Rémdráma (Grand Guignol)

A magyar államalapítás története - István a király?

II.

A fekete ló - Orseolo Péter

A megszálló hadak, sáskák módjára, két oszlopban törtek az országra. A páncélos sáskákat III. Ottó német császár dirigálta, a csuhás sáskákat pedig II. Szilveszter pápa. A hon visszafoglaló magyarok egyrésze ekkorra már keresztény volt, a Keletrómai Birodalom - Bizánc - lelki hűbéreseként. Bizánc azonban csak keresztet és szenteltvizet használt a hittérítésnél, a "lelkekért" folyó versenyben tehát lemaradt a fegyveres hit-agresszorral Rómával szemben.

Egy görög-keleti egyházi tanulmány így idézi a történteket "A koronával együtt István megszerezte a pápa támogató készségét is arra, hogy a magyarországi vallási. kérdéseket 'nyugvópontra' juttassák, s II. Szilveszter utasítására idegen papok - többnyire szerzetesek - jöttek be az országba, kiknek működése azonban számtalan esetben véres lázadásra adott alkalmat. ... Tényként szögezzük le, hogy míg azokon az országrészeken, ahol a keleti Egyház térítette híveit, sehol sem keletkeztek vérrel írt követelések a pogányság visszaállítása érdekében, addig a nyugati Egyház papjainak munkálkodása nyomán mind sűrűbben hangzott fel a pogányság után vágyódó magyarok fegyvercsörgetése."

Fennmaradt e korból egy pogány petíció A jámbor óhajtás, amit a lázongók 1061-ben I. Béla király elé terjesztettek, így hangzott „Engedd meg nekünk, hogy atyáink szokása szerint pogány módra éljünk; hadd kövezzük meg a püspököket, ontsuk ki a papok belét, öldössük le a diákokat, akasszuk fel a dézsmaszedőket, törjük össze a harangokat!" 

A legveszélyesebb kártevőt azonban nem a pápa, nem is a császár küldte a nyakunkba, hanem Velence, a tőrrel, hurokkal és főleg méreggel ölés koronázatlan bajnoka. Más kérdés, hogy ami történt a pápa és a császár áldásával történt...

A jövevény az, érkezésekor még nyálas, ifju Orseolo Péter volt. Neki semmiféle öröklési rendszer alapján az égvilágon semmiféle jussa nem volt a magyar királyságra, mégis az lett belőle a végén.

De kezdjük az elején. "Orseolo Péter Velencében született, a dózse, Orseolo Ottó és Szent István király (talán Ilona nevű) testvérének 1009-ben kötött házasságából. Édesanyja nevét sem lehet biztosan tudni, az írók felváltva Gizellának, Ilonának vagy Máriának nevezik. 1026-ban apját, Ottót megfosztották hatalmától és az egész családnak menekülnie kellett. Ottó a bizánci Konstantinápolyba menekült, Péter, anyja és húga viszont Magyarországon találtak menedéket.

Ez eddig rendben is lett volna, ha a pereputty, aféle csóró rokonként, meghúzta volna magát. De nem! És itt következik "Szent" Istvánnak és korának koromsötétsége. István a jó nagybácsi ugyanis állitólag "nagyon megkedvelte unokaöccsét és hadainak egyik vezérévé is megtette, majd amikor fia, Imre herceg egy vadászbalesetben életét vesztette, István kinevezte trónjának örökösévé. István választása azért esett unokaöccsére, mert benne látta a nyugat-európai keresztény irány folytatását." István fattyuja - ismétlem - nem pályázhatott a koronára. A lehetséges örököst tehát el kellett tenni az útból. A hazug egyházi történetírás a gaztettet így írja le. "István apja (Géza fejedelem) testvérének fiait, Vazult és Szár Lászlót azért nem vette a trónutódlásnál számításba, mert Szár László még mindig pogány, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Döntése azonban Vazulból elégedetlenséget váltott ki, és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el István ellen. Ő nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból."

A "műtétet" a német fogdmeg-lovagok hajtották végre. Ezt az akciót azonban nem sikerült simára boronálni, azaz a disznóságot nem lehetett lenyeletni sem az ország "előkelőivel", de még Gizella asszonnyal sem. Orseolo mégis megszerezte a trónt és rengeteg gazságot követett el, mire sikerült őt megölni.

A sosemvolt "Árpád Ház" kriminek is túl tömény históriáját nem boncolgatom. Ehelyett a kor megértéséhez egy ktünő könyvet ajánlok Grandpierre K. Endre kitünő könyvét, "A magyarok titkos történetét", amely az Internetről két darabban letölthető : 1. rész 2. rész  Itt csak egy kis ízelitő a könyvről, amely. "Felgöngyöli 1100 év titkainak sorozatát; bebizonyítoja, hogy István király évtizedeken át a németek foglya volt, fiát, Imre herceget megölték, rokonát, Vazult megvakították. Három uralkodásra alkalmas rokonát István maga kérte, meneküljenek el Magyarországról, hogy életüket megmenthessék. Az Árpád-házi magyar királyokat hol a vadkan, hol trónszékük, hol méreg ölte meg, hol áruló főurak gyilkolták le őket. 12 Árpád-házi királyunk halt meg harmincadik életéve körül. Amíg a 16 Habsburg uralkodó fele érte meg a 60 éves életkort, addig a 23 Árpád-házi királyból 22-nek ez nem sikerült. A 60 éves kortól elmaradó évek száma a Habsburg-uralkodók esetében együttvéve 26 év, az Árpád-házi királyoknál viszont 518 év! Mátyás királyt és Szapolyai Jánost megmérgezték, II. Lajost megölték – a kordokumentumok vallanak a pártatlan vizsgálat alatt."

Én pedig tovább megyek, hogy kimutassam: mit nyert Árpád népe a "szent keresztségben"?

A vérrel - vassal szerzett földet, amint az első részben írtam, elvették tőle, pontosabban rögéhez láncolták, mint rabszolga - jobbágyot. Zsírján verejtékén az úri bitangok híztak, többnyire idegenek. Mert az idegen az "államalapitás" korában kezdett szép lenni nálunk. István Imre fiához intézett Intelmei a következőket tartalmazzák. "A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak (?), hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. (...) Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti (?). (...) Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad." A "szűz" betartotta, aztán mire ment vele?

Bezzeg más pennával írt a derék király, ha saját népéről, helyesebben Árpád népéről volt szó. Mint említettem, nem alkotott alkotmányt, csak rabszolgatörvényeket.

"Az új társadalmi rendet törvényekkel igyekezett bevezetni, de ez sok nehézséggel járt. Ezt mutatják az első király törvényei. Magántulajdon, egyház, keresztény szertartás, mindez új és nagy többség számára teljesen idegen volt. Ezért a király 'törvényekkel' is meg akarta szilárdítani a földbirtokosok magántulajdonát, a szabadok végrendelkezési jogát; törvényben is biztosítani kívánta az egyházi tizedet (a dézsmát ), és megparancsolta, hogy minden tíz falu építsen egy-egy templomot. István király két törvénykönyve - bár részben idegen mintákat használ, mégis - igen sokat elárul a korabeli társadalomról. Föltűnik a szabadok és a - vagyontárgynak számító - 'rabszolgák' közötti éles különbség. Az
első törvénykönyve közvetlenül a koronázás után keletkezett, míg a második 1030 és 1038 között. Mind a kettő törvénykönyv tartalma miatt büntető (!) törvénykönyv. A szabadok közötti különbség is szembeötlő. Még ugyanannak a bűntettnek a büntetése is más mértékű aszerint, hogy a király 'közvetlen kíséretébe' tartozóról, illetve 'könnyű' fegyverzetű katonájáról vagy egyszerű közszabadról van szó."  Az utolsó mondatban a 'közvetlen kiséret' az Istvánt körülvevő (fogvatartó) 'nehéz' fegyverzetű nemességet, vagyis a -  jobbára - német martalócokat jelenti. István a német lovagrendbe is belépett...

A földharács nagyjából úgy ment végbe, mint "Somogyország" esetében, amelynek urát Koppányt felosztották négy részre, a földet pedig három részre: a király,  az egyház (Pannonhalmi Apátság) és a magyar-mészárlásban jeleskedő rablólovagok között.

A másik nagyúr Ajtony se járt jobban. "Szent István 'országot egyesítő hadjáratainak (!) végére' egyedül Ajtony, aki a Tiszántúltól délre eső területeket birtokolta, maradt pogány ellenálló. Az államalapító király a leszámolásra (!) 1027 tájékát látta elérkezettnek. Az 'ostrom' (!) elkezdődött. Két napig tartó csatában megverte Ajtony seregét, őt magát pedig lefejeztette (!)." István lovag-hóhéra Csanád megyésispán lett és püspökséget is alapított - Ajtony birtokán... [Te Deum laudamus...] A másik királyi fogdmeg Gyula viszont póruljárt. A "monda" szerint "Csanád diadalmasan vágta le Ajtony fejét, majd nyelvét kivágta és a tarsolyában elrejtette. Gyula erről mit sem tudva, Ajtony levágott fejét Szent Istvánhoz vitte, magának tulajdonítva a hőstettet. Ekkor Csanád a tarsolyból elővette Ajtony nyelvét, és bebizonyította, hogy ő győzte le a vezért, Gyulát pedig száműzték" Ilyen kiválóan működött az istváni törvénykezés.

Folytathatnám még, de minek? Ennyi is elég annak belátásához, hogy nem hittéritésről, ill. keresztény állam alapításáról, hanem az egész (!) magyarság elleni irtó és rablóháborúról volt szó! A szabad nemzetségi társadalom
klerikális osztálytársadalommá, rabszolgatársadalommá alakult.

Mit rabolt el István és a kereszténység Árpád népétől?

1. A szabadságát (lásd fent),
    
2. A földjét (lásd fent),
    
3. A gondolkodását.
   Erről itt ejtek szót. A népek szellemi kincseiket többféle alakban és módon őrzik. A grafomán zsidóság Tórát, Talmudokat és "Jegyzőkönyveket" (...) körmölgetett. Viszont a kelták, akik a maguk idejében sokkal műveltebb (kozmikus) társadalmat alkottak mint a zsidók, a szent tudományt fejben (a druidák fejében) tárolták és onnan hasznosították - kotta nélkül. A magyar szellemiség énekekben, mesékben és "mondákban" létezett, míg az áldozati pagonyokat fel nem égették, a "bálványokat" össze nem törték, ill. a táltosokat, "bűbájosokat", stb. ki nem írtották.
    
4. A nyelvét.
   A magyar nyelvről mára egyre többen ismerik el, hogy vagy azonos az emberiség közös ősnyelvével, vagy, az összes élő nyelvek közül, a legközelebb áll, a legjobban hasonlít ahhoz. [Etimonok...] A papság és a nemesség hivatalos nyelve, az "úri" nyelv, a holt latin lett, kirekesztve a nép mintegy kilencvenöt százalékát. A nemesség "deákul" hablatyolt, a szolgák meg magyarul ugattak, majdcsak ezer éven át. 
    
5. Az írását.
   Itt nem arról van szó, hogy a latin betűk, vagy az ősi magyar rovásírás betúi alkalmasabbak e a gondolatok kifejezésére, a művelődésre. Azért több mint csupán érdekesség, hogy amint az ősnyelv, akként az
   "ős írás" is gyanúsan hasonlít az árpádkori rovásírásra, amelynek karakterei tizezer évvel, vagy még többel öregebbek a latin karaktereknél. A lényeg nem ebben van, hanem az irásos műveltség - művelődés monopolizálásában. Jó királyunk István, a népesség számához viszonyítva, biztos kiírtott annyi embert, mint Sztálin. Kettejük között mégis ég és föld a különbség - Sztálin javára! Sztálin ugyanis befejezte az oroszországi írástudatlanság felszámolását és tizmilliószámra "vezényelte" iskolákba, technikumokba, főiskolákra, egyetemekre az egykori tetves, írástudatlan muzsikok leszármazottait. A keresztényi - úri Magyarországnak viszont csak annyi írástudóra volt szüksége, hogy zavartalanul működjék a római mintára szervezett "dézsma-egyház", ill. a német mintára szervezett "dézsma-állam".
   
   
6. A történelmét.
   Ez a rablás a magyarság eredete, ill. a magyar nyelv eredete elleni együttes támadás, ezért együtt tárgyalandó.
   
   Az "Árpád Ház" sohasem létezett! "A ma Árpád dinasztiájába sorolt uralkodók soha nem nevezték magukat Árpád-házból valónak. Ha fel is merült a régmúlt ősökre való hivatkozás igénye, nem Árpádot tekintették dinasztiájuk névadó ősének. Árpád kori királyaink nem, vagy csak nagyon ritkán adták fiaiknak az Árpád vagy Álmos nevet, pedig a korban a névadásnak fontos szimbolikus jelentősége volt. Mindössze egy Árpád nevű herceget ismerünk (II. Géza fiát)". A fogalmat 1770-ben egy Pálma Károly Ferenc nevű úriember alkotta meg, az ujját szopva. Mi meg szakózzuk, idestova 310 éve. Vajon mikor unjuk meg?
   
   Mi állitólag finnugorok vagyunk, mert nyelvünk állítólag a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik. Ezt a következők találták ki. Sajnovics János aki - úgymond - megvetette nyelvünk rokonságának tudományos alapjait. Nem volt ugyan nyelvész, viszont, jezsuita szerzetes volt (csuhások között is veszélyes szerzet). Gyarmathi Sámuel ugyancsak nem volt nyelvész. Bécsben szerzett 1782-ben orvosi oklevelet. Ő aztán nem volt jezsuita, csak szabadkőmüves... Az ugoristák gyöngye Hunfalvy Pál dettó nem volt nyelvész, ügyvédi gyakorlatot folytatott. Anyanyelve viszont német volt, magyarul csak később, kezdett tanulni. Nem tudom ebben mire vitte. Elmélete teljesen abszurdnak bizonyult volna mára, ha a "Magyar" Tudományos Akadémia, az idegenszívűség fellegvára,
   és ex elnöke az, ex komcsi ex miniszter, a seggfej Glatz Ferenc és köre nem kapaszkodna bele görcsösen.
   
   
7. Alkotmányát.
   Egy alkotmány létezésének, ill. érvényességének nem feltétele, hogy írott formában törvénybe iktassák. Az alkotmány tulajdonképp egy nemzetiérdek és szemlélet azonosságon alapuló magatartási norma  („szokásjog”), amit vagy leírnak, vagy nem. Viszont betartják. Ma úgy mondjuk: nemzeti konszenzus alapján. Tudjuk, hogy Árpád népének volt ilyen Alkotmánya, amely az Etelközben jött létre és Pusztaszeren nyert megerősítést. Ennek az Alkotmánynak a tartalmát többé – kevésbé rekonstruálni lehetett, de az eltelt ezer év miatt, szellemét megtartva (!), ujjá kellett volna formálni. Az igazi gond az, hogy  ez nem történt meg. „Tudósaink” először elkezdtek kevergetni és Alkotmányként emlegetni pl. az Aranybullát, amely nemesi kiváltságlevél és az égvilágon semmi köze egy össznemzeti Alkotmányhoz.
   
   Ennek az "alkotmányosságnak" adjunk egyjó nagy ívet. A krónika szerint "István fejedelem 1000. december 25. előtt II. Szilveszter pápához Rómába küld királyi koronáért és egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedéseinek jóváhagyásáért. December 25-én (vagy 1001. január 1-jén) a Szilveszter által küldött koronával királlyá koronázzák." Mivel választhatok, a kerek számot választva kimondom, hogy Istvánt 1000-ben koronázták királlyá.
   Nyolcszáznegyvennyolc rohadt évnek kellett eltelnie, hogy Debrecenben kimondják a Habsburg ház trónfosztását és a koronát lehajítsák az országcímerről (így lőn a Kossuth címer). A "polgári átalakulás" jegyében az Országgyülés az u.n. "áprilisi törvények" keretében rögzíteni próbálja a társadalmi átrendeződést, melynek elemei: jobbágyfelszabadítás állami kárpótlással, az ősiség eltörlése, közteherviselés, politikai jogok terén a származási különbségek megszüntetése (a zsidóság emancipációja, amelyet fényesen "megháláltak" utóbb. "Demokratizálják" a választójogi törvényt is. "A rendi képviselettel szemben az 1848:V. tc. teremtette meg a népképviselet elvén alapuló országgyûlés választásának lehetõségét ... A lakosságnak kb. 7%-a jutott (a 20 éven felüli férfiak) – a különbözõ feltételeknek megfelelve – választójoghoz. Hát nem frankó? Nem megható? Már csak 93 % van kivül az alkotmány bástyáin. Valahol olvastam (csak nem találok oda vissza...), hogy a "rendi képviselet" a lakosságnak kb. 3 %-át reprezentálta. A nemesi rendbe tartoztak a "szép idegenek". Nem nehéz elképzelni, hogy a magyar népelem hány százalékot képviselt az alkotmányos jogok gyakorlásában. Egy "alkotmány" fejezi ki igazán a - máig tartó - sötét középkort, a felizzított vastrón, amin Dózsát megégették.
   
   A legnagyobb bajt a „Szentkorona tan” okozta - okozza, amely - minden variációjában – tévtan és „csillogó evidenciáinak” semmi közük sincs sem a szentistváni korszak, sem a jelenkor valóságához, problémáihoz. Továbbá: nem nyújt megoldást semmire. Arra azonban föltétlenül alkalmasnak bizonyult, hogy botcsinálta alkotmányjogászok százai vitatkozzanak rajta, nemritkán egymást hülyézve, kizárva, kitagadva, otthagyva, stb. Ahhoz tehát, hogy valaki „alkotmányozásra” egyáltalán gondolhasson, a nemzettudatra kell hatást gyakorolnia, mindenekelőtt a magyarság-eredet, a honfoglalás(ok) és az „államalapítás” kérdésében, egymáshoz való viszonyukban. Ebben a kontextusban a legfontosabb lenne I. Istvánt és "életművét" helyretenni, mert ebben a tekintetben „babiloni sötétség” van az agyakban – hála a Katolikus Egyháznak és a polgári (német – zsidó)
   „történetírásnak”.
   
   OLvastam valahol - természetesen a holokausztra vonatkoztatva - hogy "a történelem nem évül el." Szentigaz! Minden dögöt ki kell ásni és meg kell semmisíteni, amely akár ezer éve lapul a földben és máig mérgezi az ország földjét, levegőjét, lakóinak testét - lelkét. Mindezek között a legundoritóbb, legmérgezőbb a "Szent" István személye és "munkássága" köré font mítosz.

És itt érkezünk a bajok egyik legvastagabb gyökeréhez, az áruló írástudókhoz. Most olvastam Stephen Koch "Kettős szerepben - Az értelmiség elcsábítása" c. könyvét. A mű a sorsfordító 1930-as évekről, a hitleri - sztálini terrorról, a második világháború előkészítéséről szól. Kimutatja, hogy a nyugati értelmiség, különös tekintettel az "irodalmi elitre" a nemzeti érdekek ellen kamatoztatta "értékeit" a tengeren innen és túl egyaránt. Tette ezt sznobizmusból, karrieriz musból és pénzért. Hogy mit "tett"? Hát csak hazudozott szóban, írásban, zenében, festészetben, stb. Kapásból néhány "mítikus" név: Malraux, Gide, Koestler, Wells, Sartre, Beauvoir, Thomas Mann, Shaw, Hemingway, Picasso, stb., stb.

Aztán van itt még más is. Az Anyaszentegyház a maga politikai, pénzügyi és "erkölcsi" hatalmával. Nos, mára odáig jutottunk, hogy gyermekeinknek apró - cseprő büneiket olyanoknak kell megvallaniuk és olyanoktól kell penitencia fejében bünbocsánatot kérnniük, akik a legfertelmesebb bűnben, az ártatlan gyermekek megrontásában, sőt megkinzásában bűnösök. A pápa őszentsége persze falaz nekik. A vatikán elrejti, ill. megvédi a köztörvényes bűnözőket a világi igazságszolgáltatás elől. Én meg néha - önkénytelenül - arra gondolok, hogy a pedofilokat, különös tekintettel a papokra, még különösebb tekintettel a főpapokra, milyen színű háromszöggel fogja díszíteni az eljövendő hálás utókor?

Dehát nem irodalom és nem is valláskritikát akartam írni. A hely és főleg az idő szűke miatt meg kell elégednem azzal, hogy egy alkotmányjogász népbutító néhány megállapítását pécézzem ki - a legjellemzőbbek egyikét.

Zlinszky János jogtudorról van szó, aki "korszakos" művében emlegeti az etelközi alkotmányt (a pusztaszerit kevésbé...), majd a következőket állapítja meg. "Nézetem szerint ... az Etelközből hozott és a kalandozások évtizedeiben is fennmaradt ősi rendre építette rá Szent István a keresztény magyar királyság épületét. Nem változtatott gyökeresen minden régi hagyományon, hanem tudatosan használta fel a fejedelmi hatalom kereteit, a törzsi tanács intézményét és a fegyverhordó magyarok személyes szabadságát az új rend elemeiként. Ez tette alkotását időtállóvá és népszerűvé, úgy, hogy a halálát követő zavarok ellenére is nemzete megtartotta az őáltala alkotott rendet." Erre csak annyit tudok mondani, kettőnk közül az egyik kétségtelenül hülye. Én elfogadnám ezt a titulust, hisz nem vagyok jogtudós, de én leírtam, miért gondolom azt, hogy miért kell kikeverednünk az "államalapítás" mesterséges ködéből. Zlinszky pedig premmisszák nélkül von le konkluziót, azaz kinyilatkoztat. Ennyi.

Írásom végén egy borzasztó következtetésre kellett jutnom (már nem először), arra hogy mindenekelőtt áruló írástudóinkkal kell leszámolnunk, hogy lelkünk után testünk is felszabadulhasson. Persze velük nem vitatkozni kell. A vita posványa az ő élőhelyük. A gazda a pajorokkal se vitatkozik, hanem kiemeli őket a földből, a gyökér mellől, hogy ne rághassák azt. Vérgőzös látomásaim lennének. Óh, dehogyis. Az Endrének (is) voltak hagymázos látomásai.

Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezõt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Apró részletkérdés csupán, hogy Léda Adyjának a magyar Pusztaszer ellen voltak kifogásai, nekem meg a Lédák és az Adyk. Az alapvető kérdésben véleményem a költőével azonos: a férgeket és a dudvát írtani kell. A többi felfogás kérdése...