|
Mottó |
Hánymillió
magyar [amnéziás] miniszterelnöke lesz?
Orbán
mérlegén az Ország.
Csodás asszociációk! Orbán Viktor országértékelő beszéde kapcsán a Szabolcska Mihály verselését aposztrofáló Karinthy Frigyes jutott eszembe. Beütöttem a keresőbe: "nincsen benne semmi sem, de az legalább egyszerű"... Hát mit látok? A "Fütyi" elnevezésű honlapot, amelynek írója ugyanezzel a verssel kezdi. Ő három versszakot idéz. Nekem elég lesz egy is, főleg ha olvasóim elugranak a "Fütyire", amit ajánlok.
"Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető –
Nincsen benne semmi,
ámde
Az legalább érthető."
Szegény
†Molnos Angéla, nyelvünk lánglekű őre, jut eszembe,
aki többször intett - Gyula (!) ne használjjon idegen
kifejezést, ha magyar is akad. Először a "primitív"
jelzőt akartam használni...
Ha már a magyar nyelvnél
tartunk, kezdjük azzal, hogy az "országértékelésnek",
mint fogalomnak, voltaképp nincs semmi értelme. Az ország
elvont és összetett fogalom. Legegyszerűbb meghatározását
kölcsönözzük A Magyar Értelmező Szótárból.
"Az ország egységes államszervezetbe tartozó
földrajzi terület a benne és rajta levőkkel együtt." Az
értékelés pedig "valakinek, vagy valaminek
mérlegelő megítélése." Értékelni
tehát országot nem lehet, csak az országnak valamely tulajdonságát,
vonását, stb. Most, nagy valószínűség szerint,
olyan miniszterelnök űl megint Batthyány, ill. Kossuth Lajos székébe,
aki a magyar nyelvet nem ismeri. Mióta elhangzott a beszéd, amelyet
a sajtó is hol évértékelőnek, hol "országértékelőnek"
nevez, se szeri - se száma a vele foglalkozó közleményeknek.
Ami
engem illet az
2010.
02. 05-i közleményéből "dolgozom", annak sorai
közé illesztve, ami Orbánról és a beszédről
eszembe jut.
Hát' eszembe jut egy s más, de igyekszem rövidre fogni. Ez
azért is nehéz, mert nemrég fejeztem be Debreceni József
"Arcmás" c. 450 oldalas művének olvasását.
Előkotortam Kende Péter: "A Viktor" c. könyvét
is. A többit egyelőre nem találom... Lássuk tehát az [Origo]-t
Az ország gazdaságának talpraállítását, tíz év alatt egymillió új
munkahelyet és erős közbiztonságot ígért országértékelő beszédében Orbán Viktor
Fidesz-elnök, azt azonban nem részletezte, hogy ezt konkrétan hogyan
Szent meggyőződésem, hogy erről
neki sincs halvány lila gőze sem. A nagypolitika egyébként
is túlmagas neki. Néhány fajsúlyos politikai melléfo
gását elemezgettem jómagam is fogja
megvalósítani. Kimérten beszélt ellenfeleiről is, és óva intett a gyűlölettől és
a szélsőségesektől. Azt ígérte, lesz elszámoltatás, de nem a bosszú kormánya
jön. Ez szerfölött érdekes,
hisz nemrég a felelős ségrevonást az Enron példájával
illusztrálta, amenynek a vezetői
"24 évi börtönt
kaptak" [Debreczeni: 356. old.] Itt és most jegyzem meg, hogy
az "elszámoltatás" kérdésére az
[origo] közlemény többször vissza - visszatér,
nyilván Orbán nyomán, aki - ezek szerint - ismételgeti
önmagát.
A remény és a megértés volt Orbán Viktor pénteki évértékelő beszédének két legfontosabb üzenete. A Fidesz elnöke 12. alkalommal értékelte az ország helyzetét, az egész nemzet összefogását állította középpontba.
Orbán beszédében az elmúlt 8 év szocialista kormányai által szerinte elkövetett hibákat és bűnöket állította szembe azzal, hogy egy új kormány új korszakot hozhat Hogy milyen lesz az új korszak, erre következtetni lehet abból, amit Orbánról, a Fideszről és az első Orbán kormányról tudunk. A társadalmi rendnek nagyon sok összetevője van. Közéjük tartoznak az elvek, különös tekintettel az erkölcsi elvekre. Én most egy segéd-elvvel, a "bizonylati elvvel" és Orbán ehez fűződő viszonyával foglalkozom. Gondolom, axiómaként kezelhetem azt, hogy egy országban csak az képes rendet teremteni, aki a saját pártját és önmagát is képes gatyá ba rázni. A Fideszben, amikor Gansperger Gyula volt a könyvelő és Simicska Lajos a jogi gazdasági mindenes, egy könyvvizsgálat készült. Balla Judit készítette, felkérésre! A könyvvizsgálat súlyos anyagi visszaéléskre derített fényt. Anyagát sokszorosították és szétosztották a Parkszinpadon tartott Fidesz Kongresszus résztvevői között. A hatás frenetikus volt. Tekintve, hogy a stílus maga az ember, idézem Orbánt. "Ami ... az anyagot illeti ... Felforgató, bujtogató elemekből álló csoport aljas akciója ez! Mindenféle puccsisták felhatalmazás nélkül terjesztenek itt egy hazugságoktól hemzsegő rágalmazó anyagot! ... Ha ebben a röpiratban bármi is igaz, akkor én is gazember vagyok ... Bűnvádi feljelentést teszek az anyag írói ellen. A törvény előtt kell felelniük mocskos tettükért! [Kende: 96. old.] Sokáig kellett gondolkodnom, hogy ennek az ordenáré stílusnak a megfelelőjét megtaláljam. Megvan! Visinszkij beszélt ilyen hangnemben - a koncepciós perekben. Csak ott! Róla ugyanis tudni kell, hogy egyébként kiváló jogász volt. [Ez Orbánról nem állítható.] Szignifikáns műve, "A Perbeli bizonyítás elmélete a szovjet jogban", a mai napig érvényes téziseket tartalmaz. Liberálisabb (!) mint napjaink judeoliberális bíráskodása! De ez egy más történet. Ami a könyvvizsgálat további sorsát illeti, szintén tanulságos. Balla Judit "megvált" a Fidesztől. Orbán pedig nem tett feljelentést... az ország életében. "Gyengének látnak minket, aminek egyértelműen a gyenge kormányzás az oka [...] Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős kormánya legyen" - mondta Orbán.
Orbán szerint Magyarországon ma az emberek egyik fele dühös, a másik csalódott. Előbbiek szerinte azok, akik tudták, hogy a jelenlegi kormány rossz irányba viszi az országot, Hát, igen! Sokan tudták, de nem tettek semmit ellene. Hogy miért? Mert Orbán azt mondta nekik, megtehetnénk, de "nem vagyunk úgy öltözve"! míg a másik csoportba azok tartoznak, akik rájuk szavaztak, de csalódniuk kellett bennük. Nekik azt üzente, hogy nem kell megváltoztatniuk a felfogásukat, de támogatásukat várja. "Nincs reménytelen ország, csak reménytelen kormány van, ahogy nincs szegény ország, csak rosszul kormányzott ország van" - mondta. Ez a legaljasabb hazugság, amelyben Orbán és Debreceni egymás cinkosaiként járnak el a porhintésben. Az ország fő baja az, hogy adós rabszolgaságra jutott. Erre még Debreceni is utal, jóllehet ő csak orbánértékelőt, s nem országértékelőt írt. Könyve végefelé [amikorra az olvasó kifárad, esetleg el is alszik], odabiggyeszti "... A nyugati civilizáció válságban van ... a globálissá vált tőkés gazdaság s az általa indukált fogyasztás rákos daganat szerü növekedése ... megsemmisítéssel fenyegeti a természeti környezetet, ... A nyugati társadalom elveszítette biológiai önreprodukciós képességét, fogy és öregszik. Emiatt csőd fenyegeti a nagy elosztó rendszereket ... Alevegőben a kései Róma szaga [bűze] terjeng." [441. old.] Ehez hozzákell tenni, hogy a döglődő szörnyeteg előbb igyekszik kiszűrcsölni mindent, az emberi és természe ti környezetből, hogy agóniáját meghosszabbíthassa. Orbánnak a "kegyelemdöfésről" kellene elmélkednie. Ezt megteszik majd helyette mások.
A megújulásnak az erőre, az észre és a szorgalomra kell épülnie - mondta
Orbán, aki hozzátette azt is, hogy az ország megújítása nehéz vállalkozás.
"Megrendítően sok és nehéz feladat áll előttünk" - mondta Orbán, aki ezért az
elmúlt nyolc év szocialista kormányait okolta. Orbán
itt úgy tesz mint nyálas kedvence Papp Lajos, aki
olyan hibákat emle get, amelyekről nem tehet. Kézenfekvő,
hogy az ország nyomorult állapotáért
a nyomorult kormányok csak részben felelősek. Itt
említem az undorító Debreczeni legundorítóbb
hazugságát. "... Fáj, hogy ezúttal
mindent magunknak köszönhetünk. 1849-ben, 1945 után
és 1956-ban azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy nem rajtunk
múlott, hogy megint eltapostak bennünket az idegen nagyhatalmak
... Most az egyszer hagyták volna! Most mindent magunknak
köszönhetünk. Most tényleg azt kapjuk, amit
megérdemeltünk." [Debreczeni: 440. old.] Óh
a mocsok! Ő ne tudná, éppen ő ne tudná, hogy
a "rendszerváltás" egy minden részletében
levajazott folyamat volt, amihez a magyar történelem
leghitványabb miniszterelnöke asszisztált. Ő
ne tudná, hogy mi lett a sorsa annak a kommunista diktá
tornak, aki nem engedte országát eladósítani
és nem volt hajlandó asszisztálni? Nem látta
a Ceausescu házaspár
elleni "bűnper"
kockáit? Nem látta a szitává lőtt, felkoncolt
tetemeket? Tudod mit, Debreceni? Ha ennyire hülye vagy, tájékozódj
a méltóságos Tőkés László
püspök úrtól! Ő majd felhomályosítja
a hülye agyadat. Mellesleg, a püspök úrra,
Orbán kedvenc csahosára, sort kerítek még
- istenugyse!
Nem árulta el a terveit.
Röhej! Milyen
tervei lehetnek egy "defterdárnak"? [Defterdár
a török adószedők megneve
zése, akik felelősek voltak az
adólajstromok (defterek) összeállításáért,
az adók behajtásáért.] Az adóbehajtást
tehát nem lehet a defterdárnak felróni, legfeljebb
azt, hogy "ilyen" foglalkozást választott.
Ha "X" nem vállalja, örömest beáll
"Y". Az is törvényszerű, hogy a defterdár
saját zsebére is lop. ["Nyomtató lónak
ne kösd be a száját."] Probléma
a mérték, helyesebben a mértéktelenség
lehet. Medgyessy defterdár és bandája,
Gyurcsány defterdár és bandája
mértéktelenül loptak multidőben, Bajnai
defterdár és bandája pedig mértéktelenül
lopnak, jelenidőben. Az ilyen anomáliák következménye,
hogy az agyonsanyargatott adóalany megroppan, megrokkan.
Következményesen maga az adóbevétel csökken.
Az élesszemű, azaz fényestekintetű szultán
ilyenkor selyemzsinórt küldött a defterdárnak,
sürgősebb esetben megkurtitotta egy fejjel. A döglődő
szörny tekintete viszont már homályos. Emiatt
esetleg nem fog észrevenni semmit. A kérdés
csupán az hogy Orbán defterdár és
bandája - nyolc évi "koplalás" után
- mennyire lesz képes az önmegtartóztatásra.
Ha abból indulunk ki, hogy Orbán defterdár
és bandája mennyire voltak önmegtartóztatók
első defterdárságuk idején, semmi jóra
nem számíthatunk. Azaz... Ha a defterdárságot
a következő ciklusban, vagy az utána következő
ciklusban netán elsodornák a történelem
viharai, az aktív, ill. quietalt [nyugdíjas] defterdárok
kérdése nem jogi, hanem köztisztasági
kérdés lesz. [A gyepmester (sintér) eltakarítja
őket.]
Többször leírtam, immáron
csak ismétlem, Torgyán doktor, ill. Zacsek egyáltalán
nem túloztak, amikor álliberális férgekről
és dögkeselyűkről, ill. a nemzetet berülről
rágó termeszekről "példálóztak".
Orbán - hasonlóan az elmúlt 3 év 'országértékelő' beszédeihez - ezúttal sem mondott konkrét, megfogható ígéreteket, inkább általános vízióját ismertette. "Munka, család, otthon, egészség, rend" - Orbán szerint ezekre az értékekre kell épülni az új kormányzásnak, amelynek a legfontosabb feladatai közé sorolta a gazdaság, az egészségügy és a közbiztonság helyreállítását. Arról azonban semmit nem mondott, hogyan képzeli el ezt Elárulhatom önöknek, sehogy sem képzeli. Ilyen "elképzelései" Hitlernek voltak csupán az utóbbi kétezer esztendőben. Csak a kényszer visz rá, hogy Hitlert és Orbánt egy napon, egy lapon említsem.
Mindössze egyetlen konkrét ígéretet mondott, azt állította, 10 év alatt 1
millió munkahelyet lehet létrehozni az országban, erről azonban már korábban is
beszélt, és most sem részletezte, hogy ezt milyen módon akarja elérni.
Megint
Hitler... Ő a Birodalmi Autópályával kezdte
a tömeges munkahelyteremtést. Dehát Orbánnak
első országlása idején nem volt erre gondja.
A szocik építettek, építgettek ugyan
autópályákat, csakhogy ez mulatság a
"korrupciós költséghányad" miatt
költséges passziónak bizonyult.
Az MDF - amig nem volt szoci - felhánytorgatta, hogy
" Magyarországon ilyen drágán még nem épültek
autópályák, és arra sincs
példa, amilyen mértékben az SZDSZ-MSZP kormány elzálogosítja a jövőt. Az
indokolatlanul drága
autópálya-építések költségvetése teljesen átláthatatlan. Ezt igazolja, hogy sem
az Állami Szám vevőszék, sem az EU nem igazodik el az építkezések finanszírozási
kérdéseiben. A finanszírozás zavarossága a korrupció melegágya
- áll a
közleményben."
Gondolhatja valaki, hogy majd Orbán? Hacsak ...
Hoppá, megvan! A Simicska! Ha ő lesz [ismét] az APEH
és még a Számvevőszék elnöke, hamarost'
eligazodnak a dolgok. Ha a szoclib defterdárok disznólkodhattak
nyolc évig, Orbán defterdár, miért ne
tehetné ugyanezt négy - uszkve nyolc évig?
Van ennek "jogi" akadálya? Nincs!
Általánosságban annyit említett még: védeni kell a munkát, a földet, a vizet, a
vállalkozásokat, a betegeket. Nem
lehet kétséges, Orbán sokmindenre képes
- általánosságban. Ámde konkrétan
épp az ő első defterdársága idején egyezették
Brüsszelben azokat a "pontokat", amelyek révén,
előbb - utóbb, kicsúszik a föld az országlakosok
talpa alól.
Bosszú nem, elszámoltatás igen. Ismétel. Nem követem.
Bár Orbán többször utalt a szocialista kormányok által szerinte elkövetett
hibákra és bűnökre, ezeket főleg Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőhöz kötötte.
Amikor nevesítve beszélt az elmúlt 8 évről, akkor Gyurcsány
korszaknak nevezte
ezt az időszakot. Bajnai Gordon jelenlegi kormányfőre csak egyszer utalt, amikor
rosszallóan azt mondta, nem elégedett azzal, amit az elmúlt egy évben a kormány
a munkahelyteremtés ügyében tett. Az
egykori MDF-es köcsög Debreceni és az általa
simfelt Orbán nézetei között Bajnai defterdár
megítélésben nincs különbség.
Debreceni
azt írja: "... A Bajnai kormány - tisztelet
neki - elvégzi mindazt, ami a válságkezelésben
a legkínosabb, a legnépszerütlenebb; Orbánnak
kevés marad a piszkos munkából..."
[Debreczeni 418. old.] Nem hülyültem meg! Tényleg
ezt írja! De tényleg, hát nem lenne jó
samesze Orbánnak Bajnai is? Mér' ne? Vajh' mi
a különbség Simicska és Bajnai "erkölcsisége"
között?
"Nem a bosszú kormányzása jön, a hibákat akkor is ki kell javítani, ha mások követték el őket" - mondta Orbán, de hozzátette: az új kormánynak feladata lesz az elszámoltatás. Nem a bosszú kedvéért, hanem azért, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg azok a hibák, amelyek szerinte az elmúlt nyolc év kormányzati politikáját jellemezték. Az egész beszédre jellemző volt ez a szenvedélymentes, józanságra intő hangnem, és akkor is kimért volt, amikor politikai ellenfeleiről beszélt, pedig az elmúlt néhány évben sokkal keményebb hangot is megütött velük szemben. Érdekes! A szenvedélymentes józanságra intő Orbán, miért tud olyan szenvedélyes lenni, ha a Fidesz piszkos pénzügyeit szedi kottába valaki? Melyik az igazi Orbán? Szerintem a kongresszuson hőbörgő Orbán az igazi.
Óvott a Jobbiktól
Orbán több dologra figyelmeztette a választókat. Bár a Jobbikot egyszer sem nevezte meg beszédében, kétszer is utalt a radikális pártra, beszéde végén kijelentette, "a szélsőséges erőknek hiába nagy a hangjuk, hiába rázzák az öklüket, nincs és nem is lesz erejük, hogy lényeges változást vigyenek végbe, őket támogatni eltékozolt erőfeszítés".
Bár egész beszéde a választási győzelemben való bizonyosságot sugározta, a
támogatókat óva intette attól, hogy elbízzák magukat. "Az egyetlen felmérlés,
amire adni lehet, április 11-én lesz" - mondta a választásokról...
Persze,
elő kellett hozakodni a Jobbikkal is. Szentigaz, ember legyen a
talpán, aki az éjfekete Jobbikon és éjfekete
vezetőin [Morvai - Vona] el tud igazodni. Dehát nem is ez
a lényeg! Nem vitás, hogy a Jobbik, ill. a Gárda
totál alkalmatlanok egyik "legfőbb feladatuk"
betöltésére: a vidék oltalmazására.
Egy igen fontos szerep azonban nem vitatható el ettől a díszes
társaságtól. A Jobbik a "választási
matematika" egyik fontos figurája, a "fenyegető"
kéthar mados többség "veszélyének"
elhárításában. Aki ezt nem érti,
az egész "rendszerváltást" nem érti,
azaz hülye! Arról van szó, hogy a "paktummal"
Antall és Tölgyessy a korlátlan felelőtlenség
rohadt liberális rendszerét hozták létre,
ill. betonozták be. Egy, uram bocsá', kétharmados
többség esetén felelős, felelősségre vonható
kormány jöhetne létre, amelytől minden gengszter,
legyen bár populista - fundamentalita, avagy szoci, libsi,
bibsi,- jobban óvakodik, mint ördög a tömjénfüsttől.
Az egész rohadt politikai struktúra, bárhogy
acsarkodjanak is a pojácák jobbról - balról,
egy egységes és oszthatatlan rendszer részei.
Ők egymást sohasem fogják "pusztítani",
azért olyan "mértéktartó"
a büdöslábú felcsúti focista. Hogy
ez miről jut eszembe? Hát a zárósorokból.
És hozzátette:
"mindenki kell, mindkét szavazatával". Orbán módosítva idézte Puskás Ferenc
legendás mondását is [Kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci]: "kis
különbség - kis változás, nagy különbség - nagy változás [...] annyi mindent
kiálltunk az elmúlt nyolc évben, hogy megérdemeljük a nagy változást" -
fogalmazott.
Én
ezzel a baromsággal kapcsolatban képtelen vagyok bármiféle
"nagy változást" asszociálni, mert Orbánnak
fogalma sincs arról, mit ért e fogalom alatt, egyáltalán
mit beszél. Viszont a foci! Az már mond valamit. Igaz, soha nem
voltam focista, "csak" ejtőernyős, boxoló és cselgáncsozó.
Mindhárom sportághoz hozzátartozott az öltöző,
csakúgy mint a futballhoz ... És a lábszag! Az a
valami, amely megtelepszik a nyálkahártyán, átjárja
a ruházatot, a hajat és az ember agyát... Hát ez
a lábszag az, amely Orbán tudatalattijából minduntalan
a felszinre tör és olyanokat mondat vele, amiknek nincs értelmük.
De ha - deus es machina - Orbánnak a fejére esne a kétharmad,
még mindíg lenne kibúvó, à la antalljóska
: "tetszettek volna forradalmat csinálni".
Nem erre várunk, nem erre számítunk!
2010.02.06
Sz. Gy.