2008.09.14-i folytatás.

Biblia

Világszemléletünk zavarai 

A "Liberális Nagy Testvér" jóvoltából lassan, de biztosan, elfelejtünk gondolkodni. Agyunk hovatovább csak a szlogeneket lesz képes befogadni. Ezeknek azonban voltaképp nincs értelmük, így egyre hülyébbek leszünk. Egydimenziós emberekké [Marcuse] válunk, fogyasztókká, ideértve a "kulturális termékek" fogyasztását is.

A fülünkbe, ill. azon keresztűl az agyunkba, folytonosan pumpált szlogen az is, hogy a Biblia és a modern tudományok között teljes az összhang. Az elméleti és alkalmazott tudományok voltaképp arra jók, hogy eredményeikkel újra meg újra megerősitsék a Biblia igazságát.

De mi is az a Biblia? Papjaink az Ószövetség és az Újszövetség közös fedélbe kötött szövegével kapaszkodnak a szószékre. Ez nálu(n)k "A Biblia", versus "Szentírás", [Károli Gáspár remek fordításában].

A gyöngébbek kedvéért talán nem fölösleges megemlíteni, hogy az izraelita vallásfelekezetűek nem ebből dolgoznak. Az ő bibliájuk a Tóra, vagy más néven a "Mózesi Könyvek" [Pentateuchus] a Biblia ótestamentumi részének első öt könyve, amelyet a zsidó és a keresztény hagyomány a XVIII. századig, kevés kivételtől eltekintve Mózesnek tulajdonított, ... A Tóra a zsidóság legrégibb írásos emlékeit őrzi és leírja a zsidó nép őstörténetét a világ teremtésétől, Istennel kötött szövetségein keresztül, a Mózes közvetítése által kapott törvényekig." [Wikipédia.]
A Tóra egy grandiózus családfa is. Az első embertől hiánytalanul felsorol mindenkit aki számít. Ádámtól, mondjuk Ariel Sharonig, vagy Ehud Olmertig. A családfakutatás [geneaológia] egy ponton ellenőrizhe
tővé válik. Az özönvizet ugyanis, állitólag, csak Noé és házanépe élte túl. Ők nem voltak annyian, mint az oroszok, lépteik tehát könnyen követhetők attól kezdve, hogy a bárka megfeneklett az Araráton. A jámbor krónika-, akarom mondani bibliairó azonban, pennarágás közben, sokmindenre nem gondolt, nem gondolhatott.

Ilyen a, jóval később feltalált, régészet, és egy egészen furcsa állatfajta, a régész. Ezek sokan vannak. Sokat áskáltak, sokfélét firkáltak. Közülük egyet emlitenék C.W. Ceramot aki éppen "A régészet regényét" írta meg. [Gondolat Kiadó Budapest, 1965]. A kalandregénynél is izgalmasabb regény részletesen tárgyalja a mezopotámiai ásatásokat, amelynek során többszáz ékírásos agyagtáblát találtak. Ezek egyrésze az ú.n. "Gilgames Eposzt" tartalmazza. Az eposz szerfölött érdekes része Utnapistim kalandos hajókázásáról szól. Ami szerfölött érdekes az, hogy ezek az agyagtáblák jóval hamarabb [!] készültek, mint a Tóra. És mit tesz isten, a sztori pontosan egyezik Noé bárkázásával, az isteni sugallattól a bárkaépitésen át, egészen a különböző fajú madarak röptetéséig. [Id. m. 214 - 215 old.] A Tóra történet tehát plágium. Noé és házanépe pedig költött személyek! Az egész sztori és szerzője pedig innen hiteltelenek, de nemcsak ezért.

A legnagyobb baj a teremtés-mitosszal van, azon belül pedig az ember teremtésének mitoszával. A tóraíró végleg nem számolhatott egy XX. századi tudóspárossal: Watsonnal és Crickkel. Ők fedezték fel az ÉLET épitő kövét, a dexoxiribonukleinsav láncot [DNS]. Ez a fránya DNS azért ciki, mert minden [!] élő organizmus épitőköve a legprimitívebb egysejtüektől, a növényeken keresztül, az állatokig és a legmagasabb rendü "állatig", az emberig. A DNS kódjából pedig matematikai bizonyossággal vissza lehet következtetni az ember "eredetére". Az ember tehát nem a teremtés csodája, hanem a DNS sokszázmilliárd mutációjának csúcsterméke, ahogy ezt Darwin "A fajok eredete" c. könyvében - más uton - levezette. Az igazi probléma azonban nem ez. A probléma az, hogy a tóraszerzőnek halvány segédfogalma sem volt az égi mechanikáról. A Tóra a geocentrikus világkép jegyében íródott, amelyet, a zsidóknál sokkal ősibb és főleg sokkal müveltebb népek, már évezredekkel korábban sutbavágtak. Továbbá, egyáltalán nem biztos, hogy ez a csodálatos fűzér épp a Földön keletkezett volna. Ezen rágódnak régóta a "pánspermia" elmélet megszállottjai.

Ha tehát a Tóra írásával Mózes alaposan gyanúsitható, szavahihetősége és "szakmai rátermettsége" okkal kér
dőjelezhető minden sor, minden betü vonatkozásában, amit elkövetett.

Ami igazán felháboritó az nem a plagizálás és a primitív meseszövés. Minden kultúrnépnek megvan a maga mondavilága. Ismételni kell: e népek egyrésze sokkal hosszabb, dicsőségesebb és kulturáltabb [!] múlttal dicsedkedhet, mint a zsidó. "Eposzaik" is szellemesebbek, olvasmányosabbak, mint a Tóra. Könnyen lehet, hogy az eposzok költői inkább támaszkodtak csapongó fantáziájukra, mint a tényekre.

Odaáig azonban egyikük sem merészkedett, mint a Tóra szerzője. Egyikük sem kockáztatott olyan állítást, mint a "szövetség" mítosza. Annak állitása, hogy Isten egy [!] néppel más népek kárára és veszélyére különalkut, szövetséget, kötött volna. A népek óceánjából egy népet "kiválasztott" volna. Ha a rejtélyes istennek emberi alkatot tulajdonitunk, azaz a legfőbb lény szubsztanciájába az etika alapelemeit is beillesztjük, a "szövetség" állitása a legsúlyosabb istenkáromlás, amit ember a száján valaha kiejtett, vagy írásba tett. Ha az is igaz, hogy az isten az embert saját képére teremtette, úgy - vice versa - az istennek nyilván nem egy szőke germánhoz, hanem a "kiválasztott" nép [faj] tagjához , mint "archetipushoz" kellene hasonlítania: görbe lábakkal, széles csípővel, vastag lefittyenő ajkakkal, húsos-gajmós orral, göndör hajjal, gusztustalan bőrrel, stb. [Hát' csoda, ha olyan sok az "istentagadó"?] 

A Tórával voltaképp senkinek semmi baja nem lehetne, hisz "ki miben hisz, abban idvezűl", kinek mi köze hozzá? A zsidó magatartás voltaképpeni zsinórmértéke azonban nem a Tóra, hanem a Talmud! Ez utóbbi a zsidó vallási, ill. erkölcsi oktatás alaptankönyve, a honi iskolákban [Jesivákban] is. Amig a magyar tankönyvek magyarul íródnak, a Talmudnak nincs magyar fordítása. Ha valaki mégis próbálkozik vele, úgy jár mint Luzsénszky Alfonz, akit mindennek elmondtak, bepereltek, stb. A Luzsén szky-féle [rész] fordítás azonban kiállta az igazság próbáját. A sajtóperben a Kir. Törvényszék, majd a Kir. Kúria kimondta, hogy a fordítás a lefordított szövegeket helyesen tükrözi. Itt és most nem kivánom Luzsészkyt elemezni. [Ezt korábban megtettem. Majd beírom a linket.]
A kanadai †Tóth Judit vette magának a fáradtságot és a bátorságot, hogy "recenzíót" írjon e furcsa könyvről. Cikke posztumusz jelent meg. [Nem tudom, hirtelen halálának okai között nem szerepel e ez a "tétel".]

Tóth Judit cikkét később beépitem ennek a kommentárnak a kereteibe, vagy külön kommentálom [recenzió egy recenzióhoz...].

A Tóra [Ószövetség] voltaképp könnyen értelmezhető. Más kérdés, hisztünk e neki. A feloldhatatlannak látszó értelmezési problémákat az Újszövetség veti fel, amelynek középpontjában a jézusi küldetés áll.

A zsidók hivatalosan nem ismerik el szentírásnak az Újszövetséget és nagyon csúnyákat mondanak Jézusról is, [többek között a Talmudban is]. Ez részükről érthető. Lentebb térek ki rá, miért. A rejtélyt számomra a Római Katolikus Egyház azon magatartása jelenti, hogy igéit olyan kettős forrásból meríti, amelyek sem történeti, sem logikai, sem erkölcsi alapon nem "keverhetők".

Az ószövetség szerint Jahve személyesen Mózessel kötött szövetséget, akit tartózkodási helyén felkeresett és jóllehet rejtezett Mózes szemei elől, vele 'tète à tète' csevegett. Itt csak röviden emlitem, hogy a két kőtábla még elszámolható, mint szimbolikus tárgy. A frigyláda azonban - rejtélyes tartalmával - kultikus tárgy, azaz bálvány a javából. Legalább annyira, mint az aranyborjú!

Ha hinni lehet(ne) a Tórának, az Úr többször megnyilatkozott, nemcsak Mózesnek, hanem különböző rendű és rangú utódainak is.

Jézus megjelenése azt látszik igazolni, hogy az Úr az emberekkel való kapcsolattartási módszerein változtatott. Korábban megtette, hogy csak úgy ukmukfukk úgy pusztította el az emberiséget, hogy csak Noét [vagy tán' Utnapistimet (?)] homályositotta fel arról, mit tervez. Azóta az emberek általában, vagy a "kiválasztott nép" különösen, már javultak annyit, hogy nem kellett őket kiönteni mint az ürgéket?

Az új módszer annyira figyelemreméltó, annyi zűrzavart okozott, hogy inkább ezt tekinthetjük egy totális "bábeli zűrzavar" kezdőlépésének, mint azt amit a Tóra annak nevez. Megalapozható egy olyan szörnyű gyanú, hogy a krtisztus mítoszt maguk a zsidóki találták ki és "adományozták" a nemzsidó emberiségnek, akiket ezután már nem volt muszáj buta gójoknak nevezni, megfelelő volt a "keresztény" elnevezés is...

Az új legenda viszonylag "egyszerű". Isten saját fiát küldi az emberek közé, hogy a fiú önmaga szenvedésével megváltsa az emberiséget. A kivitelezés kissé bonyolult. Földi [hús - vér] asszony, alibi férj és szűznemzés. [Ezt mostanában már egy vidéki klinikán is meg tudják csinálni, tehát hihető, hogy az Úr is képes volt rá.]

Második ésszerű lépés a küldött identifikálása volt. Ez inkább romantikus volt, mint ésszerű. A kisded érkezése előtt jött a csillag, amely utóbb a "betlehemi" fantázianevet kapja. Útrakelnek a "háromkirályok" [Gáspár, Menyhért, Boldizsár, akik háromfelől a legdrágább GPS-t megszégyenitő pontossággal navigálják be magukat - a tehénistállóba. Csak azt nem értem, hogy ha akkor már annyira fejlett volt az irányitástechnika, a Nagy Mózes személyes irányitása mellett, az egész zsidóság miért kóválygott - gólyafosként - a pusztában negyven álló esztendeig? De ne tököljünk holmi rébuszokkal, mert még ezután annyi jön, hogy sose lesz vége, ennek a cikknek...

További rejtély, hogy mit csinált Jézus, mondjuk onnantól, hogy szobatiszta lett, odáig, hogy harmincéves kora körül [valahonnan] előjött és prédikálni kezdett. A háromkirályok nyilván hoztak annyi zsozsót, hogy a kisdedet tisztességesen lehetett etetni, ruházni, taníttatni. Meg aztán a [tulajdonképp] mostoha apukája is dolgozhatott [bár nem tudni, az asztalosmesterség akkoriban divatszakma volt e]. Az biztos, hogy a prédikáláshoz akkoriban nem kellett szakmai képesitést igazolni. Egy harmincéves ember viszont már erősen középkorúnak számított akkoriban, amikor az átlagéletkor harminc év körül ingadozott. Vajjon mit csinált Jézuska addig, amig ilyen nagymértékben felcseperedett?

Írni, úgy látszik nem írt egy bötűt sem. Ez azért nem érthető, mert az írásbeliség akkor már nagy divat volt és feltételezhető, hogy pl. egy kalamáris ténta, meg egy lúdtoll nem tartoztak az elérhetetlen luxuscikkek kategóriájába. Petőfi ilyen korára már egy szekérderéknyi verset írt. Az ám', most ugrik be micsoda galiba származhat abból, ha valaki nem ír, vagy írásai elkallódnak. Hiába van a barguzini csontváznak farkasfoga, nem hiszik, hogy ő lenne Petőfi. Még azt is vitatják, fiú e vagy lány. Miért? Mert az egyébként grafomániás Petőfi barguzini magányában egy sort se' írt!

Jézussal se piszkoskodnának, hogy volt - hogy nem volt, ha maradt volna utána néhány fecni. De nem maradt. Így aztán szabad a gazda, hús - vér ember volt e, vagy [zsidók költötte] legenda?

Tanítása, a legjobb indulattal szólván is, az utóbbi mellett szól. Miért? Mert amit hirdetett, vagy a szájába adnak, alapjában merő értelmetlenség. Az emberi gondolkodás totális összezavarására alkalmas - elsősorban! Jézus nem kevesebbet hirdetett versus helyette a zsidók nem kevesebbet hirdettek, minthogy az egyisten alapvető tulajdonsága, az egylényegűség megváltozott. Három lényegűvé alakult: Atya - Fiú - Szentlélek = Szenthá romság [???]. Ez a konstrukció, egyes elemeit, vagy egészét tekintve értelmetlen, érhetetlen. Olvasóim persze gondolhatnák, különösen ha bigott is van közöttük, hogy egyszerüen hülye vagyok. Gondolhatnák, de nem mondhatnák, mert nemcsak engem hülyéznének le, hanem sokszázezer mártirt is, akit Krisztus dicsőséges mennybemenetele után, a kereszténység vérengző évezredeiben, mint eretnekeket, Isten dicsőségére (!) megszégyenitettek, meggyötörtek, megégettek. Krisztus nem megváltott emberiséget, hanem földi poklot hagyott maga után. Helyesebben, akik a Krisztus legendát kitalálták, teremtették meg a földi poklot  "kereszté nyek" és a "pogányok" [együtt gójok] számára egyaránt!

Nagy írónkat Madách Imrét is megihlette az a jelenség, amikor a "hit dicsfénye bealkonyul és felemelkedik a vérengző kereszt", amely egy "i" miatt száz - ezer számra küld máglyára  ártatlanokat. Madách csodálatos ösztönnel választotta ki a példa szinhelyeként Bizáncot. Épp most fejeztem be Sir Galahad "Bizánc" c. könyvének [Athenaeum Kiadó - Budapest] olvasását. Majd ídézek belőle néhány passzust. Nem elsősorban a rémtetteket, hanem az összezavart gondolkodású embereket akarom bemutatni. Előrebocsájtom, a szentháromság tana túl sok zűrt okozott ahhoz, hogy "feltalálását" jószándékú tévedésnek lehetne minősiteni.

 

2008.09.14-i folytatás.

[Sir Galahad értékéből talán nem von le sokat, hogy nő (!) volt és erősebb oldala volt a fantáziadús széppróza, mint a történelem, vagy a régészet.]

Annak érdekében, hogy Bizáncot "tudjuk hova tenni", egy lexikon - passzust érdemes beiktatni. [A térkép a XII századi római, ill. bizánci impériumokat ábrázolja.]

"A Fekete-tengert és a Márvány-tengert összekötő Boszporusz partján, az Aranyszarv-öböl mentén húzódó félszigeten alapították meg Byzantion városát görög [megarai] telepesek Kr.e. 660 körül. Jelentős várossá a Kr.u. 4. században vált: 330-ban Constantinus császár a kereszténnyé váló római birodalom fővárosává tette Konstantinápoly néven. 395-ben Nagy Theodosius császár halála után elszakadt Rómától és megszületett az önálló Kelet-Római birodalom, mely kezdetben a Balkánt, Kis-Ázsiát, a Levantei partvidéket és Egyiptomot foglalta magában. 476-ban, a Nyugat-Római birodalom bukásakor a bizánci birodalom maradt a római hagyományok és szokások hordozója, aminek szimbolikus megerősítése volt, hogy Odoaker elküldte Rómából a császári jelvényeket Zénónnak, Bizánc akkori uralkodójának, és ennek is köszönhető, hogy Bizánc a középkor folyamán végig a római birodalom egyedüli örökösének tekintette magát. Ugyanakkor a bizánci kultúra egyértelműen görög volt, míg kormányzatában a keleti gyakorlatok és szokások honosodtak meg, olyannyira, hogy Justinianus uralkodás után a állam középkori görög birodalommá alakul át, az egyetemes római szemléletet csak névleg megőrizve. A bizánci állam majdnem ezeréves történelme során folyamatosan több fronton háborúzott: kezdetben Európa felől a germánok, Ázsiában a perzsák voltak a legveszélyesebb ellenfelek. Később a germánokat felváltották a különböző szláv államok, a perzsák helyett pedig megjelentek az arabok, szeldzsukok, később a mongolok. Bizáncnak azonban sikerült ügyes politikával - hol fegyverrel, hol diplomáciával - minden válságot megoldania: egészen 1453-ig, amikor az oszmán törökök elfoglalták Konstantinápolyt és Isztambul néven a saját birodalmuk
fővárosává tették."

A kronológiából kiderül, hogy Bizánc, mint a keleti [görög] kereszténység központja már javában létezett, amikor Krisztus megszületett és még másfélezer évig élt a kereszt árnyékában. Azt hinnők, ha Krisztus tanításai egyértelmüek voltak és mivel a nagy keresztény birodalmak államvallássá tették a kereszténységet, minden rendben ment és a két nagy vallási - politikai központ, Róma és Bizánc, úgy éltek egymás mellett, mint a galambok.

Tudjuk, hogy Róma időnként kereszteshadjáratokat szervezett, úgymond a jeruzsálemi szent sír visszafoglalá sára. Amikor már jól belejöttek, ismerték a járást és a dörgést, a negyedik keresztes hadjárat martalócai Bizáncot foglalták el. Raboltak, égettek, fosztogattak, gyilkoltak - "keresztények" keresztényeket, ideértve természetesen az öregeket, asszonyokat és a gyermekeket is. Bizánc égő lángjainál, a haldoklók hörgése közepette, eszébe jutott valakinek, hogy a "Megváltó" tulajdonképp kit váltott meg és mitől? Egyáltalán, a megváltás visszamenőleges, vagy a jövőre szóló volt? Meg lehet e valakit váltani a már elkövetett bűnöktől? [Nem, mert ez illetéktelen beavatkozás a természet rendjébe.] Meg lehet e váltani az embert gonosz hajlamaitól? Amint a fenti ábra mutatja, nem lehet. Akkor tehát Isten fia mit intézett a földön? Milyen eszmei, erkölcsi örökséget hagyományozott az emberiségre. Ez a mai napig sem tisztázódott, pedig az Egyház feszt zsinatolt, előtte is, utána is, főleg nyugaton.

A birodalom fennállása alatt százhét császár uralkodott és hatvanöt forradalom volt. A birodalom középidejében az egyik császár [Izauriai Leó] rájött, hogy ő tulajdonképp fénykirály és pápa, azaz egyházfő is, egyszemélyben.
Az "Egyházügyi Hivatal" vezetője a partiarcha lett, akit a császár nevezett ki, vagy csapott el. [Róma - kuss!]  Ez a rendszer volt a "cezaropapizmus". Ha ők ketten együtt mentek valahová, a császár pejcsődörön lovagolt, a patriarcha pedig fehér szamáron szamaragolt. [Lehet, hogy Cervantes e kettős alapján komponálta meg Don Quijote és Sancho Pansa látványtervét?]

A papi pedofilia Bizáncban nem vált jellemzővé. Nem kellett Amerikába, vagy máshova térden kúszni, hogy megbocsássák a sok szemét - buzi - pedofil "szentatya" aljasságait. A császár - pápa ugyanis bizalmas ügyeit heréltekkel [eunuch] intéztette. [Gondolom, Ratzingernek is jobban hittek volna Amerikában, ha utazása előtt kiherélteti legalább a hercegprímásokat, persze a metélt faszúakat is...] A herélés legalább olyan jövedelmező volt, mint ma a kurvák mell implantációja. Sok "előkelő" család sarja kidobatta a golyóit, hogy zsíros álláshoz juthasson az udvarnál. A "herélő Heliodoros" milliomossá lett. Szép kis kereszténység, nemde?

A nyilvános kivégzések szemet - lelket gyönyörködtető mivoltát és pedagógiai értékét is felismerték a kegyes cézár-pápák. Theophilos egy cirkuszi előadás során szerzett tudomást arról, hogy egy kikötői prefektus megdézsmálta a császári kereskedelmi flotta rakományát. Nosza elővezettette és az aréna közepén elevenen megégettette. Az "extra-mutatvány" a közönség elragadtatását váltotta ki. [Hm., nem is voltak olyan hülyék ezek a bizánciak...]

Figyelemreméltó a keresztény állam-egyház kultúrpolitikája is. A jámbor és egyszerű gondolkodású Leo pl. mindent kiküszöbölt, amit nem értett meg. Nem értette pl. hogy tizenhárom tudós miért alapított saját költségén tudományos akadémiát és miért tanítanak ingyen annak falai között. Tanítás idején körülrakatta tehát az akadémia épületét fahasábokkal, majd több helyen meggyujtatta a máglyát. Bennégtek a tudósok, a tanulók és a harmincezer kötetes akadémiai könyvtár. Nem volt aki segítsen, mert Krisztus már fenn ült a mennyben, az Úristen jobbján és nyilván másfelé néztek, vagy fontosabb dolguk volt.

A hitleri "lebensborn" programot mélyen elitéli a zsidóság, meg a kereszténység is. Az egyik császár-pápa kedvenc tábornoka Kopronymos "vad kedélyességgel hajttatott ezernyi szerzetest és apácát párosával az arénába, hott a helyszínen egybe kellett kelniük és katonákat nemzeniük" Aki erre nem volt hajlandó, vagy képes, kiszurták a szemét és deportáló gályákra rakták. Ez volt aztán a jó hecc!

Az ám, a vakítás. Én is felróttam kegyes jó István királyunknak, hogy megvakittatta Vazúlt [Vászoly]. Dehát ez keresztény "jogszokás" volt akkoriban. Iréné császárnő pl. elfogatta saját fiát, a "lázadó" Konstantint és anyja parancsára és szemeláttára kiszúrták a szemét.

De nem a keresztény etika és "praxis" a téma, hanem a jézusi tanítások utóélete. Ime.

"A IV. században "tört ki a hatalmas hitvita a Szentháromság második személyéről, amelynek zaja nyolc évszázadot betöltött. Ezért űzette, üldöztette, fosztatte ki magát milliónyi ember Európában, Ázsiában és Afrikában. Sok ezren a vértanúhalált is vállalták. Ez a 'vallási világháború' akörűl a kérdés körűl forgott, hogy Krisztus - természete szerint - azonos lényegű e Istennel [homousios], vagy csak hasonló lényegű [homoiusios]."

Mint fentebb olvashattuk, 1453-ban a törökök elfoglalták Bizáncot és kardélre hányták annak lakóit. [Mellesleg
II. Mohamed szultán, a "győző", egy bizánci császár leszármazottjának vallotta magát.] Az ember azt hinné, hogy a hülyeség kialszik, ha a hordozójának levágják a fejét, vagy kiontják a belét. Egy fenét! Az "i" betű tovább fertőzte, tán még ma is fertőzi az emberi gondolkodást. Az "eretnekségek", amelyeket igazában a "Szent Inkvizíció" irtott nagy buzgósággal [ariánusok, bogumilok, nesztoriánusok, monofiziták, stb.], sőt maga a reformáció is ebből a "megoldatlan problémából" nőttek ki.

A még pogány, következésképp barbár, Róma rémtette volt, hogy a Spartacus lázadás megtorlásaként hatezer keresztet állitott "útjelzőnek" Róma és Capua között. Ismerjük VIII. Henrik históriáját is, aki lenyakaztatta egyik másik hitvesét, majd kiszakitotta Angliát a katolikus világrendszerből mert a pápa akadékoskodott egyik házassága kapcsán.

Hát, ilyesmik Bizáncban is megestek. A patriarchák seggét törte a szamárnyereg és ha alkalom adódott, és következmények nélkül megtehették, alátettek egyik másik császárnak is. Nikolaus partiarcha Leo császár negyedik házassága körül támasztott nehézségekkel elvetette egy olyan viszály magjait, amelynek kifejletét így írja le a könyv.

"... A hippodromok homokja éveken át a megkorbácsoltak vérétől ázott. Se vége se hossza nem volt a kivégzésnek, megvakításnak és csonkításnak. Calcedontól Leukateig lógtak a bitókon a szenátorok és a nemesség."

Itt és most nem téma a "Római Jog" bazilikányi épülete, amelyet Róma bukása után a bizánci Justinianus császár "épittetett" fel. Erre máshol, más téma kapcsán, visszetérek majd, az ügyvédi honlapomon.

Itt most csak annyit, hogy a "Szent Inkvizíció" ötlete állitólag Justinianus agyából pattant ki. Ezt az intézményt, ill. vallási rítust viszont a középkori Római Egyház tette igazán "híressé".

Itt vetődhet fel a gondolat, ha "odaföntről" látták, hogy Jézus csak gyilkos zűrzavart hagyott hagyott maga után, miért nem szólt rá a papája: "fiacskám, menj vissza és hozd rendbe amit elfuseráltál". Gyakran mondjuk mostanában, hogy Magyarország egy "következmények nélküli ország". A Mennyország nem az?

Persze Bizáncban nem volt fenékig tejfel császárkodni sem. A Komnenos dinasztiát pl. így "halatták ki".

"Andronikost elfogják. Egyik kezét levágják, fél szemét kiszúrják ... Aztán átadják a konstantinápolyi csőcseléknek ... amely arccal lefelé egy bélbajos teve farkához köti, az vonszolja a hippodromba. Meztelen testét forró vízzel öntik le, férfiasságát a legbecstelenebbűl megkínozzák ... Végre fejjel lefelé felakasztják, stb. stb.