emlékeztetek arra, hogy Ororszország budapesti nagykövete
Orbán Viktort "neokonzervatívnak" nevezte, oroszellenes
kirohanásai miatt, és mély megvetését fejezte
ki személye és politikája iránt. Immár a
fejpántos kiugrott sebész is ehez a díszes társasághoz
sorolható. Ez nem semmi! Gratulálok hozzá.
A másik
a "nyugati kereszténység" kérdése.
Wojtyla pápa és Ratzinger pápa alatt a Római Katolikus
Egyháznak sikerült elveszítenie úgyszólván
teljes hitelét és méltóságát. Elsősorban
nem a buzi, pedofil, stb. pap - gonosztevők miatt, hanem a zsidósággal
szembeni meghunyászkodás, szolgalalkűség miatt.
Ha
most a pókháló mennyországba vezető szálán
egy katolikus mellett egy zsidó is kapaszkodni kezd, kettejük súlya
alatt az holtbiztos elszakad.
Ami
pedig
Papp Lajost illeti. Megvallom, ebben az emberben mindíg éreztem
valamit, amit "őszintétlenségnek" nevez a köznyelv.
Mondják, a szem a lélek tükre. Nos nekem a szemében
nem tetszik valami, amióta volt szerencsém személyesen
megismerhetni. Ezért "kötöttem bele" már jó
régen a "karizmája" miatt. Azóta történt,
hogy eldobta a szikét és "bűnvallomást" tett
olyan vétek miatt, amit mint sebész-orvos egészen biztosan
nem követett el. Ezt nem ismételte meg egy sportoló halála
kapcsán, amellyel kapcsolatban pedig, úgy tűnik, túltette
magát a hippokratészi eskü "formális" szabályain
és a gondviselés felelősségét ruházta önmagára.
Erről volt véleményem, de nem éreztem magam feljogosítva
arra, hogy orvosi ténykedése miatt megtámadjam. Egész
más a helyzet viszont Papp Lajos politikai szereplésével,
mert az kifejezetten károsnak tartom. Tetteiért, ha úgy
hozza a sors, nem az etikai bizottság előtt kell majd felelnie.
Kegyes
mondás: nem az az ember ellensége aki a testét, hanem az
aki a lelkét öli meg. Én ezt úgy értelmezem,
az az igazi ellenség, aki embertársainak tisztánlátását
igyekszik megzavarni. Nos, ebben bűnös Papp Lajos. Bűnére nincs
bocsánat.
2009.04.27
Sz. Gy.