Repedezik a bársony(os) nadrág
Ukrajna 

Keresztül - kasul kijárva Marxista Egyetemet csupa rosszat hallottam a gaz imperialisták "fellazítási taktikájáról". Azt azonban nem sejtettem, honnan is sejthettem volna, hogy a nemzetközi helyzet addig - addig fokozódik, amíg a béketáborból [ahol erős bástya voltunk] kompországunk, úgyszólván észrevétlenül átsodródik a másik partra, az Ígéret Földjére [mármint a zsidók számára berendeezett Ígéret Földjére].

A komp utasainak döntő többsége, a bamba gójok, tulajdonképp azt sem tudták, mi történik velük. Néhány fineszes gazemberre figyeltek [ma karizmatikus értelmiségnek, felső papságnak hívjuk őket] akik a korláthoz tódulva lelkes "ah", "oh" kiáltásokkal fejezték ki elragadtatásukat az elébük táruló "látvánnnyal" kapcsolatban.

Odaát már minden le volt [jóelőre] zsírozva. A bárkát könyvjóváírással, cakk - pakk, átvették. Átvették az egész legénységet is, rangjuk megtartásával, folyamatos munkaviszonnyal, a korkedvezmények, végkielégítés, emelt nyugdíj, stb. garantálásával. Bástya és Virág elvtársak folytathatták tevékenységüket, csak az irány változott száznyolcvan foknyit. A szocializmus társadalmi, gazdasági rendje helyett a kapitalizmus társadalmi, gazdasági rendjét kellett védeniük, csak már nem az imperialisták, hanem a honi gójok ellen. Meg is gyapálták őket emberül, ha hőzöngeni mertek.

A birka magyarok hályogos szemébe még port sem kellett szórni, hogy itt valami forradalom zajlott volna, akár "bársonyos" kivitelben is. A legfőbb svihák, Antall József, a pofájába is vágta néhány  későn ébredő okvetetlen
kedőnek: "tetszettek volna forradalmat csinálni".

Beszéljünk mostmár Ukrajnáról. Ott volt (!) "bársonyos forradalom". Az orosz medve ezt, mint korábban Ukrajna "FÁK-ba szakadását", azért türte, mert téli álmából ébredvén, még gyönge és bamba volt. Nem volt továbbá "birodalmi öntudata", egy csipetnyi sem...

A "magyar sajtó" persze folyamatosan nem tájékoztatja a bambákat az olyan eseményekről, amelyek közeli, vagy távolabbi következményeit majd viselniük kell, gyapjúnyírás, vagy megynyúzás formájában. Nem! Mi Győzikét akarjuk, heti sok órában nézigélni, főleg mióta főzikélni is kezdett. Kit érdekel a Kercsi szoros? Száz közül kilencvenöt azt sem tudja hol van.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Emiatt ha földrajz
órára nem is, néhány unalmas földrajz percre mellőzhetetlenül szükség van. A baloldali politikai térképen látható, hogy Ukrajna testéből "vékony fonálon csüngve" belelóg a Fekete Tengerbe a Krim félsziget. E "fityegő" a jobboldali néprajzi térképre pillantva válik érdekessé. E csüngő, főleg az alja, ugyanis vörös mint a bika töke.  A magyarázatot a fenti statisztikai kördiagram nyújtja, amelyből kiderül, hogy Ukrajna lakossága ötvenkétmillió fő. E népesség  73 %-a ukrán és 22 %-a orosz, ami 11.462.000 főnek (!) felel meg. A madászarta fejű Gorbacsov árulása folytán [csak Ukrajnában] tizenegy és félmillió orosz eszi a kissebbségi sors keserű kenyerét. Bele tud nyugodni ebbe az anyaországi és az "ukrajnai" orosz? Nem tud. [A második világáború közvetlen oka is Németország versaillesi megcsonkitása volt.]

A [bonyolult] helyzet persze nem olyan egyszerü, amilyennek [egyébként nem is] látszik...

Oroszország nagy baja, hogy - dacára buzgó imperializmusának - kontinentális nagyhatalom maradt, ennek minden hátrányával. Ezt a hátrányt a Nagy Sztálin sem tudta kiküszöbölni. Egyelőre csak a, félig zseni - félig őrült, Zsirinovszkij álmodozik éberen arról, hogy Oroszországnak joga van lejutni az Indiai Óceán partjaira, hogy ott flottabázisokat építve, beszálhasson a nagyhatalmak versenyébe a világóceánokon is. A sanyarú helyzet az, hogy a melegtengeri orosz flotta a Fekete Ten ger egérfogójában darvadozik. Az Atlanti Óceánra [amely még mindíg nem az Indiai-, vagy pláne a Csendes óceán] csak a Nato - tag Törökország területéhez tartozó Dardanellák halálszorosán, majd az angolok által bitorolt Gibraltári kapun tudna átnyomakodni.

Az oroszoknak a tengeri csatákat illetően nincsenek "pozitív élményei": vélhetőleg jól emlékeznek még a "nevezetes" csuzimai vereségre.

"Az orosz távol-keleti flotta veresége után a cári hadvezetés a balti-tengeri flottát indította útnak. Rozsgyesztvenszkij admirális az 'angoloktól nem kapott engedélyt a Szuezi-csatornán való átkelésre', így az erre egyáltalán nem alkalmas orosz hajókkal meg kellett kerülnie Afrikát és csak fél év után, 1905 májusában ért a hadszíntérre. A döntő ütközetre május 27-én került sor. Togo tengernagy felkészülten várt a Japánt Koreától elválasztó csuzimai szorosban: 4 csatahajójával, 25 páncélos- és könnyűcirkálójával, 21 rombolójával és 57 torpedónaszádjával bekerítette, és néhány óra alatt harcképtelenné tette az egész orosz flottát."

Óh ezek a kedves liberál-parlamentáris-demokratikus angolok! Fentebb említve van a Gibraltári-szoros birtoklása. Annakidején ők működtették a csiki-csuki malmot a Szuezi-csatornánál is. De a "nagy szövetségest", akinek segítségével leverték a Nagy Napoleont, nem engedték át. Churchill, az emberevő miniszterelnök, bon motjairól volt híres. Az egyik így szól: "Angliának nincsenek barátai, csak érdekei". Szentigaz! Így eshetett meg, hogy Anglia gyarmatosította [többek között] a partjaitól több mint tízezer kilométerre fekvő, nála százszor nagyobb, Indiát. Az elrabolt értékek fejében pedig olyan "jólétet" teremtett, hogy hinduk tizmilliói az utcán születnek, "élnek" és halnak meg, még ma is, a gyarmati örökséget nyögve. Ezt a tételt támasztja alá a Kína ellen viselt többfelvonásos Ópium-háború is, amelyet az angol hadiflotta azért vívott hogy az ópium bevitel kérdésében "meglágyítsák" a kínai császárt. [Melágyították...]

Mindebből teljesen nyilvánvaló, Isten úgy rendezte el a Világot, hogy a "demokratikus", ill. "fejlett" nemzeteknek joguk van hódítani, ölni rabolni. Mások pedig, pl. Oroszország, tüstént a "Gonosz Birodalmává" neveztetik ki, ha a "demokratikus" módszereket - ügyetlenül - utánozni próbálja. Világos! Nemde? 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Most mi van, pláne mi lesz akkor, ha minden oroszok cár atyuskája Putyin is elkezd anekdótázni, holmi orosz érdekekről?

Ez a kérdés épp most vált aktuálissá egy friss hír kapcsán, amely így szól. 

"Oroszország sikeres kísérletet hajtott végre Bulava rakétával. A rakéta, amely át tudja törni a rakétapajzsot! Az orosz haditengerészet sikeres kísérletet hajtott végre csütörtökön a Bulava [Buzogány] interkontinentális ballisztikus rakétával - közölte a moszkvai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője. Orosz szakértők szerint a Bulava képes áttörni az amerikai rakétavédelmi rakétarendszert. " [MTI. 2008.09.18]

Ha egy uralkodó ilyen fegyverhez jut, törvényszerűen fellép nála a "Móricka szindróma", azaz mindenről "az" 
jut eszébe... Persze ez a hír nyilván csak véletlenül jelent meg, épp most.

* * *

E jókora, ám kényszerü,  kitérő után vissza az ukránokhoz!

"Három év alatt a harmadik rendkívüli parlamenti választására készülhet Ukrajna, amennyiben nem talál megoldást az ukrán parlament az újabb koalíciós válságára, amely nyomán a kormányfő nevével fémjelzett Julia Timosenko Blokkja [BJUT] és az államfő mögött álló Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem [NU-NSZ] szakított egymással.

A narancsos koalíció konfliktusa lényegében a 2009 végén esedékes ukrán elnökválasztás előcsatározásaként is értelmezhető, különösen, miután Timosenko hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: nem fog kimaradni a megmérettetésből.

A Viktor Juscsenko elnökkel eddig is ellentmondásos szövetségben lévő Timosenko szerint az elnök csak "Nyugaton kíván pontokat szerezni azzal", hogy feszültséget teremt Moszkva és Kijev között az ukrajnai Krím félszigeten állomásozó orosz fekete-tengeri flotta ügyében. [Juscsenko nem kívánja meghosz szabbítani a Szevasztopoli bázis 2017-ig szóló orosz használati jogát.] Néhány gyertmektáp szállitó amerikai hadihajó nyilván jobban tetszene a "népi önvédő" elnök úrnak. Bár, Timosenko politikailag a nyugati integráció és a Moszkvától való távolodás híveként határozta meg magát, mostani kijelentése nem meglepő azután, hogy az oroszajkú kelet-urkajnaiak támogatását élvező, eddig kibékíthetetlen ellenfélnek tekintett Régiók Pártjával [PR] közösen szavazott a múlt héten az államfő mozgásterének további szűkítésére, felvázolva ezzel egy BJUT-PR koalíciót.

Ez a disznó már azért is megérdemel egy golyót a koponyájába, amiért az általa vezetett USA-CIA ügynökséget
a
 "Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem" fantázianére merte keresztelni. Esélye van rá, hogy meg is kapja.

Bár Timosenko továbbra is fenntartotta a narancsos koalíció lehetőségét, az elnökkel szembeni fellépése ezt az utat szemlátomást lezárta, miután a kormányfő kijelentette: a Nemzetbiztonsági Tanács az 1937-es évhez hasonló politikai nyomás alatt áll, pártja tagjait és őt magát is állandó megfigyelés alatt tartják. Szerinte ezzel függ össze az is, hogy csütörtökre ügyészi idézést kapott. [Hivatalosan tanúként kell vallania a Juscsenko elleni 2004-es mérgezési ügyről, amellyel a narancsos forradalom idején az orosz titkosszolgálatokat vádolták.] Egyúttal megemlítette, hogy a jövőben szükség lenne az államfő mentelmi jogának megvonására is." [NOL 2008. szeptember 8]

Ha az orosz titkosszolgálatok megölik Juscsenkót, csak azt a nemzetközi gyakorlatot alkalmazzák, amit a CIA is alkalmaz. A "mérgezési kisérlenek" pedig büdös [CIA (?)] provokáció szaga van, hiszen az "igazi" orosz titkosszol gálat szakemberei nem fognak mellé. Juscsenkó úr pedig mérget vehet rá: ha az oroszok meg akarják mérgezni, meg is fogják mérgezni. Bár, mint nemzetáruló, nem nilyen sorsot érdemel.  

Még nem ejtettünk szót az olaj és gázháborúról, amely az USA és Oroszország között folyik, miközben a parasztok hullanak [majd]. Most egy bizonyos orosz-kazah-türkmén mesterkedés borzolja a kedélyeket, főleg Európában. Ez a téma nem tartozik ide, de annak kapcsán emlegetik a "Nabucco - projektet", amelybe reményeiket fektetik a honi marhák is.

"Az orosz-kazah-türkmén terv az Egyesült Államokban és Európában minden bizonnyal megerősíti azokat a félelmeket, hogy a megállapodást Moszkva politikai célokra használhatja fel. Washington azt szeretné, ha a türkmén gázszállítás a Kaszpi-tengeren át történne Nyugatra, Oroszország kikerülésével. Elképzelése szerint az erre szolgáló Transzkaszpi vezeték a Kaszpi-tenger alatt Azerbajdzsánba, majd a Baku-Tbiliszi-Erzurum vezetéken át Törökországba, onnan pedig az EU-védnökség alatt tervezett balkáni Nabucco vezetéken [Magyarország érintésével] Ausztriába és Észak-Olaszországba juttatná a türkmén gázt. A türkmén államfő a maga részéről szombaton Türkmenbasiban azt hangoztatta, hogy hazája nem vette le a napirendről a Transzkaszpi gázvezeték építésének tervét sem, amely Oroszországot elkerülve juttatna az európai piacokra türkmén földgázt.   [MTI - origo]

Tehát Washingon, mint tőszomszéd, rendezgeti az olajvezeték-épitések dolgát. Gondolom, ettől Putyin még tud aludni. Nagyobb probléma, hogy a Juscsenko-féle "bársonyos Ukrajna" banditaakciókat tervez, ill. haj végre a területén keresztül vezetett olajvezetékek ellen. A bátorságot az amerikai neokohn "államférfiak" bujtogatásából meríti.

"Azerbajdzsánba érkezett, majd Grúziába és Ukrajnába utazik további Dick Cheney. Cheney egyike azoknak a neokonzervatív politikusoknak, akik a Kaszpi-tenger térségében alternatív energia útvonalakat akarnak kiépíteni Moszkvában Washington ellenséges szándékainak bizonyítékaként értékelik hogy [...] Cheney az érdekszféra egy másik államában, Ukrajnában is az oroszellenes szövetségeseket próbálja megerősíteni. Neokon ideológusként Dick Cheney volt az iraki háború egyik motorja, kulcsszerepet játszott a terrorizmussal gyanúsított személyekkel szembeni "kemény kihallgatási" technikák védelmében, és mivel korábban a Halliburton nevű olajcég egyik vezetője volt, kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, miként kapott a cég zsíros iraki szerződéseket. Azerbajdzsán naponta egymillió hordó olajat termel ki, és ez eddig a Baku-Ceyhan vezetéken, Oroszország elkerülésével érkezett a Földközi tengerre. Csakhogy az azeri vezetés a nyugati aggodalmakat növelve közölte, hogy a grúziai helyzet miatt az olaj egy részét egy orosz területen áthaladó vezetéken küldi tovább. Moszkva ugyancsak elégedett lehet azzal, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnöknek sikerült megállapodnia Üzbegisztánnal egy Oroszország felé haladó új gázvezeték építésében." [ 2008-09-03 Világgazdaság Online]

E közönséges bűnöző vicsorgó szörnypofáját szemlélve summáznám különbejáratu véleményemet a "bársonyos forradalmak" révén keletkezett rendszerekkel kapcsolatban.

Semmi kétség nem merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy Amerika [CIA] a "tavistock szisztéma" alkalmazásával, "bársonyos forradalmakat" kirobbantva, összezuzza azokat az államokat, amelyek mint  "ujdonsült demokráciák"  hídfőt képezhetnek egy Oroszországgal szembeni agresszió céljaira.

Az ugyancsak imperialista Oroszország e, bekerítésére és megsemmiksítésére irányuló akciók vonatkozásában, "kvázi jogos védelemben" van. Nem lehet kétség aziránt, hogy - foggal körömmel - védeni is fogja azt, aki az övé, azt ami az övé.

Ebben a helyzetben az Amerika iránti "lojalitás" nemzetellenes, idehaza is.

2008.09.20

Sz. Gy.