Játékos történelem

Mussolini "győzte le" Hitlert?

A fenti kép a "tengelyhatalmak" vezetőit Hitlert, Mussolinit és Hirohitot ábrázolja, amint felszeletelik egymás között a világot. Ám a valóságban nem így történt. A hatalmasok egymás ujjait vágták le szeletelés közben. Elvéreztek hát mindannyian.

A "tengelyhatalmaskodás" feltételezte volna, hogy a magas szerződő felek hadműveleteiket összehangolják. Bármilyen meglepően hangzik is, erről szó sem volt. Így eshetett, ami velük megesett...

Hiszik, nem hiszik, igen sok hadtörténeti tárgyú könyvet olvastam már, közöttük De Gaulle, Churchill, Zsukov, Styemen ko és mások második világháborús emlékiratait. [Máig sem értem, Sztálin miért nem írta meg saját különbejáratu visszaemlékezéseit, hisz 1945-től 1953-ig erre bőven lett volna ideje. Nem akart mindenre emlékezni? Ugyan! Hazudozhatott volna ő is, mint az első számú gonosztevő, Churchill. Vagy jóérzése tartotta vissza? Ki tudhatja.]

Tény, hogy olvasmányaim gazdagitották ismereteimet, de második világháborúval kapcsolatos felfogásomon nem változtattak. Ennek lényege [idáig] az volt, hogy Hitler, mint stratéga, elégtelenre vizsgázott amikor a reális erőviszo nyokat tévesen mérlegelve kétfrontos háborúba keveredett a "szövetségesekkel".

Azóta rájöttem, hogy a háborúkban az anyagi fölény nem lineárisan működik és a győzelmet, ill. a vereséget számtalan egyéb tényező is befolyásolja, nemritkán determinálja. Ezek közé tartozik a szerencsés - vagy szerencsétlen véletlen, méginkább ezek láncolata.

Manapság divatos az események matematikai modellezése, ennek keretén belül a múlt eseményeinek "újrajátszása", oly módon, hogy egy - lét játékelemet nem úgy, nem ott, ill. nem akkor léptetnek be, ahogy a multban - a valóságban - szerepeltek.

Nos, egy tanulságos újrajátszást indokolna egy úgyszólván ismeretlen történész Türk Attila elmélete Mussolini második világháborús szerepét illetően. [Türk Attila: "Mi a fasizmus?" - Anno Kiadó 2008]

Tudjuk, hogy a Führer és a Duce politikai, ill. személyes kapcsolatai nem voltak zavartalanok. Mindkettőjük vonatkozásában vélelmezhető volt viszont, hogy a reálpolitikai megfontolások mellett az emberi kicsinyesség sohasem juthat megha
tározó szerephez. Nos a könyv ennek ellenkezőjét állítja, sőt bizonyítja!

A szerző szerint Berlin Csehszlovákia lerohanásáról [1939. március] nem értesítette Rómát. Nem mondom, szép kis barátság az ilyen... Ám nem ez az érdekes, hanem az olasz reagálás. A dührohamában rángatózó Mussolininek a külügyminiszter, a daliás Ciano gróf [Mussolini veje], azt javasolta, állitsák a németeket hasonlóan kész helyzet elé - a Balkánon.  A hergelés jól - túl jól - sikerült, mert a kótyagos após Afrikát is megtámadta... Azt pedig a vidéki gimnazisták is tudták már akkor, hogy a Balkán puskaporos hordó, amelynek közelében nyilt láng használata tilos.

Mussolini a független és neki mit sem vétő Albániával kezdi. Megszállja és egyszerüen Olaszországhoz csatolja. Az új albán miniszterelnök az albán koronát Rómában Viktor Emanuel olasz király lábai elé helyezi... Az igazi hülyeség azzal veszi kezdetét, hogy az olaszok megtámadják Brit Szomáliát, sőt Egyiptomot (!) is. Számolhattak vele, hogy emiatt a brit oroszlán előbb - utóbb beléjük harap.

Igaz, közben Hitler, úgyszólván suba alatt, mindenesetre Mussolini előzetes értesítése nélkül, megszállta Romániát.

Nem kizárt, hogy az igazi nagy kalandra ez is késztette az olaszokat. E kaland Görögország megtámadása lett! Erről - a szerző szerint - Mussolini a következőket mondta Cianonak "... Hitler mindíg kész tények elé állít, de most ... vissza adom neki a kölcsönt! Az újságokból fogja megtudni, hogy elfoglaltam Görögországot." [Id. mü 64. o.] A "nemes bosszú" a következőképp teljesedett ki. 1940.október 2-án Firenzében Hitler - Mussolini találkozó volt. Itt Mussolini mellesleg megemlítette Hitlernek, talán valahogy így: "...Ja! Egy órával ezelőtt megtámad tam Görögországot..."

Most persze a Führer dühöngött, olyannyira, hogy ő meg a Szovjetúnió megtámadásáról nem értesitette a "hű" szövet ségest...

De ez jóval később történt. A lényeg, hogy a "Barbarossa tervet" nem a szovjet tábornokok hiusították meg a háború kitörése után, hanem a görögországi kaland, ill. annak következményei, nyolc hónappal a Szovjetunió megtámadása
előtt ! Hogyan? Szép sorjában - logikusan, hézagmentesen - levezethető az egész!

Amint várható volt, Mussolini nem boldogult Görögországgal. Viszont preventív lépésre késztette az angolokat, akik Szalonikihez közel partraszálltak Görögországban, vagyis hídfőt létesítettek "minden eshetőségre".

Az egyelőre csak Hitler által felismert "eshetőségek" között szerepelt az is, hogy ha a következő évben meg akarja támadni a Szovjetuniót, tartania kell attól hogy az angolok kiszélesítik a görög hidfőt és - Sztálinnal szövetkezve - hátbatámadhatják a ["Fall Barbarossa" előirányzatai szerint] Kijev irányába főcsapást (!) mérő Dél Hadseregcsoportot.

A hülye és szemét olasz húzás olyan "mellékháborúkba" kényszerítette Hitlert, amelyek alapjaikban megváltoztatták a Barbarossa Terv kidolgozásánál figyelembe vett feltételeket és aannak alapvető módosítását, vagy sutbadobását indo kolták - volna. Ez elmaradt. A győzelem is...

Hitler elkerülhetetlen kerülő útjának állomá sai a következők voltak. De ide már be kell iktatni egy térképet, hogy a "szitu" áttekinthe tő, követhető legyen. Nyilvánvaló. hogy az olasz "szövetségeseket" csak szárazföldi hadműveletekkel lehet kihúzni a szarból.

Jugoszlávia ideális felvonulási terepnek - látszott... A németek megelégedtek volna a szabad átvonulás biztosításával. A Cvetko vics kormány Markovics külügyminisztert széleskörű felhatalmazással küldte Berlinbe tárgyalni. De - minő véletlen - amíg odavolt, odahaza Szimovics repülőtábornok puccsa megdöntötte Cvetkovics rendszerét és a jugoszláv külpolitika angol és szovjetbarát irányba fordult, mintegy száznyolcvan foknyit... [Ide kapcsolódik Teleki Pál öngyil kossága, amely egyáltalán nem volt indokolt hiszen az örökbarátsági szerződést Cvetko viccsal kötöttük, aki megdőlt...]

Mindenesetre hadosztályok tucatjait kellett
előbb a jugoszláv, majd később a görög frontokon bevetni. A görögök a "Metexas - vonalon keményen ellenállnak. Az angolok pedig, Taranto közelében repülőgépekkel megsemmisítik az olasz flotta felét. Ezzel az olaszoknak Görögor szágban és máshol is, befellegzett.

Ide kivánkozik a "krétai kaland" emlitése is. A hadászatilag fontos kis anyahajó-szigetet, a történelemben először, ejtőernyős alakulatok foglalták el. A győzelem fényes volt. Azaz lett volna, ha Kurt Student tábornok ejtőernyősei nem szenvednek olyan súlyos veszteségeket, ami miatt Hitler a tömegbevetéseket megtíltotta. Igaz, nem is maradt tömeg. És az elesettek vajon honnan hiányoztak, ha nem a főcsapást mérő Dél Hadseregcsoportból?

A haditengerészet - Kriegsmarine - elpusztult hajóegységei pedig Szevaszto pol ostrománál hiányoztak később.

Mi sem természetesebb, minthogy az olaszok foga az egyiptomi dióba is beletörött.

"A jóval fegyelmezettebben harcoló és korszerűbb eszközökkel ellátott brit erők megállították a támadást, és elkezdték visszaűzni az olaszokat Líbiába. A Duce félt, hogy az egész líbiai gyarmatát elveszti, ezért segítséget kért a Führertől. Hitler 1941. február 12-én Erwin Rommelt bízta meg az olaszok megsegítésére küldendő Deutsches Afrika Korps vezetésével. amely alakulattal egymás után érte el sikereit, visszafoglalta Tobrukot.

A Führer végzetes hibát követett el azzal, hogy mihaszna szövetségese kedvéért újabb jelentős erőket vont el és küldött Afrikába a, Barbarossa tervben számításba vett, csapásmérő erőből. Élére pedig legtehetségesebb páncélos tábornokát állította, akinek nem az afrikai homokban, hanem az orosz sztyeppén kellett volna dirigálnia a páncéloso kat. Afrikában Rommel nem győzhetett, mert az expedíciós haderő, főleg utánpótlási problémák miatt, behozhatatlan hátrányba került az angolokkal szemben. A kaland az el alameini vereséggel, az Afrika Korps pusztúlásával végződött.

Természetes, hogy minden elpusztúlt katona, harckocsi, löveg, repülőgép az orosz frontról hiányzott - a következő évben... A Szovjetunió ellen felvonuló német ármádia nem csupán a veszteségek miatt, hanem a [részben] Jugoszlá vián át vezető hadtápvonalak biztosítására lekötött egységekkel is gyöngült.

Régi szlogen, hogy miként Napoleont, úgy Hitlert is, "Tél tábornok" és "Tér - tábornok" segítségével sikerült legyőzni.

Nos Hitler még egy továbbival ellenséggel "Idő - tábornokkal" is szembekerült. A meggyöngült Keleti haderő ["Ost heer"] ugyanis végzetes időzavarba került!

A Barbarossa tervet mintegy két hónappal késleltették a fentebb vázolt "előkészítő, kiegészítő" hadműveletek. Mi következett pusztán ebből a késésből? Türk Attila szépen levezeti a kockázatvállalás "mellékhatásait".

A támadás május eleje helyett június 22-én kezdődött. A "propagandisztikus főcsapás" - Moszkva - irányában sem haladt "kellő" lendülettel, mert a kezdeti sikerek után felerősödő orosz ellenállás miatt csak súlyos ember, ill. anyagveszteségek árán lehetett előre haladni. Ráadásul közben "őszbecsavarodott a természet feje" és "Sár - tábornok" miatt csak vánszorogni lehetett, mérhetetlen üzemanyagpazarlás árán. Mire pedig Moszkva alá értek, nyári felszereléssel (!), már várta őket és beléjük mélyesztette a fogát "Tél - tábornok".
 
Mint tudjuk a moszkvai fronton - mint derült égből a villámcsapás - "friss" szibériai hadosztályok bukkantak fel.
Ekkorra (!) tisztázódott ugyanis, hogy Japán nem DélkeletÁzsiában kezd szárazföldi hadműveletekbe, hanem a Csendesóceánon kezd flotta hadmüveletekbe. Így a délkeleti határok védelmére rendelt haderő felszabadult és hipp - hopp átdobhatóvá vált, a moszkvai harcokba. A szibirjákok taroltak Moszkva védelmében. A moszkvai fiaskó azonban elsősorban presztizsvereség volt. A Barbarossa a déli irányban, a "valóságos főcsapás" irányá ban kapott végzetes gellert! [A leningrádi irány sem tekinthető főcsapási iránynak, hiszen "akkor" a németeknek nem sok keresnivalójuk volt "Észak Velencéjében".]
 
A tervezett hadmozdulatokat nyilakkal szokás ábrázolni. A déli irány nyila a kígyó kétágú nyelvére hasonít
Egyik hegye közvetlenül Kiev [az éléskamra], "közvetve" Moszkva [a birodalom szíve], a másik a Kaszpi tenger, Baku [az olaj] felé mutat. Afféle "sanda mészáros" hadműveletnek indult. Épp sandasága miatt komoly esélyekkel. De másképp alakult... [Ehhez megint térkép kell...] 

Kijevet sikerült elfoglalni. A Kaszpi tenger mellékét nem. Nem ment simán Kiev elfoglalása sem. "A meggyengült déli fő csoportosítás elhúzódó, véres és felesleges harcokba bonyolódott a Hruscsov vezette ukrajnai védelemmel, ezért a fő csapást át kellett helyezni északabbra és ... a kijevi késedelem miatt csak november elejére ért Moszkvát direkte támadni tudó helyzetbe." [70. old.] Novemberre, azaz post festam értek oda...

Egyébként is, aki elfoglalja Moszkvát, nem győzi le az Orosz birodalmat, még kevésbé a Szovjetúniót. Napoleon elfoglalta, aztán mire ment vele?

Aki viszont el tudja foglalni és meg tudja tartani (!) az éléskamrát és az olajkincset, nincs lépéskény szerben! "Birtokon belül" tovább tud tervezgetni, szervezgetni.

Jellemző amit a szerző a németek távlati terveiről ír, kimutatva a német gondolkodás "olaj-orientált" jelle gét... "A Barbarossa utáni lépés az arab kőolajme
zők megszerzése lett volna. [Görögország ebben a kontextusban is zsákutca.] Bulgárián át történő 'csapat átengedéssel', Törökországon át Irak és Szaud Arábia elleni gyors rohammal akarták a világ fő üzemanyag lelőhelyeit megszerezni!" [67. o.]
 
Lám lám, nem voltak totál hülyék ezek a németek. Pont úgy gondolkodtak mint Bush, a "demokratikus" Amerika elnöke. Az a mód, ahogy az Irak elleni provokációt Bush [CIA] kitervelte, "becsületére" szolgált volna Canarisnak, vagy Schellenbergnek is.

A história szerfölött tanulságos, ráadásul több irányban, ill. vonatkozásban!

Rossz szokás a Führert és Sztálint egy napon emlegetni, egy kalap alá venni. Hitler Mussolinival szembeni magatartá sát egy -  politikusnál teljességgel szokatlan - jóhiszeműség, ill. tolerancia jellemzi. Mert mit tett, amikor "diktátor társát" végre elzavarta a saját népe? A legjobb gladiátorát Otto Skorzenyt küldte kiszabadítására és lehetővé tette, hogy a "Salói köztársaság" égisze alatt még ökörködhessen, mindaddig amíg agyon nem lövik és lábánál fogva fel nem akasztják egy milánói vásárcsarnokban. Sztálin egészen mást tett volna! Már az első gyanús jelre likvidáltatta volna Mussolinit. Megszállta volna Olaszországot és élére egy gauleitert nevezett volna ki. Ezt diktálta volna a reálpolitika.

A tengelyhatalmak kormányainak össze kellett volna hangolniuk politikai stratégiájukat. Vezérkarainak pedig a hadászati terveket. Már tudjuk, Németország és Japán között sem volt meg a szükséges nyíltság és összhang. Már azt is tudjuk, hogy a második világháború menetét a japán önzés és fantáziátlanság is döntő mértékben befolyásolta.

Igaz, hogy Amerika - Angliával bűnszövetségben - évekig szorongatta, provokálta, hergelte Japánt. De nem lépett, mert az amerikai tömegek és a Kongresszus ellenállása miatt nem léphetett be a háborúba. Ehhez ok [casus belli] kellett! Meglett! A japánok szolgáltatták azzal, hogy "orvul" megtámadták a csalétekként gondosan felkínált Pearl Harbort.

A szadista disznó [a drezdai égető] Churchill valósággal kánkánt járt a támadás hírére, mert már nagyon szarul állt a szénája... Sztálin is fellélegzett...

* * *

Már csak az a kérdés, miért foglalkozom a múlt e tanulságos históriáival?

Hát' a jövőre szóló tanulságok miatt. Államszövetségek manapság is keletkeznek, ill. megszünnek. Bizonyos "szövet kezések" napjainkban is szerveződnek, főleg az amerikai imperializmus ellen. Bolívia pl. a munka ünnepének tisztele térere"államosította a BP brit olajcég egyik leányvállalatát. Evo Morales elnök utasította a hadsereget (!) és az állami olajvállalatot, hogy vegyék át a repülőgép-üzemanyaggyártó üzem irányítását. ... Morales a nemzetközi nagyvállalatokat okolja a szegénységért Bolíviában. [MR]

Ám a pakli már nem erről, nem csupán erről szól. A Népszabadság eképpen kesereg.

"Hugo Chávez venezuelai elnök részvételével csütörtökön az argentin Puerto Iguazuban tartott négyes államfői talál kozón enyhült a feszültség, amelyet Bolívia május elsejei államosítási döntése váltott ki. Evo Morales boliviai elnök pedig ígéretet tett a gázszállítások folyamatosságára, és arra, hogy Bolívia "demokratikus formában" újratárgyalja az exportárakat, illetve a gázkitermelésben való külföldi részvételt az érintett országokkal.

Venezuela után Bolívia rendelkezik a dél-amerikai térségben a legjelentősebb szén-hidrogén-tartalékokkal. Naponta 26 millió köbméter gázt exportál Brazíliába. A négyes elnöki megállapodás előtt a Petrobras brazil állami olajtársaság bejelentette: leállítja a bolíviai földgázszektorba fektetett beruházásait. Most azt is közölték, hogy Bolívia csatlakozik a Dél-Amerikát behálózó földgázvezeték tervéhez. Chávez két hete állapodott meg elviekben Néstor Kirchner argentin és Lula da Silva brazil elnökkel a 9000 kilométeres csővezeték építéséről. Chávez az elnöki találkozó után az amerikai "imperialista" szándékokra mért csapásként értékelte, hogy a kontinens három nagy gazdasága felsorakozott Bolívia döntése mögött. A venezuelai vezető külön támogatást is ígért: a Petroleos de Venezuela olajtársaság gázkitermelő üzemet létesít Bolíviában.

Evo Morales a gázlelőhelyek államosítását megelőzően Havannában járt, ahol Fidel Castróval és Chávezzel együttműködési megállapodást írtak alá. A Havanna-Caracas-La Paz tengely - Argentína és Brazília egyetértésével - ellenzi a Bush-kormánynak az amerikai földrészt átfogó szabadkereskedelmi övezet tervét, és latin-amerikai összefogást szorgalmaz."

Tehát: Bolivia, Venezuela, Argentina, Brazília, Kuba... Meg amit még hozzá kell gondolni, pl. Oroszországot... Alakúl az új Internacionálé, amelynek tagállamai arra esküsznek [össze], hogy nem engedik magukat kifosztani. "Csupán" nemzeti vagyonukhoz és szuverenitásukhoz ragaszkodnak. Főbenjáró tehát a bűnük a "szabadkereskedelem" apos tolai szemében. Mi sem természetesebb, minthogy Amerika [CIA] mindent, és azon felül, megtesznek hogy az "újszövet ség" tagjai között viszályt gerjesszenek. A szabad nemzetek fegyverrel biztos meg tudják védeni magukat. A "csábítás trükkjeivel" szemben kell "csupán" magukat felvértezniük.

Ennek receptje voltaképp egyszerü! A szabad államok kapcsolatait a tudomány és az erkölcs alapjain kell megszervezni, "mindenki egyért, egy mindenkiért" alapon. Sikerülhet? Hát persze!

2009.05.03

Sz. Gy.