
Hétköznapi fajvédelem
A kazahsztáni "Magyar Horda" ürügyén.
Ürügy
kereséshez apropó is kelletik. Hát, adódott az is!
Az Echo TV vasárnap reggeli müsorában egy beszélgetés
zajlott a témával kapcsolatban. A hallottakat az Internetről kiegészitve
a következőkről van szó.
Kazahsztán végtelen térségein szétszórtan él egy néhányezer fős népcsoport, amelynek tagjai "MADJAR"-nak nevezik magukat. Ezt a szót, cirill betükkel ugyan, sirköveikre is felvésetik. Ők nem csinálnak viccet a nemzeti identitás-tudatból.
"A madjar törzs
tagjai vélhetően az Árpád Nagyfejedelem vezette honfoglalást évszázadokkal
megelőzően, mintegy másfél ezer éve szakadtak el őseinktől. Nyelvükben
asszimilálódtak környezetükhöz, de identitásuk markánsan őrzi eredetüket,
hiszen minden madjar sírkövére, másfél ezer év múltán, cirill betűkkel ma is
rávésik a megkülönböztető MADIAR szót.
Kis
hazánkban mindíg mindenre akadnak hősök. Ezúttal Julianus
barát lelke ébredt egy magyarban. Tetteinek híre kelt.
"Rendkívüli eredménnyel járt azoknak a genetikai mintáknak a
tudományos összehasonlító elemzése, amelyeket a tavalyi kazakisztáni expedíció
során Dr. Bíró András Zsolt gyűjtött. A kazakisztáni madjar törzs tagjaitól
begyűjtött DNS mintákat
39 populáció /népcsoport, nép/ genetikai mintájával
hasonlították össze [az apai ágon öröklődő Y-kromoszóma jellegzetességeit
vizsgálva]. A vizsgálat során kiderült, hogy az összehasonlító vizsgálatba
bevont 39 népesség közül a kazahsztáni madjarokhoz legközelebb a magyarországi
magyar minta áll [ezt követöen hasonlít a kazah, oszét, üzbég és ujgur
mintákhoz]! Az eredmény még a valamilyen hasonlóságot váró kutatókat is
meglepte, hiszen legalább ezerötszáz éves különélés és több ezer kilométer
választja el a két népességet
Kazahsztáni véreink tehát egyet kívánnak: újra egyesülni vértestvéreikkel, "hazajönni"!
Reményüket abba vetették, akit Krisztus földi helytartójának hittek. Levelet írtak II. János Pál Pápának.
A levél tanulságos, a levélirás előzményei, ill. körülményei nemkülönben.
Szentatya! Segítsen!
[A kazahsztáni magyarok levele a pápához.]
A Hungária
Kazahsztáni Magyarok Kulturális
Szövetségének elnöke, Lesskó László és felesége Éva elsősorban
betegségeik miatt, nagy nehézségek közepette jutottak el Asztanába, a Szentatya
kazahsztáni látogatására. "Mindketten a feleségemmel kissé megfogyatkozott
az egészségünk" - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott e-mail üzenetében
Lesskó László, majd beszámol arról, hogyan készültek, s hogyan vettek részt
ezen az igen óhajtott találkozáson: 'Sok éven át és naponta sokat
imádkoztunk, hogy megvalósuljon a Szentatya látogatása Kazahsztánba. Kértünk
erőt, hogy a Szentatya fogadásán és a találkozón részt tudjunk venni. Ezért ma
hálát adunk az Úrnak, hogy megéltük ezt a rendkívüli eseményt, hogy kölcsönbe
kaptunk a Zsidó Kulturális Szövetségtől egy tolókocsit. [A zsidó szövetség
elnöke - kollégám - megszánt engem
a majd´ két éve folytatott eredménytelen
kérelmezéseimért a helyi szerveknél egy rokkantkocsiért, és saját tagjaitól
megvonva azt, rendelkezésemre bocsátotta éppen a legszükségesebb időben!].
Hálát adunk, hogy egyházi segítséggel megoldódott az útiköltség kérdése, hogy
el tudtuk készíteni a plakátjainkat, hogy a feleségemnek volt ereje eltolni
engem a pályaudvarig (öt kilométeres út!), hogy felszállhattunk a vonatra,
amely 23 óra alatt berepített minket Asztanába, majd ott át tudtunk vergődni az
úthibákon, a tömegen, aztán épségben hazajutottunk. Hálát adunk, hogy sikerült
bevinni a szektorba három plakátunkat a szigorú ellenőrzés mellett, majd a
korláthoz préselődve, azokat kibontani és jól láthatóvá tenni, hogy
megláthattuk a pápát másfél méter távolságból, majd hallottuk magyar nyelvű
köszöntését és imáját a Kazahsztánban élőkért és a Gulágon eddig
meggyilkoltakért, hogy függetlenül attól, hogy a biztonsági emberek
felfigyeltek a tévékamerák fokozott érdeklődésére, amelyet a mi plakátjaink
váltottak ki, s testükkel igyekeztek eltakarni az orosz nyelvű plakátot:
"SZENTATYA! SEGÍTSEN HAZATÉRNI MAGYAR HAZÁNKBA!' - ugyanez magyarul
szabadon maradt... és hogy sokkal többen voltak azok, akik segítettek az
utunkban, mint a gátolók!
Külön hálás köszönettel tartozunk a Vatikáni Rádió műsorigazgatójának, P. Federico Lombardi atyának az eredményes közbenjárásáért. Továbbá köszönjük az orosz szerkesztőség munkatársainak is a segítséget."
Lesskó László a kazahsztáni magyarok, illetve a
HUNGÁRIA szövetség nevében levelet írt a Szentatyának, amelyben többek között
ez olvasható: "Ezúttal szeretném kifejezni a Mindenható Atyának
mérhetetlen hálánkat a sokéves könyörgésünk meghallgatásáért, hogy megértük ezt
a napot, amikor a Szentatya végre ellátogatott a távoli Kazahsztán földjére,
annak nagyon sokat szenvedett népéhez. ... Ugyancsak hálás köszönetet mondunk
azért a kegyelemért, hogy életünkben először imádkozhattunk az itt élő és a már
elhunyt magyar testvéreinkért nyilvánosan, szabadon és hangosan - a
Szentatyával együtt - magyarul, az édes anyanyelvünkön! Azért, hogy
anyanyelvünkön is megkaphattuk a Szentatya áldását...
Szegény

ősmagyarok!
Mit tudhattok ti arról, hogy a Pápa, a jeruzsálemi siratófalon
matató öregember, már nem a "keresztény"
egyház feje nem Krisztus helytartója, hanem a "judeokeresztény
egyház" ágense.
Mit tudhattok arról, hogy nektek kétezervalamennyiőtöknek az Újhazában nincs hely. Magyarországon minden hely előre le van foglalva az Izraelből "menekülők" számára, akik tulajonképp alijázók. Elözönlik az Országot, ahol már így is sok a magyar, hisz ennyi ültevénymunkást, cipőpucolót, londinert a hóditók nem tudnak fogglalkoztatni. Főleg sok az öreg, a beteg és a gyerek. E nem munka- képes állományt ki kell iktatni, ahogyan az a gettózás, a deportálások és a koncentrációs táborok rendszerében történt. A különbség formai: Mengele mindenesetre nem egészségügyi miniszterként szelektálta az embereket.
* * *
Eddig az írás.
Mik a tanulságok, a lehetséges következtetések?
Folytassuk a "régi mitoszokkal": vér, faj, nemzet ...
Ami engem illet, felemlitem a következőket. Amikor régi Honlapomon a "Commenten" a Fórumot [2006.01.11] megnyitottam, egyetlen szálat [topic] indítottam: "Faji kérdések"-cimmel. A Fórumba, annak bezárásáig [2007.07.10] 2730 (!) bejegyzés történt. Ezek nem néhány mondatos szellemeskedések voltak. Sok beírás tanulmány szinvonalú volt. Más kérdés, hogy a témához a beirók egyáltalán nem igyekeztek igazodni. Jól érezték magukat. Írsogáltak tehát.
Témára - terelési kisérleteim sorra kudarcot vallottak. Ekkor nyitottam egy másik - moderálható - fórumot. Ez regisztrációt kívánt a hozzászólóktól. Kollektív bojkott sújtotta. Azután felbukkant, a szabad fórumon, néhány patkány. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy ezeket kifüstölöm. A fórumot tehát moderálhatóvá tettem és kitakaritottam a szartól. A kellemetlenkedőknek pedig, az általuk használt hangnemben, válaszoltam. [Sohasem volt szokásom a másik orcámat is odatartani ...] Ezt viszont nem tudták elviselni, olyanok sem, akikkel semmiféle összeszólalkozásom sem volt. A fórum kiürült. Nyugodjék békében. Rendeltetését nem töltötte be, mert a "faji kérdések" nem érdekelték a közönséget. A témát nélkülük folytatom. Talán jobb így.
Pedig a "faji kérdések" léteznek! A palackba zárt szellem egyre fenyegetőbb alakot ölt. A faji kérdés irodalma nem könyvtárnyi, hanem tengernyi. Töredékét sem ismerheti a hétköznapi ember. Ha olvasgat, mégis felcsippenthet egyet - mást.
Egy rövid idézettel operálok nézeteim kifejtése során.
"A faji ideológia nem törekszik a nemzeti
[ideoloógia] helyét elfoglalni.
A fajiság életfunkciói egészen mát, szintbe esnek, mint amelyben a nemzet
funkciói lefolynak s a kétféle társulást lényegesen különböző érdek és céltudat
irányítja. A fajnak nem feladata a lét összes alapfeltételéről való
gondoskodás; ez a nemzeti társadalomra hárul. A fajiság csak életstílust,
képességeket, hajlamirányokat ad, melyek az egyént adott életszíntérben
másokkal szemben jobban felvértezik, vagy kiselejtezésnek könnyebben áldozatul
vetik. De éppen mert a fajiság funkciói a nemzeti konstellációk által nyújtott
keretek között mennek végbe, a fajiságot megtestesítő emberanyagnak nem
közömbös, hogy mely nemzet, állam sorsában részesül.
Viszont a nemzet érdeke is
megfontolásra késztet, hogy a határok biztonságát, a belső erők gyarapítását,
az anyagi és erkölcsi kultúrjavakat milyen testi és lelki alkatú elemek
szolgáltatják." [Dr. Gáspár János
- a Pázmány Péter Tudományegyetem: Antropológiai
Intézetének adjunktusa - "Fajismeret".]
A "vérrel" indokolt kezdeni. Ezzel a "folyadékkal" ideologikus formában akkor találkoztunk, ifjúkorunkban, amikor a történelemben a "vérszerződésről" tanultunk. Aztán a tanult anyag elszürkűlt. De a lélek mélyéről feltör, szóban, dalban. Ime egy dalszöveg ["Vérszerződés"].
"Hiába vártál egy másra, hiába a megváltásra
Hiába vártál egy jobbra, most
keserűen nézel a múltba
Keserűen nézel a múltba, egy letűnt dicső
korra.
Új hitek fogalmazódnak meg, de lassan eltűnnek a porba.
Nem
kell az ilyen élet, a haszontalan szürkeség.
Rajtad a sor, ezt te is tudod,
hát győzzön, mi benned él.
Mi benned él! Mi benned él! Mi benned
él!

Állj fel és csinálj rendet.
Érzed, hogy ellened tesznek
Állj
fel és csinálj rendet
Törd meg a hazug csendet
Állj fel és csinálj
rendet
Érzed, hogy ellened tesznek
Állj fel és csinálj rendet
Törd meg
a hazug csendet
Állj fel! Állj fel!
Állj fel! Állj fel!
Állj fel! Állj fel!
Állj fel!
Állj fel!"
A
kazahsztáni "eset" valami fontosat bizonyit. Ahhoz, hogy a
vér szava "zenéljen" az emberben nem szükséges
a vezérek vérét közös kupába csorgatni
és kiüríteni! Megszólal az, az anyatörzstől elszakadva, ezerötszáz
év után is!
Hogy miért? Hát az "Y"
kromoszómák miatt ... A örök (!) faji meghatározottság
miatt!
Csakhogy.
A fajiság fogalma a történelem folyamán összekapcsolódott a nép, a "nemzet" fogalmával, bonyolulttá téve e két fogalom [két szubsztancia] együttes és önmagukban való értelmezését. [Ezt tükrözi a Gáspártól kölcsönzött idézet is.]
Hitler
ezzel
kapcsolatban a kövekezőket mondta Hermann Rauschningnak [a Danzigi
Szenátus elnökének], egy asztali beszélgetés
során.
"Lecsapoltak minden értelmet a nemzet fogalmából. Történelmi célszerűséget szolgált, hogy kezdetben éltem vele. De már akkor tudtam, hogy időleges értékű csupán. Hagyja a 'nemzetet' a demokratáknak és a liberálisoknak. El kell majd egészen ejtenünk ezt a fogalmat. Újabbat teszünk a helyébe, a faj fogalmát ... A nemzetek vetélkedése helyébe a fajok harca lép ..." [Rauschning: "Hitler bizalmasa voltam" - Zrinyi kiadó - 1970 - 9. old.]
Hát igen ... Ámbár, a többnyire pontos, hitleri fogalmazásból kimaradt valami: az Egyház, amely a demokratáknál és a liberálisoknál összehasonlíthatatlanul többet tett azért, hogy a nemzetekből kilúgozza a faji meghatározottságot. Gondoljunk csak "Szent" István írtóhadjáratára a "pogány" hit, szokások és főleg a szabadság ellen.
Dehát hiába volt minden. Az évezredes "keresztény" elnyomással szemben sohasem szünt meg a faj fenntartását szolgáló ellenállás, a lázadás - Koppánytól a "Pesti Srácokig".
Azt mondjuk, a "Nemzet" kelt fel ilyenkor. Tévesen mondjuk! A Nemzet, "történelmünk látható anyaga" [Hitler], történelmi szereplése néha igazán kiábrándító. Szembe kerülhet mindennel, ami szép és nemes, haragra gerjeszti maga ellen legjobb fiait. Ezúttal nagy költőnkről Berzsenyi Dánielről szólok, aki verselésével bizonyította, hogy a lélek minden regiszterén nagyszerűen tud játszani. És mégis, mire vetemedett ez az ember? Véleményt formált az istenadta népről és ezt találta írni, a "Magyarokhoz" című versében.
Mi a magyar most? - Rút sybaríta
váz.
Letépte fényes nemzeti
bélyegét,
S hazája feldúlt
védfalából
Rak palotát
heverőhelyének...
Azért
idéztem épp ezeket a sorokat, mert Berzsenyi keserűsége
a liberál-média kedvenc céltáblája. Üssék
csak be
a keresőbe a "sybarita váz" szavakat, meglátják
hányféle "vicces" formában röfögik/böfögik
vissza.
A lényeg hogy, a genetikai adottságainak változatlansága folytán ronthatatlan faj, gyakran kerül abba a helyzetbe hogy, amikor kardját elnyomóira emeli, saját romlott nemzetrészeit is kaszabolnia kell.
Mit is ajánlott az ilyen helyzetekre a szelid Megváltó?
"Mondotta
Jézus 'Ha
megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az
életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolt hatatlan tűzre. És ha a te
lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre,
mint két lábbal vettetned a gyehennára' ". [Mk 9:43.45]
Jézus "Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék. És ha a jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész tested a gyehennára jusson." [Mt. 5,27-32]
* * *
Milyen tennivalók adódhatnak a fenti és hasonló helyzetekből [a nemzeti szószaporitás helyett]?
A
fenti
rendkivüli elhatározásokat és intézkedéseket
a következők indokolják.
A "parlamenti demokrácia"
intézményrendszere erkölcsileg lezüllött. A magyarság
létérdekeinek szolgálatára alkalmatlanná
vált, sőt saját létének biztositása kibékithetetlen
ellentétbe került az előbbi érdekekkel.
Külhoni atyánkfiaihoz hasonlóan, nem számíthatunk az elnyomó hatalmak szolgálatába szegődött, megalku vó, egyházakra sem.
Egyetlen támaszunk a saját bátorságunk, erőnk lehet. Ez az erő azonban csak az egységben érheti el a kivánt hatáshoz szükséges nyomatékot.
2008.01.28
T.