Rémdráma (Grand Guignol)

A magyar államalapítás története - István a király?

Bevezető,
azaz utólagos előszó. (Szoktam ilyeneket írni...)

A "Szentistváni Állalamapítással" azért kell foglalkozni, mert a magyarság mellényét ekkor gombolták félre. No' nem Géza fejedelem és István a király, hanem II. Szilveszter pápa és III. Ottó német császár. Az említett "magyar" urak csak asszisztáltak ehhez. Hazaárulásnak hívják az ilyet.

Ami ekkor, ill. ennek jegyében utólag keletkezett, eszmei és intézményi formában, mind hamis!

Az Árpád vezérnek tulajdonított honfoglalás honvisszaszerző foglalás volt
István nem alapított új államot, mert a magyarságnak már volt állama
A magyarság származását, nyelvét a szentistváni utókor meghamisította
Uralkodása alatt és után nem keletkezett új alkotmány, az Etelközben elfogadott és Pusztaszeren megerősített alkotmányok kiváltására
A Szentkorona eredetileg nem Istvánnak adományozott korona. A "Szentistváni Államnak" tehát nem jelképe.
A "Szentkorona Tannak" a magyar alkotmányossághoz, államisághoz, társadalmi, biológiai létezéshez semmi köze nincs
Árpáddal létrejött, István által fenntartott "Árpád Ház" sohasem létezett. A fogalom utólagos kitaláció.
A magyarság fennmaradásának záloga nem a keresztény hit felvétele, az "európai rendbe" való betagozódása, hanem a szolgaságra vetés "szentesítése" volt. Ezt a feltételt a magyarság sohasem fogadta el. Ezer év óta minden "rebelliónak" ez az oka, Koppány "lázadásától" Dózsa felkelésen át, az '56-os forradalomig. E lázadások "pogánylázadások" voltak, vérbefojtásuk pedig "szentistváni térítés - európaizálás".

I.

Ki volt az úr az Árpád-házban?

Tulajdonképp nem akartam rosszat - eleinte. Egyszerűen megtetszett a két jámbor kis öreg, István és Izabella emléktáblája, amelyet 2000-ben Münchenben a Damenstift templomban avattak fel. Csaknem működni kezdtek régi beidegződéseim és már - már papírra vetettem, hogy "éljen és virágozzék a megbonthatatlan bajor - magyar barátság". De mielőtt ilyesmit leírok, olvasgatni szoktam. Most is ezt tettem és - lám - mire jutottam!

Gizellát a kegyes Géza fejedelem szemelte ki menyének fia Vajk feleségének. A lagzit 996-ban tartották a bajorországi Scheyernben. Nem nagyon passzoltak testileg. A bajor Gizella csaknem egy fejjel magasabb volt a mokány (alkalmasint görbelábú) Istvánnál. [A plaketten persze ez nem így látszik.] Egy magyarországi matrimoniumnál ez köznevetséget válthatott volna ki. Dehát nem is ez volt a lényeg hanem Szent Adalbert püspök agitációja, aki a kezdetben vonakodó Gizella értésére adta, hogy jobban tetszik Istennek, ha közreműködik egy nép megtérésében (Sic!), mintha kolostori elvonultságban élne. Így Gizella lemondott a szemlélődő életről, és erős hitű hittérítőnő lett.

Arról nem szólnak a krónikák, hogy a boldog örömapa Henrik bajor herceg milyen hozományt adott a menyecskének. Azt mindenesetre feljegyezték, hogy kíséretében "több" német lovag érkezett Magyarországra. Más források szerint számos német lovag érkezett az országba, akik István seregének magvát alkották. Ez világos! A hittérítéshez kellettek a lovagok is, amint a későbbiekből kiderül.

Ám már itt se stimmel valami. Más krónikások ugyanis tudni vélik, hogy Géza - már jóval a lagzi előtt - térítő papokat kért a császártól, és udvarába német lovagok is érkeztek, akik egy új típusú, nehézfegyverzetű hadsereg magvát alkották. Úgy fest tehát a dolog, hogy a Gizella "kíséretében" érkezettek a megszálló haderő második hullámát alkották.

A máskor éber Árpád népe arra ébredt, hogy vérén szerzett földjét idegen ajkú és szívű papok és martalócok szállják meg Géza fejedelem, majd István a király védnöksége alatt.

Aztán elkezdődött a "hittérítés", amelynek módszerei untig ismertek. Itt tehát nem részletezem őket. A lényeg, hogy Árpád harcos népét "vi, clam et precario", azaz alattomban, csellel és erőszakkal megfosztották ősei hitétől, anyanyelvének "hivatalos" használatától és a saját vérén szerzett földtől, amelynek rögeihez láncolták, mint rabszolgát (jobbágyot) az idegen papok és martalócok szolgálatára.

E sötét korszak megértéséhez kissé előre kell ugrani az időben, vázolva az idegen hódítás "eredményeit".

A magyar föld, kirántva az egykori honfoglalók talpa alól, részben királyi birtok, részben a papok és a martalóc lovagok hűbér birtoka lett. A törzsi szállások helyén királyi vármegyék jöttek létre a király által kinevezett ispánok irányítása alatt. A területi intézményként működő megyerendszer megszervezése német mintára történt, miként német hatás érvényesült a központi törvényhozásban, pénzverésben és az oklevelezésben is. Jegyezzük meg ezt a kifejezést: "oklevelezés", mert később fontos lesz.

A vármegyei rendszerhez igazodott az egyházi szervezet is (vagy fordítva ...). Tíz egyházmegye (püspökség) jött létre, melyeknek élén a püspökök álltak. Közülük kiemelt, azaz érseki rangot kapott Esztergom. (Később Kalocsa is.) István uralkodása idején fejezték be a pannonhalmi kolostort építését. Megindult a magyarországi papképzés, mellyel meghonosodott az írásbeliség (!) melynek kulcsszerepe volt az államszervezésben, lelkendeznek a krónikák.

És tényleg! István (hóhér) törvényei valóságos díszkiadásban jelentek meg pl. az. u.n. "Edmonti Kódexben"

Szép kalligrafikai munka az "Intelmek" is, melyeket az uralkodásra szánt, Imre herceg nevelésének szándékával fogalmazott õ maga, vagy a "zseniális" Gellért püspök, a herceg nevelõje. Magunk között szólva, én a püspök úrra gyanakszom. Mások is írják, az Institutio morum, az Intelmek Imre herceghez hogy legkorábbi (!) irodalmi termékünk. Persze "deákul" azaz latin nyelven íródott . István a maga nevében ad ugyan benne az uralkodásra útmutatást, de a krónikások nem tudják elképzelni, hogy "szárnyaló" szövegét ő maga fogalmazta volna.

A krónikások úgy spekulálnak, hogy valószínűleg egy és ugyanazon író öntötte latin formába Szent István Imre herceghez intézett atyai Intelmeit és a királyi tanács határozatait, vagyis ">István (hóhér) törvényeit.

Maradjunk tehát az Imre fiúnál és a szárnyaló szövegeknél ("szárnyalnak" a törvények is, mint a dögkeselyűk a tetem fölött), mert innen eredeznek az éjsötét szentistváni kor rejtelmei.

Az intelmek címzettje az Imre fiú erõteljes férfikorában, mint "szűz" halt meg. E halál körül bonyolódnak az istváni korszak máig rejtett sötét titkai és ismert szörnyűségei, amelyekhez csak az itáliai borgiák kora hasonlítható.

Nem tulzás ez? Nem.

Kezdjük, azaz folytassuk az írásbeliséggel, az "oklevelezéssel". István idejében még nem volt nevesített királyi kancellária, vagy egyházmegyei levéltár. De Gellért püspök kegyes írásai számára mégiscsak lehetett valami sublót, ládafia vagy más alkalmatos irattároló. Ez az irattár azonban eltünt. Legalábbis nem kerültek elő olyan okiratok, amelyeknek keletkezniük, ill. létezniük kellett egy német mintára szervezett világi közigazgatásban ill. egyházi igazgatási rendszerben. Persze a dolog nem ilyen egyértelmű. Ezért sok a találgatás, a tippelés.

[Valószínűleg egy és ugyanazon író öntötte latin formába István Imre herceghez intézett atyai Intelmeit és a királyi tanács határozatait, vagyis István törvényeit. E szerzőnek a nyelvezete és a gondolatvilága arra vall, hogy hazája a Karoling reneszánsz hagyományait elevenen őrző Észak-Franciaország vagy Lotaringia lehetett, személye tekintetében több kutató is Asztrik érsekre gondol. III. Ottó császár kancelláriájából, tehát német földről jött Magyarországra a pannonhalmi kiváltságlevél írója, Heribert kancellár "C" betűvel jelölt, név szerint nem ismert jegyzője. Szintén német nyelvterületről származott az az írnok is, aki István király pécsi oklevelét fogalmazta az Egilbert kancellár vezette német kancellária gyakorlatát követve. Észak-Itália nyelvi és oklevelezési sajátosságaira mutat az 1009. évi veszprémi oklevél, olyan író fogalmazta, aki Lombardiában született: személyét tekintve a történészek Bonipert pécsi püspökre gondoltak. Végül a veszprémvölgyi görög nyelvű oklevél írójában bizánci szerzetest sejthetünk.]

Minden fontos eseményt rögzitő hiteles oklevelek hiányában "krónikákból" szemezgethet az utókor. Olyan krónikákból, amelyek a források megjelölését többnyire mellőzik, viszont többször - több helyen "legendáriumokra" utalnak, a "szent" király életével és tetteivel kapcsolatban is. A maguk helyén visszatérek ezekre, hogy belevághassak az egyik legpikánsabb legendáriumba: hány fiu utódot nemzett a szentkirály? Bizony! Ez sem egyértelmű...

[Volt ugyanis legendáriuma - többek közt - Szent István királynak egy nagyobbik és egy kisebbik legendája Szent Imre herceg különbejáratú legendája és persze a jó Szent Gellért püspök méginkább különbejáratu legendája. Legendáriuma persze Mátyás királynak is volt, de ezek inkább a király igazságtevő furfangjairól szóltak csupán.]

"Szent István királynak 'a nagylegenda szerint' több fia volt, amint arról a 'Képes Krónika is említést tesz'. Az utókor a sorból csak az Imre előtt nem sokkal születhetett Ottó nevét őrizte meg, akivel – történészek következtetései szerint – 1002 előtt ajándékozhatta meg a Jó Isten a királyi házaspárt. Imre még ismerhette bátyját, aki valószínűleg egészen korán meghalt, mint a többi (!?) gyermek. Mint az egyetlen felnőttkort megélt fiú maradt végül apja és anyja egyetlen reménysége az utolsó gyermek, s lett örököse a trónnak."

Hogy is van ez? Hát Ottókát, meg a többi ismeretlen kis királyi porontyot csak a legendák őrzik? Egy olyan országban, ahol az adók beszedése végett listára vették a kocák leszármazottait is, nehogy a büdös paraszt [rabszolga, jobbágy] megrövidítse az államkincstárt, vagy az egyházmegyét. Lehet, az anyakönyvi rendszer - mint olyan - még nem volt felállítva. Dehát a királyfiakról mégiscsak fenn kellett volna maradnia legalább egy pergamen fecninek. Ki keresztelte, ki temette őket? Ki "dokumentálta" az örömöt és a bánatot? Aztán mitől lettek angyalkák olyan hamar a kis trónörökös - jelöltek? A csecsemőhalandóság, vagy valami velencei gyerektápszer játszotta a végzet szerepét? Miért kell ezt találgatnunk ezer év óta?

Mondhatnók, nem is érdekes az egész, hisz az Imre gyerek megmaradt magnak, megérte a férfikort és arról senki se tehet, hogy a trónra vezető útját keresztezte egy vadkan. Mondhatnók, de nem mondhatjuk, mert az "Imre fejezet" a sötét magyar középkor és a mégsötétebb középkori egyháztörténet egyik legsötétebb fejezete, amely egyáltalán nem a vadkannal kezdődik!

Itt megint kitérőt kell tenni, hogy a logikai levezetés egyenes és áttekinthető maradhasson.

Az olvasók által nyilván ismert gaz pogány Koppányt egy jogvita, pontosabban egy öröklési jogi vita miatt négyelték fel a szent király keresztes martalócai és helyezték el a négy fertályt, geometriailag csaknem pontos keresztalakot formálva, az ország négy pontján.

Mi is volt e "jogvita" lényege?

A honfoglaló magyarság öröklési rendje a "levirátus" volt, vagyis ha az uralkodó elhunyt, az özvegy kezére és a trónra nemzetségének legidősebb férfitagja tarthatott igényt. Ezen az alapon szerette volna Koppány feleségül venni Géza özvegyét Saroltot és ezen az alapon akart Géza trónjára ülni. Álláspontja jogilag plauzibilis volt. Sarolt azonban beintett. Majd, fiát Istvánt a maga részéről is a tolakodó nagybácsi ellen hergelve, egyik okozója [felbujtója] lett Koppány bestiális meggyilkolásának.

Az utódlás másik - nyugati - rendje a "primogenitura", vagyis az egyenes ági örökösödés volt, mely szerint a szülők tulajdonát, rangját az első szülött fiúgyermek örökli. Ez történt. Géza örökébe István lépett. Tiszta sor - eddig...

Itt kezdődnek ugyanis bizonyos "furcsaságok".

Mi sem természetesebb, minthogy Istvánnak fiúgyermekeket kellett nemzenie a hórihorgas Gizellával. Azért gyermekeket, mert a királyi házakra is vonatkozott az a törvény, hogy csuporból és gyerekből törik. Dehát a királyi házban jóval nagyobb volt a gyermekhalandóság, mint egy átlagos jobbágyportán. Már mindegy, esett - ahogy esett. Imre azonban maradt.

Minthogy megérte a nemzőképes férfikort mi lett volna természetesebb, minthogy István rákérdez: monddsza' kedves fiam, mi lesz az unokáimmal? Egy két, vagy több fiu-unoka ugyanis sebezhetetlenné tette volna az "Árpád ház" folyamatos öröklési igényét a trónra, ha Imre trónörökössel bármi történik. [Imre már bele - bele kóstolgatott a hadvezetésbe. Nem volt tehát beoltva az ellen, hogy egy kóbor nyílvessző, vagy lándzsa kioltsa az életét.]

És itt fogózzon meg, aki véletlenül nem olvasta az Imre legendáriumot. István ezt nem kérdezte, nem kérdezhette, mert az Imre gyerek "szüzességi fogadalmat" tett, azaz egyházjogilag ivartalanitotta önmagát. Miért tette? Azért, hogy halálával biztos megszakadjon a primogenitura öröklési rendje, azaz "Szent" István trónjára ne vérszerinti leszármazója ülhessen? És a potenciális nagypapi miért nem vágta nyakon szerelmetes fiát e marhaság miatt? Az épületes történet nagyjából így fest.

["A hercegfiút hét éves koráig anyja, Boldog Gizella királyné nevelte, majd Szent Gellért, a tudós bencés, igazi lelki ember pallérozta műveltségét újabb hét éven át, többek között latinra, s elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait, a triviumot és quadriviumot. A tudományok mellett a vallás, valamint a papi élet rejtelmeibe is beavatta. ... Ez idő tájt történt, amiről a legenda is beszámol, hogy Veszprémben járván, szolgájával betért a Szent György kápolnába imádkozni, s ott, mikor lelkében megszólította az Úr, örökös tisztasági (szüzességi) fogadalmat tett (?). Ezt a felajánlását azonban élete végéig titokban hordozta (?), s későbbi házasságában is megtartotta (?), mint arra utólag, halála után fény derült (?).  ... Mint jövendő uralkodótól elvárták, hogy rangjának megfelelő házasságot kössön, s biztosítsa a dinasztia fennmaradását utódaiban. A hagyomány három királyi családot említ, amelyből feleséget vehetett: a lengyel, horvát és görög uralkodóházat. A Lysa Gora-i Szent Kereszt-monostor évkönyveinek följegyzése szerint Imre egyszer Lengyelországban járt, mint vőlegény. Más vélemény a görög uralkodóházzal való rokonságot helyezi előtérbe (emellett foglal állást Bogyay Tamás is, Stephanus Rex című művében, 1976). Így pontosan nem tudjuk megállapítani feleségének kilétét, csak annyi bizonyos, hogy szűzi házasságban éltek egymással (?). Amint a legenda gyönyörűen mondja: ez a csodálatos ifjú ,,keblében hordta a lángot, de el nem perzseltetett annak égésétől''. "Lehetetlen, hogy ne érezte volna át óriási felelősségét, hogy ne látta volna atyja gondjait – írja róla Sík Sándor. Ha mégis vállalta fogadalma következményeit, biztosra vehetjük, hogy számolt ezzel a problémával; hogy valami nagy jót akart elérni (?) fogadalmával, nagyobbat, mint az a veszteség, amely áldozatából származott... A húszas évek végén, elkerülve szülei udvarából bizonyára elfoglalta a trónörökös herceget megillető dukátust, és apja reá bízta a "királyi sereg" parancsnokságát. Valószínű, hogy 1031-ben apja mellett Imre is felvonult seregével II. Konrád ellen.]

Ezt a tömény baromságot nem az ujjamból szoptam, szent és tiszta forrásból a Veszprémi főegyházmegye honlapjáról
koppintottam le.

Hogy miért nem szólt a király? Azért mert "Szent" István [és Imre is] foglya, bábja volt annak az idegen hódító hatalomnak, amit Géza hívott az országba. István állati kegyetlensége a magyarssággal szemben és szánalmas ügyefogyottsága saját dinasztikus családi ügyeiben nem belső elhatározásból eredt. Parancsra cselekedett, illetve kussolt. Ez pláne rosszúl állt neki nyomorult öregkorában, amely miatt semmiféle szánalomra sem tarthat igényt. Magának kereste a sorsát és teljességgel kiérdemelte azt.

Imre, mint betanuló ország és hadsereg vezető, ivartalanítva is türhetetlenné vált a "háttérhatalom" és e hatalom országrontásra kiszemelt ügynöke számára, de erről később. Most inkább a "vadkanról"...

Egyházi privilégium a híveket nyájnak, azaz ostoba birkáknak tartani és tőlük megkövetelni, hogy mindent úgy vegyenek készpénznek, ahogy írva, ill. mondva vagyon és ne gondolkozzanak a látottakon - hallottakon. Ezt egy melódikus egyházi ének így fejezi ki.

"Test már a kenyér, a bor igaz vér. Hiszem ezt ámbár 'elméhémbbee' nem fér."

Nos, hadd vessem fel, mi nem megy a fejembe Imre mennybemenetele kapcsán.

Egy királyfi a budira is kísérettel megy, nemhogy egy vadonba ahol vaddisznóval futhat össze. Ha a hórihorgas Gizellának dukált a fegyveres lovagi kiséret, a királyfi mellett miért nem volt biztonsági őrség, amikor a vadonba ment.

Tudott, hogy a vadkan is általában sebzés miatt támad. A támadás időben érzékelhető, mert üldözőjét nem engedi testközelbe. Távolról intézett támadása pedig akkora zajjal jár, hogy csak az olyan vadászok nem döfik le időben, akiket szemkitolással megvakítottak, ill. fülbe öntött forró ólommal megsüketítettek, ahogy a "Szent" király ezt unokaöccsével Vazullal tette. Ha elvetjük ezt a léha és abszurd feltételezést, a kérdések sora vetődik fel nyomban.

Mikor, hol, mi történt, hol a holttest? Mint tudjuk, mikor a radványi sötét erdőben halva találták Bárczy Benőt, a kastélyába viteté föl atyja és letevék ott a hűs palotán. Mi lett Imre holttestével? Felfalta tán a vadkan? Kivizsgálták a rendkivűli halálesetet? Mik a megállapítások?

De talán nem is a fenti kérdőjelek miatt büdös ez az egész Imre  - story, hanem a "Szent" atya beszédes hallgatása miatt.

Ebben az időszakban már ismert műfaj volt a halotti beszéd [magyar nyelven is] , tetszenek tudni ami úgy kezdődik, hogy "Latjatuc feleym zumtuchel, mic vogmuc..." Egy ilyet írhatott a bánatos atya s.k. is, vagy írathatott volna, "szárnyaló stílusban" a szetéletű püspökkel Gellért úrral. A halotti végtisztesség megadása a szülő és az Egyház legfőbb kötelessége! Hol, mikor hogyan parentálták el Szent Imrét a vicekirályt, a vice-hadvezért? Nem tudja senki.

Azt viszont szinte mindenki tudja, hogy a Magyarországra delegált szentebbnél szentebb püspökök egy percre sem szüntek meg a pápa alattvalói - kémjei lenni. Teljességgel jogos az a feltételezés, hogy a vatikáni levéltárban megtalálhatók lennének az államalapítás igaz históriájának hiteles dokumentumai. Dehát az Egyház örzi sötét titkait, akár évezredeken keresztül is.

Azt tehát nem tudhatjuk, "hogyan" halt meg Imre herceg, de arra alappal következethetünk, miért - kiért kellett, így vagy úgy, meghalnia. A megoldás, egyelőre csak címszavakban: a pápa, a császár, a velencei maffia, Orseolo Péter.

Róluk a II. rész szól majd.