Verbalizmus.
"Latin kifejezés. Magyar megfelelője a ’szóözön'. Felszínes, a tárgyi tudás hiányát, kellőképpen meg nem értett ismereteket tükröző, üres beszéd, szóáradat. A verbalizmus nélkülözi a tananyag valódi elsajátítását, az ismeretek alkalmazásának képességét, ezért a verba- lizmussal szembeni tudatos fellépés már a reneszánsztól kezdve fontos célja minden fele
lősségteljes pedagógiai munkának."
[Mindközönségesen a szófosásról van szó.]

 

Az írástudók felelőssége.

[Árulás?]

Viszolyogva fogok a téma megírásához. Viszolygok önmagamtól és írásom tárgyától is. Dehát, úgy érzem, eljött az önvizsgálat ideje. Nem kell különösebb jóstehetség annak előre látásához, hogy a "radikális" jobboldal egy része harmónikusan betagozódik majd a Fidesz által abroncsozott nagy nemeztiszín egységbe. Akire pedig nem lesz szükség, a többség máris ide sorolhatja magát, tovább szívhatja a fogát és szitkozódhat szóban, írásban, képben egyaránt. A grafománia, a verbalizmus, lesz a legelterjedtebb népbetegség. Még szerencse, hogy ez a nyavalya nem fáj, sőt eufóriás állapotban, vagy legalábbis lelki egyensúlyban, tartja a beteget.

Dehát nem is a jobboldalról, hanem az értelmiségről lesz szó. Olyan rétegről akarok írni, amelynek makacs önértékelési, viselkedési zavarai nemzeti rákfenévé fejlődtek, mára.

Aludtam a cikkre egyet. Nemhiába, mert eszembe jutott még valami. Ettől az író nem lesz szimpatikusabb az olvasó szemében, a cikk azonban kerekdedebb lesz. Az európai versenyben Magyarországnak sikerült a sereghajtó előkelő pozicióját elfoglalnia. Sikerült olyan országok háta mögé kerülnünk, amelyek a Monarchia idején Magyaror- szág vazallus államai, vagy "balkáni" peremállamok voltak. Hosszú életem során volt szerencsém társalogni lengyel, cseh, osztrák, szlovák, horvát, szlovén, román értelmiségiekkel. Egy dologban hasonlitottak egymásra és ugyanebben a dologban különböztek tőlünk. Nemzeti alapkérdésekben mind nacionalisták voltak először, másodszor és harmadszor. Holmi világnézeti, vallási és politikai kérdések csak mindezek után kerülhettek szóba.

Nincs még egy nemzet, amelynek értelmisége olyannyira hazafiatlan lenne, mint a mienk. Ennek szörnyű következménye, hogy egyetlen nemzet sem engedte oly mértékben megfosztani magát és utódait a nemzeti vagyontól, a termelő alapoktól, mint a "magyar".

Őszintén szólva jómagam egy úttévesztés folytán kezdtem ezzel a kérdéssel foglalkozni és mostanában jöttem rá, hogy zsákutcába tévedtem és mostanra annak is a végére értem.

Az úgy volt, hogy amikor 1993-ban nyugdíjaztak mint megyei főügyészt, tele voltam dűhvel és ambíciókkal. Az előb biből nem lett volna komolyabb baj, mert a düh idővel lecsillapodik. De egy ambíciózus ember tartósan ön és közveszélyessé válhat. Én alighanem így jártam.

Az ambíció törekvést, buzgóságot, nagyravágyást, igyekezetet jelent. Az ambiciózus buzgó, törekvő, lelkes egyén. Ezeket a jellemzőket nem utasithatom el. Mégsem stimmel egészen a dolog, mivel nem jut kifejezésre a mozgató
erő, ami esetemben nem a karriervágy, hanem a revansvágy volt. Elégtételt akartam venni azért, amit velem tettek. Ez részben sikerült, részben nem.

Nem akartam magános harcos lenni. Mostanra jöttem rá, hogy azzá váltam, talán jóvátehetetlenül. Aki így jár és nem fogja be a pofáját, ill. nem tűnik el a balfenéken, hamar megkaphatja: "mindenki hülye, csak te vagy az okos" (?) sztereotip kérdést.

A történteken meditálni [morfondírozni] semmiképp sem fölösleges, hisz a "visszacsatolás" nem csupán elektrotechnikai, ill. számitástechnikai fogalom, de a racionális gondolkodás működési formája is.  Hogy ezt a müveletet nem négy fal között végzem és melléktermékeit nem dugom az asztalfiókba, minősülhet hiúságnak, vagy akárminek. Mindenesetre igyekszem tisztességesen tálalni, úgy hogy az olvasó az eslő pillantásra láthassa. mire készülök és időben megnyomhassa a "back" billentyűt.

* * *

"Az 'írástudók árulása' 1927-ben lett fogalommá [Franciaországban] a neves esszéista és filozófus, Julien Benda 'traktátusában'. Itthon azért figyeltek fel rá, mert Babits Mihály propagálta, méghozzá politikai éllel, céllal. A fasizmusok-nácizmusok irracionalitása ellen állította hadrendbe a descartes-i racionalizmust képviselő, 'anti- intellektualizmust'. A Babits-tanulnány irodalmi szenzációvá tett." [Legaza Ilonától.]

Hogy a közepébe vágjak, egyenest átugrok Babitsra... Elöljáróban meg kell azonban jegyeznem, hogy Lenin és Hitler között kimutatható egy kisértetises nézetazonosság. Egyformán utálták az értelmiséget, amelyet mindketten az "entellektüell" szitokszóval illetnek,- mindenkor elitélő, vagy gúnyos szövegkörnyezetben. Megállapitható, hogy - saját szempontjukból - mindkettőjüknek igazuk volt.

De lássuk mit mond Babits? Az esszencia [szentencia] egyetlen mondatra desztillálható.

"Soha talán irodalom és filozófia oly félve nem kerülgették „a kor centrális problémáit”, mint ma. Holott sohse volt tikkadtabb a Szellem, elepedve egy Szó enyhületéért. Egy szóért, mely méltó az Ige nevére, amit a grammatika cselekvésszónak is mond? Ó, nem, nem, az Isten őrizzen! Cselekvés elég volt, több is az elégnél: legalább ahogy a könyv és puska szimbólumban értik – mert azt olvasom, hogy ez a gondolat és cselekvés jelképe. Cselekedtünk – vagdaltunk, lövöldöztünk - összevissza, jobbra és balra, mindenféle szavakat kiabálva, a sötétben."

Korábban voltam bátor Hitlert idézni, aki Goethére azt mondta, nem szenvedheti, de egy mondatáért sok mindent hajlandó elnézni neki. Ez a mondat így szól: "kezdetben volt a tett" [nem pedig az ige, ahogy a Biblia állitja]. De, ím látjuk, a Biblia megint stimmel [Hiába mondja Bulányi, hogy az ószövetség nem Szent-Írás] hiszen van benne olyan szó, az ige, amely a cselekvéssel majdcsak egyenértékü. Igen-ám de az értelmiségi szófosók úgy félnek ettől a kifejezésformától, mint ördög a tömjénfüsttől. Hogyisne! A francnak kell az ige [latinul verbum] Az ige ugyanis olyan, szóalak, amely cselekvést, történést vagy létezést fejez ki. Ráadásul ragozható [azaz pontositható], amely alakját személy, szám, idő, mód és szemlélet [aspektus] szerint változtathatja.

Gondoljanak csak Orbán Viktorra! Mikor mondott olyan beszédet, mikor fejezte ki magát egy olyan mondatban, vagy ejtett ki akár egy szót, amely megfelelne az ige akár egyetlen kritérimumának?

Meg aztán, az ige "lehet cselekvő és szenvedő igenemű, illetve tárgyas és tárgyatlan".  Ez egy idézet. Aki írta, kifelejtette a legfontosabb igemódot: a műveltető igemódot. Pedig ez az egyetlen, amely az össznépi kifejezés-
mód rangjára emelkedett. A "bazdanyád" kifejezést egyformán kedveli a kocsmatöltelék, a szinész, a politikus
ésatöbbi.

Nos, a kifejezésmód az ami megkülönbözteti az, egyformán áruló, írástudók különböző fajtáit.

Nekik a tojásfejüeknek kezdtem [honlapon] írni, de nem ez volt a legnagyobb hülyeség részemről. A hülyeség az volt, hogy logikát vittem a dologba és, dőre módon, azt képzeltem, hogy axiómáimat sikerül egynéhányukkal elfogadtatnom és rá tudom venni őket arra, hogy "több-emberes" feladatokat közösen oldjunk meg.

Hát' ez az, amiben tökéletesen melléfogtam.

Most persze mások is mondhatják, hogy hülye vagyok.

Ezt a jelzőt már többször is kiérdemeltem. Először én használtam [irodában] magnetofont és ez annyira komikus volt, hogy a helyi ügyvédség életét megörökitő amatőr film "furcsaságok" fejezetének főszereplője lettem. A hülyeség persze fokozható. Én is fokoztam, amikor a testmikrofon, ill. kézi mikrofon helyett egy a légierőnél használatos gégemikrofonnal kezdtem dolgozni. [Persze ennek is volt oka. Az egyik szobatársam jóval magasabb decibellel fejezte ki magát mint az átlag és a gépirónőm panaszkodott, hogy diktandómat elnyomja a kollega ordítása. A gégemikrofon majdnem tökéletes megoldásnak bizonyult. Mindössze annyi hátránya volt, hogy a hangszálaktól átvett hangrezgés miatt hangom olyan pösze volt, mintha egyetlen fogam se' lett volna. Gépírónőm hetekig pukkadozott emiatt a nevetéstől. Kollegáimat a látvány igézte meg. Be - bekukkantottak és azt mondták: "nahát".]

Póruljártam a számitógéppel is. Jó harminc éve lehet, hogy megvettem az első ZX Spectrum számitógépet. Ezt már igazán nem kellett volna mutogatnom. Dehát a hiúság... A ma már jóformán ismeretlen Basic programnyelv segitségével készitettem egy irodai számitóprogramot. Ez az adatbevitel megkezdésétől számított 14 percen belül kinyomtatta a [havi, ill. évi] elszámolást. Ez a kb. 1500 müveletes tevékenység az ideggyenge pénztárosnak kb. másfél napi munkát, ill. sírást jelentett, ha nem cseszte el. De gyakran elcseszte és a Murphy törvények szerint már az elején, így egy téves szorzás végigment az egész vonalon, döntött minden dominót.

Persze az én szellemi termékem sem volt hibátlan. Még akkor nem tudta, hogy ötven fillér felett egy forinttal fel, az alatt pedig lefelé kell kerekiteni. Emiatt egy három - négymilliós elszámolásnál rendre jelentkezett 5 - 7 Ft. differencia, mire a kollegáim azt mondták, a program "nem jó".

Aztán számitógépesitettem a cégalapitást és úgy másfél óra alatt kész volt egy teljes dokumentáció, darabjáért nyolcvanezret kaptam. Ennek két hátulütője lett. Egy találós kérdés járt körbe a bíróságokon: "ki az az ügyvéd aki húszezret keres egy óra alatt?" A helyes válasz: "hát a Szeszák!" A másik, hogy a dokumentáció maátrix nyomtatóval készült és a karakterek minősége kivánnivalókat hagyott maga után. A cégbíróság elnöke kijelentette, hogy a dokumentáció olvashatatlan és a szemét egyébként sem hajlandó a kedvemért rontani, stb.

Még tán folytathatnám, de unalmas lenne.

Elvetélt kisérleteim közül csak a legelvetéltebbekről adok számot. Teszem ezt azért, hogy tapasztalataim révén jellemezzem az értelmiség egy olyan csoportját, amelynek viselkedése semmivel sem hasznosabb a nemzeti érdek szempontjából, mint az előbbi háromé.

Szervezetépítés.

Egy olyan szervezeti formációt álmodtam, ahol értelmes emberek együtt dolgoznak valamely közösen kitűzött cél megvalósitása érdekében. Fantázianeve "Nemzeti Szolgálat", lett volna.

Az alakuló ülést Debrecenben tartottuk, rangos értelmiségiek részvételével, munkaebéd keretében. A program "kitünő" volt [én állitottam össze...]. A szervezet vezetőjéül engem választottak, egy ellenszavazattal, amit én adtam le. A jelenlevők elérhetőségét egy kézzel írott táblázatba foglaltam, majd a papirt átadtam az egyik tagnak, aki vállalta, hogy fájlba írja és elküldi a tagoknak. A listán 10-13 név volt. A leírás két - három hét múlva készült el (!) többszöri telefoni érdeklődésre.

A szolgálat, mint közös munkaszervezet ezzel kifújt...

Szerkesztőség.

Üzleti honlapok esetében bevett gyakorlat a vezető team tagjait bemutatni. Vidéken magánerőből szrkesztett politikai honlapon azonban nem láttam "állandó" szerkesztőséget, főleg az indexlapon nem. Én próbálkoztam ezzel is. Minden szerkesztő pofalemeze afőlapon díszelgett. Külön cikklistája, "impresszuma" és mappája volt mindegyiküknek.

Írsogáltak is, eleinte. [A "Comment" archívumában az írások most is megtalálhatók.] Azután lassan elhalt ez is. Ezért elsősorban magam hibáztatom. A sokféle formátumban szerkesztett anyagokat kénytelen voltam egységes formátumba átdolgozni és még azzal is "kedveskedtem" a társzerkesztőknek, hogy méltattam és képekkel illusztráltam a cikkeket. A helyesirási hibákat nem emlegetem, mert nem minden szerzőre volt jellemzőÉn sajnos nem vagyok hivatásos szerkesztő és ez a dolog elég vontatottan ment. Köszönetet ritkán kaptam a hozzászerkesztésért, megjegyzést annál többet, a késedelmeskedés miatt.

Aztán elkövettem a szerkesztői főbünök egyikét. Néhány - kifejezetten szar - cikket nem hoztam le.

Bakafántoskodtam is. Ahhoz szerettem volna ragaszkodni, hogy azt az anyagot, amit nálam akar valaki közölni, elsődleges közlési joggal küldje meg. Ez ellen senki sem tiltakozott. Viszont sorozatban kaptam mail mellékletként "cikkeket" olyan megjegyzéssel, hogy "szabadon közölhető, sokszorositható". Ezeket persze nem közöltem.

Probléma volt a "lojalitással" is. Nehézményeztem, hogy egyik - másik szerkesztőtárs olyan orgánumban publikál, amely személyes támadást intézett ellenem a Dr. Timár György elleni "cionista perben". Visszautasitásban részesültem reklamációm miatt. Érdekes, hogy az érdekelt szerzőtársak végülis kikoptak a szennylapból. A velem kapcsolatos rossz szájíz azonban nem mult el...

A csúcs az volt, hogy - figyelmességből - egy képekkel illusztrált könyvlistát készitettem az egyik szerzőnek. Ez megtetszett a másiknak és ő is kért egyet. Mondtem, helyes - küldd el a könyvboritók képeit. A válasz az volt, nálam megvannak a könyvei. Szkenneljem be a boritókat. Aki már végzett szkennelést, megérti, miért küldtem el a búsba...

A "szerkesztőség" elszéledt. Kénytelen voltam a Honlapot visszaalakitani - egyszemélyesre...

Vendégkönyv.

Ilyen is volt valaha. Én azt hittem, hogy a "vendégjogok" a magyaros - internetes vendéglátás alkalmából is érvényesek. Hát nem! Több mocskolódó bejegyzés érkezett, álnevek alatt. A vendégkönyvet levettem. A bejegyzések nem engem jellemeztek. Sajnos viszont az a helyzet, hogy nem ültetünk vendéget olyan asztal mellett, amelyet előzőleg lehányt valaki.

Fórumok.

A legtöbb tapasztalatot ezen a téren szereztem, az "értelmiségi mentalitásból".

Az első fórum "természetesen" teljesen szabad fórumként lett inditva. Ez szuperált is, attól eltekintve, hogy a hozzászólások 95 %-a nem a megjelölt témához kapcsolódott. Tekintve, hogy ettől függetlenül igen sok értékes és érdekes hozzászólás érkezett, indokolt volt tudomásul vennem az "irányeltéréseket". Zavaró volt számomra, hogy a látogatók között kellemetlenke
dő viták alakultak ki. Bejegyzéseim igazolják, hogy igyekeztem békitgetni a kakaskodókat.

Azután felbukkant néhány névtelen görény kizárólag a házigazda lepiszkolása végett. Őszintén szólva nem ez borsolt fel, hanem az. hogy a "szerkesztőség" egyik tagja "ügynöknek" nevezett, mert honlapját internetes támadás érte (?). Ekkor elhatároztam a moderálást, és itt ért az igazi meglepetés. Azok is félreálltak, akik ellen semmiféle kifogásom sem volt soha.

Ebből kénytelen voltam azt a szomorú következtetést levonni, hogy a "korlátlan szabadság" minden vendég szemében nagyobb érték, mint az illem és a jóízlés és a másokkal szembeni tisztelet. Itt már elváltak az utak. A "liberális" elvárásoknak nem tudtam, ill. akartam eleget tenni.

Az "Ellenállás" fórumát már regisztrációhoz kötöttem. Ez sem ért semmit. Itt is bebukott egy őrült, "Naplenard" álnéven.

Először is "önálló" topicot nyitott megkérdezésem nélkül. Ezt nem kifogásoltam, mert az illetőt személyesen ismerem és sejtettem, hogy neki - egymagának - különbejáratu topik kell... De rosszul itéltem meg ezt az egyébként "müvelt" embert. Összefirkálta ugyanis az általam gondosan megtervezett két topikot is. Az egyik témához kötött, a másik szabad topik. Az előbbit kifogásoltam és kértem, hogy bejegyzéseit telepitse át, ellenkező esetben a kakuk-bejegyzéseket eltávolitom a tematikus topikból. Erre megőrült. Kijelenette, "nekem" nem ír többet. Követelte, azonnal távolitsam el minden bejegyzését. Ezt megtagadtam. [A kölyökkutya orrát is beleverik a saját piszkába...] Utólag persze kitakaritom a két saját topikot és törlöm az idegent. [Megjegyzem gyerekkoromban, úgy 3 - 4 éves koromban szokásom volt vendégségben olyan helyiségekbe is bemenni, sőt a szekrényekbe és fiókokba is bekukkantani, ahová nem voltam meghíva. Anyám a legszigorubban megtiltotta, hogy a vendégelésre kijelölt helyiséget elhagyjam. A budiba is kérezkednem kellett. Ez az egyébként diplomás úriember a jelek szerint még nem jutott el idáig - az illemtanban.]

A többi látogató magatartása ebben a konfliktusban is elkeseritő, lehangoló volt. A moderátori reagálás miatt - elmaradtak. Isten velük. 

* * *

Mindezek után időszerű kifejtenem, mi veti fel bennem az értelmiség árulásának alapos gyanuját és miért nem teszek kivételt..

A fentebb  felsorolt három értelmiségi kategória társadalmi, helyesebben társadalomellenes, magatartása "észerű".
Még, az első kategória esetében, a talmudi gyűlölet is "racionális" jelenség, lélektani szempontból legalábbis.

A második csoportba "neves" személyiségek tartoznak, a rendszer kitartottjai. Ők aztán tudják kinek tartoznak hálával.

A harmadik csoport tagjai, többnyire a gazdagok sorolhatók ide, "tarisznyahitűek", akik anyagi biztonságukat nem kockáztatják holmi "nemzeti agyrémek" kedvéért és nem fájlalják a fejüket a nyomorgók miatt.

Ám a "negyedik rend", velük van az igazi baj. Eszmerendszerük, viselkedésük ugyanis "irracionális". nemcsak a nemzet ellen, saját érdekeik ellen is cselekszenek. Ők a rendszer igazi individualistái, liberálisai. Egojuk tulfejlett, mint egy tumor. Érzékenyek, olyankor is, amikor mások becsületébe gázolnak. Mindegyikük egy kis mikrokozmoszt szeretne maga körül, ahol ők a nap, a többi élőlény csak bolygó. Ők a szónokok, a többiek az olvasóközönség, a hallgatóság, az asszisztencia.

Ha - vészhelyzetben - a széthúzás, a civakodás, a passzivitás és a meddő pofázás egyenlő az árulással, ők is nemzetárulók.

Ha - vészhelyzetben - a köznép nem kapja meg a bátorító, mozgósitó, útbaigazitó szót, akik ezt magtagadják tőle, nemzetárulók.

Sajnálom.

Ami engem illet, átértékelem a helyzetemet.

2008.05.11

Sz. Gy.