Megmagyarázom
| Írta: Dr. Nagy Attila |
| 2010. február 08. hétfő, 16:28 |
|
A kötetet Jakab András szerkesztette, a bemutatón az írást méltatta Sólyom László köztársasági elnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Ők magyarázzák – „a bizonyítványt”, én pedig elmondom azt, hogy mi a magyarázat magyarázata. Az a tény, hogy a jelenlegi alkotmányt a legfőbb közjogi méltóságok méltatják, egyúttal azt jelenti, hogy a benne foglalt jogrend szent és sérthetetlen. Megdönthetetlen, mint a szocializmusban a szocialista alkotmány. Erről azért kell szólni, mert ma szinte valamennyi politikai mozgolódás zászlajára tűzi az alkotmánnyal való foglalkozást. A jelenleg hatályos magyar alkotmány megváltoztatására elméletileg három lehetőség van: 1. a meglévő alkotmány alakítgatása (toldozás-foltozás), 2. a Szent Korona visszahelyezése ősi rangjába, 3. új alkotmány készítése. A fentiek ismeretében, bármilyen kívánatos lenne, de az utóbbi két pont megvalósítása utópia. A hatalom jól megfér a jelenlegi Alkotmánnyal, ugyanúgy, mint az Európai Unióéval. Ez pedig annak bizonyítéka, hogy a „jogfejlődés” folytonos az 1936-os szovjet, az ennek mintájára készült magyar, majd az uniós törvénykezési sorban.
A két kötetes Alkotmány kommentárja valójában nem is a magyar alkotmányjog kézikönyve, hanem az 1949. évi XX. törvény hatályos formájának kommentárja. Joggal nevezhető tehát sztálinista alkotmánynak. Ennek a magyarázatához nyújtanak segédkezet a legfőbb közjogi méltóságok, akik személyükben is jogászok, de ugyanezt szolgálta szintén jogászként Mádl Ferenc, az előző köztársasági elnök. Ha valakinek kétségei lennének a jogállamiságról, a fentiekből világosan láthatja, hogy legalábbis a jogászok államáról van szó. Az alkotmánymagyarázat természetesen foglalkozik a jogállamisággal és a demokráciával, ami azonban szócséplésnek nevezhető, ha nem működik. Így lehet Az Alkotmány kommentárja két kötetben is pusztán szóvirágok gyűjteménye. Megmagyarázom a támogatásoknak nevezett uniós pénzek útját is. Egyre többen látják, hogy az uniós milliárdok a legújabb kori kizsákmányolásból születnek, azaz a háttérhatalom elveszi a megtermelt javakat, majd egy részét (töredékét) átláthatatlan pályázati rendszerben osztja vissza. Ez a visszaosztás már nem az államnak történik, hanem bizonytalan hátterű vállalkozásoknak, ahonnan a pénz magánzsebekbe vándorolhat. A néhány látványos leleplezés milliós nagyságrendű (szemben az ellopható milliárdokkal). Az uniós hazugságok bizonyítékai azonban a szemünk előtt vannak. A megalomániás építkezéseken (pl. Debrecen, Pécs, Budapest) hatalmas táblák hirdetik az Új Magyarország Fejlesztési tervet. Ez az MSZP-s kormányzás alatt született, de a három város példáján világosan látható, hogy a jelenleg fideszes vezetésű Debrecen és Pécs, és a szabad demokrata Budapest beruházásait egyaránt szolgálja.
Debrecenben kisebbfajta botrányt okozott a nemrég átadott Óbester szálloda faliképe, amely méretében monumentális, kivitelezésében giccsesen kicsinyes, közepén a lovon ülő Kósa polgármestert ábrázolja. A hírek azonban csak azzal a személyi kultusszal foglalkoztak, ami most és a múltban is a diktátorok körül szokott kialakulni. Kevesen méltatták azt a táblát, ami a bejáratnál hirdette: Elegáns szálloda Debrecen szívében, épült az Új Magyarország fejlesztési terv keretében, a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával. Eközben a helyiek tudják, hogy melyik vállalkozó hányadik nagyberuházása, közpénzből, saját dicsőségére és hasznára. Erről a családját és a saját zsebre dolgozó önkormányzati bűnszövetkezet tagjait leplezetlenül ábrázoló olajfestmény tanúskodik. De a hazugságok leleplezésére a három város (Debrecen, Pécs, Budapest) együttes példája a bizonyíték.
Kattintsanak a teljes mérethez a képekre! A három képmelléklet e három városból mutat egy-egy beruházást,
amiből kiemelendő a kínosan pontosan feltüntetett uniós támogatás.
Debrecenben az Óbester szálloda tábláján 211 179 721 Ft, Pécsett
1 490 617 255 Ft., Budapesten csak a zsidó kulturális negyednél
39 402 905 Ft. A hazugság legjobb példája Debrecen, ahol a támogatás 200
milliós nagyságrendű (a könnyebb érthetőség kedvéért), de a végén ott
szerepel még 721 forint is akkor, amikor az országban már nincs is
egyforintos. Nem kevésbé kínos a pécsi milliárdos támogatás
végösszegében a 255 forint, vagy Budapesten ugyanilyen beruházási táblán
a 905 Ft. A csúcs az lett volna, ha még 50 fillért is hozzáírnak, de az
már köznevetség határa. A számsorok bizonyítják: az uniós
támogatásokban kínosan számolt forintok szerepelnek (akár 1 forint is),
miközben számolatlan milliók és milliárdok folynak el láthatatlanul.
Mindehhez pedig a pártok nyújtanak segédletet, látványos csatározásuk és
az eddigi leleplezések csak népbutítást szolgálnak. A következő
választások így a szólamokkal ellentétben nem az ország bajainak
orvoslásáról szólnak, hanem tovább a megkezdett (ezúttal nem lenini)
úton az euro-milliárdok sorsát egyengetik. Dr. Nagy Attila orvos, közíró |