| Kölcseyről, zsidókról és cigányokról |
|
|
|
| Írta: Dr. Nagy Attila |
| 2010. január 21. csütörtök, 18:32 |
![]()
Az „új” kollektív honlap megnyitását 2007.04.30-án harangoztam be egy szerkesztői üzenetben. Mára ez az időtáv fényévnyinek tűnik. Most, hogy előbányásztam a régi fájlokat, nem akartam elhinni, hogy mindez mindössze három éve történt. De ez semmi ahhoz a távolsághoz képest, amely mára elválasztja egymástól a „szerkesztőség” egykori tagjait politikai felfogásban, stílusban, stb. Ez a morbus hungaricus - kicsiben.
Most Nagy Attila írása kapcsán részben azért írok valami
előszó-félét, mert régi rossz szokásom ezt tenni. De most más is írásra
késztet. Az a megátalkodottság, ami dolgaimban jellemez. Itt és most
arról van szó, hogy egy pillanatra sem mondtam le, és halálomig nem is
fogok lemondani arról a fixa ideámról, hogy sokak értelmes együttcselekvése
az egyetlen lehetséges útja egy nemzeti kibontakozásnak,
pontosabban „kikapaszkodásnak”.
Nagy Attila írása elé azért írtam egy ilyen „vad” méltatást, mert tudom, hogy a halkszavú urológus bátor (!) ember. Ez ma olyan erény, amely minden egyéb erényt fejhosszal előz. Neki még azt is hajlandó vagyok elnézni, hogy annyira hasonlít Leninhez... Persze nem mentalitásban, csupán fizimiskában.
Itt és most elárulom leghőbb vágyamat. Szeretnék egy újabb „szerkesztőséget” összeverbuválni, hogy a honlap kiegészítő címe „Viribus Unitis” lehessen. [Az Osztrák Magyar Monarchia egyik csatahajóját nevezték így. L. a felső képet. Ja! A régi/új szerzőnek nem kell az „egy bolond százat csinál” szerepet vállalnia, hisz - ha köztünk marad - már hárman lennénk. Ez a három, az én matematikai rendszeremben, kilenc! Úgy ám!
2010.01.21
Sz. Gy.
KÖLCSEYRŐL, ZSIDÓKRÓL ÉS CIGÁNYOKRÓLA Magyar Kultúra Napján![]() Dr. Nagy Attila Pedig kellene egy nap, amikor minden magyar, akár tizenöt millióan,
örökölt felekezettől és választott pártállástól függetlenül egymás
mellé áll és ünnepel. Idegen érdek zúzta és teszi ma is tönkre ezt a
lelki-gondolati egységet. Zivataros századok állnak mögöttünk, melyben –
a Himnuszban veretes költői sorokba foglaltan – kétszáz évenként jöttek
az új elnyomók, új honfoglalás szándékával. A magyarság utóbbi ezer
évében mérföldkövekként sorakoznak a megpróbáltatások: volt itt
tatárjárás, török dúlás, Habsburg rontás, és ami legalábbis Kölcsey
korában vetette meg lábát: a zsidó rablás. Kölcsey természetesen nem
érhette meg ennek mai kifejletét, ami századának imperializmusába,
később a XX. századi kommunizmusba, majd az európai unió
látszatdemokráciájába torkollott, melynek csúcsán ma a cionista
euromaffia áll.
Kölcsey tisztán látta a gyökereket: "Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll." De nem csak Kölcsey, kortársai közül Vörösmarty, Széchenyi, Kisfaludy Sándor is írtak a zsidókérdésről, melyben – Szerb Antal megfogalmazásában „a magyar élet egyik legnagyobb veszedelmét látták. De … nem tartották a zsidóságot ellenséges vagy inferioris fajtának, csak gazdasági szempontból tartották veszedelmesnek. Ők ugyanis a zsidót csak egy formában ismerték: mint árendást, kocsmabérlő zsidót, aki a falusi népnek könnyű hitelt nyújt, s azután követeléseit az uraság segítségével irgalmatlanul behajtja, és így a parasztság sorsának egyik legfőbb csapása.” E folyamat gondolati megerősítéséül álljon itt a nem magyar és nem költő, Henry Ford gyáriparos meglátása: „A zsidók mindig is az üzletet irányították. ... A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói." Ford bármilyen gazdag és sikeres is volt, nemcsak érzelmileg fordult dolgozói felé, de munkásvédő is volt, amint Kölcsey is a szegények pártfogója. Ford a lehető legmagasabb béreket fizette, igazi gazdasági reformer volt. Újságjában és könyvében, A nemzetközi zsidóban részletes elemzését adta korának gazdaságpolitikai rendszeréről, szociális érzéke alapján a marxizmust is idejétmúlttá nyilvánította… Kölcsey és Ford említése más okon is kerülhet egymás mellé: a legendás Ford autó, a T-modell tervezője (Galamb József) makói születésű magyar volt. Érdemes eljátszani a gondolattal, mit látnának ma az egykori tiszta tudatú Kölcsey és Ford. Századok múltán a technikai fejlődést lehet akár csodálni is, de ami a kultúrát (és a zsidóság dicstelen szerepét) illeti, azon ők is elborzadnának.
A magyar reformkorban és azóta is egymástól elválaszthatatlan az irodalom és politika. A mai kor – számunkra legfontosabb, ebben a formában elhallgatott – kérdése pedig a magyarság, zsidóság és cigányság sorsa. Ha a cigányságról alkotott vélemények nehezebben gyűjthetők is össze, tudvalévő, hogy Kölcsey pl. irtózott a cigányzenétől. Amit a Magyar Kultúra Napján viszont tényként kell megállapítani: sem a zsidóság, sem a cigányság kultúrája soha nem emelkedett a magyarnak fölébe. Sőt, joggal mondhatjuk, valójában nincs is sem cigány, sem zsidó kultúrtörténet-írás, abban a formában ahogy létezik magyar irodalom-, néprajz-, művészet- és zenetörténet. (Ennek bizonyítékai megtalálhatók e sorok írójának múlt évi Van-e zsidó művészet? és egy másik, Van-e napja a magyar kultúrának? című írásában, lásd www.drnagyattila.hu) Ez utóbbi a 2009-es január 22-dikére született, de a kérdésfelvetés változatlanul időszerű.
![]()
Szűk két hónap van január 22. és április 11., a Magyar Kultúra Napja és a Költészet Napja között. A Költészet Napja 1964 óta létezik (a szocialista kor terméke), a Magyar Kultúra Napja pedig épp 1989 óta. Mindkét gondolat lehet szép és jó, de az elmúlt rendszerben mégis megtörtént a kultúra erőltetett, szocialista irányú átalakítása. 1989ban pedig akkor született döntés a Magyar Kultúra Napjáról, amikor újult erővel, teljes liberalizmussal újabb kultúrarombolás kezdődött, ami napjainkig tart. Tehát ebben az olvasatban sem történt meg a rendszerváltás. Sátáni döntés, ha épp a Költészet Napján lehet majd hazaárulókat küldeni a Parlamentbe. Pedig az ünnepeket tartalommal is meg lehetne tölteni, ha pl. József Attila Hazám költeményét ültetnénk át a mai valóságba: Adj magyarságot a magyarnak, Hogy mi ne legyünk (német, orosz) zsidó gyarmat… E sorok pedig épp az április 11-i magyarországi választásokra illenek. Itt dől el, hogy valójában a magyar értékeket ünnepeljük-e, vagy József Attilát feledve, sem a KGB-t, sem a rózsadombi paktumot nem ismerve megy majd a nép szavazni. Ezen agymosásnak kívánom szellemi ellenszerét adni a következő hetekben, a további – nem előzmény nélküli írás – címe várhatóan ez lesz: Megmagyarázom. Köszönöm, ha megértik.
Dr. Nagy Attila orvos, közíró |