A történelem víziója.

A történelem víziója.

Ünneprontás a Biblia évében.

A „tudományos” agymosás révén oda jutottunk, hogy ha az ember, gondolatait a logika szabályaihoz igazítva,
„önkényesen” töprengeni kezd múltján, jelenén, jövőjén, az a kényszerképzete támad, hogy vizionál, azaz elmegy az esze. Ha ennél továbblép és megszólal, holtbiztos a diagnózis: „magyar-bugris” [alias buta goj].

Mára, a gondolatszabadság két esküdt ellensége: a cionizmus és a zsidó-kereszténység, képessé vált arra, hogy felháborító gazságnak, vagy kacagtató ostobaságnak minősítsen, és így vagy úgy hiteltelenítsen, minden „eretnek” gondolatot. A nyilvános eretnekégetések átmenetileg szünetelnek. Szerepüket a sajtó és a szószék tölti be.

Viszont ha az ember állandóan azt hallja egyfelől „béke – jólét – függetlenség”; másfelől azt „hit – remény – szere
tet”, és közben azt érzi, kihúzzák az Ország földjét a talpa alól és tönkreteszik testileg, szellemileg, anyagilag; előbb – utóbb töprengésre kényszerül.

Az egyén akkor gondolkodik helyesen, ha azokban a kategóriákban gondolkodik, amelyek kereteiben él.
Ezek: az élettér, a nép [faj] közössége és a megélhetés [gazdálkodás] feltételei. Ez egy bonyolult közeg, amelyben minden mindennel összefügg, a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. Nem könnyű benne eligazodni.

Ha most valaki aggódni kezd, hogy Ádámtól és Évától akarok elindulni, nem lesz igaza, mert még hátrább megyek, ezért most kapcsoljon máshová.

Darwin helyesen ismerte fel, hogy az emberi faj az állatvilágból emelkedett ki intellektuálisan. Azt már nem Darwin mondta, hanem mi tapasztaljuk, hogy a túlhaladott állati létből mindent megőrzött – mentálisan.

Az Egyház támadja a darwini származás-elméletet. [Támadta persze Galileit is a heliocentrikus evidencia hirdetése miatt.] Sor került az amerikai Daytonban az. Un. „majomperre” is. A vitázók [hitvitázók] évszázadokon keresztül nem sejthették, hogy a teremtés-mítosz fölött a tudomány nem győzhet, mert pont a tudósok találták meg a dezoxiribonukleinsav [DNS] láncát, a kettős spirált, az élet építő kövét, amely „közel” azonos az egysejtű vég- lénynél és az embernél. Ekkor keletkezett a „pánspermia elmélet”, amely szerint a föld a világűrből termékenyült meg, esetleg egy meteoriton utazó, „élő” parány jóvoltából. Igen ám, de akár itt – akár ott, ki találta ki a teremtő spirált, amely alighanem a legzseniálisabb matematikai képlet és szerfölött bonyolult szerkezet? [A spirál állítólag rezeg. Pontosabban kicsavarodik, ellenkező irányba tekeredik, majd kezdi elölről, mégpedig háromszázhatvan- ezerszer (!) másodpercenként. Teszi ezt anélkül, hogy „tartós eleme” kimerülne. Furcsa, nemde?]

E a kis szerkentyű alkotója [demiurgosza] játékos természetű lény (?) lehet. Folyton variál. A barátságos kék bolygón teremthetett volna csupán füvet és birkákat. Akkor most nem lenne semmi baj. De nem! Ő fajok millióit hozta létre, ill. engedte létrejönni. És mikor a gép már forog, az alkotó nem pihen. Nem hagyja, hogy masinája évmilliókig eljárjon tengelyén, míg egy kerékfogát újítni kell, hanem állandóan babrál rajta. Közben jól elszórakozik azon, hogy teremtményei miként űzik, tiporják, hajszolják, gyilkolják egymást. Az „isteni gondviselésről” szemmel láthatóan megfeledkezett. Lehet, azt sem tudja mi fán terem. Nem menti meg a gyengéket [a jókat és igazakat] az erősekkel [gonoszok és hamisakkal] szemben. Esélyt persze biztosit a túlélésre, a gyengének is, hisz így a cirkusz tovább tart, huzamosan élvezhető. [A szeretetről, az isteni gondviselésről csak az Egyház papol, amely „eretnekek” százezreit vetette máglyára.]

Dante világképe [Isteni Színjáték] kissé idealizált.

"Fenn az isteni-béke lakta égben
forog egy test, melynek amit gyűrűje
befog, heverve nyugszik erejében.
Következő ég, csillagok sűrűje,
szétosztja ezt, hogy ezer bennfoglalt
s mégis más lényben árad el derűje.
S a többi körök a sok színt, a sok fajt
s erőt használva, amit tőle kaptak,
viszik, kit merre a Cél és a Mag hajt.
A világ e szervei így haladnak,
mint íme látod, fokról-fokra szállva,
s fellebbről kapnak, és alábbra hatnak."

A valóságból hiányzik két, Dante által megénekelt, elem. Persze a legfontosabbak: a derű és a cél… [Hogy mifene a „Mag”, nem sikerült megfejtenem.]

Ha az élet valójában a darwini mintára fejlődött, nyilvánvaló, hogy nem volt paradicsom, nem volt életfa, alma, kígyó, Ádám és Éva. Nem volt eredendő bűn és kiűzetés a paradicsomból.

Talán az, általam egyébként utált, egzisztencialistáknak van igazuk (?), abban, hogy „az élet fogalmának helyére az egzisztenciát állítják. Alapgondolatuk az, hogy a lét értelmetlen, abszurd, az ember szükségszerűen magányos, ’bele van vetve’ egy olyan világba, amely létét, egzisztenciáját veszélyezteti, ezért alapvető érzései a félelem és szorongás [lásd. Camus, Sartre]. Az egzisztencialista filozófia egyik legjelentősebb képviselője Martin Heidegger [1889-1976]. Fő művében, a „Lét és idő”-ben arra vállalkozott, hogy egy szigorúan tudományos lételméletet teremtsen, egy radikálisan új filozófiát, amely megszűnteti a szubjektumra, az emberre és a világra való kettéosztottságot. Kidolgozta a valódi, az autentikus lét és a nem-valódi, a mindennapi létezés problémáját.”

Szent igaz! Mai világunk valami ilyesféle…

Persze létfilozófiával sokan foglalkoznak. Költőnk József Attila a következő életérzést tolmácsolta a proletáriátus sorsa kapcsán.

"Új nép, másfajta raj.
Másként ejtjük a szót, fejünkön
másként tapad a haj.
Nem Isten, nem is az ész, hanem
a szén, vas és olaj,

a való anyag teremtett minket
e szörnyű társadalom
öntőformáiba löttyintve
forrón és szilajon,
hogy helyt álljunk az emberiségért
az örök talajon."

Hogy ne szaporítsam a szót, egy bolygóra „vettettünk”, arra ítélve, hogy megszülessünk, éljünk és meghaljunk.
E sors végzetünk, de egyben némi esélyt is biztosít arra, hogy nyúlfarknyi létünk során küzdjünk a szenvedés és
a megaláztatás ellen, amelyet környezetünk, de főleg embertársaink mérnek ránk.

Visszatérve a kezdetekre nyilvánvaló, hogy miközben az egyik faj tépőfogakat és karmokat növesztett, a táplálékul
kiszemelt más fajok szemeiket, füleiket tökéletesítették, fedőszínek mögé, vagy lyukakba bújtak. De a mindenki
harca mindenki ellen nem merült ki csupán a rejtezésben, menekülésben. Az anyaállat, lett légyen növényevő vagy
ragadozó, saját feláldozása árán is menti kölykét az erősebb ragadozótól. Máskor a csorda tagjai körbevéve óvják
a kölyköket.

Az sem ritka, hogy csoportba rendeződve vállalják, ill. felveszik a küzdelmet.

E küzdési, menekvési stratégiák közös eleme az életösztön olyan egészséges (!) formája, amely „agressziós adrena-
lint” termel a fenyegetettben.

Az életösztönről viszont tudni kell még valamit. Ez az ösztön a lény tudatalattijában rejtezik, amint ezt Freud kimu
tatta. Ez azonban korántsem jelenti, hogy tudattalan valami lenne. Az ösztön tapasztalások során szerzett, rend
szerezett és elraktározott emlék, más szóval tudat. Csodálatos tulajdonsága, hogy valahová elrejtőzve a „spirálban”, 
örökölhetővé vált. Az ösztönt más szóval „egészséges gyanakvásnak” is aposztrofálhatjuk.

A fentebb említett kórokozók [a cionizmus és a zsidó-kereszténység] a társadalmakat és az egyéneket épp a véde-
kezési ösztön gyengítésével, vagy kikapcsolásával támadják. [Ez kétségtelenül alattomosabb a kígyóméregnél.]

A fontosság miatt ismételten hangsúlyozni kell: a védekezési ösztönt az egyéni, ill. a kollektív tudat megzavarásá
val lehet gyengíteni, ill. kikapcsolni. A rontó erők „méregkönyvére” még visszatérünk!

A legeslegelső feladat tehát: harcot kezdeni a tiszta tudatért!

A sok nevetséges, külsőségekben tetszelgő, „lovagrend” helyébe egy új erkölcsi lovagrendet, a „Tanítók Lovag-
 rendjét” kell a legsürgősebben felállítani, akik nem díszítik magukat jelvényekkel, palástokkal. Nem adományoz-
nak egymásnak címeket, rangokat. Tulajdonképp misszionáriusok lesznek (?), akiket semmi sem árul el, legfeljebb
a hitük, tudásuk, állhatatosságuk.

A zsidóságnak az egész világon biztosított előjoga hogy saját kölykei nevelését, a jesivákban, saját elgondolásai
szerint folytassa. A lurkóknak főleg két szent könyvet kell bevágniuk: a Tórát és a Talmudot. Azt tudjuk, mi van a
Tórában és sejtjük […], mik vannak a Talmudban.

A honi „keresztény” egyházi oktatás, a magyarra fordított Biblia képében, részben ugyancsak a Tórára támaszko
dik. [Ha így haladunk, a Talmud is hitoktatási anyaggá válik.] A modern apologéták [hitvédők] vért pisálnak annak
bizonyítása érdekében, hogy a Biblia tartalma összeegyeztethető a történelemmel és a tudományokkal, ideértve 
a régészetet is. Csakhogy ez nem igaz. A liberális „magyar” történetírás, ugyancsak „kompatibilitásra” törekszik 
a Tórával. Segít tehát abban, hogy az emberek tudatát a „szent iratokban” burjánzó tévtanokkal, ill. szimpla hülye- 
ségekkel, mérgezzék.

A Biblia Éve is arra szolgál, hogy az áporodott tanok iránti lanyhuló érdeklődést felcsigázzák némiképp és az embe
riség írott, hiteles történeteként állítsanak be valamit, ami nem az.

A Biblia alapgondolata, hogy az első kultúrnép voltaképp a zsidó. Kiváló tulajdonságai révén lett isten kiválasztott 
népe. Isten velük [és csak velük] kötött szövetséget [Ó-szövetség, Új-szövetség], kezükre adva földeket és népeket,
hogy kényük – kedvük szerint bánjanak ezekkel. Érdekes, hogy egyik szent-írásban sem esik sehol – soha arról szó,
hogy Jahve a csecsszopók kardélre hányását nehezményezte volna. [Kifogása ismétlődően az ellen volt, ha nem
egyedül őt imádták.] Minden vádban, amely a zsidók, de főleg más népek ellen íródott, esszenciális elem a bálványok
állítása, ill. tisztelete.

Nos, ha most a Biblia évében valaki a szemére borítja a Bibliát, vakká és süketté teszi magát a Világ valódi történeté
nek megismerésével szemben. Következésképp nem kerül abba a helyzetbe, hogy a múlt valósága alapján láthassa
a jelen nyomorúságát és a földi jövő reménytelenségét. Mennyei boldogságra vágyik, és a földi boldogságot átengedi
azoknak, akik hülyítik, elnyomják és kizsákmányolják.

* * *

Itt most nem kezdődik történelemtanítás, de néhány evidenciát fel kell emlegetni.


A zsidó kultúrát, ill. civilizációt ezredévekkel előzték más „zsidómentes” emberi kultúrák. Itt most nem az „atlantiszi
akra” gondolok, hanem például arra a népre, ill. társadalomra, amely az írországi Newgrange 
„csillagászati obszervatóriumot” építette, amelynek boltozatából 5000 év alatt mindössze két kő 
tört össze. Ez a tökéletes tervezés és kivitelezés tanúsítja, hogy a Kr. e. 3250 (!) körül élt
építők  fantasztikus szakemberek voltak.

Továbbá arra a népre, társadalomra, amely  Stonehenge köveit emelte, a 
délangliai Salisbury síkságon. Az építmény a késői neolitikumban nőtt és fejlődött ki. A felte
vések szerint az épités III. befejező fázisa  valószínűleg i.e. 1700-2000 évekre datálható.

E népek u.n. „kozmikus” társadalmakat alkottak. Figyelték az égitestek mozgását és e megfigyelésekből, máig megma-
gyarázhatatlan módon, egyszerre alkottak elvont és egzakt tudományt. Tudományt, amely olyan csúcsteljesítményekre
volt képes, amelyet a modern ember még napjainkban sem tud jelentősen meghaladni, pl. a csillagászati mérések köré-
ben.

Ismerték a föld nap körüli pályájának adatait, a föld mozgásjellemzőit [precesszió], tömegét (!), kerületét, átmérőjét, a sar
kok lapultságát, stb. Megalkották a pontos naptárt, holdnaptárt. Az említett építmények – obszervatóriumok – megfigyelé
seihez, mérési adataihoz igazították a társadalmi szabályokat a vetésnaptól, a fogantatás kedvező időpontjáig.

Ezek után, évezredek multán, a világ más tájain, megjelent egy új faj a „pergament-firkászok” népe. Ezek nem kisebbre
vállalkoztak, minthogy - papíron - újjáteremtsék a világot. Az eredettant például a már akkor is, legócskább geocentrikus
elképzelés alapján fogalmazták meg. „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” Prófétájuk Mózes volt.

[Moses Ben Ámrám, Jákob fia Lévi törzséből (i.e. 1280 – 1160) Foglalkozása építész és pásztor (?) volt. Fivére Áron, akinek átadta az (isteni) Üzenetet. Különös ismertetőjele a dadogás, pontosabban „nehéz beszédűség” volt. Ha netán kiderülne, hogy Áron meg csökkenthallású volt, törhetjük a fejünket, mennyire pontos lehetett az üzenetközvetítés...]

Megint teltek múltak az évszázadok - évezredek. A híres alexandriai könyvtár hangyaszorgalmú kukaca Ptolemaiosz [Kr. u. 127] „korszakalkotó” felfedezéseket tett. Abból indult ki, hogy a Föld gömb alakú, mozdulatlan, és a „csillagok ege” – a legkülső gömb, szféra - egy nap alatt körbe fordul körülötte. Ezért nála a Földnek nincsen mai értelemben vett „tengelye”, hanem az ég szférája forog az északi és déli ég-pólust összekötő világtengely körül.

Újabb másfélezer év és megszületett Kolombusz Kristóf a „nagy felfedező” [1451. aug. 25 és okt. 31 között valamikor]. Róla a Wikipédia az alábbi „kompromittáló” adatokat közli.

”Testvérével közös térképészeti vállalkozása volt. Közben, önképzés révén, elsajátította a latin nyelvet, valamint tanulmányozta az Ó és Újszövetséget.” Kár volt! Ebből lettek később a galibák.

Balsikerű tengeri kalandok után Portugáliába, Lisszabonba, vetődött. Itt érlelődött meg nagy terve, nyugatról elérni
Indiát úgy, hogy az Atlanti-óceánon átkelve, eljut Kínába. Onnan mai Japánba és végül Indiába.

El tudom képzelni, hogy mint kereskedő milyen frankó térképeket sózhatott a hozzá hasonlóan tudatlan, jóhiszemű vevőkre. A fő hiba tán’ nem is abban állt, hogy fingja sem volt az Észak, ill. Dél Amerikának nevezett óriáskontinens
ről. Az igazi szégyen az, hogy a föld térbeli kiterjedéséről annyit sem tudott, mint ötezer évvel előbb a kelta druidák, vagy az egyiptomi papok. Helyesebben semmit sem tudott mindabból, amit ezek pontosan tudtak. Első útjára 1492. máj. 3 napján indult. Ha a Föld kerületéről a leghalványabb segédfogalma lett volna, Kuba partjai előtt nem gondolta volna, hogy Indiába érkezett és az őslakókat nem nevezték volna indiaiaknak, azaz indiánoknak. Ez az egetverő tudatlanság nem Kolumbusz fogyatékossága, hanem a kor – a sötét katolikus középkor – bűne! [Sokszor elhangzik a közbeszédben a "sötét középkor" kifejezés. De mit kell alatta érteni? [Úgy tűnik, ez a sötétség a középkort uraló egyház körül sűrüsödik. Még a sötét világűrnél is sötétebbek a fekete lyukak ...]

Kolumbusznak ugyanis kortársa volt Kopernikusz [1473–1543] lengyel csillagász, aki a katolikus világegyetemet „borította fel” azzal az állításával, hogy nem a Föld, hanem a Nap a világegyetem [?] középpontja.

Ennek az embernek disznó szerencséje volt. Nem abban, hogy öt - hatezer évvel az ókor csillagászai után, újból rájött a „körforgás” mikéntjére. Rómától távol, a királyi Poroszországban dolgozott, mint plébános, kormányzó, adminisztrátor, közgazdász, bíró, orvos, asztrológus. A csillagászattal csak szabadidejében foglalkozott.

Az elméletét tartalmazó könyv: „De Revolutionibus Orbium Coelestium, [Az égitestek körforgásáról] című, könyve csak halála után [!] jelent meg.

Művét így is kiherélte egy lutheránus [!] teológus Andreas Oslander, azáltal, hogy olyan előszót fűzött a kézirathoz, mely szerint a könyvben leírt napközéppontú világmodell nem a valóságot írja le, hanem csak egy matematikai modell, amely a számításokat könnyíti meg. Úgy gondolta az ájtatos jóember, hogy Kopernikusz elmélete ellentmondásban van az Ószövetséggel [Józsué 10:13] és így próbált enyhíteni a várható vallásos
támadásokon. Ebben egy húron pendült a katolikus és a lutheránus egyház.

Ezt példázza Galileo Galilei [Olaszország, Pisa, 1564]  göröngyös életútja.

Ő is a heliocentrikus világkép felé fordult. Elkezdte hirdetni a kopernikuszi tanokat, sőt, Kopernikuszon túl azt is, hogy a heliocentrikus modell nem csak matematikai eszköz, hanem valóságos leírás. Emiatt többször figyelmez- tették, és ő 1616-ban Rómába ment, hogy megvédje nézeteit. 1623-ban a pápai trónra VIII. Orbán, Galilei híve és csodálója került, aki emiatt elmérte a farkát és kiadta nagy művét „Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról.” A könyv megjelenését az Inkvizíció sem ellenezte. Aztán jöttek a fúrások és a szerző támogatóit, köztük a pápát is, sorra elveszítette, a támadások ellene egyre sokasodtak. A könyv megjelenése után az akkori viszonyok között rekordidőnek számító egy év eltelte után az inkvizíció 1653-ban perbe fogta. A per is gyorsan, még abban az évben lezajlott. A per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: „Mégis mozog!”. Az ítélet életfogytiglani házőrizet lett. A Törvényszékben VIII. Orbán elnökölt …

* * *

E végletesen lerövidített, mégis hosszú, történeti kitérés nem az első és nem is az utolsó türelempróbája az olvasónak.

Mentségemre szolgáljanak a következők.

Ma megint ott tartunk, hogy a cionista zsidó ortodoxia és a judeo-krisztianizmus „szent-szövetsége” akar bennünket, 
még csak nem is középiskolás fokon, „tani-tani”. Józan eszünk védelmében első dolgunk ezeket a tolakodó házalókat
ajtónkon kívül tartani.

Ennek hasznát csak akkor vehetjük, ha megszervezzük „tanító-rendünket” és létrehozzuk a magunk „jesiváit”, úgy
mint zsidócskáink [L. Zsidó Újság], csak kicsit jobban.

„A magyarországi zsidóság szellemi életének felvirágoztatása és a magyarországi jesivák hagyományainak újjáélesztése érdekében a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület Budapesten „Pesti Jesiva” néven a zsidó tudományok oktatásának hagyományos elvein alapuló, felsőszintű oktatási intézményt alapított 1998-ban. Az intézmény abban a Vasvári Pál utcai zsinagógában folytatja tevékenységét, amely százhúsz esztendővel ezelőtt éppen azzal a céllal épült, hogy benne jesiva működjék. A magyar zsidóság történelme során mindig büszke volt híres, kiterjedt és rendkívül magas színvonalú jesiva rendszerére.”

Azaz, szellemi életünket kell felvirágoztatnunk, papok és zsidók nélkül! Ebből, ez után következhet minden egyéb.

2008.03.02

Sz. Gy.